Címke: Lewis Hamilton

  • Az FIA vizsgálta Russell és Hamilton ütközését, íme az eredmény (videó)

    Az FIA vizsgálta Russell és Hamilton ütközését, íme az eredmény (videó)

    Bár a sportfelügyelők mindkét pilótát beidézték, George Russell végül megúszta egy figyelmeztetéssel, hogy a Spanyol Nagydíj időmérőjén összeért Lewis Hamiltonnal. A két versenyző egyetértett abban, hogy kommunikációs hiba történt, emellett a kvalifikáció többi részét is értékelték.

    Furcsa incidens történt a Spanyol nagydíj időmérőjének második szakaszában: a Q2 vége felé közeledve Lewis Hamilton megpróbálta megelőzni csapattársát, George Russellt a célegyenes bal oldalán, ám a 25 éves pilóta szintén balra húzódott. Ennek következtében a hétszeres világbajnoknak le kellett mennie a fűre, de az összeérést még így sem kerülhette el.

    Csillaghullás és a Mercedesek ütközése után Verstappen nagyon megverte a mezőnyt Barcelonában

    A sportfelügyelők mindkettőjüket beidézték meghallgatásra, mondván, Russell megszegte az FIA Nemzetközi Sportkódexét, mivel „abnormálisan irányt változtatott”, ami ütközéshez vezetett. Az egyszeres futamgyőztest végül nem büntették meg, csupán figyelmeztetést kapott. Az FIA honlapján megtalálható dokumentumban leírják, hogy a brit pilóta nem nézte a tükröt, és a csapata sem szólt neki honfitársa közeledéséről, de enyhítésképpen megjegyzik, hogy Carlos Sainzra reagált. Azt a hibát, amely szerinte nem az ő felelőssége volt, hanem pusztán valami félrement a csapat és köztük.

    „Ez csak egy hatalmas kommunikációs hiba volt – nyilatkozta a RacingNews365.com-nak. – Előre néztem, próbáltam szélárnyékot szerezni Carlostól, és a következő pillanatban Lewis már ott is volt, szóval [csapaton] belül meg kell beszélnünk, hogy ez miként történhetett meg, mert ilyesminek soha nem szabadna előfordulnia két csapattárs között. Egyikünk sem hibázott. Semmi sem volt szükségszerűen rossz egyik pilóta részéről sem, csak a csapaton belül nem szabadna ilyesminek megtörténnie, és jobban kellene kommunikálnunk.”

    Közvetlenül az incidens után Hamilton a rádióban veszélyesnek titulálta csapattársa manőverét, ám később egyetértett vele abban a tekintetben, hogy a kommunikációval volt gond. Hozzátette, mindez csak rövid ideig befolyásolta az autó viselkedését. „Az összeérés után jobbra húzott az autó – jelentette ki a Sky Sportsnak. – Csak egy kommunikációs hiba volt. Az [azt követő] körön jól éreztem magam, úgyhogy szerintem rendben leszünk.”

    A Mercedes pilótáinak ezt leszámítva sem volt könnyű időmérőjük, pláne Russellnek. Az ifjabbik brit versenyző már a Q1-ből sem simán jutott tovább, utána pedig csupán a tizenkettedik pozícióban zárt, így kiesett. A Mercedes pilótája már a kvalifikáció elején érezte a nehézségeket, amelyeket leginkább egy beállításbeli változtatásnak tudott be.

    „A harmadik szabadedzésről az időmérőre volt néhány apró módosításunk, és az autó pattogott – fogalmazott. – A nagy sebességű kanyarokat, amelyek az edzésen könnyedén mentek padlógázon, nem tudtam padlógázon venni, nem tudtam működésre bírni a gumikat, és minden rosszul alakult. Már a Q1-ben tudtam, hogy nem lesz jó napunk, furcsa volt. Az ilyen körülményeket ki kellene használnunk, általában így is teszünk. A csapat nagyon jó, amikor kihívás előtt áll. A Q1-es első kör elég sokatmondó volt, amikor [Nico] Hülkenberg volt az első, másfél másodperccel gyorsabb [kört autózva], mint amilyet mi tudtunk elérni. A kivezető körömön mindent kipróbáltam, mindenféle nyomást, és vélhetően kicsit összezavarodtunk. Egy beállításváltoztatás a Q3-ra határozottan a rossz irány volt ezekhez a hideg, nedves, nyirkos körülményekhez, ami különösen azért kár, mert szerintem gyors autóval rendelkezünk.”

    Hamiltonnak ennél sokkal jobban alakult a szombati napja. A 38 esztendős versenyző a második helyen állt a Q3-ban futott első körök után, de akkor még csak ő, Max Verstappen és Hülkenberg használtak friss abroncsokat. Utána Carlos Sainz, Lando Norris és Esteban Ocon is megelőzte őt, de a rekordbajnok így sem volt csalódott, sőt, épp ellenkezőleg.

    „Először is, teljesen ledöbbentem, hogy ennyire elöl vagyunk, és végső soron versenyben voltunk az első sorért – mondta. – Az éjszaka folyamán nagyszerű munkát végeztünk az elemzéssel. Rengeteget dolgoztam, tegnap este tizenegyig itt voltam, és próbáltam találni némi időt. Amikor ma reggel felébredtem, tudtam, hogy küldetésem van, mindenesetre arra nem számítottam, hogy az első sorért fogok küzdeni. Az autó nagyon élénk volt a harmadik szabadedzés után. Szerintem az egész csomag [áll az előrelépés hátterében], és ez azt mutatja, hogy fejlődünk. A tízes kanyarig az első sorban voltam. Beértem a tízes kanyarba, és az autó egyszerűen megbicsaklott. Meg kell néznem, mi történt, ott két tizedet vesztettem. Bizakodó vagyok, mert látom, hol tart az autó, és hogy javul.”

  • Megérkezett az eső és egy újabb Red Bull-siker – ez történt a harmadik szabadedzésen

    Megérkezett az eső és egy újabb Red Bull-siker – ez történt a harmadik szabadedzésen

    A Red Bull pilótája, Max Verstappen volt a leggyorsabb a Spanyol Nagydíj időmérő edzése előtt. Az edzés közben azonban megérkezett az eső, ami miatt a mezőny nem sok mért kört tudott megtenni a száraz pályás gumikon.

    Már a gyakorlás kezdete előtt villámlott és sötét felhők is gyülekeztek a Circuit de Catalunya felett, ami miatt a mezőny nagy része azonnal kihajtott a pályára.

    Verstappen erődemonstrációjával vette kezdetét a Spanyol Nagydíj

    Az első próbálkozások után a két Red Bull volt a leggyorsabb Max Verstappen sorrendben. Mögöttük az autó vezethetőségére panaszkodó Lewis Hamilton, és a két hazai hős Carlos Sainz és Fernanado Alonso következett.

    A piros zászló már 10 perccel az edzés megkezdése után előkerült. Logan Sargeant a falnak csapta az autóját az utolsó kanyarban, miután nagy sebességnél kellett korrigálni egy túlkormányzást.

    Az edzés újraindítása után már javában esett az eső, és emiatt egyedül Lando Norris teljesített pár kört az átmeneti eső gumikon. A mezőny többi tagja inkább a bokszban ülve figyelte az eseményeket. Nem sokkal később a két Ferrari is kimerészkedett a pályára, hogy az esős körülmények között is megtegyenek pár kört.

    Negyed órával a vége előtt megnőtt a pályára kihajtó versenyzők száma, egyedül Lewis Hamilton, Fernando Alonso és a két Alfa Romeo maradt bent a garázsban. Az edzés végén pedig már mindenki a lágy gumikon próbálkozott, miután felszáradt és ezzel jelentősen feljavult a pálya állapota.

    Azonban senki nem tudott javítani, így Verstappen nyert Pérez és Hamilton előtt. További sorrend: Sainz, Alonso, George Russell, Leclerc, Valtteri Bottas és Yuki Tsunoda.

    Verstappen ezúttal sem talált legyőzőre, ám a harmadik helyen váratlan név tűnt fel

  • A legrosszabb kanyarból a legjobb lett? – így látják a pilóták a barcelonai pályát érintő változást

    A legrosszabb kanyarból a legjobb lett? – így látják a pilóták a barcelonai pályát érintő változást

    A megszólaló pilóták közül mindenki dicsérte a barcelonai pálya vonalvezetésén elvégzett módosítást, melynek során eltávolították az utolsó kanyar előtti sikánt. Mindez az előzéseket is megkönnyítheti, ugyanakkor nehézségeket is okoz a versenyzőknek.

    Ezen a hétvégén Barcelonában versenyez a Forma-1, illetve a különböző betétsorozatok mezőnye, ám a pálya vonalvezetése nem egyezik meg a tavalyival. A harmadik szektorban ugyanis nem a korábbi 14-15-ös sikánon mennek át, hanem a 13-as és az utolsó kanyart egy egyenes választja el. A pénteki napig persze csak találgatni lehetett, hogy a módosításnak milyen hatása lesz.

    Ami ezt a pályarészt illeti, a Forma-1 2006-ban használta így utoljára, vagyis Fernando Alonso kivételével mindenkinek újszerű élmény volt F1-es autóval. A megszólaló versenyzők közül mindenki pozitívan fogadta a változtatást. Így tett Max Verstappen is, aki mostanában számos kritikát fogalmazott meg a sportág felé, de ezúttal dicsérte a döntést.

    Verstappen erődemonstrációjával vette kezdetét a Spanyol Nagydíj

    „Sokkal élvezetesebb volt vezetni – nyilatkozta a hétvége első napját uraló bajnoki éllovas. – Az F1-es autók általában jobban viselkednek nagy sebességnél, így számomra sokkal jobb vezetni az utolsó két kanyarban. Próbáltam követni néhány [másik] kocsit is, igazából úgy tűnik, hogy ezen a téren is rendben van. Pozitívan meglepődtem az előzés szempontjából, összességében pedig úgy gondolom, hogy remek napunk volt, az autó nagyon jó tartományban működött.”

    A Mercedes pilótáinak szintén elnyerte a tetszését a módosítás. George Russell odáig ment, hogy szerinte ezzel a lépéssel az egyik szélsőségből rögtön a másikba katapultált ez a szakasz. „Úgy vélem, jó volt körözni a barcelonai pálya új verzióján – fogalmazott. – Szerintem az F1 talán legrosszabb kanyarjából az F1 egyik legjobb kanyarja lett, szóval ez igazán élvezetes.”

    Lewis Hamilton szintén lelkesen értékelt, ugyanakkor egy, a versenyzők számára problémát jelentő tényezőre is felhívta a figyelmet. „Ez fantasztikus, nagyon gyors. Egyértelműen jobban szeretem, mint a kis sikánt, amit korábban használtunk, sokkal szórakoztatóbb. Még senkit nem követtem ott, úgyhogy nem tudom, milyen lesz a futamon, de a gumikopást mindenképpen megnehezíti.”

    Kevin Magnussen jónak ugyancsak jónak titulálta a változtatást, abban viszont kevésbé biztos, hogy mindez a pályán történő pozíciócserék tekintetében előnyös-e. „Kicsit gyorsabb és valamivel jobban a határon [kell menni], mint amire számítottam – jelentette ki. – Rendkívül szórakoztató, nagyon élvezem. Hogy ez könnyű előzéseket jelent-e majd? Szerintem nagyjából ugyanolyan lehet, talán kicsit jobb.”

    Ami csapattársát, Nico Hülkenberget illeti, a német pilóta szintén pozitív véleményt alkotott, de egyvalamire felhívta a figyelmet. Ez pedig nem a Hamilton által emlegetett gumikopás volt, hanem egy a jelenlegi 14-es kanyar előtt található hupli, amelyen így a korábbinál jóval nagyobb sebességgel kell átmenniük a mezőny tagjainak.

    Verstappen ezúttal sem talált legyőzőre, ám a harmadik helyen váratlan név tűnt fel

    „Gyors, nagyon gyors – kezdte. – Különösen az utolsó kanyarban: hatodik vagy hetedik sebesség, a váltó [beállításától] függően. Azonban van egy bukkanó pont a bejáratnál, ami kicsit megnehezíti a dolgokat. Most azzal a sebességgel, amivel bekanyarodunk, 260-270 [km/h] felett, az autó gyakorlatilag a padlólemezen van, úgyhogy az ember mindent megérez. Bemegy az elképesztően gyors utolsó kanyarba, és [bár] ezen a pályán tényleg nincsenek huplik, de ott pont van egy. Ez bizonyos szempontból vicces.”

  • Hamilton kicsit sem optimista a pénteki napot követően

    Hamilton kicsit sem optimista a pénteki napot követően

    Nem volt elégedett a Spanyol Nagydíj pénteki napja után Lewis Hamilton. A Mercedes pilótája aggódik a rivális csapatok jó teljesítménye miatt, és szerinte még a Q3-ba jutás is nehéz lesz a számára.

    A brackley-i istálló versenyzői először próbálhatják ki az újításokkal felszerelt W14-et egy épített versenypályán. Toto Wolffék ugyanis az elmaradt imolai futam miatt Monacóban vetették be az oda szánt újításokat, de a kultikus utcai pályán nehéz volt következtetni az új elemek hasznosságára.

    Verstappen erődemonstrációjával vette kezdetét a Spanyol Nagydíj

    Hamilton azonban szenvedett az első két barcelonai gyakorlás során. A hétszeres világbajnok a második edzést a 11. helyen fejezte be, majdnem 7 tizedmásodperccel lemaradva az első helyezett Max Verstappentől, és még a saját csapattársától, George Russelltől is 2 tizedmásodpercet kapott.

    A Red Bull mögött óriási a harc a csapatok között, ami miatt a 103-szoros futamgyőztes szerint rengeteg teendőjük lesz a szombati napra, ha biztosan szeretnének bejutni majd az időmérő edzés harmadik szakaszába.

    „A mai tempómmal szerintem még a legjobb tízbe is nehezen kerülnék csak be” – nyilatkozta Hamilton a második gyakorlást követően. – Azonban nagyon bízom abba, hogy képesek leszünk jó irányba elmozdulni a holnapi napra. Az 5. és a 10. hely között nagyon szoros lesz a verseny. Lenyűgöző látni azt, hogy szinte mindenki ennyit tudott fejlődni.”

    „Az Alpine-ok remekelnek, az Aston Martin ott van a Red Bull mögött, ami szerintem megsüvegelendő. Nem lesz egyszerű a dolgunk, de bízom benne, hogy sikerrel fogjuk venni az előttünk adódó akadályokat.”

    Egyelőre úgy néz ki, hogy nem nagyon jött be a koncepcióváltás a Mercedes számára, de erre a kérdésre majd a szombati időmérő, valamint a vasárnapi verseny után fogunk pontosabb választ kapni. Annyi biztos, hogy Hamilton egyáltalán nem elégedett a csapaton belüli helyzetével, amit az is jelez, hogy még mindig nem hosszabbította meg az idei szezon végén lejáró szerződését.

    Verstappen ezúttal sem talált legyőzőre, ám a harmadik helyen váratlan név tűnt fel

  • Verstappen ezúttal sem talált legyőzőre, ám a harmadik helyen váratlan név tűnt fel

    Verstappen ezúttal sem talált legyőzőre, ám a harmadik helyen váratlan név tűnt fel

    Max Verstappen volt a leggyorsabb a Spanyol Nagydíj második szabadedzésén, a második legjobb időt Fernando Alonso autózta, míg a harmadik Nico Hülkenberg lett.

    Elsőként Fernando Alonso hajtott ki a pályára, a spanyol szurkolók legnagyobb örömére. Nem sokáig maradt egyedül a kétszeres világbajnok, ugyanis Sergio Pérez és Lewis Hamilton is követte az Aston Martin versenyzőjét.

    Carlos Sainz nem aprózta el, a lágykeverékű abroncsokon kezdett, így az élre is állt. A többiek ugyanakkor még a sárga oldalfalú gumikat nyúzták.

    A Pirelli a barcelonai pályára új prototípusokat is hozott, hogy a versenyzők tesztelni tudják a keverékeket. Jelöletlen abroncsok is feltűnt, Max Verstappen például korán letudta a kötelező köröket rajtuk.

    A Ferrarik álltak egy ideig az élen, ám a holland világbajnok gyorsan változtatott ezen. Mindaddig George Russell és Oscar Piastri nem értették meg egymást. A brit pilóta még a kavicságyba is kilátogatott az eset kapcsán.

    Fél óra elteltével Max Verstappen állt az élen, őt Fernando Alonso és meglepetésre Nico Hülkenberg követte. Mögöttük Sergio Pérez, Esteban Ocon, Charles Leclerc, Carlos Sainz, George Russell és Valtteri Bottas fért be az első 10-be.

    A versenyzők megkezdték a felkészülést a versenyszimulációkra, így nem javítottak a korábbi idejükön.

    Az utolsó 10 percnél Logan Sargeant és Nico Hülkenberg szórakoztatta egymást, egy kis csatával, míg a többiek folytatták a munkát megtankolt autóval.

    Max Verstappen lett végül a leggyorsabb, a második legjobb időt Fernando Alonso autózta, míg a harmadik Nico Hülkenberg lett. A negyedik pozícióba Sergio Pérez zárkózott fel, míg rajtuk kívül Esteban Ocon, Charles Leclerc, Carlos Sainz, George Russell és Valtteri Bottas alkotta az első 10-et.

    Pozíció Versenyző Csapat Legjobb köridő Időkülönbség Megtett körök száma 
    1 Max Verstappen Red Bull 1:13.907 33
    2 Fernando Alonso Aston Martin 1:14.077 + 0.170 29
    3 Nico Hülkenberg Haas 1:14.177 + 0.270 30
    4 Sergio Pérez Red Bull 1:14.219 + 0.312 29
    5 Esteban Ocon Alpine 1:14.242 + 0.335 29
    6 Charles Leclerc Ferrari 1:14.246 + 0.339 31
    7 Carlos Sainz Ferrari 1:14.274 + 0.367 31
    8 George Russell Mercedes 1:14.392 + 0.485 30
    9 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:14.448 + 0.541 31
    10 Pierre Gasly Alpine 1:14.457 + 0.550 28
    11 Lewis Hamilton Mercedes 1:14.549 + 0.642 30
    12 Oscar Piastri McLaren 1:14.583 + 0.676 29
    13 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:14.585 + 0.678 28
    14 Lando Norris McLaren 1:14.694 + 0.787 29
    15 Kevin Magnussen Haas 1:14.713 + 0.806 23
    16 Nyck de Vries AlphaTauri 1:14.785 + 0.878 32
    17 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:14.840 + 0.933 33
    18 Lance Stroll Aston Martin 1:15.010 + 1.103 30
    19 Alexander Albon Williams 1:15.056 + 1.149 31
    20 Logan Sargeant Williams 1:15.415 + 1.508 32
  • Leclerc: ha erre most igennel válaszolnék, felrobbanna a sajtó

    Leclerc: ha erre most igennel válaszolnék, felrobbanna a sajtó

    Charles Leclerc szerint minden versenyző szeretné, hogy Lewis Hamilton legyen a csapattársa. 

    Az elmúlt hetekben ismét felerősödtek azok a pletykák, mik szerint John Elkann ajánlatott tett a hétszeres világbajnoknak. Brit lapértesülések szerint 40 millió fonttal csábítaná át az elnök a Ferrarihoz a 38 éves versenyzőt, sőt azóta már egy 80 milliós ajánlat is előkerült.

    Mindaddig az érintettek nevetve nyilatkozta az ügyről. Frédéric Vasseur szerint szó sem volt ilyen lépésről, és Hamilton is megerősítette, hogy nem kereste meg őt a Ferrari. A brit pilóta kihangsúlyozta, hogy a Mercedesszel tárgyal, és közel állnak a megállapodáshoz.

    Lewis Hamilton, Charles Leclerc
    Lewis Hamilton és Charles Leclerc – Fotó: Jiri Krenek/Mercedes AMG Petronas

    Természetesen az ügyről a monacói versenyző véleményét is kikérték, aki szintén nem adott nagy hitelt a találgatásoknak. Leclerc-től megkérdezték Barcelonában, hogy szeretne-e Hamilton csapattársa lenni? A 25 éves pilóta így válaszolt:

    „Ha azt mondanám, hogy szeretném, hogy a csapattársam legyen minden újság címlapján ez szerepelne, felrobbanna a média. Lewis ugyanakkor nagyon jó versenyző, sok mindent elért ebben a sportban. A mezőnyben bárki szívesesen lenne a csapattársa, hiszen mindenki sokat tanulhatna tőle. Viszont ismétlem, boldog vagyok ott, ahol vagyok és Carlosszal (Sainz) is remek a kapcsolatom. Carlos egy jó csapattárs, de a Forma-1-ben vagyunk és szeretünk a legjobbak ellen küzdeni. Ez nem azt jelenti, hogy a csapattársam nem elég gyors, Carlos egy rendkívüli versenyző. Viszont nem én hozom a döntéseket, így meglátjuk mi lesz.” – nyilatkozta Leclerc.

  • Sainz kikötötte mikor akar legkésőbb aláírni a Ferrarival

    Sainz kikötötte mikor akar legkésőbb aláírni a Ferrarival

    Carlos Sainz szeretne pontot tenni a jövőjével kapcsolatos ügyre, így megsürgetné egy kicsit a Ferrarit.

    Az elmúlt időszakban egyre több olyan hír született, hogy Lewis Hamilton ajánlatot kapott a Ferraritól. A brit és olasz lapok egyértelműen a spanyol versenyző helyére ültetnék a hétszeres világbajnokot, mivel a 28 éves pilóta nem éppen jól teljesít.

    Ugyan a Ferrari még úgy indult neki az évnek, hogy bajnok esélyes csapatként harcolnak majd, de már az első futamon kiderült, hogy idén a Red Bull az úr. Charles Leclerc a kezdeti botlásuk után Bakuban jól teljestett, míg csapattárs nehezebben evickél ki a rossz periódusból.

    Carlos Sainz, Ferrari
    Carlos Sainz – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Sainz állítása szerint nemigen foglalkozik a pletykákkal, viszont mielőbb le szeretné zárni az ügyet. A spanyol versenyző szerződése 2024 végén jár le, így arra kéri csapatát, hogy kezdjék meg a tárgyalásokat.

    „Nyilvánvalóan nem akarom felfedni a tárgyalási stratégiámat, ez egy olyan dolog, amit sosem árulok el. Ám ha követtétek eddig az interjúimat, akkor tudhatjátok, hogy a szezon elejét mindig úgy kezdem, hogy tudom hol fogok versenyezni jövőre. Átéltem már ennek az ellenkezőjét a Renault-nál, és nem volt kellemes élmény. Nem szükséges, hogy még idén aláírjuk a szerződést, de 2024 elején már szeretném ezt megejteni” – nyilatkozta a 28 éves pilóta.

    Sainz ugyanakkor kihangsúlyozta, őt nem zavarják annyira a pletykák:

    „Tisztában vagyok azzal, hogy az év ezen szakaszán mindig sok pletyka van. Ez a pilótakeringő időszaka. Elég régóta vagyok az F1-ben, már több, mint 8 éve. Tudom, milyenek ezek a hónapok.”

  • Tom Holland most sem hazudtolta meg magát – némi „baleset” érte a futamon

    Tom Holland most sem hazudtolta meg magát – némi „baleset” érte a futamon

    Tom Holland hozta szokásos formáját, és még a kockás zászló lengetése közben is megnevettette magát és a közönséget.

    A Marvel és a Pókember univerzum sztárja rajong a Forma-1-ért, így ismét kilátogatott a Monacói Nagydíjra. Ám ezúttal sem egyedül érkezett, testvérei társaságában élvezte a hétvége eseményeit.

    A rajtrácsra is kinézett, meglátogatta Lando Norrist, és elárulta, hogy Lewis Hamiltonnak szorít a versenyen. Ugyanakkor egy különleges feladat is várt az angol színészre, ő inthette le a versenyt a kockás zászlóval.

    Holland lelkesen állt a rajt-cél vonal fölé, és mikor megkapta a jelet, lendületet vett, és lelkiismeretesen elvégezte a feladatot.

    Ám a munka során egy pillanatra elkalandozott, így a zászló szövet részével sikerült magát arcon találnia. A brit színész káromkodott egyet, nevetett és folytatta tovább a munkát.

    @f1

    tom holland waving the chequered flag in monaco 🏁🤩 #f1 #formula1 #monacogp #monaco #tomholland #spiderman

    ♬ original sound – Formula 1

  • Hamilton „titkos” fotókkal viccelt az ellenfelük kapcsán

    Hamilton „titkos” fotókkal viccelt az ellenfelük kapcsán

    Sergio Pérez szombati ütközése leleplezte a Red Bull padlólemezét, így mindenki érdeklődve figyelte a lebegő autó részleteit.

    A mexikói versenyző már a Q1-ben búcsúzni kényszerült, hiszen falnak csapata autóját a St. Devot kanyarban. Ám a csapatnak nem csak a javítási munkálatokkal és versenyzőjük hibájával kellett megküzdeniük. Mikor a daru felemelte az autót, hogy levigye a pályáról és visszaszolgáltassa csapatnak, az autó alsó része lelepleződött.

    Villantak a vakuk és a riválisok megtörölgették a szemüvegieket, hogy jobban lássák a részleteket. Pár órával Pérez esete előtt a Mercedes is lelepleződött, ugyanis Lewis Hamilton is megnézte közelebbről a falat.

    A Mercedes kissé zokon is vette a dolgot, ám amikor a Red Bull is hasonló esemény áldozata lett, már nem is zavarta őket annyira a dolog. Andrew Shovlin úgy fogalmazott, hogy a Bikák autójára többen kíváncsiak, így a csillagosok autóját nem fogják annyian figyelni.

    Lewis Hamilton, Mercedes
    Lewis Hamilton autója is „villantott” – Fotó: Vándor Iván

    Rosanna Tennant, a Chequered Flag podcast házigazdája elmondta, beszélt a hétszeres világbajnokkal az eset után. Hamilton nagy figyelmet fordított az ellenfél autójára és próbálta minél részletesebben megfigyelni a leleplezett padlólemezt.

    „Lewis Hamilton azzal viccelődött, hogy elmentette a telefonjára azokat a képeket, amiken jól látszik a Red Bull padlólemeze” – újságolta a hallgatóknak nevetve Tennant.

    Beváltak a Mercedes fejlesztései?

    Harry Benjamin úgy érezte, hogy a Mercedes elégedet lehet, hiszen sikerült jó eredményekkel zárniuk a Monacói Nagydíjat. Kisebb ütközések ugyan voltak a csapatnál, ám összességében pozitív hétvégét zárhattak. Ám Jolyon Palmer szerint nem a fejlesztésnek köszönhető a csillagosok jó szereplése. Jó stratégiát választottak a versenyen, és egyszerűen szerencséjük volt.

    „Nem, még nem lehet azt kijelenteni, hogy a fejlesztések segítették őket. A héten több minden kiderülhet, hiszen a tesztelés szempontjából egy kedvezőbb pálya következik. A csapat nagyon jól határozta meg a stratégiát Monacóban, és ennyi történt. Nem csináltak mást. Russellnek még a dobogóra is volt esélye, mikor az egy kiállásra szavazott. Ám hibázott, és nekiment Péreznek, így büntetést kapott. Egyértelműen legyőzték a Ferrarit, akik rossz stratégiát választottak. Ám ennél többre nem futotta” – jelentette ki Palmer.

  • Wolff is megszólalt a Hamilton-Ferrari pletykáról

    Wolff is megszólalt a Hamilton-Ferrari pletykáról

    A Mercedes csapatfőnöke teljes mértékben biztos benne, hogy pilótája semmilyen megbeszélést sem folytatott az olasz csapattal.

    „Nagyot futott, özönlöttek a szalagcímek. Nincs semmi alapja” – jelentette ki Toto Wolff az előző héten szárnyra kapott híresztelésről, miszerint a Ferrari megkereste a hétszeres bajnokot és ajánlatot is tett neki. Hogy ez merő fikció, vagy volt valóságalapja, valószínűleg csak évek múlva tudjuk meg, jelen állás szerint csak annyi biztos, hogy a 38 éves versenyző aktuális szerződése a mostani szezon végéig érvényes a Mercedesszel.

    Korábban sem siettek gyorsan pontot tenni a megállapodásra, és Wolff hangsúlyozta, most is csak a részletek kitalálása miatt húzódik el a tárgyalás.

    „Nagyon elégedett helyzetben vagyunk Lewis-szal. Semmilyen akadály sem gördült a szerződéshosszabbítási tárgyalások elé. Van egy megállapodásunk, és sok év óta egyszer sem beszéltünk más pilótával, mielőtt eldöntöttük volna, hogy együtt maradunk-e vagy sem” – mondta.

    Nevetve reagáltak a Ferrarinál a Hamiltonról szóló pletykára

    „Szemernyi kétségem sincs afelől, hogy bármilyen tárgyalásokat folytatott volna [Hamilton a Ferrarival]. Valaki biztos úgy hitte, mintha szerepe lett volna valamilyen egyezkedésben. De a tárgyalás az, amikor egy asztalnál ülünk és arról beszélünk, min kellene módosítani a szerződésben.”

    „Erről nem akarok beszélni, mert mi, Lewis és a csapat a legjobbat akarjuk egymásnak. A feltételekről, opciókról egyezkedünk, és mindenben egy irányba húzunk. Töprengünk, hogy mi a legjobb mindkét félnek.”