Címke: leváltás

  • Máris veszélyben lehet Mattia Binotto pozíciója a Ferrarinál?

    Máris veszélyben lehet Mattia Binotto pozíciója a Ferrarinál?

    Rémesen kezdte az idényt a Ferrari Ausztriában, és már fel is merültek olyan hangok, akik a csapatfőnök Mattia Binotto helyét kérdőjelezik meg.

    Az év első időmérő edzésén Sebastian Vettel már a Q2-ben kiesett, míg Charles Leclerc csak a hetedik rajthelyet tudta megszerezni. Miközben a két motorpartner, a Haas és az Alfa Romeo – Grosjean kivételével – már a Q1-ben elvéreztek.

    E három csapat toronymagasan a legtöbbet lassult tavaly óta. A Haas hat tizeddel, a Ferrari majdnem egy másodperccel, míg az Alfa Romeo pedig több, mint egy másodperccel lassult a tavalyi Red Bull Ringes idejükhöz képest.

    Sokan ezt az újjátervezett Ferrari motor visszaesésének titulálják, miközben több, egykori Forma-1-es versenyző szerint Mattia Binotto a csapat leggyengébb láncszeme.

    „Nagyon sok mindent elmondana, ha egy új embert raknának be vezetőnek. Évek óta semmi sem megy simán a csapatnál.” – fogalmazott Nick Heidfeld.

    Vele egyetért a honfitársa Ralf Schumacher is.

    „A fociban ebben a helyzetben már edzőváltásról beszélnénk. Belső feszültségek, motor gondok jellemzik a csapatot, most pedig olyan gárdák vannak előttük, mint a Racing Point vagy a McLaren.” – fogalmazott a német.

    Schumacher szerint a probléma legfőképpen az, hogy túlterheli Binottot a sok feladat, ami a csapatvezetői és technikai vezetői együttes szerepéből fakad.

    „Ezt a fajta munkaterhelést nem tudja egyetlen egy személy elvégezni, ezt egy csoportnak kellene csinálnia. Michael idejében három különböző vezető ember volt a csapatban, a Mercedesnél most azt mondanám, hogy öt van.” – magyarázta.

    JJ Lehto pedig röviden és tömören is hasonló véleményt fogalmazott meg.

    „A politikai játszma most fog elkezdődni, és akkor nagyon hamar menedzsment váltás lesz.” – vizionálta.

  • Horner szerint Gaslynak egy „Ctrl+Alt+Delete-re” van szüksége

    Horner szerint Gaslynak egy „Ctrl+Alt+Delete-re” van szüksége

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner elmondta, hogy Pierre Gaslynak egy mentális „Ctrl+Alt+Delete-re” lenne szüksége. Horner szerint ezen akár az idei szezonja is múlhat a fiatal franciának.

    Gasly-nak nehezen indult a szezonja és a szenvedése tovább folytatódott az Osztrák Nagydíjon. A francia csapattársa Max Verstappen úgy nyerte meg a versenyt, hogy még le is körözte őt. Ennek ellenére a Red Bull kitart mellette, habár egyre többet pletykálnak arról, hogy Danyiil Kvyat már a szezon közben át fog ülni a helyére.

    Azonban Horner tisztán elmondta, hogy Gasly-nak el kell felejtenie az eddig történteket és tiszta lappal kell nekivágnia a szezon hátralevő részének. „Pierre egy nehéz időszakon megy keresztül, mi pedig a lehető legjobb módon próbálunk segíteni neki,” – nyilatkozta a Red Bull csapatfőnöke. Tudjuk, hogy Pierre mire is képes valójában. Egyszerűen csak nyomnia kellene egy Ctrl+Alt+Delete-et és tiszta lappal indulni.

    „Alapjáraton egy gyors versenyző, azonban véleményem szerint az a baja, hogy Max hétről hétre jól teljesít, ami miatt egyre nagyobb rajta a nyomás. Ezután is teljes mértékben mögötte fogunk állni. Hiszünk benne és minden tőlünk telhetőt meg fogunk majd tenni azért, hogy megmutathassa a benne rejlő tehetséget.”

    Horner azt is elmondta, hogy Gaslynak semmi problémája nem volt az autójával a Red Bull Ringen és cáfolta a francia leváltásáról szóló pletykákat. „Semmi okunk nincs lecserélni Pierre-t. Ő hozzánk tartozik és megpróbáljuk a lehető legjobbat kihozni belőle. Mint mondtam, most egy nehéz időszakot él meg. Nekünk pedig az a feladatunk, hogy minél hamarabb túlsegítsük őt ezen a nehéz időszakon.”

  • Az Alfa Romeo elkezdhet gondolkozni Giovinazzi leváltásán

    Az Alfa Romeo elkezdhet gondolkozni Giovinazzi leváltásán

    Az egykori finn Forma-1-es pilóta JJ Lehto szerint muszáj, hogy Antonio Giovinazzi többet mutasson, más különben könnyen veszélybe kerülhet az ülése.

    „Kimi az egyetlen, aki eredményeket tud szállítani jelenleg a csapatnak. Hozzá képest Giovinazzi elveszettnek és reménytelennek tűnik. Más középmezőnybeli csapatnál két pilóta képes jó tempóra.” – kezdte Lehto.

    A finn szerint az Alfa Romeonak előbb vagy utóbb foglalkoznia kell az olasz pilótával és gyenge teljesítményével, még annak ellenére is, hogy a Ferrari támogatottja ő.

    „Biztos, hogy egy ponton lesz majd változás. Talán túl sok politika van a háttérben, de az tény, hogy az Alfa Romeonak két olyan pilótára van szüksége, aki képes pontokat szerezni.” – tette hozzá.

  • Már nincs veszélyben Hartley helye a Toro Rossonál

    Már nincs veszélyben Hartley helye a Toro Rossonál

    A Red Bull tanácsadója Dr. Helmut Marko elmondta, hogy már nem téma a csapatnál Brendon Hartley leváltása.

    Az új-zélandi pilóta eddig nem hozza azt az eredményt, amit várnak tőle a Toro Rossonál, emiatt pedig sokszor felmerült már annak a lehetősége is, hogy leválthatják őt. Most azonban az utánpótlásért felelős Marko elismerte, hogy ugyan felvetődött a közelmúltban Hartley leváltása, azonban ez már nincs napirenden.

    „Ha a teljesítménye nem javult volna, akkor kellett volna a helyére egy alternatívát keresnünk. De ez most nem így van, és Brendon jelenleg versenyképes.” – mondta Marko a német motorsport-magazin.com-nak.

    Marko egyébként Kanadában volt leginkább meggyőződve arról, hogy mennyit fejlődött Hartley, noha az első körben versenybalesetben kiesett.

    Hartley saját maga is elismerte, hogy a távozásáról szóló pletykák nem tettek jót neki, különösen bosszantóak voltak.

    „Az elmúlt hetekben volt egy kis zavar a háttérben. Sok kínos, a jövőmet firtató kérdésre kellett válaszolnom. Ez kicsit bosszantott, de ez része ennek a sportnak. Jól éreztem magamat, főleg ahogy kezeltem ezt a szituációt. Nem hagyom, hogy ez befolyásoljon engem, csak a munkámra összpontosítok. Úgy érzem, hogy hétvégéről hétvégére egyre erősebb és erősebb leszek.” – mondta Hartley egy video blogban, az F1 hivatalos weboldalán.

    „Bizonyos értelemben én már egy idősebb srác vagyok. A Forma-1-ben még is egy újonc vagyok, de ahogy telnek a hétvégék, úgy kezdem egyre jobban megérteni az F1 világát. Új csapattal dolgozok, új emberek vesznek körül. Ugyanakkor nagyon motivált is vagyok, és nagyon lelkes is amiatt, hogy a Paul Ricardon versenyezhetek. Keményen meg fogok dolgozni a szerencsémért.” – tette hozzá.