Címke: létszámbővítés

  • Steiner: Semmi haszna egy új csapatnak

    Steiner: Semmi haszna egy új csapatnak

    Markáns véleménnyel van a létszámbővítésről a Haas csapatfőnöke Günther Steiner. Az amerikai istálló vezetője szerint egy új csapat túl nagy kockázatot jelentene.

    Az Andretti Autosport gőzerővel érdeklődik a Forma-1-be való belépés iránt, rajtuk kívül is vannak még jelentkezők, így várhatóan bővülhet majd a mezőny létszáma. Noha a nézők szeretnének több autót látni a mezőnyben, a jelenleg mezőnyben lévők nem értenek ezzel egyet teljesmértékben.

    Talán a legnagyobb ellenvetés éppen egy másik amerikai csapat, a Haas részéről érkezik. Steiner szerint az Andretti érkezése semmi haszonnal nem kecsegtet a Forma-1 számára, amelyet egy legutóbbi interjújában újfent nyomatékosított.

    „Mégis miféle előnyt jelentenének ők? Csak kockázatot jelentenek, nulla haszonnal.” – jelentette ki határozottan az olasz szakember.

    Megnyilvánulását aztán meg is indokolta, amely alapján sokkal inkább egy 11. csapat érkezését ellenzi, semmint személyesen Andrettiéket.

    „Öt évvel ezelőtt már semmiért is lehetett csapatot szerezni. Ezeket azonban senki nem akarta, így tönkre is mentek. Most hirtelen mindenki szeretne magának egy csapatot, mert amelyik csapat most a mezőny tagja, az mind anyagilag stabil, kiváló alapokon vannak. Jelenleg nagyon jó a Forma-1 környezete, senki sem küzd a túlélésért. Ha hoznánk egy 11. csapatot akkor ez az egyensúly felborulna, a csapatok pénzügyileg visszaesnének és akkor lehet egyesek bajba kerülnének.” – utalt Steiner arra, hogy egy új csapat érkezésével kevesebb bevétel jutna a csapatok kasszájába a nagyobb részre való elosztás miatt.

    Ázsiai „start-up” csapat is érkezni szeretne a Forma-1-be!

  • Berger: tárgyalunk potenciális indulókkal

    Berger: tárgyalunk potenciális indulókkal

    A DTM első embere, Gerhard Berger elárulta, már tárgyal új lehetséges gyártókkal és csapatokkal a 2020-ban való indulásról.

    Az Aston Martin mindössze egy év után kiszállt a DTM-ből, így négy autóval kevesebb, 14 induló lesz ott a rajtrácson az idénynyitón, Zolderben. Ez lenne a legkevesebb a sorozat újraindítása óta.

    Míg egy új gyártó beszállása ilyen röviddel a szezonkezdet előtt valószínűtlen, ha az Audi vagy a BMW találna privát csapatokat, több autó állhatna ott a rajtrácson.

    A négy Aston Martint, ami tavaly versenyzett, egy ismeretlen vevő vásárolta meg, de nem valószínű, hogy indítja majd őket idén.

    „Az R-Motorsport döntése későn jött” – vallotta be Berger. „Azt vártuk, hosszabb ideig lesznek a sorozat részei. Eredményes megbeszéléseket folytatunk, számos gyártóval és csapattal, hogy teljes mezőny legyen idén is.”

    „Tartozunk ennyivel a szurkolóinknak. Teljesen elkötelezettek vagyunk, hogy olyan versenyt adjunk nekik, amilyet megérdemelnek.”

  • A top csapatok elégedettek a húszfős mezőnnyel

    A top csapatok elégedettek a húszfős mezőnnyel

    A Forma-1 vezetősége erősen gondolkozik egy esetleges létszám bővítésen, ám a mezőny „nagyjai” nem nagyon díjazzák ezt az ötletet.

    Nemrégiben Jean Todt FIA elnök jelentette ki, hogy ő örülne ha újra 12 istálló alkotná a mezőnyt, miközben a Liberty Media tervei szerint ezt a változást már beleírnák az új Concorde Egyezménybe is.

    Az elmúlt időszakban a mezőny három top csapata (Mercedes, Ferrari, Red Bull) rendre szorosabbra fűzte együttműködését kisebb istállókkal, amik így kvázi B csapatként működnek. Ám a Renault ellenzi ezt a fajta trendet.

    „Az már egy kihívás egy olyan csapat számára, mint mi, hogy versenybe szálljon olyan istállókkal amelyek 30-40%-kal nagyobb erőforrással rendelkeznek. De ha ők képesek megosztani erőforrásokat más csapatokkal, vagy előnyt kovácsolni az együttműködésből a költségvetési plafonon belül maradva, az akkor minket hátrányosan érintene.” – kezdte  Cyril Abiteboul.

    „Ez egy komoly téma, mert most azt tudjuk mondani, hogy ’Van most három nagy csapatunk, és ennyi is lesz. Bárki, aki csatlakozik a mezőnyhöz, annak el kell fogadnia, hogy sosem lesz abban a helyzetben, hogy felvegye a versenyt velük.’” – tette hozzá.

    A B csapatokkal rendelkező „nagyok” sem látják szükségesnek, hogy tovább bővítsék a mezőny létszámát.

    „Szerintem a mezőny jelenlegi létszáma megfelelő a Forma-1 számára.” – mondta a Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff Melbourne-ben.

    „Mindig a minőségre megyünk, nem a mennyiségre. Van tíz csapatunk, ami elég jól megfelel. Egyik csapat sincs mér a mezőnyben azok közül, akik jó néhány évvel ezelőtt érkeztek. Meg van most a megfelelő egyensúly. Jobban szeretem, ha azt nézzük, hogy milyen jó minőséget képvisel most a mezőny és milyen szorosan vannak egymáshoz a csapatok, mintsem csak azért felvenni valakiket, hogy feltöltsük a létszámot.” – érvelt a Red Bullt irányító Christian Horner.