Címke: lemaradás

  • Red Bull: Verstappennek már jobban fekszik az autó, mint Péreznek

    Red Bull: Verstappennek már jobban fekszik az autó, mint Péreznek

    Sergio Pérez szenzációs formában kezdte meg a 2022-es szezont. A mexikói pilóta rendre közel volt a csapattársához, Max Verstappenhez az időmérőkön és a futamokon egyaránt. Az 3-szoros futamgyőztes lendülete azonban a Kanadai Nagydíjra elfogyott és azóta csak szenved. Ez nagyban betudható annak, hogy a legutóbbi fejlesztések inkább a holland kollégájának kedveztek és ezzel az energiaitalosok mérnökei is tisztában vannak.

    A Milton Keynes-i istállónál már jó pár dolgot kipróbáltak, hogy segítsék Pérezt ebben a nehezebb időszakban. A mexikói autójára emiatt a régebbi padlólemez is felkerült többek között, de az év elején mutatott tempója továbbra sincsen meg. A Bikák főtervezője, Pierre Waché szerint ez pusztán véletlen, nem pedig azért van, mert csakis kizárólag Verstappen igényeinek megfelelően fejlesztik az autót.

    „Az autót úgy fejlesztjük, hogy az adott megoldással mindig a legnagyobb mértékben gyorsítsuk azt. Jelen pillanatban Max jobban érzi magét az autóban, azonban nem ez volt a célunk. Ez pusztán arról szólt, hogy folyamatosan új elemekkel láttul el az autót, nem pedig arról, hogy valamelyik versenyzőnk igényeit előnyben részesítsük.”

    A legutóbbi 8 versenyből a Red Bull holland fiatalja 6 alkalommal is nyerni tudott, amíg Pérez mindössze 2 dobogós helyezést tudott csak felmutatni. Waché hozzátette, hogy szerinte a mexikói azért veszít sok időt a 31-szeres futamgyőzteshez képest mert nem érzi megfelelően az autót és emiatt nem képes kihozni belőle a maximumot.

  • Ferrari: 20 lóerővel vagyunk lemaradva a McLarentől

    Ferrari: 20 lóerővel vagyunk lemaradva a McLarentől

    A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto szerint a csapat körülbelül 20 lóerővel volt lemaradva a Mercedes motorokat használó McLarentől, akik 9 év után tudtak először futamot nyerni a Forma-1-ben. Azonban az olasz istállónál nem szomorkodnak emiatt, mert már gőzerővel dolgoznak a megoldáson.

    Ugyan a maranellói istálló a wokingi riválisuk előtt volt az Olasz Nagydíj előtt, a McLaren a kettős győzelmének köszönhetően visszavette a harmadik helyet a konstruktőri bajnokságban. Charles Leclerc akár a dobogón is végezhetett volna, azonban a biztonsági autós fázist követően nem tudta megtartani a második helyét és végül Sergio Pérez büntetésének köszönhetően a negyedik helyen végzett. Carlos Sainz hatodik helyen pedig egy újbóli kettős pontszerzést eredményezett a Scuderiának.

    Binotto a 20 lóerős lemaradásról a Sky Italiának beszélt az 53 körös futamot követően. „Ez nagyon látszódott a mai futamon” – mondta a svájci-olasz szakember. „Azonban emiatt nem szabad szomorkodnunk, ugyanis már dolgozunk a megoldáson.”

    „Természetesen rossz dolog pontokat veszíteni egy riválissal szemben, azonban a mostani futamon nagyon jól teljesítettünk. A pilótáink hibátlanul versenyeztek, valamint a stratégiák és a bokszkiállások is rendben voltak.  A tempónk is jó volt, különösen az egyes szektorban. A Rettifiloban, a Roggiában és a két Lesmoban is nagyon erősek voltunk. Az Ascariban és az azt követő egyenesben voltunk gyengébbek, ami miatt a Parabolicában is veszítettünk némi időt.”

    Mivel Daniel Ricciardo nyert és még a leggyorsabb körét járó bónuszpontot is megszerezte, illetve Lando Norris a második helyen végzett Monzában, a wokingiak előnye így 13,5 pontra hízott a Vörösökkel szemben. A Ferrari csapatfőnöke ugyan „gratulált a McLarennek a nagyszerű teljesítményük miatt”, azonban nem látja annak okát, hogy „miért ne tudnák ezt megfordítani a szezon végeztéig.”

  • Bottas reméli, hogy behozhatják a hétfői lemaradásukat

    Bottas reméli, hogy behozhatják a hétfői lemaradásukat

    Valtteri Bottas nagyon reméli, hogy a tegnapi problémadús nap után a soron következő két napon több időt tud majd a pályán tölteni a Bahrain International Circuiten.

    A szezonközi tesztelés a tegnapi nap folyamán kezdődött meg Bahreinben és az első tesztnap délelőttjén a finn pilóta vezethette a W12-t. Azonban Bottasnak a négy órás délelőtti etap túlnyomó rését a garázsban kellett töltenie, miután probléma akadt a sebességváltójával. A bajnoki címvédő istálló szerelőinek ki is kellett cserélnie azt, ami miatt Bottas mindössze 6 kört tudott megtenni a délelőtt folyamán.

    A délután már Lewis Hamilton körözhetett és a hétszeres világbajnok brit pilóta is kevesebb időt töltött a pályán a délután feltámadó homokvihar okozta rossz tapadási viszonyok miatt, de 42 kört mindezek ellenére is megtett.

    Ha összeadjuk a Bottas és Hamilton által megtett körök számát, akkor még egy teljes versenytáv se jön ki, miközben a legszorgosabb Max Verstappen a maga 139 körével több, mint két versenytávot is megtett az első tesztnap során.

    Bottas az ebédszünet előtti nyilatkozatában elmondta, hogy a váltóprobléma miatt rendkívül nehezen indult a szezon a Mercedes számára.

    „Már én és az egész csapat is nagyon várta azt, hogy kigurulhassak a pályára,” – mondta Bottas.

    „Azonban már a legelső installációs körömön kiderült, hogy komoly problémák vannak a váltóval. Nyilvánvalóan fel kellett ismernünk a hibát és annak ismeretében kellett mérlegelnünk a lehetőségeinket. Végül ki is kellett cserélni a váltót.

    „Utána még tudtam pár kört menni, de utána még piros zászló is volt, szóval ennyi. Mindössze hat megtett körrel kezdeni egy tesztet közel sem ideális.”

  • Red Bull az Albon kérdésről: A tények győztek az érzelmek felett

    Red Bull az Albon kérdésről: A tények győztek az érzelmek felett

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner elmondása szerint a csapata nem az érzelmeik, hanem sokkal inkább a tények alapján hozta meg a döntést Alexander Albon jövője kapcsán, akinek a helyén Sergio Pérez fog versenyezni 2021-től.

    A Red Bull a pénetki nap folyaám jelentette be, hogy a Racing Pointtól távozó Pérez lesz Max Verstappen csapattársa 2021-ben.

    Albon jövője már elég régóta kérdéses volt, miután a thai-brit pilóta eredményei jelentősen elmaradtak holland csapattársa által elértekhez képest. Mindezek ellenére a Red Bull a 2020-as szezon végig időt hagyott Albon számára, hogy bizonyítsa rátermettségét és kiérdemelje a szerződéshosszabbítást.

    Azonban miután Pérez 190 futam után megszerezte élete első Forma-1-es győzelmét a Szakhíri Nagydíjon, és Albon ezzel szemben mindössze kétszer tudott dobogóra állni Mugelloban és Bahreinben, egyértelmű volt, hogy Pérezt fogja választani a Red Bull.

    Horner hiába érezte azt, hogy Albon jelentős fejlődésen ment keresztül, szerint a Verstappentől való lemaradása egyáltalán nem csökkent ez fikarcnyit sem.

    „Azt kapod, amid van, nem?” – válaszolta-e Horner arra kérdésre, miszerint Albonnak szimplán csak nem jött ki a lépés az RB16 volánja mögött.

    „A Red Bullnak köszönheti, hogy bekerülhetett a Forma-1-ben és természetesen ezért rendkívül hálás is. Hiába döntöttünk így, továbbra is a csapat részese lesz.

    „Nehéz volt az idei szezon Alex számára. Szerintem hatalmas fejlődésen ment keresztül, különösen az évad utolsó harmadában. Azonban mindezt hiába tette, a különbséget továbbra sem tudta csökkenteni Maxszal szemben, sőt, még nagyobbra nyílt az olló kettejük között. Max a szezonnyitótól a szezonzáróig konzisztens volt és folyamatosan szállította a jobbnál jobb eredményeket.

    „Ezt leszámítva mindent jól csinált Alex. Egy remek versenyző és egy igazi úriembert ismertem meg benne. Rendkívül népszerű a csapaton belül, ugyanis köztudott róla, hogy egy jó srác.

    „Azonban, ha végignézed az adatokat, akkor a tényeket fogod előtérbe helyezni az érzelmek helyett. Többek között ezért esett a választásunk Sergiora,” – zárta Horner, aki így dörzsölheti a tenyerét a 2021-es szezonra, ugyanis a Verstappen-Pérez páros akár még a Mercedesek ellen is felveheti majd a versenyt.

  • Seidl: A McLaren már a Renault mögött van

    Seidl: A McLaren már a Renault mögött van

    Andreas Seidl szerint a McLaren már a Renault mögött jár „egy-két tized másodperccel”. A wokingi istálló csapatfőnöke úgy véli, hogy mindenféleképpen fejlődniük kell, ha az évad végén az enstoneiak előtt szeretnének végezni a konstruktőri bajnokságban.

    A McLaren zseniális formában kezdte a 2020-as szezont, ugyanis Lando Norris már a szezonnyitó Osztrák Nagydíjon dobogóra tudott állni Valtteri Bottas és Charles Leclerc mellett. Ezt követően pedig Carlos Sainz Jr-nak is sikerült szereznie egy második helyet a kaotikus Olasz Nagydíjon.

    Azonban a két dobogós helyezés ellenére a wokingi istálló csak a negyedik helyet foglalja el a konstruktőri bajnokságban. Ugyan csak négy ponttal vannak lemaradva az előttük álló Racing Pointtól, azonban maguk mögé is erősen figyelniük kell, ugyanis a Renault a Spa-i hétvége óta remek formát mutat és az Eifel Nagydíjon Daniel Ricciardo révén meg is szerezték az első dobogójukat a 2011-es Maláj Nagydíj óta.

    „Előrébb szeretnénk lépni az autó fejlesztésével, hogy képesek legyünk lépést tartani a többiekkel ebben a kiélezett harcban,” – mondta az egykor még Porschénál dolgozó Seidl. „Ugyanakkor el kell ismernünk azt, hogy a Racing Point egy rendkívül erős konstrukcióval rendelkezik már a szezon legeleje óta.

    „A Renault pedig olyannyira sokat fejlődött az év elejéhez képest, hogy már előttünk járnak a nyers tempót tekintve. Számunkra is fontos lenne az előrelépés, ugyanis maximalizálni szeretnénk az előttünk álló lehetőségeket.”

    A francia istálló fejlődése pedig már abból is látszik, hogy Ricciardo az utolsó öt versenyen több pontot szerzett – szám szerint 57-et – mint a McLaren két pilótája összesen (54).

    „Az még rendben van, hogy a Renault-k egy-két tizeddel gyorsabbak az időmérőn, azonban az már nem, hogy nem vagyunk képesek mindkét autóval pontokat szerezni,” – utalt vissza Seidl az Eifel Nagydíjra, ahol Norris egy biztosnak tűnő hatodik helyet veszített el egy motorhiba miatt.

    „Ez már a harmadik ilyen alkalom, ami egyáltalán nem tesz jót az esélyeinknek. Fontos, hogy tanuljunk ezekből az esetekből és leszegezett fejjel haladjunk tovább a céljaink felé.”

  • Kvjat már nagyon várja a hazai versenyét Szocsiban

    Kvjat már nagyon várja a hazai versenyét Szocsiban

    Danyiil Kvjat már alig várja, hogy újfent hazai környezetben versenyezhessen Szocsiban. A 26 éves orosz pilóta nagyon sokat vár az Orosz Nagydíjtól, mivel szerinte az AlphaTauri sokkal közelebb került a középmezőny elején álló csapatokhoz.

    „A legutóbbi versenyek alapján nagyon úgy tűnik, hogy az autónk egyre versenyképesebb,” – mondta Kvjat a faenzai istálló hivatalos weboldalának az Orosz Nagydíj beharangozójában.

    Az AlphaTauri orosz versenyzője szerint a csapata képes lesz a Renault, a McLaren és a Racing Point szintjén teljesíteni a Sochi Autodromban.

    „Azonban jelen helyzetben nagyon kis különbségekről beszélünk. Az a célunk, hogy ezt a kis különbséget eltüntessük és szerintem jó úton járunk ezen téren.”

    Az Orosz Nagydíj lesz az első olyan verseny, ahol már jelentős nézősereg előtt fognak felbőgni a motorok és Kvjat emiatt kifejezetten boldog.

    „Mindig remek érzés, ha egy versenyző hazai pályán versenyezhet. Remélem, hogy a nézők élvezni fogják a műsort, amit mi a pályán nyújtunk majd nekik. Azt hiszem, hogy a hármas kanyarban levő nézőtér még mindig az én nevemet viseli, szóval bízok benne, hogy sokan lesznek majd ott.”

  • Verstappen: A Red Bull túlteljesítette az elvárásokat 2020-ban

    Verstappen: A Red Bull túlteljesítette az elvárásokat 2020-ban

    Max Verstappen szerint a Red Bull határozottan túlteljesít azzal, hogy képesek elválasztani egymástól a két Mercedes pilótát a Forma-1 2020-as világbajnoki pontversenyében. A holland szerint a milton keynesi istállónak pedig bele kell törődnie ebbe a helyzetbe.

    A Red Bull a nagy fogadkozások ellenére sem volt képes felvenni a Mercedes tempóját a szezon első hat versenyén, különösen az időmérő edzéseken.

    Azonban az energiaitalosok holland titánja a legutolsó négy versenyen már valamivel közelebb tudott kerülni Valtteri Bottashoz és Lewis Hamiltonhoz olyannyira, hogy a 70. Évforduló Nagydíját meg is tudta nyerni Silverstoneban.

    Verstappen a Belga Nagydíj előtt reflektált a 2020-as szezon első hat versenyéről és elmondta, hogy a Red Bull igen is büszke lehet az eredményére, ha megnézzük a befeketedett Ezüst Nyilak tempó előnyét.

    „A nyers tempót elnézve mindkét Mercedes versenyzőnek előttem kellene lenni a bajnokságban,” – nyilatkozta a holland.

    „Az első futamon volt egy kiesésem, Bottas pedig egy alkalommal nem szerzett pontot a defektje miatt. Mindkettőnk számára balszerencsés ez, de ez mindig benne van a pakliban.

    „Viszont amikor úgy lettem második, hogy a Mercedesek gyorsabbak voltak nálam, akkor még túl is teljesítettük magunkat. Ezt leszámítva pedig minden lehetőségünket maximálisan kihasználtunk, aminek rendkívül örülök.

    „A csapattal nem azért vagyunk itt, hogy másodikok vagy harmadikok legyünk, hanem a bajnoki címért szeretnénk menni. Azonban bele kell törődnünk a jelenlegi helyzetünkbe, ugyanis jelen pillanatban nem vagyunk képesek komoly kihívói lenni a Mercedesnek.

    „Papíron lehet, hogy másként van, azonban a nyers tempót tekintve túl lassúak vagyunk hozzájuk képest. Jelen pillanatban azért tudtunk versenyt nyerni, mert aznap a Mercedeseknek nem volt szerencséjük. Szóval még mindig rengeteg teendőnk van.”

  • Albon nem aggódik a lemaradása miatt

    Albon nem aggódik a lemaradása miatt

    A Red Bull versenyzője Alexander Albon elmondta, hogy a közte és a csapattársa közti nagy különbség nem ok számára aggodalomra.

    A brit-thai pilóta kis híján megnyerte a szezonnyitó Osztrák Nagydíjat, ám Lewis Hamilton kiütötte őt a verseny hajrájában. Előtte a hétvége során azonban tempóban el volt maradva Max Verstappentől, majd a második, stájer versenyen a negyedik helyen ért célba, messze a holland mögött.

    A futam után a csapatfőnök Christian Horner is védelmébe vette a thait, akinek elsősorban a verseny elején kell javulnia.

    „A második verseny eleje elég rossz volt, többé-kevésbé ez volt a fő problémám. Így nem hiszem, hogy pánikolnom kellene.” – fogalmazott a Magyar Nagydíj előtt Albon.

    „Csupán jobban kell kezelni a gumikat és tudni, mikor kell nyomnom vagy visszavennem kicsit. Szerintem, ha még egy kicsit kényelmesebben fogom érezni magam az autóban, akkor a tempóm is jönni fog. Folyamatosan javulok, úgy érzem, hogy úgy jövünk ide, hogy sokkal jobban értjük az autót. Az autó jól viselkedik, nekünk pedig összhangban kell állnunk vele.” – tette hozzá.

  • Ocon nem ért egyet Abiteboullal: Nem sokkal vagyunk lemaradva

    Ocon nem ért egyet Abiteboullal: Nem sokkal vagyunk lemaradva

    Esteban Ocon megtapasztalhatta a Mercedesnél eltöltött ideje alatt, hogy milyen fontos is egy jó szimulátor. A Renault csapafőnöke Cyril Abiteboul szerint a csapatuk szimulátora egy fokkal jobb is lehetne. Azonban a frissen csatlakozó Ocon nem ért egyet a csapatfőnökével, ugyanis szerinte a Renault szimulátora nem sokkal különbözik a Mercedeséhez hasonlítva.

    A Renault-nál még mindig hiányzik valami

    „Vannak olyan dolgok, amik valóban hiányoznak a Renault szimulátorából, azonban nem teljesen értek egyet Cyrillel, ugyanis nem olyan rossz az a szimulátor” – mondta a fiatal francia. Szerinte a Mercedes szimulátora csakis azért jobb a franciákénál, mert több időt fektettek bele.

    „Hogy őszinte legyek, nem volt rossz, szinte ugyanúgy éreztem magam a szimulátorban, mint a Mercedesnél. Néhány dolgon még javítanunk kell, azonban ez nem a világ vége a számunkra. A srácok pontosan tudják, hogy miben kell előrelépnünk.”

  • Verstappen: Idén nem fogunk több futamot nyerni

    Verstappen: Idén nem fogunk több futamot nyerni

    Max Verstappen nem hisz már abban, hogy idén még futamot nyerhet a Red Bull. A holland versenyző szerint riválisaik (Mercedes, Ferrari) annyira megerősödtek, hogy a Bikáknak vajmi kevés esélye van az első hely megszerzésére.

    Az osztrák csapat és 22 éves versenyzője két első helyet már szerzett a szezon első felében, ám a nyári szünet után a Scuderia megerősödött és az Ezüst Nyilak mellett egyeduralkodóvá vált. A 2019-es szezonból még négy futam van hátra (Mexikó, Egyesült Államok, Brazília és Abu Dhabi), ám az ifjú tehetség szerint csak a pódium legalsó két foka lesz továbbra is elérhető a számukra.

    ,,Nem hinném, hogy a szezon hátra levő részében lenne olyan pálya, ahol igazán jó munkát tudnánk végezni. Ha csak a pódium közelébe tudunk lenni, vagy épp valamelyik alsó fokán, ahogy ezt eddig is tettük, nos az lesz a maximum amit még elérhetünk.”

    Verstappen ugyan az utolsó két Mexikói Nagydíjat megnyerte, de úgy érzi, a Red Bull jelenlegi formája nem lesz elég ahhoz, hogy megismételjék korábbi eredményeiket.

    ,,Realistának kell lennünk, az utóbbi két évben jól teljesítettünk azon a pályán (Mexikó), de ebben a szezonban egy kicsit nehezebb dolgunk van, főleg ha az autó egyensúlyára gondolunk. Nem várom tehát azt, hogy megismételjük a tavalyi eredményt, főleg annak tükrében, hogy a Ferrari nagyon gyors az egyenesekben idén. Úgy vélem tehát a dobogós helyezésekért még harcolhatunk, ha jó munkát végzünk.”