Címke: lehetőségek

  • Ticktum a Formula E és az IndyCar felé veheti az irányt

    Ticktum a Formula E és az IndyCar felé veheti az irányt

    Dan Ticktum elmondása szerint „vannak opciói” a jövőjét illetően. A brit fiatal a Formula 2 után akár az IndyCarba vagy a Formula E-be is szerződhet, miután a Forma-1-ben aligha lesz helye 2022-re.

    A Red Bull és a Williams egykori junior pilótája már az összes puskaporát ellőtte, ami a Forma-1-be való bekerülésének lehetőségeit illeti. Először a Bikák, majd a groveiak is megváltak tőle a botrányos viselkedése és a nem megfelelő magatartása miatt.

    Azonban Ticktum a pályán továbbra is jó teljesítményt nyújt, ugyanis a Formula 2 legutóbbi fordulójának sprintfutamát úgy tudta megnyerni, hogy esős körülmények között vezetett hibátlanul. Ugyan a balhéival rengeteg ellenséget és rosszakarót szerzett magénak a Carlin britje, saját elmondása szerint „túl sok lehetősége” van ahhoz, hogy felhagyjon a versenyzéssel.

    „Őszintén, nem is tudom, hogy mit mondjak” – nyilatkozta Ticktum a motorsport.com-nak. „Az előző hetekben kellett realizálnom magamban azt a tényt, miszerint valószínűleg soha nem fogom elérni a célomat. Ne akarom, hogy ez letörjön, de elég nehéz ezt elfogadni.”

    „Néhány évvel ezelőtt a szuperlicensz hiánya fosztott meg a lehetőségtől. Azóta pedig csináltam egy pár butaságot, ami miatt az esélyeim nullára csökkentek. Mindig azt mondtam magamnak, hogy, ha nem jön össze az F1, akkor majd elmegyek és csinálok valami mást, de mindezt anélkül, hogy arrogánsan viselkednék.”

    „Nem árulhatok el mindent, de annyi szent, hogy DTM, az IndyCar és a Formula E is lehetőség, de az is benne van a pakliban, hogy még egy évet lehúzok a Formula 2-ben. Jelen pillanatban ezek a legfőbb lehetőségeim a 2022-es szezont illetően.”

  • Gaslyt frusztrálja, hogy Pérezzel hosszabbított a Red Bull

    Gaslyt frusztrálja, hogy Pérezzel hosszabbított a Red Bull

    Pierre Gasly „egy kicsit szomorú és csalódott is” amiatt, hogy a Red Bull nem ajánlott versenyzői ülést a számára a tavalyi és az idei jó teljesítményét követően.

    A francia már megtapasztalhatta, hogy milyen érzés a Milton Keynes-i istálló kék overáljában feszíteni és versenyezni, azonban a Bikák vezetőségének bizalma már a szezon féltávjánál elfogyott vele szemben és lefokozták őt a Toro Rossoba (AlphaTauri) és a helyére beültették Alex Albont. Gasly azonban képes volt arra, amire sok pilóta nem lett volna a Forma-1-ben. A faenzai kicsapatnál újraépítette a karrierjét: lefokozása óta már három dobogós helyezést is szerzett, amiben benne van a tavalyi Olasz Nagydíj során megszerzett győzelme is.

    Azonban hiába a francia jó teljesítménye, szerinte Dr. Helmut Markóék kizárólag az AlphaTauri vezéregyéniségeként bírják őt elképzelni és ezért hosszabbították meg annak a Sergio Péreznek a szerződését, akinél a francia mostanság az időmérőkön és a versenyeken is jobb teljesítményt nyújt egy papíron gyengébb autóval.

    „A csapat 15 éves fennállásának legjobb szezonját teljesítettem tavaly és emiatt semmi jutalmat nem kaptam a Red Bulltól” – idézi az AlphaTauri pilótájának szavait a Canal Plus. „Egyfelől ez szomorú és csalódást keltő, másrészt azonban el lehet fogadni valamilyen szinten. Vannak olyan dolgok, amik nem az én hatáskörömbe tartoznak és ez például pont egy ilyen dolog.”

    „A Red Bull kétségtelenül a Pérezzel való folytatás mellet tette le a voksát. Különösen a Zandvoortban nyújtott teljesítményét követően, ahol az időmérőn már a Q1-ben kiesett, a versenyen pedig úgy lett a nyolcadik és a nap versenyzője, hogy kört kapott a csapattársától. Ez egyszerűen nem fér a fejembe, hogy lehet ez.”

    „Efelett azonban nincsen hatalmam, szóval az egyetlen dolog, amit tehetek az, hogy a saját dolgaimra összepontosítok. A legfontosabb az, hogy mindent megtegyek a magam és a csapat szempontjából is minden egyes futam során. Bízom benne, hogy ez megéri majd a számomra és a jövőben kapok majd még lehetőséget egy élcsapatnál.”

  • Sajtó: Zhou és da Costa is esélyes lehet az Alfa Romeónál

    Sajtó: Zhou és da Costa is esélyes lehet az Alfa Romeónál

    Egyes sajtóértesülések szerint a Formula 2-ben versenyző Guanyu Zhou szponzorai 30 millió eurót sem sajnálnának kifizetni az Alfa Romeo számára, hogy a kínai pilóta megkapja a második ülést a hinwili istállónál – írja a planetf1.com.

    A spanyol Marca információi szerint a támogatók bármit megadnának annak érdekében, hogy Zhou legyen Valtteri Bottas csapattársa az Alfa Romeónál. Azonban a kínai fiatal helyzete még így sem egyszerű, ugyanis számos más vetélytársa akad az Alfa üléséért folytatott versenyfutásban. Ezen jelöltek közé tartozik például a két Formula E bajnok Nyck de Vries és Antonio Félix da Costa is.

    Zhou – aki az Alpine pilótaakadémiájának a tagja – jelenleg a harmadik szezonját teljesíti a Formula 2-ben. A kínai pilóta – aki a tél folyamán megnyerte az ázsiai F3-as bajnokságot- jelenleg három győzelemmel áll az egyéni pontverseny második helyén.

    Zhout sokáig a Williamsszel is hírbe hozták, azonban Alex Albon érkezését követően ezen pletykák hamvába is haltak. Máshol pedig aligha lehet majd helye az Alpine juniornak, ugyanis az Aston Martinál Sebastian Vettel és Lance Stroll maradása is biztosra vehető és vélhetően a Haasnál sem változik majd a jelenlegi pilótapáros.

    Az ismerős portugál jelölt

    A kínai mellett egy másik jelölt neve is felmerült da Costa személyében, akinek a Formula E-ben való jövője igencsak bizonytalan, miután a jelenlegi csapata, a DS Techeetah egy jelentős szponzoruk késői kihátrálása miatt komoly anyagi gondba került és a bajnokságban való indulások is erősen kétségessé vált.

    A portugál pilóta – aki fiatal korában a Red Bull kötelékében – ugyan 30 éves jelen pillanatban, azonban a versenyzői kvalitásai egyáltalán nem rosszak. Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy majdnem megszerezte a Toro Rosso egyik versenyzői ülését 2014-re, azonban a faenzai csapatnál végül Danyiil Kvjat lett a befutó.

  • A Red Bull próbál ülést találni Albon számára 2022-re

    A Red Bull próbál ülést találni Albon számára 2022-re

    A Red Bull jelen pillanatban is Alex Albon számára próbál helyet keresni 2022-re a Formula 1-ben. Ezzel azt lehet feltételezni, hogy az energiaitalosok nem fognak tudni ülést adni a DTM-ben versenyző brit-thai kettős állampolgár számára.

    A Milton Keynes-i istálló a pénteki napon jelentette be Sergio Pérez szerződéshosszabbítását és mivel nagy valószínűséggel az AlphaTauri jelenlegi pilótapárosa sem fog megváltozni, így Albonnak nem lesz helye egyik Red Bull támogatott csapatnál sem. Azonban a Bikák csapatfőnöke, Christian Horner szerint ez nem jelenti azt, hogy a brit-thai származású versenyző nem lehet tagja az F1 mezőnyének 2022-ben.

    „Alex továbbra is fontos részét képezi a csapatunknak” – olvasható a brit szakember szavai az f1i.com hasábjain. „Idén is kulcsszerepet vállalt fejlődésünkben és a következő szezonban is a jelenlegi szerepében fog majd dolgozni. Körül fogunk nézni, hogy lesz-e lehetősége bekerülni bármelyik csapathoz, azonban ha nem találunk neki helyet, akkor 2022-ben is a jelenlegi feladatkörét fogja ellátni.”

    Azonban Albont nem csupán az F1 érdekli, ugyanis nemrégiben egy IndyCar versenyen is megjelent személyesen és már számos olyan pletyka jelent meg vele kapcsolatban, hogy a tengerentúli sorozatba vágyik és ott fogja folytatni a pályafutását.

    „Soha nem lehet tudni, hogy mi történhet” – folytatta Horner. „Alex egy remek srác és a DTM-ben is nagyon jó munkát végez, a múlt hétvégén pedig megszerezte első futamgyőzelmét a sorozatban.”

  • Bottas: Értékes tagja vagyok a Mercedesnek

    Bottas: Értékes tagja vagyok a Mercedesnek

    Ugyan Valtteri Bottas F1-es jövője körül továbbra is sok a kérdőjel, szerinte bármelyik csapathoz is kerülne, értékes elem lenne az istálló életében és sokat tenne hozzá a dolgokhoz.

    Egyre több pletyka szól arról, hogy Bottasszal nem fog hosszabbítani a Mercedes és az év végén emiatt távoznia is kell majd Brackleyből. A helyére pedig a stuttgarti márka legígéretesebb fiatal titánja, George Russell érkezne, aki a Magyar Nagydíjon megszerezte első pontjait a Williams csapatával.

    Ugyan Toto Wolff még nem döntött még Lewis Hamilton 2022-es csapattársának kilétéről, Bottas csak rontott a helyzetén a Magyar Nagydíjon okozott tömegkaramboljával, amin még Max Verstappen mind a mai napig nevet. Azonban az amatőr hibája ellenére a kilencszeres futamgyőztes úgy gondolja, hogy „hasznos tagja” a brackley-i istállónak.

    „Soha nem vagyunk tisztában a többi csapat teljesítményével, ami miatt nagyon nehéz összemérni egymással a csapattársakat. Pláne úgy, hogy a többieket sem ismerem annyira, mint saját magamat. Azonban magabiztosan állítom, hogy értéket képviselek a csapatnál, és határozottan más lenne a helyzet, ha nem lennék itt. Hiszek a vezetési képességeimben, azonban nem én hozom a döntéseket. A jövőben majd elválik, hogy mi lesz velem.”

    „Nincs mit visszatartanom” – folytatta a Mercedes finn pilótája. „Szerintem most járok a karrierem csúcsán. Azonban ennél is lehet jobb, ugyanis vanna dolgok, amikben folyamatosan fejlődök az idő múlásával. Az elmúlt évek során jobban megismertem magam, aminek fontos szerepe volt a fejlődésem szempontjából. Jöjjön bármilyen kihívás is velem szembe, én készen fogok állni rá. Továbbra is mindent meg fogok tenni magamért és a csapatért egyaránt, történjen bármi is.”

    Ha a szóbeszédből valóság lesz és Bottasnak tényleg el kell hagynia a bajnoki címvédő, akkor több jel is arra mutat, hogy az Alfa Romeohoz teheti majd át a székhelyét.

    „Ezt megtartanám inkább magamnak” – válaszolta Bottas. Lehet, hogy igen, de az is benne van a pakliban, hogy nem. Annyit viszont elmondhatok, hogy sok ember áll mögöttem és remélhetőleg nem csupán semmittevéssel telnek a mindennapjait. Meg kell nézni az elérhető lehetőségeket. Még nem közölték velem, miként állnak a tárgyalásaink, de ha szükség lesz arra, hogy más csapatokkal is tárgyaljunk, akkor cselekedni fogunk.”

  • Ticktum: Az F1-es álmomnak valószínűleg vége

    Ticktum: Az F1-es álmomnak valószínűleg vége

    Miután a Red Bull után a Williams is kirakta Dan Ticktumot a pilótaakadémiájáról, a fiatal brit pilóta már le is mondott arról az álmáról, hogy valaha is Formula 1-es pilóta legyen.

    Ticktum karrierje tele volt botránnyal, de ezeket legfőképpen magának köszönheti. A megannyi történet – ami egy negatív emberként állította be a Carlin Formula 2-es csapatában versenyző britet – nemrégiben folytatódott, ugyanis Ticktum az egyik Twitch streamjében olyan dolgokat mondott a Williams csapat pilótájáról, Nicholas Latifiről, hogy a grove-i istálló azonnal kirúgta őt az akadémiájáról.

    Így a botrányhős már nem tartozik egyik Formula 1-es csapat kötelékébe se, ami miatt körülbelül a nullára csökkentek az esélyei a száguldó cirkuszba való bejutásra is.

    „Még mindig a Formula 2-ben vagyok” – mondta Ticktum az egyik élő adása során. „A folytatásom a szponzoroktól függ javarészt és mivel nagy valószínűséggel úgy sem jutok be az F1-ben, így a szponzoroknak nincs is okuk már arra, hogy engem finanszírozzanak.”

    Ticktum hozzátette, hogy ő egy olyan ember, aki „nem igazán képes játszmázni és az érzéseit kontrollálni”.

    „Ez egy olyan sport, ahol rengeteg a politika és mindent a pénzt irányít” – véli a Carlin versenyzője. „Azt kéne csinálnom, mint egy átlagos versenyző, de én erre képtelen vagyok. Megvan a saját karakterem, így nem tudom véka alá rejteni az érzéseimet egyes szituációk kapcsán.”

    „Egy dolog biztos: nem fogom feladni. Szeretném folytatni a Formula 2-ben és ott a létező legelőkelőbb helyezést elérni, hogy a következő szezonra jó sok opcióm legyen versenyzés szempontjából.”

  • Verstappen: Továbbra is a bajnokság megnyerésére kell koncentrálnunk

    Verstappen: Továbbra is a bajnokság megnyerésére kell koncentrálnunk

    A Forma-1 egyéni bajnokságának újdonsült éllovasa Max Verstappen elmondta, hogy a csapatának továbbra is az egyéni és a konstruktőri bajnoki címek megszerzése kell lebegnie a szemei előtt.

    A Red Bull az idei szezonra képes volt felnőni ahhoz a hatalmas feladathoz, hogy komoly ellenfelei lehessenek a turbóhibrid érát uraló Mercedes csapatának. Ugyan a bajnoki címvédő istálló csapatfőnöke Toto Wolff nemrégiben azt nyilatkozta, hogy már minden erejükkel a 2022-es autó fejlesztésein dolgoznak, addig a Bikák holland versenyzője átlát a szitán és szerinte a csapatának továbbra is olyan formát kell nyújtania, mint azt az első ötversenyen tették.

    „A jelenben kell élnünk,” – idézi a Red Bull holland pilótájának szavait a Sky Italia. „Tudom, hogy rendkívül gyorsnak kell lennem az idei szezonban és mindezek mellett hibáznom sem szabad. Nagyon keményen kell dolgoznunk, ha el szeretnénk érni a végső céljainkat.

    „A csapatok egy része már javában 2022-re készül, azonban az idei évben jó lehetőségünk van mindkét bajnoki cím megszerzésére, így ezt nem halaszthatjuk el.”

    Verstappen a Forma-1 mellett a szerelemben is sikeres: már fél éve alkotnak egy párt a háromszoros világbajnok Nelson Piquet lányával Kellyvel. A bajnokság éllovasa elmondta, hogy a Monacó-i győzelmét követően váltott is néhány szót a Brabhammel és a Williamsszel bajnoki címeket nyerő brazil klasszissal.

    „Tippeket is kaptam tőle, amik a későbbiekben akár még hasznosan is lehetnek,” – folytatta a holland. „Édesapámmal is szoktam beszélgetni minden egyes nap. Sokat köszönhetek neki, ugyanis nélküle valószínűleg most nem tartanék itt. Számos évet töltöttünk el közösen a motorhomeban.”

    Ha Verstappen képes lenne behúzni az idei bajnokságot, még akkor is hat bajnoki címre lenne a sportág két legeredményesebb alakjától: Michael Schumachertől és Lewis Hamiltontól.

    Vajon Verstappen „irigy” az előbb említett pilóta eredményeire?

    „Nem, nem irigylek senkit. Nagyon örülök annak, aki vagyok jelenleg. Szerencsének mondhatom maga, hogy az F1-ben versenyzek és élhetem az életemet.”