Címke: legjobb csapattárs

  • Hamilton: Bottas a valaha volt legjobb csapattársam

    Hamilton: Bottas a valaha volt legjobb csapattársam

    A Formula-1 szurkolói már nagyon izgatottan várják a Mercedes csapatának azon bejelentését, amiben a nemrégiben aláíró Lewis Hamilton csapattársának kilétét fedik majd fel. Egyes feltételezések szerint a brackley-i istálló már a Brit Nagydíj során nyilvánosságra hozhatja George Russell érkezését.

    A Mercedes hétszeres világbajnoka a Motorsport-total.com-nak adott interjújában beszélt a csapattársával, Valtteri Bottasszal levő kapcsolatáról, aki amennyiben nem kap új szerződést, feltehetően majd az Alfa Romeonál köthet ki.

    „Valtteri (Bottas) egy remek csapattárs és jóban vagyunk egymással” – mondta Hamilton. „Mindig is ezt hangoztattam. Jelen pillanatban a párosunk tökéletes, ugyanis a csapaton belüli harmónia mellett az autót is hatékonyan tudjuk fejleszteni. Egy ponton belül azonban ez meg fog változni, mert sem én, sem pedig Valtteri nem lesz örökké tagja az F1-es mezőnynek. Azt hiszem, hogy az utóbbi pár évben elég jó párost alkottunk és szerintem ezt nyugodtan folytathatjuk az elkövetkező évek során.”

    A Mercedes finn pilótája egyszer sem tudta legyőzni Hamiltont az év végén Mercedes pilótaként és 2017-es érkezése óta mindig csak egy évvel hosszabbította meg a szerződését a bajnoki címvédő gárda. Bottas idén azonban az egyik legrosszabb szezonkezdetén van túl, ami csak ront a csapaton belüli helyzetén. A kilencszeres futamgyőztes mindössze az ötödik helyen áll az egyéni pontversenyben és már tetemesnek számító 92 pontos hátránya van Hamiltonnal szemben.

    „Néha magára kell hagyni az embereket, hogy jól tudják végezni a munkájukat” – folytatta a hétszeres világbajnok brit versenyző. „Valtteri a legjobb csapattársam Formula-1-es pályafutásom során és ezt már nem először mondom el. Amikor pedig ezt mondom, akkor nem csak a versenyzői kvalitásaira értem ezt, hanem azt is, hogy Valtteri jó hatást gyakorol a csapat munkamoráljára.”

  • Massa: Rengeteget szenvedtem Alonso csapattársaként

    Massa: Rengeteget szenvedtem Alonso csapattársaként

    Felipe Massának számos világbajnokkal szemben kellett megcsillogtatni a tehetségét Forma-1-es karrierje során. A Ferrarinál három világbajnok csapattársa is volt Michael Schumacher, Kimi Räikkönen és Fernando Alonso személyében. A brazil versenyző ebben az interjújában elárulta, hogy az előbb felsorolt legendák közül melyikük ellen volt a legnehezebb versenyeznie.

    Massa – aki jelen pillanatban a Venturi csapatát erősíti a Formula E-ben – az egy élő adás keretein belül válaszolt, amit az Instagram oldalán rendezett meg.

    Amikor a követők a legkeményebb ellenfeléről kérdezték Massát, a brazil meglepő módon nem a hétszeres világbajnok Schumachert nevezte meg, ugyanis szerinte az egyik csapattársa még Schumachernél is jobb volt egy lépéssel. A kérdéses versenyző pedig nem más, mint a kétszeres világbajnok Fernando Alonso.

    „Alonso volt a legjobb és a legkeményebb csapattársam. Ezzel nem Michaelt szeretném megsérteni, hanem elismerni Alonso tehetségét, aki kétség nélkül az egyik leggyorsabb versenyző az F1 történetében.

    „Schumachernek megvolt a hatalma a csapaton belül, és amikor megéreztem a Ferrarihoz, egy nagy testvérként tekintettem rá. Alonsoval szinte ugyanez volt a helyzet, csak ő képes volt mindent a maga előnyére fordítani,” – árulta el a brazil.

    Massa és Alonso 2010-ben lettek csapattársak a Ferrarinál és miután a spanyol pilóta már az első versenyén győzni tudott a Scuderia színeiben, egyből világos volt, hogy rendkívül motivált és éhes a sikerre.

    „Esett az eső az Ausztrál Nagydíjon és a harmadik negyedik helyen haladtunk. Fernando mögöttem volt és a csapat arra kért, hogy engedjem őt magam elé. Nemet mondtam, mivel egy ilyen kérés megterhelő egy versenyző számára mentálisan.”

    A spanyol világbajnoknak azonban jobbak voltak az eredményei, mint a brazilnak, ami miatt még nagyobb hatalomra tett szert az olasz istálló berkein belül.

    „Nem volt fair, amit csinált velem. Megpróbált mentálisan tönkretenni, szóval végül eleget tettem az akaratának. Hockenheiben ugyanis átengedtem neki az első helyet, mertvéleményem szerint ekkoriban ez volt a legjobb döntés.”

    Massa ezt követően pedig nem kertelt és elmesélte az igazságot, hogy milyen érzés volt Alonso csapattársaként versenyezni a Ferrarinál, akik Alonso révén az utolsó versenyig harcban voltak az egyéni világbajnoki címért 2010-ben és 2012-ben.

    „Rengeteget szenvedtem Alonso csapattársaként,” – mondta Massa. „Nem azért, mert nem volt jó vele együtt dolgozni, mert még jól ki is jöttünk egymással, hanem mert képes volt teljes mértékben beállítania a csapatot maga mögé. Ezt mindig is így csinálta. Amikor Kimi volt a csapattársam, ez soha nem fordult elő, szóval keményen kellett küzdenem, hogy túléljem mellette.

  • Kvyat megnevezte a jelenlegi mezőny legjobb pilótáját

    Kvyat megnevezte a jelenlegi mezőny legjobb pilótáját

    Daniily Kvyatnak már számos csapattársa volt a 2014-es bemutatkozása óta a Forma-1-ben. Az AlphaTauri orosz versenyzőjének többek között emiatt is esett nehezére az, hogy kiválassza közülük a legjobbat.

    Amikor Kvyatot erről kérdezte a Sky Sports, ekképp felelt: „Mindannyian rendkívül gyorsak és versenyképesek voltak, azonban Daniel (Riccciardo) volt közülük a leggyorsabb. Amikor csapattársak voltunk a Red Bull-nál, az egy nagyon jó év volt. Azonban, mint elmondtam, az összes csapattársam gyors volt,” – emlékezett vissza az orosz versenyző.

    Az olasz médium azonban ezzel még nem volt megelégedve, és Kvyattól azt is megkérdezték, hogy szerinte ki a mezőny legjobb versenyzője.

    „A tények magukért beszélnek, ugyanis Lewis (Hamilton) szinte mindegyik év végén győztesként ünnepelhet. Kimeríthetetlen önbizalommal képes versenyezni évről-évre a Mercedes volánja mögött.”

    Az Alpha Tauri orosz versenyzője mindezek mellett még a tavalyi Német Nagydíjon szerezett dobogójára is röviden kitért. A 25 éves Kyvat egyáltalán nem számított rá, hogy képes lesz elérni egy ilyen teljesítményt a jelenlegi csapatával, amit a tavalyi szezon során még Toro Rosso volt a neve.

    „A dobogóm egy rendkívül szép pillanat volt. Korábban még az járt a fejemben, hogy talán soha nem leszek képes újra a Forma-1-ben versenyezni, és az a bizonyos harmadik hely egy hatalmas elismerés volt a számomra.”