Címke: leggyorsabb kör

  • A Ferrarinál is megpróbálnak majd rámenni a leggyorsabb körre

    A Ferrarinál is megpróbálnak majd rámenni a leggyorsabb körre

    A Ferrarinál úgy határoztak a jövőben megpróbálnak rámenni a leggyorsabb körre, hogy megszerezzék azt a bizonyos egy pontot, amit az idei szabályok szerint kapni lehet a versenyben futott legjobb időeredményért.

    Sokakat meglepett és csalódásként ért, hogy a téli teszten kikiáltott nagy esélyes vörös alakulat jóval elmaradt a Mercedes és a Red Bull tempójától. A futamon nem igazán tudtak menni Valtteri Bottasszal és Lewis Hamiltonnal, de még Max Verstappennel sem. Le is maradtak és tetemes hátrányt szereztek a három éllovassal szemben, ezért sokan nem értették, miért nem próbálnak rá menni arra az egy pontra, ami a leggyorsabb körért jár. Mattia Binotto a Ferrari csapatfőnöke elmagyarázta, miért nem gondolkodtak azon, hogy megadják a lehetőségét annak, hogy az ötödik helyen autózó Charles Leclerc megszerezze azt az egy egységet.

    ,,Meg volt a kellő távolság arra, hogy ki hozzuk Charlest egy kerékcserére, ám minden boxkiállás magában hordozza a kockázatot, és annak esélyét, hogy valami nem sikerül jól, pozíciót vesztünk, avagy kiesünk a versenyből. A legfontosabb az volt, hogy behozzák az autót a negyedik és ötödik helyen és megszerezzék azokat a pontokat, amik járnak.” – nyilatkozta a svájci-olasz szakember az Auto Bildnek.

    Ugyanakkor Binotto elmondta, el fognak gondolkodni azon, hogy a jövőben rámennek arra az egy pontra, ugyanis a szezon során még 20 egységet lehet összeszedni az új szabályozás miatt.

    ,,Elemezzük a versenyt és talán a jövőben megváltoztatjuk ezt a döntést.”

  • Bottas úgy futotta meg a leggyorsabb kört, hogy arra utasították, ne tegye

    Bottas úgy futotta meg a leggyorsabb kört, hogy arra utasították, ne tegye

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon azt az utasítást adta ki versenyzőinek, Valtteri Bottasnak és Lewis Hamiltonnak, valamint mérnökeiknek, hogy ne sportoljanak rá a leggyorsabb körre, mert hiba esetén sokkal többet veszíthetnek, mint amennyit nyerhetnek az egy ponttal.

    Ennek ellenére Bottas győzelme mellett sikerrel megfutotta a leggyorsabb kört, és ezzel a maximális 26 pontot gyűjtötte.

    Valószínűleg azonban Hamilton sem engedte el a leggyorsabb körért való kísérletezést, mivel Bottas után övé volt a második leggyorsabb kör.

    „A ma (vasárnap) délelőtti megbeszélésünkön, mikor a stratégiáról beszéltünk, megtiltottam nekik, hogy a leggyorsabb körre hajtsanak, amennyiben az első, második, vagy harmadik helyen állnak.” – mondta Wolff a verseny után. „Ezt (a versenyen) megtagadták. Mindannyian.”

    „Szerintem ezt a versenyzők és a mérnökök együtt találták ki, mert a mérnökök is lelkesek voltak és a versenyzők is lelkesek voltak. Szóval vissza kell majd hallgatnom a rádióbeszélgetéseket, hogy mi is történt.”

    Noha kérésének nem tettek eleget, végül azért örül Wolff a verseny végkimenetelének, és annak, hogy a csapat összesen 44 pontot gyűjtött.

  • Vegyesek a vélemények a leggyorsabb körért járó pont kapcsán

    Vegyesek a vélemények a leggyorsabb körért járó pont kapcsán

    A napokban fogadták el azt a szabálymódosítást, mi szerint idén már a versenyben futott leggyorsabb körért is jár egy pont, a versenyzőnek és a csapatának is. E pontért azonban csak azok versenyezhetnek, akik a top 10-ben is végeznek.

    Az érintettek azonban vegyes fogadtatásban részesítették a plusz pontot.

    „Ez leginkább a harmadik leggyorsabb autónak fog kedvezni.” – idézett egy stratégát az Auto Motor und Sport. „A középmezőny alapvetően annyira le van maradva, hogy nem engedhetik meg maguknak az extra kerékcserét anélkül, hogy veszélybe sodornák a helyezésüket.”

    „Ez sok pontot jelenthet.” – lelkendezett Max Verstappen a Servus TV-nek. „Öt, vagy hat leggyorsabb kör az öt vagy hat extra pontot jelent.”

    Helmut Marko is örül ennek a szabálynak: „Ez megváltoztathatja a taktikákat.”

    Az Alfa Romeo csapat menedzsere, Beat Zehnder azonban szintén úgy látja, hogy mivel a középmezőny nagyon le van maradva, így ez őket nem különösebben hozza lázba.

    „Szerintem ez minket nem különösebben fog érinteni sajnos, legalábbis egyelőre.” – mondta a Williams lengyel versenyzője, Robert Kubica a RaceFansnek.

    Kubica szerint ez a szabály azt eredményezheti, hogy a versenyzők sorra váltanak majd friss gumikra a versenyek végén, azt remélve, hogy leggyorsabb kört tudnak vele futni.

    Daniel Ricciardo viszont szintén örül a szabálynak.

    „Jó, hogy a top 10-re korlátozták ezt, így valóban van vesztenivaló is, ha az ember kimegy a boxba új szett gumiért.” – idézte az ausztrált a RaceFans.

    Sebastian Vettel azonban nem igazán foglalkozik ezzel az extra ponttal.

    „Nem számítok nagy változásra. Majd pár verseny után meglátjuk, hogy változtatott-e valamin.”

  • Hivatalosan is elfogadták: Pont jár a leggyorsabb körért!

    Hivatalosan is elfogadták: Pont jár a leggyorsabb körért!

    Az F1-es Stratégiai Csoport, az F1 Bizottság és a Motorsport Világtanács is elfogadta azon szabályváltozási javaslatot mi szerint egy plusz pont fog járni azon versenyzőnek és csapatának, aki a versenyben megfutja a leggyorsabb kört.

    Az új szabály már ezen a hétvégén, a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon érvénybe lép.

    Egy feltételhez van csupán kötve az, hogy valaki megkaphatja-e ezt a pontot. Csak az lehet versenyben a leggyorsabb körért járó pontért, ha az illető a top 10-ben végez. Így tehát nem lehetséges olyan eset, hogy valaki annak ellenére is kap egy pontot, hogy célba sem ér.

    Ennek tükrében egy versenyző számára az egy hétvégén megszerezhető maximális pontszám 26 pont lesz. Egy szezon során pedig összesen 21 extra pont szerezhető.

    Tavaly Valtteri Bottas nyerte a DHL Fastest Lap Awardot, mivel hét alkalommal lett övé a versenyben futott leggyorsabb kör. Ha tavaly is járt volna ezért pont, Bottas az ötödik helyett a harmadik helyen zárt volna a bajnokságban.

  • Már idén pont járhat a leggyorsabb körért!

    Már idén pont járhat a leggyorsabb körért!

    A jövőhét végén rajtoló 2019-es szezon előtt, az utolsó pillanatban még történhet egy szabályváltozás, mi szerint pont járna a versenyben futott leggyorsabb körért is.

    A szabálytervezetet azonban még hivatalosan elő kell terjeszteni, a WMSC-nek (FIA World Motor Sport Council) pedig el kell azt fogadnia.

    A RaceFans információi szerint az új szabály a rajongói felmérés eredménye.

    Ha valóban bevezetik ezt a módosítást, akkor a jövőben könnyen megeshet, hogy a mezőny hátsóbb részében lévő versenyzők is össze tudnak gyűjteni pár pontot, ha példásul egy kerékcsere után sikerül teljesíteniük egy ütős kört.

    Annak a lehetőségét azonban elvetették, hogy a pole pozícióért is járjon pont, mivel az így lehetővé tenné, hogy esetlegesen a bajnoki cím sorsa már egy szombati napon eldőljön, verseny nélkül.

  • Íme, az idei F1-es teszt leggyorsabb körének belső kamerás felvétele!

    Íme, az idei F1-es teszt leggyorsabb körének belső kamerás felvétele!

    Nemrégiben ért véget a Forma-1 szezon előtti tesztje Barcelonában. Minden egyes csapatnak nyolc napja volt arra, hogy kipróbálhassák az idei konstrukciójukat a pályán.

    A két teszthét alatt leggyorsabb kört a Ferrari német versenyzője, Sebastian Vettel autózta. A négyszeres világbajnok az utolsó tesztnapon autózta azt a bizonyos 1:16.221-es időt, ami mindössze negyvennyolc ezred másodperccel lassabb a tavalyi pole pozíciós köridőtől. A német mindössze három ezred másodperccel volt gyorsabb legnagyobb riválisánál, a Mercedeses Lewis Hamiltonnál.

    Vettel körét az alábbi videóban tekinthetitek meg! Forrás: Formula 1 Twitter