Címke: Le Mans

  • A 12. Pole után újabb győzelmet és második helyet szerzett Kiss Norbert!

    A 12. Pole után újabb győzelmet és második helyet szerzett Kiss Norbert!

    A franciaországi Le Mans-ban folytatódik a kamion Európa-bajnokság. A Révész Racing magyar pilótája, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Kiss Norbert a szombati időmérőn is megállíthatatlan volt, és a leggyorsabb körével megszerezte az első rajtkockát, idén már 12. alkalommal! Egy másodpercet vert a második Sascha Lenz-re.  

    „Bár még sok van hátra a hétvégéből, remekül működik az autó. Nem voltak pedig könnyűek a körülmények, mert egész délelőtt nedves volt a pálya, viszont az időmérőre felszáradt. Nagyon hálás vagyok a csapatnak, remek munkát végeznek most is, mint mindig. Nekem ez a pálya nagy kedvencem, sok jó eredményt értem már el itt, egy lépést pedig megint tettünk előre a célunk elérése érdekében, de a pontokat majd a versenyen osztják, ehhez pedig kell egy jó rajt és aztán egy győzelem” – nyilatkozta Kiss Norbert az edzés után.

    Kiss Norbert, Révész Racing
    Fotó: Márti Bóta Photography

    A szombati első versenyen tehát a magyar pilóta és Sascha Lenz indulhatott az első sorból, a rivális Jochen Hahn csak az 5. időt futotta az időmérőn. A rajt remekül sikerült a HUMDA által is támogatott Kiss Norbertnek, de Lenz tartotta vele a lépést. Egyszerre érkeztek ez első kanyarba, de a magyar pilóta kicsit később fékezett, és a belső íven elsőként fordult el. Ettől kezdve folyamatosan meglépett a többiektől, és elsőként intette le a kockás zászló.

    „A rajt nagyon fontos volt, Sascha Lenz ott volt mellettem, hol ő, hol én voltam kicsit előrébb, majd az első kanyarban sikerült az élre állnom. Ettől kezdve próbáltam biztonságos előnyt kiharcolni, és vigyázni az autóra. Nagyon örülök az újabb győzelemnek”- mondta Kiss Norbert.

    A második helyen Lenz, a harmadikon Albacete ért célba. A fordított rajtrácsos verseny során Kiss Norbert a 8. helyről indulhatott, és az első kör kaotikusra sikerült. Többen is ütköztek, megpördültek, a magyar pilóta viszont ezt kihasználva sorra előzte az előtte lévőket, és feljött a harmadik helyre! Calvet vezetett Anderson és Kiss Norbert előtt. A Révész Racing pilótája folyamatosan támadta a britet, és az első három egymás mögött vonatozott. Az élen nem változott a helyzet, de Hahn megérkezett Norbira. Hihetetlen izgalmas volt a futam, az utolsó körben Anderson és Kiss Norbert egymás mellett haladt végig, majd az utolsó kanyarban a magyar versenyző megelőzte riválisát, és második lett. A győzelmet a hazai közönség előtt induló Calvet szerezte meg.

    Kiss Norbert így egy első és egy második hellyel zárta a szombati napot, folytatás vasárnap.

  • Itt nézheted Kiss Norbit, ahogy a negyedik bajnoki címére hajt

    Itt nézheted Kiss Norbit, ahogy a negyedik bajnoki címére hajt

    Kiss Norbert és a Révész Racing 2021 után idén is sporttörténelmet írhat, és ezt magyar nyelven is élvezheted.

    A csapat, az esport1.hu és a Racingline.hu valamint az 500miles.hu jóvoltából a szombati és a vasárnapi futamokat is élőben közvetítjük, de hogy Horst Fuchst idézzük: „De ez még mind semmi!”

    Végre elindult a magyar kamionos istálló hivatalos webáruháza az egyik partnerükön keresztül, így aki szeretne a siker részesévé válni, -> máris klikkeljen ide <-, és nézzen körbe, mit vásárolhat meg a merchandise palettáról.

    Reklám után folytatjuk: a szokásos menetrend szerint tehát a versenyekkel jelentkezünk Kiss Norbi Facebook oldalán, a Racingline.hu-nál YouTubeon, az esport1.hu-n pedig twitchen. Roós András és Vámosi Péter közvetítenek újra, és javasoljuk, hogy a mi csatornánkra iratkozzatok fel, mert akkor kaptok figyelmeztetést is, így biztosan nem maradtok le a futamokról. Az időmérőket továbbra is a széria hivatalos platformjain nézhetitek, németül, vagy angolul.

    Hajrá Révész Racing, dobjatok majd egy lájkot nekik, amint kezdődik a közvetítés!

    Időterv, Le Mans

    2022. szeptember 24. szombat

    11:40 – Időmérő edzés/Super Pole

    Angolul:

     

    Németül:

    15:10 – Első futam

    17:50 – Második futam

    2022. szeptember 25. vasárnap

    9:50 – Időmérő edzés/Super Pole

    Angolul:

     

    Németül:

    14:15 – Harmadik futam

     

    17:00 – Negyedik futam

  • Legendás pályán Kiss Norbert és a Révész Racing

    Legendás pályán Kiss Norbert és a Révész Racing

    Belgium után a hétvégén Franciaországban, a legendás Le Mans-ban folytatódik a kamion Európa-bajnokság.

    A Révész Racing magyar pilótája, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Kiss Norbert 68 pont előnnyel vezeti a bajnokságot. Mivel még nyolc verseny van hátra a szezonból, akár már most begyűjtheti negyedik EB címét a magyar versenyző. Norbi remek formában van idén, nem volt olyan helyszín, ahol ne győzött volna, és egy kivétellel mindig az első rajtkockából startolhatott, azaz  rendre a leggyorsabb volt a versenypályákon.

    – Jó emlékeink vannak Le Mans-ról, tavaly kettős győzelmet szereztünk, így az autónak és Norbinak is fekszik a pálya. Bár jelentős az előny, nem dőlünk hátra, ugyanakkor a legfontosabb a biztonságos célbaérés lesz. A legnagyobb rivális idén Jochen Hahn, és tudjuk, hogy a német pilóta addig küzdeni fog, amíg matematikai esélye van a végső győzelemre. Ő is nyert már Franciaországban, és most is ő, valamint Sascha Lenz lehet leginkább veszélyes ránk. Utóbbival szemben viszont már 80 pont az előnyünk – mondta Kozák Attila, a Révész Racing csapatvezetője.

    A fentieken kívül Antonio Albacete, Adam Lacko és Steffi Halm okozhat meglepetést, a német hölgy Zolderben remek tempót autózva dobogóra állhatott. A hétvégén John Newell is csatlakozik a mezőnyhöz, ő rendszeresen az élmezőnyben végez a brit bajnokságban.

    A pálya 4.1 km hosszú, 11 kanyarral és két gyorsabb szakasszal. A HUMDA által is támogatott Kiss Norbert jól ismeri a nyomvonalat, többször versenyzett már itt. Az előrejelzések szerint szombaton és vasárnap is várható eső, ami befolyásolhatja a versenyt. Ezen a hétvégén is 2-2 futamot rendeznek szombaton és vasárnap. A tervek szerint szombaton 15.10-től és 17.50-től, vasárnap 14.15-től és 17.00 órától. A versenyeket az ETRC hivatalos csatornája élőben közvetíti.

    Magyar nyelven elérhető lesz Kiss Norbi Facebook oldalán, valamint a Racingline.hu YouTube csatornáján is. Utóbbira érdemes feliratkozni, és akkor automatikusan érkezik a figyelmeztetés, amikor kezdődik az adás.

  • Kiss Norbertnek meccslabdája lesz Le Mansban

    Kiss Norbertnek meccslabdája lesz Le Mansban

    A 2022-es Goodyear FIA kamion Európa-bajnokság utolsó előtti fordulójára ezen a hétvégén kerül sor Le Mans-ban. A kamionversenyzés első osztályú fesztiváljának részeként az ETRC mezőny újra izgalomba hozza a híresen szenvedélyes francia közönséget az évente megrendezett 24 Heures Camions eseményen, amely a pályán kívül is zseniális szórakoztató programokkal és a legendás Kamion Show-val, hatalmas tűzijátékkal és egyedülálló karneváli hangulattal várja a közönséget.

    Kiss Norbert 68 pontos előnnyel és nyolc futammal a vége előtt az idei bajnoki cím esélyese, és már ezen a hétvégén lezárhatja a Le Mans-i Bugatti pályán a küzdelmet.
    A 2022-es évben Kiss eddig minden versenyhétvégén legalább egy futamgyőzelmet szerzett, és egy kivételével az összes pole pozíciót megnyerte. Elképesztő lendületben van, és határozottan a negyedik bajnoki címre hajt.
    A magyar versenyző korábban már többször is sikereket aratott a Le Mans-i Bugattin, 2021-ben például kettős győzelmet aratott. Kisst továbbra is a német Jochen Hahn üldözi, aki két hete Zolderben megszerezte szezonbeli második győzelmét. Hahn a tavalyi szezonban egy szolid első futamgyőzelmet aratott Le Mans-ban, és idén eddig általában Kiss egyik legnagyobb gondja volt.

    Sascha Lenz két hete győzött Belgiumban, de mivel 80 pont a lemaradása Kisshez képest, csak matematikai esélye van a bajnoki címre. A német azonban mindenképpen szeretné megőrizni tavalyi „alelnöki pozícióját” Jochen Hahn ellenében.

    Adam Lacko a Buggyra Racing Freightliner versenykamionjával újabb győzelmeket szeretne szerezni idén, miután Zolderben megszerezte a második győzelmét.

    Antonio Albacete elképzelése egy tiszta hétvége lenne, miután a vasárnapi zolderi futamát motorproblémák befolyásolták.

    Steffi Halmra rámosolygott a szerencse Belgiumban, amikor a harmadik helyen végzett, miután a Team Schwabentruck IVECO-val egy igazán harcias teljesítményt nyújtott.

    André Kursim a dobogó alsó fokára állhatott a második futamon Belgiumban. A Don’t Touch Racing versenyzője tavaly győzött Le Mans-ban, és ezen a hétvégén szeretné megismételni ezen eredményét.

    Téo Calvet 23 pontos előnyre tett szert a Promoter’s Cupban, és bár Mostban és Zolderben is voltak gondjai, a francia versenyzőnek sikerült növelnie előnyét legközelebbi riválisával, Jamie Andersonnal szemben. A francia a hazai pályán arra fog törekedni, hogy növelje a különbséget, és közelebb kerüljön a bajnoki címhez.

    Shane Brereton is matematikailag még mindig képes megnyerni ezt a bajnoki értékelést, további győzelmekre törekszik azon a helyszínen, ahol az elmúlt szezonban három Promoter’s Cup győzelmet is aratott.

    Biztos, hogy a hétvégén Steffen Faas is versenyben lesz a dobogóért, ő a legutóbbi, belgiumi fordulón megszerezte az első kategóriagyőzelmét.

    Miután Zoldert kihagyta, José Rodrigues ezen a hétvégén újra a Reboconort Racing Truck csapat színeiben áll rajthoz. A portugál pilóta pedig első kategóriagyőzelemre hajt.

    Clemens Hecker, aki Belgiumban dobogóra állt, ezen a hétvégén újabb kupákat szeretne gyűjteni.

    Az ETRC rajtrácsához Le Mans-ban csatlakozik John Newell is a 18-as rajtszámú MAN versenykamionnal. Newell rendre dobogós a brit kamionverseny-bajnokságban.

  • 24 F1-es verseny lesz jövőre, két helyszín visszatér

    24 F1-es verseny lesz jövőre, két helyszín visszatér

    Az F1 közzétette a 2023-as naptárat, amelyben két új helyszín szerepel, 24 versennyel az eddigi leghosszabb szezont várhatjuk majd.

    Bahrein kezd, Abu Dhabi zárja a sort, ebben nincs változás. Sanghaj ismét bekerült a naptárba, de a COVID intézkedésektől függően még nem biztos, hogy meg is rendezik a versenyt.

    Baku előrébb került, hogy ne ütközzön a Le Mans-i 24 órás 100. évfordulójával, így Miamival alkot párt.

    Utána jön az első tripla hétvége Imola-Monaco-Barcelona sorrendben. A hercegség ugyan még nem írta alá a szerződését, de a tárgyalások már folyamatban vannak.

    Nem ilyen szerencsés a Francia Nagydíj, amelyik kikerült a naptárból, ők lesznek az egyetlen ilyen helyszín.

    Ezúttal nem a Magyar Nagydíj lesz a nyári szünet előtti utolsó verseny, a belgák kerültek csaknem egy hónappal előrébb.

    Az F1-es szezon vége alakult át igazán, a távol-keleti versenyek után Katar jön, az amerikai kontinensen lévő versenyeket pedig Las Vegas zárja.

    A 2023-as versenynaptár:

    # Dátum Verseny Helyszín
    1. 03.05. 🇧🇭 Bahreini Nagydíj Szahír
    2. 03.19. 🇸🇦 Szaúd Arábiai Nagydíj Dzsidda
    3. 04.02. 🇦🇺 Ausztrál Nagydíj Melbourne
    4. 04.16. 🇨🇳 Kínai Nagydíj* Sanghaj
    5. 04.30. 🇦🇿 Azerbajdzsáni Nagydíj Baku
    6. 05.07. 🇺🇸 Miami Nagydíj Miami
    7. 05.21. 🇮🇹 Emilia Romagna Nagydíj Imola
    8. 05.28. 🇲🇨 Monacói Nagydíj Monte-Carlo
    9. 06.04. 🇪🇸 Spanyol Nagydíj Barcelona
    10. 06.18. 🇨🇦 Kanadai Nagydíj Montreal
    11. 07.02. 🇦🇹 Osztrák Nagydíj Spielberg
    12. 07.09. 🇬🇧 Brit Nagydíj Silverstone
    13. 07.23. 🇭🇺 Magyar Nagydíj Hungaroring
    14. 07.30. 🇧🇪 Belga Nagydíj Spa
    15. 08.27. 🇳🇱 Holland Nagydíj Zandvoort
    16. 09.03. 🇮🇹 Olasz Nagydíj Monza
    17. 09.17. 🇸🇬 Szingapúri Nagydíj Marina Bay
    18. 09.24. 🇯🇵 Japán Nagydíj Suzuka
    19. 10.08. 🇶🇦 Katari Nagydíj Losail
    20. 10.22. 🇺🇸 Egyesült Államok Nagydíja Austin
    21. 10.29. 🇲🇽 Mexikóvárosi Nagydíj Mexikóváros
    22. 11.05. 🇧🇷 São Paulo Nagydíj Interlagos
    23. 11.18. 🇺🇸 Las Vegasi Nagydíj Las Vegas
    24. 11.26. 🇦🇪 Abu Dhabi Nagydíj Yas Marina

     

  • Nincs megállás, Belgiumban a kamion EB mezőnye

    Nincs megállás, Belgiumban a kamion EB mezőnye

    A csehországi futam után a hétvégén Belgiumban folytatódik a kamion Európa-bajnokság.  A Révész Racing magyar pilótája, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Kiss Norbert 60 pont előnnyel vezeti a bajnokságot. A magyar pilóta az eddigi öt versenyhétvégén 11 futamon győzött, legutóbb Mostban is kétszer állhatott a dobogó legmagasabb fokára, és tovább növelte a különbséget Jochen Hahn és Sascha Lenz előtt. A cseh verseny után a kamiont nem hozta haza a csapat, hanem Zolderbe vitték, ahol pénteken a szabadedzésekkel kezdődik a versenyhétvége.

    • Fontos volt Csehországban, hogy komolyabb sérülés ne legyen a kamionon, mert tudtuk, hogy nagyon sűrű a program, és nagy javításokat nem tudunk elvégezni. Ez a mostani hétvégére is igaz lesz, mivel szeptember 24-25-én Le Mans, október 1-2-án Jarama lesz a helyszín. Szeretnénk, ha Spanyolországba már úgy mehetnénk, hogy Norbi megvédte az Európa-bajnoki címét – mondta Kozák Attila, a Révész Racing csapatvezetője.

    Zolderben az előrejelzések szerint nem csak egymással, hanem a változékony időjárással is meg kell majd küzdeniük a versenyzőknek. Péntekre és szombatra esőt jósolnak, majd vasárnapra várható napsütés. A HUMDA által is támogatott magyar pilóta viszont már nedves pályán is bizonyította gyorsaságát, tavaly is győzött Belgiumban nehéz körülmények között. A 4 km hosszú aszfaltcsíkon sok az egyenes szakasz, és összesen 11 kanyar található. Pénteken szabadedzéssel indul a program, majd másnap jön az időmérő. Norbi eddig rendre a leggyorsabb volt, és ez a cél most is. Szeptember 10-én és 11-én is két-két futamot rendeznek. A versenyeket az ETRC hivatalos csatornája élőben közvetíti. Magyar nyelven a Racingline.hu YouTube csatornáján érhető el, amelyre itt érdemes feliratkozni.

  • Marko: Nem száll be a Porsche a Red Bullba

    Marko: Nem száll be a Porsche a Red Bullba

    A Red Bull megerősítette azon találgatásokat, amelyek szerint kipukkant a 2026-ra és azon túlra szóló, nagy várakozással várt gyári kapcsolatuk.

    A „kipukkadt” megjegyzést Ralf Schumacher vasárnap a német Sky műsorában tette, utalva a paddockban elterjedt pletykákra, amely szerint a Red Bull és a Porsche között vita van abban a kérdésben, hogy melyik félé lesz a döntő erő:

    „A biztosnak hitt alku kidurrant, vagy legalábbis egyelőre félre lett téve, mert nem sikerült megegyezniük.”

    Azzal számolt mindenki, hogy a Porsche megveszi a Red Bull Racing 50 százalékát. Erre már Dr Helmut Marko reagált, a Sport1-en:

    „Nem lesz a Porsche a részvényesünk. Minden adott ahhoz, hogy saját erőforrásokat építsünk.”

    Mindeközben felmerült, hogy a Honda egyszerűen úgy dönt, 2026-tól hivatalosan is visszatér a Forma-1-be. Schumacher pedig ezzel egyet is ért:

    „Miért is kellene a Red Bullnak egyébként a Porschéval mennie? Nekik van a legjobban kidolgozott, és legfüggetlenebb csomagjuk.”

    Amennyiben a Red Bull-Porsche üzlet teljesen összeomlik, a korábbi Forma-1-es pilóta úgy gondolja, a McLaren újra a legnagyobb esélyes ebben a keretben, Andreas Seidl miatt is. Seidl, a jelenlegi McLaren csapatfőnök hihetetlen sikerrel vezette a Porsche Le Mans-i felemelkedését. A Sport1 utalt rá ugyanakkor, hogy a Red Bull-lal vagy anélkül, de a Porsche 2026-tól mindenképpen be akar szállni a Forma-1-be.

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner vasárnap szintén megerősíteni látszott, hogy a Porsche-téma legjobb esetben is a háttérbe szorult:

    „Azt állítottuk, hogy 2026-tól mi magunk leszünk motorgyártók. Voltak egyeztetések a Porschéval, de nagyon elhivatottak vagyunk a motorépítés mellett – a Red Bull első erőforrásának megépítése mellett. Ez egy új és izgalmas fejezet a Red Bullnak, és az, hogy a hajtáslánc-üzletághoz lesz-e partnerünk vagy sem, még vita tárgya.”

  • Csehországban a kamion EB mezőnye

    Csehországban a kamion EB mezőnye

    A nyári szünet után a hétvégén folytatódik a kamion Európa-bajnokság. A Révész Racing magyar pilótája, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Kiss Norbert 48 pont előnnyel vezeti a bajnokságot. A következő hetekben minden eldőlhet, egymás után jönnek ugyanis a versenyek.

    • A hétvégén Csehországban áll rajthoz a csapat, majd egy héttel később Zolder következik, utána Le Mans és Jarama. Feszített a tempó, október 2-ra befejeződik a szezon, azaz nagyon fontos négy futam következik egy hónap alatt. Szerencsés helyzetben akár idő előtt bajnoki címet is ünnepelhetünk – ez a célunk – de technikai meghibásodás miatt sokat lehet bukni is. A versenykamiont ugyanis nem hozzuk vissza Csehország után, azaz nagyobb javításokat nem tudunk rajta végrehajtani. Éppen ezért nagyon kell majd figyelnie Norbinak, hogy ne keveredjen balesetbe, ugyanakkor a jelentős előny birtokában sem fogunk tartalékolni, a futamgyőzelem a cél – mondta Kozák Attila csapatvezető.

    A nyári szünetben a kamiont sikerült megfelelően felkészíteni, a csapat tagjai pedig rövid pihenőt is kaptak. A Révész Racing már korábban elindult Mostba, ugyanis a szövetség engedélyezett egy gumitesztet, amit igyekeznek kihasználni a csapatok. A HUMDA által is támogatott Kiss Norbert így további tapasztalatokat szerezhet.

    • A pályát jól ismerjük, Norbi győzött már itt, így optimistán várjuk a hétvégét. Fontos lesz az időmérő, hogy ismét megszerezze az első rajtkockát mind szombaton, mind vasárnap. A tempóval eddig nem volt gond, reméljük műszaki probléma nem hátráltatja majd – tette hozzá a csapatvezető.

    A csehországi hétvége a pénteki szabadedzésekkel indul, majd szombaton és vasárnap is 2-2 versenyt rendeznek. Szombaton 12.30-kor és 16.50-kor van a rajt, míg vasárnap 12.30-kor és 16.35-kor startol el a mezőny. A versenyeket az ETRC hivatalos, valamint Kiss Norbi Facebook oldalán élőben közvetítik, illetve a Racingline.hu YouTube csatornáján is láthatjátok. Érdemes utóbbira feliratkozni, és akkor biztosan nem maradtok le.

     

  • Ocon szerint visszatérhet a Francia Nagydíj, nem is akárhol

    Ocon szerint visszatérhet a Francia Nagydíj, nem is akárhol

    Esteban Ocon úgy véli, hogy a bajba került Francia Nagydíj visszatérhet Le Mans-ban. A héten az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali nemzetközi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Paul Ricard nem szerepel majd a 2023-as versenynaptárban, de egy 2024-es visszatérés egy rotációs rendszer részeként lehetséges lenne:

    „Tovább tárgyalunk a Francia Autósport Szövetséggel, sőt a kormánnyal is.”

    A Francia Nagydíj szervezői megerősítették Domenicali szavait, és kitartottak amellett, hogy a Forma-1 vezérigazgatója által emlegetett „rotációs rendszer” mostantól a „következő évek” középpontjában áll. Ocon, aki a Renault tulajdonában lévő Alpine versenyzője, Spában így reagált:

    „Ez szomorú. Ez olyasvalami, amitől tartottunk, de önmagában még nem a vég. Hatalmas autóipari történelmünk van Franciaországban, így nagyon is lehetséges, hogy a Grand Prix visszatér. Talán nem Paul Ricard lesz, de vissza fog térni. Ott van Le Mans, ahol minden lehetséges infrastruktúra adott, így nem lenne nehéz ott megrendezni a nagydíjat.”

    Franciaország F1-es megszűnése komoly figyelmeztető jel a sportág hagyományőrzőinek, akik attól tartanak, hogy a Liberty Media mostantól olyan történelmi versenyeket is eltüntethet, mint Spa-Francorchamps és Monaco. A 25 éves Ocon azonban nyugalomra int:

    „Nem szabad pánikolnunk. Nem is értem, hogy lehetne versenynaptárunk a jövőben Spa és Monaco nélkül.”

    Ugyanakkor, az Alfa Romeo főnöke, Frederic Vasseur – aki Oconhoz hasonlóan francia – úgy gondolja, hogy Franciaország-specifikus okai vannak annak, hogy a Forma-1-es rendezvényük összeomlott. Erről az Auto Hebdonak beszélt:

    „Meg kell érteni, hogy a szponzorok tekintetében sok korlátozás volt. Nem lehet reklámozni alkoholt, alkoholmentes söröket, kriptovalutát. Ezen a téren Franciaország még Szaúd-Arábiánál is szigorúbb ország.”

    Szerinte azonban más európai országok most középtávon hasonló sorsra juthatnak.

  • Kigurult a BMW is a garázsból, amivel a Le Mans-ban is indulnának

    Kigurult a BMW is a garázsból, amivel a Le Mans-ban is indulnának

    Az IMSA márkái közül már mindenki bejáratta autóját, legutoljára BMW-re került sor. Az is kiderült, hogy a bajorok a Porsche és a Cadillac mintáját követve indulni fognak Le Mans-ban is.

    A Porsche mérföldekkel a többi, 2023-ben Hypercart épító márka előtt áll, de azért már a többiek is ébredezni kezdtek. Amerikában a Cadillac és az Acura, Európában pedig a Vanwall és a Ferrari is bejáratta már autóját.

    Legutoljára az endurance szintérre egyelőre Amerikában érkező BMW maradt, akik eddig tervezési nehézségek miatt csúsztak meg az ütemtervvel. Július 25-én azonban ők is pályára gurultak Varanóban kasznigyártójuk, a Dallara bázisa melletti tesztpályán.

    Bár jövőre még csak a tengerentúlon versenyeznek majd a Rahal Letterman Lanigan Racinggel, egy évvel később már a Endurance Világbajnokságba – és ezzel együtt Le Mans-ba – is terjeszkednek majd.

    „Az LMDh projekt szoros menetrendje miatt mindig az volt a terv, hogy egyszerre csak egy mezőnyben mérettetjük meg magunkat az első évben.” emelte ki Andreas Roos, a BMW M Motorsport első embere.

    „Az IMSA remekül megfelel erre. De középtávon pedig nyilván szerettünk volna két fronton is szerepelni, és kihasználni a WEC és a Le Mans-i 24 órás által nyújtott lehetőséget.

    További európai tesztek vannak tervben, mielőtt szeptemberbe költözne a gyakorlás. „Számos” gyári pilótával terveznek, egyelőre azonban csak Connor De Phillippi és Sheldon van der Linde vezette az autót. Persze a végleges felállást csak később jelentik majd be.

    A BMW projektjének amerikai feléről társoldalunkon, a 500miles.hu-n olvashattok még többet.