Címke: Le Mans

  • Végleg visszavonult a fiatal orosz autóversenyző

    Végleg visszavonult a fiatal orosz autóversenyző

    A korábbi Forma-1-es orosz versenyző, Sergey Sirotkin bejelentette, hogy visszavonul a versenyzéstől.

    A 27 éves pilóta 2018-ban a Williamsnél versenyzett, de az év végén elvesztette ezt a versenyülést.

    Ezután a McLaren és a Renault tartalékversenyzőjeként dolgozott, az orosz SMP Racing program prototípusával versenyzett Le Mans-ban, 2020-ban pedig egy Ferrari 488 GT3-at vezetett a GT World Challenge Europe Endurance Cupban. Sirotkin ugyanakkor most már elismerte, hogy semmi sem hasonlítható a favorit Forma-1-hez:

    „23 éves voltam, és véget ért az álom, amelyre egész életemben törekedtem. Felelős emberként és az életünk globális problémáit figyelembe véve hirtelen rájöttem, hogy a legnagyobb eredményeim már mögöttem vannak. Természetesen a Forma-1 után voltak igen erős versenyeim, sőt, egy bizonyos ponton még nagyon jó karrierlehetőségek is lettek volna más szériákban. Ugyanakkor így vagy úgy, de rájöttem, hogy nem fogok többet elérni, mint amit már elértem. Ez volt a fordulópont, amikor rájöttem, hogy szélesebb perspektívában kell körbe nézzek, és nem szabad a fejlődésemet és az eredményeimet kizárólag a versenyzői karrierre korlátozni.”

    Sirotkin elárulta, hogy az egyik jelenlegi fő fókusza a saját versenyakadémiája – az S35 Racing – mellett az orosz autós szövetségnél betöltött szerepe:

    „Visszatérek-e a versenyzéshez, amiről gyakran érdeklődnek? A válaszom nem – ne számítson senki se arra, hogy újra versenyezni fogok. Bármennyire is élvezem az autóversenyzést, nem látom benne a fejlődésem valódi lehetőségét, még középtávon sem. Ezért nincs okom arra, hogy időt és energiát fordítsak erre. Sokkal kifizetődőbb lenne, ha más irányba terelném az energiámat.”

    Sergey Sirotkin gokart akadémiát nyitott Oroszországban

  • Az Alpine máris leleplezhette a Hypercar-ját – GALÉRIA

    Az Alpine máris leleplezhette a Hypercar-ját – GALÉRIA

    Csak két év múlva indul versenybe az Alpine által fejlesztett Hypercar, a franciák mégis közzétettek egy sejtelmes grafikát, ami már nagyban hasonlíthat a végleges autóra.

    Az Alpenglow (tehát „alpesi izzás”) névre hallgató projekt elég látványosra sikeredett. A márka közleménye szerint „az utca és a versenypálya figyelembevételével tervezték” az új autót.

    „A prototípus magán viseli a márka jövőbeli utcai és versenyautóinak jegyeit is. Valamit jelzi az elköteleződésünket a fenntarthatóság iránt.”utalnak itt az LMDh autók hibrid hajtásláncára.

    Továbbá erősíti meg a feltételezést, hogy a Le Mans-ban induló Hypercar is hasonló lesz majd, hogy a jelenleg bemutatott koncepció az Alpine Endurance Team közösségi médiás oldalain jelent meg. Ráadásul #LEMANS felirattal.

    A franciák 2024-es programját a Signatech csapat fogja üzemeltetni, akik jelenleg holtversenyben vezetik a WEC-tabellát visszafojtott LMP1-es autójukkal.

  • Már nem kell sokat aludni az új Ferrari érkezéséig

    Már nem kell sokat aludni az új Ferrari érkezéséig

    Két hét múlva Imolában mutatják majd be a Ferrari Le Mans-i gépét, ami a jövő évi Endurance Világbajnokságon (WEC) indul majd.

    Az eddig csak rejtőszínekben pompázó hibrid autót a Ferrari Challenge lezárásakor, a Finali Mondialin láthatja majd a nagyközönség. Különböző riportok szerint már 10 ezer kilométert teljesített az új autó. Jövő márciusig azonban még többet fognak tesztelni Sebringi 100 mérföldes verseny előtt.

    „Nemsokára véget ér a várakozás. Az LMH autó első hivatalos jelenése október 30-án, délután lesz, amikor az imolai boxutcában – remélhetőleg minden jelen lévőt – a jövőbe repítünk. A Ferrari Show keretein belül teljesen leleplezzük a prototípust, amivel jövőre indulni fogunk a WEC-ben.

    Közel fél évszázad után térünk vissza a sportautózás csúcsára. Akkor még a 312 PB rótta a köröket a leghíresebb versenyeken, köztük a Le Mans-i 24 óráson.”olvasható a Ferrari közleményében.

    Ferrari LMH, Hypercar, WEC
    Fotó: Ferrari Press Office

    Az eseményen pályára gurul majd az olasz márka új GT3-as autója is. A 296 GT3-at az idei Spái 24 órás versenyen mutattak be.

  • Button: Ricciardónak vége, ha tartalék lesz, menjen Le Mans-ba

    Button: Ricciardónak vége, ha tartalék lesz, menjen Le Mans-ba

    A 2009-es világbajnok, Jenson Button szerint nem jó ötlet, attól fél, hogy Ricciardo így elveszítheti az élét, ha csak a háttérben marad, és másokat enged kibontakozni.

    Nem lesz jövőre a mezőny tagja Daniel Ricciardo, de nagy valószínűséggel tűzközelben marad, a Mercedesnél lehet harmadik pilóta.

    „Egy ilyen kaliberű versenyzőnek elvállalni egy ilyen szerepkört, nagyon fura lenne.” fejtette ki véleményét Button a Sky Sportsnak.

    „Nem tudom, ő mit nyerne vele. Nem fiatal, így nem vezethet a hétvégéken (az első szabadedzésen), mert ebből ő kiesik. Nem igazán lenne ennek előnye.”

    Hamilton szerződése 2023 végén jár le, esetleg ez nyújthatna esélyt az ausztrálnak, a brit bajnok szerint azonban a karrierjét kockáztatja egy ilyen mellékvágánnyal.

    „Biztos azt gondolja, hogy Lewis nemsokára visszavonulhat, és akkor lecsapna az ülésre. De azt mondják, még 5 évig maradna, így sokat kéne rá várnia.

    Olyan csapathoz kell kerülnie, ahol 2024-ben lehetőséghez juthat, különben vége, egy év után elfelejtenek az F1-ben.”

    Már csak a két sereghajtónál van hely, ez azonban valószínűleg nem túl vonzó Ricciardo számára.

    „Le Mans ott lesz jövőre, rengeteg gyártóval, igazán izgalmas a helyzet. – fejtegette Button – Ha bekerül egy gyártóhoz, még nagy jövő várhat rá. De még nincs ott fejben, hogy valami mást akarjon csinálni, talán nem is fog, mint Lewis.”

  • Exkluzív: Nézd vissza a teljes 2022-es Kamion EB szezon összes futamát!

    Exkluzív: Nézd vissza a teljes 2022-es Kamion EB szezon összes futamát!

    Remekeltek a magyarok az idei FIA kamion Európa-bajnokságon, hiszen Kiss Norbert negyedszer lett az első a versenyzői értékelésben, a Révész Racing pedig másodszor érte el ezt.

    A Racingline.hu többek között a YouTube csatornáját ajánlotta fel arra a nemes célra, hogy láthassátok magyar nyelvű kommentárral az eseményeket, így aki a jövőben sem akar lemaradni ilyesmiről, annak melegen ajánljuk, hogy -> iratkozzon fel <-. Jobb felül, csengő – aki nem ismerné.

    Társoldalunk, az 500miles.hu főszerkesztője, Roós András is kivette a részét ebben a munkában, hiszen kommentátorként kivette a részét a munkából otthon, helyszínen, vagy az esport1.hu stúdiójában is.

    Jöjjenek tehát újra, a számunkra olyannyira örömteli hétvégék kronológiája!

    1. MISANO, OLASZORSZÁG- 2022. MÁJUS 21-22.

    2. Hungaroring, Magyarország – 2022. június 11-12.

    3. Slovakia Ring, Szlovákia – 2022. július 2-3.

    4. Nürburgring, Németország – 2022. július 16-17.

    5. Autodrom Most, Cseh Köztársaság – 2022. szeptember 3-4.

    6. Zolder, Belgium – 2022. szeptember 10-11.

    7. Le Mans, Franciaország – 2022. szeptember 24-25.

    8. Jarama, Spanyolország – 2022. október 1-2.

     

     

     

     

     

  • BREAKING: Elhagyja a Kamion EB-t a topcsapat!

    BREAKING: Elhagyja a Kamion EB-t a topcsapat!

    A jaramai versenyhétvégével nemcsak a Goodyear FIA Kamion EB idei szezonja ért véget, hanem a Buggyra ZM Racing számára egy korszak is. A bajnokság történetének egyik legsikeresebb alakulata távozik az európai kamionversenyzésből. Stílusos befejezésként Téo Calvet megnyerte a Promoter’s Cup bajnoki címet, Adam Lacko pedig az összesített negyedik helyén végzett. A csapatok értékelésében a Buggyra a harmadik helyet foglalja el. A Buggyra ZM Racing csapatfőnöke, Martin Koloc ezt a váratlan lépést ezzel magyarázza:

    „Itt az ideje, hogy lapozzunk. Továbbra is figyelemmel kísérjük a kamionbajnokság eseményeit, és nem zárjuk ki, hogy a jövőben visszatérünk a szériába, de jövőre biztosan nem leszünk ott a rajtrácson. A csapat mostantól a GT versenyzésre koncentrál, célul tűzve ki a Le Mans-i 24 órás versenyt és más hosszú távú versenyeket, köztük a Dakar-ralit. Ezért csökkentik a versenyprogramunkat, hogy jobban fel tudjunk készülni ezekre a kihívásokra. Ugyanakkor nem fejezzük be teljesen a kamionversenyzést, hiszen továbbra is támogatni fogjuk a Buggyra Academy France programjaiban és a francia bajnokságban induló versenyzőinket.”

    A Buggyra stílszerűen búcsúzott az Európa-bajnokságtól. Téo Calvet a vasárnapi első futamon bebiztosította a Promoter’s Kupás sikerét, amelyet a délutáni futam megnyerésével ünnepelt meg. Szombaton a második helyet szerezte meg egy hendikepes futamon. A 21 éves francia pilóta ekkor még boldogan nyilatkozott:

    „Hatalmas dolog bajnoki címmel zárni a szezont. Egész évben keményen dolgoztunk érte, rengeteg gonddal kellett megküzdenünk. Ezért vagyok végtelenül boldog. A végsőkig harcoltunk, és szeretném megköszönni a csapatnak az egész éves remek munkát.”

    Adam Lacko szintén igen sikeres hétvégét zárt kedvenc jaramai pályáján. Szombaton a második versenyen a harmadik helyet szerezte meg. A vasárnapi első futamon csak a bajnok Kiss Norberttől kapott ki. A tapasztalt cseh, ennyit tett hozzá:

    „Egy teljes szezont teljesítettünk. Nemcsak magunkért küzdöttünk, hanem az egész csapatért is. Téo megérdemelten lett harmadik. Összességében nem volt könnyű ez, de végül sikerült. Az összesített negyedik helyem is elfogadható eredmény. Idén 2015 óta először maradtam ki a topból, de keményen küzdöttünk, és a jaramai eredmények azt mutatják, hogy még mindig az élmezőnyhöz tartozunk.”

    Martin Koloc azonban így zárt:

    „Most azonban ideje búcsúznunk az európai sorozattól. Sokat elértünk, ahogy a statisztikák, amelyeket én annyira nem szeretek, azt elég jól mutatják. Az, hogy azon az 1000 futamon, amelyeken elindultunk, közel harmadát megnyertük, olyasmi, amire nagyon büszkék vagyunk. Számtalan nagyon jó pilóta versenyzett a csapatunknál, akik közül többet is mi vittünk el a bajnoki cím megszerzéséig. Nagyon örülök annak a 30 évnek, amit itt együtt töltöttünk, és ezt mindenkinek meg akartam köszönni.”

  • Spanyolországban zárul az idény

    Spanyolországban zárul az idény

    A lényegi kérdések a hétvégén eldőltek: Kiss Norbert negyedszer is kamion Európa-bajnok, a csapatversenyt pedig 2022-ben is a Révész Racing nyerte! Le Mans után egy héttel a spanyolországi Jaramában zárul a szezon, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző magyar pilóta és a csapat is szeretné szépen zárni az esztendőt.

    – A kamiont Franciaországból egyből Spanyolországba vittük, a csapat tagjai pedig a hét közepén keltek útra. Szeretnénk úgy rajthoz állni, mintha még semmi nem dőlt volna el, ezért a maximális pontszám megszerzése a cél most is. Norbi sorban dönti a rekordokat, mindig a leggyorsabb volt az időmérő edzéseken, 14 győzelmet aratott 2022-ben, és szeretné a hétvégén tovább növelni ezt a számot – mondta Kozák Attila, a Révész Racing csapatvezetője.

    Erre minden esélye megvan, Jarama ugyanis fekszik Kiss Norbertnek. A HUMDA által is támogatott pilóta tavaly megnyerte a két főfutamot a pályán. A Madrid melletti, 3.8 km hosszú létesítmény 14 kanyarral és két hosszabb egyenessel rendelkezik.

    Az utolsó versenyhétvégén a második helyért nagy csata várható, jelenleg Jochen Hahn vezet 12 ponttal Sascha Lenz előtt. A hazai környezetben induló Antonio Albacete is beleszólhat a küzdelembe, és Adam Lacko is szeretne dobogón végezni. Egy éve Kiss Norbert mellett André Kursim és Téo Calvet nyert, utóbbi Le Mansban aratott sikere nagy lökést adhat neki.

    Szombaton és vasárnap is 2-2 versenyt rendeznek majd, az első nap 15.20-tól és 17.35-től, vasárnap 13.20-tól és 15.35-től. A futamokat az ETRC hivatalos csatornája élőben közvetíti, továbbá a Racingline.hu is a YouTube csatornáján. Ha nem akarsz lemaradni, nyomd meg a csengőt, és iratkozz fel!

  • Az F1 kavarása ellenére több futammal készül Le Mans-ra a WEC

    Az F1 kavarása ellenére több futammal készül Le Mans-ra a WEC

    Az újonnan érkező LMDh gyártóknak még egy endurance versenyük lesz a Le Mans-i 24 órás előtt a felkészülésre a WEC naptárában.

    Sok teszt házigazdája, Portimao lett az új helyszín, így a portugálok nyitják majd az európai szezont.

    „A hétfordulós naptár természetes továbbfejlődése az eddigi menetrendnek. Ezzel a gyártók is jobban meg tudják majd mutatni, mire képesek az autóik világhírű pályákon, a globális piac szeme láttára.” emelte ki Richard Mille, az FIA Endurance Bizottságának elnöke.

    Bár a koronavírus miatt visszaszorult a korábbi szám, a WEC nemcsak jövőre, hanem 2024-ben is egy futamos bővülést tervez majd.

    A Le Mans-i 24 órás 100. évfordulója szerencsére nem ütközik majd F1-es hétvégével, előtte egy héttel lesz majd a szokásos tesztnap.

    Ugyanígy lesz egy teszt a szezonnyitó – a IMSA-val közös – sebringi hétvége előtt is.

    A WEC 2023-as versenynaptára:
    # Dátum Táv Helyszín
    1. 03.17. 1000 mérföld 🇺🇸 Sebring
    2. 04.16. 6 óra 🇵🇹 Portimão
    3. 04.29. 6 óra 🇧🇪 Spa
    4. 06.10. 24 óra 🇫🇷 Le Mans
    5. 07.09. 6 óra 🇮🇹 Monza
    6. 09.10. 6 óra 🇯🇵 Fuji
    7. 11.04. 8 óra 🇧🇭 Szahír
  • Jarama garantálja a drámát a szezonzárón

    Jarama garantálja a drámát a szezonzárón

    Ezen a hétvégén a madridi Jarama pályáján a 2022-es Goodyear FIA Kamion Európa-bajnokság véget ér, és a szezonzáró nagy finálé várhatóan még látványosabb kamionversenyes-akciókkal zárul.

    Miután Kiss Norbert a múlt hétvégén Le Mans-ban megszerezte negyedik Goodyear FIA kamion Európa-bajnoki címét, szombaton és vasárnap még két nagy csatát rendeznek. Kiss arra fog törekedni, hogy tovább növelje idei 14 elsőségét, és megőrizze elképesztő statisztikáját, mely szerint 2022-ben minden versenyhétvégén legalább egy futamot megnyert.

    További győzelmeket szeretne szerezni Spanyolországban Jochen Hahn is, aki idén már csak Norbi mellett az „alelnöki posztra” pályázhat csak. Sascha Lenz üldözi Hahnt a második helyért, a két versenyzőt csak 12 pont választja el egymástól.

    A dobogósok mögött Adam Lacko áll, aki Le Mans-ban nem állhatott fel a pódiumra, és nagyon várja, hogy a szezont jól fejezze be.

    Jaramában több más versenyzőre is érdemes lesz figyelni, különösen a helyi hős Antonio Albacete-re, aki hazai szurkolói előtt szeretne újabb győzelmet szerezni az idényben.

    A német IVECO pilóták, Steffi Halm és André Kursim is dobogóra állhattak már ebben a szezonban, és az első győzelmükre fognak törekedni.

    A spanyol nap alatt ugyanakkor minden szem a Promoter’s Cup párharcára szegeződik Téo Calvet és Jamie Anderson között.

    Calvet vezet 15 ponttal Anderson előtt, és mivel 60 pontról van szó, ez a két éllovas bármelyikének javára eldőlhet. Kettejük mögött, a bajnoki címért folyó versenyből már kiesett Shane Brereton áll. A Le Mans-i nagyszerű futama után a szezon utolsó fordulójában szeretné győzelmeit tovább gyarapítani.

    Steffen Faas és José Rodrigues arra fog törekedni, hogy végre győzelmet szerezzen Jaramában, miután idén rendszeresen dobogóra álltak. Clemens Hecker célja az lesz, hogy minél versenyképesebb lehessen, és felálljon a dobogóra.

    Miután a múlt hétvégén bemutatkozhatott az ETRC-ben, a brit John Newell ezen a hétvégén is rajthoz áll Jaramában, ahogy a Lion Truck Racing versenyzője, Jonathan André is.

  • Kiss Norbert négyszeres Európa-bajnok!

    Kiss Norbert négyszeres Európa-bajnok!

    A franciaországi Le Mans-ban vasárnap is folytatódik a kamion Európa-bajnokság. A Révész Racing magyar pilótája, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Kiss Norbert úgy vágott neki a napnak, hogy már most bebiztosíthatta elsőségét, és megszerezhette pályafutása negyedik EB címét.

    Ennek érdekében remek időt autózott az időmérőn, ismét megszerezte az első rajtkockát, és karnyújtásnyira került az összetett győzelem.

    Az autó ezúttal is remekül működött, minden rendben volt vele, és sikerült megszereznem az első rajthelyet. Nagyon közel állunk a bajnoki címhez, számításaink szerint elég a negyedik helyen befutni. De természetesen nem ez a cél, hanem egy jó rajt, és futamgyőzelem. Megteszünk mindent.” – nyilatkozta Kiss Norbert az edzés után.

    A rajt a magyar pilóta mellől induló Jochen Hahnnak sikerült jobban, így ő vezetett. Norbi a második, Anderson a harmadik helyen követte. A második körben viszont a címvédő elment a német mellett, és Kiss Norbert az élre állt. Ettől kezdve a HUMDA által is támogatott magyar versenyző meglépett a többiektől, és elsőként, immár négyszeres Európa-bajnokként intette le a kockás zászló!

    Nagyon köszönöm a Révész Racing csapatának a munkát, Révész Bálintnak és a családjának a támogatást, hogy lehetővé tette, hogy megvédjem az Európa-bajnoki címet. Az autó az egész szezonban nagyon jó volt, minden pályán mi voltunk a leggyorsabbak. Büszke vagyok a csapatra, és köszönöm mindenkinek a segítséget, a szurkolást.” – mondta Kiss Norbert.

    Természetesen a csapat is nagyon boldog volt a leintés után.

    Nem tudom, hogy lehetne szavakba önteni Norbi idei fantasztikus teljesítményét, de az biztos, hogy nincs hozzá hasonló. Minden időmérőt megnyert, minden versenyhétvégén ott állt a dobogó tetején, sokszor még akkor is, amikor a fordított rajtsorrend miatt a 8. helyről indult. Külön szeretném kiemelni Keczán Istvánt és csapatát, a Révész csapatot, akik három éve nap mint nap töretlenül azon dolgoznak, hogy a legjobb és leggyorsabb versenykamion tudjon rajthoz állni Európa versenypályáin. Idén a Hungaroringen, amikor a csapat egy éjszaka alatt épített újjá egy teljesen összetört versenykamiont, már lehetett érezni, hogy ez az akarat, tudás és elszántság olyan erős a csapatban, hogy ennek a gyümölcse nem lehet más, mint az újabb Európa-bajnoki cím megszerzése.” – mondta Révész Bálint, a Révész Racing tulajdonosa.

    A fordított rajtrácsos versenyen Kiss Norbert a 8. helyről startolhatott, de azonnal két pozíciót javított. Ettől kezdve Lackoval vívott nagy csatát a magyar pilóta, akit a 8. körben sikerült megelőzni. Az élen Shane Brereton haladt, Norbi következő „áldozata” pedig Albacete volt, így már a 4. helyen haladt a friss Európa-bajnok. Lenz előzésével is többször megpróbálkozott Kiss Norbert, de a német megőrizte harmadik helyét Calvet mögött. A versenyt a brit Shane Brereton nyerte.

    A kamion EB október első hétvégéjén Spanyolországban zárul.