Címke: Le Mans

  • Montoya már nem hiszi, hogy megszerezheti a Triple Crown-t

    Montoya már nem hiszi, hogy megszerezheti a Triple Crown-t

    Juan Pablo Montoya már nem hisz abban, hogy megcsinálhatja a „triple crown”-t. Fernando Alonso tavaly hagyta ott a Forma-1-et, és egyértelműen az a célja, hogy megcsinálja az úgynevezett tripla koronát, tehát nyerni Monacoban, Le Mansban és az Indy 500-on. Neki már csak az utóbbi hiányzik.

    Ezzel szemben a kolumbiai Montoyának már csak Le Mans hiányzik, miközben Monacoban és Indianapolisban ő már győzött. 2018-ban Zak Brown csapatánál az United Autosportsban harmadik tudott lenni az LMP2-es kategóriában, de nem meri azt kijelenteni, hogy valaha is mehet Le Mansban majd a győzelemért. Az El Mundo Deportivonak nyilatkozott:

    „A WEC nagyon más, mint az IMSA. Ha jól akarok szerepelni Le Mansban, akkor a teljes hosszútávú világbajnoki szezont végig kellene csinálnom, amit nem tudok kivitelezni. Az sem segít a helyzetemen, hogy a WEC-ben három fix versenyző van kettő helyett, így elvesznek időt és lehetőséget más pilótáktól. Elégedett vagyok a helyzetemmel az IMSA-ban, maradok ugyanannál a csapatnál, ugyanazon emberekkel és csapattársakkal.”

    Az IMSA gyakorlatilag az amerikai hosszútávú sportautós széria, amelynek az ékköve a 24 órás verseny Daytonában.

  • A McLaren IndyCar projektje nem lesz hatással az F1-re

    A McLaren IndyCar projektje nem lesz hatással az F1-re

    A McLaren a jövő évtől egy teljes szezonos IndyCar csapattal próbálja meg bevenni Amerikát, miután az Indy500-al már próbálkoztak az utóbbi esztendőkben. Ez azonban nem fogja hátráltatni a Forma-1-es csapat fejlődését, ezt maga a csapatfőnök, Andreas Seidl ígérte meg.

    „Nem” – felelte az AS erre vonatkozó kérdésére. „Fontos megérteni, hogyan irányítsuk ezeket a projekteket. Ezek egymástól függetlenek, mindegyik a saját programjára fókuszál a működés és technika terén egyaránt.”

    Az IndyCar csapatot főként Zak Brown álmodta meg, általa jött létre. Ezt Seidl is kiemelte.

    „Ezen projektek által több lehetőségünk lesz kereskedelmi szempontból, melyekből profitálhatunk. Nagyon örülök azoknak a tevékenységeknek, melyeket Zak indított el.”

    Viszont van egy kérdés, melyben a két McLaren-főnök nem feltétlen ért egyet, ez pedig Fernando Alonso szerepvállalása, aki mintha távolodna a wokingi alakulattól. A teljes évados IndyCar csapatnak nem tagja, mint versenyző, és egyelőre az Indy500-ról sincs semmi hír.

    „Már régóta a csapat tagja, és sokak nagyon szoros kapcsolatban állnak vele, főleg Zak” – mondta a spanyolról Seidl. „Ismerem korábbról, amikor tárgyaltunk vele a Porschénál Le Mans-ról, 2014 vagy 2015 környékén. Nagyon tisztelem azokért, amiket korábban elért, és még el fog érni. Élvezem, hogy különböző bajnokságokban láthatom harcolni, melyekben megmutatja, milyen jó pilóta.”

  • Le Mans 1955 – animációs rövidfilm, a legnagyobb autósport tragédiáról

    Le Mans 1955 – animációs rövidfilm, a legnagyobb autósport tragédiáról

    Le Mans, a legendás 24 órás futam, 1955. Ugyan most a mozikban épp az 1966-os év játékfilmje fut, a Ferrari és a Ford párharcát bemutatva, 11 évvel korábban az autósport világának azonban a legnagyobb katasztrófája volt ugyanez a helyszín.

    300.000 néző figyelte a pálya mellől az eseményeket. Este hatkor a hazaiak népszerű versenyzője, Pierre Levegh azonban beesik a nézőtérre, a forró autója pedig darabokra hullik, repesszerűen. A tragédia több mint 80 áldozatot követelt. A Mercedes azonban folytatja a versenyt, Pierre barátja és váltótársa pedig várta a bokszutcában a csapattársát, hogy cseréljenek. Az ő neve: John Fitch.

    Quentin Baillieux rendező számos reklámfilmet rendezett eddig, illetve videoklipet, sőt még Stanley Kubrick munkássága előtt is tisztelgett egy rövid animációs filmmel. A legújabb műve azonban már komoly témához nyúlt, és több filmfesztiválon is már részt vett vele. Az ihletet hozzá egy olyan kiállítás adta a Louvreban, ahol az 50-es évek versenyautó voltak kiállítva. Quentint lenyűgözte az autók szépsége, különösen azé a Jaguar-é, amellyel 1955-ben versenyeztek Le Mansban.

    A végeredmény egy nagyon erőteljes 15 perces kisfilm lett:

    https://vimeo.com/374359820

  • Az aszfalt királyai is Goodyear abroncsokon száguldottak a győzelemért

    Az aszfalt királyai is Goodyear abroncsokon száguldottak a győzelemért

    Az aszfalt királyai (Ford v. Ferrari) című filmet novemberben mutatják be Európa-szerte a mozikban. A film a Ford és a Ferrari legendás párviadalának történetét dolgozza fel; az 1966-os ikonikus franciaországi endurance versenyen játszódik, ahol a Goodyear abroncsok központi szerepet játszottak Bruce McLaren és Chris Amon győzelmében.

    Amikor Bruce McLaren és Chris Amon megszerezték a győzelmet az 1966-os Le Mans-i 24 órás versenyen, nem a Ford volt az egyetlen amerikai vállalat, amely letette a névjegyét a nemzetközi nagyközönség előtt. A Ford híres fekete GT40 Mark II versenyautója Goodyear abroncsokon futott, bár a rajthoz még Firestone abroncsokkal sorakozott fel, amely cég az „abroncsháborúkban” a Goodyear legnagyobb ellenfele volt.

    „McLaren és Amon győzelme azt jelentette, hogy a Goodyear is felállhatott a dobogó legfelső fokára, mégpedig sorozatban a második alkalommal a Le Mans-i versenyen” – nyilatkozta Mike Rytokoski alelnök, a Goodyear európai marketingvezetője. „A Goodyear különösen büszke arra, hogy ilyen fontos szerepet játszott a motorsportok történetének ezen kiemelkedően fontos epizódjában. Örömmel tisztelgünk a történelmi örökség előtt azzal, hogy részt veszünk Az aszfalt királyai kampányában.”

    kiss norbert, goodyear
    Kiss Norbert. Fotó: WS Hungary

    A Ford v. Ferrari film premierjén szervezett Goodyear sajtóeseményen Kiss Norbert kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző, a Goodyear hazai márka nagykövete beszélt a Goodyear versenyzésben elért sikereiről. Elmondta, 1966 után a Goodyear összesen 14 alkalommal segítette győzelemre a pilótákat a Le Mans-i 24 órás versenyeken, és 368 Forma 1-es nagydíj győzelmével a versenyzés igazi nagyágyújává vált – ezt a rekordot pedig azóta sem döntötte meg senki. A 2019-20-as szezonban a FIA World Endurance Championship bajnokság keretében a Goodyear visszatért a nemzetközi autóversenyzésbe, és 2020-ban az LMP2-kategóriában ismét indul a Le Mans-i versenyen.

    A film

    Az aszfalt királyainak főszereplői a Carroll Shelby-t alakító, Oscar-díjas Matt Damon és a szintén Oscar-díjas Christian Bale, aki Ken Miles szerepében látható. Carol Shelby, az amerikai autótervező mert nagyot álmodni, Ken Miles, a brit pilóta pedig nem ismerte a félelmet. Ketten együtt harcba szálltak a fizika törvényei és saját démonjaik ellen, és forradalmian új versenyautót építettek a Ford számára, amely végül az 1966-os Le Mans-i 24 órás versenyen megelőzte Enzo Ferrari legyőzhetetlennek hitt autóit. A film az ő igaz történetüket meséli el.

    A verseny

    Az 1966-os Le Mans-i 24 órás verseny elején nedves volt az idő, és gyorsan kiderült, hogy ez a Goodyear abroncsoknak kedvez a Firestone-nal szemben. A Shelby American csapat két autójának – a Ken Miles/Denny Hulme páros által vezetett 1-es számú, illetve Dan Gurney és Jerry Grant 3-as számú járművének – Goodyear abroncsaival nem volt semmi probléma, de a McLaren Firestone abroncsainak futófelülete a Mulsanne egyenesben 340 km/óra felett több helyen is kiszakadt.

    Mikor a kiállás során Amon átvette a kormányt, McLaren megkereste a Firestone képviselőjét, és elérte, hogy Goodyear abroncsokra válthasson.

    Ahogy a következő napon a verseny a végéhez közeledett, a 2-es, az 1-es és az 5-ös számú Ford versenyzők (az utóbbi egy Holman & Moody autó volt Ronnie Bucknummal és Dick Hutchersonnal a volán mögött) az előre megbeszélt sorrendben futottak a cél felé. A mai napig vita tárgya a két Shelby autó közti mesterségesen kialakított holtverseny, de a hivatalos változat szerint McLaren és Amon szerezték meg a győzelmet, mégpedig azért, mert hátrábbról indultak, ezért ugyanannyi idő alatt nagyobb távolságot tettek meg. Mindenesetre esélyük sem lett volna, ha idejében nem váltanak Goodyear abroncsokra.

    Goodyear – ismét versenyben

    „Az 1966-os Le Mans-i 24 órás verseny története tökéletesen illusztrálja a Goodyear szenvedélyét, teljesítőképességét és újító szellemét” – foglalja össze Mike Rytokoski alelnök, a Goodyear európai marketingvezetője. „Ugyanezzel a lelkesedéssel áthatva határoztuk el az idén, hogy ismét mi leszünk a FIA World Endurance Championship abroncsbeszállítója. Nagyon örülünk, hogy jövőre újra rajthoz állhatunk Le Mans-ban!”

  • Elemzés: Latifi lehet az egyetlen F1-es újonc jövőre, de mi történik a többiekkel?

    Elemzés: Latifi lehet az egyetlen F1-es újonc jövőre, de mi történik a többiekkel?

    Az már szinte közhely, hogy ha valaki a Forma-1-be akar kerülni, a legjobbak között kell lenni. Persze ez még nem elég, szerencse is kell hozzá. Alkalomadtán pedig a gyári támogatás sem árt.

    Ez magában foglalja azt, ami számtalan tehetséges pilóta F1-es karrierjét pecsételte meg: nincs elég hely mindenkinek. Hiába teljesít valaki erőn és autón felül, lehet, hogy kiszorul a mezőnyből. Így járt Pascal Wehrlein, Esteban Ocon, és úgy néz ki, Nico Hülkenberg is az elmúlt években.

    Különösen igaz ez a most feltörekvő fiatalokra, akiknek rendkívül nehéz már a bekerülés is. Jövőre úgy néz ki, mindössze egy újonc, Nicolas Latifi lesz a mezőnyben. És akinek nem jut hely? Rájuk mi vár?

    Partvonalon

    Először is ott vannak azok a helyek, amik kissé láthatatlanok, de mégis az F1-hez tartoznak: a tesztpilóták. Gutierrez, Buemi, Wehrlein, de emlékezhetünk, hogy Vergne és Kvjat is ilyen helyzetben kötött ki. Vagy voltak régebben a „világ legjobb tesztpilótája” címért versenygők, mint a GPDA-elnök Alex Wurz, Pedro de la Rosa, Marc Gené vagy Luca Badoer.

    Persze, így sincs sokkal több hely, ezért a kihullott versenyzők kénytelenek voltak egy „másodrendű” sorozat után nézni. Ha körülnézünk a WEC-ben, rengeteg volt F1-es pilóta neve sejlik fel, és elmondható, hogy ez volt az a sorozat, ami – főleg Le Mans presztízse miatt – a legnagyobb húzóerővel rendelkezett az Forma-1 után.

    Azonban az elmúlt években megváltozott a tendencia, merre veszik az irányt az ígéretes versenyzők, akik szimplán rosszkor voltak rossz helyen.

    Az új irány

    A válasz a Formula E. Amikor elindult a sorozat, a versenyzők jó része a WEC-ből áramlott át. Sokan közülük a királykategóriából már kibukott pilóták (Alguersuari, di Grassi, d’Ambrosio) voltak. Volt, aki megtartotta mindkét ülést (Buemi, Vergne), előbbinek bajnoki címébe is került a két sorozat ütközése 2017-ben.

    Kétségkívül a F1 közelébe jutni jelenti a legnagyobb kihívást. Nem csoda, hogy az eddigi összes FE bajnok indult már királykategóriás versenyen, és alig találni olyan indulót, aki eredetileg nem a Forma-1-től fordult volna vissza.

    Ha az elmúlt két évet nézzük, az Formula E-ben debütáló pilóták közül, csak Alexander Sims, Nico Müller, Gary Paffett, Nyck de Vries és James Calado, nem indult F1-es versenyen. Kicsit más a kép, ha azt nézzük, hogy Calado teljesített szabadedzést 2013-ban a Force Indiával, Paffett volt a McLaren tesztpilótája, és csak Hamilton érkezése ütötte el a versenyüléstől 2007-ben.

    Nyck de Vries pedig F2-es bajnoki győzelme (és többéves tesztpilótai tapasztalata) után volt kénytelen az F1 körein kívül munkát keresni. És ha „több évnyi” tehetséges pilóta máshol köt ki, az Forma-1 elveszíthet valamit a presztízséből.

    Veszélyben a királykategória?

    De Vries érkezésével az FE már elkezdte hangoztatni, hogy látszik, már az elektromos sorozat is cél a fiatal pilóták számára, ez azonban még nem teljesen felel meg a valóságnak.

    A fiatal holland nem véletlenül igazolt a Mercedes FE csapatához, hanem tudatosan a kapcsolatok miatt. Toto Wolff többször nyilatkozott úgy, még nyílhat előtte lehetőség az F1-be, és valószínűleg ez a pilóta távlati célja is.

    A Formula E még nem nőtt az F1 szintjére vonzerőben a fiatal pilóták számára, de az új radikális szabályok talán éppen azért születhettek meg, mert a nagycsapatok is belátták, hogy ennek elejét kell venni. Ha pedig az F1 is vonzóbb lesz, talán megfékezheti a Formula E térnyerését.

  • Jövő nyáron dönt Alonso arról, hogy mi legyen 2021-ben vele

    Jövő nyáron dönt Alonso arról, hogy mi legyen 2021-ben vele

    Fernando Alonso elárulta, hogy majd jövő nyáron eldönti azt, hogy 2021-ben visszatér-e a Forma-1-be. A 38 éves pilóta 2019 végén hagyta ott az F1-et, de soha nem zárta ki azt, hogy visszatérhet. Azóta versenyzett Le Mansban, volt az Indy 500-on, és jelenleg a 2020-as Dakarra készül. A spanyol az Antena 3-nak nyilatkozott:

    „Ma azt mondanám, hogy nem érdekel egy F1-es visszatérés. Nem hiányzott, ős olyan dolgokat tettem, amelyekkel elégedettebb vagyok. Ugyanakkor még mindig szeretem a Forma-1-et, nézem az időmérőket és a versenyeket is. Másrészt 2021-re változni fognak az autók is, így majd jövő nyáron átgondolom ezt. A jövőt azonban én sem tudom megjósolni. A legtöbbször ugyanakkor azt hallottam tavaly november óta: Vissza kell térned! A gondom az a Forma-1-gyel, hogy már februárban tudod, hogy hol leszel az év nagy részében. Jelenleg 50-50%-ra adnám, azt, hogy visszatérek. Meggondolom, de nem ígérek semmit.”

    Alonsonak tisztán látja a 2020-as céljait is. Az idei Indy 500-as mclarenes fiaskója után megerősítette, hogy megpróbálkozik vele újra, hogy meglegyen neki jövőre a Triple Crown. A menedzsmentjében még mindig szerepet vállaló Flavio Briatore múlt héten annyit állított, hogy Alonso csak a top három csapat valamelyikével térne újra vissza. Fernando ehhez nevetve hozzátette:

    „Flavio hónapokig mond olykor valamit, ami néha hasonlít ahhoz, amit én mondtam. Meg fogom vizsgálni a 2021-es szabályzást, de eddig nem érzek késztetést a visszatérésre. 2020-ra nem is akartam. Az idei évem pedig nagyon eredményes volt. Van még majdnem másfél évem dönteni, de addig is a Dakaron és az Indy-n kívül nem akarok tovább előre tekinteni.”

  • Jenson Button Le Mans győzelmet szeretne

    Jenson Button Le Mans győzelmet szeretne

    Jenson Button, 2009 világbajnok, a 2016-os szezon végeztével hagyott fel a Forma-1-es versenyzéssel, noha a 2017-es Monacói Nagydíjon még rajthoz állt a McLarennel. Fernando Alonsót helyettesítette, aki épp az Indy 500-on versenyzett.

    A brit versenyző azóta a sportautós versenyzésre koncentrál: a japán Super GT-ben versenyez, valamint a WEC-ben is versenyzett az SMP Racing színeiben. Ilyenformán pedig továbbra is folytatni szeretné a versenyzést.

    „Még mindig versenyzem és nem is akarok ezzel felhagyni, még élvezem.” – mondta a 39 éves Jenson Button az F1 Beyond the Grid nevű podcastjában. „Továbbra is keresek új kihívásokat.”

    „Tavaly megnyertem a Super GT bajnokságot a csapattársammal, Naokival (Yamamoto). Az idei év egy kicsit katasztrófa, de ez csak egy dolog.”

    „Indultam Le Mans-ban, de nem egy olyan csapattal, mely meg is nyerhette volna Le Mans-t, de tapasztalatnak jó volt. Szeretnék (újra) indulni és versenyezni Le Mans-ban, és a győzelemért harcolni.”

    „Nagy leszorítóerejű autókra van szükségem, Le Mans stílusú autókra. Szeretnék hiperautókat vezetni. Szeretnék segíteni olyan autót építeni, mellyel lehet indulni és nyerni Le Mans-ban.”

    „Más endurance versenyeket is szeretek, ilyen például Daytona.”

    Noha tetszik neki a kihívás, hogy a csapattársaival ugyanazon az autón osztozik, de Button hozzáteszi, hogy szeret egymaga vezetni.

    „Nagyon érdekelnek a csapatsportok, de olyan versenyen is akarok indulni, ahol csak én vagyok az autóban.”

    „Így több időm van az autóban, több időm van a beállításokra, mivel én vagyok azon versenyzők egyike, akiknek igazán szükségük van arra, hogy olyan autót találjanak, amely nekik dolgozik.” – folytatta Button.

    „Meg kell találnom azt az egyensúlyt, ami jó nekem, és különbözik a legtöbb versenyzőtől. Ha ez nincs meg, sosem leszek elég erős.”

    „Olyasvalaki, mint Lewis (Hamilton), nagyon jó abban, hogy mindent kifacsarjon az autóból, még akkor is, ha a balansz nem is túl kedvező számára. Részemről, ha megtalálom a legjobb egyensúlyt, ami illik a vezetési stílusomhoz és működik, akkor úgy érzem, hogy legyőzhetetlen vagyok, de ha nem találom meg, akkor nagyon is legyőzhető vagyok.”

  • Fassbender útja Le Mansig – a Porsche dokumentumsorozata

    Fassbender útja Le Mansig – a Porsche dokumentumsorozata

    Michael Fassbender német színész álma az, hogy versenyezhessen Le Mansban, de ezt eddig csak kevesen érték el. Fassbender nagy autósport rajongó, és az elhivatottságát megmutatná oly módon is, hogy magas szintre eljutna a versenyzés terén. A Porsche meglátta a lehetőséget ebben, és egy moziminőségű trailerben tudatták, hogy október 11-től rendre heti szinten láthatjuk a színész kalandjait.

    Nehéz elérni azért azt a német gyártónál, hogy a Le Mans versenycsapatuknál valaki helyet kaphasson, teljesen mindegy az, hogy kiről van szó. Hihetetlen képességekre és eltökéltségre van szükség ahhoz, hogy képviselhesse valaki a márkát a legendás versenyen, és Fassbender mindent meg is tesz ezért, és megvalósíthassa az álmát. A többrészes sorozatban láthatjuk, hogy mennyire is nehéz elérni azt, hogy valaki sütkérezhessen a dicsőségben Le Mansban.

    Íme, az első rész:

  • 2020-as előzetes FIA kamion Európa-bajnoki versenynaptár!

    2020-as előzetes FIA kamion Európa-bajnoki versenynaptár!

    A kamion Európa-bajnokság promótere bejelentette az előzetes versenynaptárát a 2020-as szezonra. Már csak a FIA jóváhagyására vár, és bizony kilenc versenyhelyszínnel számolnak Európa legváltozatosabb versenypályáin!

    Az ismert és kedvelt versenypályák mellett 2020-ban az ETRC szervezői egy új helyszínnel is számolnak, így akár az egyik legemlékezetesebb szezonnak nézünk elébe. Korábban is kezdődik az év a megszokottnál, és rögtön egy nagy magyar fiesztával, hiszen a Hungaroringen lesz a szezonnyitó, együtt a szintén népszerű FIA WTCR-esekkel. Először a két széria 2018-ban a Slovakia Ringen borult össze egymással.

    Ezt követően Misanoba Olaszországba mennek a nagy vasak, ami egy tradicionális versenyhelyszíne a kamionsportnak, ahol egymásra talál a talján kamionos kultúra és az ipara is.

    A sorozat ezt követően megy Szlovákiába, immáron négy egymást követő évben. A paddockon azonban megint osztozkodni kell majd a túraautósokkal, ami újra komolyabb tévés jelenlétet is jelent.

    Június végén egy új helyszín érkezhet, amelyet a hetekben fognak véglegesíteni és bejelenteni. A kamionversenyzés csúcsa pedig továbbra is a nürburgringi versenyhétvége lesz, ugyanakkor nagyjából, mint volt az 2019-ben is. Ilyenkor 120.000 néző is ünnepli a kamionsportot, a logisztikai iparágat, valamint egy különleges fesztiválhangulata is van az egésznek.

    A Cseh Köztársaság is a FIA ETRC rendezvénysorozat egyik szívcsakrája, tehát Autodrom Mostban kezdődik majd szokás szerint a nagy hajrá, egészen az utolsó futamig. Marad tehát a szokásos hármas a végén, Zolder vezetésével, és újra lesznek olyan időpontok, amikor egy hetük se lesz átköltözni a csapatoknak az újabb helyszínre. A 2020-as versenyprogram tehát Le Mansban és Jaramában zárulna a sorozat.

    Georg Fuchs, az ETRA igazgatója:

    „Az ETRA mindig is ügyelt arra, hogy megfelelő arányban legyenek a tradicionális helyszínek, és azok amelyek új kihívásokat rejtenek. 2020-ban örömmel jelentjük be, hogy nő a versenyeink száma, így kilenc lesz a tervek szerint. Az időpontokat még véglegesíteni kell, és ez pont az új helyszíné lenne júniusban, amelyet hamarosan bejelenthetünk. Ez egy úttörő tett és egy érdekes verseny lehet, ami fellelkesítheti a csapatainkat, partnereinket és rajongóinkat a világ minden tájáról. A helyszínt és további részleteket az elkövetkezendő hetekben árulhatjuk el, de a versenynaptár végleges változatát decemberben fogadhatja el a FIA Motorsport Világtanácsa.”

    Rolf Werner, lebonyolításért felelős igazgató, ETRA:

    „A 2020-as versenynaptárunktól nagyon sokat várunk. Mindezt azért tehetjük meg, mert az ETRA alapítása óta a bajnokság egészséges környezetben fejlődik, és színvonalas. Remek versenyeket, komoly párharcokat láthatunk, izgalmas történetek kerekednek ki a GRAMMER Cup-ban is, új partnerek érkeznek a bajnokságba, és fiatal tehetségek keverednek elő, mindez minket pedig új utakra terel. Számos bejelentéssel vagyunk még adósak, és az utolsó elemével a versenynaptárunknak, de már meg akartuk osztani a 2020-as tervezetet a rajongóinkkal és a részvényeseinkkel.”

    ELŐZETES 2020-AS FIA KAMION EURÓPA-BAJNOKI VERSENYNAPTÁR

    Április 25-26: HUNGARORING
    Május 23-24: MISANO
    Június 6-7: SLOVAKIA RING
    Június 21 vagy 28: megerősítésre vár
    Július 18-19: NÜRBURGRING
    Augusztus 29-30: MOST
    Szeptember 12-13: ZOLDER
    Szeptember 26-27: LE MANS*
    Október 3-4: JARAMA

    *végső szerződésre vár

    (Minden időpontot még véglegesíteni kell a FIA Motorsport Világtanácsa által is)

  • Hahn már bajnok, de hátra van még Jarama!

    Hahn már bajnok, de hátra van még Jarama!

    A Madrid melletti Circuito Jarama a helyszíne a 2019-es FIA kamion Európa-bajnokság szezonzárójának, ahol szokás szerint fiesta hangulat várja a versenyzőket. Jochen Hahn azonban már bebiztosította az idei bajnoki címét Le Mansban a múlt hétvégén.

    Az immáron hatszoros bajnok tovább növelné a győzelmei számát 2019-ben az eddigi 12 mellett, a statisztikák szerint minden helyszínen nyert idén legalább egyszer.

    Legfőbb ellenfele a hazai hátszelet évező Antonio Albacete lehet, aki szűkös előnye tudatában jelenleg második a bajnokságban. További futamokat nyerne. A Truck Sport Lutz Bernau pilótája kétszer nyert idén. Nagyon is motivált abban, hogy a honfitársainak is a kedvére tegyen pár nap múlva.

    Adam Lacko az, aki megkeserítheti a spanyol életét, amennyiben a Freightliner újra versenyképes lesz, hiszen csak két pontnyira van Albacetétől.

    A top háromtól már lemaradva Steffi Halm áll a negyedik helyen, őt követi Sascha Lenz, majd Kiss Norbi. 32 pont választja el a triót egymástól az utolsó versenyhétvége előtt. Halm több mint valószínű, hogy megtarthatja a helyezését, és negyedik lesz az összetettben, ahogy tette azt 2017-ben is, ami a legjobb eredménye volt eddig.

    Érdemes lesz persze további németekre is figyelni Jaramában, hiszen mindannyian nyertek már idén futamot. René Reinert és André Kursim is is igyekeznek majd, utóbbi Franciaországban nyerni is tudott, láthatóan motivált.

    Anthony Janiec is visszatér megint a vérkeringésbe, José Rodriguez pedig szinte hazai futamának is felfoghatja mindezt. Hazája Portugália, ugyanis elérhető távolságban van Madridtól.

    A fő esélyesek között tehát már eldőlt az idei bajnoki cím sorsa, a GRAMMER TRUCK Kupában azonban még minden nyitott. Oly Janest, James Andersont és Luis Recuenco-t ugyanis csak 41 pont választja el egymástól.

    A Rodrigues család újra három generációval képviselteti magát a versenyeken: az öreg Eduardo mellett fia José és unokája José-Eduardo is MAN-ekkel küzdenek majd. Erwin Kleinnagelvoort is újra benevez a SCANIA-jával, és Terry Gibbon is a mezőnyben lesz megint a peches le mans-i hétvégéje után.