Címke: Le Mans

  • Boullier még nem tudja, mi lesz a Francia Nagydíjjal

    Boullier még nem tudja, mi lesz a Francia Nagydíjjal

    Éric Boullier, Le Castellet pályaigazgatója kijelentette, még kivárnak, a koronavírussal kapcsolatos fejlemények miatt.

    Eddig a szezon első hét futamát törölték, és a nyolcadik, Baku körül is bizonytalanság van, de a jelenlegi tervek szerint júniusban elkezdődik a szezon. Ez azt jelentené, hogy a Francia Nagydíj lenne a harmadik a sorban.

    A zandvoorti pálya főnöke, Jan Lammers azonban még abban is kételkedik, hogy egyáltalán augusztus alkalmas lesz a versenyzés újraindítására.

    Boullier, a franciák promótere annyit közölt, ők kivárnak. Hozzátette a Le Mans-i 24 órás szeptemberre való eltolása nem befolyásolja azt, ami a Paul Ricardon történik.

    „Nem lehet összehasonlítani a Formula 1-es bajnokságot egy olyan egyedülálló eseménnyel, mint Le Mans. A mi esetünkben 22 esemény van, 22 promóterrel.”

    „Készenlétben állunk, mert a biztonság az elsődleges szempont jelenleg. Az FOM Bakuban kezdené az idényt, de a helyzet az, hogy senki sem tud három hónapra előre tervezni.” – figyelmeztetett a szakember.

    Megnyugtatta a szurkolókat, ha elmaradna a Francia Nagydíj is, nem keletkezik anyagi kár, mindenki visszakapja majd a pénzét.

    „Ami biztos, hogy bármi történik, a jegyeladásokon meg fog látszódni. Mindenkinek van most nagyon gondja is annál, minthogy el tud-e menni egy Forma-1-es versenyre. Ami minket illet, ha bekövetkezik a legrosszabb, mi visszatérítjük a jegyárakat.”

  • Dokumentumfilm készült Alonsóról

    Dokumentumfilm készült Alonsóról

    Az Amazon Prime dokumentumfilmet készített a kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonsóról.

    Ez egy ötrészes dokumentumfilm-sorozat lesz, mely a Fernando címet kapta. Ebben betekintést nyerhetünk a spanyol életébe és végigkísérhetjük a Le Mans-i 24 óráson, az Indy500-on és élete első Dakar Rallyján is.

    A filmet készítő Mediopro Studio igazgatója, Javier Mendez garantálja, hogy egy teljesen másik, sokkal közelebbi arcát ismerhetjük meg Fernandónak. Emellett természetesen a mindig felmerülő F1-es visszatérésről is szó esik majd.

    A Fernando az Amazon Prime-on debütál majd a 2020-as év folyamán Spanyolországban, Franciaországban, Olaszországban, az Egyesült Királyságban és Dél-Amerikában.

  • Az SMP Racing versenyautós animációs sorozatot csinált

    Az SMP Racing versenyautós animációs sorozatot csinált

    Az SMP Racing hamarosan bemutatja az első orosz animációs sorozatát a versenyzésről és a csodaautóikról. Az orosz tévé gyermekeknek szóló „Jó éjt kicsik!” műsorában lehet majd látni először.

    Február 11-én 11:00-kor a projektben résztvevő alkotók és újságírók a TASS hírügynökségnél egy privát vetítés keretében láthatják majd premier előtt a mesefilm sorozatot. A sorozat a „Szuper Rali” címet kapta. Ez a kifejezetten gyerekeknek készült sorozat az autóversenyzés izgalmas világát mutatja be, amelyet a Mercator Animation Studio jegyez. A főszereplő a BR Engineering BR1-es modellje lenne, amelyet egy orosz cég készített, és megnyerte a 24 órás viadalt Le Mansban, 2019-ben a nem hibrid autók között. Ahogy az eredeti, a rajzfilm karakter is tehetséges, erős személyiség, aki vasakarattal és kitartással éri el a célját. Természetesen kiváló versenyző is.

    A Szuper Rali nem is kérdés, hogy az amerikai Verdák után érzete. A mesterien megrajzolt háromdimenziós figurái a szériának azonban nemcsak versenyautók lesznek. Igazi sportolók és egyedi karakterek is megjelennek majd. A 12 hősnek mind saját személyisége lesz, eltérő szokásokkal, hobbival, képességekkel és célokkal. A néző valamelyik karakterrel a szériából biztosan azonosulni tud majd, akikben magukra ismerhetnek. Bizony, még a média képviselői is, hiszen lesz egy figura, aki a Hunty sportcsatornának tudósít majd. A sorozat arra neveli majd a nézőit, hogy legyünk barátságosak és kedvesek, legyünk önmagunk, jöjjünk ki másokkal, és hogy soha ne adjunk fel semmit sem.

    A sajtóvetítésen Vitalij Petrov és Szergej Szirotkin autóversenyzőkön kívül jelen lesz még Borisz Rotenberg az SMP alapítója is, Vlagyimir Megyinszkij orosz kulturális miniszter, Alexander Mitroshenkov mint a Transcontinental MediaCompany elnöke, valamint Tatjanaa Tsyvareva, a Karusel TV főszerkesztője.

    Azt várják a készítők, hogy a kezdetektől fogva a Szuper Rali világos és látványos lesz a legkisebb nézőknek is, és sok millió gyermek arcára varázsolnak mosolyt. Egy-egy epizód 6 perces lesz. Ezen idő alatt egy gyermek nem lesz fáradt, és nem untatja mindaz, amit lát. Az is cél, hogy ez az animációs film családi szórakozás legyen, ahogy a világon másutt is. Február 11-én tehát a Karusel TV-n lesz látható az első epizód.

  • 10 autós/autósportos film, hogy elüsd a hétvégéket az F1-es szezonkezdésig!

    10 autós/autósportos film, hogy elüsd a hétvégéket az F1-es szezonkezdésig!

    Lezajlott a karácsonyi pörgés és véget értek a szilveszteri bulik, azonban semmi autósportot nem lehet még találni a tévében… Ha nem tudod, mivel üsd el az időd a szabad estéiden a holtszezonban, most adunk pár ötletet.

    Összeszedtünk nektek pár autósportos és/vagy autós filmet, komolyabbakat és komolytalanabbakat is. A lista alapját ti magatok adtátok – hiszen pár hete a kedvenc autós filmeitekről kérdeztünk Facebook csoportban – de nem tejes az egyezés.

    Mutatjuk hát a kiválasztott 10 filmet, melyek sorrendje véletlenszerű.
    Ha holnaptól minden hétvégén megnéztek egyet, az pont kitölti az időt a Forma-1-es szezonkezdésig. 😉

    Le Mans
    A címe el is árulja, miről szól. 1971-es, Steve McQueenes, igazi klasszikus!

    Tolvajtempó
    Nicolas Cage és Angelina Jolie mondhatni kultfilmje, akció-thriller 2000-ből. (Durva, hogy már 20 éves a film :O )

    Felpörgetve
    Igazi „annyira szar, hogy már jó” kategóriás film. 😀 Komolyan venni tilos, de mára már ez is alap darab, olyan színészekkel, mint Sylvester Stallone, Burt Reynolds, és Til Schweiger. Ráadásul Juan Pablo Montoya is feltűnik benne egy pillanat erejéig, sőt a szemfülesek Jean Alesit is kiszúrhatják benne.

    Fék nélkül – Michel Vaillant
    Autósport tekintetében ezt sem kell komolyan venni, de jó hangulatú francia film, melynek alapját Jean Graton egykori képregény sorozata adja!

    Mint a villám
    Daytona 500-as film, ami idén már 30 éves; Nicole Kidmannel és Tom Cruise-zal.

    Halálos iramban
    Valójában egy több részes filmsorozat, mely sokak kedvence. Főszerepben Vin Diesellel és haláláig (2013) Paul Walker.

    Taplógáz: Ricky Bobby legendája
    A totális agymenés. 😀 NASCAR „kihülyítős” film Will Ferrell (Ricky Bobby) és Sacha Baron Cohen (Jean Girard) főszereplésével. Daniel Ricciardo által is kedvelt „mű”. 😀

    Győzni Indianapolisban
    1969-es klasszikus darab, a címe el is árulja a témáját. Főszerepben: Paul Newman

    Rush – Hajsza a győzelemért
    A Lauda és Hunt F1-es rivalizálását felelevenítő 2013-as mozifilm pillanatok alatt a világ kedvencévé vált. Remek képi világgal, stílusos jelmezekkel és hatásos soundtrackkel.

    Ford v Ferrari – Az aszfalt királyai 
    Olyan friss, hogy szinte még ropog. Ez egy kissé kakukktojás is abban a tekintetben, hogy aki eddig nem látta, annak jelenleg annyi a pech vele, hogy a mozik már jó eséllyel levették műsorról, online pedig még valószínűleg nem elérhető, kalózkodni meg ugyebár nem szoktatok, ugye? 😛 😀
    Minden esetre besorolhatjuk az alapművek közé, zseniális film, ne hagyjátok ki!

     

     

  • Jövőre is Goodyear abroncsokon száguldanak Le Mans-ban és WEC-ben

    Jövőre is Goodyear abroncsokon száguldanak Le Mans-ban és WEC-ben

    Az endurance autóverseny-sorozatok csapatai a legújabb fejlesztésű Goodyear Eagle SuperSport versenygumikat kapják a 2020-2021-es szezonban

    A Goodyeart választotta a FIA World Endurance Championship világbajnokság (WEC) és az Európai Le Mans Széria (ELMS) LMP2-kategóriája hivatalos abroncsszállítójának. Az új szerződés értelmében a vállalat biztosítja majd az abroncsokat a WEC-bajnokság összes LMP2-csapatának a nyolcfordulós 2020/2021-es szezonban. Az első futamot jövő szeptemberben rendezik meg Silverstone-ban, ezután a bajnokság négy kontinensen folytatódik egészen 2021 júniusáig, amikor is sor kerül a legfontosabb eseményre, a 24 órás Le Mans-i versenyre, amelyet eddig már 14 alkalommal nyertek meg Goodyear abroncsokon guruló versenyautók.

    A Goodyear és a versenyeket szervező Automobile Club de l’Ouest (ACO), a FIA World Endurance Championship között azt követően született meg az egyesség, hogy az ACO úgy döntött, a kimondottan szoros versenyeket ígérő Le Mans prototípus-kategória számára egyetlen abroncsszállítót jelöl ki. A szerződés révén még szorosabbá válik az együttműködés a 24 órás Le Mans-i verseny, a legfontosabb endurance világ- és Európa-bajnokságok, valamint a motorsportok történetének egyik legsikeresebb abroncsgyártója között.

    A Goodyear idén nyáron jelentette be visszatérését az európai és nemzetközi autóversenyek világába. A vállalat a WEC-bajnokság LMP2-kategóriájában szállított abroncsokat 3 csapat számára. A Goodyear visszatéréséhez győzelem társul: a JOTA csapata megnyerte a bajnokság harmadik fordulóját, a 4 órás sanghaji versenyt.

    Az LMP2-kategóriára vonatkozó hivatalos abroncsbeszállítói együttműködés 2021 áprilisában lép majd életbe az endurance versenyzés legfontosabb európai szériája, azaz az ELMS, valamint a Goodyear között. Az ELMS-széria számos kategóriája közül az LMP2 presztízse a legnagyobb. A kategória autói Európa 6 legismertebb pályáján versenyeznek.

    Az együttműködés azt jelenti, hogy a 2021-es 24 órás Le Mans-i verseny minden LMP2-kategóriás indulója – így azok is, amelyek nem a WEC- és az ELMS-bajnokságok résztvevői –, megtapasztalhatja a legújabb Goodyear versenyabroncsok előnyeit. A Goodyear számára mindez lehetőséget jelent a márka további népszerűsítésére is, mind a pályán, mind a pályán kívül, segítve a motorsport területén szerzett tapasztalatokra építve kifejlesztett legújabb Eagle F1 SuperSport abroncsok piaci bevezetését.

    Mike Rytokoski, a Goodyear alelnöke és az EMEA-régió fogyasztói gumiabroncsokért felelős európai marketingvezetője az együttműködés kapcsán kiemelte: „A Goodyear és a motorsport közös története hosszú és sikerekben gazdag időszakot ölel fel. Nemcsak vállalatunk máig rekordnak számító 368 Forma 1-es Nagydíj győzelemére gondolok, hanem a 24 órás Le Mans-i versenyeken elért 14 abszolút győzelmünkre is. Az új együttműködés kiváló alkalom arra, hogy a világ leghíresebb endurance versenyén mutathassuk be technológiai megoldásainkat, valamint abroncsaink tartósságát és teljesítményét. Büszkék vagyunk rá, hogy minket választottak erre a feladatra.”

    „A Goodyear Le Mans-i öröksége magában foglalja az 1960-tól a 90-es évekig tartó időszak néhány valóban legendás győzelmét. Nagy örömünkre szolgál, hogy egy ilyen, számos győzelmet maga mögött tudó világmárka épp a 24 órás Le Mans-i versenyt, illetve a WEC- és ELMS-bajnokságokat választotta, hogy technológiáit a legnagyobb kihívásokat felvonultató versenykörülmények között vesse be. A vállalat elkötelezettsége az endurance versenyek jövője mellett igazán sokat jelent számunkra, és tükrözi az ACO és endurance bajnokságainak alapelveit.”- kommentálta az együttműködést Pierre Fillon, az Automobile Club de l’Ouest elnöke.

    Gerard Neveu, a FIA World Endurance Championship és az Európai Le Mans Széria ügyvezetője pedig kiemelte, hogy: „Mióta idén bejelentette visszatérését, a Goodyear szemmel láthatóan elkötelezte magát a legmagasabb szintű teljesítmény mellett. Az, hogy a vállalat az LMP2-kategóriában mindössze a harmadik próbálkozásra világbajnokságot nyert, önmagában is igazolja a Goodyear csapatának technológiai fölényét és elkötelezettségét, illetve a fejlesztésekbe fektetett erőforrásokat. Büszkék vagyunk rá, hogy a WEC- és ELMS-bajnokságokon egy ilyen kiváló vállalat lehet a kiemelt partnerünk.

    LMP2-csapataink egy ilyen magas szintű, professzionális támogatás előnyeit élvezve továbbra is szoros versenyben küzdhetnek egymással a győzelemért.”

  • Hivatalos teszt lesz a Red Bull Ringen 2020-ban a kamion EB-n!

    Hivatalos teszt lesz a Red Bull Ringen 2020-ban a kamion EB-n!

    A hónap elején ugyan elfogadásra került a 2020-as kamion Európa-bajnokság versenynaptára a FIA Motorsport Világtanácsának az ülésén. Ahogy az már akkor ismertté vált, 8 ismert versenyhelyszín, 8 országban várja jövőre az ETRC monstrumait. Az újdonság most annyi, hogy lesz egy két napos hivatalos teszt a Red Bull Ringen, június 18-19-én. Ez a lépés már azt is előrevetíti, hogy 2021-ben a kedvelt osztrák pálya visszatérne versenyhelyszínként is a kamionosok naptárjába.

    Hogy mégse legyen olyan nagy a szünet a Slovakia Ring júniusi versenye és a júliusban Nürburgringen tartott ADAC Truck Grand Prix között, az ETRA ezen két versenyhétvége között találta meg az ideális időpontját június közepén a hivatalos tesztnek a Red Bull Ringen. Már a korábban is ismert kialakításon tölthetnek el a csapatok és pilóták itt minél több hasznos pályaidőt, a két nap alatt. A promóter ráadásul ezeken a napokon további látnivalókkal készül a médiának és a partnereinek, és a #onetruckfamily kampányuk is tetten érhető lesz itt. Bemutatnak új, izgalmas kezdeményezéseket a sportág megújulása végett, és hatékony jövőbeni technológiákat mutatnak be. Rolf Werner, az ETRA igazgatója nyilatkozott:

    „Már készen volt a hivatalos 2020-as versenynaptárunk, ami elfogadásra került, és ez egy jó kombináció: ismert terep és kihívás a csapatainknak és a pilótáknak. Örömmel jelenthetem be azt is, hogy tartunk vissza a Red Bull Ringre is, ami egy ismert helyszín, és népszerű, valamint logisztikailag is megfelelő a csapatoknak. A Red Bull Ringre tervezett eseményt elsősorban a csapatok kedvéért hoztuk létre, hogy maximálisan kihasználhassák az idejüket a pályán a sport- és marketing, valamint kereskedelmi szempontokból is.”

    A 2020-as naptár külön érdekessége, hogy két alkalommal is randevúzik egymással a kamionsport és a túraautó világkupa. A magyar rajongók legnagyobb örömére, a Hungaroringen és a Slovakia Ringen kerül erre sir, áprilisban és júniusban.

    2020-as kamion Európa-bajnokság versenynaptára

     

    Április 25-26: HUNGARORING
    Május 23-24: MISANO
    Június 6-7: SLOVAKIA RING
    Június 18-19: RED BULL RING OFFICIAL TEST *
    Július 18-19: NÜRBURGRING
    Augusztus 29-30: MOST
    Szeptember 12-13: ZOLDER
    Szeptember 26-27: LE MANS
    Október 3-4: JARAMA

    * jóváhagyásra vár

  • A komplexumok kora, avagy a versenyrendezés nehézségei

    A komplexumok kora, avagy a versenyrendezés nehézségei

    A hőskorban kijelölték az adott országutat, és mentek. Aztán lezárták az utakat. Aztán már nem is közutakon versenyeztek. Aztán már csak egy kiváltságos kör rendezhetett nagydíjat. Ám most már az sem elég, hogy valaki megtarthassa a „nagy versenyt”. Mi kell hát hozzá?

    Egyre nehezebben alakul ki a versenynaptár, a magas jogdíjak miatt. Idén „csak” hat (olasz, spanyol, mexikói, német, brit, brazil) verseny kapcsán is felmerült, hogy nem tudnak hosszabbítani a felek. Ez pedig több, mint a komplett versenynaptár negyede.

    A pályák több és több keresetkiegészítési módszert követnek, hogy ne csak egy versenyhétvégére támaszkodjanak, illetve, hogy azt az egyet megengedhessék maguknak. Íme a módozatok:

    Minél több verseny

    Az első és leglogikusabb, hogy az adott lehetőségeket a minél jobban igyekszik kihasználni az adott pálya. Főleg az európai pályákra igaz, hogy rengeteg sorozat megfordul rajtuk. Endurance és túraautó versenyektől kezdve még repülős (igen, a Red Bull Ringen volt Air Race is, nemcsak Indianapolisban) megmérettetés is.

    Az új trend azonban csak kis változtatást igényel, és egy teljesen más réteget is odavonz. Ez pedig a ralikrossz. Az aszfaltos rész már adott, csak a Joker-kör, ugrató, meg a murvás rész az, ami megoldásra szorul. Az elmúlt években több Forma-1-es pálya is (Hockenheim, Barcelona, Silverstone, Austin, Spa, Abu Dhabi, de jövőre a Nürburgring is) világbajnoki futamot rendezett egy másik szakágban, mint eddig.

    Az egyik legfrissebb – nemzetközi vérkeringésbe is bekerülő – pálya, az Igora Drive már rögtön úgy készült, hogy nemcsak a (most már) szokásosnak mondható gokartpálya, de mellé egy ralikrossz-hurok is kerül(t).

    Évközbeni kihasználás

    Ha csak gokartot nézzük, említhetném a Circuit of the Americast, Bahreint, Abu Dhabit, Spát (a teljesség igénye nélkül), ahol a közvetítés képernyőin keresztül is gyakran ki lehet venni az apróbb „kört”.

    A „Ring” nagyon jó példa erre. Elsőként nem csak gokartpálya található Mogyoródon, de vezetéstechnikai centrum, off road-gyakorló és még kalandpark is van a „pályán belül”, ami a versenyeken kívül odavonzhat egy átlagembert.

    A másik, ami szintén látható a képekből, az a vidámpark. Biztos vagyok benne, hogy a suzukai óriáskerék, vagy a szocsi hullámvasút feltűnt már nem egy embernek. Ők sem egyedi esetek, Zandvoort is rendelkezik hasonlóval, de aki nézett már Le Mans-i 24 órást, az is tudja, annak a pályának is „kivan mind az egy kereke”. Abu Dhabiban pedig ott van Ferrari World, azt nem lehet überelni.

    Programok

    Általában most már egy-egy nagydíj több, mint egy autósportos esemény. Nemcsak a pár szezon óta jelen lévő, általában a cirkuszt lekövető utcai parádéra, vagy az ausztrál szezonnyitó műsorra gondolok, hanem a helyszínen, a pálya közelében lévő kiegészítő programokra.

    A leggyakoribb kisérőjelenség a koncert, ami a versenyen túl is izgalomban tartja a helyszínre kilátogatókat. Austiné talán a leghíresebb, a torony tövében található koncertteátrummal, de Szingapúr és Baku is rangos koncertsorozattal készül minden évben.

    Monacóban divatshow előzi meg, és díszvacsora követi a versenyhétvégét, Mexikó fiesztával zárja a vasárnapot, az éjszakai futamok tűzijátékkal érnek véget, mindenki igyekszik egy kicsit a saját jellegzetességét hozzátenni a versenyéhez.

    Lelkes szurkolók

    Meg kell hagyni, szerencsére több helyen is előfordul, hogy tele van a lelátó, és vagy egy csapat (Ferrari – Olaszország), vagy egy versenyző (Max Verstappen – Hollandia), talán szimplán a fanatizmus (Japán) nem kell aggódnia a szervezőknek.

    A Liberty ráadásul jelezte, szeretne módosítani – a jelenlegi szerződések lejártával – Bernie Ecclestone hagyatékán, és nem egyre többet kisajtolni a promóterekből, hanem többek között a közösségi média által megteremteni a sportág bevételeit.

    …és most a komplexumokról

    Minden lépcsőzetesen, szép lassan alakult ki. A pályák evolúciója sem egy nap alatt ment végbe. De ha valahol el kellene kezdeni, akkor azt kell mondjam, a Yas-sziget volt az első modern komplexum.

    A hotel, és a környező infrastruktúrával olyan szintre emelte a versenyhelyszín fogalmát, hogy bátran lehet mondani, ezzel szintet lépett. Bár igaz, Szaúd-Arábia is rögtön versenykomplexum terveivel készült, amikor jelezte, versenyt akar rendezni. Annak a látványtervei még a Yas Marinánál is futurisztikusabban nézett ki, lepipálják Abu Dhabit.

    Ki lehet jelenteni, ez még nem világszintű tendencia, de az új pályák is mind úgy épülnek, hogy a pálya már nem csak egy pálya többé.

    Gyakran elfelejtjük, hogy maga a versenyhelyszín nemcsak egy aszfaltcsíkból áll. Talán eszünkbe jut külön említeni a rázóköveket, bukótereket, korlátokat, netalántán a boxutcát, de a lelátók, a paddock és minden, ami a háttérben van, a kisebb létesítményekkel néhol lehetnek olyan fontosak, mint a maga az aszfalt.

  • A McLaren aero főnök Cattelani „szabadságra ment”

    A McLaren aero főnök Cattelani „szabadságra ment”

    A McLaren és Guillaume Cattelani útjai elválnak, ő volt az aerodinamikai részleg vezetője Wokingban. Alapvetően átstrukturálhatják a lelépésével a csapat technikai részlegét. Cattelani 2014 óta volt a McLaren alkalmazottja, előtte a Lotusnak dolgozott a Forma-1-ben, illetve korábban a Peugeot Le Mans programjának volt az aero vezetője 2006 és 2012 között.

    A motorsport.com információi szerint a francia mérnök a Haas felé tarthat, miután lejár at ilyenkor kötelező „kertészeti” szünet, és az év elején majd újra munkába állhat. Cattelani egy logikus lépés az amerikaiak részéről, hiszen ő korábban már dolgozott együtt a Haas partner Dallarával.

    A brit alakulat 2018-ban kezdte meg a menedzsmentje átalakítását, és ennek eredményeként került már csapatfőnökként az istállóhoz Andreas Seidl, illetve technikai igazgatóként James Key idén.

  • Végleges a 2020-as FIA ETRC naptár is, csak 8 versenyhétvége lesz!

    Végleges a 2020-as FIA ETRC naptár is, csak 8 versenyhétvége lesz!

    Tegnap a FIA Motorsport Világtanács ülésén véglegesítették a kamion Európa-bajnokság jövő évi futamait is. Az előzetesen kiadott tervhez képest annyi a változás, hogy mégsem lesz a nagyon titkolt kilencedik versenyhétvége, tehát ugyanoda látogatnak el Kiss Norbiék, ahová idén. Információink szerint egyébként ez az új helyszín Oroszország új pályája, az Igora Drive lett volna.

    Marad ugyanakkor továbbra is a magyarok öröme, így Magyarországon és Szlovákiában újra közös Norbizás lesz a WTCR-es mezőnnyel.

    Íme, a véglegesített 2020-as kamion Európa-bajnoki versenynaptár

    Április 25-26. Magyarország Hungaroring
    Május 23-24. Olaszország Misano
    Június 6-7. Szlovákia Slovakia Ring
    Július 18-19. Németország Nürburgring
    Augusztus 29-30. Cseh Köztársaság Most
    Szeptember 12-13. Belgium Zolder
    Szeptember 26-27. Franciaország Le Mans
    Október 3-4. Spanyolország Jarama

     

  • Lammers: Zandvoort döntött kanyarja „érdekes koncepció”

    Lammers: Zandvoort döntött kanyarja „érdekes koncepció”

    A Zandvoort felújítási tervei között szereplő döntött kanyar érdekes kihívások elé állítja majd a pilótákat a verseny szóvivője, Jan Lammers szerint.

    A volt Forma-1-es pilóta, Le Mans-i győztes az utolsó, majd Indianapolis ováljánál is meredekebb kanyarra céloz, amit azért építenek, hogy padlógázzal lehessen ráfordulni a célegyenesre.

    A pálya igazgatója, Robert van Overdijk egy rádióműsorban azt mondta, az emelkedés 32 százalékos lesz, ami azt jelenti, hogy 4,5 méter lesz a pálya két széle közti szintkülönbség. Lammers szerint ez érdekes kérdéseket vet majd fel:

    „Hogy fogják majd bevenni a kanyart? A tetején vagy az alján? Egyáltalán mi az, ami lehetséges? Ez egy igen különleges és érdekes koncepció.”

    A szakember azt is megerősítette, a jelenleg is folyó munkálatok a pletykákkal ellentétben ütemterv szerint haladnak.

    „Elégedettek lehetünk a fejlesztésekkel. Voltak környezetvédelmi csoportok, akik ellenkeztek. Őket két részre lehet osztani, a valódi ellenfelekre, és azokra, akik csak elvből tiltakoznak. Az utóbbiakkal nehezebb kommunikálni.”

    De elmondása szerint a szervezők már megoldották ezeket a problémákat is, így nincs más, csak a jövő évre való készülődés.

    „Nem lennék meglepve, ha Zandvoort Európa vagy akár a világ legszebb pályája lenne. Olyan autentikus, mint Monza, Spa vagy Suzuka.”