Címke: Le Mans

  • Az Alpine az endurance versenyzésben is számít Alonsóra

    Az Alpine az endurance versenyzésben is számít Alonsóra

    Ha az Alpine teljesen új, gyári Hypercarral állna rajthoz a jövőben, a WEC-ben, akkor szeretnék, ha  Fernando Alonsót visszcsábítanák az endurance versenyzésbe.

    Az Alpine mérlegeli, hogy egy Le Mans Hypercart vagy egy LMDh prototípus kifejlesztését valósítsák-e meg 2023-ra vagy 2024-re.

    Az Alpine-nak természetesen már van egy teljes értékű gyári csapata a Forma-1-ben, és a Renault-ból való átalakulás részeként 2021-re visszahozták Alonsót is a sorozatba.

    De amellett, hogy Alonso személyében egy kétszeres Forma-1-es világbajnokot tudhatnak magukénak, a spanyol kétszeres Le Mans-i 24 órás győztesnek, illetve WEC bajnoknak is mondhatja magát.

    Így ha az Alpine belevágna a projektbe, Alonso személyében látják az „ideális” pilótát.

    „Ő a Renault-csoport egyik legnagyobb nagykövete a motorsportban, és számunkra természetes lenne, hogy az F1-en túl is folytassuk vele” – idézte Laurent Rossit, az Alpine ügyvezető igazgatóját a Motorsport.com.

    „Ha a jövőben hosszútávú (versenyzéssel) foglalkozunk majd, ideális lenne, ha valamikor ő is a csapatban lenne.”

    Rossi a továbbiakban megerősítette, hogy az Alpine „különböző módokon vizsgálja a jelenlétünk folytatását az hosszútávú versenyzésben”, ami „lehet LMH” (Le Mans Hypercar) vagy „lehet LMDh” (Le Mans Daytona h).

    A francia gyártó emellett „erősen fontolgatja” egy új prototípus kifejlesztését is.

    „Nem fogok túl sok részletbe belemenni, mert a döntésnek vannak fázisai, és nem akarok túl sokat elárulni” – mondta Rossi.

    Rossi megerősítette, hogy az Alpine „mostantól az év végéig” meghozza a döntést arról, hogy melyik kategóriában kíván majd indulni, és az erre vonatkozó ütemtervüket is.

    Rossi kijelentette azt is, hogy az Alpine bármilyen hosszútávú versenyprogramja „kiegészítené az F1-et”, míg az az elképzelés, hogy Alonso egyszerre versenyezzen F1-es gépekkel és sportkocsikkal, „nem megvalósítható”.

    Arra a kérdésre, hogy az Alpine igénybe venné-e az enstone-i Forma-1-es gyárat is, hogy segítsen egy prototípus megépítésében, Rossi azt mondta: „Az ötlet az, hogy megpróbáljuk kihasználni a szakértelmet.”

    „Ezek nem azonosak, nyilvánvalóan nem, de vannak átfedések a területek között.”

    Az Alpine Forma-1-es csapata ezen a hétvégén jelen van a 2021-es Le Mans-i versenyen, is ahol a csapat egy Forma-1-es autójával futott demo kört Alonso.

    Alábbi videónkban Alonso és Rossi mesélt nekünk az F1 helyzetéről, illetve a motorok jövőjéről.

  • Videón Alonso F1-es köre Le Mans-ban!

    Videón Alonso F1-es köre Le Mans-ban!

    Fernando Alonso történelmet írt és ő lett az első versenyző, aki F1-es géppel tett meg egy kört a Le Mans-i versenypályán, WEC bajnokként.

    A spanyol értelem szerűen egy Alpine-t vezetett a francia gyártó parádéján a 24 órás verseny előtt.

    Alonso egy szezont töltött korábban a hosszútávú világbajnokságban a „szuper szezonban”, amely során két Le Mans-i 24 órás versenyen is részt vett, és mindkét alkalommal meg is nyerte azt. A Toyotával pedig megszerezte a bajnoki címet is.

    Íme Alonso F1-es köre Le Mans-ban:

  • Ilyen egy tökéletes Porsche 917-es családi összejövetel

    Ilyen egy tökéletes Porsche 917-es családi összejövetel

    Le Mans hete van, ami tökéletes ürügy arra, hogy egy képen mutassuk be a győztes Porsche 917 KH-t és tizenkét testvérét, amelyekről a múlt hétvégén készült a a felvétel a Monterey Car Week alatt.

    A Porsche Heritage and Museum részlege hozta össze az itt a Pebble Beach gyepén álló tizenkét autót egy világ körüli roadshow keretében, amely a gyártó Le Mans-i sikereit hirdeti.

    A 917-es vitathatatlanul a valaha készült egyik legikonikusabb versenyautó és a Porsche leghíresebb versenyautója, amelyet kifejezetten Le Mans-ra terveztek és építettek, ahol 1970-ben és 1971-ben is győzött is.

    Emlékeztetőül: a 22-es rajtszámot viselő 917 KH 1971-ben Le Mans-ban történelmet írt, amikor Gijs van Lennep és Helmut Marko elsőként ért célba. Párosuk 5 335 kilométeres távot tett meg 222,3 km/h átlagsebességgel, ezzel két olyan rekordot állítottak fel, amelyek 39 évig megdönthetetlenek maradtak!

  • Alonso és Ocon is parádéznak majd a hétvégén Le Mans-ban

    Alonso és Ocon is parádéznak majd a hétvégén Le Mans-ban

    Ezen a hétvégén ismét a Le Mans-i 24 órás versenyé a főszerep. Az Alpine részt vesz a legendás versenyen, és nem hagyja ki az esemény kínálta lehetőségeket. A csapat több autóval is bemutatózik majd egy különleges felvonuláson, köztük a Forma-1-es autójukkal is.

    A bemutató során Fernando Alonso egy Alpine F1-es autóval fog felvonulni. A spanyol pilóta maga is kétszeres győztese a Le Mans-i 24 órás versenynek, 2018-ban és 2019-ben nyert itt. Ez az első alkalom a modernkori történelemben, hogy a versenyt szervező Automobile Club de l’Ouest engedélyez egy Forma-1-es bemutatót az eseményen. A Motorsportweek.com szerint ez határozottan arra utal, hogy az Alpine új prototípusprogramot akar bemutatni Le Mans-ban.

    Alonso csapattársa, Esteban Ocon is látható lesz a hétvégén a versenypályán. Ő egy Alpine A110 GT4-et fog vezetni, az egyik A110-es modellt, amely a felvonuláson lesz látható. Ezen kívül lesz még egy A110 Rally, amelyet a rali győztes Manu Guigou vezet, és egy A110S utcai autó, amelyet az Alpine vezérigazgatója, Laurent Rossi terelget majd.. Az Alpine A470-Gibson volánjánál , amellyel az Alpine az LMP2 osztályban versenyzett, a kétszeres győztes Pierre Thiriet foglal majd helyet.

    A Le Mans-i 24 órás verseny szombaton 16 órakor veszi kezdetét. Tavaly a futamot Sébastien Buemi, Brendon Hartley és Kazuki Nakajima nyerte a Toyota Gazoo Racing színeiben. Összesen kilenc holland pilóta vesz majd részt a versenyen, köztük a Formula E legújabb világbajnoka, Nyck de Vries.

  • Ígéretes rajtok után visszaesést hozott Vida Benedek számára a Central European Rotax Max Challenge harmadik fordulója

    Ígéretes rajtok után visszaesést hozott Vida Benedek számára a Central European Rotax Max Challenge harmadik fordulója

    A csehországi Třinec-ben versenyzett a hétvégén Vida Benedek a Central European Rotax Max Challenge gokart-bajnokság idei harmadik fordulóján. A KSB Racing Team versenyzője jól kezdte a döntőfutamokat, de a közvetlen ellenfelei ezúttal gyorsabbak voltak, így továbbra is az összetett pontverseny 5. helyezettje.

    Két héttel a Le Mans-ban megtartott Rotax Max Challenge International Trophy után
    ismét rajthoz állt Vida Benedek, aki a Motorsport Talent Management és a B Build &
    Trade támogatásával a Central European Rotax Max Challenge gokart-bajnokság idei
    harmadik fordulóján vett részt a csehországi Třinec-ben.

    Az osztrák KSB Racing Team versenyzője a szabadedzések során az élcsoportban
    szerepelt az 1234 méteres pályán, az elődöntő rajtsorrendjét meghatározó időmérő
    edzés előtt is a leggyorsabb kört teljesítette, a kvalifikáción viszont a 7. helyet érte el, és
    a büntetések után az 5. helyről kezdhette meg az elődöntőt.

    A közelmúlt versenyeivel ellentétben a 15 esztendős versenyző ezúttal mindhárom
    futam rajtjánál javítani tudott a helyezésén, e téren előrelépést tett az eddig látottakhoz
    képest, viszont a tempója nem volt elég versenyképes ahhoz, hogy a helyezéseit meg is
    tudja tartani. Az elődöntőn az 5. helyen intette le a kockás zászló, végül a 4. helyen
    értékelték, ebből a pozícióból várhatta a második, ún. döntőfutam rajtját.

    A döntőben hasonló tendencia alakult ki, az első kör végén még a 4. helyen haladt, majd
    két ellenfele is meg tudta előzni, így a 6. helyen zárta a második futamot. A szuperdöntő
    ígéretesen kezdődött, Vida Benedek a 2. helyen kezdte a futamot, majd a versenytársak
    egymás után ismét megelőzték őt. Az utolsó körig ismét a 6. helyen haladt, ekkor egy
    balesetbe keveredett, ezért a döntőn végül a 12. helyen értékelték őt. A hétvége
    végeredménye a döntőfutamok eredményei után kapott pontok összegéből alakult ki.

    „Ebben a bajnokságban pénteken saját edzőmotort használunk, az első hét edzésből hat
    alkalommal a leggyorsabb voltam. A sorsolt motorral viszont eltűnt a tempóm. Mindent
    kipróbáltunk, de egyszerűen nem működött. Valamennyi idő biztosan maradt bennem is,
    de nem annyi, hogy csak a 6-7. helyre legyek képes. Ezt nehéz megfejteni” – összegzett
    Vida Benedek a Central European Rotax Max Challenge csehországi fordulója után.

    „Amikor egy kicsit gyengébb motorral megy annál, amire beállították a vázat, akkor
    minden megváltozik, teljesen más lesz a gokart egyensúlya és kezelhetősége. Ezt a
    hétvégét szeretném a lehető leggyorsabban lezárni és teljesen nulláról felépíteni a
    következő két versenyt. Köszönöm a támogatást a csapatnak, a családomnak,
    apukámnak és a szponzoraimnak, a B Build & Trade-nek, valamint a MOTAM-nak.”

  • Meglepetés: a Glickenhaus a Toyota előtt járt az első Le Mans-i tesztnapon!

    Meglepetés: a Glickenhaus a Toyota előtt járt az első Le Mans-i tesztnapon!

    Egy héttel a nagy verseny előtt rendezték meg Le Mans-ban a 24 órás verseny tesztnapját, ahol em a sorozatban negyedik győzelmére készülő Toyota volt a leggyorsabb.

    A szezon elején nem úgy tűnt, nagy csata lesz Hypercar kategória első helyéért. Ugyanis mindössze három autó állt rajthoz a WEC szezonnyitóján (Spái 6 órás).

    A két Toyota mellett az Alpine volt ott, egy átalakított LMP1-es járgánnyal. Ők a teljesítménykiegyenlítő rendszernek köszönhetően tudták valamennyire felvenni a versenyt a japánokkal.

    A Glickenhaus két autót tervezett be erre a szezonra, de csak egyet tudtak elkészíteni a második versenyre (Portimaói 8 órás). Problémákkal küzdöttek azonban, és csak negyedikek lettek a kategóriában.

    Monzában már két autó állt rajthoz, de a második nem tudta befejezni a versenyt, míg az első csak az egyik Toyota gondjainak köszönhetően tudott nyerni egy helyet.

    Ehhez képest most nem sokkal ugyan, de a mezőny élén zártak (#708: Derani, Mailleux, Pla), két tizeddel legközelebbi vetélytársuk előtt.

    Le Mans-ban legközelebb szerdán zúgnak fel a motorok a csütörtöki időmérő, és a szombat délután négykor kezdődő verseny előtt.

  • Küzdelmes hétvégén a középmezőnyben zárt, de dobogóra állhatott Vida Benedek a Le Mans-ban rendezett nemzetközi gokarttornán

    Küzdelmes hétvégén a középmezőnyben zárt, de dobogóra állhatott Vida Benedek a Le Mans-ban rendezett nemzetközi gokarttornán

    Az autósport egyik világhírű központjában, a 24 órás versenyéről legendássá vált Le Mans-ban, a Rotax Max International Trophy nevű gokarttornán versenyezhetett a múlt hétvégén Vida Benedek. A KSB Racing Team színeiben a B-döntő 3. helyét szerezte meg, és a leggyorsabb kört futotta.

    Újabb rangos nemzetközi versenyen vett részt Vida Benedek; a 15 esztendős sportoló a Rotax Max International Trophy gokarttornán szerepelt, ahol a Euro Trophy-ban is jellemző színvonalon, de még nagyobb, 82 fős mezőnnyel zajlott a Senior kategória programja. Az edzések után öt előfutamot rendeztek, ezek határozták meg, hogy a pilóták a három döntő közül melyikben állhatnak rajthoz. A fiatal versenyző a száraz pályás edzéseken az élmezőnyben szerepelt, az időmérőn az addigi legjobb körével esélyes volt az első négy pozíció egyikére, de a pályán előtte haladó ellenfele a kör végén elengedte őt, ami időveszteséget okozott a számára, és utána már szélárnyékot sem kapott. Végül a 12. helyezett lett a csoportjában, és az előfutamok rajtrácsán is.

    Az első előfutamon átmenetileg az 5. helyezett is volt, de féltávnál balesetveszély miatt levágta a pályát, ezért 10 másodperces büntetést kapott, így a 6. pozíció helyett csak a 21. lett. A második előfutam jobban sikerült, de az első lökhárító beesése miatt ezúttal is 5 másodperces időbüntetést kapott, ami a 15. helyet jelentette a számára. A harmadik alkalommal a 9. helyen zárt, majd a pénteki folytatás során büntetések révén előléphetett a 10. helyre. Az utolsó selejtezőn belekeveredett egy balesetbe, a belső ívről egy ellenfél nekiment a gokartjának, átugratott rajta, ezért feladta a futamot.

    „A viszontagságos előfutamok után a B-döntőben állhattam rajthoz, előtte a bemelegítésen szoros 2. helyezett lettem. A döntőben a 9. helyről a korábbiaknál jobban sikerült a rajt, az első kanyarban az 5. is voltam, utána viszont ismét visszaestem a 13. helyre. Egymás után előztem meg az ellenfeleket, végül a 3. helyig jöttem előre. Nagyon jó volt a tempóm és a váz is, köszönöm szépen a KSB Racing és édesapám munkáját, valamint a MOTAM és a B Build & Trade támogatását!”

    „Nem vagyok boldog az eredmény miatt, mert szerettem volna legalább bejutni az A-döntőbe. Nagyon nehéz versenyhétvége volt, rengeteg hazai pilóta is rajthoz állt és nagyon szoros volt a mezőny. Annak örülök, hogy versenyezhettem a B-döntőben, mert az is igen szoros volt, kemény csatákban is részt vehettem. Az időmérős szereplésemmel és a rajtokkal foglalkoznom kell ahhoz, hogy ne veszítsek helyeket, mert utána már nagyon jó tempóra van szükség a felzárkózáshoz. Nagyon régen álmodtam arról, hogy eljussak ide, igaz, még a gokartpályán vagyunk, de a hétvége után az a cél, hogy egyszer a szomszédos versenypályán is rajthoz állhassak!”

  • Az autósport egyik fellegvárában, Le Mans-ban versenyez a hétvégén Vida Benedek

    Az autósport egyik fellegvárában, Le Mans-ban versenyez a hétvégén Vida Benedek

    Újabb kihívás színesíti Vida Benedek gokartversenyző idei sportprogramját: a MOTAM és a B Build & Trade támogatásával a KSB Racing Team színeiben versenyző fiatal tehetség az autósport egyik világhírű központjában, a 24 órás versenyéről legendássá vált Le Mans-ban léphet pályára.  

    A közép-európai helyszíneken zajló Central European Rotax Max Challenge és a nyugat-európai Rotax Max Challenge Euro Trophy mellett Vida Benedek a hétvégén a rangos Rotax Max International Challenge mezőnyében is rajthoz állhat. A világtalálkozó mezőnye a legerősebb lesz, amiben a fiatal tehetség eddig megmérette magát.   

    A versenyt minden évben más pályán rendezik meg, idén a gyorsasági autósport egyik legismertebb helyszínén, a franciaországi Le Mans-ban tartják meg, ahol minden nyáron a klasszikus, világhírű 24 órás autóversenyt is megszervezik, emellett más autós és motoros szakágak is visszatérő vendégek a pálya különböző nyomvonalain.   

    A Le Mans-i 24 órás versenyt 1923 óta minden évben megtartják, de a helyszín már ennél korábban bekerült a magyar autósport történetébe Szisz Ferenc révén, aki 1906-ban itt nyerte meg az első Grand Prix-versenyt, vagyis az első autós nagydíjat egy Renault volánja mögött.   

    A helyszínválasztás révén a Rotax Max International Trophy az Európa-bajnokság versenyeinél is rangosabb kihívásnak ígérkezik. A technika már jól ismert Vida Benedek számára, a KSB Racing Team színeiben egy 125 köbcentiméteres, 30 lóerős, sebességváltó nélküli Rotax Senior MAX motorral szerelt gokartot vezet majd a Senior kategóriában. 

    Az időterv ezúttal rendhagyóan alakul, a nem hivatalos edzések kedden és szerdán zajlanak, a hivatalos versenyprogram csütörtökön kezdődik az időmérő edzéssel és az első előfutamokkal, ezek pénteken is folytatódnak, az elődöntőt és a döntőt szombaton tartják meg Le Mans-ban.   

    „Nagy megtiszteltetés, hogy egy ilyen patinás helyszínen versenyezhetek, köszönöm szépen a támogatóimnak, a MOTAM-nak és a B Build & Trade-nek, hogy ezt lehetővé teszik a számomra! A Euro Trophy mezőnyében már megtapasztalhattam, hogy milyen erős mezőnyben kell helytállni, az International Trophy várhatóan még keményebb megpróbáltatás lesz. Nagyon várom már, mindent beleadok, hogy jól szerepeljek, és sokat tanuljak, mert az ilyen alkalmak nagyon jók a tapasztalatszerzésre” – nyilatkozta Vida Benedek a versenyhétvége előtt.  

  • Támogatási rendszert hoz létre a HUMDA tehetséges autó- és motorversenyzők számára

    Támogatási rendszert hoz létre a HUMDA tehetséges autó- és motorversenyzők számára

    Nagyszabású támogatási rendszert dolgozott ki a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. annak érdekében, hogy felkutassa, felmérje és felkarolja a legtehetségesebb magyar autó- és motorversenyzőket – jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, az autó-motorsport fejlesztéséért és a közlekedésbiztonság kiemelt kezeléséért felelős kormánybiztos.

    Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által alapított HUMDA Zrt. egyik legfontosabb törekvése a hazai autó- és motorosport népszerűsítése és fejlesztése, ennek érdekében alakítottak ki nemzetközi szintű tehetségkutató és utánpótlásnevelési rendszert, melynek segítségével a lehető legtöbb fiatal belekóstolhat az autó- és motorversenyzés világába. Az új támogatási rendszer célja a belépési küszöbök csökkentése és a minél egyenlőbb esélyek megteremtése.

    Magyarország motorsport-történelme napjainkig sem volt eredményekben szűkös. Már a legelső autós nagydíjon is egy magyar mérnök, Szisz Ferenc aratott győzelmet 1906-ban, Le Mans-ban. Később a kelet-európai országok közül elsőként Mogyoródon épült fel Forma–1-es pálya, a Hungaroring. 1986 óta megszakítás nélkül látják vendégül a száguldó cirkuszt és további rangos szériákat. A közelmúlt eredményeire is büszkék lehettek hazánk autó-motorsport kedvelői; magyarok százezrei szurkoltak Baumgartner Zsolt történelmi Forma–1-es pontszerzésének; Talmácsi Gábornak, amikor szoros csatában elhódította a gyorsaságimotoros világbajnoki címet; illetve legutóbb Michelisz Norbertnek, aki két évvel ezelőtt egy rendkívül fordulatos szezonzárón lett a túraautózás világkupa győztese.

    – Ezekre a sikerekre támaszkodva igyekszünk megtalálni a jövő autó- és motorversenyzőit, Talmácsi Gábor és Michelisz Norbert méltó utódait. Ezt egy olyan innovatív, folyamatosan fejlesztett, finomított kiválasztási rendszer segítségével tudjuk elérni, amely mérhető, objektív adatokkal mutatja meg, hogy ki a legrátermettebb, legtehetségesebb. Azért fontos, hogy alapos munkát végezzünk, mert az autó- és motorsport jellegéből adódóan csak kevés versenyzőt van értelme támogatni, de nekik jelentős segítséget kell adni, hogy nemzetközi szinten is komoly eredményeket érhessenek el. Az Ügynökség közreműködik a hazai közlekedéskultúra és közlekedésbiztonság fejlesztésében, tavasszal egy teljes média-mixet lefedő kampányt is indítottak a témában. Motoros közlekedésbiztonsági napot is rendezett június végén a HUMDA a Hungaroringen. Hosszú távon a multimobilitás is egyre nagyobb hangsúlyt kap a HUMDA működésében. A kevésbé környezetszennyező, zöldebb közlekedési eszközök minél szélesebb körű használata, a modernebb járműállomány és a fenntarthatóság is sarkalatos kérdés – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

    A legjobb nemzetközi példák elemzésével és a sportág hazai szakértőinek bevonásával kialakított támogatási rendszer alapelve, hogy a legtehetségesebb versenyzők transzparens és mérhető elbírálási szempontok alapján kerüljenek kiválasztásra. Az eredmények mellett többek között a vezetéstechnikát, valamint a fizikai- és mentális alkalmasságot is értékelik a szakemberek. A HUMDA a legmodernebb vizsgálati és teljesítmény-elemzési módszerek alkalmazásával dönti el, hogy kik kaphatnak támogatást. A tehetségek felmérése egy holisztikusan kialakított, többlépcsős programban történik.

    – Az autóversenyzés rendkívüli népszerű, azonban a sportág versenyszerű űzése jelentős anyagi ráfordítást igényel, így csak keveseknek adatik meg, hogy felálljanak egy rangos bajnokság futamán a rajtrácsra. A saját autóversenyzői karrierem sem egyből egy versenyautó volánja mögül indult, a szimulátoros eredményeimnek köszönhetően kaptam lehetőséget arra, hogy igazi versenypályán vezethessek. Úgy gondolom, hogy napjainkban a technológia nagy léptékű fejlődése miatt könnyebben lehet bejárni akár az én fejlődési utamat is. Egyre több tehetséges fiatal felkutatására, majd későbbi felkarolására nyílik lehetőség a HUMDA újonnan létrehozott támogatási rendszer, valamint a tehetségkutató szimulátoros bajnokságok jóvoltából – emelte ki Michelisz Norbert túraautó-világkupa győztes autóversenyző, a HUMDA Zrt. igazgatósági tagja.

    – Nemrég jelentettük be, hogy a HUMDA közreműködésével folytatja pályafutását Sebestyén Peti, aki az együttműködés eredményeként a Supersport-világbajnokság legjobb csapatánál versenyezhet az év hátralévő részében. Személyében meg is találtuk az első versenyzőt, aki a HUMDA bizalmát élvezheti. Bízunk benne, hogy az új rendszernek köszönhetően hamarosan tovább bővül a kör és sikerül felkutatni olyan tehetségeket, akik majd hazai közönség előtt gurulhatnak ki a hajdúnánási versenypályára – fűzte hozzá Talmácsi Gábor világbajnok gyorsaságimotor-versenyző, a HUMDA Zrt. igazgatósági tagja.

    A HUMDA Zrt. számára a Sebestyén Petivel való együttműködés egy előzetes próbája a támogatási rendszernek, ő is elvégezte azokat a fizikai és kognitív képességteszteket, amelyek alapján zajlik majd a kiválasztás, valamint olyan versenyeredményekkel is rendelkezik, amelyek szükségesek a közös munkához. A program első pályázati időszaka várhatóan 2021 őszén indul és már kezdő szinttől nyitott lesz minden autó- és motorsport szakág versenyzője számára.

  • A száguldó Habsburg környezettudatos, Lando rajongó és félprofi riporter

    A száguldó Habsburg környezettudatos, Lando rajongó és félprofi riporter

    Habsburg Ferdinánd majdnem tíz éve jóbarátunk, hiszen gokartos kora óta személyesen is ismerjük. Ott voltunk a Pannónia-Ringen az első, akkor magyar színekben aratott sikereinél, láthattuk őt a Hungaroringen Formula 3-as pilótaként. Ezúttal a Red Bull Ringen találkoztunk vele, mint az ORF boxutcai riportere, és rögtön az interjúnk elején kifejtette Ferdinánd, hogy nem teljesen elégedett a spielbergi pálya jelenlegi nevével…

    – Újra itt vagyok Habsburgék országában, és…

    – Igen, ez a Habsburgring. (nevet)

    – Tényleg, hogyhogy még nincs Habsburgring?

    – Valamit biztosan rosszul csinálok. (nevet)

    – Azért valamit tisztázzunk: a rendes, igazi politika nem érdekel téged.

    – Dehogynem, csak még nem vagyok benne eléggé érintett. Ez nagy különbség. Persze szavazni járok, olvasok róla, valamint a szüleimtől is kapok információkat. Az azonban, hogy politikai szerepet vállaljak, azért még kicsit odébb van. Nézzük csak meg hogy volt ez Schwarzeneggernél, aki egy remek filmes sztár, de… ugye érted már, miért is ne?

    – Tehát Amerikában akarsz akkor ilyen karriert csinálni?

    – Na, azért ezt sem mondanám. Alapvetően a műfaj amit csinálok, azt gondolom, az illik hozzám. Aztán meg, ki tudja? A politika valójában annyira egy megfoghatatlan szó. Ez persze nem jelenti azt, hogy azonnal be kell ülnöd a Parlamentbe, sokakat befolyásolhatsz és tehetsz jót enélkül is. Nekem például motorsport berkeken belül egy politikai mozgalmam, a fenntarthatóságra, ezek a #DriveFastActFaster és a zöld program a Green Future Project. Csapatokat próbálok meggyőzni arról, hogy karbonsemlegesek legyenek. Így nézve már mondhatom, hogy politikus vagyok, nemde?

    – Akkor mondhatjuk azt, hogy a sportpolitikában jeleskedsz, akár az FIA-val együtt?

    – Pontosan! Velük is kapcsolatban állok az ügy miatt. Ilyen értelemben ez az a sportpolitika amit örömmel végzek, hiszen ez csak jót tesz a környezetünknek. Azt a fajta sportpolitikát nem szeretem, amely arra törekszik, hogy manipulálják a versenyeredményeket. Az nem az én műfajom.

    – Foglalkozzunk akkor a fő tevékenységeddel! A Forma-1 felé tartottál, de végül a hosszútávnál kötöttél ki. Jövőre már a Hypercar korszak kezdődik ott, esetlegesen szeretnél már inkább ott gyári szerződést?

    – Persze! Ugyanakkor a Forma-1-es álmom sajnos még megvan, úgy fogalmaznék, hogy a partvonalon kívül élvezem. Bár némileg közelről is, mint félprofi szakkommentátor, amit ráadásul rettentően élvezek is. Azok a dolgok, amiket viszont vezethetek is, boldoggá tesznek és a rendelkezésemre állnak, azok a hosszútávú versenyek. Tehát Le Mans. A Hypercar pedig az ottani elit, tehát egyértelműen az a cél, oda bekerülni.

    – Kik jelenleg a kedvenc csapattársaid, vagy ellenfeleid a Le Mans szériákból ahol indulsz?

    – Kik a kedvenceim? Lando Norris!

    – Na! Ő nem is ott versenyez…

    – Na jó, ez igaz… (nevet)

    – Jó páros lennétek ti ketten?

    – Lando vezetett már Daytonában a 24 óráson, olyan 3-4 éve. Akkor ellene versenyeztem, és előttük is értünk célba, de mivel technikai problémájuk volt, ezt már ki is húzhatjuk, mert így összehasonlítani persze hülyeség. Ott is ütős volt a teljesítménye, de ez természetes is, ha gyorsan tudsz vezetni, jól bánsz gyors versenyautókkal is. Jelenleg a WEC-ben azonban Robin Frijns a csapattársam, aki egy nagyon képzett autóversenyző, és jó barát is, örömmel lógok vele. Egyébként meg igen, Landóval és Robinnal igazán vicces triónk lenne. Ott van még persze René Rast akit érdemes megemlíteni, hiszen tapasztalt, jó arc, és egy megatehetség.

    – Itt a Red Bull Ringen most valóban médiamunkásként vagy jelen, milyen érzés volt pont Landóval, a korábbi csapattársaddal interjút csinálni? Kívülről nézve jól mulattatok…

    – Totál állati volt! Ugyanakkor nagyon vicces is volt, mivel valóban nem volt épp profi amit előadtunk, de kit érdekel ez most? Magam is szoktam gondolkodni ezen, hogyha egyszer rajongóként tekintek erre a dologra, akkor az a jó, ha igazi érzelmeket láthatunk. Szerencsére Landóval remek a kapcsolatom, így ez megtörténhetett. Nyugodtan mondhatom, hogy médiásként eddig ez pillanat volt a csúcs!

    – Amikor nem versenyzel, nagyon sokat látlak a természetben. Érdekelnek téged ezek az új elektromos sorozatok, mint a Formula E, Extreme E? Telefonáltál már emiatt valakikkel?

    – Igen, mert érdekel a környezetvédelmi programjuk, különösen a Formula E-é. Az Extreme E egy teljesen más műfaj az autósportban, és velük még nem állok kapcsolatban, de biztosan öröm lehet azokat a gépeket is vezetni. Jelenleg azonban az van, hogy az utóbbi években túl sokszor váltottam szériákat. A formaautókból először a DTM-be kerültem, ami már egy hatalmas váltás volt. Itt sajnos csak két évet töltöttem, majd jött egy újabb nagy váltás a prototípusokra. Azt hiszem, hogy annak lenne most igazán értelme, hogy valahol megragadjak, legyen versenyülésem, egyszerűen csak élvezzem, és jó munkát végezzek. Ez után jöhet csak majd a következő lépés, ahol lehet szerepe akár a Formula E-nek is. Azt gondolom, ha a szívem szerint kellene választanom a Le Mans és a Formula E között, akkor jelenleg még egyértelműen Le Mansra szavaznék.

    – Mikor látogatsz el esetleg újra valamelyik Osztrák-Magyar Monarchiás egykori tagállamba?

    – Magánútra gondolsz? Valamikor a nyáron menni fogok még Horvátországba, 3-4 napra, az Adria mellett fogok nyaralni. Ezt igazán megérdemlem.

    – Semmi Balaton?!

    – Ohh, sajnos nincs versenyünk Budapesten, amit személy szerint én igazán sajnálok. De most van újra egy gokartom, így lehet, hogy mennem kell majd újra a Pannónia-Ringre. Az ott a kedvenc gokartos versenypályám. Mondhatnám azt is, hogy vissza a gyökereimhez. Szerencsére most azonban annyi dolgom van, mert két bajnokságban versenyzem, az ORF-nek is a rendelkezésére állok, meg ilyesmi. Relatíve kevés szabadidőm van az utazgatásokhoz, de mégis élvezem. Ilyen kiváltságos helyzetben jelenleg nincsenek sokan most, mint én. Így örülök annak, hogy ennyi tennivalóm akad.