Címke: Le Mans-i 24 órás

  • Alonso már Le Mans-ban, hétvégén rajtol a 24 órás verseny

    Alonso már Le Mans-ban, hétvégén rajtol a 24 órás verseny

    Fernando Alonso, a McLaren kétszeres világbajnok spanyol versenyzőjének továbbra is eltökélt célja, hogy megszerezze az autósportok mesterhármasát, azaz Forma-1-es monacói győzelme mellé Le Mans-i 24 órás versenyt, valamint Indy500 futamot nyerjen.

    A múlt hétvégéi Kanadai Nagydíjon 300. F1-es nagydíjhétvégéjét teljesítő Alonso tavaly az Indy500-on próbálkozott a skalp begyűjtésével, ám szenzációs versenyzést követően motorhiba miatt feladni kényszerült a küzdelmet.

    Alonso nem sokkal a kanadai verseny után Le Mans felé vette az irányt, hétvégén pedig a Toyota színeiben teljesítheti a legendás versenyt.

    https://www.instagram.com/p/Bj5QYDVnhjQ/?taken-by=fernandoalo_oficial

  • Button első alkalommal tesztelt LMP1-es autót

    Button első alkalommal tesztelt LMP1-es autót

    Jenson megtette első LMP1-es köreit, arra készülvén, hogy a következő hónapban rajthoz áll majd a Le Mans-i 24 órás versenyen.

    Button Magny-Cours-ban tesztelhette az SMP Racing autóját, melyen, Vitaly Petrovval és Mikhail Aleshinnel osztozik majd.

    Tesztnapjáról videót is készített a brit versenyző.

    https://www.youtube.com/watch?v=UkuYPLzDM6A

  • Hartley: Alonso nagyon el fog fáradni

    Hartley: Alonso nagyon el fog fáradni

    Brendon Hartley, tavalyi Le Mans győztes és kétszeres WEC bajnok szerint Fernando Alonso „eléggé elfárad” majd így, hogy a Forma-1 mellett a Le Mans-ban is versenyez majd.

    A spanyol versenyző máris Spában van, ahol a hétvégén elindul a WEC 2018-19-es szuperszezonja, melyen részt vesz Alonso is, a Toyotával.

    „Ez teljesen más lesz számára.” – mondta az új-zélandi a spanyol El Mundo Deportivonak. „Én is hasonlót csináltam tavaly, év végén (hol F1-ben, hol WEC-ben versenyzett). Izgalmas, de nagyon fáradt lesz, mire mindennel végez. Nem tudom, hány egymásutáni versenyhétvégéje lesz, de Le Mans nagyon kimerítő verseny. Nem csak a hétvége, hanem az egész hét, sok a felkészülés és rövidek az éjszakák. De szerintem imádni fogja.”

    Ezen a hétvégén indul a WEC szezon, a 6 órás spái versennyel. Az időmérő május 4-én, pénteken, 14:50-kor, a verseny pedig május 5-én szombaton, 13:30-kor kezdődik.

    Az első szabadedzés eredményét ide kattintva nézhetitek meg.

  • Jenson Button is indul LeMans-ban!

    Jenson Button is indul LeMans-ban!

    Az SMP Racing bejelentette, hogy náluk fog versenyezni Jenson Button a 2018/19-es WEC szezonban!

    „Elhihetitek, hogy egy álmom válik valóra azzal, hogy Le Mans-ban versenyezhetek.” – mondta Button. „Szerintem minden versenyző álmodik róla, hogy részt vegyen és remélhetőleg megszerezze a győzelmet Le Mansban, és ez alól én sem vagyok kivétel.”

     

    A brit versenyző emellett a Japán Super GT-ben versenyez idén.

    Nem könnyítik hát meg versenyzőtársai Fernando Alonso dolgát abban a tekintetben, hogy megszerezze a Triple Crownt, azaz rendelkezzen F1-es Monacói Nagydíjas, Indy500-as és Le Mans-i 24 óráson szerzett győzelemmel. Alonsonak nem titkolt szándéka elérni ezt, ami eddig csak Graham Hillnek sikerült. Egyelőre ehhez azonban csak monacói győzelme van meg. Ahogy Buttonnak is, aki így ugyanannyira van a Triple Crown-tól, mint egykori csapattársa.

    A legközelebb egyébként Juan Pablo Montoya áll a tripla sikerhez, mivel neki monacói és Indy500-as győzelme is van már. És ő is indul idén Le Mansban

  • Paul Di Resta is indul Le Mans-ban

    Paul Di Resta is indul Le Mans-ban

    A United Autosports hivatalosan is bejelentette, hogy Paul Di Resta is csatlakozik a Le Mans-i csapatukhoz.

    A korábbi Forma-1-es pilóta és DTM bajnok először fog részt venni a legendás versenyen, ahol Phil Hanson és Filipe Albuquerque csapattársaként fogja vezetni az LMP2-es Ligiert.

    Ez a Ligier autó egyébként az lesz, amelyikkel Di Resta az év elején Daytonában a 24 órás versenyen negyedik helyet ért, Wil Owennel, Hugo de Sadeleerrel és Bruno Sennával egyetemben. A brit pilóta a Sebringi 12 órás versenyen is rajthoz állt, ott Alex Brundlevel és Phil Hansonnal karöltve ötödik lett. Az Észak-amerikai hosszútávú bajnokságban idén lesz még egy fellépése, két héttel Le Mans után Watkins Glenben is indulni fog.

    A United Autosports két autót fog indítani Le Mans-ban. A másik triót Will Owen, Hugo de Sadeleer és Juan Pablo Montoya fogja alkotni.

    „Ez egy izgalmas hír, hogy folytathatom az együttműködést a csapattal és az amerikai futamok mellett Le Mans-ban is rajthoz állhatok majd. Ezt a versenyt mindig figyelemmel követtem, és most meg kaptam az esélyt, hogy én is részt vegyek rajta. Jó lesz újra Phil oldalán versenyezni, Sebringben már komoly sikert értünk el. A Felipével való együttmáködést pedig izgalommal várom. Régóta ismerem őt, ő egy eléggé elismert személy a hosszutávú versenyzésben. A feladat az, hogy oda menjünk és nyerjünk. A lehető legjobb munkát kell végeznünk majd, hogy ezt el is érjük.” – nyilatkozta Di Resta.

    „Nagyon örülök, hogy Paul csatlakozik a Le Mans-i csapatunkhoz. Már Amerikában is fantasztikus munkát végzett, és tudom, hogy Le Mans-ban is folytatni fogja ezt. Az autót már ismeri, így csak annyi a feladata, hogy megtanulja a pályát, de ez is hamar menni fog neki.” – mondta a csapat elnöke Zak Brown.

    „Immáron két nagyon erős pilóta felállásunk van. Én akartam, hogy Paul legyen az egyik pilótánk, látva hogy milyen jól teljesített Daytonában. Ezt pedig Sebringben is csak megerősített, úgy teljesített mint egy tapasztalt sportautós versenyző, pedig ez csak a második ilyen futama volt. Nagyon könnyen beilleszkedett a csapatba, pozitívan állt mindenhez. Nagyon izgatott vagyok Le Mans miatt, idén is jó eredményt érhetünk el, akár csak tavaly, de akár még a dobogó is összejöhet.” – fogadkozott az ügyvezető-igazgató Richard Dean.

    Az idei Le Mans-i 24 órás verseny június 16.-án 15 órakor fog elrajtolni.

  • Hivatalos: Montoya csatlakozik az United Autosporthoz, indul Le Mansban!

    Hivatalos: Montoya csatlakozik az United Autosporthoz, indul Le Mansban!

    Az United Autosports hivatalosan is megerősítette, hogy a 2018-as 24 órás Le Mansra csatlakozik hozzájuk Juan Pablo Montoya. A korábbi Forma-1-es versenyző Will Owen és Hugo de Sadeleer mellett vezetheti a #32-es Ligier JS P217-est, és egyben debütál is a legendás hosszútávú versenyen, ahol még soha nem indult.

    Azzal, hogy Montoya bemutatkozik a 24 órás versenyen is Le Mansban, nem veszélyezteti az idei sportautós programját, hiszen jelenleg az IMSA-ban fut teljes évet a Team Penske-vel. A Forma-1-en kívül a kolumbiai nyert a NASCAR-ban is, és IndyCarban megszerezte a CART bajnoki címét is, továbbá elsőre megnyerte az Indy 500-at, valamint a 24 órás daytonai versenyt. Montoya számtalan kiemelkedő versenyt is megnyert, így a Monacói Nagydíjat, valamint az Indianapolis 500 futamát, kétszer is. Ezek a győzelmek bele számítanak a „Triple Crown”-ba, így már csak a 24 órás Le Manst kell megnyernie azzal, hogy ezt is teljesítse, és beérje Graham Hill-t, aki ezidáig egyeduralkodó.

    A 2018-as 24 órás Le Mans június 16-án szombaton 15:00-kor kezdődik majd. Az United Autosports két autót nevez be, az egyik a #32-es Ligier JS P217-es Juan Pablonak, Willnek és Hugonak, valamint a #22-es autó, amelyet Phil Hanson és Filipe Albuquerque mellett egy hamarosan megnevezendő pilóta hajthat majd.

    Juan Pablo Montoya, versenyző, United Autosports:
    „Nagyon izgatottá tett, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy megtapasztaljam Le Manst, és várom már, hogy csatlakozhassam az United Autosporthoz, hiszen tavaly is remekül szerepeltek ott. Mindig is néztem a versenyeket Le Mansból, így nagyon boldog vagyok, hogy végre én is a részese lehetek ennek. Remélem, hogy lesz esélyünk a győzelemre.”

    Zak Brown, csapat tulajdonos és igazgató, United Autosports:
    “Juan Pablo jó ideje versenyez már, és tudja azt, hogy mi kell a győzelemhez. Biztos vagyok benne, hogy segíteni fogja a csapatot a tapasztalatával és a nyers tempójával, és pontosan ezek szükségesek egy olyan jelentős versenyre, mint amit Le Mansban tartanak.”

    Richard Dean, csapat tulajdonos, és menedzser, United Autosports:
    „Néztem Juan Pablót, ahogy versenyzett ellenünk idén Daytonában, és lenyűgözött az, hogy egyáltalán nem zavarta a forgalom, szinte nem is veszített a sebességéből, vagy a koncentráltságából. Ő egy remek karakter, így nem aggódom attól, hogy ne tudna beilleszkedni a csapatunkba majd Le Mansban. Annak ellenére, hogy ez lesz az első indulása ott, komoly tapasztalattal bír, és mivel nyert Monacoban és Indianapolisban is, ez a Le Mans kaland lehetőséget ad neki arra, hogy elnyerje a „triple crownt”. Várom már az alkalmat, hogy személyesen is üdvözölhessem a csapatunknál!”

  • Montoya elhappolhatja Alonso elől a Triple Crownt!

    Montoya elhappolhatja Alonso elől a Triple Crownt!

    Elképzelhető, hogy Juan Pablo Montoya is indul majd a Le Mans-i 24 órás versenyen, méghozzá a McLaren főnökének, Zak Brownnak a csapatával, a United Autosportsszal. Bár a csapatfőnök, Richard Dean szerint még nem született erről megállapodás.

    „Igen, tárgyalunk vele, ki ne akarná őt?” – mondta Dean a Motorsport.comnak. „Én nagy Montoya rajongó vagyok, láttam őt Daytonában, mikor ott voltunk. Zseniális volt a forgalomban, és semmit nem vesztett a győzelemre éhségéből és agressziójából.”

    „Szeretném, ha megvalósulna (a megállapodás Montoyával), de hogy őszinte legyek, még nincs kész. Tudom, hogy ő akarná, beszéltem vele, de még nem állapodtunk meg. Talán más lehetőségei is vannak, amiket fontolgat, nem tudom.”

    Dean azt is elismeri, hogy Montoya komoly marketing értéket is adna a csapatnak. A két fennmaradt Le Mans hely egyike nagy valószínűséggel Paul di Restáé lesz, aki Daytonában és Sebringen már versenyzett a csapattal.

    A United Autosport Lando Norrist, a McLaren tartalékversenyzőjét is szeretné, miután ő is versenyzett már a csapatnál Daytonában, de ő idén F2-es szezonjára koncentrál.

    Fernando Alonso közismerten a Triple Crownra hajt, ehhez azonban még szüksége lenne egy győzelemre Le Mans-ban, és egyre az Indy 500-on. A mesterhármas (Le Mans, Indy 500 és Monacói Nagydíj győzelem) eddig csak Graham Hillnek sikerült.
    Ha Montoya rajthoz áll Le Mans-ban, az azért is érdekes, mert ő áll a legközelebb a Triple Crownhoz, neki már csak egy Le Mans-i 24 óráson elért diadal szükséges hozzá. Kérdés, hogy megszerezheti-e ezt a United Autosports csapatával.

  • Giovinazzi lehet a Ferrari egyik versenyzője Le Mans-ban

    Giovinazzi lehet a Ferrari egyik versenyzője Le Mans-ban

    A Sauber tartalékpilótája és a Ferrari fiatal versenyzője Antonio Giovinazzi is esélyes arra, hogy ő legyen a Ferrari egyik versenyzője az idei Le Mans-i 24 órás viadalon.

    Az olaszok az AF Corse csapat színeiben három 488-as modellel indulnak a versenyen, ahol eddig Toni Vilander, James Calado és Alessandro Pier Giudi lettek hivatalosan bejelentve.

    Giovinazzi majd a május elején, a monzai teszten próbálhatjak ki először az autót.

    „Antonio az egyik jelölt, így a teszten neki is lehetőséget fogunk biztosítani, de más pilótákat is meg kell néznünk.” – nyilatkozta a Ferrari szóvivője a Motorsport.com-nak.

    A 24 éves olasz versenyző a tavaly évben bemutatkozhatott a Forma-1-ben is, miután a szezon első két versenyhétvégéjén helyettesítette a Saubernél a sérült Pascal Wehrleint. A szezon későbbi részében pedig a Haas egyik autóját vezethette pár első szabadedzésen. Idén pedig lemaradt a Sauber versenyzői üléséről, amit egy másik Ferrari junior, Charles Leclerc kapott meg.

  • Grosjean: Jöhet Le Mans és a NASCAR, de semmi oválpálya

    Grosjean: Jöhet Le Mans és a NASCAR, de semmi oválpálya

    Romain Grosjean is a Le Mans felé nézelődik, abban bízik ugyanis, hogy lehetősége lesz rá, hogy júniusban rajthoz álljon Le Mans-ban. Elmondása szerint nyitott minden jó lehetőségre ezzel kapcsolatban.

    „Igen, a Le Mans-i 24 órás olyasmi, amire odafigyelek.” – mondta a Haas francia F1-es versenyzője a Racernek. „Ha adódik egy jó lehetőség, talán beugrom (idén). Zsinórban öt versenyhétvégét jelentene, vagy ilyesmi, de egyelőre triatlonra gyúrok. Idén először próbálom ki a triatlont és abban állapodtunk meg a feleségemmel, hogy ha az egyikre megyek (Le Mans, vagy triatlon), akkor a másikat dobom! Le Mans-t választanám.”

    Bár egyelőre nem tudja, hogy egyáltalán elengedné-e csapata.

    „Még nem is kérdeztem a csapatot. Ha adódik lehetőségem, természetesen meg fogom kérdezni a csapatot, és meglátjuk, mit tehetünk. Ha nem akarják, hogy versenyezzek (Le Mans-ban), rendben, teljesen meg tudom érteni. Már így is sok a verseny.”

    Grosjeant azonban a NASCAR is érdekli, ahol ráadásul van csapata a Haasnak.

    „Szívesen kipróbálnám a NASCAR-t, de komoly képességek kellenek hozzá és tesztelnem kellene előtte. Szerintem nem tudnék úgy elmenni versenyre, hogy ‘Ó, minden rendben lesz, ez NASCAR’. Ez egy kicsit bonyolult. Szóval majd meglátjuk, hogy mit tartogat a jövő.”

    Arra a kérdésre, hogy mennyi az esély arra, hogy egyszer kipróbálja főnöke Stewart-Haas Racing autóját, Grosjean így felelt: „Ötven-ötven, szerintem igen (kipróbálná). Mondtam, hogy nem akarok oválon menni, mert nem érzem jól ott magam, ez teljesen más, mint bármi, amit ismerek. Szóval csak két utcai verseny van, Watkins Glen és Sonoma, és ez csak nehezíti a helyzetet. Ha lenne ilyen igény a csapat részéről, akkor nagyon örülnék.”

  • Hivatalos: Fernando Alonso WEC-ezni is fog idén!

    Hivatalos: Fernando Alonso WEC-ezni is fog idén!

    A McLaren megerősítette, hogy Fernando Alonso ott lesz a következő WEC versenyeken, beleértve a Le Mans-i 24 órás versenyt, miután a spanyol versenyző megállapodott a Toyota Gazoo Racinggel. Mindemellett persze Forma-1-es kötelességeinek is leget tesz, ez élvez prioritást, így a WEC japán fordulját kihagyja majd, mert az ütközik a Forma-1-es Amerikai Nagydíjjal.

    „Nem titok, hogy Fernando indulni akart a Le Mans-i 24 órás versenyen.” – mondta a McLaren ügyvezető igazgatója, Zak Brown. „És szerintem nálunk mindenki nagyra értékeli, hogy motivált és boldog világklasszis versenyzőnk van Fernando személyében, aki bármely csapat számára komoly fegyvertény lenne. ”

    „Sosem voltam szerény azzal kapcsolatban, hogy meg akarnom nyerni a Triple Crown-t, azaz rendelkezni akarok Monacói Nagydíj, Indy 500 és Le Mans-i 24 órás versenyen szerzett győzelemmel is. Tavaly megpróbáltuk Indy-t, közel is voltunk, de nem jött össze.” – mondta Alonso. „Idén a McLarennek köszönhetően lehetőségem lesz nyerni Le Mans-ban. Ez nagy kihívás, sok minden balul sülhet el, de készen állok és nagyon várom a küzdelmet.

    „A megállapodásom, hogy a WEC-ben versenyezzek, csak úgy jöhetett létre, hogy a szoros a kapcsolatom a McLarennek, akik megértőek, és én nagyon boldog vagyok, hogy meghallgatták, és megértették, hogy mit jelent ez számomra. De ez a kihívás sem vonja el a figyelmem az elsődleges célomról, a Forma-1-ben való versenyzésről a McLarennel. 2018-ban az a célom, hogy minden futamon versenyképes legyek és biztosan érzem, hogy közelebb vagyunk hozzá, hogy elérjük ezt.”