Címke: Le Mans-i 24 órás

  • Ricciardo szívesebben próbálná ki Le Mans-t, mint az Indy500-at

    Ricciardo szívesebben próbálná ki Le Mans-t, mint az Indy500-at

    Daniel Ricciardo elmondta, szívesebben állna rajthoz a Le Mans-i 24 órás versenyen, mint a hasonlóan legendás Indy500-on.

    Az ausztrál idén csatlakozott a McLaren csapatához, akik több más versenysorozatban is megmérettetik magukat, vagy legalábbis ezt tervezik. Ott vannak az IndyCarban, de hamarosan indulhatnak Le Mans-ban, illetve a Formula E-ben is.

    „Ha teljesen őszinte akarok lenni, az oválok kissé megijesztenek” – szögezte le Ricciardo. „Az Indy menő lenne, de először tesztelnem kellene. De amit Fernando Alonso tett, az remek volt, gondolkoztam rajta, hogy mennék. Talán egy nap.”

    Viszont ahogy rátért a Le Mans-ra, sokkal lelkesebbé vált a 31 éves versenyző.

    „Néhány kollégám már kipróbálta. Az pedig érdekesen hangzik, hogy megosztod a legnagyobb titkaidat a csapattársaiddal, és nem tartod meg ezeket magadnak. Az szintén király, hogy fizikálisan és mentálisan 24 óráig a határon vagy.”

    Ricciardo egyébként egyszer már képbe került egy LMP1-es csapatnál, méghozzá a Porschénél, még 2015-ben. A mostani csapatfőnöke, Andreas Seidl tárgyalt vele, hogy leigazolja a későbbi győztes csapatba. Végül azonban Nico Hülkenberggel sikerült megegyezni.

    „Daniel mindig is azok közé tartozott, akikre figyeltem” – árulta el a német. „Szeretem, ahogyan versenyez, illetve mindig frissítőnek találtam a pozitív viselkedését. Most már együtt dolgozhatunk, és nagyon várom.”

    Daniel Ricciardo elmondta, szívesebben állna rajthoz a Le Mans-i 24 órás versenyen, mint a hasonlóan legendás Indy500-on.

    Az ausztrál idén csatlakozott a McLaren csapatához, akik több más versenysorozatban is megmérettetik magukat, vagy legalábbis ezt tervezik. Ott vannak az IndyCarban, de hamarosan indulhatnak Le Mans-ban, illetve a Formula E-ben is.

    „Ha teljesen őszinte akarok lenni, az oválok kissé megijesztenek” – szögezte le Ricciardo. „Az Indy menő lenne, de először tesztelnem kellene. De amit Fernando Alonso tett, az remek volt, gondolkoztam rajta, hogy mennék. Talán egy nap.”

    Viszont ahogy rátért a Le Mans-ra, sokkal lelkesebbé vált a 31 éves versenyző.

    „Néhány kollégám már kipróbálta. Az pedig érdekesen hangzik, hogy megosztod a legnagyobb titkaidat a csapattársaiddal, és nem tartod meg ezeket magadnak. Az szintén király, hogy fizikálisan és mentálisan 24 óráig a határon vagy.”

    Ricciardo egyébként egyszer már képbe került egy LMP1-es csapatnál, méghozzá a Porschénél, még 2015-ben. A mostani csapatfőnöke, Andreas Seidl tárgyalt vele, hogy leigazolja a későbbi győztes csapatba. Végül azonban Nico Hülkenberggel sikerült megegyezni.

    „Daniel mindig is azok közé tartozott, akikre figyeltem” – árulta el a német. „Szeretem, ahogyan versenyez, illetve mindig frissítőnek találtam a pozitív viselkedését. Most már együtt dolgozhatunk, és nagyon várom.”

  • Megérkezett az első hypercar 2021-re a Toyota jóvoltából – GALÉRIA

    Megérkezett az első hypercar 2021-re a Toyota jóvoltából – GALÉRIA

    A Toyota mutatta be az elsőt, a WEC új kategóriájába készülő „hypercar” autók közül. Az új járgány a GR010 Hybrid névre hallgat, és Sebingben gurul majd pályára először.

    Új éra kezdődik idén a sportautózásban, a japánok csak egy gyártó a sok közül, akik jelezték, részt vesznek egy-egy hypercar építésében. A bejelentésükkel megelőzték idei vetélytársakat, a Glickenhaust és a ByKollest.

    Az utóbbi három Le Mans-i 24 órás győztesei szeretnék folytatni sorozatukat idén is. A tavalyi technológia nagy részét újrahasznosították az idei autóban is, de a hypercar szabályok értelmében nem kettő, hanem csak egy generátort rejt a karosszéria.

    A költségcsökkentő intézkedések miatt a GR010-es 150 kg-mal nehezebb, és mindhárom dimenzióban nagyobb, mint elődje. A gyártó számításai szerint 10 másodperccel lehetnek majd lassabbak Le Mans-ban, az egy évvel ezelőtti időhöz képest.

    A japánok számítanak a kategória esélyeseinek mint egyetlen gyári támogatású indulók. Jövőre azonban Peugeot, 2023-ban pedig az LMDh szabályok szerint épített – és BoP által támogatott – Audi és Porsche autók is csatlakoznak a mezőnyhöz.

    A felállás nem változik, a 7-es számú autót a tavaly bajnoki címet szerző Conway-Kobayashi-López trió, a 8-est a Buemi-Nakajima-Hartley hármas vezeti majd. A hypercar bemutatkozására pedig a WEC eltolt naptárának első versenyén kerül majd sor, a Sebringi 100 mérföldes versenyen, március 19-én.

  • Ezt a múltat akarja felülírni a F1-be visszatérő Aston Martin

    Ezt a múltat akarja felülírni a F1-be visszatérő Aston Martin

    Az Aston Martin a Racing Point utódaként tér vissza az F1-be, és reménykedik, nem a korábbi gyári teljesítményt ismétlik majd meg.

    A brit márka 2010-ben próbált – sikertelenül – belépni a királykategóriába, akkor még Dave Richards vezetésével, 2016-tól pedig a Red Bull sponzoraként voltak jelen.

    A következő szezonban gyári csapattal térnek vissza, miután Lawrence Stroll segítségével átveszik a Racing Pointot.

    De sokan talán nem is tudják, hogy az Aston Martin 60 évvel ezelőtt már kipróbálta magát az F1-ben, katasztrofális eredményekkel.

    Sir David Brown vezette akkor a márkát, és a 40-es és 50-es években sportautózásban szerepeltette a járgányokat. A Le Mans-i 24 óráson mutatott versenyképesség pedig arra sarkallta, hogy kipróbálja az autókat a Forma-1-ben is.

    Brown tudta, hogy nem veheti fel a versenyt a Ferrarikkal és a Maseratikkal, ezért rögtön két autót is fejleszteni kezdtek. Azonban ez nem előnye, hanem hátránya lett végül a projektnek.

    DBR4-est – az első típust – 1957-ben kezdték fejleszteni, de csak két évvel később gurulhatott pályára, mert a gyár a Le Mans-ban induló gépre helyezte a hangsúlyt, ami győzelmet is jelentett a 24 órás versenyen.

    Eközben debütált a Forma-1 számára elkészített autó is, Roy Salvadori révén egy bajnokságon kívüli versenyen második hellyel nyitott. Ám mire rangosabb versenyekre is eljutott, addigra a mezőny áttért hátsó motorhoz, így a koncepció idejétmúltnak számított.

    Két hatodik helyet értek el – ez nem ért pontot akkoriban – négy versenyből, amin indultak 1959-ben. A következő évben pedig rajthoz álltak a Brit Nagydíjon a DBR6-ossal, – továbbfejlesztett változat – de mindössze egy 11. helyet szereztek, így véget is ért az Aston Martin F1-es kalandja.

    A Racing Point tavaly megszerezte – ezen a néven – első győzelmét. Az átnevezett csapat pedig ezzel a lendülettel tovább öregbítené a britek hírnevét.

  • Jos Verstappen a fiával indulna a Le Mans-i 24 órás versenyen

    Jos Verstappen a fiával indulna a Le Mans-i 24 órás versenyen

    Jos Verstappen kész visszatérni a legendás 24 órás versenyre, ráadásul a saját fiával Max-szal, de csak akkor, ha jó esélyeik lennének egy jó eredményre.

    Jos 106 Forma-1-es futamon állt rajthoz a Benetton, Simtek, Footwork, Tyrell, Stewart, Arrows és a Minardi színeiben. Utoljára a 2003-as Japán Nagydíjon állt rajthoz, majd azután 2008-ban részt vett a Le Mans-i 24 órás versenyen az LMP2 kategóriában, amit többed magával meg is nyert.

    A fia Max Verstappen pedig a jelenlegi Forma-1-es mezőny egyik sztárja, jelenleg tíz futamgyőzelme és két világbajnoki harmadik helye van eddig.

    A 48 éves holland számos autót tesztelt a közelmúltban, közülük egy LMP3-ast is, a Motorsport-total.com-nak adott interjújában elmondta, hogy ebben a korban azért már jóval nehezebb a határai feszegetése.

    „Ezért tesztelgetek” – felelte nevetve arra a kérdésre, hogy alkotna-e egy csapatot Max-szal.

    „Még mindig nagyon élvezem a versenyzést. Imádok a határon autózni, még ha nem is olyan könnyű mér az én koromban. Jó formában kell lenni, de ez már kihívást jelent számomra.” – folytatta.

    „Egyelőre nincs terv arra, hogy együtt induljunk valahol. Lehet, hogy egyszer az ő kedvéért megteszem, [elindulni Le Mans-ban – a szerk.] de nem szeretnék csak végigmenni rajta. Ha már ott vagyok, akkor szeretnék nyerni, ellenkező esetben nem érdekel.” – zárta Verstappen.

  • Grosjean a Formula E felé is kacsingat, ha nem marad az F1-ben

    Grosjean a Formula E felé is kacsingat, ha nem marad az F1-ben

    Romain Grosjean felfedte, hogy a Haas után könnyen válthat akár sorozatot is, vonzó lehet számára egy lehetőség a Formula E-ben.

    A francia több, mint 10 éve mutatkozott be a királykategóriában Nelsinho Piquet helyetteseként 7 versenyt teljesített 2009-ben. Aztán két év kihagyással 2012-től folyamatosan a mezőny tagja, sőt a versenyzők bizottságában is vezető szerepet tölt be, Sebastian Vettellel és a már visszavonult Alex Wurzzal együtt.

    Most úgy tűnik, a pénz és a szponzoráció lesz a kulcsa az idei pilótapiacnak, így Grosjean kevés helyre fordulhat. Már korábban is jelezte, hogy érdekli a Peugeot hiperautós programja, és könnyen egy olyan sorozat felé fordulhat, amiben a győzelemért versenyezhet majd. Most egy új opciót dobott be a köztudatba.

    „Nagy valószínűséggel már nem lesz helyem az F1-ben, nincs sok szabad ülés. Sok mindent elértem, büszke vagyok arra, amit eddig tettem.” – összegezte a francia.

    „Vannak gyengeségeim, és vannak erősségeim is. Ha valaki győzelemre képes autót rak alám, akkor győzni is fogok. Ezért most a Formula E-re is lehetőségként tekintek, ahogy a hosszútávú autózásra is.”

    A Peugeot azonban csak 2022-ben lép be a hosszútávú világbajnokságba, ez pedig egy év kihagyásra kényszerítené Grosjeant.

    „Egy francia márkával a világ egyik leghíresebb versenyén részt venni, nagyon jónak ígérkezhet. Remélem a hiperautós szabályrendszerrel sok márka tér majd vissza a sorozatba, és az endurance szakág aranykorát éli majd.”

    „A Toyota nagyon jó munkát végez, de lássuk be: úgy végignézni a Le Mans-i 24 órást, hogy nincs ellenfél, nem valami izgalmas. De jön a Peugeot, és remélem mások is. Olyan verseny lesz, hogy nem lehet tudni a végkimenetelt még öt perccel a vége előtt sem.”

    Grosjean értesülései azért egy kicsit hiányosak, hiszen a Toyota mellett, már az amerikai Glickenhaus, és az osztrák ByKolles csapat is bejelentette, hogy hiperautót épít. És ebben a kategóriában fog indulni az Alpine ráncfelvarrott LPM1-es gépe is.

  • Alonso: a Forma-1 a legunalmasabb a motorsportok közül

    Alonso: a Forma-1 a legunalmasabb a motorsportok közül

    Sokféle tapasztalatával Fernando Alonso azt állítja, a Forma-1 unalmas, a többi sorozatnak is nagyobb figyelmet kéne kapnia.

    A spanyol két évet töltött az F1-en kívül, ezalatt nyert Le Mans-ban, valamint elindult a Dakaron és az Indy 500-on is, sőt még túraautót is tesztelt. De jövőre visszatér az Alpine-ná váló Renault-hoz. A 39 éves versenyző most úgy véli, az F1 nyújthat legjobban stabilitást egy pilótának a válság közepette.

    „A motorsport világa nagyon nagy, a figyelem 90 százaléka azonban a Forma-1-en összpontosul. Ráadásul ez máz előre el is van döntve, a legunalmasabb, mert tudjuk, ki nyer, mielőtt elkezdődne a verseny.”

    „Ez a nagy ellentmondás a motorsportban.” – idézi őt a Le Figaro. – „Az F1 mindig is a legjobb lesz, és figyelmet kelt, de a többi kategória látványosabb a nézők számára.”

    Alonso éppen dokumentumfilmet csinál a más sorozatokban tett kirándulásairól, ennek kapcsán is érdemes olvasni a szavait.

    „Remélem [a film] arra ösztönzi majd az embereket, hogy hétvégén nézzenek WEC-et vagy valami mást, amikor szabadidejük van.”

  • Így néz majd ki a WEC 2021-es, eltolt naptára!

    Így néz majd ki a WEC 2021-es, eltolt naptára!

    Az egy évbe sűrített naptárat pénteken jelentette be a WEC, és az elmúlt évekkel ellentétben nem nyolc, hanem hat fordulót tartalmaz majd.

    A sorozat a 2018/19-szezon óta alkalmazza a téli szezont, azonban most a költségek csökkentése miatt ez megszűnik és a versenyek száma is csökken, hogy enyhítsék a koronavírus hatásait.

    A hétvégén megrendezett Le Mans-i 24 órás visszakerül eredeti, júniusi dátumára és a naptár közepén lesz majd, négy másik, 6 órás fordulóval és a Sebringi 1000 mérföldes versennyel.

    Monza visszatér, míg Silverstone, Shanghai és Austin kikerül, utóbbi a jelenlegi naptárban is csak azért volt benne, mert beugrott az interlagosi forduló helyére.

    A WEC első embere, Gérard Neveu így kommentált: „Hallgattunk a gyártókra, a csapatokra és a partnereinkre, így kevesebb forduló lesz, de így alkalmazkodni tudnak majd az új gazdasági helyzethez.”

    „Ezt majd felülvizsgáljuk, amint az egészségügyi helyzet engedi, remélhetőleg 2022-től kezdődően. A naptár figyelembe veszi az utazás nehézségeit is, a lehető leghatékonyabb útvonalat dolgoztuk ki.”

    A WEC 2021-es naptára:

    # Dátum Versenyhossz Helyszín
    1 03.19. 1000 mérföld ?? Sebring, Egyesült Államok
    2 05.01. 6 óra
    ?? Spa-Francorchamps, Belgium
    3 06.12-13. 24 óra ?? Le Mans, Franciaország
    4 07.18. 6 óra ?? Monza, Olaszország
    5 09.26. 6 óra ?? Fuji, Japán
    6 11.20. 6 óra ?? Szakhír, Bahrein
  • Zsinórban harmadszor a 8-as Toyota nyerte a Le Mans-i 24 órást

    Zsinórban harmadszor a 8-as Toyota nyerte a Le Mans-i 24 órást

    Zsinórban harmadszor nyerte meg a 8-as számú Toyota a Le Mans-i 24 órást versenyt, amelyet idén rendhagyó időpontban rendeztek meg.

    A japán gyártó esélyesként vágott neki a 24 órának, ám az időmérő és a hiperpole után a Kobyasahi-Lopez-Conway trió alkotta 7-es számú autó tűnt erősebbnek, ők indulhattak az élről. Míg a címvédő autó a Rebellion mögül, csak a harmadik helyről indulhatott.

    A délutáni etap során magabiztosan vezetett a 7-es autó, amely számtalan második helyet tud eddig felmutatni, így a győzelem volt számukra az egyetlen cél idén. A hosszú éjszakai etap során azonban elvesztették minden esélyüket a győzelemre, ugyanis technikai probléma miatt 30 percet töltöttek a bokszban.

    A testvér autó előtt ekkor egy körrel vezettek, miután Nakajimáéknál féket kellett cserélni korábban, ám végül hét kör hátránnyal, a két Rebellion mögött a negyedik helyen tudták folytatni a körözgetést. Később pedig a padlólemezük is sérülést szenvedett, így a felzárkózásuk még nehezebbé vált.

    A két svájci autónak is voltak gondjai, az 1-es autónak az autó első splittere mozdult el, míg a 3-as a bokszkiállásoknál volt sokkal lassabb.

    A 8-as autó végül 5 kör előnnyel nyert, így Sebastien Buemi és Kazuki Nakajima zsinórban harmadszor nyerte meg a Le Mans-i 24 órás versenyt, míg az Alonso helyére érkező Brendon Hartley 2017 után másodszor nyert. A második helyen az 1-es Rebellion végzett Menezes, Senna és Nato vezényletével. A dobogó legalsó fokára pedig a másik Toyota állhatott fel, köszönhetően a 3-as Rebellion kuplung gondjainak is a versen végén.

    A ByKolles autó pedig nem teljesítette a távot.

    Az LMP2 hozta a legizgalmasabb csatákat, végül a 22-es United Autosport Paul Di Resta, Filipe Albuquerque és Phil Hanson hármassal. Az utolsó bokszkiállásig nagyon izgalmas csatát vívtak a 38-as JOTA autójával. Végül Zak Brown csapata 40 másodperces előnnyel nyerte meg a kategóriát.

    Sokáig a 26-os G-Drive magabiztosan állt a dobogós pozícióban, ám a verseny legvégén felfüggesztés gondok miatt kénszerű szervizelésre kellett kiállniuk, így végül az ötödik helyen fejezték be.

    Az ő harmadik helyüket a 31-es Panis Racing örökölte meg Vaxiviere, Canal és Jamin trióval.

    A GTE Pro kategóriában szinte végig két autó harcolt a sikerért, a 97-es Aston Martin és az 51-es AF Corse Ferrari. A győzelmet végül a britek kaparintották meg Alex Lynnel, Maxim Martine-nel és Harry Tincknell-lel.

    Az amatőrök között is Aston Martin siker született, a 90-es TF Sport jóvoltából, amelyet Jonathan Adam, Charlie Eastwood és Salih Yoluc vezetett, utóbbi pedig az első török kategória győztes lett a 24 órás verseny történetében.

  • A Le Mans-i 24 órást is nézők nélkül rendezik

    A Le Mans-i 24 órást is nézők nélkül rendezik

    A Le Mans-i 24 órás versenyt rendező ACO hivatalosan is bejelentette, hogy az idei futamot szeptember 19-20-án, zárt kapuk mögött rendezik.

    Számos megoldási lehetőség került szóba, hogy hogyan lehetne limitált számú szurkolót beengedni a nézőtérre. Azonban a jelenlegi vírushelyzet és annak bizonytalan jövőbeli alakulása miatt egyik sem működhetett.

    Pierre Fillon, az Automobile Club de l’Ouest (ACO) elnöke így kommentálta a döntést: „A 88. Le Mans-i 24 órás sajnos úgy fog megmaradni a történelemkönyvekben, mint a világ legnagyobb hosszútávú versenye nézők nélkül.”

    A jeggyel rendelkezőkkel a jegyirodák hamarosan felveszik a kapcsolatot, illetve limitált számú újságírót engednek csak be.

  • Nézők előtt rendezik meg szeptemberben a Le Mans-i 24 órást

    Nézők előtt rendezik meg szeptemberben a Le Mans-i 24 órást

    Lehetnek majd nézők a szeptember 19-20.-án megrendezésre kerülő Le Mans-i 24 órást versenyen, jelentette be a szervező ACO.

    A hagyományok szerint júniusban rendezték volna meg a legendás versenyt, ám a COVID-19 járvány miatt végül szeptember második felére kellett azt elhalasztani. A szervezők hivatalos közleményben tudatták, hogy aki már korábban megváltotta a jegyét a versenyre, azok kora ősszel kilátogathatnak majd a La Sarthe versenypályára, ám a további jegyértékesítést megszüntették.

    „A kivételes körülmények kivételes eseményt kívánnak. A világjárvány miatt bevezetett intézkedések következtében az idei verseny programja merőben eltérő lesz és a nézők létszáma is a megszokotthoz képest jóval kisebb lesz.” – kezdi az ACO közleménye.

    „A jegyek eladását felfüggesztettük abban a reményben, hogy a körülmények javulnak majd, remélve ezáltal a nagy tömegrendezvények újboli engedélyezését. Csak az ACO tagok és azok lehetnek jelen nézőként, akik már jelezték a jegyvásárlási szándékukat. Vagyis azon ACO tagok, nézők vagy viszont eladók, akik már lefoglalták a jegyüket, területüket, parkolóhelyüket azok kifizethetik az igényelt jegyek árait.” – folytatta.

    „Szolidaritás és felelősség az idei esemény alapelvei. Az Automobile Club de l’Ouset (ACO) mindig szívesen kiemeli a hosszútávú versenyzés és a csapatszellem értékeit amely 1923 óta jellemzi a Le Mans-i 24 órás versenyt. Tisztelegni fogunk a frontvonalban végig oda adóan dolgozók előtt. Megérdemlik a tiszteletünket és a támogatásunkat. Az emberi egészség és a környezet összekapcsolódnak és az ACO teljes mértékben elkötelezett a fenttarthatóság és a zéró károsanyag kibocsátás iránt. A hidrogén-elektromos prototípus autók új kategóriája a 2024-es Le Mans-i 24 órás versenyen egy komoly eredmény lesz e törekvésben.” – zárul a közlemény.