Címke: Le Castellet

  • Shwartzman egy látványos manőverrel húzta be a sprintversenyt

    Shwartzman egy látványos manőverrel húzta be a sprintversenyt

    A Ferrari juniorja, Robert Shwartzman tovább folytatta a Prema győzelmi szériáját a Formula 3-ban. Az orosz pilóta egyszerre előzte meg Alex Peronit és Yuki Tsunodát a paul ricardi sprintverseny.

    A fordított rajtrács polejából rajtoló Peroni egy öt fős csoportot vezetett a rajt után. Shwartzman ekkor még csak az ötödik helyen haladt. A bajnokság éllovasa nem teketóriázott és szinte azonnal megelőzte Bent Viscaalt és Pedro Piquet.

    Yuki Tsunoda éppen előzte volna Peronit a vezető helyért, amikor jött a Prema orosz versenyzője és a DRS segítségével mindkettőjüket átugrotta a nyolcas kanyarban. Peroninak el kellett vennie a gázról a lábát, hogy össze ne ütközzön Shwartzmannal, ami miatt visszaesett az ötödik helyre.

    A Ferrari junior gyorsan el tudott húzni Tsunoda elől, akit később Piquet és a tegnapi főfutam nyertese, Jehan Daruvala is meg tudott előzni. Daruvala ezek után még Piquet is megelőzte, azonban Shwartzmannal nem tudott mit kezdeni. Sőt, a Trident brazilja az utolsó előtti körben még vissza is támadott a Misztrál egyenesben.

    Csakúgy, mint az első versenyen, Marcus Armstrongot megint kilökték a pályáról, azonban az új-zélandi nem adta fel és felzárkózott egészen az ötödik helyig.

    Jake Hughes csak a huszonötödik helyről rajtolhatott, azonban egy fantasztikus verseny és számos büntetés miatt végül a pontszerző hatodik helyen végzett.

    Tsunoda egy öt másodperces büntetés miatt esett vissza, amiért leszorította az egyik versenyzőtársát a pályáról. A pole-ból rajtoló Peroni pedig a büntetése miatt végül csak a tizennegyedik lett.

    David Beckmann egy defekt, Nikor Kari pedig egy ütközés miatt esett ki a versenyből. Rajtuk kívül még Fabio Scherernek, Teppei Natorinak, Sebastian Fernandeznek és Simo Laaksonennek kellett idő előtt kiszállniuk az autójukból.

  • Daruvala nyerte a főversenyt Le Castelletben

    Daruvala nyerte a főversenyt Le Castelletben

    A Prema versenyzője, Jehan Daruvala nyerte a Forma-3-asok főfutamát Franciaországban. A pole-ból induló Jake Hughes pedig összetűzésbe keveredett Daruvala csapattársával, Marcus Armstronggal.

    A poleból rajtoló Hughes jól kapta el a rajtot és elsőként fordulhatott be az egyes kanyarba. Eközben a bajnoki éllovas, Robert Shwartzman nagyon rossz rajtot vett, ami miatt rengeteg ember el tudott menni mellette. Ezt használta ki a Trident brazilja, Pedro Piquet, aki már a második helyre tört előre a rajt után.

    Daruvala nem sokkal később vissza is előzte Piquet és Hughes nyomába eredt. Körről körre közelebb került az indiai, majd egy kis idő múlva az utolsó kanyarban meg is tudta előzni őt. Azonban a brit fiatal visszatámadott, de elfékezte magát a Misztrál sikánnál, ami miatt Armstrong is elé került.

    Ezek után a két versenyző oda-vissza előzgette egymást. Egészen addig, ameddig Hughes elfékezte magát és nekiütközött az új-zélandi Premájába. Az eset miatt a HWA britje kiesett a versenyből, Armstrong pedig jelentősen visszaesett. Ez lehetővé tette Shwartzmannak és Piquetnek, hogy megelőzze őket.

    Jüri Vips eközben megkezdte a felzárkózást a hetedik helyről. A Red Bull junior először Alex Peroni, majd Bent Viscaal mellett ment el. A verseny vége felé pedig egy bátor manőverrel szerezte meg a negyedik helyet.

    Azonban ez a verseny Dauvaláról szólt, aki végül meg is nyerte a versenyt Shwartzman és Piquet előtt. Vips végül negyedik lett, Viscaal pedig a káoszt kihasználva lett ötödik.

    A versenyen számos felzárkózásnak lehettünk szemtanúi. Yuki Tsunaoda például a huszonhetedik helyről rajtolva lett ötödik, Liam Lawson pedig rengeteg pozíciót javított, aminek következtében elkönyvelhette első Forma-3-as pontjait.

  • Sophia Flörsch az új olasz irányítású F3-as szériában indul!

    Sophia Flörsch az új olasz irányítású F3-as szériában indul!

    Miután kifújt a Formula European Masters sorozat, Sophia Flörsch és a Van Amersfoort is egy új kalandba kell, hogy belevágjanak. Egy regionális Formula 3-as bajnokságban indulnak idén.

    Mindenki várja Sophia Flörsch visszatérését a hatalmas F3-as 2018-as makaói balesete után, és Franciaországban 2019 áprilisában végre hivatalosan is újra autóba ülhet. Eredetileg a Van Amersfoort Racing Flörsch kisasszonnyal a DTM betétprogramjában indult volna a Formula European Mastersen, de keresztülhúzták a számításukat. Ennek pedig az oka az, hogy hirtelen lehúzta a széria a rolót.

    A Van Amersfoort mellett a Fortec és a Motopark is azon csapatok közé tartoznak, akik a FEM-ban indultak volna. A lefújást követően a hollandok azonban egy regionális bajnokságban indulnak A versenyszezon felében majd az olasz F4-gyel indulnak majd, és nyolc versenyhétvégéjük lesz. Utóbbiban szintén érdekelt lesz Frits van Amersfoort csapata. A szezonnyitó ugyanakkor nem is Olaszországban lesz, hanem a francia Le Castelletben, április 13-14-én.

    Technikai oldalról megközelítve a Formula Regional European Championship keretein belül Tatuus autókat használnak, és Alfa-Romeo motorokat. Ezzel az is eldőlt, hogy a Van Amersfoortnál gyakorlatilag az Euroformula Open ellen döntöttek, mert ott mehettek volna a dól megszokott Dallara-Mercedesszel, ahogy lett volna az a Formula European Mastersben is. Erről a csapatvezető így beszélt a Motorsport-Total.com-nak:

    „Semmi bajunk nincs az Euroformula Opennel, de a Dallara F312-es már a végét járja. Emiatt úgy döntöttünk, hogy miért is ne próbálhatnánk ki inkább valami újat?”

    Flörsch a 2018 novemberi makaói balesetéből már annyira felépült, hogy három hete már újra tesztelt is, még a Dallara-Mercedesszel. Jelenleg pedig ő az egyetlen igazolt pilótája is a csapatnak. A másik versenyzőjük kiléte még ismeretlen, de már tárgyalnak, árulta el a csapatfőnök.

    Két hét múlva tehát már élesben, Le Castelletben debütál Van Amersfoort és Flörsch, immáron a Tatuus autóval. Ezen a héten azonban még tesztelnének a Nürburgringen, amiről Amersfoort így beszélt:

    „Egyértelmű számunkra az, hogy hátrányban vagyunk, de ettől nem riadunk meg. Nincsenek jelenleg emiatt megfogalmazott céljaink sem. Várjuk ki, hogy miképp alakul a dolog.”

  • Stefano Comini kihagyja Zandvoortot

    Stefano Comini kihagyja Zandvoortot

    Stefano Comini kihagyja a soron következő TCR Europe fordulót, amit a hétvégén tartanak majd Zandvoortban, miután úgy döntött, hogy elég is lesz abból a Subaru WRX STI-ből amivel a szezonnyitón indult Franciaországban.

    A kétszeres TCR International Series bajnok az utolsó pillanatban került fel a rajtrácsra Paul Ricardban, egy olyan autóval, amit a Top Run épített, és esőben Comini elég komolyan fel is jött vele a mezőny elejére, de végül a Subaruval csak tizedik tudott lenni.

    Ennek eredménye az lett most, hogy váltani akarnak a japán márkáról egy másikra, de mivel annyira kevés volt az idő a hétvége előtt, Comini inkább kihagyja a holland versenyhétvégét, és inkább visszatér majd a következő hónapban, Spa-Francorchampsban.

    „Amikor ott voltunk Le Castelletben, megkezdtük azt a folyamatot, hogy más autónk és csapatunk legyen. Reméltük, hogy Zandvoortra megleszünk, de nem volt elég időnk arra, hogy mindent elrendezzünk. Úgy határoztunk, hogy kihagyjuk ezt a fordulót, hogy rendesen felkészülten érkezhessünk meg Belgiumba.” – mondta a Race Republic csapatmenedzsere.

    Comini új autója és csapata a napokban kerül bemutatásra.

  • TCR Európa: A kupából széria lesz!

    TCR Európa: A kupából széria lesz!

    A TCR Europe Trophy jövőre lép egyet, és egy rendes nemzetközi sorozattá válik a következő évre. 2018-ban a Europe Series néven elinduló széria hat versenyhelyszínt tartalmaz majd, Európa legismertebb pályáin, és a promótere a TCR Euro Series Ltd. lesz, ami a WSC Ltd. leányvállalata.

    A Europe Trophy 2016-ban került először megrendezésre, és a résztvevők nemzeti TCR szériákból érkeztek, tehát a Benelux államokból, Németországból, Olaszországból, Spanyolországból, Portugáliából és Oroszországból. Ezt a versenyt Pierre-Yves Corthals nyerte meg egy Opel Astrával, amelyet a DG Sport Compétition készített fel.

    Idén a Trophy az Adria International Racewayen került megrendezésre, ahol a DG Sport ezúttal már egy Peugeot 308-assal nyert, Aurélien Comtéval a volánnál. Jövőre már még komolyabb lesz a versengés, és hasonlóan a TCR Asiához és a Middle Easthez hasonlóan regionális verseny szerveződik.

    A kinevezett promóter, Paulo Ferreira ennyit mondott: „Eljött az idő, hogy elindítsunk egy rendes európai szériát is. Ez egy logikus lépés azon csapatoknak, akik már versenyeznek a lokális bajnokságokban, és céljuk, hogy nemzetközi szinten is megmérettessenek.”

    A formátum egyszerű lesz, az időmérésnek két része lesz, Q1 és Q2, majd két 25 perces verseny, álló rajttal, és a top tízben végzettek fordulnak a második versenyre. Versenyzőknek, és csapatoknak írják majd ki a bajnokságot. A részvételi díj 17.500 EUR egész évre, 4000 EUR meg a versenyenkénti nevezési díj. Mindegyik versenyt adja majd streamen a Motorsport TV, és a www.europe.tcr-series.com.

    Marcello Lotti, a WSC Ltd. hozzátette: “Örömmel jelentjük be, hogy egy újabb ékköve készült el a túraautós bajnokságunk koronájának. Paulo Ferreira elhivatottsága és felkészültsége, valamint széria csodálatos világa biztos hogy a TCR-es csapatoknak hamar kedvet hoz ehhez a sorozathoz is.”

    2018-as TCR Europe Series – versenynaptár
    május 6. – Le Castellet
    június 10. – Spa-Francorchamps
    július 8. – Hungaroring
    augusztus 19. – TT Assen
    szeptember 23. – Monza
    október 21. – Barcelona