Ősszel megváltoznak, egyre inkább romlanak az időjárási viszonyok. Ahogy rövidülnek a nappalok, egyre többet közlekedünk sötétben, és a csapadék valószínűsége is nagyobb. Az őszi közlekedésről, illetve a közlekedésbiztonság fontosságáról szólt a HUMDA podcast legújabb adása.
Címke: Lázár László
-

Hipnózis díjat nyert a HUMDA közlekedésbiztonsági kampánya
Egy arany és egy ezüst díjat is nyert az egyik legrégebbi és legrangosabb magyarországi kreatív reklámversenyen, a Hipnózis megmérettetésen a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. „Nem vagy egyedül az utakon” közlekedésbiztonsági kampánya. Ez az egyetlen olyan hazai szakmai verseny, amelynek zsűrizésében külföldi kreatívigazgatók is részt vesznek.
Társadalmi célú reklámfilm kategóriában a legjobb, arany díjat kapta a HUMDA tavaly őszi egyedülálló szemléletformáló kampánya, amelyet a balesetek számának radikális csökkentése érdekében indított az Ügynökség. Craft kategóriában pedig ezüst díjat kaptak a HUMDA reklámfilmjei, itt a kiemelkedő rendezői, operatőri, vágói, art direkciós teljesítményt ismerte el főzsűri, melynek elnöke Mark Tungate, az Epica Awards igazgatója volt. Az idei verseny shortlistje 209 pályázatból alakult ki.
A „Nem vagy egyedül az utakon” mottóval indított egy hónapos közlekedésbiztonsági kampányban négy olyan reklámfilm volt látható a legnépszerűbb honlapokon és közösségi médiafelületeken, amelyeket a hazai közlekedésbiztonsági helyzet és a közlekedési kultúra javítása miatt készített a HUMDA. Olyan mindennapi helyzetekre hívták fel a figyelmet a reklámfilmek, mint a vasúti átjárónál történő közlekedés, az autóvezetés közbeni figyelem, a megkülönböztető jelzést használó jármű azonnali elengedése és a mikromobilitási eszközök helyes használata.
– A HUMDA kiemelt feladata a közlekedésbiztonság javítása, számos látványos aktivitásunk van ezen a területen. Most is zajlanak a motoros vezetéstechnikai tréningjeink, amelyeken több száz motoros vesz részt.. Képzési területen az autósokra és a gyerekekre is gondolunk, de a legtöbb közlekedőt a magas szakmai színvonalon elkészülő és a célcsoporthoz hatékonyan eljuttatott kampányainkkal érünk el – emelte ki Weingartner Balázs, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. elnök-vezérigazgatója.
– A HUMDA Kommunikációs Irodája és a Lounge Group által közösen készített kampány áprilisban már a dallasi Hermes Creative Awards-on is két platina díjat kapott. Örülünk neki, hogy a nemzetközi szakmai elismerés után hazai díjakat is nyertünk. Már tervezzük a következő kampányainkat, amelyek remélhetőleg hasonlóan sikeresek lesznek. A munka igazi eredménye azonban az, ha egyre többen figyelünk oda egymásra a közutakon és közösen tesszük egyre biztonságosabbá a hétköznapi közlekedést – mondta Lázár László, a HUMDA kommunikációs vezetője.
-

A HUMDA újabb ingyenes vezetéstechnikai tréninget szervez motorosoknak a ZEG Rally Show-n
A nagysikerű júniusi motoros közlekedésbiztonsági napot követően augusztus 8-án Zalaegerszegen a ZalaZONE Járműipari Tesztpályán tartja a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. a HUMDA Moto Safety 2.0 rendezvényt. Kétszáz motoros jelentkezhet július 30-tól a ZEG Rally Show egynapos ralifesztiválhoz kapcsolódó vezetéstechnikai tréningre és szlalomversenyre. A HUMDA folytatja közlekedésbiztonsági figyelemfelhívó kampányait, ezúttal a fiatalok jelentik a célközönséget. Az influencerkampány valójában egy közlekedésbiztonsági kvízshow, melyben a három főszereplő, Tápai Szabina, Unfield és Diaz méri össze tudását a témakörben.
Az augusztus 8-i zalaegerszegi ZEG Rally Show, egynapos rali fesztiválhoz kapcsolódóan motoros közlekedésbiztonsági napot és szlalomversenyt rendez HUMDA Moto Safety 2.0 néven a hazai mobilitási piac meghatározó szereplője, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. A közlekedésbiztonsági program kétszáz résztvevője gyakorlati tréningen és elméleti előadáson vehet részt. A gyakorlati helyszíneken instruktorok segítségével a szlalomozást, a vészfékezést, valamint az akadályok és vészhelyzetek elkerülését gyakorolhatják a jelenlévők. Az ORFK-OBB Zala megyei Balesetmegelőzési Bizottságának munkatársa a megyén belül bekövetkezett motoros balesetekről is tart előadást. Első alkalommal rendez szlalomversenyt a HUMDA, melyen biztonságos körülmények között, technikás ügyességi pályán bizonyíthatja felkészültségét a hatvan induló, akiknek a legrövidebb idő alatt és a legkevesebb hibával kell teljesíteniük a pályát. A versenyen érvényes műszaki engedéllyel rendelkező motorkerékpárral indulhatnak a megfelelő jogosítvánnyal rendelkezők. A HUMDA motoros közlekedésbiztonsági napjára és a szlalomversenyre is a humdamotosafety.hu oldalon lehet jelentkezni július 30-tól.
– Az a célunk, hogy kevesebb baleset történjen a közutakon. A HUMDA Moto Safety 2.0-án a balesetek jelentős hányadát okozó, összetettebb manővereket élesben is gyakorolhatják a résztvevők. A magabiztos tudás és a motorkerékpár alapos ismerete is elengedhetetlen ahhoz, hogy mindenki biztonságban hazaérjen a nap végén. Ezért is szerveztünk már korábban motoros közlekedésbiztonsági napot. Egy resztvevő olyan visszajelzést küldött, amelyben leírta, hogy miként hasznosította élesben, a forgalomban a megszerezett tudást. A levélíró a Moto Safety után néhány nappal a rendezvényen tanult megfelelő fékezéstechnikával elkerült egy elmondása szerint súlyos, akár végzetes kimenetelű balesetet. Az ilyen visszajelzések további megerősítést adnak abban, hogy indokolt az oktatási nap és tréning rendszeres lebonyolítása. Remélem a mostani rendezvényt követően is felkészültebb motorosok mennek majd a közutakra – emelte ki Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Augusztus 8-án nem csak a HUMDA Moto Safety 2.0 miatt érdemes Zalaegerszegre utazni, hanem a ZEG Rally Show miatt is, amelyet a HUMDA szakmai támogatásával rendez meg a Truck Race Promotion. A rali így több mint két évtized után tér vissza a zalai megyeszékhelyre, a rallyshow indulói nyolc gyorsasági szakaszt teljesítenek Zalaegerszeg belvárosában és a ZalaZONE Járműipari Tesztpályán.
Az autó- és motorsport mellett a közlekedésbiztonság is egyformán fontos a HUMDA számára. Ezért a tavaszi általános figyelemfelhívó kampány után most a fiatalabb korosztályra koncentrál az ügynökség influencerek közreműködésével.
– Egy közlekedésbiztonsági kvíz show a kampány központi eleme, melyben a három főszereplő, Tápai Szabina, Unfield és Diaz méri össze tudását. A kvíz házigazdája Szujó Zoltán, a HUMDA főtanácsadója, aki évtizedekig volt a „Forma–1 magyar hangja” helyszíni riporterként, majd kommentátorként. A közlekedésbiztonság egy olyan kulcsfontosságú, mindenkit érintő téma, amely minden korosztályt érint, az együttműködő influencerekkel most célzottan a fiatalokat kívánjuk megszólítani – hangsúlyozta Lázár László, a HUMDA kommunikációs igazgatója.
