Címke: Lawrence Stroll

  • Az apja szerint Lance Stroll világbajnok alapanyag

    Az apja szerint Lance Stroll világbajnok alapanyag

    Lawrence Stroll szerint azok az emberek, akik megkérdőjelezik a fia képességeit, azok mind irigyek, mivel, ahogy fogalmazott, a fiatalabbik Strollban világbajnok vér csörgedez.

    Lance Stroll a közösségi médiában egy könnyű célpontnak számít, főleg mert a tehetős édesapja miatt a szokásosnál könnyebben jutott el a Forma-1-be, és azon belül is könnyedén lépkedett feljebb, köszönhetően Lawrence Stroll csapatvásárlásának.

    A fiatal kanadai pilóta a kritikák ellenére első Williamses évében már dobogóra is tudott állni, majd a Racing Point színeiben is tudott újabb pódiumot is szerezni. Ezeken kívül pedig a tavalyi Török Nagydíjon megszerezte karrierje első pole-pozícióját is.

    Idén pedig már a komoly ambíciókkal rendelkező Aston Martin versenyzője lesz a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel oldalán.

    „Rengeteg irigy ember van a világon – akik azt kívánják, hogy bárcsak Lance helyében lennének – hülyeségeket csinálnak és beszélnek. Ezeknek nem szentelek túl sok figyelmet, ahogy Lance sem.” kezdte az idősebbik Stroll a PA hírügynökségnek.

    „Hogy azt gondolom, hogy Lance tehetséges-e? Mérhetetlenül tehetséges. Nincs kétségem efelől, már bebizonyította, hogy világbajnoki vér folyik benne. Mindenki számára egyenlőek a körülmények, amikor ringbe szállnak. Megmutatta kvalitásait a török esőben, amikor megszerezte a pole-t. Nem sok ember lett volna képes akkor arra.”

  • A Peroni Libera 0,0% is csatlakozott az Aston Martin támogatói közé

    A Peroni Libera 0,0% is csatlakozott az Aston Martin támogatói közé

    Több évre szóló megállapodást kötött egymással a Peroni Libera 0,0% és az Aston Martin Cognizant Formula One Team.

    Egy újabb támogató csatlakozott a kanadai-brit istállóhoz az olasz brand személyében, ám ez esetben nem csak névként találkozhatunk majd az alkoholmentes változattal. A Peroni és az anyacége, az Asahi Europe & International szeretné, ha a termékét szélesebb körben is megismernék, így „reklámfelületként” a visszatérő alakulatot választotta.

    Az Aston Martin a közleményében felfedte, hogy a Peroni Libera 0,0% nemcsak az autón (amit március 3-án mutatnak be) és a csapatruhán fog helyet kapni, ugyanis terveik szerint a gárda exkluzív eseményein és motorhome-jában is találkozhatnak vele az odatévedők, ezen felül több városban is meg fog jelenni a termék a kínálatban.

    Lawrence Stroll a következőket nyilatkozta a megállapodásról:

    ,,Örömmel üdvözöljük a Peroni Libera 0,0%-ot az Aston Martin Cognizant Formula One Team családjában. Örömünkre szolgál az, hogy két ilyen nagy márka egyességre lépett az Aston Martin történelmi visszatérésének a kezdetén, miután a csapat úgy döntött, hogy 61 évnyi távollét után ismét belép a motorsport királykategóriájába. Ez a partnerkapcsolat újabb lendületet ad az alakulatnak a szezon megkezdése előtt, és alkalmat is biztosít arra, hogy két ikonikus márka együtt induljon el a Forma-1 különleges útján. Nagy várjuk már azt, hogy a Peroni Libera 0,0% elmerüljön a csapat életébe, és a Forma-1 által elérje a világpiaci színteret.”

    Richard Ingram, az Asahi Europe & International képviseletében így nyilatkozott:

    ,,Ez egy mérföldkő a Peroni Libera 0,0% számára, ugyanis lehetőségünk lesz arra, hogy az alkoholmentes sörmárkát eljuttassuk a fogyasztókhoz a Forma-1 segítségével. Az Aston Martin Cognizant Formula One Teammel kötött megállapodásunkról úgy vélekedünk, hogy két ikonikus márka szövetségét hoztuk létre, ami fantasztikus szinergiával, stílussal, örökséggel és szenvedéllyel párosul. Mivel a sörök világában az egészség és a jólét tovább ösztönzi az innovációk létrejöttét, ez a kapcsolat növeli a Peroni Libera 0,0% tudatosságát is. Ezen felül egy első osztályú opciót kínál azoknak, akik kiegyensúlyozott életmódjuk mentén az alkoholmentes lehetőségeket keresik. Bízunk abban, hogy ezt a történetet a 2021-es Forma-1-es szezon során és még sok-sok éven keresztül elmondhatjuk a világnak.”

    Az megállapodás kapcsán egy kérdezz-felelek játékot is csinált a csapat a két pilótával, ám cselesen a felvételt fekete-fehérben tették közzé:

  • Az Aston Martin elcsábítaná Hamiltont a Mercedestől?

    Az Aston Martin elcsábítaná Hamiltont a Mercedestől?

    Lawrence Stroll nemrég elismerte, igazán csábító az a gondolat, hogy felajánlja Lewis Hamiltonnak azt, hogy a karrierjét a visszatérő brit márkánál fejezze be.

    A kanadia milliárdos és az arculatváltáson átesett csapata gőzerővel készül a 2021-es szezonra. A 61 év után visszatérő Aston Martin, ugyanis már ott kopogtat az ajtón, amit március 3-án, az autóbemutatójuk kapcsán résnyire ki is fog tárni. Stroll ezt a lépést ‘az elmúlt évtizedek legnagyobb eseményeként’ jellemezte.

    Az átkeresztelt Racing Point tavaly elhódította a Ferrari által ‘menesztett’ Sebastian Vettelt, míg a csapat másik autóját a tulajdonos fia, Lance Stroll terelgetheti majd. A négyszeres világbajnokkal több évre szóló kontraktust kötöttek, sőt egyes találgatások szerint fizetésének nagy részét maga az Aston Martin autógyár fogja állni. Ezen felül Vettel, Toto Wolff tanácsára némi részesedést is szerzett a márkából.

    Lewis Hamilton kontraktusa tavaly járt le, ám a szerződést csak a hónap elején sikerült aláírnia a Mercedesszel. Továbbá az a bizonyos papír csak erre az évre köti a brit pilótát az alakulathoz, így a 2022-es idényre, (csak úgy, mint Valtteri Bottasnak) nincs érvényes szerződése. A csillagosok csapatfőnöke korábban elmondta, hogy a folytatás továbbra is ott lóg a levegőben, és csak azért írtak alá ilyen kevés időre, mert egy több évre szóló kontraktus megtervezése több időt igényel. Ugyanakkor Wolff azt is elmondta, hogy George Russell és Esteban Ocon is versenyben lehet az egyik üléséért idén.

    Felvetődött a kérdés: vajon az ambíciózás Lawrence Stroll szándékában áll-e az, hogy a jelenkori F1 legnagyobb átigazolását lebonyolítsa?

    ,,Egyértelműen csábító a dolog. Lewis bármilyen autóban nagyszerű, és úgy vélem, hogy bárki igent mondana erre, hiszen ő egy hétszeres világbajnok. Ám jelenleg nagyon fókuszálok arra, hogy elkezdjük ezt az évet.” – nyilatkozta az AP News Agency-nek a 61 éves üzletember.

    Idén fognak először az alakulatok a költségvetési korlát alatt működni, amit azért hoztak létre, hogy esélyt adjanak a közepes illetve a kis csapatoknak arra, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz és az élen haladókhoz. Ebben az évben a istállók 112 millió fontnál nem költhetnek többet, míg 2022-ben ez a szám 108 millióra, majd 2023-ban 105 millió fontra fog módosulni. Szemléltetés gyanánt a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull eddig éves szinten 300 millió font ellenében működött.

    ,,A versenyképesség szempontjából a költségvetési korlát drasztikusan megváltoztatja a sportot. A három nagycsapat jelentősen többet költött mindenkinél, és valószínűleg 400-500 fővel több alkalmazottja is volt. Most már viszont ez elmúlt.  Itt, mi egy új és korszerű létesítményt építünk. Ez lesz a legmodernebb a Forma-1-ben. Ez a csapat erején felül és kevesebb erőforrással teljesített így. Épp ezért hiszek abban, hogy ugyanannyi emberrel és ugyanolyan költségvetéssel, nincs akadálya annak, hogy a világbajnokság is a kártyák között szerepeljen. Nagyon is reális ezt gondolni.” -tette hozzá Stroll.

    A 61 éves kanadai ugyanakkor arra is kitért, mit gondol azokról a véleményekről, amik szerint fia csakis az ő pénze miatt kerülhetett a sportba.

    ,,A világon sokan irigyek, és ezek az emberek, akik azt kívánják, hogy bárcsak Lance helyében lennének, butaságokat mondanak és tesznek. Én nem figyelek oda erre, és Lance sem. Lance tehetséges-e? Úgy vélem, hogy rendkívül az. Kétség kívül bebizonyította, hogy a vérében van a világbajnok cím elhódítása. Minden egyenlő lesz, mikor a ringbe kerülsz, és ő bizonyította ezt, mikor megszerezte a pole-t az eső áztatta török pályán. Nem sokan lettek volna erre képesek.”

    Stroll ugyanakkor bizakodik abban is, hogy Vettel visszanyeri régi formáját és az Aston Martint az élre segíti:

    ,,Ez a csapat sok mindent tett már, ám egy dolog még kimaradt: világbajnok még nem volt. Seb ezt a gondolkodásmódot, metodikát, munkamorált hozza magával, és ez felbecsülhetetlen. Nagyon motivált amiatt, hogy része lehet az Aston Martin visszatérésnek. Nem leszek csak úgy négyszeres világbajnok valaki, és nem felejti hirtelen el azt, hogyan kell vezetni. Tavaly volt egy-két dolog a fejében, ám kétségem sincs afelől, hogy nagyon gyors lesz.” – zárta nyilatkozatát Stroll.

  • Lawrence Stroll jelenleg a legokosabb ember a Forma-1-ben

    Lawrence Stroll jelenleg a legokosabb ember a Forma-1-ben

    Amikor Lawrence Stroll keményen beinvesztált a Williamsbe, és versenyülést vásárolt a fiának, a kanadai üzletembert kétkedve fogadták. Eddie Jordan szerint Stroll a legokosabb ember ugyanakkor jelenleg a sportágban.

    A Force India mindig is némileg kínos helyzetben volt. Elég tehetségük volt ahhoz, hogy remek dolgokat érjenek el, ugyanakkor soha nem volt elég pénzük ahhoz, hogy mindezt meg is mutathassák. Ez akkor változott meg, amikor Lawrence Stroll vette át a csapat irányítását. Mára a kanadai jelentős részesedést vásárolt az Aston Martinban is, és most már az alakulata a top csapatokkal akar küzdeni az elkövetkezendő években. Eddie Jordan úgy véli, hogy mindez megtörténhet már Lawrence Stroll vezetése mellett, és ezt el is mondta a The Race-nek:

    „Soha ne zárjuk ki a képletből Lawrence Strollt, az apát. Midász kezét tudhatja magáénak, amihez csak hozzáér, az arannyá változik. Ő jelenleg a legokosabb ember a Forma-1-ben, efelől kétségem sincs.”

    A két üzletember ismeri egymást már egyébként egy ideje, erre így emlékezik vissza a korábbi ír csapattulajdonos, aki továbbra is megőrül a versenyekért:

    „Igazán barátságos volt velem, amikor a Jordan csapat először ment Kanadába. Ennek már jó ideje, de emlékszem még, hogy negyedik és ötödik helyen végeztünk. Ez még az istállónk korai szakaszában volt, és Lawrence volt az egyik első, aki gratulált nekünk. Ki merem mondani, hogy ő az egyik legnagyobb vállalkozó, akire csak gondolni lehet. Mindent arannyá változtat, legyen az a Michaels Kors, a Tommy Hilfiger, vagy egy farmermárka. Megérkezett a Forma-1-be, átvett egy becsődölt csapatot, és tavaly megnyerték az első versenyüket. Ki gondolta volna, hogy ez fog történni? Nagyon hálásnak kell lennünk neki.”

  • Wolff: Vettelnek nagyon ideje volt már elhagynia a Ferrarit

    Wolff: Vettelnek nagyon ideje volt már elhagynia a Ferrarit

    Toto Wolff úgy véli, hogy Sebastian Vettel sikeres lesz, miután 2021-ben az Aston Martinhoz igazolt át. A négyszeres világbajnok elismerte, hogy már a visszavonulásán gondolkodott, mielőtt megmentette volna őt Lawrence Stroll és az ő új Aston Martin projektje. Ennél a cégnél is a Mercedes csapatfőnöke kisebbségi részvényes. Az RTL-nek nyilatkozott róla:

    „Ez a projekt még csak most indul, és Sebastian egyike a kulcsfiguráknak, így remélem, minden rendben lesz majd vele a kezdetekben.”

    Az igazi kérdés azonban Vettel formája. Erről már Fernando Alonso beszélt az olasz Rai rádiónak:

    „Öt év alatt egyértelműen kiderült, hogy nem ő lesz a Ferrari megmentője, és Leclercben több a potenciál.”

    Wolff azonban azt gondolja, hogy Vettel szenvedése inkább köthető a vörös csapathoz:

    „Sebastiannek környezetváltozásra volt szüksége, ez volt a legfontosabb, amit meg kellett lépni. Amikor a csapatoddal együtt újra és újra örvénybe kerülsz, akkor változtatnod kell. Ő ezt megtette. Nem hiszem azt, hogy a tavalyi problémái hozzá lennének köthetőek, hanem az általános helyzet lett ott egyre rosszabb. Biztos vagyok benne, hogy az Aston Martinnál sikeres lesz.”

  • Stroll tagadja, hogy felvásárolnák az Aston Martint

    Stroll tagadja, hogy felvásárolnák az Aston Martint

    Nemrég beszámoltunk róla, hogy az Aston Martint akár újra eladhatják, ezúttal viszont egy kínai cégnek.

    Azonban most megérkezett a cáfolat is, hiszen Lawrence Stroll egy szóvivője így nyilatkozott a Pitpass hasábjain: „A csapattulajdonos, Lawrence Stroll baromságnak illetve teljesen falsnak titulálta ezeket a híreket.”

    A közleményben kitértek arra is, hogy a kanadai üzletember továbbra is nagyon lelkes a projektet illetően, mindig is hitt a hosszú távú sikerben. Az átvételről szóló hírek pedig nem tűnnek igaznak.

  • Egy kínai cég érdekelt lehet az Aston Martin megszerzésében

    Egy kínai cég érdekelt lehet az Aston Martin megszerzésében

    Az Aston Martin jelenleg azzal kerül be a hírekbe, hogy utalgatnak rá, milyen lesz a festésük és a kinézetük 2021-ben, illetve Sebastian Vettel miatt. Az ismert F1-es szakújságíró Joe Saward szerint azonban fekete felhők gyülekeznek Silverstoneban a gyár felett.

    Az elmúlt években sokat változott az a csapat, akiket korábban Force India néven ismerhettünk, Lawrence Stroll vásárolta fel a csapatot a partnereivel, majd átnevezték azt Racing Pointra. Ez a név azonban hamarosan eltűnik, hiszen az Aston Martint is megvette Stroll és bejelentették, hogy idén már ezen a néven indulnak.

    Az új névvel új festés is jön, a britek nemzeti autóversenyzős zöldje, valamint egy új pilóta: Sebastian Vettel. A négyszeres világbajnokot remekül használták a napokban marketing célokra, és emiatt sok figyelmet kap most az Aston Martin márka Forma-1-es visszatérése. A kérdés csupán annyi, ez meddig fog tartani?

    Joe Saward szerint az is megtörténhet, hogy újfent megvásárolják az Aston Martint, a vevő ezúttal egy olyan kínai vállalat lenne, akit érdekelne ez a márka. A blogján ennyit ír erről:

    „Ma reggel volt egy érdekes történet a kínai East Money weboldalán, akik a pénzügyi piacokat figyelik. Arra utaltak, hogy a kínai BYD Auto Company arra készül, hogy felvásárolja az Aston Martin céget, egy 4.1 milliárd fontos üzlet keretén belül.”

    A BYD Auto Company állítólag annak a módját keresi, hogy miképp válhatna ismertté Európában, és úgy látja, az Aston Martin egy ideális kirakat vállalat lenne nekik. Ráadásul már partnerségben állnak a Daimlerrel is, akiknek szintén van részesedésük a brit vállalatnál. Így Stroll uralma akár rövid is lehet, ahogy az Aston Martin újabb jelenléte is a Forma-1-ben.

  • Ezt a múltat akarja felülírni a F1-be visszatérő Aston Martin

    Ezt a múltat akarja felülírni a F1-be visszatérő Aston Martin

    Az Aston Martin a Racing Point utódaként tér vissza az F1-be, és reménykedik, nem a korábbi gyári teljesítményt ismétlik majd meg.

    A brit márka 2010-ben próbált – sikertelenül – belépni a királykategóriába, akkor még Dave Richards vezetésével, 2016-tól pedig a Red Bull sponzoraként voltak jelen.

    A következő szezonban gyári csapattal térnek vissza, miután Lawrence Stroll segítségével átveszik a Racing Pointot.

    De sokan talán nem is tudják, hogy az Aston Martin 60 évvel ezelőtt már kipróbálta magát az F1-ben, katasztrofális eredményekkel.

    Sir David Brown vezette akkor a márkát, és a 40-es és 50-es években sportautózásban szerepeltette a járgányokat. A Le Mans-i 24 óráson mutatott versenyképesség pedig arra sarkallta, hogy kipróbálja az autókat a Forma-1-ben is.

    Brown tudta, hogy nem veheti fel a versenyt a Ferrarikkal és a Maseratikkal, ezért rögtön két autót is fejleszteni kezdtek. Azonban ez nem előnye, hanem hátránya lett végül a projektnek.

    DBR4-est – az első típust – 1957-ben kezdték fejleszteni, de csak két évvel később gurulhatott pályára, mert a gyár a Le Mans-ban induló gépre helyezte a hangsúlyt, ami győzelmet is jelentett a 24 órás versenyen.

    Eközben debütált a Forma-1 számára elkészített autó is, Roy Salvadori révén egy bajnokságon kívüli versenyen második hellyel nyitott. Ám mire rangosabb versenyekre is eljutott, addigra a mezőny áttért hátsó motorhoz, így a koncepció idejétmúltnak számított.

    Két hatodik helyet értek el – ez nem ért pontot akkoriban – négy versenyből, amin indultak 1959-ben. A következő évben pedig rajthoz álltak a Brit Nagydíjon a DBR6-ossal, – továbbfejlesztett változat – de mindössze egy 11. helyet szereztek, így véget is ért az Aston Martin F1-es kalandja.

    A Racing Point tavaly megszerezte – ezen a néven – első győzelmét. Az átnevezett csapat pedig ezzel a lendülettel tovább öregbítené a britek hírnevét.

  • Lawrence Stroll hisz Vettelben: Bajnokká fog majd tenni minket

    Lawrence Stroll hisz Vettelben: Bajnokká fog majd tenni minket

    Miután az idei szezon végén elhagyta a Ferrarit, Sebastian Vettelnek egy új csapat után kellett néznie. A négyszeres világbajnok német pilótára végül le is csapott Lawrence Stroll, akinek köszönhetően az Aston Martin név visszatér a Forma-1-be az idei szezontól kezdődően.

    Az olasz istálló már a 2020-as szezon kezdete előtt bejelentette Vettel távozásának hírét, ami miatt Vettel óriási bajba került, mert a topcsapatok és a jobb középcsapatok ülései gyorsan elkeltek. Egy ideig úgy nézett ki, hogy az 53-szoros futamgyőztes Vettel akár szögre is akaszthatja a sisakját, azonban még a Toszkán Nagydíj előtt robbant a bomba, hogy a négyszeres világbajnok az Aston Martinnál fogja folytatni Sergio Pérez helyén.

    Vettel rengeteg kritikát az utóbbi két szezonban nyújtott teljesítményéért, azonban a ki nem kényszerített hibák és a rossz teljesítmények ellenére Lawrence Stroll hisz Vettelben és szerinte a négyszeres világbajnok képes lesz sikerre vinni a silverstonei istállót.

    „Sebastian egy rendkívül nehéz szezonon van túl,” – nyilatkozta Lawrence Stroll. „Mindannyian rendkívül nehezen fogadnánk azt, ha már a szezon kezdete előtt elveszítenénk a munkánkat. Ez mentálisan komolyan érinthette Sebet és mindannyian tudjuk, hogy az F1-ben ez mennyit jelent.

    „Az idei szezonban is egy olyan autót kellett vezetnie, amiben nem érezte magát kényelmesen. Ezt már 2014-ben is láthattuk az utolsó red bullos évében. Azonban Seb egy négyszeres világbajnok és nem hiszem, hogy egy évad alatt elfejtette azt, miként kell vezetni. Szerintem kevés olyan versenyző van a Paddockban, aki keményebben és alázatosabban dolgozna nála.”

    Végezetül Stroll azt is hozzátette, hogy biztos abban, hogy Vettel képes lesz majd sikereket elérni és be lesz képes tölteni a vezéregyéniség szerepét.

    „Az egyik legjobb módszer a siker eléréséhez az, hogy elhitessük a szerelőinkkel és a mérnökeinkkel, hogy ők a bajnokok. Így képesek lesznek úgy dolgozni, mint az igazi bajnokok. Természetesen mondanom sem kell, hogy ott lesz velük egy négyszeres világbajnok is az idei szezontól.”

  • Stroll: Még nem hivatalos, de az Ausztrál Nagydíjat elhalasztják

    Stroll: Még nem hivatalos, de az Ausztrál Nagydíjat elhalasztják

    Az eredetileg idénynyitó Ausztrál Nagydíjat az évad végére halasztják, állítja az Aston Martin csapattulajdonosa, Lawrence Stroll.

    „Melbourne nem lett törölve, de halasztották. Ezt még hivatalosan nem jelentették be, viszont hamarosan megteszik. Valamikor ősszel fogunk odamenni, az első verseny pedig Bahreinben lesz” – nyilatkozta a kanadai csapata új főszponzorának bejelentése előtt.

    A csapatok egyébként a hét elején egyeztettek Stefano Domenicalival, az F1 új ügyvezetőjével az átszabott versenynaptárral kapcsolatban, melynek lehetséges eredményéről már beszámoltunk.

    „Azt hiszem, nehéz lesz az első 2-3 hónap” – folytatta Stroll. „Van egy kis fény az alagút végén a vakcinával. Úgy gondolom, az első néhány verseny nagy kihívást fog jelenteni. De le a kalappal a FOM és a FIA előtt, hogy sikerült lebonyolítani 23 hét alatt 17 versenyt, nagyobb fennakadás nélkül, lenyűgöző módon. A legrosszabbon már túl vagyunk, tavaly pedig már megtanultuk, hogyan vészelhetjük át az idei évet.”