Címke: Lawrence Stroll

  • Marko: Vettel az elsőszámú pilóta Stroll csapatában

    Marko: Vettel az elsőszámú pilóta Stroll csapatában

    Sebastian Vettel újra „első számú” versenyző lett az Aston Martinnál, állítja a német korábbi főnöke, Dr. Helmut Marko. A Red Bull versenyzői programjának ismert vezetőjeként Marko hozta Vettelt még tinédzserként a Forma-1-be, aki a Ferrari kedvéért hagyta ott őket, akkor már négyszeres világbajnokként. Ez a kaland tavaly már nagyon rosszul ment neki, de 2021-ben is először szenvedett az Aston Martinnal a ma már 33 éves pilóta. Monacóban és Bakuban ugyanakkor rátalált Vettel a régi formájára. Marko szavaival élve, „ez az a Vettel, akit mindenki ismer”, fogalmazott a bakui dobogós helyezése után az Auto Motor und Sportnak:

    Öröm volt látni őt a pódiumon, és mindenekelőtt az előzéseit. A Gaslyval folytatott küzdelmét. Az első körét. Elégedettséggel tölt el az, hogy ilyen rövid idő alatt sikerült fordítania. Remélem, hogy más pályákon is ez lesz vele.”

    Markonak ismert a körülményes viszonya a Mercedesszel, ezért nem állta meg végül, hogy a Lawrence Stroll által tulajdonolt Aston Martinnak szóljon be a 78 éves szakember, így poénkodott egy sort a milliárdoson és Lance nevű fián:

    „Vettel az elsőszámú a Stroll csapatban, aminek apu feltehetően nem nagyon örül.”

  • Kolles szerint Stroll mercedeses ‘bevásárlókörútja’ demoralizálta a csapatot

    Kolles szerint Stroll mercedeses ‘bevásárlókörútja’ demoralizálta a csapatot

    Colin Kolles úgy véli, hogy az Aston Martin dolgozói rendkívül demoralizáltak, miután Lawrence Stroll tervei visszafelé sültek el.

    Az egykori csapatfőnök mostanában többször is kóstolgatta korábbi munkahelyének „új” tulajdonosát és a Mercedes vezetőjét. Nemrég a német sajtónak ugyanis úgy fogalmazott, hogy Toto Wolff csak a kanadai milliárdos ölebe. Továbbá jobb lesz, ha Sebastian Vettel vigyáz a barátaival, mivel csak azért vették őt oda fel, hogy az ifjú Lance-t jobb színben tüntesse fel.

    Kolles most újra elővette éles pengéjét és egy suhintással odavágott az Aston Martin tulajdonosának. A román-német szakember szerint azzal, hogy a 61 éves üzletember ráerőltette az alakulatra tavaly a „rózsaszín Mercedest”, szembe ment a technikai gárda filozófiájával:

    ,,A múltban a mérnököknek meg volt engedve az, hogy saját képességeiket tökéletesítsék és fejlesszék. Kevés volt ugyan a költségvetés, de ők nagyon fiatalok és motiváltak voltak, sőt bizonyos esetekben roppant innovatívak is. Mióta Stroll lett a vezető megváltoztak a dolgok, úgy értem, minden megváltozott.” – ecsetelte az 53 éves ex-vezető.

    A legnagyobb változás Kolles szerint az volt, hogy egy az egyben megrendelte a kanadai a 2019-es Mercedes másolatát.

    ,,A mérnökök egy másik autót akartak építeni olyan hátsó résszel, mint a Red Bullé, ugyanis évek óta e filozófia mentén haladtak. Stroll viszont a Mercedes másolatát akarta, ugyanis így érhette el a legkönnyebben a céljait. Vagy az ő módszere szerint, vagy sehogy – ilyen a mentalitása. Így hát mindent megvett Wolfftól.”

    A 2021-es változtatások leginkább a csillagosokat és a zöldeket érintette. Míg Ezüst Nyilak tudtak gyorsan reagálni, addig a kanadai-brit csapat nem.

    ,,A mérnökök nem tudnak mit kezdeni egy olyan autóval, amit nem ők álmodtak meg, és nem is akartak. Most rendkívül demoralizáltak, és ez ott lóg a levegőben. Nagy az elégedetlenség a csapatban.” -tette hozzá Kolles a Sport1.de-nek.

     

  • Az Aston Martin még nem lőtte el az összes puskaporát az FIA ellen?

    Az Aston Martin még nem lőtte el az összes puskaporát az FIA ellen?

    A 2021-re bevezetett szabályok miatt továbbra is dúl a vita az FIA és az Aston Martin között.

    Az egész ügy még Imolában pattant ki, mikor is Otmar Szafnauer igazságtalannak titulálta a szezonra alkotott regulákat, mondván azért léptek érvénybe, hogy lassítsák a Mercedest. A csapatfőnök akkor úgy fogalmazott, hogy mindenképpen szeretne értekezni a Szövetséggel, viszont a jogi lépések megtételét sem zárhatja ki.

    A Red Bull csodálkozva állt a szituáció előtt, ugyanis nem értették, miképp is gondolja azt a kanadai-brit csapat, hogy egy futam után (Imolában tett nyilatkozat) változtatni fog a regulákon az FIA. Az sem segített az istállón, hogy a megnevezett Mercedes sem állt ki mellettük, tovább az sem az ő malmukra hajtotta a vizet, hogy a csillagosok ott tudtak és tudnak lenni az élen.

    Lawrence Stroll is perrel fenyegetőzött, majd ezután elhalkult a vita. A csapat kijelentette, hogy nem akar ” a rossz vesztes” szerepébe kerülni, így inkább elengedik az ügyet. Ezzel pedig a béke újra felüthette volna a fejét a résztvevők között.

    Portimãoban viszont egy teljesen más történet járta körbe a paddockot. Az Aston Martin továbbra is váltig állítja, hogy a módosításokkal le akartak fegyverezni bizonyos koncepcióra épülő autókat. Nevezetesen a Mercedest W12-es gépét, valamint a „zöldek” AMR21-es konstrukcióját. A padlólemezen ejtett bevágások, a diffúzor és a fékhűtés mentén történő változtatások több leszorítóerő veszteséggel jár nekik, mint azoknak akiknek „autójuk jobban meg van emelve”.

    A regulák viszont egyértelműek és vitathatatlanok. Az Aston Martin abba kapaszkodhat, hogy a szabályalkotási folyamat nem felelt meg az előírásoknak. Az istálló állítja, hogy a Technikai Bizottságban három ellenszavazat is volt. A jelenlegi eljárás szerint ez viszont elegendő lehetett volna arra, hogy megakadályozzák a korrekciós változtatások bevezetését.

    A szándék nem ezt diktálja:

    A kanadai-brit csapat szerint rajtuk kívül még a Mercedes és a McLaren voksolt a változtatások ellen. Az utóbbi istálló viszont nem is akar erről tudomást venni, hiszen semmi hasznuk sem származik ebből. Biztonsági okokra hivatkozva az FIA ugyanis bármikor módosíthat a regulákon, és a 2021-es aero változtatások is ebbe a kategóriába estek. Mivel a 2019-es prototípusokat alkalmazza a Pirelli, attól féltek, hogy az abroncsok nem fogják bírni a terhelést. Erről májusban egyhangúlag döntöttek a mentőcsomag feltételének részeként.

    Az Aston Martin ugyanakkor kevés eséllyel viheti véghez akaratát. Ugyanis ha valamelyik istállót ez nagy mértékben hátráltatta volna, akkor a mérnökök már akkor szóltak volna erről. Nehéz elképzelni azt, hogy a Mercedes ne harcolt volna valami ellen, ami őket egyértelműen hátrányos helyzetbe hozza.

    Az sem valószínű, hogy az FIA technikai részlege képes lett volna ilyen kölcsönhatást teremteni. Szélcsatornába kellett volna tesztelniük alacsony illetve magas hasmagasságú konstrukciókat ahhoz, hogy egyáltalán felmérjék azt, hogy az eredmények mentén jobban árt-e valamelyik koncepciónak a változtatás.

    Mégsem marad ki a dologból a Mercedes?

    Mindenesetre az Auto Motor und Sport szerint a paddockban az a hír terjeng, hogy Lawrence Stroll nem akarja feladni ezt az ügyet. A kanadia üzletember állítólag segítséget kért jó barátjától, Toto Wolfftól. A Mercedes erejével ugyanis megmozdulhatna a Világtanács is, amivel akár vissza is vonhatnák az utólagos módosításokat. Az Aston Martin szempontjából nézve kár, hogy a csillagosok nyertek Portugáliában, mivel így nehéz lesz azzal érvelni, hogy az alacsony hasmagasságú autókat hátrányosan érti a regula. A zöldeknek ezen felül ott van még a saját hiányosságuk is a tempó tekintetében.

    Arra sincs garancia, hogy egy utólagos szavazás során többségben lennének azok, akik a regula eltörlése mellett voksolnának. A Mercedes partnercsapatainak (McLaren, Williams) a saját érdekük ellen kellene így szavazniuk, ha a motorpartner kedvében akarnának járni.

    Ha az ügy nem Stroll szája-íze szerint alakul, akkor továbbra is a pert látja járható útnak. A milliárdoson is nagy a nyomás, hiszen a befektetők és partnerek, akiket az újjáélesztett projektbe invitált nem boldogok. Attól tartanak ugyanis, hogy a terv nem fog működni. A pályán tündökölnie kellene az Aston Martinnak, ami alapján még több utcai autót adhatnának el. Viszont a legutóbbi 0 pontos teljesítményük biztosan nem segít a gondjaikon.

    Az Aston Martin fenyegetőzéséről szóló podcast adásunkat alább hallgathatjátok meg:

    https://open.spotify.com/episode/2PxA0jG8BTzznDbMlp05nI?si=SjmMUtHtQqeYi6K_tQIHmA

  • Az Aston Martin már nem akar jogi lépéseket eszközölni az F1 ellen

    Az Aston Martin már nem akar jogi lépéseket eszközölni az F1 ellen

    Most már nem akar jogi lépéseket eszközölni az Aston Martin a 2021-es aero szabályok bevezetése miatt.

    Hetekkel ezelőtt Otmar Szafnauer kikelt magából és igazságtalannak nevezte a nemrég életbe lépő módosításokat. A kanadai-brit csapat vezetője úgy gondolta, hogy a változtatások azért jöttek létre, mert így akarták lassítani a Mercedes. Mivel az Aston Martin is hasonló filozófia szerint tervezte autóját, így ők húzták a legrövidebbet.

    Az amerikai csapatfőnök kihangsúlyozta, hogy először is beszélni szeretnének az FIA-val a helyzetről, ám a jogi lépések megtételét sem zárta ki.

    Lawrence Stroll elhintette azt is, hogy a Liberty Media erőltette némileg a módosításokat, ugyanis azt akarták, hogy a Mercedes stílusú, alacsony hasmagassággal rendelkező csapatok hátrányba kerüljenek.

    Michael Schmidt, az Auto Motor und Sport szakírója azonban úgy tudja, hogy az Aston Martin feladta a harcot, mivel nem akar a „rossz vesztes” képében tetszelegni. Ezen felül a csapat hadjárata már ott nem indult jól, mikor a csillagosok sem álltak ki mellettük:

    ,,Mindannyian egyetértettünk abban, hogyan kellene leredukálni a leszorítóerőt. Megkérdeztük azt is magunktól, hogy ez minden csapatot és minden koncepciót egyformán érint-e majd, ugyanis attól féltünk, hogy valamelyik versenytárs így előnyhöz jut.” – magyarázta James Allison, a Mercedes technikai igazgatója.

    Az Aston Martin érvelése minden bizonnyal ott omlott össze teljesen, mikor a sportág főszereplői az F1 technikai biztosságának legutóbbi ülésén megvitatták a dolgot.

    ,,A csapatok egyetértettek abban, hogy összes javaslat közül az alvázzal kapcsolatos volt a legjobb és a legbiztonságosabb. A hátsó szárnyak méretét is csökkenthettük volna, ám azt senki sem akarta. Ha valaki felismeri akkor, hogy számára a mostani koncepció komoly hátránnyal bír, akkor biztos elmondta volna.” – nyilatkozta az ügy kapcsán James Key, a McLaren technikai igazgatója.

  • Colin Kolles: Toto Wolffot csak úgy becézik, hogy Lawrence Stroll ölebe

    Colin Kolles: Toto Wolffot csak úgy becézik, hogy Lawrence Stroll ölebe

    Colin Kolles szerint Toto Wolffot páran csak Lawrence Stroll ölebének hívják a háttérben.

    A korábbi csapatfőnök, aki a silverstone-i gárdát is irányította (még a Spyker és a Force India korszakban), markáns véleményt fogalmazott meg egykori kollégájával szemben.

    ,,Mr. Wolff valamikor az üzleti partnerem volt. Én vittem őt be a Forma-1-be, bár néhányan nem akarnak erről tudomást venni. Azt a struktúrát (Mercedes) amiben most van, különben Ross Brawn álmodta meg és hozta létre.” -nyilatkozta a korábbi román-német vezető a Sport1.de-nek.

    Az osztrák csapatfőnök az elmúlt években, részesedést vásárolt az Aston Martinból, aminek többségi tulajdonosa végül a kanadai milliárdos lett. Így nemcsak az autógyárak kapcsolata lett szorosabb, hanem némileg a két istálló barátsága is megerősödött. Kolles ugyanakkor nem nézi jó szemmel kettőjük üzleti kapcsolatát, ezért még az Aston Martinhoz szerződő Sebastian Vettelt is figyelmeztette arra, hogy nagyon vigyázzon újdonsült munkaadóival.

    ,,Az a véleményem, hogy Sebastian Vettel számára nagyon is veszélyes a Stroll-Wolff kombináció. Rengeteg dolog folyik ugyanis a háttérben. Különben is a háta mögött, csak úgy hívják őt (Wolff), hogy Mr. Stroll ölebe. Ezt még Bernie Ecclestone aggatta rá.”

  • Stroll és az Aston Martin megütheti a bokáját a jogi fenyegetőzés miatt?

    Stroll és az Aston Martin megütheti a bokáját a jogi fenyegetőzés miatt?

    Ralf Schumacher szerint a milliárdos Lawrence Stroll az Aston Martin csapat tulajdonosa mozgathatja a szálakat azon jogi fenyegetőzések kapcsán, melyet a Forma-1-es hatóságok kaptak.

    A Red Bull tanácsadója, Dr. Helmut Marko szerint – akinek véleményét sokan osztják – „érthetetlen”, hogy az Aston Martin miért fenyegetőzik perrel a 2021-es aerodinamikai szabálymódosítások miatt.

    A csapat szerint a Liberty Media, az FIA, sőt a Pirelli is összeesküdött egymással, és kulcsfontosságú változtatásokat vezettek be annak érdekében, hogy lelassítsák a Mercedest, és ezzel az Aston Martint is, melyet Toto Wolff „járulékos veszteségnek” titulálta.

    Vasárnap a Pirelli főnöke, Mario Isola visszautasította azokat az feltevéseket, miszerint a 2021-es gumikat emiatt változtatták volna meg.

    „Bármilyen változtatás is történik, az valakinek jobban, valakinek kevésbé fekszik” – mondta. „Nem lehet mindenkit boldoggá tenni.”

    „De senki sem számított arra, hogy egy világjárvány leállítja az egész világot. Megbeszéltük a helyzetet a csapatokkal, de amikor az FIA változtatott a technikai szabályokon, nem tudtuk garantálni, hogy megfelelő jellemzőkkel bíró gumikat tudunk majd szállítani” – tette hozzá Isola.

    „A gyárak zárva voltak, mi otthon maradtunk, nem tudtunk tenni semmit sem. Amikor lehetőség nyílt arra, hogy fejlesszünk valamit, prototípusokat készítettünk, duplán ellenőriztük a megbízhatóságot, majd teszteltük őket a pályán.”

    „Minden gyorsan történt, korlátozott tesztelési lehetőséggel. Nyilvánvalóan nem akartunk egyik csapatnak sem ártani, csak alkalmazkodtunk a mindenkit érintő változásokhoz, és véleményem szerint a legésszerűbb megoldást választottuk” – mondta az olasz.

    Ralf Schumacher szintén kritikusan szemléli az Aston Martin csapat panaszát.

    „Kicsit furcsa a második versenyhétvégén arra következtetésre jutni, hogy hátrányban vannak” – mondta a német Sky-nak.

    Stroll állhat a fenyegetőzés mögött

    Schumacher azt gyanítja, hogy nem a csapatfőnök Otmar Szafnauer, hanem az Aston Martin csapattulajdonosa, Lawrence Stroll az, aki a jogi fenyegetőzés mögött áll.

    „A ‘nagyfőnök’ nem szeret veszíteni. Sikeres üzletemberként nincs ehhez hozzászokva” – mondta az egykori F1-es pilóta.

    „Ő is az a fajta ember, aki mindig érvényesülni akar, tehát a jelek szerint most így próbálkozik. De az a tippem, hogy meg fogja ütni a bokáját.”

    Schumacher azt is sejti, hogy Stroll azért dühös, mert a csapatot tavaly megbüntették a „rózsaszín Mercedes” autómásolási ügy miatt.

    „Talán ezért gondolják úgy, hogy most ezért jár nekik némi szívesség” – mondta Schumacher.

  • A Ferrari korábbi csapatfőnöke kész csatlakozni az Aston Martinhoz

    A Ferrari korábbi csapatfőnöke kész csatlakozni az Aston Martinhoz

    A Ferrari korábbi csapatfőnöke Marco Mattiacci kész arra, hogy visszatérjen a Forma-1-be az Aston Martin csapatával.

    Az 50 éves olasz szakember Steffano Domenicalli távozását követően vezethette a Vörösöket a 2014-es szezon folyamán, minden komolyabb F1-es tapasztalat nélkül.

    A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint Mattiaccit mindössze egyetlen lépés választ el a silverstonei istállótól, amit a multimilliárdos Lawrence Stroll vezet. A bennfentes Lorenzo Pastuglia pedig úgy tudja, hogy a növekedésért és az autó fejlesztéseivel foglalkozóosztályért fog majd felelni.

    „Az értesüléseimet a Gazzetta Motori is megerősítette,” – mondta Pastuglia.

    Az újságíró hozzátette, hogy Mattiacci és Stroll kapcsolata egy évtizede erősödött meg, amikor az olasz még a Ferrari eladásaiért felelt Észak-Amerikában.

  • Stroll eladja a Kanadai Nagydíj korábbi versenyhelyszínét!

    Stroll eladja a Kanadai Nagydíj korábbi versenyhelyszínét!

    Lawrence Stroll eladja Mont-Tremblant versenypályáját, amelyet már az elmúlt 20 évben birtokolt. A ma már Aston Martin főnök és üzletember Stroll úgy döntött, hogy a Montreal melletti pályának új gazda kell, amely ismert a festői környezetéről, hiszen egy síparadicsom is. Ráadásul a Kanadai Nagydíjat is itt rendezték 1968-ban és 1970-ben.

    A pályát 2000-ben vásárolta meg, és jelentős összeget költött a helyszínre, hiszen teljesen újra aszfaltoztatta azt és modernizált mindent, hogy megfeleljen az FIA előírásoknak. Ennek ellenére nem rendelkezik a szervezet hivatalos minősítésével. A felújításnak köszönhetően 2007-ben volt itt Champ Car verseny is.

    A létesítmény megfelel a nemzetközi szabványoknak, rendelkezik a legmagasabb szintű gokartengedéllyel is, amely a pályán belül található.

    Mivel Stroll most már a Forma-1-es csapatára és az Aston Martin üzletmenetére koncentrál, úgy határozott, hogy eladja a versenyhelyszínt. Az új tulajdonosok pedig egy olyan vállalkozáshoz juthatnak, ahol egy idényben folyamatosak a pályanapok és a helyiek is örömmel használják a teljes szezon alatt.

    Aki ajánlatot tenne, itt megteheti.

  • Stroll szerint az F1-es közönség 80%-a nagy teljesítményű autókat vesz

    Stroll szerint az F1-es közönség 80%-a nagy teljesítményű autókat vesz

    Az Aston Martin elnöke, Lawrence Stroll a Financial Timesnak adott interjúban beszélt arról, mik a tervei a márka közúti autó-részlegével.

    A kanadai Stroll tavaly óta vezeti a brit márkát, mely idén már a Forma-1-be is visszatér.

    Ami pedig a közutat illeti, Stroll új, akkumulátoros SUV-t tervez.

    „Az SUV Walesben épül majd, a sportautók, pedig itt fognak épülni (Gaydonban)” – mondta a Financial Timesnak.

    Ahogy ma már minden márka, az Aston Marin is a hibrid és elektromos irányba tervet elmozdulni. Már csak amiatt is, mert az Egyesült Királyság 2030-ra betiltja majd a nem hibrid benzines, valamint dízel autókat.

    E folyamatot segíti a Mercedes-Benzzel való partnerség, mely 20%-os részesedéssel is jár.

    „Messze a riválisaink előtt járunk, ez pedig a Mercedesszel való együttműködésünknek köszönhető” – mondta Stroll.

    „Lesz elektromos, frontmotoros verziónk a DB11/Vantage-ból, és lesz egy négykerék-meghajtású SUV-nk, de a neveiket még nem tudjuk.”

    De vajon megmarad-e az Aston Martin imidzse, varázsa, ha elmozdulnak az elektromos irányba?

    „A gyönyörű kasznink, felfüggesztésünk, járműdinamikánk, egyedi enteriőrünk” az, ami miatt Stroll szerint az ügyfelek lelkesedése nem fog csökkenni.

    Az Aston Martin már a koronavírus járvány előtt is anyagi gondokkal küzdött, így átálltak arra, hogy egy új modell építését csak akkor kezdik meg, ha már van rá vevő.

    „Azáltal, hogy egy kicsit megmutattuk a hiány első jeleit, máris láthatjuk az eredményeket” – mondta Stroll. „Szeptemberig már elkeltek a sportautók, a DBX pedig júliusig.”

    Stroll szerint emellett a közúti autóealadásaikra nagy hatással van a Forma-1-es szereplés is.

    „Az F1-et néző emberek 80%-a high performance autókat vásárol, különféle árkategóriákban” – mondta Stroll. „A 23 ország közül, melyekben van verseny, 20-ban van kereskedésünk.”

  • Vettel szerint csapattársa, a kanadai Stroll alulértékelt

    Vettel szerint csapattársa, a kanadai Stroll alulértékelt

    Sebastian Vettel megvédte újdonsült csapattársa, Lance Stroll eddig elért eredményeit. A 22 éves srác az Aston Martin csapat tulajdonosának, Lawrence Strollnak a fia, akit gyakran kritizálnak azon kiváltsága miatt, ahogyan eljutott a Forma-1-ig. A német Skynak azonban a négyszeres világbajnok így nyilatkozott róla:

    „Lebecsülték őt. Manapság nagyon hamar ítélkeznek az emberek. Ezt én megtapasztaltam. Azt hiszem ugyanakkor, hogy tavaly óriási fejlődésen ment keresztül. Egyértelműen megvan benne a potenciál, így ha hozzájárulhatok ahhoz, hogy még kényelmesebben érezze magát, akkor ezt megteszem. Ha tudok tanítani neki valamit, én leszek az utolsó, aki rejtegetné ezt előle. Soha nem volt ilyen a hozzáállásom, vagy a filozófiám.”

    A La Presse-nek Stroll szerdán így nyilatkozott:

    „Személy szerint idén sokkal konzisztensebb eredményeket várok magamtól. Maximalizálni akarom a lehetőségeim számát, és minden versenyen pontot akarok szerezni. Tavaly jól kezdtem, de nem voltam következetes a szezon második felére.”