Címke: Lawrence Stroll

  • Szafnauer: Mindkét félnek jobb, hogy elhagytam az Aston Martint

    Szafnauer: Mindkét félnek jobb, hogy elhagytam az Aston Martint

    Otmar Szafnauer úgy véli, minden félnek jobb volt, hogy a télen elhagyta az Aston Martint, mielőtt az Alpinehoz új Forma-1-es csapatfőnökeként csatlakozott volna. Szafnauer sokáig volt a silverstone-i székhelyű Aston Martin F1-es csapat főnöke, egészen a Force India korai időszakáig visszamenőleg. Tavaly kiderült, hogy az Alpine-hoz való átigazolás küszöbén állt, ami kérdéseket vetett fel az Aston Martinos jövőjét illetően. Szafnauer novemberben Interlagosban még azt mondta, hogy „nem áll szándékában távozni”, és hosszú távú szerződése van, miután a médiában megjelent híreket „spekulatív találgatásoknak” nevezte.

    Januárban azonban az Aston Martin megerősítette, hogy Szafnauer távozott az F1-es csapata vezérigazgatói és csapatfőnöki posztjáról. Az Alpine-hoz való váltását aztvégül án február közepén, a szezon előtti tesztek megkezdése előtt jelentették be. A Motorsport.com kérdésére, hogy mi változott azóta, hogy azt állította, nem áll szándékában elhagyni az Aston Martint, Szafnauer kifejtette, hogy „eltelt némi idő”. Erről az F1 heti második előszezoni tesztjén Bahreinben beszélt már:

    „Azon a ponton nem állt szándékomban távozni. Aztán az idő haladt előre, és a dolgok megváltoztak az Astonnál. Úgy gondoltam, hogy mindkét fél számára jobb, ha máshol keresgélek.”

    Szafnauer kulcsszerepet játszott abban, hogy a csapat 2018-ban a Force Indiától a Racing Pointhoz került, miután előbbi pénzügyi összeomlása után Lawrence Stroll megmentette az istállót. A csapat 2021-re Aston Martinra változott, miután Stroll részesedést szerzett a brit autógyárban. A korábbi McLaren F1 vezér, Martin Whitmarsh kinevezése az Aston Martin új csoportvezérigazgatójává azonban kérdéseket vetett fel Szafnauer pozíciójával és feladatkörével kapcsolatban, amely szerinte változatlan marad. Szafnauer az Alpine F1-es menedzsmentjének szélesebb körű átszervezésének részeként csatlakozott az Alpine-hoz. Ennek keretében a korábbi ügyvezető igazgató, Marcin Budkowski is távozott. Így folytatta:

    „Igazán élvezem itt a munkát, ez a hatodik napom. Pár napot eltöltöttem a gyárban, próbáltam körbejárni és annyi emberrel találkozni, amennyivel tényleg csak lehet az első napokban. Kellemes csalódás volt, hogy sok olyan arcot láttam ott, akiket a múltamból ismertem, legyen szó a Hondáról, a British American Racingről, vagy akár a Force Indiáról. Tudom, milyenek ilyen helyzetben az emberek. Nagy potenciál van bennük, hasonló gondolkodású emberek, akik egy irányba húznak, és jól akarnak teljesíteni. Nagyszerű múltjuk van. Nyertek már korábban, remek az infrastruktúrájuk, szóval nagyon várom már, hogy együtt dolgozhassak velük.”

  • Stroll: a Valkyrie mégis indulhat Le Mans-ban

    Stroll: a Valkyrie mégis indulhat Le Mans-ban

    Bár eleinte az Aston Martin lelkes volt az új Hypercar szabályrendszer iránt, végül visszamondták a Valkyrie-programot. Most azonban újabb fordulat jöhet a történetben.

    2020-ban egy évvel a Hypercar-kategória elindulása előtt a brit márka az új F1-es csapatára hivatkozva lemondta a WEC-ben való részvételt.

    A márka tulajdonosa, Lawrence Stroll az idei Forma -1-es autó bemutatásakor már azonban lehetőségnek nevezte a hosszútávú sorozat legfelsőbb kategóriáját.

    „Teljes mértékben az a célunk, hogy az F1-en kívüli versenyekbe is bekapcsolódjunk. Nem hagytuk abba a GT3-as és GT4-es autók futtatását, és két éve még nyertünk (GTE Pro kategóriát) Le Mans-ban. Ez a program ezután is folytatódni fog, sőt, javítunk rajta.” hangsúlyozta Stroll.

    „Ráadásul már megbeszéléseket folytatunk arról, hogy visszatérjünk Le Mans-ba. De nem tartunk még ott. Versengő típus vagyok és egész életemben az voltam, a véremben van, ezért is vagyok itt. De abban a kategóriában fogunk versenyezni, amivel a megfelelő üzenetet közvetíthetjük.”

    Egyik legelső gyártóként kötelezték el magukat a Hypercar mellett, de a Red Bullal – és Newey-val történő szakítást követően Stroll nem erőltette a dolgot.

    Amennyiben a kanadai igent mond – a Toyota, a Peugeot és a Ferrari példáját követve – a teljesen saját, LMH szabályrendszer lenne a megfelelő a britek számára. A Valkyrie AMR Pro-t kifejezetten arra fejlesztették, hogy minél gyorsabban körbe tudjon menni a Le Mans-i pályán – az előzetes számítások szerint 3 másodperccel gyorsabban, mint a 2021-es pole kör.

  • Stroll nem igazolna el az Aston Martintól

    Stroll nem igazolna el az Aston Martintól

    Lance Stroll tisztázta, hogy ha adódna egy lehetőség számára egy topcsapatnál, akkor sem hagyná ott az Aston Martint.

    Stroll a negyedik szezonját kezdi immáron az édesapja tulajdonában lévő, silverstone-i székhelyű csapattal, és a másodikat az Aston Martin név alatt futva.

    „Hiszek ebben a projektben” – szögezte le a kanadai a RacingNews365 kérdésére. „Az új gyár hamarosan felépül. Sokan jönnek a fedélzetre, úgyhogy szerintem nagyszerű itt.”

    Történtek személyi változások is a csapat vezetőségében, Otmar Szafnauer helyére Mike Krack érkezett.

    „Jó, hogy Mike itt van köztünk” – folytatta Stroll az új főnököt dicsérve. „Igazából most találkoztam vele először személyesen, de az önéletrajza, a motorsportban szerzett múltja kiváló, és nagyszerű adalék a csapatnak. Nagyon izgatott vagyok, hogy elkezdhetek vele együtt dolgozni. Úgy gondolom, hogy sokat segíthet nekünk abban, hogy elérjük a céljainkat, és ő egy nagyszerű tagja lesz a csapatnak.”

    Végül Stroll kitért arra, hogy mit vár az idei szezontól, melyre csapata már régóta lázasan készül, az elsők között bemutatva a versenyautóját.

    „Nem állok készen bármilyen cél kitűzésére, relatív az egész” – mondta. „Például 2020-ban volt egy olyan autónk, amellyel dobogós helyezésekért és alkalmanként győzelmekért küzdhettünk. Nagyon gyakran harcoltunk az első ötben, az első háromban, és néha a futamokat is vezettük. Aztán tavaly meg a pontszerző helyekért harcoltunk, a 8-11. hely környékén. Szerintem ez egy nagyon relatív dolog, hogy hol áll az autód az erősorrendben. Arra kell koncentrálnod, hogy a lehető legtöbbet hozd ki abból a csomagból, amivel a csapat rendelkezik. Minden évben erre koncentrálunk.

    Még nem tudjuk, hol állunk a rajtrácson. Szóval nem hiszem, hogy ésszerű lenne elvárásokat támasztani azzal kapcsolatban, hogy hol kellene célba érnünk, mielőtt még kiérnénk a pályára. De a csapat célja szerintem az, hogy nagyon egységesek legyünk, és minden apró részletre koncentráljunk, amivel javíthatunk az új autón. A tesztek során rengeteget kell majd tanulnunk, és annyi mindent kell majd megértenünk és kipróbálnunk. Szerintem nagy előnyre tehetünk szert, ha a legtöbbet hozzuk ki ezekből az új szabályokból, amelyeket jelenleg még egyetlen csapat sem ért igazán.”

  • Aston Martin: A költségvetési plafon miatt szorosabb a fejlesztési verseny

    Aston Martin: A költségvetési plafon miatt szorosabb a fejlesztési verseny

    Az Aston Martin optimistább, amiért a költségplafon miatt szorosabb lesz a fejlesztési verseny az F1-ben, de attól tart, hogy az új gyáruk működésének megkezdéséig kell megpróbálniuk felzárkózni. A Forma-1 a költségvetési korlátozása a második évébe lép, de lényegében ez az első, amelyben jelentős idényen belüli fejlesztések lesznek. Az Aston Martint, vagy korábbi nevén Force Indiát, a korábbi tulajdonosi hátteréből adódóan rendszeresen korlátozták a pénzügyi lehetőségek. Lawrence Stroll mellett kiteljesedhetnek a költségvetési sapka határáig, és 2023-ban egy új gyárba is beköltöznek a silverstone-i bázisukon. Az AMR22 bemutatóján Andrew Green műszaki igazgató a fejlesztési útjukról így nyilatkozott:

    „Remélem, most, hogy a költségplafon megvan, legalább olyan gyakran tudunk majd új fejlesztéseket hozni, mint a Red Bull vagy a Mercedes.

    „Még mindig dolgozzuk magunkat előre a költségplafon határáig, ez biztos. Idén közel leszünk már hozzá, jövőre tovább támadjuk, de úgy gondolom, hogy a csapat pénzügyei igen erős lábakon állnak. Nem igazán vagyunk már pénzszűkében. Ahol korlátaink vannak, azok az erőforrásaink – az eszközök, amelyek a rendelkezésünkre állnak az autó fejlesztéséhez és ahhoz, hogy jó döntéseket hozzunk az autó fejlesztésével kapcsolatban.

    Szerintem tényleg ez az, amiben egy kicsit akadályoz minket, de ezen dolgozunk, hogy az elkövetkező években javítsunk. Ugyanakkor nem hiszem, hogy a pénzügyek megállítanának minket a fejlesztésben, csak az a képességünk, hogy jó ötletekkel álljunk elő, és fejlesszük ezeket a jó ötleteket, mielőtt az autóra pakolnánk őket.”

    A csapat 2016/17-ben a Force India néven a negyedik helyen végzett, később Racing Point néven is a konstruktőrök közt, bár tavaly a hetedik helyre estek vissza.

    Green mégis optimista, mert az alakulata visszatalálhat a róluk kialakult világképbe, és a folyamatos terjeszkedés és a nagyobb erőforrások ellenére is meg tudják őrizni ezen értéküket:

    „Keményen dolgozunk azon, hogy megőrizzük azt a kiscsapatos versenykultúrát, amelyből az egész az 1990-es évek elején indult.

    Csak olyan pilótákat akarunk magunknál tudni, akik csak versenyezni akarnak. Megpróbáljuk megtartani ezt a filozófiát, ezt a mentalitást és ezt a környezetet. Persze, bővíteni is akarunk, ami trükkös, de ezt kezelni kell. Alapvetően ez arra kényszerít minket, hogy hasonlóan gondolkodó embereket alkalmazzunk, és mi ezt is tesszük.

    „Terjeszkedtünk, és a terjeszkedés most visszavet. Most már azonban közel vagyunk a csúcspontunk eléréséhez, szóval arról van szó, hogy mindenki összeszokjon és dolgozzunk az eszközeinken. Szóval komoly izgalom és igazi pezsgés van. Úgy gondolom, hogy meg tudjuk őrizni a kis csapat szellemet, annak ellenére, hogy nagyobb istálló vagyunk már. Még mindig nem mi vagyunk a legnagyobb alakulat , de nagyobbak közé tartozunk, mint voltunk korábban.”

  • Az Aramco az Aston Martin új stratégiai partnere

    Az Aramco az Aston Martin új stratégiai partnere

    Hosszútávú megállapodást kötött egymással a Forma-1-es Aston Martin,valamint a szaúdi olajvállalat az Aramco. A csapat hivatalos elnevezése is változik, ezentúl Aston Martin Aramco Cognizant F1 Team a hivatalos megnevezésük.

    Az együttműködés egy sokkal hatékonyabb belső égésű motort, nagy teljesítményű, fenntartható üzemanyagot, fejlett kenőanyagot, valamint a nem fém alapú anyagok járműbe történő beépítését fogja magával hozni. Ezzel a csapat eleget tud tenni a Forma-1 által megszabott, fenntarthatóbb jövőképnek is.

    A közös kutatás és fejlesztés mellett komoly szponzorációs kötelezettségek is szerepelnek a megállapodásban, emiatt is került be az Aramco a csapat hivatalos nevébe is.

    „Azért vagyunk itt a sportban, hogy nyerjünk, így nagy örömmel üdvözlöm az új és lenyűgöző partnerünket, az Aramcot, akikről a tárgyalási folyamat során megtudtam, hogy óriási szellemi tulajdonnal, valamint technikai képzettséggel rendelkeznek. Ez pedig nagyban segíteni fog majd nekünk, hogy elérjük a célunkat, a Forma-1-es világbajnoki címet. E történelmi partnerségünk megmutatja, hogy mekkora ambíciónk van arra, hogy a csapatunkat úttörő és győztes gárdává varázsoljuk a Forma-1-ben és bemutassuk az Aramco termékeinek fenntarthatóságát és teljesítményét.” – fogalmazott a csapat tulajdonosa Lawrence Stroll.

    „A partnerség tükrözi az Aramco azon törekvéseit, hogy csökkentse az emissziót világszerte az autó- és közlekedésiparban. Célunk, hogy prémium üzemanyagot és kenőanyagot szállítsunk az autóipari szektornak. Az Aston Martinnal való együttműködésünk hozzájárul majd a kiváló minőségű termékeink ismertségének a növeléséhez. Ez egy olyan szövetség, amely kihasználja a mérnöki kiválóság és az innováció iránit elkötelezettségünket és amely a pályán belül és azon kívül is győzelmet eredményezhet.” – mondta az Aramco alelnöke Mohammed Al Qahtani.

  • Vettel úgy érzi, többre hivatott a középmezőnynél

    Vettel úgy érzi, többre hivatott a középmezőnynél

    A kissé búskomor Sebastian Vettel úgy érzi, nem ehhez szokott, és többre vágyik annál, minthogy a középmezőnyben viaskodjon.

    Az Aston Martin négyszeres világbajnok versenyzője közel sem elégedett az idei szezonnal. A német neve mellett 42 pont áll többek között egy dobogós helyezésnek is köszönhetően, ami a tabella 12. helyére elegendő jelenleg. Legutóbb például hetedik lett, és a német többre vágyna ettől.

    „A mezőny ezen szekciójában egyszerűen nem ugyanolyan érzés átmenni a célvonalon leintéskor” – ismerte el Vettel a Sky Sportsnak. „Győzelmekkor és dobogós helyezésekkor óriási energiát ad a szurkolók reakciója. Nevezhetjük ezt egyfajta megerősítésnek is. Most pedig hiába futok egy jó versenyt, ha az csak egy nyolcadik vagy egy tizedik helyre elég.”

    Persze Sebastian Vettel teljesen máshoz szokott az évek során. Kénytelen beletörődni, hogy jelenleg mások a célok. „Talán elkényeztettek az évek. Viszont én ahhoz szoktam, hogy az élen megyek, győzelmekért és jó pozíciókért harcolva.”

    Vettel és az Aston Martin célja természetesen az előrelépés. A 34 éves versenyző optimista. „Lawrence nagyon komoly a célokat illetően, és a csapat is jó úton halad. Minden, ami a csapatnál történik, sokkal kecsegtet a jövőre nézve. Időtávot persze nagyon nehéz szabni ezeknek a céloknak. Ott vagyunk mi, az Alpine, a McLaren és a Ferrari. Mind-mind vissza akarunk térni a győztes útra. És akkor a két jelenleg élen harcoló istállóról még nem is beszéltünk. Továbbra is hiszek abban, hogy győzni fogok, különben nem lenne értelme a pályára kigurulni sem. Semmit nem bántam meg.”

    A nem túl jó passzban lévő Vettel hangulata a csapat szerencséjére a teljesítményén nem látszik. Erről Otmar Szafnauer csapatfőnök beszélt. „Sebastian Mexikóban nagyon jól vezetett és erős versenytempót tudott hozni. A cél most az, hogy erre az erős teljesítményre tudjunk építeni Brazíliában. Interlagos egy nagyszerű pálya, ahová most már hál’Istennek visszatérhetünk.”

  • Stroll: logikus lenne az Andretti érkezése az F1-be

    Stroll: logikus lenne az Andretti érkezése az F1-be

    Az Aston Martin kanadai tulajdonosa, Lawrence Stroll örömmel látna egy újabb észak-amerikai csapattulajdonost, Michael Andrettit az F1—ben.

    Amennyiben megtörténik, hogy az Andretti felvásárolja az Alfa Romeót, egy igencsak nagy amerikai csapat csatlakozna az F1-hez.

    „Az Andretti egy nagyszerű név. Ismerem a családot, és szerintem nagyszerű lenne őket ebben a sorozatban tudni, ha a pletykák igazak.” – reagált Stroll a híresztelésekre.

    „Ha jól tudom, egy üres részvénytársaságot (SPAC) hoztak létre az Államokban, és szeretnének valamit venni a motorsportban. Érthető, én látom mögötte a logikát.”

    Valóban, az Andretti család egy új céget jegyzett be, ami már 250 millió dolláros tőkével rendelkezik, köszönhetően a befektetőknek.

    Stroll ugyan a divatiparból gazdagodott meg, de a Racing Point felvásárlása után az Aston Martinban tulajdonjogot szerzett. Most pedig a csapat székhelyét bővíti ki Silverstone-ban, az új főépület mellett szélcsatornával is.

    „Jelentős lesz az új létesítmények költsége.” – erősítette meg a kanadai. Azt is megerősítette, jelenleg 220 millió körül vannak a becslések.

    A költségsapka azonban teljesen átírja majd a csapatok pénzügyi gazdálkodását, Stroll pedig máris felkészült a hosszútávú változásokra.

    „Mindenki arra koncentrál, hogyan legyünk nyereségesek. És a Forma-1-es csapatok – amennyiben rendesen vezetik őket – nagyon jövedelmezőek lesznek majd.”

    „Úgy könnyű nyerni, hogy többet költesz a többieknél. De ez most eltűnt, ez pedig pont az erősségünket emeli ki. Ez a csapat ugyanis eddig mindig többet nyújtott, kevesebből.”

    „Erősebbek leszünk, és pont a költségsapka csúcsánál helyezkedünk majd el.”

    Lawrence Stroll, Gene Haas és a Dorilton Capital (Williams) után Michael Andretti az F1-es mezőny  negyedik tulajdonosa lehet, aki amerikai kontinensről származik.

    A racer.com információi szerint ha lesz is bejelentés, az idei Amerikai Nagydíjon nem fog történni ilyesmi.

  • Stroll: A fiam két éve a Williamsnél egy igazi „tortúra” volt

    Stroll: A fiam két éve a Williamsnél egy igazi „tortúra” volt

    Lawrence Stroll egy „igazi tortúraként” tekint a fia, Lance Williamsnél eltöltött két szezonjára. A kanadai multimilliárdos – aki nemrégiben egy nagy szabású építkezésbe kezdett – úgy véli, hogy a fia megérdemli a helyét az autósport királykategóriájában.

    Stroll még 2017-ben mutatkozhatott be a Williams csapatánál Felipe Massa csapattársaként. A kanadai fiatal az egész szezon során az igyekezett bebizonyítani a szurkolókkal, hogy ő nem csupán egy fizetős versenyző. Ezt az akadályt sikerrel vette, ugyanis az Azeri Nagydíjon dobogóra tudott állni és az Olasz Nagydíjat az első sorból kezdhette meg.

    Azonban még a jó eredményei előtt 1997 világbajnoka és honfitársa, Jacques Villeneuve egyenesen a „legrosszabb F1-es újoncnak” titulálta őt. Stroll a Williamsnél eltöltött két szezon után a Racing Pointnál kötött ki, amit édesapja felvásárolt a csalási ügyekbe keveredő Vijay Mallyától, aki jelen pillanatban is börtönben tartózkodik emiatt.

    „A Williamsnél kezdődött el az egész, azonban az ott töltött két év egy igazi tortúra volt” – ismerte el az idősebb Stroll a Beyond the Grid podcastjében. „Ez amiatt volt, mert előtte mindig a győzelemhez és a sikerhez voltunk hozzászokva. Itt pedig hiába edzett a fiam nagyon keményen és figyelt gondosan az étrendjére is, a 18. helynél nem nagyon láttam őt előrébb. Nagy kihívás volt az, hogy egy versenyképesebb autót szerezzek neki. Ezt ő maximálisan megérdemli, mert hihetetlen mennyiségű munkát tett már bele ebbe a projektbe.”

    Strollnak eddig egy pole-pozíciónál és három dobogós helyezésnél jár a száguldó cirkuszban. Azonban a kanadai nem tartozik a népszerű versenyzők közé, mivel sokan úgy gondolják, hogy csupán azért van még az F1-ben, mert az édesapja tulajdonában áll az Aston Martin csapata. Az idősebb Stroll szerint azonban a fia megérdemli, hogy az autósport királykategóriájában versenyezhessen.

    „Lance már az első kategóriákban is megmutatta a tehetségét, ugyanis itt úgy nyert futamokat és bajnokságokat a Formula 4-ben és a Formula 3-ban, hogy mindkét sorozatban közel azonos technika áll a versenyzők részére.”

    „Tavaly nagyon szerencsések voltunk, hogy egy ilyen jó autóval versenyezhetett, azonban balszerencsés pillanataink is voltak bőven. 2019-ben és 2018-ban egy nagyon rossz autóban ült. Még ha egy világbajnok sem tudta volna megváltani a világot azokban az autókban ülve.”

  • Pandora-iratok: Forma-1-es figurák is érintettek az offshore botrányban!

    Pandora-iratok: Forma-1-es figurák is érintettek az offshore botrányban!

    Számos Forma-1-es nevet is lelepleztek a Pandora-iratokkal, ami adócsalásnak minősül. Elviekben az érintettek között lenne Bernie Ecclestone, Flavio Briatore, Jacques Villeneuve és Lawrence Stroll is.

    Október 3-án több mint 130 milliárdost lepleztek le a Pandora-iratokkal. A Nemzetközi Oknyomozó Újságírók Konzorciuma (ICIJ) által aznap közzétett 11,9 millió kiszivárgott dokumentumon (amely 2,9 terabájtnyi adatot tartalmaz) keresztül. Ezekben részletesen bemutatták, hogy a gazdagok hogyan rejtették el a pénzt olyan módon, amelyet a bűnüldöző szervek nem tudtak felderíteni.

    Az ICIJ hírszervezetei ai iratok kiszivárgását a pénzügyi titkolózás eddigi legátfogóbb leleplezéseként jellemezték. 14 pénzügyi szolgáltató cég dokumentumait, képeit, e-mailjeit és táblázatait tartalmazza. Többek között olyan nemzetekéből, mint Panama, Svájc és az Egyesült Arab Emírségek.

    A pénzügyi iratok hatalmas kiszivárgását jelentette be vasárnap több nagy hírügynökség, és ezek állítólag a világ vezetőit kötik titkos vagyonraktárakhoz. Érintett lehet Abdullah jordániai király, Andrej Babis cseh miniszterelnök valamint Vlagyimir Putyin orosz elnök bizonyos munkatársai.

    Az International Consortium of Investigative Journalists (ICIJ), egy washingtoni székhelyű, riportereket és médiaszervezeteket tömörítő hálózat. Szerintük az akták 91 ország és terület mintegy 35 jelenlegi és volt nemzeti vezetőjéhez, valamint több mint 330 politikushoz, illetve köztisztviselőhöz kapcsolódnak.

    Azt nem közölték, hogy az aktákat hogyan szerezték meg. A Reuters pedig nem tudta függetlenül ellenőrizni a konzorcium által bemutatott állításokat vagy dokumentumokat. Ezeket a híreket az ICIJ és a Pandora-vizsgálatban részt vevő médiapartnerek, köztük a The Washington Post, a BBC, a The Guardian, a Radio France és az Indian Express közölték.

    Az ügybe belekeveredett Forma-1-es személyiségek közé tartozik a Forma-1 korábbi ura, Bernie Ecclestone. Bizalmasa és korábbi F1-es csapatfőnök, Flavio Briatore. Az Aston Martin milliárdos tulajdonosa, Lawrence Stroll, valamint az 1997-es F1-es világbajnok Jacques Villeneuve.

    A CBC riportja szerint „Villeneuve versenyzői pályafutása nagy részében Monacóban és Svájcban élt luxus körülmények között, míg a 90-es években egy részében, majd 2007-től 2013-ig egy ideig Québecben élt:

    „A Pandora-iratokból kiderül, hogy már karrierje elejétől, 1992-től kezdve adómentes országokban offshore cégeket hozott létre. Ezeket azért hozták létre, hogy verseny- és reklámbevételekhez jussanak.”

    A The Star arról ír, hogy „Stroll a Superwit Profits Limited részvényeseként a BVI céget megosztja egy sor másik ultragazdag üzletemberrel, köztük a hongkongi divatmilliárdos Silas Chou-val, a hongkongi divattervező David Tanggal és a francia származású milliárdos befektetővel, Nicolas Berggruen-nel. A BVI cég egy összetett offshore vállalati struktúra része, amelyen keresztül a Strollhoz hasonló gazdag részvényesek különálló offshore cégekben tartottak az érdekeltséget. Stroll úgy tűnik fel a dokumentumokban, mint aki a Superwitben mintegy 15 százalékos részesedéssel rendelkezik egy több évtizedes családi trösztön, a Polo Truston keresztül, amelyet Liechtensteinben, egy másik ismert adóparadicsomban jegyeztek be.”

    A jelentés idézi Jonathan Dudmant, Stroll személyes pénzügyi tanácsadóját, aki azt állítja, hogy minden rendben van:

    „Ezer éve léteznek a trösztök. Az emberek azért hoznak létre trösztöket, hogy vagyontárgyakat birtokoljanak, és hogy ezeket a vagyonokat létrehozzák, kezeljék és adminisztrálják. Nincs ebben semmi látványos vagy különleges.”

  • Vettel nem döntött még a 2022 utáni F1-es karrierjéről

    Vettel nem döntött még a 2022 utáni F1-es karrierjéről

    Miután 2022-re újra elkötelezte magát az Aston Martinhoz, Sebastian Vettel még nem tudja megjósolni, hogy Forma-1-es karrierje ezen túl is kitart-e. A jövő évi szerződésének megerősítéséig arról is folytak a találgatások, hogy a négyszeres világbajnok már nem élvezi-e a Forma-1-et – és esetleg visszavonul. Arra a kérdésre, hogy elégedetlen-e az F1-gyel általában, a 34 éves Vettel így felelt:

    „Természetesen vannak dolgok, amelyek már évek óta kevésbé mókásak, mint például az, hogy most is itt vagyok, és kérdésekre kell válaszolnom.”

    A német persze csak viccelt, de sokan megfigyelték, hogy idén megváltozott a hangulata – és az általános politikai hozzáállása a társadalmi és környezetvédelmi kérdésekkel kapcsolatban. Vettel utalt rá:

    „A szerződés soha nem volt egy pillanatig sem kétséges.”

    Ugyanakkor azt is elismeri, hogy „sok mindent át kellett és kell gondolni” a hosszú és sikeres pályafutása folytatásával kapcsolatban:

    „De irreleváns olyan dolgokról beszélni, amelyek nem történtek meg. Hogy abbahagytam-e volna, ha az autók rosszak lennének jövőre? Talán, de már nem így lesz.”

    Végső soron azonban azt mondta, amit továbbra is amit a legjobban szeret az F1-ben, az a vezetés. Örül továbbá annak, hogy a korábbi McLaren-főnök, Martin Whitmarsh hamarosan az Aston Martinhoz kerül, ami egy másik nagy pozitívum a jövőre nézve:

    „Imádok vezetni. Imádok nyerni. Lenyűgöző a csapat víziója és elkötelezettsége. A sikerek előbb-utóbb eljönnek. Csak a kérdés, hogy mikor. Én már nem leszek fiatalabb. Az idő majd választ ad erre. Vajon öt évbe telik, amíg Lawrence Stroll nyerni fog az F1-ben? Lehet, hogy öt év múlva már nem leszek itt. Az F1-ben sosem lehet túl pontos jóslásokba bocsátkozni. Talán előbb, talán később jönnek majd a sikerek. Ki tudja, mit hoz majd a jövő?”