Címke: Lawrence Stroll

  • Stroll a Force Indiához igazolhat, Szirotkin próbál optimista maradni!

    Stroll a Force Indiához igazolhat, Szirotkin próbál optimista maradni!

    Erősödik azon pletyka, hogy Lance Stroll a Force Indiához igazolhat. A kanadai elég frusztrált a Williams jelenlegi helyzete miatt, és a milliárdos apját Lawrence-t kiszúrták, amint a csapat vezetőivel tárgyal. Amikor erre a Force India dologra rákérdeztek a 19 éves pilótánál Hockenheimben így válaszolt:

    „A versenyre koncentrálok, és nem foglalkozom ezen pletykákkal. Igaz, hogy meglepődtünk és sokkolódtunk az autónk teljesítménye miatt idén. Szeretném ugyanakkor azt, hogy fejlődjünk, és versenyeket akarok nyerni. Miért is ne a Williamsnél?”

    Először is tehát látni akarja, hogy miképp alakulnak a dolgok a Williamsnél, a sorsdöntő 2018-as évükben. Az egykori nagyszerű csapat egy sornyi újítással érkezett Németországba.

    „Látni akarom a fejlesztéseinket, és azt, hogy csapatként is odaérünk, ahol lenne a helyünk. Ugyanakkor versenyzőként a legjobbat akarom magamnak, így meglátjuk majd, hogy mi lesz. Jelenleg azonban arra fókuszálok, ahol most vagyok.” – kesereg Stroll.

    Egyesek, olyanok, mint például a Williams utolsó világbajnoka, Jacques Villeneuve is úgy gondolják, hogy a csapat gyakorlatilag „halott”. Ezen kérdésre, hogy emiatt idegesek-e, a csapat jelenlegi másik versenyzője, Szergej Szirotkin válaszolt:

    ” Nem vagyok ideges. Az van, hogy kemény ember lát csak rá arra a munkára, amit elvégzünk. Kívülről nézve a dolog inkább pesszimistább képet fest, mint ami a valóság. Szomorú, hogy nem mondhatom el a dolgok állását, pedig belsősként sokkal többet látok. Fontos ez a hétvége, mert a csapat jó ideje dolgozott ezen új alkatrészeken. Amennyiben nem működnek majd, komolyak a problémáink, és újra kell elemezni az adatokat mielőtt megoldást találunk. Ez pedig nagyon fájdalmas lesz a csapatnak. Reménykedem benne ezért, hogy minden menni fog, ezt várjuk.”

  • Williams: Stroll teljesíti az elvárásokat

    Williams: Stroll teljesíti az elvárásokat

    Claire Williams elégedett Lance Stroll idei teljesítményével és büszkén tekint az ifjú kanadai fejlődésére.

    Hat futam után nem túlzás kijelenteni, hogy a Williams FW41 a mezőny leggyengébb autója, ami nem könnyíti meg a tapasztalatlan pilótapáros életét. Claire azonban képes kiszűrni a lényeget és úgy véli, Stroll igenis jól szerepel idén.

    „Nagyon keményen dolgozott, hogy kiküszöbölje a hiányosságait” – mondta Williams. „Hatalmas rajta a nyomás, rengeteg érdemtelen kritikát kap, mindezeket pedig szerintem roppant érett módon kezeli. Nagyon büszke vagyok a munkájára. Remélhetőleg nemsokára olyan autóval tudunk neki szolgálni, amiben felszínre kerül a benne rejlő potenciál. Őszintén azt hiszem, hogy nagyszerű F1-es karrier áll előtte.”

    Nem titok, hogy Stroll motorsportos karrierjét apukája bankszámlája segít egyengetni. Lawrence jelentős anyagi támogatást jelent a Williams számára, ami a Martini év végi távozásával csak még fontosabbá válik, így Lance bizonyára jövőre is a grove-i istállót erősíti majd.

    „Még nem került szóba a szerződés” – hűti le a kedélyeket Williams. „De úgy vélem, Lance eddig teljesíti az elvárásainkat, hathatós érvek nélkül pedig nem szeretünk megválni a versenyzőinktől.”

    A hétvégén Stroll hazai nagydíja következik, a montréali közönség szeretete mellett pedig egy vadonatúj Mercedes-erőforrás is a segítségére lehet egy jó eredmény elérésére.

    „Az autó minden egyes részletén dolgozunk, hogy fejlesszük a csomagot és visszakerüljünk a pontszerzők közé, de ehhez idő kell” – magyarázta Stroll. „Az új motor elviekben előny lesz, de inkább várnék addig, amíg kigurulunk a pályára. Eddig néha sikerült előrelépnünk, néha viszont visszacsúsztunk; remélem, a következő lépés ismét pozitív lesz.”

  • Stroll apja „Haas-féle” működést szeretne látni a Williamsnél

    Stroll apja „Haas-féle” működést szeretne látni a Williamsnél

    Lance Stroll édesapja, Lawrence azt akarja, hogy a Williams és a Mercedes olyan hatékonysággal működjön együtt, mint a Haas és a Ferrari. Ezért pedig fizetni is hajlandó.

    A Haas számára a Ferrari biztosít egyes elemeket, így például az erőforrást, a váltót és a hátsó felfüggesztést. Stroll szerint pedig hasonlóan kellene együttműködnie a Wiliamsnek és a Mercedesnek, az értesülések szerint pedig ehhez anyagi támogatást is ajánlott. Elmondása szerint már próbálta meggyőzni a csapatot erről, de hozzátette, hogy „ez nem arról szól, hogy megvegyek nekik bármit Tototól”.

    A RaceFans kérdésére Toto Wolff el is mondta, hogy a csapatnak most van kapacitása arra, hogy a Haas esetéhez hasonló módon támogassa a Williamset, vagy a Force Indiát 2019-ben.

    „Szerintem láthattuk, hogy a Ferrari és a Haas között mindkét fél számára működik ez a rendszer.” – mondta Toto Wolff. „Ez egy érdekes bevételi lehetőség a Ferrari számára és szerintem együttműködés szintjén sok mindenen lehet dolgozni. Ez működött a Haas esetében. Ők nagyon versenyképes csapat, anélkül, anélkül, hogy a történelmükre (hiszen ők a legújabb csapat – a szerk.), vagy sok évnyi know-how-ra hagyatkoznának.”

    „Eddig nagyon sikeres ez a rendszer és természetesen mi is gondolkodunk azon, hogy ilyen irányba menjünk, akár a Williamsszel, akár a Force Indiával együttműködve.”

    Ugyanakkor a Williams helyettes csapatfőnöke, Claire Williams azonban a RaceFans-nek elmondta, hogy ők büszkék rá, hogy konstruktőrként szerepelnek az F1-ben, és nem lelkes túlzottan a Haas-féle együttműködés ötletétől.

    „A Haas modellje ugyanolyan, mint a Force India modellje, csak utóbbi kisebb mértékű. Ez nem olyasmi, ami a Williamsnél jellemző. Nem csináltunk ilyet a múltban. Mi egy teljes konstruktőr vagyunk, egy egységes konstruktőr. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy mi tervezzük, építjük és fejlesztjük a versenyautóinkat, teljesen házon belül. Nagyon-nagyon kevés kiszervezéssel. Még ha ez releváns megközelítés is számunkra a Forma-1-ben, a jelen körülmények tekintetében, talán nemet mondanék. Jelenleg itt tartunk szóval ezzel kell együtt dolgoznunk.”

  • Kubica: A Williams autója egyszerűen nem elég jó

    Kubica: A Williams autója egyszerűen nem elég jó

    Egyre inkább nyilvánvalóvá válnak a Williams problémái. Már Melbourneben kiderült, hogy az egykori remek brit istálló szerencsétlen csillagzat alatt született. Bahreinben pedig a Williams nem csak az időmérőn volt tök utolsó, hanem a versenyen is.

    Egyértelműen az újonc Szergej Szirotkin szenved vele, ahogy csapattársa Lance Stroll is, de egyes szakértők szerint nem annyira meglepő ez, hogy az övék a legrosszabb versenyzői felállás a Forma-1-ben. Claire Williams így nyilatkozott a kialakult helyzetről:
    „Meglátjuk, hogy alakul a szezon, de azt hiszem, hogy az újonnan érkezőknek adnunk kell egy kis időt. Hiszünk a fiatal pilóták támogatásának a fontosságában.”

    Valójában persze senki előtt nem titok az, hogy a nagyon is pénzzel gazdagon kitömött versenyzőit védi. Ugyanakkor többen is kiszúrtak egy esetet a Williams táborában. Lance apja és támogatója, a milliárdos Lawrence Stroll nagyon feszült hangnemben beszélt a Williams technikai igazgatójával, Paddy Lowe-val Bahreinben. Lance Stroll ennyit mondott az autóról: „Nem jó az autó egyensúlya, nincs tapadás és a sebességünk sem olyan, mint amit elképzeltünk. Minden téren javulni kell.”

    Egyesek egyértelműen a tehetséges és tapasztalt tartalékpilótában, Robert Kubicában látják a Williams lehetséges megmentőjét. A lengyel azonban ezt nyilatkozta Bahreinben az ORF-nek: „Egyszerűen nincs meg a sebességünk. Ezt a problémát pedig már láttuk a teszteken is Barcelonában. Lance remek munkát végzett Melbourneben, de nem javult a helyzetünk. Szerencsére azt is tudjuk, hogy min kell dolgoznunk.”

  • Villeneuve csak a negatív dolgokat látja, állítja Stroll

    Villeneuve csak a negatív dolgokat látja, állítja Stroll

    Lance Stroll ki van akadva Jacques Villeneuvere, mert a korábbi Williams pilóta mindig negatívan áll hozzá a dolgokhoz. 1997-ben a brit csapattal lett világbajnok Villeneuve, de a 20 évvel ezelőtti bajnoki cím birtokosa folyamatosan kritizálja honfitársát, a kanadai Strollt.

    Ezúttal Villeneuve a Williamst azért bírálta, mert az erősen támogatott orosz Szergej Szirotkint választanák Stroll mellé pilótának, Robert Kubica helyett. Ahogy fogalmazott:
    „Eladták a lelküket a milliárdos Lawrence Strollnak, akit csak a fia karrierje érdekel.”

    A 19 éves Stroll most a francia Auto Hebdo oldalain vág vissza:
    „Nem igazán érdekel mit mond. Valamilyen formában mindig negatív. Soha nem támogatott, szó szerint. Csak a rosszat látja meg. Még a bakui pódiumos helyezésem sem volt pozitív dolog az ő szemében.”

    A Williams 2018-as versenyzői felállását jövő héten véglegesíthetik, és már most borzolja a motorsport rajongók idegrendszerét. Ennek ellenére Mika Häkkinen szerint a szponzorációs pénz csak a kirakós egy része, még a mai Forma-1-be vágyó pilóták esetében is:
    „Minden elemnek helyén kell lennie, ha a Forma-1-be akarsz kerülni. Jó kapcsolatok, sok pénz. Nehéz megmondani a pontos számot, de mire eléred azt, hogy a királykategóriába kerülhess, már milliókat égettél el…”

  • Hamarosan bejelentheti Szirotkint a Williams

    Hamarosan bejelentheti Szirotkint a Williams

    A brit Williams csapat úgy hírlik hogy döntött, és egy két éves szerződést írnak alá Szergej Szirotkinnal. Korábban az istálló még hezitált, hogy ki is legyen Felipe Massa utódja, és jó ideig tesztelték és értékelték Robert Kubicát is, aki korábban a BMW-nél és a Renaultnál versenyzett.

    Most úgy tűnik azonban, hogy a Vlagyimir Putyinhoz erősen köthető SMP Bank segítségével a végleges befutó az orosz Szirotkin lehet, állítja az Auto Bild. A korábbi svájci Forma-1-es pilóta, Marc Surer szerint azonban még mindig dönthetnek akár másképp:
    „Akár pénzt is fel lehetne dobni. Az egyiknek van egy remek története, a másiknak rengeteg pénze. Azonban nem egyértelmű a királykategóriában sem, hogy melyikőjüket érdemesebb leszerződtetni.”

    A Williamst elhagyó Massa viszont egyértelműen kifejtette, hogy egyáltalán nem lepődött meg volt csapata lamentálásán, mert szerinte az egész dolog csakis a pénzről szól. Az istálló utolsó világbajnoka, Jacques Villeneuve sincs annyira meglepve:
    „Eladták már a lelküket a milliárdos Lawrence Strollnak, akit csakis a fia karrierje érdekel. Még Massa is gyorsabb volt mint Lance. Az, hogy Bakuban a dobogón állt, semmit sem jelent, hiszen azt csak bemákolta.”

  • Kubica gyorsabb lehetett, mint di Resta!

    Kubica gyorsabb lehetett, mint di Resta!

    A Williams csapat által egyáltalán meg nem erősített hírek szerint Robert Kubica jobb időket ért el kedden, mint Paul di Resta, aki szerdán körözhetett a Hungaroringen. A csapat ahogy ígérte, nem adott ki semmiféle hivatalos információt a két itt töltött napjukkal kapcsolatosan.

    A két versenyző Felipe Massa feltehetően megüresedő helyére pályázik, és az FW36-ossal, azaz a csapat 2014-es konstrukciójával vettek részt ezen a szétlövésen. Amennyiben igaznak bizonyul az értesülés, mely szerint a lengyel volt gyorsabb a Williams jelenlegi tartalékpilótájánál, akkor egy nagy lépést tesz Kubica azért, hogy ő kerüljön a brazil pilóta helyére 2018-ban. Robert menedzseri körében van már a regnáló világbajnok Nico Rosberg is, és állítólag a visszatérni szándékozó pilóta már elnyerte a csapat jelenlegi legnagyobb mecénása, Lawrence Stroll bizalmát is. Az idei újonc Lance kanadai milliárdos édesapja évente 40 millió dollárral támogatja a csapatot azért, hogy a fia ott versenyezhessen. Ugyanakkar a csapat névadó szponzora ragaszkodik ahhoz, hogy legyen egy öregebb pilóta is 25 feletti a 19 éves Lance Stroll mellett. Robert Kubica 32 éves.

  • A Williams tagadja Alonso szerződtetését

    A Williams tagadja Alonso szerződtetését

    Claire Williams tisztázta, soha nem is tárgyalt a spanyollal.

    Sok pletyka látott már napvilágot Alonso jövőjével kapcsolatban. Annyi biztos, hogy a spanyol finoman szólva sem érzi jól magát jelenlegi csapatával, így többek között a Williams is szóba került, mint a spanyol jövő évi csapata.

    Claire Williams azonban a Bild-nek nyilatkozott az üggyel kapcsolatban.

    „Meglepődve olvastam ezeket a híreket.” – mondta. „Nem tudok erről semmit. Soha nem is tárgyaltam vele. Soha nem ültünk le vele tárgyalni.”

    Williams egyben azt is tagadta, hogy Alonso hatalmas fizetését Lawrence Stroll állná, aki a legjobb csapattársat szeretné fiának.

    „Ezt felejtsd el. Mr. Stroll egy sikeres üzletember, mert nem dobja ki ilyen dolgokra a pénzét.” – zárta Williams.

  • Auto Bild: Alonso a Williams versenyzője lesz 2018-ban

    Auto Bild: Alonso a Williams versenyzője lesz 2018-ban

    A német Auto Bild magabiztosan állítja: Fernando Alonso és a Williams nagyon közel áll ahhoz, hogy megállapodjanak a 2018-as szezonra.

    Ez nem csak egy pletyka – írják a németek. Alonso Williams-Mercedesre váltásának valószínűsége több mint 90%.

    A Williams 2018-ban az erőforrás mellett más egységeket is megvásárolna a Mercedestől: a részletekről tegnap tárgyaltak.

    Alonso Lance Stroll csapattársa lenne, a fiatal kanadai versenyző milliárdos édesapja, Lawrence Stroll jelentősen megkönnyítené a Williams dolgát, ami egy Alonso kaliberű versenyző finanszírozását jelentené.

    A Bild szerint idősebbik Stroll tehát üdvözölné Alonso érkezését, így fia a lehető legjobb mentort kapná maga mellé.

    Mint ismert, Felipe Massa tavaly év végén búcsút intett a Forma-1-nek, ám Nico Rosberg visszavonulásával és Valtteri Bottas Mercedeshez való távozásával a Williams visszahívta 2017-re. Szerződése a szezon végén lejár, szóval ez sem lehet akadály Alonso szerződtetésében.

    A Bild Alonso lehetséges utódjáról is ír: a Hungaroringen Forma-1-es tesztlehetőséget kapó Lando Norris, a Forma-3-as bajnokság éllovasa érkezhet a kétszeres világbajnok helyére. Mindazok ellenére, hogy Norris nemrég elmondta, 2018-ban a Forma-2 vagy a Super Formula sorozat lehet reális cél számára.

     

  • Stroll: Az eredményeim magukért beszélnek

    Stroll: Az eredményeim magukért beszélnek

    Lance Stroll úgy véli, eleget bizonyított ahhoz, hogy eloszlassa azokat a pletykákat, miszerint kizárólag milliárdos édesapjának, Lawrence-nek köszönhetően lehet a Forma-1-es mezőny tagja.

    Tény, hogy Stroll szezonja nem indult jól: eleinte egyáltalán nem tudta felvenni a tempót brazil csapattársával, Felipe Massával.

    A szezon közepéhez közeledve, éppen hazai közönsége előtt, a Kanadai Nagydíjon sikerült megszereznie első Forma-1-es világbajnoki pontját, két héttel később Azerbajdzsánban pedig első dobogós helyezését szerezte vasárnapi harmadik helyével.

    „Egyszerűen figyelmen kívül kell hagyni” – felelte Stroll arra a kérdésre, hogy miként tudja eloszlatni az édesapja pénze miatt ráaggatott fizetős pilóta jelzőt.

    „Ugyanakkor nem azért vagyok itt, hogy bebizonyítsam mások tévedését és válaszoljak a kritikákra. Saját magamért és a csapatomért dolgozom” – tette hozzá.

    „Tudom, hogy mit kell tennem és megérdemlem, hogy itt lehetek. Én vagyok a legfiatalabb Formula-3-as bajnok, amit sok munkával és nagy előnnyel sikerült megnyernem.”

    „Most pedig a legfiatalabb újonc vagyok, aki dobogót szerzett. Lesznek nehéz és jó hétvégéim még idén: így megy ez, de bebizonyítottam, hogy van keresnivalóm a Forma-1-ben. Az eredmények magukért beszélnek.”

    Stroll elismerte, hogy nagyon szerencsés, amiért jó anyagi háttérrel rendelkezik: „Nem tagadom a valóságot, nagyszerű lehetőségem volt gyermekként – ez nom sokaknak adatik meg. Nagyon szerencsés vagyok, hogy onnan jöttem, ahonnan és képes voltam Kanadából Európába költözni az álmaim megvalósítása érdekében.”

    „Két kézzel ragadtam meg a lehetőséget: Forma-4-ben és Forma-3-ban is megnyertem a bajnokságot, valamint megkaptam a szuperlicenszhez szükséges pontokat, amit nem osztogatnak csak úgy. Eredményeket kell produkálni a Forma-1-be kerüléshez.”

    „Nagyon hálás vagyok a gyermekkoromban kapott lehetőségekért, de már ekkor keményen kellett dolgoznom, hogy idáig eljussak. Könnyen versenyezhettem volna az utolsó helyeken a világ összes pénzével. Nem így tettem és ez számít.”

    „Ha nem vagy a top 3 csapat valamelyikében, a Forma-1-ben is szükség van támogatásra. Már kisebb kategóriákban is így van ez, a motorsport elképesztően drága. Az édesapámon kívül is vannak támogatóim, szóval többről szól a történet édesapám pénzénél.”