Címke: Lawrence Stroll

  • Stroll „készenléti állapotban” várakozik a Force Indiára

    Stroll „készenléti állapotban” várakozik a Force Indiára

    Lance Stroll elárulta, hogy „készenléti állapotban” várja azt, hogy mehet a Force Indiához, akár már a következő versenyre, Monzában. Tegnap, a Belga Nagydíj után megkérdezték tőle, hogy szerinte mikor válthat rózsaszínűre, erre így válaszolt:

    „Jelenleg készenléti állapotban vagyok. Monzába is ugyanazon mentalitással megyek, ahogy szoktam. Feltételezem, hogy a Williamsszel.”

    Stroll tavaly mutatkozott be a Forma-1-ben a legendás brit istállónál, de feltehetően holnap már meglátogatja a Force India gyárát egy üléspróba miatt. Azt a csapatot egy olyan konzorcium vette meg, amelyet Stroll apja Lawrence vett meg a hónap elején. A RaceFans konkrét kérdésére vasárnap, hogy mikor kap ennél a csapatnál lehetőséget Lance így válaszolt:

    „Meglátjuk, hogy mit akar tenni Lawrence. Hogy később mi fog történni… nos nem lehetetlen a váltás, ez biztos. De sok megállapodásnak kell születnie ennek érdekében. Szóval nem tudom, nehéz megmondanom, hogy mit hozhat a jövő.”

    Pénteken a frissen kinevezett Force Indiás csapatfőnök, Otmar Szafnauer annyit állított, hogy rövid távon a jelenlegi versenyzőiknél maradnak, tehát Sergio Perez és Esteban Ocon vezethetik az autóikat. A RaceFans arról is értesült, hogy Perez aláírt 2019-re is, így marad a Force Indiával.

  • Stroll elismerően nyilatkozott a Force India alkalmazottjairól

    Stroll elismerően nyilatkozott a Force India alkalmazottjairól

    Lawrence Stroll, aki azt a befektetőkből álló konzorciumot vezeti, mely megvásárolta a Force Indiát, mielőtt az csődbe ment volna, magasztalja a csapattagok tehetségét és hozzáállását, mi szerint nyitottak az új fejezetre, melyet már Racing Point Force India néven kezdenek meg.

    „Hétfőn ott álltam a silverstone-i és brackley-i munkaerő előtt és megtapsoltam mindazt, amit ez a csapat az elmúlt években elért.” – mondta Stroll. „Ennek a cégnek az ereje az emberekben rejlik, és nagy megtiszteltetés ilyen tehetséges férfiakkal és nőkkel megkezdeni ezt az izgalmas, új utazást.”

    „Volt szerencsém alapítani és nagyobbá tenni számos sikeres üzletet, de a lehetőség, hogy ezt a csapatot vihetem a következő szintre, az eddigi legizgalmasabb kihívás számomra.”

    Strol olyan divatcégekben tevékenykedett korábban, mint a Ralph Lauren, a Tommy Hilfiger, vagy a Michael Kors.

    „A többi részvényessel együtt új erőfforrásokbe fektetünk majd és friss energiát hozunk, hogy ösztönözzük a munkaerőt arra, hogy folytassák a versenyzést a legmagasabb szinten. Mindannyiunknak szenvedélyünk az autóversenyzés, mi felismertünk versenyző szellemet a Force Indiában, és rendkívül motiváltak vagyunk abban, hogy az elkövetkező években még különlegesebbé tegyük ezt a csapatot.”

  • Kubica a Force India majdnem csődje miatt térhet vissza

    Kubica a Force India majdnem csődje miatt térhet vissza

    Mivel elég körültekintően szerződött Robert Kubica 2018-ra tesztpilótaként, amennyiben Lance Stroll a Racing Pointhoz igazol, a lengyel visszatérhet a Forma-1-be. Így a Force India csődje után kifejezetten jók az esélyei annak, hogy visszatérhet. A legtöbb szakértő a paddockban úgy véli, hogy a divatguru Lawrence Stroll márpedig át fogja vinni a fiát a Williamstől a Racing Pointhoz. Akkor pedig szabad az út a Williamsbe Kubicának.

    A 33 éves lengyel pilóta 2010 óta nem indult versenyen, és a téli szünet alatt nagyon reménykedett abban, hogy újra versenyüléshez juthat. A Williams akkor mégis Szergej Szirotkin mellett döntött, aki fizetős pilóta. A „motorsport-total.com” azonban úgy értesült, hogy olyan szerződést kötöttek Kubicával, hogy biztosan övé lehet a versenyülés, amennyiben bármilyen oknál fogva az állandó pilóták közül a szezon folyamán felszabadulna egy hely, ő kap lehetőséget. Ez a kitétel akkor azt a célt szolgálta, hogy elfogadhatóbbá tegyék a lengyelnek a tesztpilótai szerepkört.

    Jelenleg még nem ismert, hogy ténylegesen és mikor igazol Stroll a Racing Pointhoz. Elméletileg ez akár már Monzában is megtörténhet, de lehet, hogy csak Szingapúrban. Otmar Szafnauer csapatfőnök egyelőre ennyit mond:

    „Ma jelenleg annyit mondhatunk, hogy a jelenlegi párosunkkal maradunk.”

    Tehát Sergio Perez és Esteban Ocon. Azonban kevesen hisznek neki. Kubica mindenesetre nyugodtan veszi a híreket:

    „Készen állok, hiszen ha nem lennék az, nem írtam volna alá a szerződést a Williamsszel. Pontosan tudom, hogy készen kell állnom akkor, ha történne valami, hiszen akkor szükségük lesz rám! Persze sosem könnyű az, ha a szezon közepén kell beugranod a világ legjobb pilótái ellen. Volt pár alkalmam tesztelni az autóval, de még mindig kevés a tapasztalatom. A Williams azonban ezt szerepet szánta nekem, így nincs kétségük afelől, hogy adott esetben teljesíteni is tudok.”

    Egy podcast műsorban elárulta Kubica, hogy leginkább a jelenlegi autókkal még mindig kevés a tapasztalata, és ez az, ami leginkább hátráltatja. Akár Szingapúrban, a kanyarokban gazdag és trükkös pályán is szívesen debütálna újra, a testi limitációi ellenére is, pedig az különösen nehéz terep lenne neki. Kubica azonban csak legyint erre:

    „Ha azt mondom, hogy alkalmas vagyok vezetni, akkor az egész szezonra gondoltam.”

    Most a Force India krízise lehet neki a nagy esélye, de az egyszeres futamgyőztes a realitás talaján próbál maradni:

    „Olykor a megfelelő időben a megfelelő helyen kell lenned, és egy kis szerencse is szükséges valamint olyan emberek, körülötted, akik hisznek benned.”

    Amennyiben ténylegesen is összejönne a nagy visszatérés, Kubica úgy érzi, hogy jó tempóra lenne képes a Williamsszel. Nemrég a lengyel azt is elárulta, hogy amikor 2011 februárjában megtörtént a rali balesete, már aláírt szerződése volt 2012-re a Ferrarihoz, ahol Fernando Alonso csapattársa lett volna. Ez a pletyka évekig tartotta magát a Forma-1-es paddockban. Most Kubica először erősítette meg ezt, mely szerint igaz volt a híresztelés.

  • Perelni akar a Force Indiáról lecsúszó cég

    Perelni akar a Force Indiáról lecsúszó cég

    Egy Dmitrij Mazepinhoz közeli orosz cég perrel fenyegetőzik, ha nem kapnak „kielégítő magyarázatot” a Force India felvásárlásának végrehajtási folyamatával kapcsolatban.

    A csődeljárás alatt lévő Force Indiáért két komolyabb jelentkező is akadt: a végül győztesként kikerülő Lawrence Stroll által alakított konzorcium, illetve az Uralkali nevű orosz vegyipari vállalat. A hét elején az Uralkali megkérdőjelezte a vételi eljárás szabályosságát, ám az FIA mindezek ellenére elfogadta az immár Racing Point Force India néven futó csapat nevezését a Belga Nagydíjra. Az orosz cég azonban olyannyira elégedetlen a dolgok lefolyásával, hogy szeptember 10-ig válaszokat követelnek a csődeljárásért felelős FRP Advisorytól, különben bíróság elé viszik az ügyet.

    „Az Uralkalinak komoly kétségei vannak a Force India felvásárlását lebonyolító vételi eljárással kapcsolatban” – olvasható az Uralkali független igazgatója, Paul Ostling által kiadott nyilatkozatban. „Ennek megfelelően a Debevoise & Plimpton LLP, az Uralkali ügyvédei [péntek este] írásban értesítették az FRP Advisory LLP-t, hogy kielégítő magyarázat híján, amelyet 2018. szeptember 10. brit nyári időszámítás szerint délelőtt 10 óráig várunk, bírósági eljárást kezdeményezünk ellenük.”

    A végrehajtók, Geoff Rowley és Jason Baker még az Uralkali első közleményére adott reakciójuknak kifejtették, hogy minden annak rendje és módja szerint zajlott.

    „Minden érdeklődő egyenlő esélyekkel indult a Force India felvásárlása ügyében” – mondták. „A folyamat során végig betartottuk végrehajtói kötelezettségeinket és célkitűzéseinket, valamint igénybe vettünk nagy tapasztalattal bíró jogi tanácsadókat is.”

  • A Force India ki kell hogy hagyja a Belga Nagydíjat?!

    A Force India ki kell hogy hagyja a Belga Nagydíjat?!

    Elképzelhető, hogy a Force India ki kell hogy hagyja a soron következő hétvégi Belga Nagydíjat, mert a csapat jogi státusza tisztázatlan, tudta meg a RaceFans.net. A csapat mögötti cég a Force India Limited csődeljárás alá került a Magyar Nagydíjat követően, miután egy Sergio Perezhez közeli vállalat beperelte őket az elmaradt 2017-es fizetés miatt. Az FRP Advisory-t bízták meg az eljárás lebonyolításával addig is, amíg a csapat nem talál vevőt magának.

    Abban reménykedtek, hogy a csapat megmentése és az eladás végbemehet a Forma-1 nyári szünetében, hiszen öt érdeklődő is lenne a csapatra. Augusztus 7-én az FRP Advisory közleményt adott ki, mely szerint sikerült megegyeznie a csapatvezetés egyik felsővezetőjének és egy befektetői csoportnak, amelyeket a kanadai divatmogul, Lawrence Stroll irányít, aki a Williams istállónál versenyző Lance édesapja.

    A jogi csatározás akörül forog, hogy Vijay Mallya és Subrata Roy 85%-os többségi tulajdonosa a Force Indiának, de 13 hitelező bank hozzájárulása is kell a sikeres üzlethez. A források szerint annyi történt, hogy mindez nem érkezett meg időben. Így az üzletnek nem lehet az az alapja, hogy egy maradványon alapul, és nem lehet folytatólagos, ami azt jelenti, hogy a csapatnak már új belépőként kell versenyeznie. Ennek az is a következménye, hogy a Force India elvesztheti az F1-es bevételeit, hacsak az összes csapat nem dönt egyöntetűen pozitívan. Három csapat is jelezte, hogy meg fogják tagadni a jóváhagyást.

    Jelenleg a Force India Limitednél van a Sahara Force India indulásának a joga, de nincsenek tárgyi eszközeik. Ezerk már a Stroll konzorcium tulajdonát képezik, az autókkal együtt, de nekik meg nincs indulási joguk. Amennyiben nem oldják meg a helyzetet 48 órán belül, akkor megtagadhatják a csapat indulását a hétvégén Spa-Francorchampsban. Ráadásul holnapután már szabadedzések, a versenyről nem is beszélve.

    A sport irányító testülete a FIA elemzi már a jogi helyzetet , és várhatóan ezzel kapcsolatban közleményt adnak majd ki.

    Egy másik cégcsoport, amit az orosz oligarcha Dmitry Mazepin vezet, egyike a sikertelen próbálkozóinak a Force India felvásárlóinak. Ők megkérdőjelezik az egész eladási procedúráját a dolognak Strollnak és a partnereinek. Nem mintha a Force India helyzetén jelentősen változtatna az, ha az Uralkali lett volna a befutó.

    A csapat hivatalos sajtóhírt a Magyar Nagydíj utáni tesztek óta nem adott ki, így nincs utalás arra, hogy változás történt volna a menedzsmentben. A Force India szóvivője pedig nem kívánt a helyzetre reagálni egyelőre.

  • Az orosz ajánlattevő szerint Stroll nem fair módon vásárolta meg a Force Indiát

    Az orosz ajánlattevő szerint Stroll nem fair módon vásárolta meg a Force Indiát

    Mint az ismert, a Force India megvásárlására több jelentkező is volt, végül azonban Lawrence Stroll, Lance édesapja vehette meg a csapatot, mely kapcsán már zajlott a csődeljárás. Az egyik másik ajánlattevő, Nikita Mazepin édesapja, Dmirty, az Uralkali orosz vegyipari vállalat társtulajdonosa és elnöke, úgy véli, hogy nem megfelelően kezelték a tárgyalásokat.

    „Az Uralkali úgy véli, hogy a csődbiztos talán nem a Force India hitelezőinek és más résztulajdonosainak érdekeit, és nem a sport érdekeit tartotta szem előtt.” – közölte a vállalat egy közleményben.

    Hozzátették, hogy az Uralkali igen komolyan gondolta a vásárlást, még egy szakértői csapatot is összeállítottak, melynek az egykori McLaren főnök, Martin Whitmarsh is tagja.

    „Mindkét opció megfelelő, teljes finanszírozást biztosított a hitelezőknek, és felelősséget vállaltak arra, hogy ötéves távon jelentős működési tőkét biztosít a Force Indiának, a siker biztosítása érdekében.”

    „Az ajánlatunk benyújtása után a csődbiztos nem volt hajlandó kapcsolatba lépni az Uralkali csapatával, nem válaszolt a telefonhívásokra és az emailekre sem.”

    A többi csődbiztos azonban cáfolja azt az állítást, hogy az ajánlattételi procedúra inkorrekt módon lett volna kezelve.

    „Minden ajánlattevő azonos lehetőségeket kapott arra, hogy a legjobb ajánlatot adja a Force India számára.” – mondta Geiff Rowley és Jason Baker az FRP Advisory-től. „Szigorúan betartottuk tőrvényi feladatainkat és jogi tanácsadóink is voltak.”

  • Carlos Sainz érkezhet Alonso helyére a McLarenhez!

    Carlos Sainz érkezhet Alonso helyére a McLarenhez!

    Az ESPN szerint a McLaren a héten bejelentheti Carlos Sainz leigazolását Fernando Alonso helyére, így Pierre Gasly akár jövőre a Red Bullnál köthet ki. Kedden a McLaren is megerősítette, hogy 2018 végén Alonso felhagy a Forma-1-es versenyzéssel, ezzel pontot tett a hónapok óta folyó találgatásokra, a jövőjével kapcsolatban. A csapat ugyanakkor Alonso várható kilépése miatt párhuzamosan egyeztetett Sainzzal és Daniel Ricciardoval is az egyik 2019-es versenyülésükre.

    A megegyezés Ricciardoval nem sikerült, hiszen jó egy hete az ausztrál pilóta nagy meglepetést okozott azzal, hogy jövőre a Renaulthoz igazolt Sainz helyére, így Nico Hülkenberg lesz a csapattársa. Az ifjabb spanyol pilóta viszont amúgy is kölcsönben volt a Red Bulltól, és nem sikerült neki a Toro Rossóból az anyacsapat egyik versenyülésébe ugrania.

    Ricciardo váratlan lelépésével Sainz és Gasly került előtérbe. Az ESPN kiderítette azonban, hogy két éves szerződést jelenthetnek be hamarosan a McLarennél, akár még a mai napon. Így megtörténhet az, hogy Gasly lehet Max Verstappen csapattársa 2019-ben.

    Sainz 2019-es csapattársának a kiléte azonban jelenleg egyáltalán nem tisztázott. Amennyiben dobják az alul teljesítő Stoffel Vandoorne-t, az ifjú Lando Norris kaphat esélyt. Norris elég hamar reagált is egy érdekes Twitter üzenet formájában az Alonso körüli hírekre egy gif formájában, és annyit írt csak mellé, hogy: „Érdekes.”

    Az biztos, hogy Ricciardo váltása adott egy komoly lökést a pilótapiaci keringésnek, ahogy az is, hogy Lawrence Stroll átvette a Force Indiát, és jövőre feltehetően átrakja a fiát oda a Williamstől. Ez a lépés pedig azt jelentheti, hogy Esteban Ocon vagy Sergio Perez lehet az, aki nézhet új csapat után a következő szezonra…

    [poll id=”80″]

  • Force India: Féltünk, hogy a Caterham vagy a Manor sorsára jutunk

    Force India: Féltünk, hogy a Caterham vagy a Manor sorsára jutunk

    A Force India csapatának vezetéséért felelős Otmar Szafnauer elmondta, hogy a megmentett Forma-1-es csapatuknál mindenki attól tartott, hogy úgy végzik majd, mint a korábban a Caterham vagy a Manor.

    A silverstone-i székhelyű csapat Lawrence Stroll-nak köszönhetően megmenekült. Ez azt jelenti, hogy a tartozásait rendezni tudja, valamint mind egyes alkalmazott megtarthatja az állását.

    2014 végén a Caterham és a Marussia is hasonló cipőben jártak, mindketten csődeljárás alá kerültek, akárcsak most a Force India. Akkor csak a Marussia tudott megmenekülni, akinek sikerült befektetőket találni, de a csapat 2016 végén újra ugyanebbe a helyzetbe került, és akkor már nem volt visszaút.

    „Mikor csődeljárás alá kerültünk sok lett a bizonytalanság, a szorongás. A csapattagok féltek, hiszen nem tudták, hogyan tovább. Ez most egy nagy megkönnyebbülés, hogy biztonságban tudhatjuk a csapat jövőjét. Tovább tudunk működni, mint egy normális Forma-1-es csapat.” – fogalmazott Szafnauer.

    Az viszont még egyelőre nem ismert, hogy a csapat új tulajdonosai kiket szeretnének látni az istálló élén. Szafanuer egyelőre nem tudja, hogy ő és Bob Fernley [helyettes csapatfőnök – a szerk.] megtarthatják-e a posztjukat.

    „Még korai erről beszélni. Remélem, hogy az új menedzsment megtartja a jelenlegi vezetőket. Viszont még nem ültem le a tulajdonosokkal, hogy mit szeretnének csinálni.  A közeljövőben számos megbeszélések lesznek, de ezekben már előre fogunk tekinteni, nem hátra.” – tette hozzá.

    Stroll érkezésével könnyen elképzelhető, hogy a fia Lance is követi őt ahhoz a csapathoz, ami könnyen új névvel vághat majd neki 2019-nek.

  • Stroll megmentette a Force Indiát!

    Stroll megmentette a Force Indiát!

    A Force India csapat csődbiztosai elfogadták a Lance Stroll édesapja, Lawrence Stroll által vezetett konzorcium ajánlatát, ezt a hírt kedd este erősítették meg. Strollt Otmar Szafnauer és a csapat jelenlegi felső vezetése is támogatja.

    Stroll befektetőtársai a kanadai vállalkozó Andre Desmarais, Jonathan Dudman a Monaco Sports and Managementtől, a divatbizniszben tevékenykedő John Idol, és telekommunikációs befektető John McCaw Jr, a pénzügyi szakértő Michael de Picciotto és Stroll üzleti partnere Silas Chou.

    A Force India hitelezői mind teljesen ki lesznek fizetve, és garantáltan megtarthatja munkáját a csapat 405 dolgozója is.

    Az új megállapodás értelmében tehát Vijay Mallya és az Orange India Holdings Sarl már nem tulajdonosai a csapatnak.

    „Ez a végkimenetel biztosítja a Force India jövőjét a Forma-1-ben és lehetővé teszi a versenyzőink számára, hogy mindent beleadjanak a versenyzésbe.” – mondta Szafnauer. „Örülök, hogy egybefektetőkből álló konzorcium támogat minket, akik hisznek bennünk, mint csapatban és akik látják az üzleti potenciált, ami a Force Indiában megvan az F1-en belül, most, és a jövőben. A Force Indiánál a szakértelmünknek és elkötelezettségünknek köszönhető, hogy mindig sikerült a kitűzött cél főlé lőnünk, és ez az új befektetés biztosítja, hogy fényes jövő álljon előttünk.”

    „Ugyanakkor szeretnék köszönetet mondani Vijay-nek, a Sahara Groupnak és a Mol családnak a támogatásukért, és hogy addig vitték a csapatot, amíg a körülmények engedték.”

    „Ritka, hogy egy vállalkozást meg tudnak menteni, és vissza tudnak térni a fizetőképesség állapotába.” – mondta Geoff Rowley csődbiztos. „Az érdeklődő felek minősége lenyűgöző volt, és alaposan meg kellett fontolni őket.”

    Most, az ajánlat elfogadása után a csődbiztosok tisztázzák az apróbb részleteket a vásárlás kapcsán, és megegyeznek az olyan tényezőkről, mint például a Mercedesszel kötött beszállítói szerződés.

    A csapat jelenleg többeknek is tartozik, például a Mercedesnek és Sergio Pereznek is.

    Ha hivatalosan is megváltozik a tulajdonos, a csapat képes lesz rendezni tartozásait, és igényelhetnek új, fejlesztett alkatrészeket a csapat számára, mely igen fontos a bajnokságban folytatott csatához.

  • Bréking: Stroll megy a Force Indiába, az apja megvette a csapatot

    Bréking: Stroll megy a Force Indiába, az apja megvette a csapatot

    A Force India szűkös anyagi helyzetéről sokat lehetett hallani az elmúlt év során, ahogy arról is, hogy eladnák a csapatot. Ez sokáig nem jött össze, mostanra azonban úgy fest, hogy lett vevő a csapatra.

    Az AutoBild értesülései szerint Lance Stroll édesapja, Lawrence megvásárolta a Force Indiát. Azt azonban nem tudni, hogy teljes egészében megvette-e, vagy csak részesedést vásárolt.
    Ebből kifolyólag azonban Lance Stroll legkésőbb 2019-ben el fog igazolni a Williamstől. Az Auto Bild szerint Sergio Perez marad a Force Indiánál, Esteban Ocon pedig távozik onnan, feltehetően a Renault-hoz.

    Annak a lehetőségét sem zárják ki, hogy már a nyári szünet során megtörténik a váltás, és Stroll átülhet a pink autóba.