Címke: Lawrence Stroll

  • Még Pérezt is meglepte a Force India idei formája

    Még Pérezt is meglepte a Force India idei formája

    A nyári szünet alatt átélt kaotikus periódust követően a Force India rendületlenül gyűjtögeti a pontokat, a szezoneleji teljesítmény azonban még inkább lenyűgözte Sergio Pérezt.

    A Force India szezonkezdete közel sem volt annyira rózsás, mint a festése: a folyamatos és egyre növekvő pénzügyi gondok miatt nem készültek el időben a fejlesztések, nyárra pedig olyannyira elfajult a helyzet, hogy az is kétséges volt, a személyzet kap-e fizetést, augusztusban azonban Lawrence Stroll és barátai a hősiesen küzdő istálló megmentésére sietett. Habár a csődeljárás miatt a csapatot megfosztották minden addigi pontjától, a Belga Nagydíjtól kezdve a fejlesztésekkel bőven megpakolt Force India megállíthatatlan erőként tornyosul a középmezőny fölé: az elmúlt öt versenyen Pérez és Esteban Ocon 43 pontot gyűjtöttek, szemben például a nyári szünet előtti 12 verseny alatti 59-cel.

    „Ha végigtekintesz a csapat működési folyamatain, egyértelműen látszik, hogy egy igazi versenyistállóról van szó” – dicsérte a Force Indiát Pérez. „Nagyon nehéz időszakon mentünk keresztül, ahol minden jegelve volt; a teljesítmény volt a legutolsó dolog, amivel a csapat foglalkozott. Ilyen szempontból elképesztő, mennyire jó eredményeket szedtünk össze, a rengeteg nagyszerű emlék mellett volt egy dobogónk is, aminek nagyon örülök.”

    A csődeljárást hivatalosan a Pérez által benyújtott kérvény indította útjára, és noha utólag visszatekintve ez volt a helyes döntés, akkoriban komoly kétségek gyötörték a mexikóit.

    „Roppant nehéz döntés volt” – ismerte el. „A csapat megmentése érdekében meg kellett hoznom néhány nagyon is kockázatos döntést. Nem volt könnyű a csapat számára sem, de mint versenyző, nem emlékszem rá, hogy valaki valaha lett volna hozzám hasonló helyzetben. Örülök a végeredménynek és a csapat biztosított jövőjének, mert ez mutatja, hogy a megfelelő döntéseket hoztam meg.”

  • Stroll és Ocon között szent a béke

    Stroll és Ocon között szent a béke

    Lance Stroll és Esteban Ocon barátsága a jelenlegi F1-es politikai helyzet ellenére is sértetlen, mondják az érintett felek.

    A csődeljárás alá vont Force Indiát egy Lawrence Stroll által vezetett konzorcium mentette meg a nyár folyamán, ami egyben azt is jelenti, hogy az ifjabbik Stroll 2019-ben minden valószínűség szerint a rózsaszín istállóhoz igazol. Ezzel Ocon, a sport egyik legígéretesebb tehetsége szinte biztosan ülés nélkül marad jövőre, amit George Russell williamses szerződtetése is alátámasztani látszik. Strollt rengeteg támadás érte a faramuci helyzet miatt, Ocon azonban egy közösségi médiára posztolt üzenettel kiállt barátja mellett.

    „Azért posztoltam ki, mert Lance a legjobb haverom a paddockban, nagyon régóta jóban vagyunk” – magyarázta még Szocsiban Ocon. „Mindenki úgy állítja be, mintha az ő hibája lenne a dolog, pedig egyáltalán nem így van. Ő is legalább annyira keményen dolgozik, hogy az F1-ben lehessen, mint én – az F1-ben mindenki nagyon keményen dolgozik, nem egy egyszerű világ ez. Nyilván Lance más környezetből jön, de belül mindannyiunkat ugyanaz a motiváció és szenvedély hajt. A közösségi médián látott reakciók abnormálisak, a gyűlölködés helyett inkább a támogatást kellene megosztani a többiekkel.”

    Stroll kiváló sportolóként és barátként jellemezte Ocont.

    „Az F1-ben jelen van az üzlet és a politika” – mondta a kanadai. „Nekem és neki is megvan a menedzsmentje, akik a karrierünk szempontjából legjobb döntést akarják hozni, emellett pedig ott van a barátságunk. Együtt gokartoztunk, éles csatákat vívtunk a pályán, majd Esteban átment az F3-ba a Premával, megnyerte a bajnokságot, majd következtem én. Mindig jó barátságot ápoltunk és nagyon örülök, hogy még mindig szent a béke köztünk.”

    Noha nagyon sok fiatal pilóta vagyonos családból származik (többek között a jövőre debütáló Lando Norris is), Lance Stroll a kritikusok egyik kedvenc célpontja, ő azonban már hozzászokott ehhez.

    „Az anyagi hátterem fényében érthető a kritika, ami engem ér” – folytatta Stroll. „Egész karrierem során ez a hozzáállás fogadott, az F4-ben, az F3-ban, az F1-ben egyaránt. Tudom, hogy a világ tele van irigy és féltékeny emberekkel, és az emberek többsége nem akarja azt látni, hogy sikeres vagyok. Nincsen ezzel semmi probléma, mert tudom, hogy azok az emberek, akik a kezdetektől fogva támogattak és mindig mellettem álltak, tisztában vannak a valós helyzettel – ezek az emberek azok, akikre hallgatok és akikkel körbeveszem magam. A maradék csak háttérzaj, amit igyekszem kizárni a kis buborékomból.”

  • Nagyobb költségvetéssel és új gyárral folytathatja a Force India

    Nagyobb költségvetéssel és új gyárral folytathatja a Force India

    Lawrence Stroll érkezésével komoly pénzösszeg állt a Force India háza tájához. Így az immár brit színekben versenyző istálló tervei között szerepel többek között egy vadi új gyár felépítése is. Illetve az éves költségvetésük is drámai szinten megnőhet 2019-re is.

    A Racing Point Force India az új tulajdonosi kör érkezése miatt jelentős növekedésnek indulhat. Ebben nem csak a nagyobb költségvetés, nagyobb kapacitás, hanem egy vadi új és a korábbinál jóval nagyobb gyárépület is beletartozik.

    „A terv nem az, hogy a meglévő gyárat bővítsük, hanem hogy egy teljesen újat építsünk fel. Egy nagyon speciális, modern Forma-1-es épületre van szükségünk. A jelenlegit 1990-ben még Eddie Jordan építtette, de munkák lefolyása itt nem olyan bizalom gerjesztő, ugyanis alig van iroda helyiség.” – fogalmazott a csapat vezetője Otmar Szafnauer.

    A Force India a korábbi Jordan istállóból nőtt ki, megtartva a közel 400 alkalmazottat a silverstone-i központban. A jelenlegi székhely viszont már nem tud alkalmazkodni az újfajta technikai dolgokhoz, illetve a megnövekedett létszámhoz sem. A csapat kénytelen volt 100 aerodinamikai mérnököt Brackley-be vezényelni, hogy dolgozzanak a szélcsatornában.

    Számos terv van napirenden a csapatnál a növekedést illetően. Az egyik ötlet az, hogy a meglévő épületet csak a gyártásra, termelésre használják majd, és a közelben pedig felépítenének egy másikat is a többi feladathoz. Egy másik terv viszont teljesen elhagyná a jelenlegi épületet, és csak az újra koncentrálna.

    Szafnauer egyértelmű, hogy melyiket preferálja: „Teljesen ésszerű lenne mindent egy tető alá hozni, bele értve a gyártást is.”

    A jelenlegi főhadiszállásuk egy 12 ezer négyzetméteres területen épült fel. Az új épület viszont jóval nagyobb, közel 40 ezer négyzetméter lenne.  A tárgyalások, a földtulajdonosokkal olyan előrehaladottak, hogy már egy konkrét ár ajánlat is van.

    „Ha nem sikerülnének a jelenlegi tárgyalások, akkor is van még sok másik terület a környéken, de az alkalmazottjaink érdekében nem szeretnénk túl messzire költözni. A következő 2-2,5 éven belül be kell fejeznünk ezt a projektet. Az új tulajdonos is egy teljesen új gyárépületet akar felépíteni, mert úgy hiszi, hogy a pályán javul a teljesítmény, ha minden részterület egy helyen van a háttérben.” – folytatta.

    Stroll és partnerei emellett hajlandóak egy új szélcsatornát is megfinanszírozni.

    „Ha szükségünk van rá, akkor építünk egyet, de egy szélcsatorna nagyon drága. 50 és 100 millió font között mozog. Viszont hogy ha az FIA korlátozza a szélcsatornában eltölthető időt, akkor mi értelme van bele fektetni két évet és 70 milliót, ha nem tudjuk kihasználni?”

    Kissé furcsának tűnik, hogy pont a költségvetési korlát tervezett bevezetése előtt tervez komoly növekedést a Force India, ám Szafnauer szerint 150 millió dollár körül lenne ez a limit, ők pedig 110-120-ból gazdálkodnak jelenleg.

    Mindentől függetlenül a csapat várhatón 170 milliós költségvetéssel kezdi meg a jövő évet, ami 50 millióval több, mint a mostani. Ez pedig egy új helyzetet teremtene náluk, ugyanis rájuk volt jellemző, hogy relatíve kis költségvetéssel is komoly eredményeket tudtak elérni az elmúlt években. Ha pedig több pénzt invesztálnak a csapatba akkor fennállhat a hatékonyságuk elvesztése is.

    „Nekünk muszáj nagyon körültekintőnek lennünk, hogy a csapat hatékonysága ne romoljon. A jövőben is bölcsen kell gazdálkodnunk a pénzzel. Ebben a sportban természetes előny a pénzügyi stabilitás. Az idei végleges autónk Barcelonában érkezett meg, Ausztrália helyett. Több pénzzel, jobb teljesítményünk volt. Ezzel pedig a jövőben sem lesz gond, télen pedig még több pénzünk lesz, így minden fejlesztési ötletünket meg tudjuk majd valósítani.” – zárta.

  • Jogi útra viszik Mazepinék a Force India megvásárlásának ügyét

    Jogi útra viszik Mazepinék a Force India megvásárlásának ügyét

    Lance Stroll édesapja, Lawrence, és annak konzorciuma ugyebár megvásárolta a Force Indiát, azonban többször beszámoltunk már róla, hogy voltak más jelentkezők is a vásárlásra.

    Egyik ilyen volt Nikita Mazepin édesapja, és az Uralkali, melynél Dmitrij Mazepin elnöki pozícióban van. Mazepinék szerint azonban a csapat csődbiztosai nem korrekt módon jártak el és nem vették figyelembe az ő ajánlatukat, ami pedig sokkal jobb ajánlat volt Strollénál.

    „Az Uralkali bőkezű ajánlata – mely úgy hisszük, a legjobb ajánlat volt – ellenére a csődbiztosok azt választották, hogy már előzetesen egy másik ajánlattevővel egyeznek meg, majd megtagadta a kapcsolatfelvételt az Uralkalival.” – áll a cél közleményében.

    Az Uralkali megtévesztéssel és az átláthatóság hiányával vádolja a csődeljárást lefolytató vállalatot (FRP), továbbá azzal, hogy nem maximalizálták a befektetők hasznát azzal, hogy Strollnak adták el a csapatot.

    Az Uralkali szerint az FRP később elismerte, hogy Strollék ajánlata jelentősen alacsonyabb volt, mint az övék, így az orosz vállalat jogi lépéseket kezdeményezett.

  • Claire Williams: Kubica a legesélyesebb helyettes

    Claire Williams: Kubica a legesélyesebb helyettes

    Valószínűleg Robert Kubica helyettesítheti Lance Strollt, ha a kanadai elmenne a Force Indiához, állítja Claire Williams. Feltehetően Szingapúrban csatlakozhat Stroll az apja által átvett Racing Point Force Indiához, miután a milliárdos divatmogul megmentette a csapatot a csődtől. A Speed Weeknek ennyit nyilatkozott Frank lánya:

    ” Nem tudjuk hogy mikor, de feltehetően Lance elhagyja a csapatot. Lancenek és Lawrencenek is sok sikert kívánunk, de ez nem jelent többet, mint hogy az egyik versenyzőnk elhagyja a Williams istállót, és egy másik érkezik a helyére.”

    A lengyel Kubica a csapat tesztpilótája, de azt pletykálják, hogy a brit csapat kénytelen lesz fizetős pilóta után nézni, hiszen hagy némi pénzügyi őrt maga után a Stroll család. Így látja a helyzetet Claire:

    „Amennyiben tényleg megy Lance, akkor több mint valószínű, hogy Robert fogja helyettesíteni.”

    Azt is elmondta, hogy természetesen a pénzügyi helyzet is nyom a latba, pláne akkor, amikor a Williams el fogja veszíteni a névadó szponzorát, a Martinit:

    „A jelenlegi érájában a sportnak a szponzoráció kérdésköre nem egyszerű egy független csapatnak, hogy elérje a céljait fizetős versenyzők nélkül. Nagyon keményen dolgozunk a 2019-es büdzsén, hogy nagyobb tapasztalattal rendelkező pilótákat szerződtethessünk. Ez a 2019-es célkitűzésünk.”

    A Williams kulcsfontosságú vesztesége még az is, hogy már nem szállítanak a Formula E-nek akkumulátorokat. Erről Claire ennyit árult el:

    „A Formula E egy projekt volt, hiszen továbbra is olyan cégek vannak velünk, mint a Jaguar vagy az Aston Martin.”

    A Martini elvesztésével járó pénzügyi űrre pedig ennyit talált mondani Williams:

    „Intenzív tárgyalásokat folytatunk, de az még nem tisztázott, hogy egy nagy szponzorunk lesz-e avagy több partnerrel oldjuk meg a helyzetet. Biztos vagyok ugyanakkor benne, hogy találunk megoldást.”

  • Perez még Szingapúr előtt nagy bejelentést tehet

    Perez még Szingapúr előtt nagy bejelentést tehet

    Sergio Perez elmondása szerint még a Szingapúri Nagydíj előtt nyilvánosságra hozhatja, hogy 2019-ben hol fog versenyezni.

    A RaceFans értesülései szerint a mexikói pilóta már hosszabbított a Force Indiával. Úgy hírlik, hogy Perez nagyon szereti a Force Indiát, ahová még 2014-ben érkezett az egy éves McLaren kaland után.

    Amikor a jövőjéről kérdezték a mexikói pilótát Monzában, ezt válaszolta: „Remélem, hogy már a Szingapúri Nagydíj előtt elárulhatom majd nektek, hogy hol fogom folytatni, mert szeretném, hogy végre leszálljunk erről a témáról.”

    Perez kulcsszerepet játszott a csapat megmentésében, ugyanis a mexikói indította el az állítólagos „csődeljárást”, hogy a dolgozóik ne veszítsék el az állasukat. A csapatot végül az a Lawrence Stroll vásárolta fel, aki a Williamsnél versenyző Lance Stroll édesapja. A kanadai pilóta várhatóan még a szezon vége előtt csatlakozni fog a Force Indiához.

    Azonban Pereznek nincsenek aggályai afelől, hogy a csapat tulajdonosának a fia lehet majd a csapattársa a jövőben.

    „Szerintem Lawrence nyilvánvalóan azért jött ide, hogy a fiának találjon egy jó helyet és eközben rengeteg pénzt is fektet bele a csapatunkba, ami nagyszerű. Szeretné, hogy a csapat is és a pilóták is sikereket érjenek el a sportban.

    „Személy szerint, én hiszek a programban. Mindenkit ismerek a csapaton belül már öt éve. Nem lennék ilyen magabiztos, hogyha nem ismerném azokat az embereket, akikkel együtt dolgozom.

    „A csapatunk nagyon versenyképes. Ismerem Lawrencet és tudom, hogy képes lesz majd egy olyan tervet találni, amivel sikeressé teheti a csapatot és megtérítheti a befektetéseit,” – véli a mexikói. „Nekem ezzel semmi problémám nincsen.”

    Rengeteget pletykáltak arról, hogy Perez visszatérhet az egykori csapatához, a McLarenhez, ahol 2013-ban versenyzett Jenson Button csapattársaként. Azonban a McLaren a tegnapi nap folyamán jelentette be, hogy az év végén távozó Stoffel Vandoorne helyére az a Lando Norris fog érkezni, aki idén a Forma-2-es bajnokságban versenyez.

     

  • Kubica jön Stroll helyére, ha menne a Williamstől a kanadai

    Kubica jön Stroll helyére, ha menne a Williamstől a kanadai

    Paddy Lowe elárulta, ha változás állna be a Williams pilótáinak a felállásában 2019 előtt, akkor Robert Kubica lenne az, aki azonnal beugrana. A pletykák szerint Szingapúrban vagy Oroszországban Lance Stroll elhagyná a Williams istállót, hogy átigazoljon az apja Lawrence által frissen tulajdonolt Force Indiához.

    Amikor a Nextgen-Auto rákérdezett a Stroll dologra, a Williams főnök Lowe így válaszolt Monzában:

    „Nagyon nem kell mit csinálnunk, mert Robert Kubica a tesztpilótánk. Várjuk, hogy az események megtörténjenek, de az sem biztos, hogy bármi is történni fog. Jelen pillanatban arra koncentrálunk, hogy Szergejjel és Lance Strollal együtt dolgozzunk.”

    Lowe azon információt is tisztázta, mely szerint a csapat 2019-ben a Mercedes váltóművét használná. Erről enynit árult el:

    „Saját váltót állítunk elő, és a jövőben is így fogunk tenni. Egyeztettünk róla, de úgy határoztunk, hogy nem ez a jó lehetőség a Williamsnek.”

    A Williams így már csak az egyetlen csapat a rajtrácson, akik alumíniumból készült váltót használnak jelenleg, de Lowe nem árulta el, hogy esetleg titániumra váltanának-e 2019-ben.

  • Perez tagadja, hogy a McLarenhez tartana

    Perez tagadja, hogy a McLarenhez tartana

    Sergio Perez cáfolta azokat a pletykákat, amelyek hírbe hozták őt a McLarennel 2019-re.

    Korábban egyértelműnek tűnt a mexikói maradása a Force Indiánál, ő kezdeményezte a jogi lépéseket, amivel végül Lawrence Stroll kezébe került a csapat. Azonban most olyan spekulációkról lehet hallani, hogy ő lehet Sainz csapattársa jövőre. Megkérdezték Perezt Monzában, biztos-e már a jövője, igennel felelt.

    „Idő kérdése, mikor jelenti be a csapat. De tudom, hol leszek. Nyilvánosságra hozzák majd az általuk megfelelőnek vélt időben és helyen.”

    Nem mondta ki, hogy a Racing Point Force Indiára gondolt-e, de beszélt azon kilátásairól, hogy Lance Stroll csapattársa lehet. Perez azt is jelezte, pozitív dolog a csapat életében Lawrence Stroll érkezése, mert a silverstone-i csapat „hatalmas potenciállal rendelkezik és nagyobb anyagi keretekkel”. Tehát mikor megkérdezték, hogy visszatérne-e a McLarenhez, ahol már 2013-ban versenyzett, így válaszolt: „Ha van arra garancia, hogy versenyképes leszek és remek projekttel várnak, akkor miért ne? De jobban meg kell ismernem a terveiket, hogy megértsem a helyzetüket.”

    A Force Indiáról és a csapat jövőjéről jó véleményen van: „Nem kérdés, a legjobb még csak most jön. A cél versenyképesnek lenni az elkövetkezendő években és még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy sikerül odaérni a TOP 3 közé.”

    Szerinte a Force India tervezői és mérnökei felszabadultak, mert „nem éreznek fenyegetést, ha valami rosszul sül el”.

    „Ez egy fontos különbség közöttünk és olyan csapatok között mint a McLaren, Toyota vagy Renault” – zárta gondolatát Perez.

  • A Force India napokra volt a bezárástól

    A Force India napokra volt a bezárástól

    A Force India csapatfőnöke, Otmar Szafnauer elmondta, a csapat mindössze pár napra volt az összeomlástól, ám ekkor jött Lawrence Stroll és megmentette a csapatot.

    Szafnauer kifejtette, milyen közel is voltak ahhoz, hogy bejelentsék, fizetésképtelenek és muszáj lehúzniuk a rolót.

    „Elég közel volt” – mondta a RaceFans-nak múlt hétvégén. „Szerintem néhány hitelezőnk inkább jogi lépéseket tett a fizetésképtelenség miatt, mint hogy adminisztratív úton járt volna el. A nagy különbség a kettő között, hogy előbbi esetben a csapat csődbe megy, és minden felszerelést eladnak, míg utóbbinál megpróbálják a céget tovább működtetni. Mi inkább a csődhöz voltunk közel, nem az adminisztrációhoz. Már csak napok vagy hetek kérdése volt. Tehát a végkifejlet jó volt a csapatnak, a dolgozóknak és magának a Forma-1-nek is.”

    Egy Sergio Perezt támogató cég inkább az adminisztratív eljárást támogatta. A Lawrence Stroll által vezetett konzorcium sikeresen megvette a csapat felszereléseit és még kifizeti, amivel tartozik, mondta Szafnauer.

    „Mindenféle tartozás rendezve lesz az új vevők által. Semmilyen adósságunk nem lesz. Ez már csak idő kérdése.”

    Az új tulajdonosok bele is invesztálnak a csapatba, „középtávon”.

    „Több embert veszünk fel, stratégákat, több technikai infrastruktúránk is lesz. Például már el is rendeltük a következő CFD fejlesztésünket. Ez csak egy kis példa, sok minden várható még. Most már csak folytatnunk kell, amihez a legjobban értünk. Az erőforrásainkkal, az embereinkkel és az infrastruktúránkkal csináljuk a legjobbat a pályán lévő autónkkal. Most már, hogy pénzügyileg stabilabb lábakon állunk, foglalkozhatunk azzal, hogyan fejlesszünk a teljesítményen. Ez a két legfontosabb dolog. Az egyik azonnali, a másik afféle középtávú cél.”

  • Stroll: „Nem lenne fair, ha Ocon miattam távozna”

    Stroll: „Nem lenne fair, ha Ocon miattam távozna”

    A most még Williamsnél versenyző Lance Stroll Force Indiához igazolása Esteban Ocont érintené hátrányosan és ez rossz fényt vetítene az F1-re, illetve maga az érintett is tudja, ez nem teljesen fair.

    A Force Indiát egy olyan konzorcium vette át, melyet Stroll édesapja, Lawrence vezet. Ez nyilván maga után vonja, hogy maga Stroll is előbb-utóbb csatlakozik a rózsaszínekhez.

    Stroll – aki édesapja pénzügyi támogatása miatt hamar az F1-ben találta magát – miatt Ocon kispadra kerülhet, ez pedig feléleszti azt az ősrégi vitát, hogy a pénz gyakran felülmúlja a tehetséget és a megbecsülést a paddockban. Ez egyértelműen nem fest túl jó képet a sportágról abban az időben, amikor a tulajdonosok fáradtságot nem ismerve próbálják visszaállítani a Forma -1 korábbi fényét.

    Múlt hétvégén Lewis Hamilton is kifejtette véleményét a témáról, sajnálta a Force India helyzetét és azt, hogy egy ilyen nagyra-tartott versenyzőt mellőzhetnek.

    „A legjobb versenyzőknek a legjobb kocsikban a helyük. Nem engedheted meg valakinek, akinek több pénze van, hogy kitúrjon egy jobb versenyzőt. Nem kéne megtörténnie” – mondta a bajnoki éllovas.

    Múlt hétvégén Spában Lance Stroll nem tagadta, tényleg rossz képet festene a sportról, ha ilyen kíméletlenül bánnának Oconnal. Azonban a fő célja, hogy meggyőze az embereket arról, hogy nem érdemtelenül van itt.

    „Nem vitatkoznék ezzel, de az eredményeimet, és amiket elértem talán egy kicsivel jobban el kéne ismerni” – mondta a Telegraph-nak egy exkluzív interjúban. „Ez elég szigorú. Néha egy futballistának jobb képességei vannak, mint egy másiknak. Bizony megesik, hogy egy tehetségesebb játékos gyengébb klubhoz kerül, egy kevésbé jó focista pedig jobb több fizetést kap egy jobb klubnál. Nem vitatom, a rendszer nem mindig teljesen fair. De én nem érdemlem, hogy mindig csak a pénzt említsék, ami elhozott idáig. És nem is teljesen apa miatt vagyok itt.”

    Igazából, mióta Stroll a Williamsnél versenyez, hozott néhány kanadai támogató céget.

    „Rajta kívül támogat még a JCB, a Canada Life és a Bombardier is. Szóval el lehet különíteni engem és apát, egy bizonyos mértékig.”

    Rengetegen hasonlítják Stroll esetét atyafisághoz, ezt pedig nem lesz egyszerű levakarni magáról.

    „Apukán megvette a csapatot, sokkal jobbá és versenyképesebbé teheti. A jelenlegi csapatom nem az, és ez nagy negatívum. Esteban szempontjából nézve a dolgokat, miattam kell távoznia, mert apukámé a csapat. Versenyzők bizonyos hátérrel máshogy látják a dolgokat, mint akiknek pénzügyi támogatásuk van. Ha a Force Indiához kerülök, akkor az apa döntése lesz és megértem, hogy Esteban ezt nem érezné túl igazságosnak. De szerintem megérdemlem, hogy elismerjék az eddigi eredményeimet. Ez nyomja a szívem.”