Címke: Lawrence Stroll

  • Vettel érkezését Pérez pozitív tesztje miatt nem jelentette be a Racing Point?

    Vettel érkezését Pérez pozitív tesztje miatt nem jelentette be a Racing Point?

    Az egyik héten még úgy néz ki, hogy meg fog történni a bejelentés, azonban eljött egy újabb versenyhétvége és mégsem. Vajon lesz-e helye Sebastian Vettelnek a Racing Pointnál, akik 2021-től Aston Martin néven fognak majd versenyezni a Forma-1-ben. A SkySports riportere, Ted Kravitz szerint ez nem kétséges, ugyanis szerinte csupán Sergio Pérez pozitív koronavírus tesztje miatt nem jelentette be a német érkezését Lawrence Stroll csapata.

    Az egész helyzet már csak azért is tűnik egyre biztosabbnak, ugyanis a Brit Nagydíj kezdete előtt a négyszeres világbajnok és Lawrence Stroll egy „könyökpacsival” üdvözölték egymást a boxutcában. A két félről pedig ismert, hogy folyamatosan tárgyalnak egymással egy szerződésről a 2021-es szezontól. Kravitz azonban többet látott Vettel és Stroll üdvözlésében.

    „Nem gondoljátok, hogy ez egy érdekes találkozás volt kettejük között,” – mondta a SkySports tudósítója. „Már pedig Sebastian Vettel és a Racing Point csapattulajdonosa, Lawrance Stroll között ez volt a helyzet. A versenyhétvége kezdete előtt már arról pletykáltak, hogy a Vettel érkezését a Racing Pointhoz már most be fogják jelenteni.

    „Aztán hirtelen jött Sergio Pérez pozitív koronavírus tesztje és világossá vált, hogy ezen a versenyhétvégén semmilyen féle bejelentés nem lesz. Nem tették volna meg ezt így Pérezzel vagy talán még a szerződés nem volt kész teljes mértékben.

    „Legalább történt valami érdekes a Paddockban ezen a hétvégén is. Kevés kétség fér ahhoz, hogy Vettel a következő szezontól ezüstben, rózsaszínben vagy zöldben fog majd versenyezni attól függően, hogy ki lesz majd az Aston Martin legfőbb támogatója.”

  • Perez: Egyértelmű kinek kellene mennie

    Perez: Egyértelmű kinek kellene mennie

    Sebastian Vettelnek jelenleg nincs ülése a 2021-es szezonra. Valós esélyek mutatkoznak arra, hogy kiszorulhat a mezőnyből a németek négyszeres világbajnoka. Azonban egy esélye még lehet, ez pedig nem más, mint az Aston Martin egyik ülése, a pletykák szerint Perez helye.

    Rengeteg helyen rácsapták Vettel orrára az ajtót, ilyen volt a Mercedes, vagy éppen a Red Bull, és nemrég még úgy tűnt, hogy a jövőre Aston Martinná alakuló Racing Point is így fog tenni. De fordult a kocka. Egyre erősebbek azok a hangok, melyek a németet a rózsaszín autóba vizionálják a jövő évre. A csapat két jelenlegi pilótája, a csapat legnagyobb befektetőjének fia Lance Stroll, és Sergio Perez.

    Vettel érkezésének esetén egyikőjüknek biztosan távoznia kell majd. Perez már tudja, hogy ennyi bőven elég ellene: „Szerintem egyértelmű, hogy kinek kellene távoznia. Én magam is apa vagyok, és nem rúgnám ki a saját fiamat. De azt gondolom nem kell erről sokat beszélnem.”

    „Minden szerződés rendelkezik záradékokkal.” – folytatta Perez. Jelenleg is nagyon keményen dolgozunk a szponzorjaimmal azon, hogy ez az egész ne történhessen meg.”

  • Közel sem biztos, hogy Pérez távozik majd az Aston Martin kötelékéből

    Közel sem biztos, hogy Pérez távozik majd az Aston Martin kötelékéből

    A pletykák szerint Sebastian Vettel csapata jövőre az Aston Martin lesz, azonban könnyen lehet, hogy nem a „főnök fia”, hanem Pérez marad majd a csapatnál.

    A mexikói 2022 végéig szóló szerződésében van egy záradék, miszerint amennyiben július 31-ig menesztik, nem kell milliós összeget fizetni az egyezség megszakításáért. Ralf Schumacher viszont úgy gondolja, erre nem kerül majd sor:

    „Még az apja sem tudja bent tartani a fiát, ha nem elég jó.” – szögezte le. – „Nem felejthetjük el, hogy Pérez elég nagy szponzori pénzeket visz a csapathoz, tehát a döntés nehéz.”

    Mindez természetesen igaz kanadai csapattársa esetében is, és sokan kétlik, hogy az idősebb Stroll saját fiát rúgná ki a jövőre Aston Martin színeit felöltő csapattól, miután milliókat költött arra, hogy végre versenyképes autóban lássa őt.

    Ezt a feltételezést erősítik maga Lance szavai is, aki arra a kérdésre, hogy biztos-e a helye a csapatnál, így válaszolt:

    „Nem, és nem igazán tudom, mi történik a háttérben ezzel kapcsolatban. Csak a szezonra és az adott hétvégére koncentrálok. Teljesen a vezetőségen múlik, hogy eldöntsék, mi a legjobb a csapat szempontjából.”

  • Vettel nem erősítette meg, hogy az Aston Martinhoz tart

    Vettel nem erősítette meg, hogy az Aston Martinhoz tart

    A hírek szerint Sebastian Vettel számára az Aston Martin dobhat mentőövet 2021-re, miután a Ferraritól távozni kényszerült.

    A hírt a német Bild újság szellőztette meg, állításuk szerint már csak a részletek kidolgozása van hátra Vettel és a jelenleg még Racing Pointként ismert csapat szerződésében. Olyanról is lehetett hallani, hogy Vettel találkozott a csapat tulajdonosával, Lawrence Strollal.

    Maga az érintett viszont nem erősíti meg az értesüléseket.

    „A jövőm még mindig nyitott, semmi sincs még eldöntve” – mondta a négyszeres világbajnok. „Kivehetek akár egy évet is, sok minden lehetséges. Az egyetlen, ami biztos, hogy minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy elmozduljunk a jelenlegi mélypontról a Ferrarinál.”

    A helyzettel kapcsolatban Ralf Schumacher is megszólalt, zseniálisnak tartaná, ha mindez összejönne.

    „A legjobb motor lesz az autójában” – mondta a német Sky-nak. „A legutóbbi versenyen pedig ez az autó volt a Mercedes után a leggyorsabb. Jelenleg a Mercedesszel, a Ferrarival és a Red Bullal egy lapon kell őket emlegetni.”

    Schumacher Lawrence Strollra utalva pedig ennyit tett még hozzá: „Ez történt a Red Bullnál is – egy milliárdos tűnt fel, aki tényleg előre akar mozdítani egy csapatot. Vettel is egyértelműen vevő erre. Nem így akar egy bajnok visszavonulni.”

  • Sajtó: Közel a megállapodás Vettel és az Aston Martin között

    Sajtó: Közel a megállapodás Vettel és az Aston Martin között

    Egyes források szerint Sebastian Vettel az Aston Martin csapatával folytat tárgyalásokat egy lehetséges versenyzői ülésről a 2021-es Forma-1-es szezonra.

    A négyszeres világbajnoknak maga a Racing Point csapattulajdonosa, Lawrance Stroll ajánlott szerződést, aki a létező legjobb csomagot szeretné összeállítani az Aston Martin 2021-es érkezésére. A német Bild – akik többnyire jól tájékozottak Vettel tervei kapcsán – információi szerint a két fél hamarosan meg is fog egyezni egymással a szerződés feltételeiről.

    Sergio Péreznek – aki rengeteg szponzorpénzt hoz a csapatnak – több éves szerződése van silverstonei istállóval, amíg Lance Stroll is biztonságban van, mivel ő a csapattulajdonos Lawrance Stroll fia. Kérdés, hogy melyikük helyére érkezhetne a négyszeres világbajnok Vettel?

    Amióta Vettel része a pilótapiacnak, miután a Ferrari közölte vele, hogy nem tartanak továbbá igényt a szolgálataira, a Racing Point csapatfőnöke, Otmar Szafnauer mindig is azt mondta, hogy nincsen helyük Vettel számára.

    „Hízelgő, hogy mindenki azt mondja, hogy szerződtessünk egy négyszeres világbajnokot a csapatunkba, azonban ez részben azért is van, mivel sokkal jobb és versenyképesebb lett az autónk,” – nyilatkozta Szafnauer Spielbergben a „Vettel ügy” kapcsán.

    „Azonban mindkét jelenlegi versenyzőnknek több éves szerződése van, szóval nyilvánvalóan azt fogom mondani, hogy nincs hely nálunk a számára.”

    Pérez azért van olyan jóban a csapat vezetésével, mert a csapat ellen folyó csődeljárás folyamán ő segítette ahhoz Lawrance Strollt, hogy megvehesse az istállót.

    Azonban egyes források szerint Pérez szerződése tartalmaz egy elég könnyen érvénybe hozható kilépési záradékot, ami miatt akár könnyen semmissé is tehetik a 2022-ig szóló szerződését.

    Vettel esetleges jövőjéről korábbi csapatfőnöke, Christian Horner is elárult pár izgató információt a múlt heti versenyhétvége folyamán.

    „Szerintem bőven vannak lehetőségei a jövőre nézve, mint például a Racing Point vagy akár egy rövid szünet utáni visszatérés valamelyik csapattal,” – idézi Horner szavait a Sky Sports.

    „Nem hiszem, hogy Lancet fogják lapátra tenni, ha Vettel mégis a Racing Pointhoz szerződne. Természetesen a pilóták szerződésekben számos olyan dolog szerepel, amikről csak a csapat és a versenyző tud kizárólag, szóval még bármi megtörténhet.

    „Feltehetően van benne kilépési záradék vagy különböző opciók, azonban ez egyáltalán nem ránk tartozik.”

    Stroll azért vásárolta be magát az Aston Martinba, hogy újra naggyá tegye a legendás brit autómárkát. Többek között ezért is hozza őket vissza Forma-1-be és ez Vettelnek egy szinte tökéletes lehetőség lenne, ugyanis a csapat szorosan együtt működik a Mercedesszel és az autójuk teljesítménye is olyannyira feljavult a tavalyi szezonhoz képest, hogy már a Red Bullokra is komoly veszélyt jelent a két „rózsaszín Mercedes”.

  • Briatore nem akar visszatérni Alonsóval a Forma-1-be

    Briatore nem akar visszatérni Alonsóval a Forma-1-be

    Védence, Fernando Alonso visszatér a királykategóriába, de Flavio Briatore ragaszkodik azon nézetéhez, hogy ő bizony nem. A Renault F1 csapat korábbi főnöke a La Gazzetta dello Sportnak nyilatkozott nevetve:

    „Amennyiben Fernando szeretné, készen állok arra, hogy segítsem. Személyesen azonban nem szeretnék visszatérni a egy Forma-1-es csapathoz. 2021-ben Alonso tér vissza, nem Briatore.”

    Arra is utalt Briatore, hogy a most 39 éves Alonso nagyon motivált, és készen áll arra, hogy harmadszor is jól teljesítsen a Renault-nál:

    „Amikor a McLarennél volt, ahhoz képest is Fernando 5 kilót fogyott. Az autókat könnyebb vezetni, mint 3-4 éve, nagyon motivált és fitt. Elszállt minden mérge 2 évnyi száguldó cirkusz nélkül. A McLarennél bohócot csinált magából, de hát ő is csak emberből van. A végén mi akartunk menni, a McLaren pedig elénk tett egy újabb két éves ajánlatot.”

    Flavio szerint Alonso másik lehetősége a jövőre már Aston Martin néven induló Racing Point csapatnál lett volna:

    „Idén remek autójuk van, és még a Ferrarival is harcolhatnak majd. Jóban vagyunk Strollékkal is, de Fernando otthona a Renault.”

    Arról is beszélt még Briatore, hogy a Renault új vezérigazgatója, Luca de Meo teljes mértékben támogatja ezt a projektet:

    „Luca sokat fog segíteni, bízom benne. Mindenkit motiválni fog és folyamatosan tesz az egész csapatárt. Újra nyerni fogunk.”

  • Olasz sajtó: Vettel és Alonso egymással küzd az Aston Martin egyik üléséért

    Olasz sajtó: Vettel és Alonso egymással küzd az Aston Martin egyik üléséért

    Olasz sajtóértesülések szerint Sebastian Vettel és Fernando Alonso is azért harcol, hogy megkaparintsa a jövőre Aston Martin néven futó Racing Point egyik ülését.

    Miután a német és a Ferrari bejelentette, hogy jövőre elválnak útjaik a pilótapiac felbolydult. Carlos Sainzot szerződtette a Scuderia a négyszeres világbajnok helyére, míg a spanyol „ülését” Daniel Ricciardo veheti át. A Renault-nál így megüresedett egy hely, amire a pletykák szerint Vettel és Fernando Alonso is esélyes lehet.

    A négyszeres világbajnok ugyanakkor nem tett le még a Mercedesről sem. Ugyan Toto Wolff elismerte, hogy nem a 32 éves pilóta az elsősszámú kiszemeltjük, ám azt is hozzátette, hogy bármi megtörténhet, így akár az is, hogy a német a csillagosoknál köt ki. A La Gazetta dello Sport szerint ugyan Vettel a Renault-val is felvette a kapcsolatot, ám gyorsan kiderült, hogy nem egyeznek a számításaik, így a heppenheimi a Racing Point felé fordult.

    Az olasz lap úgy tudja, hogy egy több éves kontraktusról tárgyal Vettel a kanadai-brit istállóval, és egyenesen Lance Stroll helyére érkezne. Ugyan meglepő az, hogy pont a kanadaitól búcsúznának, ám Sergio Pérez szerződése szinte érinthetetlen, ugyanis a szponzorain keresztül 15 millió érkezik a csapat kaszájába. A történet itt azonban még nem ér véget, azt is tudni vélik, hogy a négyszeres világbajnok 12 millióért szerződne az alakulathoz, sőt mivel fizetése jóval kevesebb lenne, mint eddig,  részesedést is kapna a csapatból.

    Ugyanakkor Lance Strollnak sem kelle majd aggódnia, ugyanis a pletykák szerint őt a Mercedes vinné magához Lewis Hamilton mellé. Ha beigazolódnak a német sajtó korábbi információi és valóban Toto Wolff és Lawrence Stroll irányítja majd a csillagosokat, akkor könnyen elképzelhető, hogy Valtteri Bottas helyére érkezik a kanadai. A Daimler, mint névadó és motorszállító továbbra is maradna az istállónál, így lecsökkentve a kiadásaikat, ám az irányítást Strollnak adnák át.

    Ám nemcsak Vettel érdeklődik az Aston Martin iránt, hanem Fernando Alonso is. A spanyol így a Renault listáján is, és a Racing Pointén is helyet kapott. Az olasz lap szerint a kétszeres világbajnok is tárgyalásokat folytat Lawrence Stroll-lal, így pedig a Vettel-Alonso csata egy másik formát öltve indulhat újra.

     

  • A Racing Point a szezon előtt Silverstone-ban tesztel majd

    A Racing Point a szezon előtt Silverstone-ban tesztel majd

    A „rózsaszín Mercedes” sokakat lenyűgözött a téli tesztek során, most pályára is viszik majd a Racing Point idei autóját Silverstone-ban, még a szezonkezdet előtt.

    A Forma-1 hivatalos oldalának értesülései szerint Lance Stroll fogja vezetni az autót, és a pálya egyik rövidebb – National elnevezésű – vonalvezetését használják majd.

    A Mercedes már körözött 2018-as autójával, a Ferrari és a Renault is hasonlóra készül majd. Viszont a Racing Point lesz az AlphaTaurihoz hasonlóan idei autójukat használják tesztelésre. Erre pedig az egyik „forgatási nap” felhasználásával lesz lehetőségük a Lawrence Stroll által birtokolt csapatnak.

    Ez azt jelenti, hogy június 17-én a képek és videóanyagok készítése közben maximum 100 kilométert tehetnek majd meg, a Pirelli demonstrációs – nem versenyhétvégéken használt – abroncsaival.

    A teszt lehetőséget nyújt majd, hogy kipróbálják a vírus miatt bevezetett új protokollt, és bár sok releváns adatot nem gyűjthetnek, az autót és Stroll képességeit is leporolhatják az Osztrák Nagydíjat megelőzően.

    A barcelonai hivatalos tesztek után mindenki a középmezőny élére várja a Racing Point csapatát, talán ez a gyakorlás is segítségükre lehet ebben.

  • A Williams F1 csapat három lehetséges megmentője

    A Williams F1 csapat három lehetséges megmentője

    Három név merült fel mint potenciális vásárlója az utóbbi években csak szenvedő Williams Forma-1-es csapatnak. Ezt állítja az olasz La Gazzetta dello Sport, és utalt rá, hogy jelenleg az egyik 2020-as versenyzőjük, Nicholas Latifi gazdag apja érezheti leginkább befutónak magát. A cikk írója, Mario Salvini szerint Michael Latifi már így is kölcsönzött a brit istállónak 22 millió eurót a koronavírus miatt, amelyre a csapat házi múzeumának az autói a biztosíték. Az újságíró arra is kitér, hogy az öreg Latifi társtulajdonos a McLarennél is, illetve övé a Sofina Foods.

    A másik lehetséges vevője a Williamsnek szintén egy versenyző édesapja, Dmitry Mazepin. Az orosz oligarcha fia Nikita jelenleg a Formula 2-ben szerepel. Mazepin volt amikor tett ajánlatot a Racing Pointra is, de csődbiztos Lawrence Strollékat részesítette előnyben.

    Végül akár a Magyarországon is ismert Chanoch Nissany is lehet befutó. Az izraeli vállalkozó maga is vett részt Forma-1-es szabadedzésen, a Minardi színeiben, 2005-ben. Izgalmas látni azt, hogy Nissany fia Roy is a Formula 2-ben versenyez idén, és a sportlap szerint a család akár komoly pénzügyi támogatásra is számíthat Izraelből.

    [poll id=”170″]

  • Schumacher: Frank és Claire Williams hagyják el a Forma-1-et!

    Schumacher: Frank és Claire Williams hagyják el a Forma-1-et!

    A Williams megbukott, és nem tudják felvenni a ritmust a modern Forma-1 korszakában, közölte egykori versenyzőjük, Ralf Schumacher. A német hat versenyt nyert a brit csapattal 2004-ig, és a Speed Week kérdezte arról, hogy mit szól ahhoz, hogy a volt csapata eladó:

    „Úgy néz ki, hogy sem Frank Williams, sem a lánya nem tudja már irányítani a csapatot a ma elvárható módon.”

    A Williams 2019-ben is tök utolsó volt, most pedig pénzügyi támogatásra is szorulnának, amiről szintén megvan a véleménye Schumachernek:

    „Nagyon sok dolgot rosszul menedzselnek. Ezt az utat már évekkel ezelőtt tisztázniuk kellett volna fiatal menedzsmenttel. Magam is megjártam ezt az utat, az idők egyszerűen megváltoztak. Frank Williams rendszere mindig is arról szólt, hogy komoly nyomást gyakorolnak felülről.”

    A 44 éves Schumacher szerint a grove-i istálló visszatérhet, de csak akkor, ha Frank és Claire teljesen visszavonulnak, és jó befektető érkezne a fedélzetre:

    „Még mindig azt hiszem, hogy ők egy remek versenycsapat, és a megfelelő partnerekkel és pénzzel akár én is beszállnék.”

    Feltehetően Michael Latifi akinek a fia Nicholas már amúgy is épp versenyez a Williamsnél, vagy az orosz oligarcha, Dmitry Mazepin lehet a csapat megmentője. Róla Ralf ennyit mondott:

    „Mazepin ugyanannak az útnak az elején áll mint Latifi és Stroll, de még gazdagabb is náluk. Eddig minden csapatot megvásárolt a fiának a Formula 3-tól kezdődően. Nem tudom hibáztatni ezért, örülök, hogy vannak olyan emberek akik szeretik a sportágunkat, és rengeteg pénzt akarnak befektetni, még ha ezt csak a gyermekeikért is csinálják.”