Címke: Lawrence Stroll

  • Pérez továbbra sem törődik azzal, hogy Vettel jóban van a főnökeivel

    Pérez továbbra sem törődik azzal, hogy Vettel jóban van a főnökeivel

    Sergio Pérezt továbbra sem zavarják azok a pletykák, amik Sebastian Vettel érkezését vetítik elő.

    Már egy ideje arról szólnak a hírek, hogy tárgyalásokat folytat a Racing Point és a német pilóta egymással. Ugyan a kanadai-brit csapat mindkét versenyzőjének érvényes szerződése van 2021-re, ám egy négyszeres világbajnok érkezése jócskán felemelné az istálló marketing értékét. Épp ezért elképzelhető az, hogy a 30 éves pilótának az év végén távoznia kell, ugyanis arra kevés esély van, hogy Lawrence Stroll a saját fiát küldi el a csapattól.

    Pérez azonban magabiztos, ugyanis a Spanyol Nagydíj versenyhétvégéjén elmondta, a csapat bízik benne, ezért ő nem tart attól, hogy a helyére pályáznak. Ugyanakkor sajtóértesülések szerint a pilóta szponzorai felajánlották a rózsaszín csapatnak, hogy képesek többet fizetni annak érdekében, hogy a mexikói maradhasson, ugyanakkor olyan pletykák is napvilágot láttak, hogy jövő héten Vettel már aláírja Belgiumban a szerződését a Racing Pointtal.

    Az utóbbi időben több árulkodó jel is van a 33 éves versenyző és a kanadai-brit csapat között. A négyszeres világbajnokot a Brit Nagydíj után látták Otmar Szafnauer Ferrarijába beszállni, Lawrence Stroll-lal „könyökpacsizni”, sőt Vettel manapság egyre többet beszélget Lance Stroll-lal is. Pérezt azonban ezek a dolgok nem érdeklik:

    ,,Ő (Szafnauer) egy büszke Ferrari tulajdonos, így nem kell túl sok mindent mögé látni. Mindenki azt csinál amit akar, főleg a versenyzés után. Vettel és Lawrence (Stroll) „könyökpacsija”? Nem sok mindent tudnék erre mondani, nem fogok messzemenő következtetéseket ebből levonni.” – magyarázta Pérez.

    A Racing Point manapság a figyelem központjába került, és nem csak azért, mert a német világbajnok esetleg odaszerződhet. A Copygate főszereplőit ugyanis a vitatott fékhűtők használata miatt megbüntették, minek keretein belül 15 konstruktőri pontot elvettek tőlük és 400.000 euró befizetésére kötelezték őket. Pérez a szankciók kihirdetésének idején épp karanténban volt, ugyanis elkapta a koronavírust, így helyette két hétig Nico Hülkenberg versenyzett. A mexikói azonban visszavágna és az elvett pontjaikat a pályán szerezné vissza.

    ,,Tudtam azt, hogy büntetést kaptunk, de remélem, hogy az aszfaltcsíkon vissza fogunk tudni vágni olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet. Nehéz volt a csapatnak, ugyanis nagyon sokat dolgoztak az autón. A magabiztosságunkból úgy gondolom, hogy egy kicsit vesztettünk a történtek miatt. Nyilvánvalóan ez fáj, ugyanis remek autót hoztak össze. Ha megnézzük a tavalyi évet, akkor láthatjuk, hogy sok volt a bizonytalanság az autó miatt és amiatt is, hogy merre induljunk el. Hatalmas változáson mentünk keresztül, és úgy néz ki minden jól sült el.”

  • Kolles: Kizárt dolog az, hogy fotók alapján autót lehet másolni

    Kolles: Kizárt dolog az, hogy fotók alapján autót lehet másolni

    Colin Kolles felkavarta az állóvizet azzal, hogy állítja, hogy szerinte kizárt az, hogy a Racing Point a nagyon is kezes RP20-ast simán a Mercedes W10-esről készült képek alapján építette volna meg. Persze, ezen kijelentéseivel rúg egyet a Mercedes csapatvezetőjébe, Toto Wolffba is. A Renault rendre fel óvást is nyújt be a Racing point ellen. A FIA végül a fékrendszer miatt ítélte el őket, amit az RP20-asban használnak. Ez nem listázott alkatrész, így azt a csapatoknak házon belül kell azt megtervezni.

    Otmar Szafnauer annyit elismert, hogy a technikai csapatuk lemásolta a bajnoki Mercedes tavalyi megoldását. Ugyanakkor szerinte ez a szabályok adta kereteken belül történt, így fellebbeztek a pénzbüntetésük és a 15 pont elvétele miatt a FIA-nál.

    A Magyarországon szakképzett fogorvos Kolles, korábban Forma-1-es csapatok irányítása után ma már a WEC-ben aktív. A Sport1-en beszélt arról, hogy miképp zajlik egy F1-es autó tervezése, egészen a koncepciótól kezdve, annak a bemutatásáig:

    „Kizárt dolog az, hogy fényképek alapján le lehetne másolni egy autót. Nem csak a fékről van itt már szó, hanem az egész koncepcióról. Azt mondták nekem, hogy megengedték nekik, hogy használhassák a 60%-os nagyságú szálcsatorna modelljüket. Továbbá a demó autójukat mintaként, ezeknek az alkatrészeit beszkennelték, majd konvertálták CAD rendszerekbe. Másképp ezt lehetetlen lenne megcsinálni.”

    Kollesnak volt már afférja korábban Toto Wolffal, amikor 2013-ban azzal fenyegetőzött, hogy a felvett beszélgetésüket nyilvánosságra hozza, amelyben az osztrák elég kemény megjegyzései is hallhatóak. Állítólag az F1 akkori ura, Bernie Ecclestone beavatkozásával rendezték a vitás kérdéseket, míg a Mercedes a bíróságon szerzett érvényt annak, hogy a beszélgetés részletei ne kerülhessenek napvilágra.

    A Spanyol Nagydíjat követő beszélgetős műsorban Kolles újra megragadta az alkalmat, hogy taszajtson egyet régi ellenségén Wolffon, akinek részvénye is van Lawrence Stroll Aston Martin projektjében. Nem kétséges, hogy a csapatok és annak a főnökeik között a szövetség sokkal barátibbá vált, mióta a kanadai milliárdos megmentette a Force Indiát, majd újra elindította azt Racing Point néven, és jövőre már Aston Martin néven kell keresnünk az istállót. A ByKolles Racing WEC csapatfőnöke így zárta a mondandóját:

    „Amennyiben Mercedes igazgatósági tag lennék, feltenném a kérdést, hogy a csapatvezető miért vakációzik állandóan egy hajón, és látogatja meg Gstaadot. Ez csak egyike azon dolgoknak, amely szerintem nem egészen megfelelő. Úgy gondolom, hogy nagyon is szoros közöttük a kapcsolat. Ugyan ez a saját álláspontom, de tudom, hogy nem vagyok ezzel egyedül, és mások is osztják ezt a véleményt.”

  • Stroll nem neheztelne apjára, ha kitenné a csapatból

    Stroll nem neheztelne apjára, ha kitenné a csapatból

    Lawerence Stroll igen nehéz döntés előtt áll. Nagyon úgy néz ki, hogy Sebastian Vettel a jövőre Aston Martinná alakuló gárdához fog szerződni, ám ha ez ténylegesen valóra válna a csapatnak búcsút kellene intenie egyik jelenlegi pilótájának.

    Két variáció áll fent Vettel érkezése esetén. Vagy Perezt teszik parkolópályára, aki egyébként 2014 óta versenyez a csapatnál, és 2022 végéig szerződése van, vagy a tulajdonos fiát, Lance Strollt kellene félreállítani.

    Utóbbi megértené, ha végül neki kellene átadnia helyét a csapatnál a németek négyszeres világbajnokának:

    „Ilyen az élet. Vannak a munkakapcsolatok, és van az apa-fia kapcsolat. Ha kitenne a csapatból, nem neheztelnék miatta. Ez a biznisz. El kell fogadnom, és tovább kell lépnem az életben, és küzdeni a holnapért.” – mondta Stroll a Channel 4-nek.

    A fiatal kanadai versenyző egyébként nagyon pozitívan beszél a közte és apja között lévő viszonyról:

    „Nagyon könnyű kapcsolatunk van. Jó kapcsolatunk van, és hagy nekem elég helyet. Azt teszi, amit tennie kell a pálya széléről. Próbálja a lehető leggyorsabbá tenni az autót, és összehozza a megfelelő embereket.” – zárta Stroll.

  • A Red Bull nem fog óvást indítani a Racing Point ellen

    A Red Bull nem fog óvást indítani a Racing Point ellen

    A Red Bull elárulta, nem fognak csatlakozni azokhoz az alakulatokhoz, akik óvást akarnak indítani a Racing Point autója ellen.

    A Forma-1 visszatérése után a Renault tette meg az első lépést az üggyel kapcsolatban azzal, hogy a Stájer Nagydíj után hivatalosan is panaszt tett a kanadai-brit csapat fékhűtői ellen. A stewardok azonban nem hoztak azonnal döntést, így a folyamatot a franciák a Magyar és a Brit Nagydíjon is megismételték. Végül a múlthéten megállapították, hogy a rózsaszín istálló vétett a sportszabályzat ellen, ezért 15 konstruktőri pontot elvettek tőlük, továbbá 400.000 euró befizetésére kötelezték őket.

    A büntetés mértéke viszont nem tetszett sem a Racing Pointnak (szerintük a megoldás szabályos, így nem érdemeltek büntetést) sem az ellenfelek egy részének. Így tehát a Ferrari, a McLaren, a Renault és a Williams valamint a kanadai-brit csapat óvást indít a határozat ellen.

    Még a ritkán nyilatkozó Lawrence Stroll is felszólalt tegnap az üggyel kapcsolatban. A kanadai üzletember kikérte magának, amiért a Racing Point jó hírnevét kérdőjelezik meg a riválisok, továbbá kijelentette, hogy készen állnak arra, hogy panaszt tegyenek az ítélet ellen.

    Toto Wolff vasárnap hozzátette, biztos abban, hogy Stroll minden lehetséges erőforrást be fog vetni annak érdekében, hogy a bíróságon tisztázza a gárda nevét. Mattia Binotto szerint viszont az érzelmeket ki kellene hagyni ebből a játszmából.

    ,,Számunkra a tények nyilvánvalóak. Ez nem arról szól, hogy mérgesek vagy dühösek lennénk, mindannyian riválisok vagyunk, ezért mindenki a saját érdekeit nézi. Mi úgy hisszük, hogy nem megfelelő büntetés kaptak. A jogsértés itt a „házi feladat” lemásolásán alapul. Vannak akik lemásolták , és vannak azok, akik ezt a másik rendelkezésére bocsájtották.” -nyilatkozta a Ferrari csapatfőnöke a Sky Italianak.

    A Red Bull azonban nem szeretne részt venni ebben az ügyben. Az osztrák istálló ugyanis azt tervezi, hogy ezt procedúrát ők is alkalmazzák majd az AlphaTauri esetében 2021-ben.

    ,,Nem, mi nem fogunk óvni.” – jelentette ki Helmut Marko, mikor a sajtó megtudakolta a Bikák szándékait.

  • Állítólag a Daimler nem elégedett Wolff viselt dolgaival

    Állítólag a Daimler nem elégedett Wolff viselt dolgaival

    Toto Wolff és a Daimler kapcsolata egyre keserédesebb, állítja a Hollandiában köztiszteletnek örvendő nu.nl weboldal. Először is a Mercedes csapatfőnöke központi alakja lett a másolási botrányba fulladó „rózsaszín Mercedes” esetnek, melyben már öt csapat is tiltakozik. Wolff erre ennyit reagált:

    „Ez egy kisebbfajta forradalom. Viszont minden szinten kicsi. Azt hiszem, hogy valójában csak idegesíti őket az, hogy nem tudják hozni a Racing Point teljesítményét.”

    A Haasnál is kihúzta a gyufát Wolff. Amikor védte a Racing Point dolgait, azt találta mondani, hogy az amerikai csapat egy komplett autót kapott a Ferraritól, amikor beszálltak a Forma-1-be. Günther Steiner természetesen nonszensznek nevezte ezt az állítást:

    „Csak azt használtuk fel, amit legálisan is megvásárolhattunk. Azt hiszem, hogy a bűnös lelkiismerete mondatja ezt vele. Szerintem Toto sarokba lett szorítva, így most próbál terelni.”

    Az említett oldal tudósítója, Patrick Moeke állítja, hogy a Mercedes anyavállalatánál a Daimlernél kifelé azt mutatják, hogy Wolff élvezi a bizalmukat, valójában azonban elégedetlenek az osztrákkal a társaságon belül. Több Mercedeshez közeli forrás is utalt rá, hogy a Daimler nem értékeli Wolff egyes más tevékenységét. Ezek egyike az, hogy bevásárolhatta magát Lawrence Stroll új Aston Martin projektjébe. Wolff és a Daimler mindeközben egyeztetnek a 48 éves üzletember 2020 utáni szerződéséről. Olav Mol, a holland Ziggo Sport F1-es kommentátora is úgy tudja, hogy nem jön ki Wolff és az új Daimler vezérigazgató, Ola Kallenius, de figyelmeztetett erre is:

    „Csak akkor lesz ilyesmiből komoly probléma, ha az eredmények csalódást keltővé válnak.”

  • Lawrence Stroll nagyon dühös, közleményt adott ki

    Lawrence Stroll nagyon dühös, közleményt adott ki

    Mint az ismert, a Racing Point pénzbüntetést és 15 pont levonást kapott, amiért az idei autójuk fékrendszerének bizonyos része nem a saját fejlesztésük, hanem másolva lett.

    A történteken a csapattulajdonos Lawrence Stroll olyannyira felbosszantotta magát, hogy külön közleményt adott ki:

    „Nem gyakran beszélek nyilvánosan, azonban rendkívül dühös vagyok a mindenféle feltevés miatt, hogy alattomoskodtunk, vagy csaltunk; különösen azon megjegyzések miatt, amik a versenytársainktól származnak” – mondta Stroll a közleményben.

    „Soha semmiben nem csaltam az életem során. Ezek a vádak teljesen elfogadhatatlanok és hamisak. A feddhetetlenségem – és a csapaté is – megkérdőjelezhetetlen.”

    ‍”A Racing Pointnál mindenki megdöbbent és csalódott az FIA döntése miatt, és továbbra is valljuk ártatlanságunkat.”

    „Ez a csapat, különféle neveken, de több, mint 30 éve jelen van a Forma-1-ben, és ma 500 embert foglalkoztat. Mindig is konstruktőrök voltunk, és azok is maradunk a jövőben is.”

    „Ezen 30 év során a csapat volt sereghajtó és teljesített jobban is, mint az erejéből telt, egy csoport fantasztikus ember miatt. 2016 és 2018 között ez volt a negyedik legjobb istálló a mezőnyben, a legkisebb büdzséből működve, és rendszeresen dobogós helyet szerzett.

    „Az irányításból származó stabilitással, új befektetésekkel, a csapat versenyképessége senkit nem kellene, hogy meglepjen. A csapat végre kiaknázhatja lehetőségeit, az erős teljesítményt pedig inkább ünnepelni kellene.”

    „Csak el kellene olvasni a stewardok szavait, hogy megértsék, miért is vagyunk annyira csalódottak a szankciók miatt. A jelentés egyértelműen meghatározza a következő enyhítő körülményeket:

    1. A Mercedes és a Racing Point között 2020. január 6-án történt alkatrész transzfer nem jelenti a szabályok megsértését, nem ok a bizalmatlanságra, mivel a szóban forgó alkatrészeket egyáltalán nem használták és nem terjesztette ki azokat az információkat, amelyeket korábban a Mercedestől a Racing Point kapott, a 2019-es szabályzás értelmében. A fékcsatornákra vonatkozó listázott elemek kapcsán nemrégiben történt változás után továbbá azt lehet állítani, hogy a bizalmatlanság, vagy büntetés ebben a helyzetben nem helytálló. Ezek a stewardok szavai.
    2. Enyhítő tényező a fékcsatornák mint nem listázott elemeinek listázásában történt változás 2019-ről 2020-ra.
    3. Az FIA emberei, mikor 2020 márciusában vizsgálták az RP20-at, nem voltak kellően figyelmesek, mikor elmondásuk szerint az egész autót átvizsgálták.
    4. A Racing Point valószínűleg nagyjából ugyanolyan versenyelőnyhöz juthatott volna, ha lefényképezi a Mercedes W10 hátsó fékcsatornáját és fordítva tervezi meg őket, bár további tervezési ráfordítás mellett, mondják a stewardok.
    5. Ebben a kérdésben a Racing Point nyitott és átlátható volt a cselekedeteik kapcsán, ezáltal teljes mértékben úgy vélhető, hogy megfelelnek a szabályoknak, és a stewardok nem látnak ebben szándékos szabálysértést.”

    „Ez mind a stewardok döntéséből van idézve.”

    „Az FIA nem közölt konkrét útmutatást, vagy magyarázatot arra vonatkozóan, hogyan lehet a listázott elemeket átvenni, a szabályoknak megfelelő szándékkal és szellemben. A megfogalmazott szabályok kimondják, hogy 2019 után nem lehet megosztani a fékcsatornák kialakításával kapcsolatos információkat. Ezen a ponton, amit tudsz, és megtanultál, az a te saját információd. Ettől a ponttól kezdve magad vagy. És mi pontosan ezt tettük.”

    „Tehát, hogy tisztázzuk, az FIA nem dolgozott ki útmutatást a nem listázott tételek átvételére vonatkozóan, és a Racing Point 2020 márciusában írásbeli megerősítést kapott az FIA-től, a szabályoknak való megfelelésről.”

    „A héten megdöbbenve láttam, hogy az FIA egy olyan új záradékot vezetett be, mely korábban sosem létezett.”

    „Azon egyértelmű tényen túl, hogy a Racing Point betartotta a műszaki előírásokat, megdöbbentett, hogy a Renault, a McLaren, a Ferrari és a Williams is megragadta a fellebbezés lehetőségét, és megpróbálja rontani a teljesítményünket. Sárba tiporják a nevünket és ezt én nem fogom sem eltűrni, sem elfogadni.”

    „Minden szükséges intézkedést meg akarok tenni az ártatlanságunk bizonyítása érdekében.”

    „A csapatom fáradhatatlanul dolgozott, hogy versenyképes autóval állhassunk oda a rajtrácsra. Nagyon dühös vagyok, hogy a versenytársainktól alig látok sportszerűséget.”

    „Megértem, hogy ez a helyzet az FIA számára is sok szempontból is nehéz és bonyolult, de tisztelem és nagyra értékelem az erőfeszítéseiket, amit azért tesznek, hogy megtalálják a sport érdekeit leginkább szolgáló megoldást.”

  • Vettel elárulta, hogy mit keresett a Racing Point főnök autójában

    Vettel elárulta, hogy mit keresett a Racing Point főnök autójában

    Sebastian Vettel elárulta, hogy miért láthatták meg Otmar Szafnauer, Racing Point csapatfőnök autójában a múlt heti Brit Nagydíj után. Mark Sutton látta meg, amikor a német beszállt, majd együtt hagyták el a versenypályát. Mindeközben egyre inkább bizonyossá válik az, hogy Vettel jövőre az Aston Martin gyári csapat pilótája lehet. Azt is sokan felhánytorgatják Vettel esetében, hogy a könyöke találkozott a csapattulajdonos Lawrence Stroll könyökével üdvözlés gyanánt azon futam előtt, ahol végül csak a csalódást keltő 10. helyen végzett.

    Csütörtökön persze, hogy rákérdeztek Vettelnél, hogy ugyan mit keresett Szafnauer autójában. Elismerte, hogy együtt utaztak:

    „Elmentünk egy benzinkútra. Utána ő ment tovább haza, én pedig máshová mentem. remek autója van, egy Ferrari Pista, amire emlékszem már évek óta, mert mondogatta, hogy van neki is egy, de mondta, hogy kifogy az üzemanyagból. Kérdeztem, hogy merre megy, és mivel egy irányba tartottunk, ezért vele mentem a benzinkútra, majd a dolgomra.”

    Vettel persze közismerten vicces és okos, és egy lépéssel a média előtt jár, ezért elegánsan még ennyit hozzátett:

    „Manapság elég kellemetlen, hogy emberek mindent nagydobra vernek, én viszont nem… Ennyi ennek a hírértéke.”

    Ne feledjük, a Racing Point gyára egy utcányira van a silverstone-i pályától, ami simán jelentheti azt, hogy Vettel meglátogatta a bázist, a jövőbeni főnökével. Megpróbálták kihúzni ezt Vettelből úgy, hogy esetleg talált-e Szafnauer autójának a kesztyűtartójában egy aláírandó szerződést, mire a német nevetve felelt:

    „Igen, aláírtam valamit, de nem vagyok benne biztos, hogy mi az. Azt mondta, ez valami felmentés lenne arra az esetre, ha ütközne. Csak vicceltem… de meg akartam bizonyosodni róla, hogy az emberek manapság mindent kicsit rosszul tesznek. Az én oldalamról nézve nincs újdonság, nincs mit bejelenteni. Jó ideje ismerem már Otmart, és ültem már az autójában korábban is, de akkor ez senkit sem érdekelt… ha beszélgetnétek oylanokkal akiket ismertek is, azért ez nem annyira szokatlan.”

    Vettel tehát hárította annak a fontosságát, hogy gyorsan kell döntenie a jövőjéről, de maradt még pár opciója a Forma-1-ben maradásra. Az egyik az lett volna, hogy csatlakozik a Mercedeshez, de Valtteri Bottas csütörtöki bejelentésével 2021-re, ez a kapu bezárult. Lewis Hamilton pedig feltehetően marad. A Red Bull Racing is egy lehetőség, hiszen a csapattulajdonos Dietrich Mateschitz feltett szándéka visszaszerezni a németet, de jelenleg úgy néz ki, hogy a legerősebb jelölt a Racing Point.

  • Hivatalos: A Racing Point 400.000 eurós büntetést kap, valamint -15 pont!

    Hivatalos: A Racing Point 400.000 eurós büntetést kap, valamint -15 pont!

    Bukott 15 világbajnoki pontot a Racing Point, valamint megbüntették őket 400.000 euróra, miután a FIA ülésén helyt adtak a Renault óvásának a pink csapat ellentmondásosnak ítélt autója ügyében.

    A Renault tiltakozott középmezőnybeli riválisának furcsa, „rózsaszín Mercedes” autója ellen, az elmúlt három versenyen. A FIA pedig lefoglalta Strollék csapatának a fékrendszerének az elemeit az első óvás után, még a Stájer Nagydíjon. Végül a testület helyt adott a tiltakozásoknak, amelynek a központi eleme volt, hogy az autó túlzottan hasonlít a 2019-es bajnoki Mercedes konstrukcióra. A rózsaszínűek fenntartották, hogy csak a szabályok adta kereteken belül másoltak.

    A pontlevonás és a büntetés a Stájer Nagydíjra vonatkozik, de Strollék istállóját a következő két verseny miatt is megrótták.

  • Olasz sajtó: Vettel és a Racing Point/Aston Martin megegyeztek!

    Olasz sajtó: Vettel és a Racing Point/Aston Martin megegyeztek!

    Az olasz Gazzetta dello Sport szerint Sebastian Vettel több éves szerződést írt alá a jövőre már Aston Martin Racing néven futó alakulattal. A múlt hónapban volt erős újra a pletykahíradó azzal kapcsolatban, hogy a négyszeres világbajnok összebútorozik esetlegesen a Racing Point istállóval. A csapatfőnök, Otmar Szafnauer ugyan folyamatosan azt hangoztatta, hogy mindkét pilótájukkal van szerződésük 2021-re, és ugyan ezt tisztelik, de elismerte azt is, hogy a silverstone-i csapat érdeklődik Vettel után is.

    Lance Stroll helye a Racing Point/Aston Martinnál biztosított ismert okokból, miközben egy záradék a szerződésben lehetővé teheti azt a csapatnak, hogy felmondják Sergio Perez kontraktusát. Az olasz lap úgy tudja, hogy már tervben volt Vettel hivatalos bejelentése az Aston Martin Racinghez, de a koronavírusos Perezre való tekintettel ez elmaradt. Ettől függetlenül úgy tudják, hogy ez az egyezség létrejött.

    Vettel szerződtetésével nyilvánvalóan nő a csapat ázsiója, és remek hozzáadott érték az Aston Martin márkának is, melynek az elnöke a Racing Point csapattulajdonos Lawrence Stroll, így minden adott a jövő évi komolyabb szerepléshez. Toto Wolff, a Mercedes irányítójaként jó barátja Strollnak, ráadásul részvényes is a luxusmárkánál, és reagált is a pletykára, mely szerint Perez távozik és Vettel érkezik a helyére a jelenleg pink istállóhoz:

    „Nem könnyű döntés Perezt lecserélni, de az Aston Martinnak Németország a második legfontosabb piaca. Remek lenne ezért nekik Vettel.”

    Nem valószínű, hogy a mexikói visszatérhet erre a hétvégére a Racing Pointhoz, de még mindig várnak rá, hogy tisztázódjon a helyzete a COVID-19 miatt, de Nico Hülkenberg újra készen áll a beugrásra. Így nem valószínű, hogy most jelentenék be Vettel több éves szerződését sem. Mindenesetre úgy tűnik, hogy marad az 53 győzelmet magáénak tudható 33 éves pilóta 2021-ben is a Forma-1 mezőnyében.

  • Szafnauer sem tagadja egyáltalán a Vettel pletykákat

    Szafnauer sem tagadja egyáltalán a Vettel pletykákat

    Sebastian Vettel egyelőre csak arra utalt, hogy még nem döntötte el, hogy hol folytatja esetlegesen a Forma-1-ben a jövőben. Mindezt tartja még úgy is, hogy Silverstoneban láthatóan összeütötték a könyökeiket a Racing Point tulajdonosával, Lawrence Strollal, majd amikor vasárnap elhagyta a pályát, akkor azt a csapatvezető, Otmar Szafnauer autójában tette. A négyszeres világbajnok a német médiának ennyit mondott:

    „Semmi sincs még eldöntve. Azért viszont nem fogok maradni, hogy elmondhassam, Forma-1-es versenyző vagyok. Amennyiben meg pénzről lenne csak szó, már rég aláírtam volna egy szerződést.”

    A jól értesültek persze úgy tudják, hogy Vettel már aláírt a Racing Pointhoz, akiket jövőre már Aston Martin néven kell majd keresni. Állítólag ezt már Silverstoneban be akarták jelenteni, de mivel közbejött Sergio Perez koronavírus esete, ezért eltolták ennek a hivatalossá tételét. Szafnauer mindenesetre a Salzburger Nachrichtennek röviden ennyit mondott Vettellel kapcsolatban:

    „Nem zárok ki semmit sem.”

    Vettelnek pedig ugyan nincs menedzsere, utalt még erre is:

    „Azzal nincs semmi gondom, ha valaki tanácsot ad.”

    A 33 éves pilóta a jelenlegi katasztrofálisnak nevezhető hétvégéjéről a Ferrarival Silverstoneban még hozzátette:

    „Valami alapvetően félrement valahol, vagy nálam, vagy az autóval. Papíron mindkét autó ugyanolyan, így nem a beállításokban kell keresni az okát. Nincs olyan, hogy egy körben valahol rosszul vezetek, a teljes körben időt veszítek.”