Címke: Laurent Rossi

  • Az Alpine-t nem érdekli Gasly, egy másik francia mellett döntenek

    Az Alpine-t nem érdekli Gasly, egy másik francia mellett döntenek

    Pierre Gasly tavalyi jó teljesítménye miatt fölröppentek a pletykák, miszerint a mezőny ízig-vérig francia istállója, az Alpine szemet vetett rá.

    A két pilótájuk közül Alonso írt alá 2022 végéig, Ocon helye viszont felszabadulhat jövőre. Laurent Rossi, az Alpine vezérigazgatója azonban cáfolta a híreszteléseket, miszerint a 1996 óta az első francia győzelmet szerző Gasly szerződtetése lenne a céljuk.

    „Nem gondolkodunk más pilótákban a jövő évre. Egyedül Esteban jöhet szóba. Fernando pedig már marad. Ha meg akarjuk tartani a lendületünket, ez marad a felállás.”

    „Pierre nyilvánvalóan nagy értékkel rendelkező pilóta, de ő most egyszerűen nincs a radarunkon.”

    Honfitársa, Ocon kifejezetten jó formát mutat, eddig nyeri az Alpine házi csatáját Alonsóval szemben.

    „Nem lep meg.” – folytatja Rossi. – „Tudtam, hogy van tehetsége, ez meg is mutatkozik. Ott tart, ahol lennie kell, ez pedig jó.”

    A francia a Mercedeshez is kötődik, de Toto Wolff nemrég úgy nyilatkozott, megérdemli a helyét az Alpine-nál.

    „Hálásak vagyunk ezért.” – utalt kollégája megjegyzésére. – „Már megbeszéléseket tartunk az ügynökével, a menedzsmentjével, és a Mercedesszel is.” – ismertette a tényállást Rossi.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Alpine F1 Team (@alpinef1team) által megosztott bejegyzés

  • Az Alpine 2022-re fókuszál: A legjobb autót akarjuk építeni

    Az Alpine 2022-re fókuszál: A legjobb autót akarjuk építeni

    Az Alpine vezérigazgatója, Laurent Rossi máris 2022-re tekint, habár csak egy verseny telt el 2021-ből.

    A jelentős mértékű szabályváltoztatások közeledtével természetesen ezt valamennyi csapat elmondhatja magáról, hiszen senki sem akar lemaradni. Az Alpine háza táján viszont kifejezetten másodlagos az idei év a jövő évvel szemben.

    „Amit akarunk, hogy az eddigiekre építsünk” – kezdte Laurent Rossi a Formula1.comnak adott nyilatkozatát. „Amúgy is tudjuk, hogy az autó lehetőségeit nagyjából kiaknáztuk. Mindent ki fogunk sajtolni belőle és eközben finomhangoljuk a működést és a szervezetet, de főleg azon leszünk, hogy a legjobb autót építsük valaha a következő szabályváltoztatásokra.”

    A tél folyamán komoly változások történtek a franciáknál, távozott Cyril Abiteboul a csapatvezetői székből, de megváltozott a csapatnév és Alonso is visszatért hozzájuk.

    „A csapat Enstone-ban elég sokat változott az elmúlt években, egy olyan autón dolgoztak, ami nagyjából elérte a határait. Egy jó autó, de nem a legjobb, ezt láthatjuk” – folytatta az Alpine vezérigazgatója. „Marcin [Budkowski, az ügyvezető igazgató – a szerk.] megérkezett és elkezdte éreztetni hatását a csapaton. Szerződtettünk néhány figyelemreméltó mérnököt és biztosak vagyunk benne, hogy ez az új ’majonéz’ jó ízű lesz. Van egy tervünk, egy víziónk. Amikor megjöttem és beszéltem Marcinnal, felvázolt elém egy tervet. Elmentem a mérnökökhöz és észrevettem, hogy jól tudják, mi a feladat. Ez nagy magabiztosságot ad. Van egy kétszeres világbajnokunk is, aki nagy szakértelmet biztosít. Szerintem ez egy hosszú utazás első lépése, de tényleg magabiztos vagyok.”

  • A Renault csak Alpine néven maradhatott az F1-ben

    A Renault csak Alpine néven maradhatott az F1-ben

    A Renault Alpine-ra való átnevezése alapozta meg a márka Forma-1-ben maradását, erősítette meg az új vezérigazgató, Laurent Rossi.

    „A Renault F1-es szereplése folyamatosan meg volt kérdőjelezve a cégen belül, több okból kifolyólag” – árulta el. „Olyankor, amikor problémákba ütköztünk és meg kellett vágni a költségvetést, a menedzsment azon tűnődött, megéri-e, és ebben van ráció.”

    Rossi kitért arra, hogy a Forma-1-ben nyilván a sport van fókuszban, így nem igazán segít az utcai autók eladásában.

    „A Forma-1 annyira eltávolodott a kereskedelmi termékeinktől, hogy felvetődött, segít-e a Cliók és Megane-ok eladásában. Az Alpine és a Forma-1 egy sokkal logikusabb kombináció. A brand sokkal jobb médiaérdeklődést is tud generálni. 23 nagydíjon 500 millió ember nézi a logónkat, kéthetente. Ez kétségtelenül ki fog fizetődni. Főleg, ha olyan csapatok ellen versenyzünk, mint az Aston Martin, a Ferrari, vagy a McLaren” – zárta gondolatát.

  • Alpine: Sem Alonso, sem Ocon nem fog indulni Le Mans-ban egy darabig

    Alpine: Sem Alonso, sem Ocon nem fog indulni Le Mans-ban egy darabig

    Az elmúlt években Fernando Alonso rendszeres résztvevője volt a legendás 24 órás viadalnak, amit 2018-ban és 2019-ben is meg tudott nyerni. Az Alpine vezérigazgatója azonban kizárta, hogy ő. illetve Esteban Ocon a közeljövőben indulna Le Mans-ban.

    Laurent Rossi, az Alpine igazgatója azzal indokolta a két versenyző távolmaradását, hogy csak és kizárólag a gárda F1-es sikereire fognak összpontosítani.

    „Jelen pillanatban csak és kizárólag a Forma-1-re összpontosítanak. Rengeteg munka áll előttük.” kezdte. „Nem zárjuk ki, hogy egyikük valamikor valamilyen körülmények közepette részt vegyen, de egyelőre nem szeretnénk kombinálni a két szériát. Nem engedhetjük, hogy elterelje ez a figyelmüket, ha ez megvalósítható lenne, akkor fontolóra vennénk, de jelen pillanatban semmi ilyesmi terv nincs.”

  • Még az Alpine is meglepődött Alonso gyors felépülésén

    Még az Alpine is meglepődött Alonso gyors felépülésén

    Az Alpine F1 elismerte, meglepte őket az, hogy Fernando Alonso ilyen gyorsan felépült a biciklis balesetéből.

    A spanyol versenyző épp kerékpárral edzett februárban, mikor a svájci Lugano közelében egy autó elsodorta. Az eset kapcsán a 39 éves pilóta azonnal kórházba került, majd állkapocsműtétet hajtottak végre rajta. Pár napi lábadozás után azonban már ki is engedték, így folytathatta felkészülését erre az évre.

    Az előrejelzések szerint a szezon előtti teszten már bevethető lesz a kétszeres világbajnok, így az Alpine-nak nem kell majd őt pótolnia Bahreinben.

    ,,Fernando (Alonso) nagyon jól van. Volt egy csúnya balesete, a biciklis esetek ritkán ilyen könnyedek, de neki szerencséje volt. Csak az állkapcsa szenvedte meg, így a szükséges műtéten illetve lábadozáson túl, teljesen rendben van. Fernando teljesen fitt. Még mi is meglepődtünk azon, hogy ilyen gyorsan felépült. Az eset után szinte azonnal megerősítette azt nekünk, hogy ott lesz Bahreinben, később ezt az orvosok is konfirmálták, így igaza lett. Jól van és már alig várjuk, hogy találkozzunk vele a jövő héten. – írta meg a Motorsportweek.com az Alpine F1 vezérigazgatójának, Laurent Rossinak a szavait.

    A McLaren és a Honda házassága nem ment túl jól, így 2018-ban Alonso úgy döntött, hogy a sikertelenségek után búcsút int a Forma-1-nek. A 2022-ben bevezetésre kerülő szabályok azonban visszacsábították a spanyolt, aki már ennek az évnek is nagyon motiváltan vág neki.

    ,,Van egy srácunk, aki egy remek bajnok, ezen felül úgy érzem, hogy rendkívül motivált is. Egy nehéz sportba, környezetbe tér vissza. Bár ugyan nagyon élvezte a különféle tevékenységeket, a vágya az volt, hogy visszatérjen a legnehezebb bajnokságba és ott harcoljon a többiek ellen, miközben megmutatja, hogy mennyire motivált. Én is érzem ezt, miközben vele beszélgetek, láthatjuk milyen keményen dolgozik, és mennyire vágyik arra, hogy visszatérjen. Biztos vagyok abban, hogy mindent bele fog adni. Ha képesek leszünk egy jó csomagot biztosítani neki, akkor nagyszerű helyekért és pontokért fog küzdeni.” – tette hozzá Davide Brivio versenyigazgató.

  • Alpine: Nem lesz első számú pilótánk, nem lesznek csapatutasítások

    Alpine: Nem lesz első számú pilótánk, nem lesznek csapatutasítások

    Fernando Alonso nagy reményekkel tér vissza az F1-be, ahol az Alpine csapatával biztosan célja a harmadik világbajnoki cím megszerzése is. A csapat azonban nem fogja elkényeztetni a spanyolt, ugyanis elmondásuk szerint náluk nem lesz csapatsorrend.

    Alonso 2018-as szezon végén hagyta ott a Forma-1-et, de az köztudott volt, hogy majd vissza akar térni. A spanyolok kétszeres világbajnoka a kisebb átalakulásokon átmenő Renault-hoz tér vissza idén, ahhoz a márkához, amellyel a 2005-ös és 2006-os szezonban világbajnok lett. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a csapatnál ő lenne a kezdeményezett:

    „Nincsen első és másodszámú pilóta a csapatban. Ha őszinte akarok lenni, akkor nem biztos, hogy ez sok másik csapatra is igaz volna, de nálunk nem lesz ilyen. A pilótáknak csupán annyi feladatuk lesz, hogy a lehető leggyorsabbak legyenek, ezzel egymást húzva. Ennek egy egészséges csatának kell lennie. Összegezvén, nem lesznek csapatutasítások, vagy tisztán kijelölt első számú versenyző.” – mondta Laurent Rossi a Formel1.de-nek.

    Ezek jó hírek a francia csapat franciájának, aki jól tudja, hogy keményen kell dolgoznia célja eléréséhez, ami minden bizonnyal világbajnok csapattársa legyőzése lesz majd:

    „Mindig is nagyon tiszteltem őt, és voltak már olyan versenyek, ahol nagyon közel voltunk egymáshoz. Változatlanul előre tekintek, és szeretnék vele versenyezni. Eddig nagyon jó tapasztalataim vannak vele kapcsolatban, és remélem ez így marad a szezon folyamán is majd.” – mondta Ocon, aki nem tudja, hogy vajon Alonso jobb csapattársa lesz-e, mint Daniel Ricciardo.

    „Meglátjuk. Fernando egy kétszeres világbajnok, számomra pedig ez lesz az első olyan alkalom, hogy egy világbajnokkal dolgozhatok együtt. Azt hiszem Fernando készen áll a visszatérésre. Rengeteget tesztelt a tavalyi esztendő során, és a tapasztalatai is segíteni fogják az első versenyen. Szerintem egy nehéz ellenfelem lesz.” – zárta Ocon.

  • Az Alpine keresi, de nem kétségbeesetten az F1-es ügyfelét

    Az Alpine keresi, de nem kétségbeesetten az F1-es ügyfelét

    Az Alpine vezérigazgatója, Laurent Rossi visszautasítja azon vádakat, mely szerint a Renault tulajdonában álló alakulat kétségbeesetten keresne magának ügyfélcsapatot a Forma-1-ben. A La Gazzetta dello Sport múlt héten arról cikkezett, hogy a Renault aggódik, hogy a főbb riválisaik megelőzik őket, akiknek pedig szoros kapcsolataik vannak a junior csapataikkal. Ezért a Williams istállója az, akiket egyre inkább hírbe hoznak a Renault csoporttal, egy esetleges váltásképp a Mercedesről, de Rossi cáfolja azt, hogy egy ilyen megállapodás létfontosságú lenne számukra. A formel1.de-nek nyilatkozott:

    „Nyitottak vagyunk egy ilyen ötletre, de nem feltétlenül keressük is ezt. Remek lenne egy partnercsapat, de ez nem szükségszerű a sportban végzett tevékenységünkhöz.”

    A McLaren télen váltott vissza a Mercedes erőforrásaira, a Red Bull két csapata pedig az elmúlt években a Hondával állt össze, így jelenleg csak az Alpine az egyetlen alakulat, akik a Forma-1-ben Renault motorokat használnak. Rossi szerint vannak ennek előnyei is, még ha a szövetségeknek is természetesen:

    „Teljes az autonómiánk, függetlenek vagyunk, és magunk dönthetünk mindenről. Egy ügyfélcsapat azonban valóban segítheti a céljainkat a sportágban illetve üzletileg is.”

  • Az Alpine legkésőbb 2022-ben már versenyeket nyerne

    Az Alpine legkésőbb 2022-ben már versenyeket nyerne

    Luca de Meo a Renault vezérigazgatója arra számít, hogy az Alpine F1-es csapata futamgyőzelmeket arat, 2022-ig bezárólag.

    Az olasz tavaly nyáron érkezett a franciákhoz, és máris megkezdte a változtatásokat. A cég F1-es csapata az Alpine nevet veszi át, hogy a csoport sportautó márkáját helyezzék előtérbe. Ennek köszönhetően a sárga-fekete festés is változik majd.

    Cyril Abiteboul távozott, a vezetőség is átalakult. Az Alpine ügyvezető igazgatója Laurent Rossi lett, Davide Brivio érkezik sportigazgatónak, a technikai vezető pedig Marcin Budkowski lesz.

    De Meo eddig úgy nyilatkozott, javulást, tehát több dobogót vár a csapattól, de hosszabb távon nem állna meg ennél. A Frankfurter Allgemeine szerint „többet látná csapatát a TV-ben és az újságokban, ahogy rendszeres dobogók mellett néha győzelmeket is szereznek”.

    „Az igazi kihívás 2022-ben vár ránk a szabályváltozásokkal. 43 éve vagyunk a sportban. Számunkra az Alpine ezt jelenti számunkra, a versengést és a Renault technikájának alkalmazását a versenypályákon.”

    Az utakon pedig egy kibocsátás nélküli márkát akarunk létrehozni, ami egyben sportos is. Meg kell ragadnunk a történelmünkben rejlő gyökereket, és a jövő felé tekintenünk. Az Alpine-nak mindkettőből sok van.”

  • Az Alpine folyamatosan a dobogón lenne 2022-ben

    Az Alpine folyamatosan a dobogón lenne 2022-ben

    Az Alpine célja az, hogy 2022-ben már következetesen a dobogón végezzenek a Forma-1-ben. Még Renaultként Daniel Ricciardóval és Esteban Oconnal 2020-ban három dobogós helyezést is szereztek, mielőtt kék-fehér-pirosra váltottak, és Alpine névre. Az új projekttel egyébként némileg a Group Lotus is visszatér a Forma-1-be.

    A Groupe Renault pedig bejelentette, hogy együttműködési szerződést írtak alá a Group Lotusszal, és számos területen kívánnak velük együttműködni. Az új Alpine vezérigazgató, Laurent Rossi ugyanakkor 2021-re egy átmeneti évként tekint a Forma-1-ben nem csak maguk részéről, hanem a versenytársaknak is, azonban jelezte:

    „2022-től kezdve már folyamatosan a dobogón akarunk lenni.”

  • Bemutatkozott! Így néz ki az Alpine 2021-es festése! Egyelőre…

    Bemutatkozott! Így néz ki az Alpine 2021-es festése! Egyelőre…

    Mint az ismert, az idei évvel átalakul a Renault csapat. A Renault Csoport egy másik márkájának nevét ölti magára a gárda, és Alpine néven folytatják Forma-1-es szereplésüket.

    A Renault Csoport mai sajtótájékoztatóján Laurent Rossi pár momentum erejéig megmutatta az idei konstrukció ideiglenes színeit. Az új vezető ugyanakkor hozzátette, hogy tüzetesebben jövő hónapban lesz szó az autó festéséről.

    Az alakulat a hivatalos Twitter oldalán elárulta, hogy az új autó az A521 kódjelzést fogja viselni. A jelenlegi festés még nem végleges, ugyanis a domináló fekete színnel az 1975-ös A500-as prototípus előtt szerettek volna tisztelegni.

    ,,Az, hogy egy erőteljes és sajátos indentitás adunk a Forma-1-nek, valamint az egész Alpine Motorsport Programnak egy lehetőség és egy bizonyíték is egyben. Mivel a folyamatunk szívében a motorsport foglal helyet, a kinézet kulcsfontosságú. A ma bemutatott festés az első evolúciója az Alpine F1 Team új identitásának. Néhány strukturális grafikus elem megmarad a festésben, míg más változni fog. A ‘túlméretezett’ trikolór és az Alpine embléma az első egyértelmű szimbóluma a márka motorsportbeli identitásának. A kék, fehér, piros színek a francia és a brit zászlóra utalnak, ami számunkra nagyon fontosak.” -nyilatkozta Antony Villain a csapat tervezőrészlegének igazgatója.

    Íme tehát az Alpine F1 „téli ruhája”: