Címke: Laurent Rossi

  • Hidrogén meghajtású F1-es autó lehetőségét vizsgálja az Alpine

    Hidrogén meghajtású F1-es autó lehetőségét vizsgálja az Alpine

    Az FIA a legutóbbi bejelentésével ismertté tette, hogy a Forma-1 a 2026-2030 közötti időszakban turbó-hibrid motorokat használnak majd teljes mértékben fenntartható üzemanyagokkal.

    Ám csúcskategória révén a Forma-1-nek mindig is távol jövővel is kellene foglalkoznia. Közismert tény, hogy a gyártók sok olyan megoldást próbálnak ki itt, amelyek előtt vagy utóbb megjelennek az utcai autókban is, ám könnyen előfordulhat, hogy itt lehet majd egy kis távolódás az F1 és a hétköznapi autózás között.

    Mivel az utcai autók esetében egyre inkább az elektromos hajtás felé tolódik a mérleg a nyelve, a Forma-1 esetében szinte elképzelhetetlen, hogy valaha is tisztán elektromos motorok fogják hajtani a versenyautókat (erre jött létre a Formula E), hiszen a távol jövőben sem valószínű, hogy tudnának majd olyan erősségű elektromos motorokat megalkotni, amivel reálisan lehetne lecserélni a hibrid rendszereket.

    Ebből kifolyólag egyéb, alternatív megoldások is szóba jöhetnek, amelynek egyik jelenkori úttörője az Alpine, hiszen a franciák már nem csak gondolkozási szinten vannak, hanem komoly vizsgálatokat folytatnak arra vonatkozóan, hogy mennyire lehet majd létjogosultsága a hidrogén meghajtásnak, amely meghajtással már jövőre találkozhatunk  a hosszútávú világbajnokságban.

    Erről a gyártó ügyvezetője Laruent Rossi beszélt a motorsport.com-nak:

    „Nem hiszem, hogy jelen pillanatban az elektromos meghajtás teljesen készen állna, ehhez legalább még 15 év szükséges, de nem gondolom, hogy a következő 1-2 új motorszabályokban helyet kapnának. Azért vizsgáljuk mi a lehetőségeket, mert hiszem, hogy gyártóként, különösen belső égésű motor gyártóként az is a feladatunk, hogy új megoldásokat dobjunk be az asztalra, mint például a hidrogén üzemanyagként történő használatát.”

    „Számomra és számunkra is egyaránt komoly lehetőség ez, hogy több legyet üssünk egy csapásra. Tisztább megoldás a hagyományos üzemanyagnál, igaz nem teljes mértékben tiszta, de így is sokkal jobb. Bőséges mennyiségben áll rendelkezésre, miközben a szerves vagy szintetikus üzemanyagok kínálata és előállítási költségei korlátozottak lehetnek, pluszba van még egy pro érv mellette, az pedig a hang. Talán húsz év múlva az emberek már nem fognak ezzel foglalkozni, mert az új autóknál is kisebb hanghatás lesz, plusz addigra az utcai autók is jóval csendesebbek lesznek, de a mai világban még igen is fontos szempont, a show része.”

    „Nem szabad elfelejtenünk, hogy a Forma-1 egy szórakoztatóipar, amellett egy üzlet is. De az üzlet arra épül, hogy az emberek szeretik, nézik és élvezik, nem tudok nem erre gondolni, szóval ezt az utat követjük.”

    Rossi elmondása szerint a tanulmány célja az, hogy megvizsgálja, hogy a hidrogén meghajtás egyáltalán képes-e előállítani az F1 által megkövetelt teljesítmény szintet. Amennyiben a válasz igen, akkor utána mindenképpen szeretnék majd a valóságban is megalkotni és demó jelleggel bemutatni a nagyvilágnak is.

    „Szerepet fogunk majd játszani abban, hogy inspiráljunk másokat, beleértve az irányító testületeket is. Először viszont magunknak kell bebizonyítani. hogy működik, meg kell vizsgálnunk, a hitnél több kell. Ha ez működik, akkor mindenképpen szeretnénk majd ezt demosntrálni is, mondjuk Le Mans-ban az 56-os garázst használva vagy a Nürburgringen, ahol egy utcai autónkat szerelnénk fel ilyen hidrogén hajtással. Ez talán elég meggyőző lehet majd az irányító testületeknek, hogy van odáig vezető út. Ha a Porsche és a Ferrari más nyomokat akarnak követni, legyen. De ez még jobb is, mert így csak még több opció kerülhet fel arra a bizonyos asztalra.”

  • Alonso új szerződése már Le Mans-ról (is) szólhat?

    Alonso új szerződése már Le Mans-ról (is) szólhat?

    A kétszeres Le Mans-i győztes és WEC bajnok Fernando Alonso az endurance új érájában is ott lehet a rajtrácson.

    Bár az F1-be való visszatérése óta nem volt számára téma a királykategórián kívül semmi, az Alpine 2024-ben induló LMDh programjával lenne lehetősége újra kipróbálni magát a hosszútávú versenyeken.

    Az Alpine jelenleg is indul a Hypercar kategóriában egy LMP1-es autóval, amíg el nem készül az új szabályok szerint épített autójuk. Ironikus módon a Toyota kiesései miatt vezetik a bajnokságot is.

    A francia márka ezenkívül csak az F1-ben van jelen, onnan érkezhet egyik pilótájuk is. Az idei Forma-1-es pilótakeringő egyik nagy kérdése ugyanis az, hol kap majd helyet az Alpine juniorja, Oscar Piastri.

    Logikusan amennyiben Alonso visszavonul, az ő helyén, azonban nem úgy tűnik, hogy ez lesz a helyzet. A spanyol új szerződése körüli tárgyalások viszont már az F1-en túli lehetőségeket is magukban foglalják.

    „Ez mindig része volt a megbeszéléseknek, még tavaly is, amikor hosszabbítottunk.” ismerte el Laurent Rossi, az Alpine első embere.

    „Számunkra Fernando nemcsak a sport, hanem a Renault-csoport legendája is, egy igazi bajnok. Mindig lesz számára egy ülésünk az LMDh-ban, már aznap, amikor úgy dönt, hogy vált. Szóval ez nyilván része a tárgyalásoknak.

    Már a programról való döntést is úgy hoztuk meg, hogy figyelembe vettük őt is.”

    Rossi azt is kiemelte, szerinte Piastri sem marad F1-es ülés nélkül jövőre, junior társainak viszont ugyanúgy mentőövet adhat a Le Mans-i program.

    „A tartalékpilóta szerepe nyilván egy ilyen [szerep, amit a juniorok betölthetnek az F1 előtt]. De nemsokára az LMDh is elérhető lesz nekik.

    Úgy érzem, ezzel kezeljük majd az előző pár évben beáramló tehetséget, és rengeteg jó pilótánk lesz, de kevesebb ülésünk. Ezt szeretnénk és fogjuk is csinálni.”

  • Elismerték, hogy Piastri kölcsönadása lehetséges

    Elismerték, hogy Piastri kölcsönadása lehetséges

    Az Alpine jövőre feltehetően kölcsönadja Oscar Piastrit a Williamsnek, így szabaddá téve az utat Fernando Alonsonak, hogy 2023-ban is a Renault tulajdonában lévő csapatnál maradjon. A 40 éves Alonso szerződése idén jár le, a tárgyalások a tervek szerint a nyári szünet alatt fognak lezárulni. Laurent Rossi, az Alpine vezérigazgatója a Paul Ricard-on így fogalmazott:

    „Forgatókönyveket vázolunk fel neki. És Oscarnak is, mert biztos vagyok benne, hogy erre is rákérdeznétek. Az elképzelés az, hogy mindketten méltók versenyzésre, és szeretnénk, ha jövőre is vezethetnének.”

    Mivel azonban Esteban Ocon 2023-ra biztosan foglalja az Alpine egyik versenyzői ülését, egyértelmű, hogy az enstone-i székhelyű csapat most dönti el, hogy a másik ülést Alonso vagy a regnáló Formula 2-es bajnok Piastri foglalja-e el. Rossi így folytatta:

    „Dolgozunk tehát olyan forgatókönyveken, hogy mindketten versenyezhessenek. Ezek olyan elképzelések, amelyek nagyon elfogadhatóak, nagyon ésszerűek, és forgatókönyvünk szerint mindkét versenyzőt kielégítenék. Ennél többet azonban nem mondhatok.”

    Világos, hogy a kézenfekvő megoldás az ausztrál Piastri – akit Mark Webber menedzsel – „kölcsönadása” lenne egy olyan csapatnak, mint a Williams. A Williams csapatfőnöke, Jost Capito sem cáfolta ezt, amikor Piastriról kérdezték a Paul Ricardon:

    „Azt hiszem, számos opciónk van. Szerintem, ha ez (a kölcsönadás) lenne a legjobb nekünk, akkor megfontolnánk. Amennyiben nem ez a legjobb – ha van egy másik, jobb megoldásunk -, akkor a jobb megoldást választjuk.”

    A csapatok általában vonakodnak attól, hogy egyszerűen „kölcsönbe” fogadjanak egy versenyzőt, ha nagy a kilátás arra, hogy aztán rövid idő után elveszítik azt a pilótát. Erről Rossi ennyit mondott:

    „Nyitott lennék arra, hogy Oscart kölcsönadjam egy istállónak, amíg visszakapom őt. Sokat fektettünk Oscarba, hiszünk benne, hiszen ezért ő a tartalékversenyzőnk. Tehát, mint sok más versenyzőnek, egy kölcsönadás, ami egy másik csapatnál kezdődik, ahol megtanulja a trükköket, majd visszajön hozzánk, jó forgatókönyv lesz.”

  • Az Alpine-nak van ideje megoldani Alonso és Piastri helyzetét

    Az Alpine-nak van ideje megoldani Alonso és Piastri helyzetét

    Nagyon fontos, hogy a regnáló Formula 2-bajnok és az Alpine tartalékpilótája, Oscar Piastri utat találjon egy Forma-1-es pilótafülkébe. Ez az Alpine vezérigazgatójának, Laurent Rossinak a véleménye, akit az El Mundo Deportivo arról kérdezett, hogy a Renault tulajdonában lévő istállónak esetleg el kell távolítania Fernando Alonsót, hogy helyet csináljon a fiatal ausztrálnak. A francia Esteban Ocon már rendelkezik szerződéssel, így mivel Piastri dörömböl az ajtón, a 40 éves Alonso elismerte, hogy nem zárható ki a csapatváltás. A Sky Barcelonában arról kérdezte a spanyolt, hogy akkor is elmenne-e egy topcsapathoz, ha ott már megvan a de facto „első számú” pilóta:

    „Persze, hogy mennék! Végsősoron jelenleg nincs sok 1-es vagy 2-es számú versenyző egyik alakulatnál sem, és a csapatoknak szükségük van mindkét versenyzőre, hogy együtt dolgozzanak az autó fejlesztésén.”

    Rossi utalt rá, hogy három top versenyzővel a fedélzeten „sok csapat csak szeretné, ha náluk is így lenne”:

    „Még rengeteg időm van arra, hogy megoldjam ezt, mert mindenki tudja, hogy rendszerint a szerződéseket szeptemberben kötik meg. Természetesen beszélünk a két versenyzővel, és elemezzük, hogy folytatjuk-e az egyikkel, folytatjuk-e a másikkal, vagy megnézzük, hogy az egyiket egy másik csapathoz tudjuk-e tenni.”

    Rossi elismeri, hogy Piastri ideiglenes parkoltatása egy rivális istállónál „lehetséges”:

    „Amíg Oscar tud valahol vezetni, addig ez a nagyon fontos nekem. Ő egy olyan pilóta, aki sokat számít az Alpine jövője szempontjából, de jelenleg sok hipotézis van a levegőben. Őszintén szólva, ez most az utolsó dolog, amiről Fernandóval tárgyalunk, mert egyelőre csak az autó teljesítményét kell néznünk.”

    Arra a kérdésre, hogy arról van-e szó, hogy Alonso meggyőzi az Alpine-t, vagy fordítva, Rossi nevetett:

    „Azt hiszem, nekünk kell egymást meggyőznünk.

    „Nem arról lesz ekkor szó, hogy „neked kellene nekünk vezetned’, vagy fordítva. Ez egy kétirányú út. Szerződés megújításakor vagy új szerződés megkötésekor pedig leginkább a hosszú távú stratégia számít. Erről kell egyeztetnünk a két versenyzővel.”

  • Marko: Nincs topcsapat a 2022-es költségvetési kereten belül

    Marko: Nincs topcsapat a 2022-es költségvetési kereten belül

    Dr. Helmut Marko szerint a költségvetési korlát komoly problémává vált a globálisan megugró infláció közepette. A Red Bull 78 éves vezető tisztségviselője egyetért a csapatfőnök Christian Hornerrel, aki Barcelonából távozva arra figyelmeztetett, hogy csak néhány csapat maradhat talpon annyi pénzzel, hogy valóban be tudják fejezni a 2022-es szezont. Marko a Sport1-nek nyilatkozott:

    „A három élcsapat közül jelenleg egyik sincs a költségvetési határon belül.”

    A csapatok idén maximum 140 millió dollárt költhetnek – 5 millió dollárral kevesebbet, mint tavaly, a bizonytalan globális helyzet miatt megugró infláció és a szállítási költségek ellenére. Egyes csapatok, élükön a Red Bull-lal, sürgős költségvetési korlát módosítást követel a kompenzáció érdekében. Az Alpine ugyanakkor nem tartozik közéjük. Laurent Rossi vezérigazgató az El Mundo Dportivónak ennyit mondott erről:

    „A COVID-19 nyilvánvalóan érintett minket, bár nem most. Az Alpine jelenleg némileg immunis. Luca de Meo megkezdte a helyreállítási tervet, amely sok, a múltban elkövetett hibát javít ki – egy olyan múltat, amely egy ilyen válságot nagyon megnehezített nekünk.”

    Az olyan topcsapatoknak, mint a Red Bull, amelyeknek a Forma-1-ben az egyetlen céljuk a győzelem, Marko utalt rá, hogy ténylegesen is fennáll a veszélye annak, hogy a 140 millió dollárt hamarosan elköltik:

    „A szállítási költségek bizonyos esetekben 60 százalékkal emelkedtek, ahogy az anyagköltségek is, méghozzá óriási mértékben. Ez egyszerűen a valós kép. Volt már szó egy bizonyos inflációs kiigazításról. Először a világjárvány, majd a háború – ezek olyan események, amelyek nem voltak előre láthatóak, és az infláció és a növekedés ilyen mértéke sem normális. Ha visszatér minden a normális mederbe, akkor újra normálisan tudunk majd létezni a költségvetési korlátokon belül.”

    Markót kérdezte a Blick a Ferrari Red Bull üldözéséről is, mind az autófejlesztési kiadásokkal, mind a barcelonai üzemanyag-hőmérséklet-történettel kapcsolatban, erre már csak ennyit reagált:

    „Igen, a Ferrari kipécézett minket, de ez így van rendjén.”

  • Az Alpine és a Renault támogatja Andrettiék F1-es pályázatát

    Az Alpine és a Renault támogatja Andrettiék F1-es pályázatát

    Az Alpine támogatta Michael Andretti ajánlatát, hogy tizenegyedik csapatként bővítsék a Forma-1-et. Ugyan a Liberty Media, az FIA és a meglévő csapatok legalább fele nem lelkesedett ezért, a korábbi F1 pilóta, Andretti -egykori munkaadója, a McLaren támogatja. Andretti édesapja, az F1-es legenda és korábbi világbajnok Mario még egy régi McLarent is fog vezetni idén, az Austinban megrendezésre kerülő Amerikai Nagydíj előtt. A 82 éves Mario Miamiban elmondta, a fia eltökélt szándéka, hogy meggyőzze az F1-et, hogy 2024-ben zöld utat adjon az új csapatának. Az Auto Motor und Sport kérdezte, hogy az Andretti-pályázat minden követelménynek meg tud-e felelni, beleértve a pénzügyeket is, így felelt:

    „Meg tudjuk csinálni, egy amerikai csapattal és versenyzővel az érdeklődés robbanásszerűen megnőne. Michaelnek mindene megvan, egy ilyen hosszú távú projekthez.”

    Több jelenlegi F1-es csapat ellenvetése ugyanakkor az, hogy egy tizenegyedik csapat gyakorlatilag felhígítja a nevezéseik értékét.

    Nem meglepő azonban, hogy az Alpine vezérigazgatója, Laurent Rossi támogatja az Andretti-pályázatot. A csapat tulajdonosa, a Renault már megállapodott a motorbeszállítói szerepvállalásról. Így fogalmazott Rossi:

    „Nagyon támogatóan állok hozzá, hiszen ez hozzájárul az amerikai terjeszkedésünkkel. Azt hiszem, hogy ez hozzáad a show-hoz, és közvetlen érdeklődést generál az USA-ban, így bevételt növelve. Azt kell bizonyítanunk, hogy ez elég ahhoz, hogy kompenzálja a bevétel felhígulását. Hogy ez csak egy megérzés? Egyelőre igen, de végezzük el a munkát rendesen, és majd meglátjuk.”

  • Az Alpine vezérigazgatója megkérdőjelezte az FIA döntéseit

    Az Alpine vezérigazgatója megkérdőjelezte az FIA döntéseit

    Az Alpine vezérigazgatója, Laurent Rossi nyilatkozatot adott ki a Miami Nagydíj után, amelyben megkérdőjelezte a pályabiztonságot és Fernando Alonso verseny utáni büntetését.

    Az Alpine hétvégéje a teljesen új Miami International Autodrome versenypályán az utolsó edzésen fordult rosszabbra, amikor Esteban Ocon a falnak ütközött a 14-es kanyarban, 51G-s erővel.

    Ocon autója nem készült el a kvalifikációta, így a versenyen csak a mezőny végéről indulhatott. Végül jól felzárkózott és a nyolcadik helyen ért célba, míg csapattársa, Fernando Alonso a kilencedik helyen zárt. Azonban a spanyol végül elesett a pontszerző helyezéstől, miután büntetést kapott pályaelhagyás általi előnyszerzés miatt.

    Rossi kifogásolta az eseteket, kezdve azzal, hogy megkérdőjelezte a pálya biztonságát a 14-es kanyarban, ahol betonfal volt, a párnázott Tecpro helyett. Több versenyző is panaszkodott az FIA-nak a pálya azon szakasza miatt, ahol Carlos Sainz is balesetet szenvedett pénteken, de nem történt változás.

    „A Miami Nagydíj hétvégéje nem okozott csalódást, és nagyszerű volt megtapasztalni egy új eseményt, ahol ilyen vibráló volt a hangulat” – mondta Rossi az Alpine közösségi média csatornáin közzétett nyilatkozatában.

    „Ugyanilyen örömteli volt, hogy a várakozásnak megfelelő versenyt tudtunk futni, és a csapat szempontjából elégedettséggel töltött el, hogy mindkét autónk a top 10-ben ért célba a különböző okokból kompromittáló kvalifikáció után.”

    „Ezek a forgatókönyvek végül is alakították a hétvégénket: Esteban sajnos lemaradt a kvalifikációról, bár megfelelő biztonsági intézkedésekkel valószínűleg az autó rendben lett volna, míg Fernando egy gyors körön forgalomba került.”

    Nem bizonyíthatták az igazukat?

    Rossi ezután megkérdőjelezte Alonso két öt másodperces időbüntetése közül a másodikat, ami miatt a kilencedikről a 11. helyre rangsorolták vissza a verseny után.

    Alonsót először az AlphaTauri versenyzőjével, Pierre Gaslyval való ütközéséért büntették meg, majd a pályahatárok megsértéséért.

    „A Fernando számára a pálya elhagyása és az előny megszerzése miatt a verseny után kiszabott kiábrándító büntetés azt jelenti, hogy a kockás zászlónál szerzett hat pontunkból négy lett, és ez egy megérdemelt dupla pontszerző helyezésünkbe került” – mondta..

    „Ezt az egyet természetesen nehéz elfogadni, hiszen Fernando a kör alatt visszaadta az időt, és a büntetés kiszabása előtt nem tudtunk bizonyítékot bemutatni a konkrét helyzet tisztázására.”

    „Ha lehetőségünk lett volna magyarázatot adni, nagyon bíztosakvagyunk benne, hogy Fernando megtarthatta volna a kilencedik helyét.”

    „Jövő hétvégén újra nekivágunk Spanyolországnak, ahol eltökélt szándékunk, hogy egy sokkal simább és igazságosabb versenyhétvégét rakjunk össze, és megmutassuk a csomagunkban rejlő valódi potenciált.” – tette hozzá Rossi.

  • Wolff szerint Andretti leendő F1-es csapata még nem bizonyított

    Wolff szerint Andretti leendő F1-es csapata még nem bizonyított

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint az Andretti szervezet még nem bizonyította be, hogy megérdemli, hogy más csapatok is „szurkoljanak” nekik azért, hogy a Forma-1-ben indulhassnak.

    Michael Andretti 2024-ben Andretti Global néven új csapatot szeretne indítani a Forma-1-ben, amelynek székhelye az Egyesült Államokban lenne, és Renault-motort használna.

    Azóta azonban, hogy februárban benyújtották kérelmüket az FIA-nak, nem történt jelentős előrelépés.

    Az F1 és az FIA úgy tűnik, hogy rövid távon vonakodik a csapat felvételétől, a meglévő csapatok pedig attól tartanak, hogy pénzt veszítenének az új csapat érkezésével, mivel mindannyian részesednek az F1 kereskedelmi bevételeiből, amely így több részre osztódna.

    A jelenlegi csapatok közül az Andrettit a McLaren támogatja, amelyet Michael Andretti barátja és üzlettársa, Zak Brown vezet, valamint az Alpine, a Renault gyári csapata.

    „Ha lenne egy igazi amerikai csapat egy amerikai versenyzővel, az nagyon előnyös lenne” – mondta a Mercedes-főnök Toto Wolff.

    „De ma már 10 nevezésünk van. A díjalapot e 10 nevezés között osztjuk el.”

    „Jelentős összegeket fektettünk be az elmúlt 10 évben, az itt a dobogón ülő szervezetek mindegyike valószínűleg több mint egymilliárdot fektetett a Forma-1-es projektjeibe az évek során.”

    „Szóval ennek kell lennie valami hozzáadott értékének. Ha jön egy csapat, hogyan tudja bizonyítani, hogy több pénzt hoz be, mint amennyibe valójában kerül? Mert egy 11. csapat 10 százalékos hígulást jelent mindenki más számára.”

    „Tehát, ha valaki képes ezt bizonyítani, akkor mindannyiunknak az asztalnál kellene ülnünk, és… szurkolnunk kellene egy ilyen belépőnek.”

    „De ezt még nem sikerült bizonyítani. És lehet, hogy ez egy kicsit szárazan hangzik a számok miatt, de a Forma-1 értéke az, hogy korlátozott számú franchise-ról van szó, és nem akarjuk ezt az értéket felhígítani azzal, hogy csak úgy csapatokat veszünk fel.” – mondta.

    Brown és Rossi szívesen látnák az Andretti csapatot az F1-ben

    Wolff szombati véleménye után Zak Brown így nyilatkozott: „Egyetértek Totóval. Van 10 nagyszerű csapatunk, egy 11. és egy 12. csapatnak hozzáadott értéket kell adnia a sportágnak.”

    „Nyilvánvaló, hogy az Andretti névnek hatalmas múltja van a Forma-1-ben és a motorsport különböző formáiban, és szerintem nagy értéket hoznának – feltéve, hogy ez egy olyan csapat, amely segít a sportág építésében, ellentétben néhány más belépővel, amelyeket az elmúlt években láttunk, és amelyek két-három éveb belül jöttek és mentek.”

    „Szerintem nem fogadhatunk be ilyen csapatokat, de egy nagyon hiteles versenycsapat, egy hiteles márkával és a megfelelő erőforrásokkal szerintem hozzáadott értéket jelent a sportágnak.”

    „És úgy tűnik, Michael ezt hozta össze, szóval ezen az alapon támogatjuk.”

    Az Alpine vezérigazgatója, Laurent Rossi, aki a Renault teljes F1-es programjáért felelős, Miamiban azt mondta: „Beszéltem Michaellel, ez együtt jár az amerikai terjeszkedéssel, és szerintem hozzájárulna a show-hoz.”

    „Egy amerikai csapat közvetlen érdeklődést generálna az Egyesült Államokban, és ezáltal bevételt is.”

    „Aztán be kell bizonyítanunk, hogy ez elég ahhoz, hogy kompenzálja a Toto által említett felhígulást.”

    „A megérzésem szerint igen. De végezzük el a munkát rendesen, és majd meglátjuk.”

  • Alonso teljesítménye Piastri kölcsönadásához vezethet

    Alonso teljesítménye Piastri kölcsönadásához vezethet

    Az Ausztrál Nagydíjon napvilágot látott pletyka szerint a Haasnak nem lenne ellenére, ha a 2023-as szezontól náluk versenyezne Oscar Piastri, az Alpine jelenlegi tartalékja. A tavalyi Forma-2-es bajnokot mindenki óriási tehetségnek tartja, akinek egyértelműen helye lenne a mezőnyben. Laurent Rossi, az Alpine vezérigazgatója is így gondolja ezt, ezért nem zárkózik el attól, hogy kölcsönadja az ausztrált, de csak úgy, ha garantált a visszatérése a francia istállóhoz.

    Az Alpine jelenleg az Esteban Ocon–Fernando Alonso kettőssel versenyez, előbbinek pedig 2024-ig szóló szerződése van az alakulattal, így Piastri jövőre első sorban a kétszeres világbajnok helyét vehetné át. Csakhogy Alonso 40 fölött is klasszis teljesítményt nyújt, és bár a szerződése az év végén lejár, még több évig szeretne az F1-ben maradni. Az Alpine-nal közös folytatásról azonban ő sem beszél nyíltan, ami Rossi szerint nem is baj.

    „Normális, hogy Fernando csak az idei év végéig tekint előre. Ez normális, és amíg ennyire jól vezet, a helyében én is csak erre koncentrálnék. A szezon ezen szakaszában kicsit még korai bármelyik pilótát bárhová elhelyezni akár a mi csapatunkban, akár egy másik istállóban. Úgyhogy ebből nem csinálok nagy ügyet.”

    Rossi elmondta, hogy Piastri helye gyakorlatilag garantált az Alpine-nál, ezért a legfontosabb, hogy minél többet fejlődjön a bemutatkozásáig. 

    „A programunk által fogjuk fejleszteni Oscart, ezen semmi nem változtat. Nem az a kérdés, hogy Oscar eljut-e a Forma-1-be, hanem az, hogy mikor. Amikor pedig ez megtörténik, a lehető legjobban készen fog állni. Ez az egyetlen, ami számít nekem.”

    Alonso, racingline
    Teljesítménye abszolút nem indokolná Alonso lecserélését Fotó: James Moy Photography / XPB Images / Alpinecars

    Akár kölcsönbe is mehet

    Rossi szerint az is lehetséges forgatókönyv, hogy a 21 esztendős pilóta nem az Alpine-nal fog bemutatkozni a királykategóriában, hanem kölcsönadják valakinek.

    „Amennyiben ez egy olyan megoldás, hogy egy bizonyos ponton visszatérhet ide, akkor elgondolkodnék rajta. Nem vagyok ez ellen. Érthető, hogy azt szeretném, hogy Oscar fejlődjön, és nem azt, hogy örökké a kispadon ülve várjon. Készen kell állnia, amikor eljön a nap. Ez pedig el fog jönni, mert nagyon tehetséges, és igazán megérdemel egy ülést a 20 helyből. Úgy gondolom, megvan benne a potenciál ahhoz, hogy világbajnok legyen. Ez meggyőződésem. Addig tehát annyira fel kell készíteni, amennyire csak lehet.”

    Ezt az eshetőséget pedig Alonso teljesítménye egyre reálisabbá teszi. „A kölcsön mindannyiunk számára mindig is opció volt. Tavaly tudtuk, hogy Fernando jól teljesít. Meglepő lett volna, ha a tél során hirtelen elveszíti a varázsát. Legyünk realisták, [a kölcsönadás] is azon forgatókönyvek közé tartozik, amelyeket fel kell térképeznünk” – mondta Rossi.

    A vezérigazgató szerint az ideális pedig az lenne, ha Piastri legkésőbb akkor ülne be egy Alpine-ba, amikor a csapat már képes lesz harcolni a világbajnoki címért (ha lesz valaha ilyen). „Erről beszéltünk vele és Mark Webberrel, a menedzserével. Imádnám, ha a jövőben Oscar a pilótánk lenne, amikor felérünk a dobogó tetejére. Számomra az ideális forgatókönyv az lenne, hogy versenyeket és bajnoki címeket nyer velünk. Ezt próbáljuk meg elérni.”

    Oscar Piastri, Alpine
    Piastri a tavalyi abu-dzabi teszten Fotó: Alpine F1 Team

    Nem csak Alpine-motoros csapat jöhet szóba

    Piastri kölcsönadását mindenképpen nehezíti a tény, hogy az Alpine a jelenlegi egyetlen olyan motorgyártó, amelynek nincs partnere, így az ausztrál vagy Ferrari, vagy Mercedes erőforrása által hajtott autóba ülhetne. 

    Rossi szerint azonban a megfelelő megállapodás esetén ez sem lehet kizáró tényező, azaz mondjuk a Haashoz igazolás is reális forgatókönyvé léphet elő. De persze nem lenne baj az sem, ha új csapatok szállnának be az F1-be, és az Alpine-t választanák partnerüknek.

    „Az első dolog, hogy a saját házunk táján kellett rendet raknunk, és olyan erőforrást gyártanunk, ami lehetővé teszi az élmezőnyben küzdést. Ezt megtettük. Ezután lehetnek ügyfélcsapataink a meglévő istállók közül, de akár az újonnan érkezők is boldogan megfontolhatják ezt. Ez a dolgok természetes rendje. Hogy ennek teljes mértékig köze lenne a versenyzőkhöz? Természetesen ez is szerepet játszik. De ha megfordítanám ezt, akkor mondhatnám, hogy nem vagyok az együttműködés ellen azokkal a csapatokkal sem, amelyek nem a mi erőforrásunkat használják.”

    Piastri korábban kijelentette, hogy egy évnél többet nem szívesen lenne tartalék, így az idei pilótakeringő beindulásával az ő neve biztosan sokszor fel fog merülni.

  • Az Aston Martint nem csak az ág, de még a többletsúly is húzza

    Az Aston Martint nem csak az ág, de még a többletsúly is húzza

    A 2022-es konstrukciók közül az Aston Martin autói a legnehezebbek.

    Súlyproblémákkal nem csak a kanadai-brit csapat küzd, a Red Bull konstrukcióján is „karcsúsítani” kell. Ám a Bikák még így is képesek az élen autózni, míg Lawrence Stroll alakulata sereghajtó lett.

    „Az autóban van potenciál, de gondjaink vannak az aerodinamikával és a súllyal. Az utóbbi kapcsán már sikerült előrelépnünk, de az aeroval nem. A delfinezés falként állja útját a fejlesztéseknek. Ez elég bosszantó.” – fejtette ki Mike Krack.

    Sajtóértesülések szerint az Aston Martin 815 kg-ot tesz ki, ami 17 kg-mal lépi túl a súlyhatárt. A sorban utánuk a Red Bull következik (810 kg), majd őket követi a Mercedes (806 kg), a McLaren (805 kg), és a Haas (803 kg). A Williams, az Alfa Romeo és az AlphaTauri súlyát 800 kg-ra becsülik. A bajnokságot vezető Ferrari szintén ezen a határon mozog.

    „Az autónk egyértelműen nehezebb a Ferrarinál. Nagyjából 10 kg a különbség. Ez a köridők tekintetében három tizedet jelent. A súlycsökkentés viszont drága mulatság. Elsősorban pénzügyi kérdés, de a megbízhatóságra is rányomja a bélyegét. A költségvetési korlát miatt nehéz kiküszöbölni a problémát.” – nyilatkozta Helmut Marko.

    Az egyik legkönnyebb versenygéppel az Alpine rendelkezik. Így Laurent Rossi ellenzi azokat a javaslatokat, amik alapján az ellenfelei megemelnék a költségvetés sapkát.

    „A szabály az szabály. Nem lenne helyes, ha most elkezdnének engedményeket tenni. A Forma-1 jelenleg azért érdekes, mert a nagycsapatok már nem tudnak annyi pénzt költeni. Ha tényleg csak a szállítási költségekről van szó, akkor gondoskodnunk kell arról, hogy a kívánt összeget tényleg csak erre fordítsák.”