Menedzsere, Flavio Briatore elmondta, 2022-ben alapból azt tervezték, hogy Fernando Alonso szerződést hosszabbít az Alpine-nal, miközben az Aston Martin mellett a Williams is a kérői között volt.
Alonso és a Renault/Alpine neve többször összefonódott az F1-ben, a spanyol három ciklusban is itt versenyzett. Legutóbb az átmeneti visszavonulását követően tért ide vissza 2021-ben, két idényt eltöltve náluk, mielőtt az amíciózusabbnak tűnő Aston Martinhoz igazolt.
A menedzsere, aki azóta visszatért az Alpine vezetésébe tanácsadóként, elárulta, hogy a kétszeres világbajnokkal eredetileg nem is gondolkodtak a csapatváltáson, sőt, 2022 nyarára szentesíthették is volna a közös munka folytatását. Az istállónál aztán leszakadt az ég, és Alonso mellett elvesztették az utódjának szánt Oscar Piastrit is.
„Nagy fogyatékosságra vall egy nyár alatt elveszteni két olyan pilótát, mint Fernando Alonso és Oscar Piastri. Fernando maradni akart, mert az idény [az Alpine-nál]addig nem volt rossz, és a Kanadai Nagydíj idején alá akartuk írni a szerződést – mesélte Briatore az Auto Motor und Sportnak. – Laurent Rossi azonban hirtelen eltűnt, többé nem tudtuk elérni. Ezután kezdtem el egyeztetni Lawrence Stroll-lal az Aston Martinról.” Laurent Rossi az Alpine azóta lefokozott vezérigazgatója, akiről sokan nem voltak jó véleménnyel.
„Még a Williams is tett ajánlatot érte, de szóltam nekik, hogy előbb tegyék rendbe a gyárukat. Végül az Aston Martinnal szerződtünk, mert nem jutottunk dűlőre az Alpine menedzsmentjével. Ez teljes mértékben az ő hibájuk volt.”
Ami azt illeti, 2023 elején úgy tűnt, Alonso a jó lóra tett a csapatváltással, egy darabig az Aston Martin számított a legerősebb csapatnak Red Bull mögötti mezőnyben. A csapat azóta visszaesett, és úgy lett ötödik a konstruktőri értékelésben idén, hogy az első öt nagydíjon alapozta meg a pozícióját, a miami hétvége óta ugyanis az Alpine és a Haas is több pontot gyűjtött náluk. Alonso ugyanakkor bízik benne, hogy 2026-ban, az új F1-es szabályok évében lehetősége lesz a világbajnoki címért harcolni az akkor már Adrian Newey által támogatott Aston Martinnal.
A Williams pedig végül egy másik spanyol versenyzőt szerzett meg Carlos Sainz személyében, igaz, ő csak a 2025-ös szezonban érkezik meg hozzájuk.
A Belga Nagydíj pénteki napján az Alpine bejelentette, hogy augusztus végéig távozik pozíciójából az F1-es istállójának csapatfőnöke, és hamarosan új személyt neveznek ki a helyére. Ám azt, hogy valójában mekkora a felfordulás az enstone-i gárdánál, és milyen hatalmas bajba lavírozta magát a csapat az elmúlt években, a korábbi jogászának kifakadása érzékelteti inkább.
Egy éve ilyenkor az Alpine-nél uralkodó káosztól volt hangos az F1-es sajtó: a francia istálló nem kicsit megalázó módon a Belga Nagydíj alatt (!) rúgta ki Otmar Szafnauer csapatfőnököt – aki már a helyszínen tartózkodott, így a hír napvilágra kerülése után nagy nyilvánosság előtt volt kénytelen elhagyni a paddockot –, illetve bejelentette az évtizedek óta az enstone-i gárdát erősítő, az 1990-es években és a 2000-es évek elején szerzett világbajnoki címekben fontos szerepet játszó Alan Permane távozását is.
Azóta sok víz lefolyt a Szajnán, az Alpine-t még több szakember hagyta el, a csapat pedig összességében rosszabb helyzetben van, mint egy éve, és nagy valószínűséggel az F1-es motorprogramját is kukázza, jövőre pedig már a Mercedes erőforrásaival fog versenyezni. A csapafőnöki kinevezése előtt a Viry-Chatillonban működő motorrészleget irányító, a csapatfőnöki teendőket kezdetben csak átmenetileg átvevő, majd 2024-re mégis állandó megbízást kapó Famin tehát nem ért el érdemi előrelépést, a korábbi főnök, Flavio Briatore tanácsadói kinevezésével pedig távozik, és szeptember 1-jétől a Renault-csoport minden egyéb, F1-en kívüli motorsport-tevékenységét fogja felügyelni Viry-ben.
Mindez egyértelműen arra utal, hogy az erről szóló sajtóhíreknek megfelelően az Alpine jövőre már nem gyári istállóként, hanem ügyfélcsapatként folytatja a Forma–1-ben, és saját erőforrásról a Mercedes motorjaira vált. Az Alpine motorsport alelnöki pozícióját is betöltő 62 esztendős szakember helyét egyébként a hírek szerint a Forma–3-ban és Forma–2-ben is meghatározó erőnek számító, tavaly saját F1-es istálló létrehozására pályázó, majd elbukó Hitech GP főnöke, Oliver Oakes veheti át.
Kitálalt a volt Alpine-alkalmazott
Azt ugyanakkor, hogy a továbbra is a célkitűzéseitől messze elmaradva szereplő Alpine mennyire mélyre került az elmúlt években, nem is Famin távozása mutatja meg, hanem az Alpine korábbi jogászának, Pierre Chauty-nak a Redditen közzétett posztja. A hosszú kifakadás annak apropóján született, hogy az Alpine várhatóan elkaszálja F1-es motorprogramját, és jelentős mértékben Luca de Meo, a Renault csoport vezérigazgatójának, valamint Laurent Rossi, az Alpine tavaly nyáron távozott vezérigazgatójának nyakába varrja az istálló mélyrepülését.
„Mélyen elkeserít és dühít az Alpine nemrég meghozott döntése, miszerint szakít a Renault-motorokkal és a Mercedes felé fordul. Korábbi alkalmazottként ez a végkimenetel különösen szíven üt. Ez a helyzet Luca de Meo katasztrofális vezetésének a közvetlen következménye. De Meo kudarca, hogy felismerje és orvosolja a Laurent Rossi által két és fél év alatt elkövetett hibákat, megbocsáthatatlan. De Meo saját hibáinak el nem ismerése és a Rossi kinevezéséről hozott rossz döntése jelentős károkat okozott az Alpine-nak és az egész Renault csoportnak. Hovatovább, De Meónak még ahhoz sem volt meg a bátorsága, hogy maga jelentse be az F1-es motorgyártás befejezését, ami tükrözi a gyávaságát és a felelősség alóli kibúvását” – írja Chauty.
Luca de Meo, a Renault csoport vezérigazgatója / Fotó: Groupe Renault
„Ha már a gyávaságnál tartunk, Laurent Rossi regnálása az Alpine vezérigazgatójaként újabb példa a gyenge vezetésre és az emberség teljes hiányára. Számos alkalmazottat pusztán politikai okok miatt bocsátott el, azokat célozva, akikről azt gondolta, túl közel álltak a korábbi vezetéshez, mindezt úgy, hogy még annyi tisztesség sem volt benne, hogy személyesen beszéljen velük. Ehelyett a HR-részlegre hagyta a piszkos munkát (és nyilván nem vette számításba a különböző részlegeket). A belső megfelelőségi irányelvek Rossi általi semmibevétele és a siralmas etikai normái tovább súlyosbították a helyzetet. A döntései jelentős tehetség- és tapasztalatvesztéshez vezettek, jelenlegi nehéz helyzetébe taszítva az F1-es istállót és a brandet.”
Chauty ezután felemlegette az Alpine-t korábban tanácsadóként segítő Alain Prost kirohanását, majd elmondta, sajnálja, hogy ő nem fordult a nyilvánossághoz akkor, amikor még ott dolgozott, bár úgy érzi, semmit nem ért volna el vele. „Alain Prost nyilvánosan kritizálta Rossit a hozzá nem értése és arroganciája miatt, rávilágítva arra, hogy a vezetése miként törte derékba a csapat fejlődését. Alain kritikája sokunk véleményével egybecseng, akik első kézből nézték végig a belső felfordulást. Értékelem az erőfeszítéseit, hogy rávilágítson ezekre a gondokra, miként ő volt az egyetlen ember, aki eléggé legitim és ismert ahhoz, hogy rendesen odafigyeljenek rá (nem beszélve a jogi szabadságról ahhoz, hogy ezt megtegye…).”
Egyedül Prost ment neki nyíltan Rossinak (jobbra) / Fotó: Alpine F1 Team
„Az Alpine-nál töltött utolsó hónapjaimban magam is számos etikai aggálynak adtam hangot és kérdőjeleztem meg az irányt, amerre tereltek minket. Még azt is megfontoltam, hogy a sajtó nyilvánosságához fordulok, de akkor úgy tűnt, ez az egész senkit sem érdekel. Visszatekintve bánom, hogy nem tettem többet, ami talán jobban rávilágított volna a rossz vezetésre, és talán megakadályozott volna némely rossz lépést, noha elég cinikus vagyok ahhoz, hogy úgy gondoljam, senkit nem érdekelt volna igazán, és egyedül az egómnak tett volna jót.”
„A személyes megfontolásokat félretéve, az Alpine partnersége a Mercedesszel hozhat technikai előnyöket, de az emberi következmények katasztrofálisak. A kompetens és tapasztalt szakemberek elveszítése visszalépés, amiből az Alpine, és talán a Renault csoport sem fog talpra állni, a Viry-Chatillonban dolgozó több mint 500 emberre gyakorolt hatás, beleértve számos beszállítót, akiket szinte azonnal, bármiféle biztonsági háló nélkül fognak elküldeni, pedig szívfacsaró.”
Chauty posztja persze aligha változtat bármin is, így ezzel is leginkább a saját egóját növelte, vagy a lelkiismeretén könnyített, de arra mindenképpen jó, hogy pontosabb képet kapjunk az Alpine utóbbi években mutatott zuhanórepüléséről.
A Renault/Alpine korábbi csapatvezetője megnevezte miért ütközik folyamatosan problémákba a francia csapat.
2021-ben, mikor nevet váltott az alakulat, Cyril Abiteboul is távozott a fedélzetről. A Renault Csoport az új arculattal felruházott istállót Otmar Szafnauer és Laurent Rossi kezébe adta.
Ám a múlt héten a vezetőségnek távoznia kellett, őket követte még Alan Perman és a Williamshez igazoló Pat Fry is.
Alain Prost, aki korábban a Renault F1-es csapatának tanácsadói szerepét töltötte be, elmondta, a vezető arroganciája volt a legfőbb ellenfele az alakulatnak.
„Ő a Dunning-Kruger-effektus tökéletes példája” – nyilatkozta korábban a négyszeres világbajnok Rossiról. – „Egy alkalmatlan vezető, aki azt hiszi, hogy elbújhat az arrogancia, és a csapatával szembeni emberség hiánya mögé.”
Az elbocsátások után Abiteboul hasonló gondolatokat fogalmazott meg.
„Mindez az eredmények miatti elégedetlenséget, és a Renault Csoport türelmének elvesztését tükrözi. Ám a türelmetlenségen túl egy kis arrogancia is felelhető, főleg a szezon elején, de nevezhetjük túlzott magabiztosságnak is a dolgot. Ha nem szembesülsz időben a valósággal, akkor kis idő múlva magadnak mesélhetsz történeteket.”
A francia vezető szerint az amerikai befektetők oldalán a Renault megelégelte a kifogásokat, és a változásra szavazott.
„Nem volt olyan csodálatos fejlődésük, mint az Aston Martinnak, a McLarennek, a Mercedesnek vagy a Ferrarinak.”
Otmar Szafnauer még több időt kért, de elfogyott a vezetők türelme. A franciák ugyanis meghatározták, hogy 100 nagydíjon belül futamot akarnak nyerni.
„Miért nem 120, vagy miért nem 80? Nem értem az ilyen terveket, mivel nem tudod kontrollálni, hogy mit csinálnak a többiek. Az Aston Martin kolosszális beruházást hajtott végre, a Red Bullnak elsöprő a dinamikája. Mindez nem fog megállni, mert Laurent Rossi 99. nagydíjához érkezünk. Az előző vezetőség a távozásom után teljes nullázást akart végrehajtani, körülbelül 15 ember elbocsátásával. Ám a konkurenciától elhozni bárkit, itt több időbe telik. Ha 15 új embert veszel fel, 2-3 évbe is telik, mire érződik a hatásuk. Így annak az átrendeződésnek, amit Laurent Rossi indított, még nem is láthattuk az eredményét. Minden egyes elem, amit megváltoztatnak, potenciálisan veszélyezteti a csapatszellemet és a kultúrát. Ez a két aspektus nagyon hiányzik az Alpine-ból.”
A 44 éves vezető szerint az Alpine-nak már csak egy erős vezetőre lenne szüksége a sikerhez. Viszont a versenyzők terén, két „húzónév” túl sok. Abiteboul így nem tette volna egymás mellé Esteban Ocon és Pierre Gaslyt.
Pat Fry, az Alpine technikai igazgatója csapatot vált, és a Williamsnél folytatja tovább a pályafutását.
Ki akart törni a tavalyi sikertelenségből a francia istálló, ám egyelőre nemigen mozdultak előre. Pierre Gasly érkezésével a reményt is visszanyerték, ám a technikai hibák és az autó teljesítménye nem töltötte el örömmel az alakulatot. Laurent Rossi élesen bírálta csapatát, amit a sajtó is felkapott.
A Magyar Nagydíj hétvégéjén a franciát áthelyezték, pozícióját Philippe Krief vette át. Otmar Szafnauer leszögezte, hogy az ő munkahelye nincs veszélyben, ám nemrég kiderült, hogy Alain Permannel elhagyják a csapatot.
A grove-i istálló korábbi technikai igazgatója, Francois-Xavier Demaison decemberben hagyta el az alakulatot. James Vowles csapatfőnök azonban újra építi a Williamst, és a szeme az Alpine szakemberén akadt meg. Pat Fry így hamarosan másik boxfalon ülhet, míg a franciák még nem nevezték meg a távozó vezető helyettesét.
Fry korábban a Benettonnál is dolgozott, míg értékes tapasztalatokra tett szert a Ferrarinál és a McLarennél is. 2019-ben tért vissza a Renault-hoz, ám 4 év után a távozásra adta a fejét.
Philippe Krief lesz Laurent Rossi utódja (borítóképünkön Alain Prost mellett) az Alpine vezérigazgatójaként, egyben az F1-es csapat legfelsőbb vezetőjeként is.
Az Alpine közleménye szerint Rossi azonban nem távozik a vállalattól, hanem különleges projektekben fog részt venni. Nagyon sok időt töltött el ebben a pozícióban, hiszen csak két és fél éve nevezték ki, a vállalat ugyanakkor úgy látja, olyan helyzetbe hozta őket, hogy elérjék a hosszú távú céljaikat.
Krief korábban az Alfa Romeo technikai igazgatója és a Ferrari egyik mérnöki stábjának vezetője volt, és idén március óta dolgozik az Alpine-nál. Új tisztsége mellett az eddigit is megtartja a mérnöki feladatok és a termékek menedzsmentjében.
A pletykák szerint Otmar Szafnauer csapatfőnök sem érezheti biztonságban az állását, a sajtóban Mattia Binotto, a korábbi Ferrari-csapatfőnök neve merült fel.
Az Alpine másokhoz hasonlóan az F1 élmezőnyébe vágyik, de évek óta már egy-egy dobogós eredmény is nagy bravúrnak számított tőlük, a vb-címért való küzdelemtől pedig messze járnak.
Korunk Forma-1-ében ritkán képes a középmezőnyből egy csapat betörni az élmezőnybe, idén viszont sokak meglepetésére az Aston Martinnak ez sikerült. Az Alpine vezérigazgatója a látottak fényében úgy érzi, saját istállója elveszett a részletekben.
Az Alpine és az Aston Martin hasonló építkezési, toborzási, fejlődési folyamat mentén igyekezett eljutni az F1 élmezőnyébe az elmúlt évek során. Az enstone-i csapat tavaly egy 100 nagydíjas tervet tűzött ki maga elé ehhez, eszerint 4-5 éven belül szeretnének megérkezni a legjobbak szintjére. Idén azonban hidegzuhanyként érte a csapatot, hogy az Aston Martin, amely tavaly még három pozícióval mögöttük, a tabella hetedik helyén végzett, egy óriáslépéssel megérkezett a legjobbak közé, és sorozatban szerzi a dobogókat Fernando Alonsóval, gyakran csak a Red Bull által legyőzve.
Az Alpine-nak is összejött ugyan már egy dobogó Esteban Ocon harmadik helye révén Monacóban, ám a csapat továbbra is nagyjából a tavalyi pozícióját őrzi az erősorrendben – Ocon és Pierre Gasly a 9. és a 10. helyen állnak az egyéni tabellán.
„Komoly ébresztőt jelentett a Mercedesnek, a Ferrarinak és nekünk, de valójában az egész sportnak is” – mondta az Aston váratlan felemelkedéséről Laurent Rossi vezérigazgató egy az Alpine gyártában tartott prezentáció során, amit a Reuters idéz. „Elringattuk magunkat abban a tudatban, hogy felfelé ívelő pályán vagyunk, aztán hirtelen jött valaki, aki mindannyiunkat átugrott.”
Rossi szerint az Aston szárnyalása olyannyira felrázta csapatát, hogy a saját munkafolyamataik helyességét is elkezdték megkérdőjelezni.
„Ők változtattak néhány területen, bizonyos dolgokat gyorsabban vagy másképpen csinálnak, a kockázatvállalásuk pedig kifizetődött. Ennek nyomán pedig nálunk többen is elkezdtek gondolkodni azon, hogy túlságosan konzervatívak vagyunk bizonyos területeken.”
„Talán túl sok hitelesítést végzünk, talán néhol le lehetne rövidíteni a folyamatokat. Az évek múlásával rengeteg biztonsági lépést építettünk be a munkafolyamatainkba. Ha valahol egyszer probléma adódott, utána eldöntöttük, hogy ezentúl mindig óvatosabbak leszünk vele. De most rápillantva ezekre a dolgokra, az az érzésünk, hogy talán már szükségtelenek. Emiatt jelenleg sok mindent újra átgondolunk” – adott betekintést az Alpine gyárának életébe Rossi.
Kiderült, hogy a Wrexham Football Club tulajdonosai is részesei annak a befektetői csoportnak, amely részvényeket vásárolt az Alpine F1-es csapatából.
A Renault Csoport ma reggel jelentette be, hogy tulajdonrészt szerzett az Otro Capital, RedBird Capital és a két hollywoodi színész átal vezérelt cég az alakulatból. A 706 millió fontra értékelt istállóból 171 millió fontnyi értéket adtak el, amit a fent említett személyek és vállalatok vásároltak meg. Így a csapat 24%-a került a különböző érdekeltségű befektetők kezébe.
Kik vettek részesedést az Alpine-ból?
2021-ben fejezte be a Wrexham átvételét Ryan Reynolds és Rob McElhenney. A walesi focicsapata vissza is került 15 év kihagyás után a ligába, mivel megnyerte a Nemzetek Kupáját áprilisban.
Mindaddig az amerikai RedBird a Fenway Sports Group érdekeltségi körébe tartozik. Az említett csoport a Liverpool és a Boston Red Sox baseballcsapat részvényesei közé tartozik. A Red Bird 2022-ben az olasz fociba is betört, mivel 1,2 milliárd euróért vettek meg az AC Milánt. Emellett a Ligue 1-ben szereplő Toulouse-ban is vannak százalékai.
Az Alpine fellendülést vár:
Laurent Rossi, az Alpinevezérigazgatója fontos momentumnak nevezte az eseményt. A francia vezető szerint így a csapat megugorhatja a következő lépcsőfokot az elkövetkezendő években.
„Ez a társulás minden téren fontos, főleg a teljesítményünk fokozása kapcsán.”
Sajtóértesülések szerint az Alpine gyorsan meg akar szabadulni Otmar Szafnauertől, így már meg is környékezték Mattia Binottót.
Nagy reményekkel vágott neki a 2023-as szezonnak is a francia istálló, ám öt futam elteltével még a gyengébben szereplő McLaren is előttük van a konstruktőri listán. A technikai meghibásodások és az autó lassúsága kapcsán lassan le kell mondaniuk arról a tervükről, hogy a három nagycsapat mögött ők vezetik majd a középmezőnyt.
Otmar Szafnauer – Fotó: Alpine F1 Team
Míg az Aston Martinnak sikerült a tél folyamán előre ugrania, addig az Alpine inkább „visszafejlődött.” Így a pletykák szerint Laurent Rossi szeretne megválnia Otmar Szafnauertől, ugyanis a baklövéseket neki tulajdonítja a vezetőség.
Binottónak is volt válasza?
Az olasz formu1a.uno szerint Rossi már fel is kereste Binottót, és megkérte a svájci-olasz vezetőt, hogy csatlakozzon az Alpine-hoz. Ám a Ferrari egykori csapatfőnöke visszautasította az ajánlatot. Így Otmar Szafnauer egy ideig még marad a franciáknál.
Az Alpine ügyvezető igazgatója, Laurent Rossi közel sem elégedett a csapata eddig szereplésével. A francia szakember szerint eddig túl sokszor viselkedtek „amatőrökként” csapatszinten.
A francia istálló nagy ambíciókal vágott neki az idei szezonnak a teljes mértékben francia pilótapárosukkal, Esteban Oconnal és Pierre Gaslyval. Azonban az első 5 versenyhétvége csalódást keltően alakult a számukra: mindössze 8 pont szerepel a nevük mellett, és csak a 6. helyet foglalják el a konstruktőri bajnokságban.
Ugyan a Miami Nagydíjon Gasly az 5., Ocon pedig a 8. helyet szerezte meg az időmérőn, Rossi még a szombati főesemény előtt kritizálta az enstone-i istálló eddigi produkcióját a Canal+-nak adott interjújában.
„Nagyon rossz, már-már csalódást keltő volt a teljesítményünk” – nyilatkozta Rossi. – A szezont hátráltatott körülmények között kezdtük meg, ami nem könnyítette meg a dolgunkat. A bajnoki tabella jelenlegi állása pedig nem tükrözi az általunk befektetett munkát és erőforrást.”
„Itt most nem csak a jó teljesítmény hiányáról beszélünk, hanem a hozzáálláshoz és a gondolkodásmódról is, ami egyáltalán nem felel meg a múltban alapul vett értékeknek.
Az Alpine az Ausztrál Nagydíjon is fájdalmas hétvégét zárt, miután Gasly és Ocon egymást ütötte ki, ami miatt mindketten nulláztak, de az igazi mélypont az Azeri Nagydíj volt a számukra. A franciáknak a szabadedzésen, az időmérőkön és a versenyeken is problémákba ütköztek, ami miatt pont nélkül távoztak Bakuból.
Rossi a bakui hétvége mellett Bahreint is kiemelte, ahol Ocon számtalan alkalommal lett megbüntetve a különböző szabályszegései miatt. A franciák ügyvezető igazgatója azt is hozzátette, hogy „lehet hibákat véteni”, de „azokból tanulni kell”, és az már „teljes mértékben elfogadhatatlan, ha „egymás után kétszer is elvéti ugyanazt a hibát” a csapata.
A McLarentől – és ezáltal – a Forma-1-es mezőnyből kikerülő Daniel Ricciardo számára lett volna lehetőség, hogy a rajtrácson maradhasson. Derül ki a Drive to Survive legújabb évadjából.
Mint ismert végül, Ricciardo visszatért a nevelő egyesületéhez, a Red Bullhoz, ahol azonban csak tartalékpilóta lesz. Az már számtalanszor ki lett hangsúlyozva, hogy voltak megkeresései, de leginkább a Haas volt leginkább megemlítve. Aztán a tavalyi nyár viharosan alakult a francia Alpine számára, előbb Fernando Alonso jelentette be váratlanul, hogy az Aston Martinhoz távozik, majd a csapat tartalékversenyzője Oscar Piastri is elhagyta őket a McLaren kedvéért. A csapat így két szék között a padlóra esett, így muszáj volt csapattársat keresniük Ocon számára.
Itt jött képbe a McLarentől kirakott Ricciardo, ez pedig mind a mátólstreamelhető Drive to Survive 5. évadjában derült ki, így aki nem szeretne szpojlereket, az most ne olvasson tovább és elégedjen meg ennyivel.
Az Alpine-McLaren-Ricciardo-Piastri sztorijával foglakozó részben lehet elcsípni az alábbi, rövid, de annál lényegesebb párbeszédet a McLarenes Zak Brown és az Alpineos Laurent Rossi között, akik egy ausztrál pilótacserét terveztek véghez vinni:
„Úgy érzem segíthetek, zárjuk le ezt a dolgot.” – mondta Brown Rossinak, utalva a két csapat közötti feszült Piastri-helyzetre és a pilótakérdésre, ezzel együtt ajánlva Ricciardot. „Danielt örömmel látnám itt az Alpine-nál, főleg mert ezzel a sportban is tudnánk tartani őt.”
Végül a tervük nem sikerült, hiszen Ricciardo inkább egy top csapat harmadik számú állását fogadta el – noha az Alpine tavaly le tudta győzni a McLarent – végül pedig a franciák választása egy franciára, Pierre Gaslyra esett.
A DTS új évadjából az is kiderült, hogy a Haas végül miért nem tudott megállapodni a 33 éves versenyzővel. Steiner elmondása szerint irreálisan magas, tízmillió dolláros fizetést kért az amerikai istállótól, akik ezt nem engedhették meg maguknak.