Címke: Laura Magnussen

  • Irigylendő szakértelemmel öltözteti apját az időmérőre a kétéves Laura Magnussen

    Irigylendő szakértelemmel öltözteti apját az időmérőre a kétéves Laura Magnussen

    A 2023-as konstruktőri versengést valószínűleg az utolsó helyen zárja a Haas, s bár a csapatot aligha vigasztalja, hogy ezzel a videóval a szezonzárón a teljes mezőnyt beelőzte az idei cukisági versenyben, azért nézők százezreinek sikerült vele megolvasztani a szívét.

    Idén már több versenyhétvégére is magával vitte Kevin Magnussen a 2021 januárjában született első kislányát, Laurát, aki így hasonlóan már egész kiskorától ismerkedhet a Forma-1 közegével, ahogy azt tehette maga a pilóta is a 90-es években a szintén a királykategóriában versenyző apja, Jan Magnussen oldalán.

    Apa és lánya között az összhang olyan jól működik, hogy az Abu-dzabi Nagydíj időmérője előtt már Laura végezte el az utolsó simításokat ahhoz, hogy a 162 nagydíjrajt rutinjával felvértezett versenyző minden biztonsági előírást betartva hajthasson ki a pályára. Előbb a jobb, majd a bal kesztyűt adta fel apjára, a végén pedig még a sisakrostély lecsapására is ügyelt.

  • Magnusen-féle cukiságbomba – második felvonás

    Magnusen-féle cukiságbomba – második felvonás

    A napokban megmutattunk egy fotót arról, hogy a Forma-1-be visszatérő Kevin Magnussent családja is elkísérte a szezonzáróra, és kislányát is ölébe ültette a Haasban.

    Azóta egy videó is napvilágot látott a bahreini hétvégéről, melyen az látható, hogy a kis Laura vidáman áll az autó pilótafülkéjében. Ugyan a kislány alig lát ki belőle – így némi bújócska is belefért -, érdeklődve tekintgetett körbe.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Haas F1 Team (@haasf1team) által megosztott bejegyzés

  • Magnussen ledobta a cukiság-bombát

    Magnussen ledobta a cukiság-bombát

    Kevin Magnussen 2020 végén távozott a Forma-1-ből, ám Nikita Mazepin menesztése azt eredményezte, hogy idén visszatér a sportba.

    Távozása óta sok minden történt vele. IMSA-ban versenyzett, indult a Le Mans-i 24 órás versenyen, kétszer a Daytonai 24 óráson, és nem mellesleg megszületett első gyermeke.

    A 29 éves versenyzőt családja is elkísérte a bahreini szezonnyitóra, a büszke apuka pedig máris megmutatta irodáját a kis Laurának.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Kevin Magnussen (@kevinmagnussen) által megosztott bejegyzés

  • Megerősödött a Magnussen-baba, szurkol az édesapjának!

    Megerősödött a Magnussen-baba, szurkol az édesapjának!

    Mint arról már korábban már beszámoltunk, Kevin Magnussen kislánya, Laura 7 héttel korábban jött a világra, mint várták.
    Mostanra azonban már sokat erősödött, édesanyja arról számolt be, hogy már majdnem három kiló, és épp „szurkol” édesapjának, aki ezekben a percekben épp a Daytona 24 óráson versenyez.

    „2021.01.11 Laura
    A nap, mikor az egész világom örökre megváltozott” – írta Magnussen felesége, Louise. „Te vagy a mi apró kis csodánk. Jól lesokkoltad anyukádat és apukádat, hogy 7 héttel korábban érkeztél, mint arra számítottunk. De mióta megérkeztél erre a világra, imádunk téged. Harcoltam érted, mióta megérkeztél, és most már majdnem 3 kiló tiszta szerelem vagy. Ma készen állunk, hogy szurkoljunk apunak!”

    Kevin Magnussen többedmagával a Cadillac Chip Ganassi Racing színeiben versenyez. E sorok írásakor pedig épp a harmadik helyen állnak.

    Lapozzatok a harmadik képhez, melyen már egy határozottan egészséges babát láthattok! 🙂

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ? Louise Gjørup Magnussen (@logjorup) által megosztott bejegyzés

  • Gyorsabb volt, mint várták: Megszületett Kevin Magnussen első gyermeke!

    Gyorsabb volt, mint várták: Megszületett Kevin Magnussen első gyermeke!

    Kevin Magnussen és felesége, Louise február végére, március elejére várták első gyermekük születését. A kislány azonban mindenkit meglepett gyorsaságával, és 7 héttel korábban a világra jött.

    A kislány a Laura nevet kapta, és bár jól van, mivel koraszülött, még a kórházban kell maradnia.

    „Szóval hétfőn megismertem életem szerelmét, mikor Louise és én ezen a világon üdvözölhettük a kicsi lányunkat” – írta Kevin Instagramon. „Micsoda csodálatos érzés szülővé válni. Laura 7 héttel korábban született, szóval még a kórházban vagyunk vele, hogy meggyőződjünk róla, hogy erős és egészséges, mielőtt majd hazavisszük. Szombaton én utazom Amerikába, ami elég nehéz lesz, de elszánt vagyok, hogy menjek és megszerezzem a második győzelmemet is 2021-ben 🙂 ”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Kevin Magnussen (@kevinmagnussen) által megosztott bejegyzés