Címke: Lauda

  • Hamilton nosztalgiázott és utalt rá, hogy marad a Mercinél

    Hamilton nosztalgiázott és utalt rá, hogy marad a Mercinél

    Lewis Hamilton utalt rá, hogy 2019-ben is marad majd a Mercedesnél.

    A négyszeres világbajnok még nem írta alá 2019-re szóló szerződését, de többször hangoztatták, hogy már csak apró részletekről tárgyalnak, és Niki Lauda is gyakorlatilag kijelentette, hogy maradni fog Hamilton.

    „Remélem, hogy a jövőben tovább növekszünk majd, felülmúljuk önmagunkat és mindig lépünk előre.” – mondta Lewis.

    „Nyilvánvalóan építeni kell a kapcsolatunkat. De olyan messzire akarom eljuttatni ezt a csapatot, amilyen messze még sosem volt. Részese akarok lenni annak az utazásnak, mellyel a Mercedes a Forma-1 történetének legsikeresebb csapata lesz.”

    A jövőbe tekintés mellett azonban a múltba is elmerengett a brit versenyző.

    „Emlékszem, hogy Monacóban voltam az uszodánál, 2012 nyarán, azt hiszem. És Niki felhívott azzal, hogy ‘kellesz nekünk’. Soha azelőtt nem beszéltünk egymással, én és Niki. Nem volt jó véleménnyel rólam. Nem tudom, miért. Nem igazán ismert engem. Nem is találkoztunk, nem beszélgettünk korábban. Szóval azok alapján, amiket rólam mondott a sajtóban, azt gondoltam, ‘miért utál engem Niki?’. És aztán ahogy beszélgetni kezdtünk, főleg mikor először találkoztunk, elkezdtük felfedezni, hogy közös van bennünk, és nagyon hasonlóak a nézeteink a versenyzést illetően.”

    „Aztán Ross (Brawn) eljött az édesanyám házába, ott ült a konyhámban, ami elég király volt. Azon nőttem fel, hogy láttam Michaelt (Schumacher) megnyerni megannyi bajnoki címet, láttam, ahogy Ross ott van a pitwallon ezeken a versenyeken, és ez a fickó most ott volt anyukám konyhájában és gyakorlatilag arra kért, hogy helyettesítsem Michaelt.”

    „Már mindent megtettem a McLarennél, amit megtehettem. Egy gyermekként tekintettem a Mercedesre, aki most kezd belenőni valamibe és a részese akartam lenni. Az emberek ezt nagy kockázatnak tekintették, de én szeretek kockáztatni és ez izgalmas. Ha nem kockáztatsz, nem is élsz.”

  • Lauda a grid girl témáról: Hogy lehet valaki ennyire hülye?

    Lauda a grid girl témáról: Hogy lehet valaki ennyire hülye?

    Niki Lauda is kritikával illette a Liberty Mediát, amiért úgy határoztak, hogy a jövőben ne legyenek grid girl-ök, vagyis rajtrácslányok a Forma-1-es versenyeken.

    „Hogy lehet valaki ilyen hülye?” – mondta Lauda az osztrák Der Standard című lapnak. „A nők önmagukat emancipálják és nagyon jól csinálják. Ez döntés azonban a nők ellen irányul.”

    „Szerintem igazán szomorú, hogy megszakítunk egy hagyományt, ami a Forma-1 része, és ezzel egy nőnek se tesznek jót.

    Lauda szerint azonban van egy kis reménysugár arra, hogy a döntést megváltoztassák.

    „Azt se bánnám, ha állnának grid boy-ok (rajtrácsfiúk) a lányok mellett. Miért ne?” – mondta Lauda.

    „Inkább ösztönözni kellene a nőket, mintsem lealacsonyítanám a nőket. De ismét férfiak döntöttek a nők feje felett.”

    Vicky Valdazo, egy spanyol modellügynökség főnöke, aki grid girl-öket kivezényli a versenypályára, a Marca című lapnak így fogalmazott: „Ez hülyeség. Ez ugyanolyan munka, mint bármelyik másik. Ez olyan, mintha el akarnánk tüntetni a bányászokat a bányából. Azt is meg kell csinálnia valakinek.”

    A napokban ezzel kapcsolatban több grid girl is nyilatkozott, illetve Bernie Ecclestone is elmondta véleményét.

  • Marchionne: A Ferrari nem kér Laudából

    Marchionne: A Ferrari nem kér Laudából

    Sergio Marchionne szerint az olasz istállónak nincs szüksége korábbi bajnokukra, Niki Laudára. Bár az osztrák hatalmas sikereket ért el, valamint szaktanácsadóként is dolgozott náluk, mégis a Mercedes csapat főnöke valamint részvényese, legalább 2020-ig.

    „Niki Lauda neve egyet jelent a Mercedessel”- mondta Marchionne az Autosprintnek. „Tökéletesen átérzi, mi játszódhat le egy adott versenyzőben, ami egy hatalmas dolog, így igen ritkán szokott tévesen megítélni versenyhelyzeteket. Azonban a Ferrarinál nincs szükségünk ilyen prófétákra.”- teszi hozzá.

    Marchionne továbbá méltatta a Ferrari csapatfőnökét, Maurizio Arrivabenet is: „Egy csapattá gyúrt két teljesen különböző kaliberű versenyzőt, Sebastian Vettelt és Kimi Räikkönent.”

     

  • Rosberg, mint Mercedes nagykövet?

    Rosberg, mint Mercedes nagykövet?

    Nico Rosberg a minap azt nyilatkozta, szívesen lenne a jövőben is a Mercedes nagykövete, függetlenül attól, hogy 2016 végén váratlanul kilépett a csapattól. Jelen állás szerint jövőre ő váltja Niki Laudát a német RTL-nél.

    Arra a kérdésre, miszerint ha továbbra is a Mercedesnél képzeli el a jövőjét, nehéz lesz objektívnek maradnia RTL-es szakértőként, így válaszolt: „Papíron lejár a Mercedeses szerződésem ez év végén, szóval ez sehogy sem fog befolyásolni. Jövőre előfordulhat, hogy a Daimler nagykövete leszek, így a kérdésfeltevés alaptalanná válhat.”

    „Ha Niki is objektív tudott maradni, nekem is sikerülni fog.” – teszi hozzá.

  • A Renault kifogyott az alkatrészekből?

    A Renault kifogyott az alkatrészekből?

    Mexikóban futamot tudott nyerni a Red Bull holland versenyzője, Max Verstappen, Brazíliában azonban csak az ötödik helyen zárt. Mindeközben a Red Bull fiókcsapata épp hadakozik a Renault-val, az erőforrás megbízhatatlansága miatt.

    Verstappen szerint a szezon végére a Renault egész egyszerűen kifogyott a pótalkatrészekből, miközben a 2018-as erőforrás fejlesztésével kezdtek el foglalkozni.

    „Bizonyos szempontból megértem.” – idézte Verstappent a De Telegraaf. „Másrészt viszont ha ennyi megbízhatósági gondjuk van a szezon során, akkor beszállítóként muszáj, hogy legyen elég alkatrészük a polcon. Így logikus. Frusztráló, de el kell fogadni.”

    „Négy nagyon jó verseny után ez egy kicsit kellemetlen, de reálisnak kell lennünk. Az autó maga jó.”

    Mindeközben Niki Lauda, a Mercedes elnöke, úgy gondolja, hogy a Renault és a Ferrari összezavarodtak az idei megbízhatósági gondjaik miatt.

    „Mivel akadozó teljesítményű autónk volt, mi nem engedhettünk meg magunknak semmilyen motorhibát.” – mondta Lauda a La Gazzetta dello Sportnak. „Szóval Toto és én megkérdeztük Andy Cowellt, hogy mi a fontosabb: Találni még egy tizedet, vagy megbízhatónak maradni? Végeredményben, nem nyerhetsz bajnokságot megbízhatóság nélkül. A Ferrari és a Renault a teljesítményre koncentrált és futamokat buktak el.”

  • Lauda nem érti Vettel keménykedését

    Lauda nem érti Vettel keménykedését

    Niki Lauda, a Mercedes tanácsadója nem érti Sebastian Vettel manőverét, aminek következményeként Lewis Hamilton defektet kapott a Mexikó Nagydíj rajtjánál.

    Max Verstappen tudta, hogy kulcsfontosságú lesz a rajt a verseny alakulásában: a holland szokásához híven nagyszerűen kapta el a piros lámpák kialvásának pillanatát.

    Miközben egymással csatázott a Red Bull és a Ferrari, Hamilton próbálta kihasználni a helyzetet és a harmadik kanyarban beszúrt a páros mellé, ám Vettel eltalálta az immáron négyszeres világbajnok brit versenyző Mercedesének jobb hátsó gumiját.

    Vettel a kettes kanyarban már Verstappennel is összeakadt, így Hamilton mellett a Ferrari németjének is ki kellett állnia a pitbe.

    Laudát a Sky Sports kérdezte a számukra furcsa helyzetet teremtő verseny leintését követően: „Furcsa? Ha világbajnok vagy, világbajnok vagy. Ennyire egyszerű. Senkit nem érdekel hogyan nyersz.”

    „Amit nem értek, az Vettel agresszív manővere a verseny rajtjánál, amikor eltalálta Lewist.”

    „Bekövetkezett a dráma, de a végén fantasztikusan alakultak a dolgok.”

    „Ha négyszeres világbajnok akarsz lenni, jobbnak kell lenned, és Lewis sokkal jobb lett idén, mint tavaly volt.”

    „Hatalmasat lépett előre. Nehéz vezetni az autónkat, ami nem is olyan gyors, mint tavaly. A saját teljesítményének köszönhetően csinálta meg.”