Címke: László Martin

  • Aszfaltos futam következik az ERC-n

    Aszfaltos futam következik az ERC-n

    Az év harmadik versenyére a két murvás futam után aszfaltra költözik a Rally Európa-bajnokság. A Rally di Roma Capitale nevezési listáján négy magyar páros is szerepel.

    A péntektől vasárnapig tartó háromnapos versenyen 14 gyorsasági szakaszt kell teljesíteni. A gyorsaságik távja 190 kilométer, az összekötő szakaszok hossza 541 kilométer lesz. A 2004-es újraszervezés óta ez lesz az ötödik ERC verseny Rómában. 2017-ben Bryan Bouffier nyert Ford Fiestával, 2019-ban Giandomenico Basso diadalmaskodott egy Skoda Fabiával. 2018-ban és 2020-ban Alexey Lukyanuk nyert itt, előbb egy Skoda Fabiával, tavaly pedig a Citroen C3-mal.

    Az idei év legnagyobb újítása a Róma szívében rendezett 2.72 kilométeres szuperspeciál lesz. Az ismert szakaszok közül hiányzik majd a Pico gyorsasági, vasárnap viszont lesz egy új szakasz, a Collerpardo nevű 10.62 kilométeres pálya.

    A versenyre 99 páros adta le nevezését, közülük 63 ERC pontokért is harcol. A 34 Rally2-es autó között ott van Lukyanuk, Mikklesen, Gryazin, Breen, Basso is, tehát újra világbajnoki WRC2 mezőnynek is beillene az ERC. Természetesen Herczig Norbert és Ferencz Ramón is leadta nevezését. Az első két murvás futamon remek időeredményekkel nyitotta az évet a SKODA Rally Team Hungaria párosa, a bajnokságban a kilencedik helyen állnak, és nagyon motiváltan várják a versenyt. Hamarosan részletesebben is beszámolunk a felkészülésükről.

    ERC Róma
    fotó:@WORLD/MGR Images

    Az RC4-es mezőnyben két duó is képviseli Magyarországot. László Martin és Berendi Dávid az ERC3 Juniorban 11 ponttal a kilencedik, de nagyon nehéz versenyeken vannak túl. Év elején abban bíztak, hogy aszfalton érhetnek el igazán jó eredményeket, így most bizonyíthatnak. Tavaly László Martin egy szenzációs kategória harmadik hellyel mutatta meg Rómában, hogy mennyire gyors versenyző. A másik magyar duó a Vogel Adrienn – Notheisz Ivett kettős. Ők tavaly ötödikek lettek a római futamon, igaz Lászlóéknál majd 5 perccel lassabbak voltak. A római versenyre Ausztriában készültek, a Rallye Weiz-en a kategória hetedik helyén értek célba.

    Az ERC2-ben ezúttal Juhász Csaba és Juhász István indul egy Mitsubishi Lancerrel. Nekik sem ismeretlenek az olasz pályák, 2020-ban egy Clioval lettek ERC3 hetedikek, de 2018-ban Mitsubishivel az ERC2 második helyén ért célba Juhász Csaba, akkor Juhász Zsolt navigált.

    ERC Róma

  • László Martin először versenyez Lettországban

    László Martin először versenyez Lettországban

    A Lengyel Rally jól indult, de balszerencsésen végződött László Martin és Berendi Dávid számára. A bíztató részeredmények okán az ERC3 Junior kategóriában induló páros a Liepaja Rallyn jó eredményben reménykedik.

    Az ERC3 junior kategóriában folyamatosan lépdelt előre, és a 12. gyorsasági végén már a negyedik helyén állt a duó, amikor műszaki hiba miatt ki kellett állniuk Lengyelországban.

    Hullámvasút volt számunkra az idei első verseny. A sebességünk és a tempónk jó volt, az első nap végén már az ötödikek voltunk. A második nap nehezebb volt, mert a pályák olyan állapotban voltak, amik nem kedveztek a kétkerékhajtású autóknak. A 13. gyorsaságin eltört a jobboldali kormányösszekötőnk, így a negyedik helyről nem tudtuk folytatni a versenyt. Nehéz volt elfogadni, de ilyen a versenyzés. Hosszú még a bajnokság, mi pedig már a Liepaja Rallyra koncentrálunk” – mondta László Martin.

    Ez egy új kihívás lesz, mert még sosem voltunk itt. Próbáltunk minél jobban felkészülni, tavalyi belső kamerás felvételeket elemeztünk. Nagyon szeretjük a gyors pályákat, Lengyelország után ez egy lépés lesz előre ezen a téren. Reméljük jó hétvégénk lesz” – mondta a navigátor.

     

  • Gryazin vezet Lengyelországban, Herczigék a 9. helyen

    Gryazin vezet Lengyelországban, Herczigék a 9. helyen

    Nikolay Gryazin több mint fél perc előnnyel vezet Alexey Lukyanuk előtt a Lengyel Rally negyedik gyorsaságija után. Herczig Norbert és Ferencz Ramón az abszolút kilencedik helyen mentek a napközbeni szervizre.

    Sokkal tisztább utakon megy” – magyarázta a félperces hátrányt Lukyanuk a szombati első kör végén. Gryazin nemhogy nem veszített a kvalifikációs kiállásával, hanem a nagyon laza lengyel gyorsaságikon kifejezetten előnyösnek bizonyult a 39.rajtpozíció. A harmadik helyen Andreas Mikkelsen áll, neki 52 másodperc a hátránya.

    Herczig Norbiék egy boly közepén vannak, a hetedik Breen (akinek egy jobb hátsó defektje volt) és a 13. Cais között csak 13 másodperc a differencia, Norbiék a kilencedikek. Eddig minden rendben, jól érzik magukat az autóban, próbálják beosztani a gumikat és az autót, hiszen messze van még a vasárnap este.

    Az ERC2-ben Érdiék a negyedik szakaszon álltak az élre, mögöttük egy Toyota Yaris Rally2-Kit és két Suzuki Swift R4LLY S csatázik a dobogós helyekért.

    Az ERC3 Juniorban László Martin és Berendi Dávid a hatodik helyen vannak, körülöttük is sűrű a mezőny, a dobogó alsó foka nincs messze tőlük.

    A Rally3-as Fiesták közt László Zoltán és Kovács Annamária a hatodik helyen állnak.

    Délután a mai három gyorsaságit ismétlik a versenyzők, majd a napot a Mikoljaki Aréna szuperspeciáljával zárják.

  • Elkezdődött a Lengyel Rally!

    Elkezdődött a Lengyel Rally!

    A pénteki kvalifikációval majd a Mikoljaki arénában rendezett rövid szuperspeciállal elkezdődött at ERC első versenye. A magyarok jól mentek, Herczigék remekeltek a kvalifikáción.

    A pénteki nap tétre menő szakasza a kvalifikáció volt, ugyanis ez alapján választhatott szombatra rajtpozíciót a legjobb 15 versenyző. Herczig Norbert és Ferencz Ramón hatodik lett, így az ünnepélyes rajthely választó ceremónián a 10 rajtpozíció jutott nekik. Murvás versenyeken a rajthelyválasztás így szokott alakulni, a kvalifikáció leggyorsabbja a 15. helyet választja, aztán így mennek visszafelé. Legpechesebb a 15. helyezett, neki az első rajtpozíció jut, így takaríthat a verseny első napján. Ez a nem túl irigylésreméltó szerep, most egy lengyel párosé lett.

    A délutáni menet két nagy vesztese Craig Breen és Nikolay Gryazin volt. Breen elhibázott egy elágazást, túlcsúszott és sok időt veszített és 19. lett. Gryazin pedig ki kellett hogy álljon, mert az első kanyar puha homokjából annyi jutott a Polo hűtőnyílásába, hogy teljesen eltömte azt, így inkább nem folytatták. Ez azt jelenti, hogy az első harminc után rajtolhat majd az orosz. Nem lesz könnyű dolga.

    A magyarok közül Érdiék taktikáztak és csak negyedikek lettek a kategóriában. László Martin és Berendi Dávid kategória hetedik időt autózott, László Zoltán és Kovács Annamária pedig ötödik lett a Rally3-as Fiesták között.

    Este a Mikoljaki Arénában az első szuperspeciál is lezajlott. A vizes pálya sok versenyzőt megtréfált, szárazra számított mindenki. Gryazin volt a leggyorsabb, de a 2.5 kilométeres szakaszon inkább biztonságit ment a mezőny nagy része. Herczigék a 14. időt autózták, de csak 1 tizeddel voltak lassabbak, mint a 12. Lukyanuk, és a legjobb időtől is csak 2.4 másodpercre voltak. Érdiék a 37., László Zoltánék a 38. helyen voltak cikkünk írásakor, László Martinék pedig még nem rajtoltak el.

    Lengyel Rally
    fotó: SKODA Rally Team Hungária
  • ERC3 Juniorban is érdekeltek vagyunk a Lengyel Rallyn – László Martin és Berendi Dávid már a helyszínen van

    ERC3 Juniorban is érdekeltek vagyunk a Lengyel Rallyn – László Martin és Berendi Dávid már a helyszínen van

    Komoly tervekkel érkezett meg az ERC-be László Martin és Berendi Dávid. A fiatal páros alapos felkészülés után dobogós reményekkel vágnak neki a szezonnak, de azt is tudják, hogy nem a murva a fő terepük, így Lengyelországban a tanulás lesz a legfontosabb.

    László Martint útban Lengyelország felé értük el telefonon. Mellette a navigátor Berendi Dávid ült a kocsiban, előttük pedig a csapatvezető, a kétszeres Európa-bajnok Bessenyey Zoltán. A téma pedig a hosszú autóúton is a verseny volt, bár sok konkrétumot nem tudtak a mezőnyről.

    Valójában sötétben tapogatózunk. Tizenketten vagyunk a kategóriában, nem ismerjük az ellenfeleket. Szeretnénk a legjobb ötöt megcélozni, de az erőviszonyokat nem ismerve ez is csak egy olyan cél, amiről majd csak az első gyorsaságik után látjuk, hogy mennyire reális. Amit biztosan tudunk, hogy folyamatosan építkezve akarunk egyre gyorsulni, és mindenképpen eljutni a célig. Nemcsak erre a versenyre igaz ez a stratégia, hanem az egész szezonban ezt a folyamatos fejlődést szeretnénk elérni” – mondta Martin.

    A pályákról sem volt információjuk, a Legyel Rally szervezői más futamok rendezőivel ellentétben nem készítettek pályabejáró videókat. Ez épp az olyan újoncoknak lett volna hatalmas könnyebség, mint a magyar duó, akik még nem versenyeztek ezeken a gyorsaságikon.

    „A pályák teljesen ismeretlenek, még videón sem tudtuk megnézni őket. A pályabejáráson kell jó munkát végezni, és a lehető legjobb itinert írni a kétszeri bejárási lehetőségből. Egy szakaszra tudtunk csak előzetesen felkészülni, az utolsó rövid varsói gyorsra, de az aszfaltos lesz, így sokat nem jelentett” – mondta a pilóta.

    A felkészülés így a fizikai tréningekre összpontosult, de természetesen murvás pályákon is tesztelt a csapat. A Lengyel Rally gyorsaságijaihoz hasonló pályák itthon is vannak.

    „Nyolcvan kilométert teszteltünk Veszprémben. Ezen az volt a cél, hogy megismerjem az autót, és hozzászokjak a murvához, mert korábban csak egy murvás versenyen indultam. Jól sikerült a teszt, körülbelül a harmadik kilométertől magabiztosan éreztük magunkat az autóban. Nagyon jól mozgott a Peugeot, barátságos, jól kezelhető, olyan volt, mintha egy összkerekes kocsival mentünk volna” – foglalta össze a tesztet László Martin.

    A segítség házon belül is meglesz, egy jó navigátor és egy rutinos csapatvezető ilyen esetben kincset ér, és ezt nem csak azért taglalta a pilóta, mert a két említett személy ott ült mellette az autóban: „Többet kell majd Dávid tapasztalatára hagyatkoznom, mert neki több rutinja van murván. Sok segítségre számítok Bessenyei Zolitól is, neki is van bőven tapasztalata, és ő is nagyon várja már a versenyt, napok óta csak erről beszélünk.” 

    Végül egy különlegességről is szó esett. Az utolsó előtti gyorsasági csak egyszer szerepel a Lengyel Rally programjában, így elsőre kell majd jót menni. Ráadásul mindezt a verseny végén, amikor akár helyezések is múlhatnak rajta, hiszen az azt követő varsói gyorsaságiannyira rövid, hogy ott már nem dőlnek el a nagy dolgok. László Martinék azt eldöntötték, hogy nem kockáztatnak majd.

    Addigra már látni fogjuk az erőviszonyokat, de ha esetleg ott kell egy pozícióért küzdeni, akkor nem kockáztatunk, mert esetleg két plusz pont nem ér annyit, mint egy biztos célba érés” – mondta Martin.

    A Lengyel Rally a péntek esti szuperspeciállal kezdődik, majd szombaton hét, vasárnap hat gyorsasági vár a mezőnyre.

  • Négy magyar páros a Lengyel Rallyn

    Négy magyar páros a Lengyel Rallyn

    Megjelent az ERC szezonnyitójának nevezési listája. A résztvevők listája impozáns, 40 R5-ös autó lesz ott a rajtnál, köztük egy premierrel, ugyanis a Proton Iriz R5 itt mutatkozik be.

    Craig Breen, Andreas Mikkelsen és Nikolay Gryazin is leadta nevezését az év első ERC versenyére, de természetesen ott lesz a tavalyi év bajnoka Alexey Lukyanuk is a Citroen C3-mal.

    Mi mégis elsősorban a 12-es rajtszámú Skodára fókuszálunk majd, amelyikben Herczig Norbert és Ferencz Ramón ül majd. A Skoda Rally Team Hungária párosa a portugál vb futamon készült a Lengyel Rallyra.

    Az ERC2-ben hét páros adta le a nevezését, a lista élén a bajnok ifj. Érdi Tibor – Csökő Zoltán kettős a Mitsubishivel. rajtuk kívül három Suzuki Swift, egy Toyota Yaris, egy Impreza és egy Abarth 124 indul majd a versenyen.

    Az RC3-as kategóriában László Zoltánnak végre akad ellenfele. Hat Rally3-as Fiesta lesz Lengyelországban, köztük az ERC Junior bajnok Ken Torn és junior WRC versenyző Jon Armstrong.

    Az ERC3-ban is van magyar érdekeltség. László Martin és Berendi Dávid komoly tervekkel és jó esélyekkel indul. Nem lesz könnyű dolguk, 16 autó nevezett a kategóriába.

    A versenyt június 18-20-között rendezik. 14 gyorsasági szakaszon összesen 202 kilométer a gyorsaságik hossza, a teljes versenytáv pedig 871 kilométer lesz.

    A Lengyel Rally nevezési listája: Rally-Poland-2021-approved-entry-list

    ERC3 Junior
    foto: M-Sport Racing Kft.
  • László Martin és Berendi Dávid teljes szezont megy az ERC3 Juniorban

    László Martin és Berendi Dávid teljes szezont megy az ERC3 Juniorban

    Autóbemutatót tartott László Martin, aki Berendi Dávid navigálásával teljes szezont megy az ERC3 Junior kategóriájában. A versenyautójukkal visszatértek a francia vonalhoz, egyévnyi Fordos kaland után újra Peugeot-ra esett a választás, a 208 Rallye4 a TRT műhelyében épült és a Topp Cars készíti fel a versenyekre.

    Strapabíróbb autónak gondoljuk, mint a Fordot” – mondta a pilóta az online autóbemutatót követően, a pécsi Peugeot szalon kényelmes kanapéján. „Egy teszten vagyunk túl, de már ott úgy éreztem, hogy robosztusabb autó, mint a Ford. Nagyon kemény pályák várnak ránk az ERC murvás futamain, és azt gondolom, hogy a Ford ott már nem lenne elég ütőképes autó. Az egy éves fordos tapasztalattal a hátam mögött tudom, hogy az egy utcai alapokra épített autó. A Peugeot ellenben egy ralira épített kocsi, sok motorsportos alkatrésszel, és ez érződik is rajta.

    A pécsi versenyző egy véletlen folytán választotta a szintén baranyai Topp Cars csapatot. Természetesen ismerték egymást, de a konkrét kapcsolat a véletlennek köszönhető.

    A facebookon láttam, hogy feltették az autót, mivel az ifjabbik Topp Zoli ismerősöm. Ez után kerestem meg őket, hogy beszélgessünk, és innen indult az egész” – mondta László Martin. „Természetesen a csapat eddigi referenciái is meggyőzőek, az hogy Herczig Norbert velük folytatja, vagy hogy Jan Kopecky az ő autójukkal megy, magáért beszél.

    ERC3 Junior

    A hatfutamos ERC3 junior bajnokságban négy aszfaltos és két murvás verseny szerepel a programban. A legjobb öt eredmény számít az év végi értékelésben, a bajnok pedig 2022-ben három versenyen elindulhat egy Ford Fiesta Rally3-as versenyautóval.

    A Rally Hungary, a Barum Rally és a Róma Rally az a három verseny ahol már indultam, így azokat már ismerem. Igaz a Barumon még nagyon a pályafutásom elején, így ott még csak puhatolózás volt. Tavaly Rómában egy ERC3 harmadik helyet értünk el, ott azt hiszem megvan a kellő rutinunk. Nyíregyházán tavaly nagyon sok műszaki gondunk volt, így akkor nem sikerült jó helyen célba érnünk” – foglalta össze az eddigi ERC tapasztalatokat a versenyző.

    Aszfaltos rutin tehát van, de két murvás futam is lesz a bajnokságban, és legalább az egyiken jó eredményre lesz szükség. „Két nagyon durva murvás futam vár ránk. A lengyel futam – az amit a WRC is használt eddig -, és a Liepaja Rally. Lettországban ráadásul olyan murvás pályák várnak ránk, amilyenek itthon nincsenek is, mert nagyon nagy sebességű murva, ahol szinte mindenhol ötödik fokozatban megyünk. Ilyent eddig kis túlzással képen sem láttunk.

    Kettő tesztet tervezünk. Hétvégén indulunk Orfűn, utána pedig szeretnénk egy veszprémi tesztet. Ezen kívül Lengyelországban, júniusban a verseny előtt egy héttel tudunk még egyet tesztelni. Nem tudom, hogy elég lesz e, de nagyon remélem, hogy igen. Itthon szeretnénk sokat menni, ott pedig a már a pályára való konkrét beállításokra helyezzük a hangsúlyt.

    A versenytársak tekintetében is ugrás lesz az ismeretlenbe az idei ERC3 Junior bajnokság, mert még nem jelentették be az összes résztvevőt.

    Ebben a kategóriában a 27 év alattiak versenyezhetnek és az a szerencsénk, hogy akik itt mentek, sok tapasztalatuk van, ők már idősebbek, így kiestek ebből a kategóriából. Az eddig nyilvánosságra hozott indulók, hozzánk hasonlóan nem túl nagy tapasztalattal rendelkeznek, így nagyon nagy csatákra számítok” – mondta László Martin, és a felkészülésről is ejtett pár szót.

    Heti hat napon át edzek, sokat futok, odafigyelek az étkezésemre, mert a hosszú távú versenyeken nagyon fontos a megfelelő kondíció. A fizikai felkészülés mellett a mentális felkészülés is nagyon fontos. A belső kamerás felvételek elemzése mellett a navigátorommal is sokat beszélgetünk a lehetséges forgatókönyvekről, arról, hogy mikor mit fogunk csinálni egy-egy versenyen. Csapatvezetőnk, a kétszeres Európa-bajnok Bessenyey Zoltán is rengeteg hasznos tanáccsal lát el minket. Azt hiszem a felkészülésünk terén mindent megteszünk a sikerért.

    ERC3 Junior

    Ralis berkekben nem szívesen nyilatkoznak konkrét célokról, hiszen rengeteg olyan külső tényező van egy-egy futamon, amit nem tud befolyásolni a versenyzőpáros. A László Martin – Berendi Dávid duó is óvatos, amikor a konkrét célokról kell beszélni.

    Az első két murvás futamon az a legfontosabb, hogy célba érjünk. Lengyelországban talán könnyebb dolgunk lesz, azok a pályák hasonlítanak a veszprémi pályákhoz, ahol már versenyeztünk. A Liepaja Rally pedig ahogy mondtam, ugrás lesz az ismeretlenbe. Nekünk az aszfalton lesz keresnivalónk, ott lehetünk igazán versenyképesek. Alapvetően maximalista típus vagyok, magammal kapcsolatban ritkán vagyok teljesen elégedett, mindig látom, hogy hol lehetne javulni. A célunk az, hogy a kategóriánkban a dobogón végezzünk év végén. Az álom természetesen az, hogy megnyerjük az ERC3 Juniort, ezért fogunk dolgozni és küzdeni, még akkor is, ha tudjuk, hogy rengeteg tanulnivalónk van.”

    Teszt:

    László Martinra egy irigylésre méltó program is vár, jövő kedden Jan Kopecky mellett utas lehet a Topp Cars tesztjén. Amellett, hogy nagy élményre számít, hiszen Kopeckynél jobban a világon szinte senki sem ismeri jobban a Fabiát. Néhány trükköt is el akar lesni a világsztártól. „Nem az utat fogom nézni, hanem azt, hogy mit csinál, hogyan vezet. Emellett arra is kiváncsi vagyok, hogy hogyan jön el egy tesztre, mit csinál, hogyan dolgozik együtt a mérnökével. Azt hiszem, ebből tudok majd nagyon sokat tanulni.”

    Az édesapa:

    László Zoltán is ott volt fia autóbemutatóján, ahol szokása szerint a háttérben maradva figyelte az eseményeket, de látszott rajta, hogy elégedett azzal, amit lát. „Martinra bíztam a választást, igyekeztem nem befolyásolni a döntésben. Finoman terelgettem csak, de nagyon örülök, hogy így alakultak a dolgok. Azt hiszem minden téren jó döntést hozott, a navigátor, az autó és a csapat is a lehető legjobb lett.”

    László Zoltán együtt versenyez majd fiával, ő az első Ford Fiesta Rally3 volánja mögött indul majd az ERC futamokon. Az ERC előtt azonban előbb egy Orfű Rally, majd a hazai szezonnyitó verseny, ezt követően pedig a Horvát WRC futam vár rá.