Címke: Las Vegas

  • Lenyűgözte a NASCAR versenyzőket a Forma-1 Las Vegas-i bejelentése

    A Forma-1 Las Vegas-ba fog látogatni 2023-ban, méghozzá a Las Vegas Strip-re. A hír megmozgatta a NASCAR közösséget is.

    A Forma-1 a világ egyik legnépszerűbb motorsportja. A Forma-1-nek valójában 1,55 milliárdos összesített nézettsége volt tavaly.

    A sorozot igazán felpörgött Amerikában, és hogy tovább fokozza az izgalmakat, a 2023-as F1-es naptárba egy új pálya kerül be, méghozzá Las Vegas. A 2023-as évben hivatalosan is Las Vegasba látogat a száguldó cirkusz!

    A Forma-1 rajongói mellett a NASCAR közösség is nagyon izgatott az új futam miatt.

    Brad Keselowski jelenleg az egyik legnépszerűbb figura a NASCAR-ban. A Cup Series bajnoka és csapattulajdonosa pedig elsőként gratulált a Forma-1-nek.

    Ez elképesztően menő” – mondta az RFK Racing versenyzője.

    A Phoenix-i verseny győztese, Chase Briscoe pedig azt a kívánságát fejezte ki, hogy a NASCAR is rendezzen versenyt a híres Vegas Stripen.

    Bár már az IndyCar-ban versenyzik, érdemes megemlíteni Jimmie Johnson véleményét is.

    Rajongóként nagyon izgatott vagyok, hogy három Forma-1-es futam lesz a hazámban. Úgy gondolom, hogy Vegas nagyszerű házigazda lesz, nagyon jó szórakozás lesz mindenkinek, aki részt vesz majd rajta” – mondta Johnson.

    A NASCAR egyébként nem idegen a kaszinóváros utcáitól, hiszen több évig Las Vegasban rendezték a szezon végi felvonulást, a Champion’s Week-et. Az eseményt 2019-ben vitték át Nashville városába, és azóta is ott rendezik ezt az évzáró ünnepséget.

    Végeredményben nagyszerű, hogy az új pálya bekerült a naptárba, a rajongók pedig örömmel látják, hogy az F1 újabb nagy lehetőséget kap az amerikai piacon.

    Az pedig már csak hab a tortán, hogy egy olyan piacra érkezik az Forma-1 ahol a NASCAR miatt már létezik a motorsport kultúra.

  • Fittipaldi dicséri Max és Leclerc művészi vezetési képességeit

    Fittipaldi dicséri Max és Leclerc művészi vezetési képességeit

    A kétszeres világbajnok Emerson Fittipaldi elismerte Max Verstappen és Charles Leclerc határon belüli versenyzését Szaúd-Arábiában. Úgy fogalmaz, hogy ez a „vezetés művészete”.

    A bahreini harcukat követően Verstappen és Leclerc a Jeddah Corniche Circuit pályáján is a győzelemért küzdöttek. Ez Verstappennek kedvezett, a regnáló világbajnok került az élre, amit Christian Horner egyszerűen csak „macska-egér játéknak” nevezett DRS-zónákon keresztül a verseny végén. Fittipaldi élvezte minden pillanatát, és ezt el is mondta az F1TV-nek:

    „Szeretem nézni, mert a határon autóznak, de mégis tiszteletben tartják egymás terét. Pont a határon voltak, néhányszor majdnem összeakasztották a kerekeiket, majdnem, pont a határon – nagyszerű ezt látni. Ezt hívjuk a vezetés művészetének.”

    Mivel a győzelemért folytatott csata már a második egymást követő versenyen is szoros volt, Fittipaldi úgy véli, hogy a Forma-1 javított a műsoron a teljesen új autókkal.

    Az idei szezonban a sportág a leszorítóerő filozófiájaként a talajhatás aerodinamikát alkalmazza, olyan autókat építve, amelyek a korábbiaknál jobban tudják egymást követni. Ez látható is a versenyeken, amivel a brazil legenda elégedett:

    „Szerintem ez egy remek show, nagyszerű verseny. Mindenki felállt a lelátókon, hogy lássa, ki fog nyerni. A sportágnak szüksége volt erre. Tetszenek az új szabályok, és amerre a Forma-1 halad.”

    Arra a kérdésre, hogy mikor látott utoljára ilyen izgalmas küzdelmet a Forma-1-ben, a tavalyi Abu Dhabi Nagydíjjal példálózott, ahol Verstappen az utolsó körben megelőzte Lewis Hamiltont, és megnyerte a versenyt és a világbajnoki címet:

    „Az utolsó futam Abu Dhabiban, az fantasztikus verseny volt. Biztos vagyok benne, hogy az idei év hihetetlen éve lesz a Forma-1-nek. Szerintem, a fiatal generáció megőrül a Forma-1-ért, és Amerikában korábban csak IndyCar versenyek voltak, most pedig a Forma-1 egyszerűen óriási.”

    A Forma-1 a következő szezonban háromszor fog versenyezni Amerikában, miután megerősítették Las Vegast is jövő novemberre.

  • Hivatalos: Az F1 megerősítette az új amerikai futam helyszínét, kialakítását

    Hivatalos: Az F1 megerősítette az új amerikai futam helyszínét, kialakítását

    A Forma-1 2023-tól Las Vegasban fog versenyezni, így a naptár egy harmadik, az Egyesült Államokban megrendezett versennyel bővül.

    A nagydíjat novemberben, szombat este rendezik majd, a város híres Las Vegas Stripjét pedig beépítik a pálya vonalvezetésébe. Az F1 és a Liberty Media közölte, hogy a Live Nation Entertainmenttel és a Las Vegas Convention and Visitors Authorityvel, valamint a város legnagyobb szórakoztatóipari márkáival együttműködve népszerűsítik majd a rendezvényt..

    Ez lesz az első alkalom 1982 óta, hogy az F1 Las Vegasban versenyez. Akkor legutóbb a rövid életű Caesars Palace Grand Prix-t rendezték meg.

    Az utcai pálya 6,12 kilométer hosszú lesz. 14 kanyarral, és olyan nevezetességek mellett fog elhaladni, mint az MSG Sphere aréna, a Paris Las Vegas üdülőhely és a Caesars Palace hotel.

    Az első pályatervek között szerepel egy hátsó egyenes, amely a Las Vegas Strip mentén halad a Sands Avenue és a Tropicana Avenue között, két olyan utcán, amelyek egymástól 2,8 kilométerre vannak egymástól. A verseny 50 körös lesz, és szombat este, fényárban, egy még meg nem erősített novemberi időpontban kerül megrendezésre. A harmadik amerikai versennyel való bővítés a naptárba az F1 iránti növekvő amerikai érdeklődés miatt történik.

    A CNBC amerikai műsorszolgáltató által nemrégiben közzétett adatok szerint a 2022-es szezonnyitó Bahreini Nagydíj több mint egymillió amerikai nézőt vonzott. Ez meghaladta az 1995 óta a kábeltelevízióban sugárzott összes F1-es futam nézőszámát.

    Greg Maffei, a Liberty Media elnök-vezérigazgatója így nyilatkozott a sportág legújabb szerződéséről:

    „Az ikonikus Las Vegas és a Forma-1, az autósport csúcsa a tökéletes házassága a sebességnek és a csillogásnak. Nem is izgulhatnánk jobban, hogy helyi partnereinkkel együtt dolgozhatunk egy kiemelkedő esemény létrehozásán. A Forma-1-ben rejlő potenciál az elmúlt néhány szezonban jól megmutatkozott. Las Vegas Nagydíja csak a következő szintre emeli ezt a lehetőséget.”

    Ahogy arról a RacingNews365.com korábban beszámolt, hosszú távon az F1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media négy versenyt szeretne az Egyesült Államokban. A tervek szerint egy futamot a keleti parton (Miami), egyet az ország szívében (Austin), egyet nyugatabbra (Las Vegas), egyet pedig a nyugati parton (feltehetően Long Beachen) rendeznének.

    Az Egyesült Államokban utoljára 1982-ben rendeztek három futamot egy szezonban, akkor Long Beachen, Detroitban és a Caesars Palace-ban.

    A nevadai város így motorsport központtá válik, hiszen immáron a világ két legnépszerűbb autós szériájának, a NASCAR-nak és a Forma-1-nek is otthont ad majd.

  • Las Vegas 2023-ban hálaadáskor érkezik az F1-be

    Las Vegas 2023-ban hálaadáskor érkezik az F1-be

    A Front Office Sport értesülései szerint már jövőre érkezik a harmadik F1-es amerikai nagydíj Las Vegasban, ráadásul novemberben, hálaadáskor lenne az időpont.

    Austin októberi dátuma mellé idén májusban érkezik Miami, a naptárbővülés pedig már jövőre megvalósulhat az Egyesült Államokon belül. Már megerősítést nyert, hogy tárgyalások folynak a királykategória las vegasi visszatéréséről, de a pálya most nem egy parkolóban, hanem a Las Vegas Strip közelében lenne.

    2023 lehetne a harmadik év, amikor egy ország három F1-es versenyt is rendez: először szintén az Egyesült Államok tette ezt meg 1982-ben Watkins Glennel, Detroittal és az eddigi utolsó las vegasi versennyel. Másodjára a világjárvány miatt 2020-ban történt ez meg Olaszországban, akkor Monza, Mugello és Imola voltak versenyhelyszínek.

    A Sky Sportsnak nyilatkozva Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója azt is elárulta, vagy Afrika vagy Kína lesz a következő terjeszkedés helyszíne.

    „Amerikán kívül és Kínán kívül Afrikában lehet hamarosan verseny. Nagy ott az érdeklődés. Az mindenképp még egy régió, ami hiányzik a versenynaptárból.”

    Dél-Afrika nemrég merészkedett vissza nemzetközi motorsport színterére. A rallycross világbajnokság (WRX) szezonzárója mellett 2020-ben WEC fordulót is tartottak volna a felújított Kyalami pályán. A legutóbbi bejelentések szerint pedig a Formula E látogat majd el jövőre Fokvárosba.

    Legutóbb F1-es verseny 1993-ban volt, az idei mezőnyből természetesen senki nem volt még ott a rajtrácson. Lewis Hamilton azonban azt nyilatkozta, örömmel venné, ha végre Afrikát is beleértve újra minden kontinensen lenne verseny.

  • Az F1 több versenynek búcsút int majd, jönnek váltakozó helyszínek

    Az F1 több versenynek búcsút int majd, jönnek váltakozó helyszínek

    Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója kijelentette, akkora az érdeklődés az F1 iránt, hogy már a történelmi helyszínek sem lehetnek biztosak a helyükben.

    Idén is rekordra készültek a királykategória szervezői a 23 futamos naptárral. Az Orosz Nagydíj törlését követően ugyan pótlásra kényszerülnek. Szeptemberig azonban még van idejük egy másik pályát találni, hogy megvalósítsák az eredeti terveiket.

    Jövőre már biztos, hogy ehhez a számhoz hozzáadódik a visszatérő Katari Nagydíj, és sokan úgy vélik, Las Vegas is érkezni fog. Ezzel pedig az F1 elérné a Concorde Egyezményben megállapított 25 fordulós maximumot.

    Bár az eredeti törekvés szerint nem a régi pályák kárára jönnének új helyszínek a versenynaptárba, Domenicali Bahreinben elismerte, így vagy úgy, de meg kell válni néhány jelenlegi pályától.

    „Ez a folyamat már el is kezdődött.árulta el a motorsport.com olasz verziójának. – Néhány promóterrel lejár a szerződésünk, és jó eséllyel nem minden idei verseny lesz a versenynaptár része. Mások maradnak, de váltakozva a többi pályával.

    Nemsokára bejelentjük, milyen döntéseket hoztunk, és lesznek új nagydíjak is. Mindenesetre nem egyszerű mindent előre eltervezni. Például vegyük Kína esetét: még mindig csak próbáljuk megérteni, COVID szempontból milyen lehet majd a helyzet. Tavaly is ezt tettük 2022-vel kapcsolatban.”

    A jelenlegi versenynaptárban Monaco, Le Castellet, Spa és Mexikóváros nem rendelkezik szerződéssel a következő évre. Emmanuel Macron elnök támogatása ellenére a Francia Nagydíj jövője tűnik a legkétségesebbnek, de Domenicali szavai arra engednek következtetni, hogy Monaco és Spa sem dőlhetnek hátra.

    „Az új pályák és a történelmi versenyek között mindig egyensúlyt kell tartani, néhány pályát szinte muszáj, hogy megtartsunk. Az új promóterek ajánlatai jók az F1-nek hiszen ezzel arra ösztökélhetjük a régi pályákat is, hogy növeljék az eseményük nívóját, a szervezés, az infrastruktúra és a szurkolóknak nyújtott élmény tekintetében is.

    Nem elég, hogy valaki jó hírnévvel rendelkezik, azt is bizonyítani kell, hogy fejlődsz.

    Néhány ország egyetlen versenyét veszítheti el, miközben akár jövőre három amerikai helyszín lehet. Eközben a világ másik felén, Kínában is megnőtt a kereslet egy – vagy több – F1-es versenyre.

    „Az érdeklődés, amit az Egyesült Államokból kapunk, eddig nem látott mértéket öltött. Hiba lenne, ha nem használnánk ezt ki. Azt elemezzük, hogyan reagáljunk erre a nagy mértékű növekedésre.

    A Távol-Keleten is ugyanez a helyzet: Guanyu Zhou érkezése figyelmet irányít ránk, és ez nem meglepő. A Ferrarin kívül a pilóták azok, akik a saját országukban növelik a szurkolók számát. Láttuk ezt Brazíliában, Spanyolországban és sok másik helyen is.

    Kínából már több új megkeresést is kaptunk, Zhou pedig még nincs is túl első hazai versenyén.”

  • Haas: Van érdeklődés F1 szponzorok részéről, az Uralkali után

    Haas: Van érdeklődés F1 szponzorok részéről, az Uralkali után

    Günther Steiner, a Haas Forma-1-es vezetője szerint a csapata iránt érezhető érdeklődés van a szponzorok részéről, hogy segítsenek betölteni a korábbi névadó támogató, az Uralkali távozása után keletkezett „nagy űrt”.

    Miután Oroszország a múlt hónap végén megszállta Ukrajnát, a Haas eltávolította az Uralkali összes logóját az autójáról. Ez az orosz zászló színeire hasonlított. A céggel kötött megállapodást végül felbontották, ahogy Nikita Mazepin orosz pilóta szerződését is. Az Uralkali a Haas névadó szponzora volt, mióta Mazepin a 2021-es szezon elején csatlakozott a csapathoz, jelentős pénzügyi lökést adva az amerikai alakulatnak.

    A Haas azonban azt állította, hogy anyagilag az Uralkali finanszírozása nélkül is képes lenne megbirkózni, így folytathatná terveit és előkészületeit a 2022-es szezonra. Steiner elismerte, hogy az Uralkali távozása után „nagy űr” maradt, de elárulta, hogy máris érdeklődnek a lehetséges új támogatók:

    „Most jó az érdeklődés, ezt el kell mondanom, de nem tudom, hogy jött ez. Nem ígérek ugyanakkor semmit. Azt hiszem, a szponzorációval kapcsolatban egy kicsit későn kezdtünk bele, pedig valójában már az elejétől fogva aktívan próbáltunk szerezni valamit. Ez persze csak az én véleményem erről. Mégis azt hiszem, hogy most már előrelépünk. Igen magabiztos vagyok. Sőt, újra megmutatjuk az embereknek, hogy most vissza akarunk térni, az emberek pedig tudják, hogy hol voltunk. Szóval úgy vélem, hogy jó esélyünk van.”

    A csapattulajdonos Gene Haas cége, a Haas Automation több logót kapott a Haas VF-22-es autóján az átdolgozott festéssel, amely a német 1&1 és az IONOS szponzorációját is viseli.

    A Forma-1 jelenleg fellendülőben van az Egyesült Államokban, amit a májusi Miami Nagydíj és Las Vegas érdeklődése a jövő évi futam megrendezése iránt tovább gyorsít. A Haas az egyetlen amerikai csapat a mezőnyben, de Steiner elmondta, hogy nehéz az amerikai márkák támogatását megszerezni:

    „Egyszerűen csak nehéz Amerikában jelenleg ekkora szponzorokat szerezni. Persze, ez nem csak a Forma-1-ben nehéz. Ha megnézzük az amerikai versenysorozatokat is, ott is van támogatás, de nem igazán nagy. A NASCAR-ban, a régi időkben egy autó egy teljes évet futott a teljes festéssel. Jelenleg nem sok autó csinálja ezt, mert az egyszerűen sok pénz.”

  • Éjszakai futamként térhet vissza Las Vegas 2023-ban az F1-be

    Éjszakai futamként térhet vissza Las Vegas 2023-ban az F1-be

    A Forma-1 a pletykák szerint 2023-tól egy harmadik nagydíjjal bővítené a versenynaptárát az Egyesült Államokban, a helyszín Las Vegas lenne. A Sports Business Journal szerint a Forma-1 és a kaszinóváros illetékesei előrehaladott tárgyalásokat folytatnak arról, hogy 2023-tól éjszakai versenyt rendezzenek a „The Strip”-en. Mivel az F1 egyre népszerűbb az Egyesült Államokban, a sportág szívesen rendezne még egy versenyt, és Las Vegas lenne a legvalószínűbb célpontjuk erre. A Forma-1 nagyon szeretné, ha már 2023-tól lenne verseny, bár késedelmek miatt ez akár 2024-re is kitolódhat.

    Austin 2012 óta állandó szereplője az F1-es versenynaptárnak, míg Miami májusban ad otthont az első nagydíjának. A királykategória legutóbb 1981-ben és 1982-ben járt két futam erejéig Las Vegasban, a Caesars Palace-ban. A tömeg azonban csalódott volt, és 1982 után a száguldó cirkusz ide már nem tért vissza.

    Szingapúr nemrég hétéves szerződéshosszabbítást írt alá, hogy 2028-ig a naptárban maradhassanak. Szaúd-Arábia és Katar – az F1-es cirkusz új szereplői – 10 éves szerződést kötöttek, míg Miami hosszú távú megállapodást írt alá. Katar várhatóan visszatér a 2023-ban, miután a téli FIFA-világbajnokság miatt kimaradtak a 2022-es versenynaptárból. Kína feltehetően szintén visszatér jövőre, miután a 2020-2022-es éveket kihagyták a COVID-19 járvány miatt.

    Mivel 2022-ben rekordszámú, 23 versenyből álló szezonra számíthatunk, nem lenne meglepő, ha a jövőben még hosszabb idényekre számíthatnánk.

  • Las Vegas is rendezhet Forma-1-es futamot a közeljövőben?

    Las Vegas is rendezhet Forma-1-es futamot a közeljövőben?

    Austin és az idén debütáló Miami után Las Vegas lehet a következő helyszín az Amerikai Egyesült Államokban, ahol rendeznek Forma-1-es nagydíjat. A Sport Business Journal szerint ugyanis akár már 2023-ban is rendezhetnek versenyt Nevada állam legnépesebb városában.

    Mióta a Liberty Media átvette a Forma-1-et, egyértelműen érződik, hogy próbálnak nyitni a tengerentúl felé, ennek jele a Miami Nagydíj, amit idén fognak először megrendezni. Austin még 2012-ben jelent meg a versenynaptárban, azelőtt néhány évig futam sem volt az Egyesült Államokban, miután Indianapolis 2007 után kikerült.

    Az SBJ tehát arról számolt be, hogy az F1 előrehaladott tárgyalásokat folytat Las Vegasszal, és egy esetleges sikeres megállapodás bejelentése körülbelül a szezon felénél történhetne meg. Opció lehet akár egy 2023-as futam is, de arról is szó van, hogy csak 2024-ben lesz itt verseny.

    Ha összejönne a dolog, nem ez lenne az első verseny Las Vegasban, 1981-ben és ’82-ben már vendégül látta a város a száguldó cirkuszt a Ceasars Palace pályán. Most viszont az lenne a terv, hogy a Strip mentén vezessen a pálya.

  • Már több jelölt is van a harmadik amerikai F1-es versenyre

    Már több jelölt is van a harmadik amerikai F1-es versenyre

    Még csak jövőre vezeti be az F1 a második amerikai versenyt Miamiban, de folyamatosak a találgatások a harmadik helyszínről.

    Otmar Szafnauer, az Aston Martin csapatfőnöke amerikaiként így vélekedett a harmadik versenyről a gpfans.com szerint:

    „Persze, jó lenne. Már van egy Texasban, lesz a keleti parton is egy Floridában, most nyugatabbra kéne valamit intézni, ha lehet.” – osztotta le földrajzilag a dolgot a csapatfőnök.

    Ugyan Szafnauer Long Beachet találgatta, mint lehetséges helyszín, az austini pálya főnöke Las Vegast ajánlotta be, hogy rendezze a harmadik futamot.

    „10 éve nehéz lett volna az F1-nek két versenyt tartani itt. Ezt a számot az itteni szurkolók határozzák meg, szerintem jelenleg akár három futam is lehetne.” – emelte ki Bobby Epstein.

    „Egy amerikai pilóta, főleg egy olyan, aki nyerni is tud, akár hat-nyolcra is feltornázhatná ezt a számot. De nem látok esélyt erre, hiszen nagy a verseny a naptárba kerülésért.”

    „Azt el tudom képzelni, hogy tavasszal Miami és Vegas, ősszel pedig Austin és Mexikóváros párosítás jönne össze. Szerintem lenne értelme szállítási szempontból, hogy legalább két verseny legyen, amikor erre a kontinensre jön az F1.”

    Legutóbb 1982-ben volt három verseny, akkor pont Long Beach és Las Vegas voltak a házigazdák, Detroit mellett. 1984-ben volt még két verseny az Egyesült Államokban, Detroit és Dallas révén.

  • A Mercedes nem száll be Verstappen Netflix-bojkottjába

    A Mercedes nem száll be Verstappen Netflix-bojkottjába

    A Mercedes elhatárolódott a bajnokaspiráns Max Verstappen döntésétől, miszerint bojkottálja a népszerű Netflix sorozat, a Drive to Survive soron következő részét. Túl sok dolog „kamu” a dokumentumfilm-sorozatban, pedig a hatalmas tömegeket Austinban a múlt hétvégi Amerikai Nagydíjon részben ennek tudják be. Ez mindenesetre Verstappen véleménye, és a holland Austinban elárulta, hogy nem működött együtt a producerek azon törekvéseivel, hogy szerepeljen a jövőre debütáló, 2021-es kiadásban. Korábban a Mercedes is vonakodott részt venni az eredeti Drive to Survive sorozatban, de a csapatfőnök, Toto Wolff végül elismerte, hogy tévedett. Így beszélt erről az osztrák szakember:

    „Kezdetben nem voltunk lelkesek érte, mert a pályán nyújtott teljesítményünkre akartunk koncentrálni. Tévedtem, mert egyértelműen nagy sikert aratott. A világon mindenhol a Netflixen az első számú dokumentumfilm volt egy jó ideig, majd a Forma-1 részévé vált. Egyértelműen látható, hogy hasznos.”

    Abban azonban nem teljesen ért egyet a 24 éves bajnoki éllovas Verstappennel, miszerint túl sok minden „kamu” a sorozat felépítésében, ezért így folytatta Wolff:

    „Igen, mi egy sportág vagyunk, és hűnek kell maradnunk a sport értékeihez, és nem szabad trükköznünk. De a sport egyben szórakoztató is, ezért úgy gondolom, hogy ezek a srácok egy új látásmódot, egy új dimenziót hoztak el nekünk. A visszajelzések, amelyeket a rajongóktól kapunk, nagyszerűek, különösen az Egyesült Államokban.”

    A Forma-1 most arra törekszik, hogy az F1 új amerikai népszerűségét kihasználva jövőre Miamiban rendezzen versenyt. Mindeközben a háttérben további Las Vegas-i és indianapolisi futamok tervei is felbukkannak. Wolff nevetve idézte fel, mit okozott számára a hatalmas austini tömeg:

    „Imádtam egy órát állni a dugóban, hogy bejuthassak a pályára. Remek ez a lehetőség számunkra. Már most is nagyon jól teljesítünk tengerentúlon, de ez még csak a kezdet.”