Címke: Las Vegas

  • A Red Bull attól „tart”, hogy a Hamilton által felügyelt filmben ők lesznek a gonoszok

    A Red Bull attól „tart”, hogy a Hamilton által felügyelt filmben ők lesznek a gonoszok

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke nemrég elmondta, egy kissé tart attól, hogy Brad Pitt filmjében „ők lesznek a gonoszok”.

    Az amerikai színész elhatározta, hogy az autósportról és az azt körülvevő világról készíti legújabb alkotását. A projektben rendezőként és szereplőként is tevékenykedő Pitett Lewis Hamilton segíti, aki produceri feladatokat is vállalt a film kapcsán.

    Silverstone-ban már fel is tűnt a rajtnál a két színész, míg a Hungaroringre a hollywoodi sztrájk miatt Pitt már nem utazott el. Ugyanakkor a forgatási munkálatokat folytatták.

    A hétszeres világbajnok mellett a Mercedes is segíti a filmet, Toto Wolffék még a csapat logóját is kölcsönadták a fiktív alakulatnak. A Red Bull vezetője is várja már, hogy mit hoznak ki a Pitt-filmből, de leginkább arra lesz kíváncsi, milyen módon ábrázolják a „Red Bullt”. Horner nevetve megjegyezte, az Ezüst Nyilak segédlete miatt nem lepné meg, ha ők lesznek a gonosztevők.

    „Nagyszerű, hogy a Forma-1-et ismét a mozivásznakra viszik. Viszont Toto és Lewis különleges szerepe miatt, biztos vagyok benne, hogy rosszfiúként és gonosztevőként fognak ábrázolni minket! Mindazonáltal nagyszerű lesz ez a film a sportnak. A Forma-1 iránti érdeklődés ugyanis óriási” – nyilatkozta nevetve Horner.

    A Red Bull csapatfőnöke elképesztőnek tartja azt, mennyire érdekli hirtelen az amerikai közösséget a sport. A las vegas-i futamot már nagyon várja a csapatfőnök, ugyanis a „az éjszakai élet fellegvára” még jobban emelheti a száguldó cirkusz nívóját.

    „Remélhetőleg a pálya nagyszerű versenyt fog biztosítani. Egyedülálló lesz az, hogy ott, a jól ismert fények alatt versenyezhetünk. Ha még emlékeztek, néhány évvel ezelőtt Taylor Swiftet kellett elhívni Austinban, hogy tömeg legyen. Most meg már akkor léphet csak az F1 területére, ha érvényes belépője van. Annyit változott az egész, és Las Vegas egy újabb szintre emeli a dolgot.”

  • Újabb munkakörbe kóstolhat bele Ricciardo

    Újabb munkakörbe kóstolhat bele Ricciardo

    Daniel Ricciardo hamarosan mikrofont ragad, és három verseny erejéig segíti az amerikai ESPN munkáját a Forma-1-ben.

    Tavaly még a mezőny tagja volt az ausztrál pilóta, ám a McLaren úgy döntött, hogy inkább elbocsájtja a nyolcszoros futamgyőztest. A 33 éves versenyző teljesítményen nem felelt meg a csapat elvárásainak, így helyére fiatalabb honfitársát ültették idén.

    Ricciardo a szerződésbontás kapcsán kompenzációt is kapott a wokingi gárdától, majd év végén a Red Bullhoz igazolt tartalékversenyzőnek.

    Daniel Ricciardo, Red Bull
    Daniel Ricciardo – Fotó: Vándor Iván

    Az ausztrál ugyanakkor nem csak a szimulátorban ülve segít a csapatnak. Három verseny erejéig műsorvezető lesz az ESPN-en. Will Arnett komikussal fogják a sportág érdekességeit megtárgyalni, és színesíteni a csatorna közvetítését.

    A debütálásra Kanadában kerül sor a jövő héten. Az adás az Egyesült Államokban lesz láható, az ESPN2 csatornán. Ám a két műsorvezető közül csak Ricciardo lesz a helyszínen, és ő fog interjút készíteni korábbi ellenfelivel. Addig Arnett a stúdióból irányítja az eseményeket.

    Ezután Las Vegas-ban és Austinban folytatódik majd a különleges együttműködés.

     

  • Horner szerint Sargeant nem fogja tűzbe hozni az F1 rajongókat

    Horner szerint Sargeant nem fogja tűzbe hozni az F1 rajongókat

    A Forma-1 népszerűsége valószínűleg nem fog fellendülni a floridai születésű Logan Sargeant 2023-as versenyzői bemutatkozása okán.

    Ezt a véleményt a Red Bull főnöke, Christian Horner fogalmazta meg, miután az energiaitalos csapat úgy döntött, hogy New Yorkban kezdi meg az új F1-es szezont. A Red Bull tulajdonában lévő AlphaTauri aztán követte a példát, és a múlt hétvégén a városban kezdték meg a 2023-as kampányukat, amely egybeesett a Divathéttel. A Red Bullnak ugyanakkor nincs amerikai pilótája. 2023-ban az egyetlen amerikai születésű sztár a rajtrácson a 22 éves Logan Sargeant lesz, aki a Williams színeiben indul. Horner a New York Postnak ennyit mondott róla:

    „Remek, hogy ott van, és ő egy tehetséges fiatal srác, de korlátozottak lesznek a lehetőségei. A gond az, hogy ha a 14. vagy 15. helyen végzel, az nem igazán hozza lázba az embereket. Azt hiszem, ha az élen harcolna egy versenyképes autóval, ahogy történt az Fernando Alonsoval a spanyolországi versenyén, vagy Checo Perez milyen reakciókat váltott ki Mexikóban. Szóval erre lenne szükségünk: egy amerikai pilótára, aki győzelmekért és világbajnoki címekért küzd.”

    Horner, szerint ez idővel meg fog történni, ezért így folytatta:

    „Gondoljunk bele, ha lenne egy amerikai Max Verstappen. Amire szükségünk van, az egy fiatal, tehetséges, versenyképes amerikai versenyző.”

    Sargeant mindenesetre egyedülálló élményt kap idén, hiszen idén nem kevesebb, mint három hazai nagydíjon – Miamiban, Austinban és Las Vegasban – versenyezhet. Erről a 22 éves újonc pilóta ennyit mondott:

    „Azt hiszem, hogy az időzítés remek. Elmondhatjuk, hogy a Forma-1 Amerikában a csúcson van. Azzal a fejlődési ívvel, amin most van, őszintén szólva nem igazán látom, hogy megállna.”

    Horner meglepetést vár az Aston Martintól

  • Örökké tartó szerződést szeretnének Las Vegasnak

    Örökké tartó szerződést szeretnének Las Vegasnak

    Még egyetlen métert sem tett meg a Forma-1 mezőnye a visszatérő Las Vegas-i Nagydíjon, de a szervezőknek már sokkal komolyabb terveik vannak.

    Korábban már felmerült az a lehetőség is, hogy még az idei futam előtt 2032-ig hosszabbítanának az F1-gyel, ám Clark megyei egyik biztosa szerint a Forma-1-nek örökre Las Vegasban kellene maradnia.

    „Úgy döntöttünk, hogy hagyunk helyet 2032-ig való hosszabbításra is. Mire eljutunk addig, akkor már az utódaink biztosan látni fogják, hogy milyen nagyszerű és jelentőségteljes a Forma-1, így ők egy örökké tartó partnerségre is törekedhetnek majd.” – fogalmazott Jim Gibson önkormányzati biztos.

    A visszatérő Las Vegas-i Nagydíjat idén novemberben rendezik meg, egy vadiúj, utcai pályán.

  • Sargeant: Az F1 hamarosan megelőzi a NASCAR-t Amerika kedvenc motorsportjaként

    Sargeant: Az F1 hamarosan megelőzi a NASCAR-t Amerika kedvenc motorsportjaként

    A Forma-1 jó úton halad, hogy megelőzze a NASCAR-t, mint a legnépszerűbb autóversenyzési forma Amerikában – állítja az ország új versenyzője.

    Logan Sargeant lesz az első amerikai pilóta, aki 16 év után először indul Forma-1-es szezonban, amikor a jövő hónapban a Bahreini Nagydíjon rajthoz áll. Az F1 népszerűsége megugrott, mióta hat évvel ezelőtt az amerikai médiacsoport, a Liberty Media felvásárolta a sorozatot. Sargeant floridai származású, de versenyzői karrierje során javarészt Európában élt. Azt mondja ugyanakkor, hogy hazájában egyértelműen megnőtt az érdeklődés a királykategória iránt.. A 22 éves versenyző a Williams mai bemutatkozó rendezvényén a médiának, köztük a RaceFansnek nyilatkozott erről:

    „Majdnem akkorának tűnik, mint a NASCAR és az IndyCaré, ha nem nagyobbnak. Nehéz megmondani anélkül, hogy látnám a számokat, de úgy tűnik, igen népszerű, és ez pozitívum.”

    Míg az IndyCar népszerűsége meredeken csökkent, amikor a sorozat a kilencvenes években a rivális CART és IRL sorozatokra szakadt, a NASCAR régóta hatalmas vonzerő az amerikai rajongóknak, bár népszerűsége az elmúlt években némileg csökkent. Így folytatta Sargeant:

    „Egyértelmű, hogy van egy csomó megrögzött IndyCar- és NASCAR-rajongó, akiknek nem mindig tetszik a dolog. De azt hiszem, ahogy a sportág Amerikában fejlődik, ez lesz a legnagyobb, ha már most nem az, akkor rövidesen azzá válik.”

    A Netflix Drive to Survive című sorozatának népszerűségét széles körben elismerik azért, hogy a sportágra felhívta a rajongók figyelmét Amerikában. Sargeant elmondta, hogy azt vette észre, hogy egyre többen érdeklődnek a száguldó cirkusz iránt:

    „Ha őszinte akarok lenni, nem hiszem, hogy annak idején bárkit is érdekelt volna, bárki is értette volna, hogy mi ez. Vicces, hogy mostanában az emberek írnak nekem SMS-t, és azt írják: „Hé, rájöttem, hogy ez végül is mekkora dolog lehet, vagy hogy az F1 milyen nagy dolog volt.” Teljesen más világ van már Amerikában. Ott most mindenki tudja, mi a Forma-1. Jó látni az átmenetet, és remélhetőleg tovább fejlődik.”

    A Liberty keményen dolgozik azon, hogy a sportágat Amerikában is terjeszkedjen, így idén egy harmadik futammal bővítette az országot. Sargeant idén Miamiban, Austinban és Las Vegasban is kiáll a hazai közönsége elé. Így zárt ezért:

    „Úgy gondolom, hogy a sportágba megérkezni, egyenesen egy olyan évbe, ahol három amerikai nagydíj is lesz, különleges lehetőség és kiváltság is egyben. Az F1 Amerikában egyértelműen a csúcsra ért, és még mindig felfelé ível, ami hatalmas pozitívum. Láthatjuk, hogy mennyi kérdés érkezik a barátoktól, a családtól, és hogy az emberek mennyire kíváncsiak a sportra. Ez mutatja, hogy mennyire is növekszik Amerikában.”

    Váratlan bejelentést tett a Williams miközben leleplezte milyen lesz az autója

     

  • Horner vallott: A Red Bull igazi RB19-ese „egy kicsit másmilyen lesz”

    Horner vallott: A Red Bull igazi RB19-ese „egy kicsit másmilyen lesz”

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner elismerte, hogy az istállója péntek délután New Yorkban tartott rendezvényén bemutatott autó nem az az új RB19-es, amely az idei szezonban lép pályára.

    Horner elárulta, hogy a február 23-25-én Bahreinben a szezon előtti tesztelésre kiguruló autó lényegesen másképp fog kinézni, mint az, amely tegnap került a középpontba. Erre azután került sor, hogy a rajongók rámutattak, hogy az eseményen leleplezett járgány nem tartalmazott néhány olyan technikai elemet, amelyre az idei vázon szükség lesz, például a szárnytükrök mérete tekintetében. Horner nem is tagadott:

    „A ma bemutatott autó nyilvánvalóan kicsit más lesz, amikor Bahreinben látjuk majd. Amit ma láttak, az egyértelműen nem tükrözi teljesen azt, ami pár hét múlva Bahreinben lesz a pályán. A mai nap igazából arról szólt, hogy bemutassuk a csapat előttünk álló évre vonatkozó törekvéseit. A partnereinket és természetesen a Ford együttműködés izgalmas bejelentését. Mindezt itt, az Egyesült Államokban, ezen a piacon, a Red Bull Racingnek ez az első alkalom.”

    Nem először fordul elő, hogy a Red Bull az utolsó pillanatig visszatartja új autóját. Az alakulat korábban már bemutatott egy alapspecifikációt a tesztelés előtt, majd a pályára lépéskor jelentős frissítőcsomagokat mutatott be. A Mercedes tavaly hasonlóan járt el az első bahreini futam előtt. Csak az utolsó napokban mutatta be a drámai új, „zero pod” oldaldoboz kinézetet.

    Kiderült, hogy egyelőre még Max Verstappen sem látta az igazi RB19-est. Az most feltehetően csak az első bahreini teszten fog megmutatkozni. A bemutatón ennyit mondott erről a médiának:

    „Az igazat megvallva, még nem láttam. Nem láttam képeket vagy rendereket, mert nem érdekelnek az ilyen dolgok. Csak a gyors autót akarom, és nem számít nekem, hogy miképp néz ki. Csak az autó köridejét figyelembe véve beszéltem a teljesítménynövelésről.”

    Az egyetlen istálló, amely eddig bemutatkozott, a Haas volt kedden. Ők elég világosan fogalmaztak, hogy ez az új 2023-as festésük bemutatására szolgált, amelybe az új névadó szponzor, a MoneyGram is beépült. A következő a Williams lesz, akik hétfőn mutatják be új autójukat, majd kedden az Alfa Romeo következik.

    Az Alfa Romeo fotókat tett közzé egy különleges, egyedi művészeti festésről. Ez az autójuk egy korábbi modelljére készült, és amely az idei szezonban bejárja a világot, mielőtt elárverezik a Save the Children jótékonysági szervezet javára. Hasonló módon a Red Bull is felfedett egy „összefirkált” festést egy régi, 2018-as RB14-esen, amelyet a Christie’s árverez el a Red Bull Wings for Life jótékonysági szervezetének javára.

    A Red Bull emellett versenyt is hirdet, amelynek keretében a szurkolók különböző festéseket tervezhetnek az idei autóra, amely a három Amerikai Nagydíjon, Miamiban, Austinban és Las Vegasban lesz használva. A csapat pénteken nyilvánosságra hozott, a többi versenyre szánt fő festése azonban megdöbbentően változatlan maradt a korábbi idényekhez hasonlóan.

    FORDult a világ a Red Bull körül: megmutatták milyen lesz az idei autójuk

  • Rendkívül hosszú szerződést kaphat Las Vegas

    Rendkívül hosszú szerződést kaphat Las Vegas

    Az idei szezonban egy újabb, az Amerikai Egyesült Államokban található helyszín került be a Forma-1 versenynaptárába. Ez a helyszín pedig nem más, mint a nevadai sivatagban található Las Vegas, ahol a mezőny egy, a Strip körül kialakított utcai versenypályán mérheti majd össze a tudását egymással.

    A szerencsejáték fővárosa eredetileg egy 3 évre szóló szerződést kötött a Forma-1 vezetőivel, azonban könnyen lehet, hogy akár egy évtizedig is nézhetjük majd a száguldozó versenyautókat Las Vegas utcáin. Egy helyi médium értesülései szerint ugyanis a Clark County Commission a verseny 2032-ig tartó jövőjének tervezetéről rendelkezik majd február 7-én.

    A versenyt mindig ugyanabban az időpontban rendeznék majd meg, egy héttel Hálaadás előtt. Ez egy rendkívül komoly szerződés lenne a verseny számára, azonban a tervezetet a Forma-1, illetve a város vezetőségének is jóvá kell még hagynia.

    Foglalt volna egy szobát a vegasi hétvégére, de inkább meggondolta magát a korábbi F1-es pilóta

  • Steiner szerint a valaha volt legnagyobb show jön a Földön

    Steiner szerint a valaha volt legnagyobb show jön a Földön

    A Haas F1 csapatfőnöke, Günther Steiner arra számít, hogy az idei Las Vegas-i Nagydíj a „valaha volt legnagyobb show lesz a Földön”.

    A Forma-1 miatt 1984 óta először rendeznek versenyt Las Vegasban, az új futamot az ikonikus sugárútjuk mentén rendezik meg. Azzal, hogy Las Vegas bekerült 2023-ra, három amerikai futam szerepel az F1-es versenynaptárban – a másik kettőnek Miami és Austin ad otthont. A száguldó cirkusznak most már van egy amerikai pilótája Logan Sargeant személyében, aki idén mutatkozik be a Williamsszel, míg a Haas továbbra is az egyetlen amerikai csapat. Steiner a texasi KVUE televíziós csatornának nyilatkozva beszélt a visszatérő Las Vegas Nagydíjáról és arról, hogy mit vár a novemberi eseménytől:

    „Szerintem olyan a sportágunk, ami nagyon érdekes, és minél többet nézed, annál jobban érdekel, hiszen minden egyes futamnak más a karaktere. Nyilvánvalóan nem tudom száz százalékosan megítélni Las Vegast, de szerintem, ismerjük Las Vegast, és tudjuk, hogy mik az elvárásaink. Ez lesz a valaha volt legnagyobb show a Földön. Szerintem ez egy nagyon érdekes sport, és bármennyire is azt mondod, hogy van egy amerikai újonc versenyzőnk és egy amerikai csapatunk, szerintem a jövőben még érdekesebb lesz Amerikának, nemzetként is.”

    Magát a Las Vegas-i pályát tekintve Steiner találó megjegyzéssel zárt:

    „Talán minden új pálya mindig kihívást jelent, de Vegas kihívás lesz mindenkinek, nemde? Mivel teljesen új. Nincsenek adataink, tehát azt hiszem, idén Vegas lesz a legnagyobb kihívás, mert még nem voltunk ott. Ez egy nagy sebességű Monaco.”

    Steiner egy erős és sikeres szezonban reménykedik

  • Na, melyik versenyzőnek lesz hat saját tribünje is 2023-ban?

    Na, melyik versenyzőnek lesz hat saját tribünje is 2023-ban?

    Általános dolognak mondható, ha akad a mezőnyben egy népszerű versenyző, akkor legalább a hazájában kap egy „saját” tribünt.

    Megtörtént ez tavaly Franciaországban Esteban Oconnal és Pierre Gaslyval a Paul Ricardon, Lance Stroll esetében a Circuit Gilles Villeneuve-en, esetleg Carlos Sainz kedvéért Barcelonában. Ide mondjuk kifejezetten az adott pilóta hardcore rajongói tömörülnek, esetenként külön erre az alkalomra készített merchandise termékekkel. Van egy pilóta azonban a jelenlegi mezőnyben, akinek egy hazai lelátó nem elég. Gyakorlatilag „világuralomra tör”.

    Max Verstappen, a regnáló világbajnok 2023-ban hat lelátót „kap”, a rajongói hada miatt.

    Természetesen Zandvoortban külön ülőhelyet kap az Orange Army, a rajongói olyan közeli helyszínekre is vásárolhatnak majd lelátójegyeket, mint a Red Bull Ring, a Hungaroring és Spa-Francorchamps. Elképesztően népszerű a srác. Idén azonban két újabb helyszínt „vesz be” a soron következő idényre. Rajongói máris Spanyolországban és Las Vegasban is csoportba verődve énekelhetik a „SUPER MAX”-ot kedvükre.

    Barcelona az a helyszín, ahol Max 2016-ban megszerezte legelső Forma-1-es győzelmét. Ha érdekel, a lelátóról remek kilátás nyílik a 12-14. kanyarra, a háromnapos hétvégi jegyek pedig 385 eurótól indulnak.

    Aztán ott van még Las Vegas, amelynek a hálaadási hétvégén adnak otthont, és szombaton éjszaka rendezik majd. Az árak egyelőre még nem ismertek, de a csomag részeként all-inclusive ételt, alkoholmentes italokat és egy speciális Max Verstappen Premium Las Vegas utazótáskát is kapsz.

    Amennyiben így folytatódik ez a tendencia, lehet hogy pár év múlva Maxnek minden országban lehet egy lelátója!

    Úgy repesztett Verstappen a V8-as motorral, hogy Imola bírságot kapott

  • A Senna-hatás: Valójában innen indult az F1 aktuális amerikai sikere?

    A Senna-hatás: Valójában innen indult az F1 aktuális amerikai sikere?

    Egyesek szerint a Forma-1 végül a Netflix Drive to Survive sorozatának köszönhetően került be az amerikai mainstreambe, de a fokozott ismertség már évekkel korábban elkezdődött: Ayrton Sennával.

    2023-ban az Egyesült Államok három F1-es nagydíjnak ad otthont: Austinban, Miamiban és Las Vegasban. Ez a legtöbb futam egy év alatt Amerikában, és a legtöbb, amit valaha egy szezonban bármelyik ország rendezett.

    30 évvel ezelőtt minden az amerikai Forma-1 rajongók ellen dolgozott. A nyolcvanas évek közepétől a kilencvenes évek végéig a versenyeket nem mindig adták valós időben. Hacsak nem voltak olyan kapcsolataid, mint David Lettermannek, aki az ESPN connecticuti központjába autózott, hogy élőben nézhesse a királykategória futamait a műholdas közvetítésről, a rajongóknak gyakran be kellett érniük 20 perces összefoglalókkal.

    A Speedvision remek munkát végzett az amerikai közönség kiépítésében a 2000-es évek elején. A kábelhálózat az egész szezont élőben adta, még akkor is, ha egyes futamok hajnali fél háromkor kezdődtek Amerikában. 2013-ban belépett az NBC Sports, és további vállalt programokra szánt finanszírozással támogatta ezt a sorozatot, amelyben tévés producerként J.F. Musial is részt vett. A nézettség nőtt, de a műsorszolgáltatókat még mindig a régi szabályok kötötték, amelyeket Bernie Ecclestone, a száguldó cirkusz hosszú ideje irányító vezérigazgatója állított fel. Kevés helyen engedtek akkoriban forgatni. Csapatok garázsai? Esélytelen. A pályák mellett? Azt az F1 tulajdonában lévő kamerákra szabályozták. Kiemelt pozíciót akarsz? Tilos volt. Kissé mókás volt az is, hogy nagyméretű kamerákkal voltak ott a kézben, hogy a tévének forgathassanak vágóképeket, valamint a telefonról a közösségi médián keresztül küldött tartalmak miatt megvonhatták a belépési engedélyeket is akár.

    Nem csoda, hogy a versenyhétvégék közvetítésein túl is volt igény valamire, bármire. Így aztán megugrott az érdeklődés, Asif Kapadia 2010-es Senna dokumentumfilmjére. Kapadia a majdnem két évtizeddel korábban elhunyt versenyzőről szóló, friss tartalom elérhetővé vált.

    Ayrton Senna 1994-es temetése a világtörténelem egyik legnagyobb tömegét vonzotta, több mint hárommillióan álltak sorba São Paulo utcáin a halottaskocsija mellett. Ecclestone sok mindent elrontott, de értett a tömegek vonzáshoz. Akkor még vezérigazgatóként lazított a Forma-1-es tartalmának ellenőrzésén, és megnyitotta az archívumokat a filmkészítők előtt, hogy elmesélhessék a történetet. A Senna a nem rendszeres nézők számára is tanulságos élményt adott. Nem csak a versenyzésről szólt, hanem azokról is, akik az életüket adták a Forma-1-ért.

    A filmet legkorábban megtekinteni az Államokban zártkörűen lehetett. Az egyik első Manhattanben, a New York Times épületében volt. A közönség között F1- és Senna rajongók, de a média döntéshozói és az iparág befolyásolói is jelen voltak. A Senna dokumentumfilm rámutatott az F1 potenciális amerikai üzleti lehetőségeire. Amikor Ecclestone felfogása a sportágáról végül a távozásához vezetett, egy olyan terméket hagyott maga után, amely tökéletes volt az új vezetésnek, és ezt a szerepet a coloradói székhelyű Liberty Media töltötte be.

    A Forma-1 új amerikai tulajdonosai megértették, hogy szükség van a kereskedelmi termék modernizálására. Az egyik első változtatásuk az volt, hogy megnyitották a mezőnynek az új tartalmi lehetőségeket. A közösségi médiahasználat szabályait 2018-ban fellazították, a televíziós futamok nézettsége pedig megugrott. Ez megnyitotta a Netflix előtt is az ajtót. A Drive to Survive talán tökéletes szelet kapott, hiszen az első évad a COVID korlátozások előtt jelent meg, de a „Senna” teremtette meg az alapokat. Ez volt az a felismerés, hogy emberekről szóló történetek kellenek, nem csak a versenyzés, az értékes áru.

    Steiner terhesnek érzi a Netflix okozta hírnevét?