Címke: Las Vegas Motor Speedway

  • Hivatalos: Szintet lép a NASCAR legjobb női versenyzője

    Hailie Deegan az októberi Las Vegasi versenyen mutatkozik be a NASCAR Xfinity Seriesben, az SS Green Light Racing 07-es autójában.

    Deegan idén második teljes szezonját futja a NASCAR Truck Seriesben, azonban néhány kiugró eredményen kívül nagyon inkonzisztens teljesítményt nyújt, és összességében rosszabb szezont fut mint tavaly.

    Ennek ellenére ő a Ford egyik legnagyobb reménysége, éppen ezért nem meglepő, hogy lehetőséget akarnak neki adni egy másik környezetben is.

    A választás arra a csapatra esett, amely idén már többször is jól szerepelt, sőt, Cole Custer ezzel, a 07-es autóval nyerte meg a februári fontanai versenyt.

    Szeretném jól érezni magam” – mondta Deegan. „Mindenképpen egy 1,5 mérföldes oválon szerettem volna bemutatkozni, mert az ilyen típusú pályákon érzem magam a legotthonosabban.

    Nem tudom, hogy mi lesz a jövő évben, de mindenképp ki akartam próbálni magam az Xfinity Seriesben. Nem is lehetnék ennél izgatottabb.

    Deegan célja mindenképp az, hogy jövőre teljes szezont fusson a NASCAR második számú kategóriájában, ehhez azonban még néhány dolognak össze kell állnia. Az első fontos lépés mindenképp az lenne, ha egy jó eredményt érne el Las Vegasban.

    Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar beülhetek ebbe az autóba” – ismerte el a 21 éves hölgyversenyző.

    Nagyon sokat tesztelek a szimulátorban, és minél jobban fel akarok készülni arra, amikor versenykörülmények között kipróbálhatom majd ezt az autót.

  • Kiállt Kyle Busch mellett Bubba Wallace spottere

    Nem ment el Kyle Busch szavai mellett Bubba Wallace spotterek, aki tényekkel támasztotta alá, igaza van a JGR versenyzőjének.

    A Las Vegas Motor Speedwayen Kyle Busch közel állt ahhoz, hogy epikus győzelmet érjen el.

    A kétszeres bajnok azonban Alex Bowman és a Hendrick Motorsports jobb stratégiája miatt nem tudott hazai győzelmet aratni.

    Közvetlenül a verseny után a nagyon csalódott Busch így dühöngött a rádióban: “Ugyanaz a (káromkodás) fickó, aki minden (káromkodás) győzelmét így szerzi, egy újabb (káromkodás) győzelmet szerez így.”

    Bár utána megnyugodott, és civilizáltan elbeszélgetett Bowmannel, egyesek tovább fűzték a szálakat, és kielemezték azt amit Busch mondott.

    Bubba Wallace spottere, Freddie Kraft podcastjában a következőket mondta: „Bowmannek már öt győzelme van. Az ötből négyszer kevesebb, mint 20 kört vezetett az adott versenyen. Kétszer 16, tegnap 16, tavaly Poconóban 16, Martinsville-ben 9 és Richmondban 10.

    Egyetlen versenye volt, Doverben, ahol sok, szám szerint 98 kört vezetett, és nyert. Szóval van némi alapja annak, amit Kyle Busch mond róla.

    A doveri futamot leszámítva nem dominált, persze ha 98 vezetett kört dominánsnak akarjuk nevezni. Csak azért, mert szerencsés helyzetbe került, ezt még ki kell használnia.

    A Joe Gibbs Racing versenyzője egyelőre csak annyit tehet, hogy elfelejti ezt a futamot, és a következőre koncentrál.

    Nem rágódhat azon, hogy mi lehetett volna, hanem arra fog törekedni, hogy talpra álljon a vereségből, és erre nem is lehetne jobb alkalma, mint a hétvégi Phoenix-i versenyen.

  • Ryan Blaney nem kímélte Brad Keselowskit, dührohamot kapott – VIDEÓ

    Brad Keselowski idén már nem először tett keresztbe volt csapatának, és ezt már Ryan Blaney nem bírta szó nélkül hagyni.

    Another One Bites The Dust – a Queen zenekartól egy elég jó dal, ami feldobja az ember hangulatát, nem igaz?

    Bizonyára ezt hallgatja mostanában Brad Keselowski is, aki talán ezt a dalt tette az idei szezon mottójává.

    A gond csak az, hogy Keselowski versenyzőitársai úgy tűnik, hogy kezdik megelégelni a 2012-es NASCAR Cup Series bajnok botladozásait.

    A Daytona 500-tól kezdve a közelmúltban Las Vegasig Brad Keselowski így vagy úgy, közvetlenül vagy közvetve, szándékosan vagy akaratlanul több versenyzőt is összetört.

    Las Vegasban is megpördült, és most egykori csapattársát, Ryan Blaney-t ütötte ki a versenyből.

    Bár az egész szituáció egyáltalán nem hasonlított a daytonai futamra, ahol Keselowski végigszántotta a mezőnyt, ez nem akadályozta meg Blaney-t abban, hogy idegességében és frusztrációjában dühöngjön egy jót a rádión.

    Hülye ******! ****! Ez a **** kinyírta a kocsinkat!” – kiáltotta Blaney nyomdafestéket nem tűrő módon.

    Míg a másik oldalon Keselowski egyszerűen bocsánatot kért a csapatától: „Bocsánat, srácok” – mondta.

    A szokásos Radioactive-ban még hallhatjuk Kyle Busch hasonló dühkitörését Alex Bowman győzelme miatt, valamint Chase Briscoe és Kyle Busch sárga zászló alatti üldözéses versenyét.

    Csak azért ideges, mert a héten már totálkárosra tört egy autót” – mondta Briscoe spottere az eset után Kyle Busch-al kapcsolatban.

    Kijelenthetjük, hogy ismét csípős volt a hangulat a NASCAR Las Vegasi versenyének rádiófrekvenciáin. Mi lesz itt Phoenixben?

  • Ezért sorolja a Forma-1-et a NASCAR elé Danica Patrick

    Danica Patrick tavaly az IndyCar, a Forma-1 és az új SRX-sorozat közvetítésein is megfordult. Idén a NASCAR a soros.

    A visszavonult versenyző Las Vegasban mutatkozott be, a kommentátori csapat állandó tagjai, Clint Bowyer és Mike Joy mellett a Fox közvetítőfülkéjében.

    Első NASCAR Cup Series közvetítése előtt Danica Patrick Bowyerrel és a Fox műsorvezetőjével, Chris Myersszel együtt jelent meg a verseny előtti felvezető műsorban.

    A résztvevők a Hendrick Motorsports csapattársai, Kyle Larson és Chase Elliott múlt heti, Fontanában történt incidenséről beszélgettek.

    Miután utalt arra, hogy szerinte Larson nem szándékosan blokkolta Elliottot, Myers a csapatsport fogalmáról és a NASCAR-hoz való viszonyáról kérdezte Patricket.

    Az IndyCarban és a NASCAR-ban szerzett tapasztalataim alapján – sőt, mivel egy kicsit Angliában éltem és láttam az F1-et, és ismerem azt az energiát – valójában úgy gondolom, hogy a legnagyobb verseny a csapattársak között valószínűleg a Forma-1-ben van, majd az IndyCar-ban, mert az IndyCarban az autók nagyon hasonlóak” – mondta Patrick.

    A NASCAR-ban a crew chief-ek nagyon nagy különbséget jelentenek. De az autók általában sokkal hasonlóbbak. Szerintem a NASCAR valójában a legbarátságosabb.

    Danica Patrick jól vizsgázott NASCAR kommentátorként
    Danica Patrick jól vizsgázott NASCAR kommentátorként Fotó: Twitter/@EBASports

    A NASCAR legenda elégedett volt Danica Patrick bemutatkozásával

    A szurkolók nagyrészt elégedettek voltak a Stewart-Haas Racing volt versenyzőjének Foxos debütálásával.

    Danica Patrick jelenléte nagyon frissítő a közvetítésre nézve” – írta egy rajongó.

    A FOX-nak gyakrabban kellene mikrofont adnia Danica Patrick kezébe. Ő jófej, élesen látja a dolgokat, és abszolút nem ragaszkodik ahhoz a narratívához, amit a producerek mondanak neki” – tette hozzá egy másik néző.

    Kenny Wallace – aki 2015-ben vonult vissza a versenyzéstől, és később a FOX NASCAR elemzőjeként dolgozott – a Twitteren dicsérte az újdonsült NASCAR kommentátort az éleslátásáért és perspektívájáért.

    Hallgatom Danica Patrick-et a TV-ben. Fantasztikus” – írta Wallace. „A meglátásai az új Next Gen autóról, és az összehasonlítási alapja az IndyCar-hoz, amelyben szintén szekvenciális váltót használnak nagyszerűek.

    Danica Patrick ott lesz a Phoenix-i versenyen is, melyet már nagyon vár.

    Ez jó móka volt! Folytassuk jövő hétvégén Phoenixben” – írta Instagram-sztorijában a vasárnapi futamot követően.

  • Jeff Gordon le van nyűgözve a Next Gen autó eddigi teljesítményétől

    Három futam után a Hendrick Motorsports alelnökének, Jeff Gordonnak tetszik, amit a Next Gen autóval kapcsolatban lát.

    Igaz, Gordon – aki most a Hendrick Motorsports alelnökeként tevékenykedik – elégedett lehet az eredményekkel, mivel a HMS versenyzői a Cup Series szezon első három futamából kettőt megnyertek.

    A sorozat regnáló bajnoka, Kyle Larson február 27-én nyert a kaliforniai Auto Club Speedwayen, csapattársa, Alex Bowman pedig múlt vasárnap hosszabbításban győzött éppen Larson ellen, Las Vegasban.

    A trófeáktól függetlenül Gordon elmondta, hogy a Next Gen – a NASCAR fennállása óta a stock car legforradalmibb iterációja – bevezetésével egy láthatóan jobb versenyterméket láthatnak a nézők.

    Szerintem nagyszerű versenyzést kaptunk. Azt hiszem, láttunk autókat hátulról előre jönni, és elölről hátrafelé menni” – magyarázta a négyszeres NASCAR Cup Series bajnok.

    Azt is megtudtuk, hogy bizony lehet keményen versenyezni ezzel az autóval. Azonban a pilóták végig a határon autóznak. Egyértelműen a ki kell használniuk az összes tehetségüket.

    Gordon hozzátette, hogy szerinte a NASCAR minden számítása bejött a Next Gen autóval kapcsolatban.

    Azt hiszem, ez volt a szándék – hogy az autóval egyenlőbb feltételeket teremtsünk. Büszke vagyok arra, hogy a NASCAR a kisebb leszorítóerőt és a nagyobb lóerőt választotta az ilyen típusú pályákon, mert ez jobban a versenyzők kezébe adja a dolgokat.

    Évek óta nem láttunk már ilyet, amikor a srácok maguktól kipördülnek. Látod, ahogy a srácok néha meg tudják fogni a csúszást és utána még mindig keményen hajtanak és keményen vezetnek.

    Az izgalmas versenyek kivonzzák a nézőket a pályára
    Az izgalmas versenyek kivonzzák a nézőket a pályára Fotó: Dylan Buell/Getty Images/NASCAR Media

    Új arcok az élen

    A vasárnapi Las Vegas-i versenyen 12-szer lengették be a sárga zászlót, így a 2022-es szezon első három futamán összesen 31 ilyen periódus volt. Ez holtversenyben a legtöbb (2011) a NASCAR első három futamán a NASCAR premier sorozatában.

    Emellett, bár az első három győztes a NASCAR két legnagyobb és legsikeresebb szervezetétől – a Team Penske és a Hendrick csapatától – érkezett, számos más versenyző is versenyben volt mindhárom futamgyőzelemért.

    Hihetetlenül lenyűgözött ez a gép és optimista vagyok azzal kapcsolatban, hogy mit hozhat még az autó a szezon során, ahogy a srácok tovább fognak fejlődni” – mondta Gordon. „Az is nagyszerű, hogy friss arcokat és neveket látok az élen.

    Láthattuk ezt Tyler Reddickkel a múlt héten (és) Erik Jones-szal. Ezen a héten Ross Chastain hihetetlenül lenyűgöző volt. Remélem, még többet látunk majd belőle.

    Szerintem erre van szüksége a sportágnak, hogy tovább fejlődjön.

  • Dale Earnhardt Jr. imádja Alex Bowman új, pimasz pólóját

    Alex Bowman a hétvégén megszerezte idei első győzelmét, Kyle Busch ezután csúnya szavakkal illette őt. Bowman pedig ebből is profitál.

    Korábban már írtunk róla, hogy a hétvégi, Las Vegas Motor Speedwayen megrendezésre kerülő versenyen Alex Bowman egy zseniális taktikai húzásnak köszönhetően győzedelmeskedett.

    Az alkalom megünneplésére az Alex Bowman Racing Inc. boltja különleges pólókat készített, amelyeket értékesíteni kívánt.

    A póló elején „Csupa szerencse, semmi ügyesség„, a hátulján pedig „Belehátrál a győzelmekbe” felirat található.

    Az első rész leginkább Las Vegasra utal, a kaszinók, és a szerencse városára, az utolsó sor viszont nyilvánvalóan egy pimasz megjegyzés volt Kyle Buschnak, aki szidta őt, és azzal vádolta, hogy mindig másokat kihasználva nyer.

    Busch így üvöltött a rádióban: “Ugyanaz a (káromkodás) fickó, aki minden (káromkodás) győzelmét így szerzi, egy újabb (káromkodás) győzelmet szerez így.”

    Bowman azonban nem tudta megállni, hogy ne csavarja még jobban a kést a kétszeres bajnokban, hiszen a bevétel 18%-át (Kyle Busch rajtszáma a 18-as) az állatmenhelyek támogatására fordítja.

    Természetesen Dale Earnhardt Jr. abszolút viccesnek találta a vicces pólót. A Hendrick Motorsports egykori versenyzője megjegyezte, hogy a 18% nem véletlen, és Bowman így akarta visszavágni neki.

    Jr. hozzátette, hogy ő bizony már meg is rendelte a terméket.

    Nem ez az első alkalom, hogy Alex Bowman összetűzésbe kerül a Joe Gibbs Racing egy versenyzőjével.

    A 2021-es Bristoli versenyen Denny Hamlinnel ütközött a 48-as rajtszámú autó sofőrje, majd Bowman a győzelme után megkapta a nyakába a 11-es autót.

    A verseny végi nyilatkozatában Hamlin azt mondta: “Bowman egy igazi senkiházi! (Hack – a szerk.)”

  • Veszélyes egészségügyi problémákkal versenyez a NASCAR versenyző

    Tyler Reddick azt hitte, hogy a Fontanában tapasztalt zsibbadási problémái megoldódtak, de Las Vegasban még rosszabbodott is a helyzet.

    Reddick zsibbadásra panaszkodott a bal lábában az Auto Club Speedwayen, ennek ellenére mindkét szakaszt megnyerte és 90 kört vezetett.

    A Richard Childress Racing versenyzője akkor azzal viccelődött, hogy talán az edzésrutinja volt a hibás, mivel a tél folyamán túlságosan sok izmot pakolt lábaira.

    Reddick küzdött a fájdalommal, ahogy csak tudott, a 8-as csapat pedig aszpirint, uborka levet is adott neki, valamint még a lába alá is akartak tenni valamit.

    A fiatal versenyző – aki Kyle Larson szerint az idei év kirobbanó tehetsége lehet – ez utóbbit visszautasította, mivel úgy gondolta, hogy az semmit sem változtatna a helyzeten, és nem is tudná elhelyezni, miközben be van csatolva.

    A Richard Childress Racing változtatásokat eszközölt az autóján Las Vegasba előtt.

    Most mindkét lábam zsibbadt” – nyilatkozta Reddick hétfőn a SiriusXM NASCAR rádióban.

    Nem tudtam jól nyomni a gázpedált, és a fékpedált sem éreztem komfortosnak. Szóval, tulajdonképpen rosszabbodott a helyzet, ami nem jó hír.

    Nem is tudom – teljesen elképedve hagytam ott a versenyt. Nem tudtam elhinni, hogy rosszabb lett.

    Bár nem segített, és mindkét lába szenvedett, Reddick úgy véli, hogy csapata most már jobban átlátja a problémát.

    Ez egy teljesen új pilótafülke; a pilótafülke ebben az autóban mélyebb” – mondta a Next Gen autóról. „Sok minden megváltozott. Egy kicsit könnyebb talán túl magasra vagy túl mélyre tenni a lábad, és emiatt talán nem kapod meg a szükséges vérkeringést.

    Szóval, remélem, hogy megjavítottuk, mert nagy bajban leszek, ha nem tudom használni a fékpedált vagy a bal lábamat, amikor Phoenixbe érünk.

  • Ez nem a mi napunk volt – Kyle Busch

    A vasárnapi Las Vegas-i futam nagy részében Kyle Busch ellen szólt minden, mégis úgy tűnt, hogy megszerezheti első győzelmét a 2022-es szezonban.

    Busch a szombati edzésen összetörte a 18-as rajtszámú autóját, és így csapata kénytelen volt tartalék autóra váltani – de a tartalék autójuk alapvetően egy „pótalkatrészes autó” volt, amiben még motor sem volt.

    Nyolc órányi munka után, amelyben mind a négy JGR csapat tagjai részt vettek, Busch csapata végül sikeresen felkészítette autóját a vasárnapi versenyre, de a mezőny végéről kellett indulnia.

    A verseny nehezen indult Busch számára, amikor egy hosszabb kiállásra kényszerült, hogy a boxutcai személyzete megjavítsa a váltójával kapcsolatos problémát. Ezután Busch a 43. körben egy több autóval történt incidens során megpördült az újraindításnál.

    De ahogy a vasárnapi futam a végéhez közeledett, Busch az élen találta magát, és ádáz párharcot vívott csapattársával, Martin Truex Jr.-ral a győzelemért.

    Amikor már úgy tűnt, hogy a kétszeres bajnok megragadja az esélyt, és győz, hat körrel a vége előtt sárga zászlót lengettek.

    Az összes autó kijött, és a Hendrick Motorsports három versenyzője elsőként hagyta el a boxutcát, mindössze két új gumival, míg Busch volt az első versenyző négy új gumival.

    Végül legyőzte Kyle Busch-t Alex Bowman
    Végül legyőzte Kyle Busch-t Alex Bowman Fotó: Meg Oliphant/Getty Images/NASCAR Media

    A vége nem jött össze Busch-nak

    Alex Bowman mögé sorakozva azonban már nem tudott visszajutni az élre. Miután átszelte a célvonalat, a 18-as autó versenyzője nem volt túlságosan elégedett az eredménnyel.

    Ugyanaz a (káromkodás) fickó, aki minden (káromkodás) győzelmét így szerzi, egy újabb (káromkodás) győzelmet szerez így” – mondta a csapatrádión keresztül.

    Mire azonban a TV és más médiumok utolérték őt, Busch sokkal diplomatikusabb választ adott.

    Ez bizonyítja a Joe Gibbs Racingnél dolgozóknak kitartását. Igazán nagyra értékelem a 18-as srácokat, a srácaimat. De a 11-es, 19-es és 20-as rajtszámú csapatokat is – mindannyiukat, amiért átjöttek és segítettek. Mindenki hozzájárult ahhoz, hogy ma el tudjunk indulni” – mondta Busch.

    Nagyon nagyra értékelem ezt. Nagyszerű, gyors autóm volt ma.

    Próbáltam mindent megtenni, hogy megtartsam a vezetést Truex-szal szemben, és úgy éreztem, hogy sikerült is elhúznom.

    Nem tudom, mi volt az oka a sárgának. De mindegy, nem így kellett lennie, nem a mi napunk volt, találkozunk jövő héten.

  • Alex Bowman 19-re húzott lapot, és nyert Las Vegasban

    A szerencsejáték Las Vegas egyik jellemzője, és egy kockázatos, két kerekes kiállás kifizetődött Alex Bowman számára a verseny végén.

    Bowman a Hendrick Motorsports csapattársával, Kyle Larsonnal csatázott a hosszabbításos újraindításnál, és az utolsó kanyarban előzte meg végül az 5-ös rajtszámú autót, hogy megszerezze idei első győzelmét.

    Nem tudom eléggé megköszönni mindenkinek a Hendrick Motorsporttól” – mondta Bowman a verseny után. „Ez az autó egész nap nagyon gyors volt, csak soha nem volt meg a szükséges pozíciónk a pályán, hogy megmutassuk ezt.

    De ember, milyen jó döntés volt Greg Ives (a crew chief) és a srácok részéről, hogy két kereket cseréljünk, ami nyilvánvalóan kifizetődött.

    Kyle-lal versenyezni mindig jó móka, néhány győzelemért versenyezhettem már vele, és mindig szuper tisztán és hatalmas tisztelettel versenyeztünk egymás ellen” – magyarázta a 48-as rajtszámú autó sofőrje.

    Elég borzalmasan indult az év, szóval kijönni ide, és egy ilyen utolsó rajtnál megszerezni a győzelmet, az nagyon különleges.

    A pole-ból induló Christopher Bell 30 kört vezetett, azonban az első sárga zászlós szakasznál elvesztette az első helyet, és utána már nem is szerezte vissza. Később defektet is kapott, ami miatt körhátrányba is került.

    A versenyen 12 sárga zászlós periódus volt, ami csak kettővel volt kevesebb mint a rekord. Daniel Suarez ártatlan áldozata lett Michael McDowell és Chase Briscoe koccanásának, majd ugyanerre a sorsa jutott Ryan Blaney, aki előtt Brad Keselowski pördült meg.

    Mechanikai hibák sem kerülték el a versenyzőket. Cole Custer motorja lerobbant, míg Denny Hamlin szimplán elváltotta magát, és eltörte az autó kardántengelyét.

    Az első szakaszt végül Alex Bowman nyerte.

    Ross Chastain élete versenyét futotta, mégis Alex Bowman nyert

    Ross Chastain eközben szépen csendben az élre tört, végül átvette a vezetést és megnyerte a második szakaszt. Chastain ezután dominálta a verseny nagy részét – szám szerint 83 kört – azonban az utolsó előtti sárga zászlónál elvesztette a vezetést.

    Ekkor lépett a színre a tartalék autóval, utolsó rajthelyről induló Kyle Busch, aki zseniálisan versenyzett, és fantasztikusat csatázott Martin Truex Jr.-al az utolsó körökben. Amikor már úgy tűnt, hogy a 18-as autó eljut a győztesek útjára, akkor jött a dráma.

    6 körrel a vége előtt Erik Jones defektet kapott, és csúnyán a falnak csapódott, majd Bubba Wallace sem tudtam elkerülni, így a versenybíróságnak nem volt más lehetősége, minthogy belengesse a sárga zászlót.

    Ez a kiállásokhoz és a hosszabbításos újraindításhoz vezetett, ahol Larson, Bowman és Byron két kereket cserélt, így az előbbi kettő egymás mellől indulhatott újra az utolsó 2 körre.

    A Hendrick Motorsports párosa szinte végig egymás mellett küzdött, miközben Byron, Busch, Truex és Chastain semmit sem tudott tenni mögöttük, és még az utolsó kanyarban is fej-fej mellett haladtak.

    Bowmannek sikerült lendületesebben kijönnie az utolsó kör utolsó kanyarjából, így Larsont megelőzve nyert.

    A győzelemmel Bowman a 2021-es év kezdete óta a második legtöbb győzelmet szerezte a mezőnyből, szám szerint ötöt.

    Chastain, Busch és William Byron egészítette ki az első ötöt, míg a top 10-et Aric Almirola, Reddick, Truex, Elliott és Bell zárta.

    A Cup Series legközelebb délre, a Phoenix Racewayre látogat a Ruoff Mortgage 500-ra. A verseny március 13-án, vasárnap kerül megrendezésre majd.

    A Las Vegasi Penzoil 400 végeredménye

    Poz. # Driver Kör
    1 48 Alex Bowman 274
    2 5 Kyle Larson 274
    3 1 Ross Chastain 274
    4 18 Kyle Busch 274
    5 24 William Byron 274
    6 10 Aric Almirola 274
    7 8 Tyler Reddick 274
    8 19 Martin Truex Jr. 274
    9 9 Chase Elliott 274
    10 20 Christopher Bell 274
    11 3 Austin Dillon 274
    12 4 Kevin Harvick 274
    13 45 Kurt Busch 274
    14 22 Joey Logano 274
    15 7 Corey LaJoie 274
    16 21 Harrison Burton # 274
    17 31 Justin Haley 274
    18 17 Chris Buescher 274
    19 2 Austin Cindric # 274
    20 42 Ty Dillon 274
    21 47 Ricky Stenhouse Jr. 274
    22 16 Daniel Hemric(i) 274
    23 38 Todd Gilliland # 274
    24 6 Brad Keselowski 273
    25 23 Bubba Wallace 273
    26 51 Cody Ware 273
    27 34 Michael McDowell 273
    28 78 BJ McLeod 272
    29 77 Josh Bilicki(i) 271
    30 15 Garrett Smithley 267
    31 43 Erik Jones 264
    32 11 Denny Hamlin 219
    33 41 Cole Custer 171
    34 44 * Greg Biffle 148
    35 14 Chase Briscoe 135
    36 12 Ryan Blaney 104
    37 99 Daniel Suarez 92

    #Újonc
    *Charter nélküli versenyző

  • Élete első pole-ját szerezte a Joe Gibbs Racing versenyzője

    Christopher Bell életében először indulhat pole pozícióból, amikor a mezőny elindul majd a Las Vegas Motorspeedway vasárnapi versenyén.

    Bell a második leggyorsabb volt a szombat délelőtti edzésen, majd a kvalifikáción sikerült egy még gyorsabb kört futnia.

    A 182,67 mph (29,561 mp) sebessége elég volt ahhoz, hogy az időmérő tábla tetejére kerüljön a neve.

    A 27 éves versenyző mögül a címvédő Kyle Larson indulhat majd. Larson nem csak a NASCAR Cup Series címvédője, de a tavalyi Penzoil 400-at is ő nyerte itt, illetve a múlt heti Fontanai versenyen is győzedelmeskedett.

    Ez elég király, nem sokszor volt még alkalmam kvalifikálni a Cup karrierem során” – mondta Bell aki 2020-ban csatlakozott a mezőnyhöz. „Megmondom neked, ez sokkal szórakoztatóbb, mint az 550-es csomaggal időmérőzni.

    A top 10-be Bellen és Larsonon kívül még Austin Cindrick, Chase Briscoe, Chase Elliott, Joey Logano, Tyler Reddik, Denny Hamlin, Ricky Stenhouse Jr., és Austin Dillon fért be.

    Az első 10 versenyző a kvalifikáció első köréből került ki. A mezőnyt két csoportra osztották, ahonnan a leggyorsabb öt versenyző jutott tovább. Bell volt a leggyorsabb az első csoportból, aki továbbjutott.

    Nagyon jól érzem magam az autóban” – jelentette ki Bell. „Az edzésen két körbe is beletelt, hogy megtaláljam a számomra kényelmes egyensúlyt. Az időmérőn viszont egyből éreztem, hogy versenyképesek vagyunk.

    Szóval nagyon elégedettek lehetünk a helyzettel. Imádom Las Vegast. Bárcsak egy kicsit melegebb lenne, hogy egy kicsit többet csúszkálhassunk, de Vegas mindig jó versenyt rendez.

    Kyle Busch volt az egyetlen pilóta, aki nem próbálkozott a kvalifikációs körrel. Busch a mezőny végéről fog indulni, miután az edzésen balesetet szenvedett, és a Joe Gibbs Racing egy tartalék autóval készül.