Címke: Las Vegas-i Nagydíj

  • A Ferrari es a Mercedes főnöke is kiakadt, de teljesen mas véleményen vannak

    A Ferrari es a Mercedes főnöke is kiakadt, de teljesen mas véleményen vannak

    Frédéric Vasseur és Toto Wolff sem hagyhatta szó nélkül a Las Vegas-i Nagydíjon kibontakozott újabb botrányt. A Ferrari csapatvezetője szerint elfogadhatatlan, ami történt, a Mercedes szakvezetőjénak azonban nem volt problémája az elszabadul csatornafedéllel.

    Alig vette kezdetét a Las Vegas-i Naygídj, máris egy óriási problémával kell szembenéznie a Forma-1 vezetőinek és az FIA-nak. Az első szabadedzés elején ugyanis Carlos Sainz Ferrariját eltalálta egy nem megfelelően rögzített csatornafedél. Az incidesn után prios zázsló lépett érvénybe, és a további vizsgáltaok miatt már nem is indították újra az első szabadedzést.

    Óriási lebőgéssel indult a Las Vegas-i Nagydíj, lefújták az edzést

    Ugyan a múltban is láttunk már hasonló esetet utcai pályákon, a probléma óriási fejfájással járt, mivel ez a pályán lévő összes csatornafedéllel megtörténhet, miután ahibás darab rekord gyorsasággal adta meg magát.

    A Ferrariban jelentős károk is keletkeztek az eset miatt. Az olasz istálló szerint a spanyol autójának monokokja, erőforrása és az akkumulátora is olyan mértékben károsodott, hogy a kukába kell dobniuk őket. Nem csoda, hogy Vasseur felháborodva nyilatkozott a média munkatársainak az első gyakorlás lefújását követően.

    „Az a helyzet, hogy a monokokban, a hajtásláncban és az akkumulátorban is komoly kár keletkezett, és ez szerintem elfogadhatatlan – fogalmazott a Ferrari francia származású csapatfőnöke.

    „Ez nagyon rosszul érintett minket, és egy vagyonba fog fájni a javítás. Elb*sztuk Carlos edzését, aki így biztosan nem lesz ott a második edzésen, miután ki kell cserélnünk a monokokját.”

    „A show az remek, és minden szuper, de ez akkor sincsen rendjén szerintem, hogy ilyesmi megtörténhet.”

    Nagy meglepetésre Wolff egyáltalán nem úgy látja a dolgokatm, mint Vasseur, és tagadja azon állításokat, miszerint a szóban forgó incidens negatív fényben tünteti fel a sportágat.

    „Ez nem okoz kárt a számunkra, semmiség az egész – véli Wolff. – Egy csütörtöki napon vagyunk, és van egy olyan szabadedzésünk, amit nem teljesítünk. Most még mindenki a csatornafedélről beszél, de holnapra már mindenki elfelejti az egészet.”

    „Nevetséges az egész. Hogy merészel bárki is rosszat mondani egy olyan eseményről, ami vadonatúj mércét állít fel a sportban. Egy kib*szott csatornafedélről beszélünk, ami nem lett megfelelően lerögzítve. Ez már a múltban is megtörtént, semmi különleges nincsen benne.”

    „Inkább ismerjétek el azon embereket, akiknek köszönhetően létrejöhetett ez a verseny, és mindennél nagyobbá tették ezt a sportágat.”

  • Egyetlen néző sem láthatta, ahogy Verstappen lassú volt Las Vegasban

    Egyetlen néző sem láthatta, ahogy Verstappen lassú volt Las Vegasban

    Nagy nehezen rendesen kezdetét vette a Las Vegas-i Nagydíj, a másfél órásra bővített edzésen érdekes sorrend született. A Red Bull nem tarolt, Charles Leclerc nagy előnnyel előzte meg a másik Ferrarit vezető Carlos Sainzot és Fernando Alonsót.

    A fennakadást korábban nem megfelelően rögzített csatornafedők okozták az első tréningen, amit 10 perc után be kellett rekeszteni, és az is kérdéses volt, visszatérhetnek-e még a pályára az autók az első edzésnapon/edzéséjszakán. A többi fedő ellenőrzése után végül a tervezettnél két és fél órával később tartották meg az eredetileg másodiknak szánt edzést, amely 60 helyett 90 percig tartott – de helyszíni nézők nélkül, a szervezők ugyanis logisztikai okokra hivatkozva mindenkit hazaküldtek. Blama a köbön…

    A mezőny természetesen nagyon aktív volt, és mindenki szerencséjére nem voltak további kényszerszüneteket okozó balesetek sem.

    A hosszú egyenesekkel és lassú kanyarokkal jellemezhető pályán jól muzsikált a Ferrari, Leclerc 1:35.265-tel lett első a csapattársa előtt (akire viszont több mint fél másodpercet vert), majd Alonso, Sergio Pérez, Valtteri Bottas és Max Verstappen következett.

    A szurkolókkal és VIP-kel is kitoltak Vegasban, mindenkit hazaküldtek a szabadedzés előtt

    A Red Bull mellett az utóbbi időben vitézkedő McLaren is gyengén kezdte a versenyhétvégét Las Vegasban, Lando Norris és Oscar Piastri a tabella második felében végzett, és a Mercedes sem szerepelt jól, Lewis Hamilton 9., az egyszer meg is pördülő George Russell 12. lett.

    A csatornafedő áldozatainak, Sainz és Esteban Ocon autóját időben megjavították az érintett pilóták csapatai, ők sem kerültek hátrányba.

    Ugyanakkor a Ferrari hiába kért engedélyt, hogy vis major miatt büntetlenül beszerelhessen egy új motort Sainz autójába, az FIA felügyelői nem adták ezt meg, így a spanyol pilótának saját vagy csapat önhibáján kívül kell bűnhődnie, és 10 helyes hátrasorolással kezdenie a magyar idő szerint vasárnap reggeli versenyt.

  • A szurkolókkal és VIP-kel is kitoltak Vegasban, mindenkit hazaküldtek a szabadedzés előtt

    A szurkolókkal és VIP-kel is kitoltak Vegasban, mindenkit hazaküldtek a szabadedzés előtt

    Lehet még fokozni azt, ami a Las Vegas-i Nagydíj első edzésnapján történik, mert miután az első szabadedzést 20 perc után leintették, a második pedig több mint 2 órát csúszik, kiderült, hogy nézők és VIP-vendégek nélkül rendezik meg azt….

    Noha Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke igyekezett elbagatellizálni azt, hogy a Forma-1-nek több mint félmilliárd dollárjába kerülő, hatalmas csinnadrattával beharangozott Las Vegas-i Nagydíj több mint 6 km hosszú aszfaltcsíkja nem lett megfelelően felkészítve – ami miatt egy meglazult csatornafedő komoly károkat okozott Carlos Sainz Ferrarijában és Esteban Ocon Alpine-jában – tényleg eléggé kínos, ami a kaszinóvárosban zajlik.

    Óriási lebőgéssel indult a Las Vegas-i Nagydíj, lefújták az edzést

    Ugyanis miután felfedezték, hogy a teljes pályát át kell vizsgálni, majd nekiláttak cementtel kiönteni a levált fedő helyét, a helyi idő szerint éjfélre, magyar idő szerint reggel 9 órára meghirdetett második szabadedzést előbb kettő, majd újabb fél órával tolták el, így helyi idő szerint hajnali fél 3-kor veheti csak kezdetét. Ez már önmagában komoly fennakadást okoz, hiszen eredetileg hajnali 4 kor kellene megnyitni a pályát az utcai forgalom előtt, hogy a munkába igyekvő lakosoknak ne okozzon fennakadást a verseny, ám a késlekedés miatt ezt reggel 6 előtt nem fogják tudni megtenni. Mivel 2 órát vesz igénybe a művelet, hajnali 4-nél tovább nem is húzhatták volna a második edzés megrendezését.

    Az X-en eközben dühös szurkolók számoltak be arról, hogy már este 7 órakor sem tudtak eljutni abba a szurkolói zónába, ahová a jegyük szólt, mert le kellett zárni az egyik gyalogos hidat, ami hatalmas tumultushoz vezetett. Ekkor viszont még aligha gondolták volna, hogy a kitartásuknak nem lesz meg a gyümölcse, és hiába akarnák megvárni a második edzés hajnali fél 3-as kezdését, a szervezők még ezt megelőzően kiürítik a teljes pályát, azaz a szurkolóknak a lelátókat és a szurkolói zónákat is el kell hagynia logisztikai okokra hivatkozva (bizonyára nem tudnák elég gyorsa kiüríteni a helyszínt, mielőtt a megállapodás értelmében vissza kell adni az utakat az autósoknak).

    És nemcsak az egyébként igencsak borsos áron belépőhöz jutó „mezei drukkereknek”, hanem a paddockban vendégeskedő VIP-vendégeknek és a többek között az ő szórakozásukat biztosító személyzetnek is mennie kellett. Így a második szabadeszét üres lelátók előtt, vagyonokat fizető VIP-ek nélkül rendezik meg…

    A VIP-vendégeknek is mennie kellett:

    És ha még ez sem lenne elég, a felügyelők közben elutasították a Ferrari azon kérelmét, hogy Carlos Sainz autójába a felhasználható kereten kívül eső, új motort szerelhessenek be büntetlenül, így a spanyol pilóta 10 helyes hátrasorolással néz majd szembe a versenyre…

  • Exluzív képeken az F1 botrányos nyitánya Las Vegasban

    Exluzív képeken az F1 botrányos nyitánya Las Vegasban

    Fotóriporterünk, Vándor Iván Las Vegasban tartózkodik, és nagyszerű felvételeken mutatta be a helyszínt.

    Las Vegasban az első edzést alig 10 perc után meg kellett szakítani, majd újra sem indították a kilazult csatornafedők problémája miatt, a második edzés kezdetét pedig határozatlan ideig elhalasztották. Többek között a pálya javításáról is láthatnak képeket galériánkban.

  • Óriási lebőgéssel indult a Las Vegas-i Nagydíj, lefújták az edzést

    Óriási lebőgéssel indult a Las Vegas-i Nagydíj, lefújták az edzést

    Az F1 hatalmas lelkesedéssel várta a Las Vegas-i Nagydíj eseményét, de az első edzést alig tíz perc után megszakították, majd újra sem indították a pálya miatt.

    A tapogatózó körök egyikében Carlos Sainz hirtelen megállt, de mint kiderült, nem műszaki hiba okozta ezt, hanem egy csatornafedő, amelyen nagy ütést kapott a kocsi alja és kikapcsolt a motor. Előkerült a piros zászló, majd bő fél órával a tréning kezdete után kihirdették, hogy nem folytatódik a gyakorlás.

    Esteban Ocon autója is megsérült a csatornafedő miatt, és az Alpine és a Ferrari részéről is elmondták, hogy az első edzésnapon vélhetően már nem hajt pályára a pilótájuk.

    Az FIA és az F1 illetékesei most ellenőrzik az összes csatornafedő rögzítését a pályán, és ennek függvényében dől el a további menetrend. Az említett csatornafedőnek nem a rögzítése eresztett el, hanem az aszfaltréteg adta meg magát, ezért nem biztos, hogy csak egyetlen fedőt érintett a probléma. Ne feledjük, vadonatúj pályáról beszélünk, és hasonló bakikat láttunk már az F1 történetében, például 1984-ben Dallasban, vagy a 2019-ben Bakuban az első edzésen.

    Rendkívül kínos a Las Vegas-i Nagydíj számára, ami történt, a csapatok pedig értékes időt vesztettek a felkészülésből.

    FRISSÍTÉS:

    Noha a Ferrari engedélyt kért, hogy vis major miatt büntetlenül beszerelhessen egy, a felhasználható kereten kívül eső akkumulátort Sainz autójába (motorból és vezérlőelektronikából még volt felhasználható), az FIA felügyelői nem adták ezt meg, így a spanyol pilótának saját vagy csapat önhibáján kívül kell bűnhődnie, és 10 helyes hátrasorolással kezdenie a magyar idő szerint vasárnap reggeli versenyt.

  • Hamilton arra kér mindenkit, hogy ne kritizálják Las Vegas-t

    Hamilton arra kér mindenkit, hogy ne kritizálják Las Vegas-t

    Lewis Hamilton beolvasott a Las Vegas-i Nagydíjat kritizáló embereknek, így a Red Bull holland kiválóságának, Max Verstappennek is. A hétszeres brit világbajnok szerint minden versenynek, így Las Vegas-nak is adni kell egy esélyt.

    Verstappent nem ragadtatta el a szóban forgó futam szerdai nyitóeseménye, és elmondta, hogy egyáltalán nem várja azt, mivel az egész csak a showról fog szólni, ami a versenyzés kárára megy.

    A háromszoros holland világbajnok azt is hozzátette, hogy egy bohócnak érezte magát, amikor egy emelvényen állva kellett végighallgatnia az ünnepség műsorait. Verstappen emellett Stefano Domenicali kérését is figyelmen kívül hagyta, miután kihagyta a Wynnben megrendezett VIP eseményt. A Forma-1 ügyvezető igazgatója minden pilótát megkért arra, hogy tegye tiszteletét az előbb említett eseményen, de a holland pilóta fittyet hányt erre.

    Verstappen frusztrált: Ott álltunk, mint a bohócok

    Hamilton a futam előtti sajtótájékoztatón elmondta, hogy meg kell adni az esélyt Las Vegas-nak is, és emiatt szerinte nem szabadna már előzetesen kritikákkal bombázni azt.

    „Rengeteg embert hallottam panaszkodni amiatt, hogy Stefano és a Liberty Media milyen irányba tereli a sportot – fogalmazott a 103-szoros futamgyőztes, aki utoljára a 2021-es Szaúd-Arábiai Nagydíjon ünnepelhetett győzelmet. – Szerintem nem érdemes, mert hihetetlen munkát végeznek.”

    „A sportág nagyszerű számokat produkál, és a pályán való versenyzés is jónak mondható. Most egy olyan országban vagyunk, ahol sok új nézőt lehet megmozgatni, miután nyitottak a Forma-1-re. Emiatt két USA-ban található helyszínre volt szükség, mert egy nem volt elég.”

    „Ez az egyik legegyedibb és legikonikusabb város, ahol versenyt lehet rendezni. Egy nagy műsor lesz az egész, és nyilvánvalóan nem olyan lesz, mint Silverstone. Idővel azonban az emberek talán majd ezt a helyszínt is elfogadják és megszeretik. A szimulátoron vezetve vegyes érzéseim vannak a pályával kapcsolatban, de addig nem ítélem meg, amíg nem mentem rajta éles körülmények között – zárta a mondandóját Hamilton.

    Verstappen keményen kritizálta a Las Vegas-i Nagydíjat

  • Így néz ki egy kör Las Vegasban a szimulátorban

    Így néz ki egy kör Las Vegasban a szimulátorban

    A Las Vegas-i Nagydíj pályájának sajátosságaiba avatott be a Mercedes pilótája.

    A Mercedes csapatának virtuális világban játszó versenyzője, Jarno Opmeer a Youtube-ra feltöltött videóban mutatta be a pályát.

    A legnehezebbnek a 7-es számú balkanyart nevezte, mert fékezés közben kell elfordulni. Több helyen megemlítette, hogy a féktávokon teljesen ki kell húzódni a szalagkorlát mellé a minél jobb kanyarív érdekében, és hogy a kigyorsítások nagyon fontosak a sok egyenes miatt.

    A Las Vegas-i Nagydíj pályájának hossza 6,2 kilométer, a verseny távja 50 kör lesz, utóbbi magyar idő szerint vasárnap reggel 7-kor kezdődik. Opmeer nem tért ki rá, de viszonylag hűvös lesz, ez a gumik szempontjából kulcsfontosságú.

  • Verstappen frusztrált: Ott álltunk, mint a bohócok

    Verstappen frusztrált: Ott álltunk, mint a bohócok

    Max Versteppen semennyire nem volt elégedett a Las Vegas-i Nagydíj nyitóeseményével. A holland pilóta egy „bohócnak” érezte magát a szerdai esemény során.

    Az utóbbi évek egyik legnagyobb F1-es projektjének tekinthető Las Vegas-i Nagydíj egy szokatlan nyitóeseménnyel vette kezdetét, amely keretein belül egy drónos műsorszámot és egy énekes produkciókat is tartalmazott többek között.

    Verstappen – aki még az egyik legelegánsabb Vegas-i kaszinóban, Wynnben megrendezett VIP eseményt is bojkottálta – már korábban is élesen kritizálta a versenyt, és a mostani nyilatkozataiból is azt lehet leszűrni, hogy egyáltalán nem érzi magát a szerencsejáték fővárosában.

    Sztrájk zavarhatja meg a Las Vegas-i Nagydíjat

    „Részemről az összes ehhez hasonló eseményt el lehetne engedni – fogalmazott az immáron háromszoros világbajnok, amikor a nyitóeseményről faggatták őt. – Ez nem az énekesekről szól, hanem arról, hogy ott álltunk, mint valami bohócok.”

    „Ez az esemény 99 százalékban a showról szól, a versenyzésre pedig a kimaradó 1 százalék marad. Nem érzek semmi különöset, most is a teljesítményre vonatkozó dolgokra fogok összpontosítani első sorban. Mindegy is, nem szeretem az ezzel a versennyel járó extra dolgokat. Tudom, hogy vannak olyan helyek, ahol vannak ehhez hasonló események, de ez egyáltalán nem az én világom.”

    Ebből kifolyólag az 52-szeres futamgyőztes nem várja a Las Vegas-i Nagydíjat, ami egy, a Caesars Palace kaszinó parkolójában kialakított pályához eltérő vonalvezetésen lesz megrendezve.

    „Nem, egyáltalán nem várom a futamot, de megpróbálom a legjobbat kihozni belőle. Ennek az egésznek két oldala: a sportszakmai és az üzleti oldal. Meg tudom érteni mindkettőt, de én nyilvánvalóan az előbbi mellett teszem le a voksom, és azt fogom támogatni.”

    „Nem vagyunk részvényesek és befektetők sem, így bármi is történjen, úsznunk kell az árral, alkalmazkodnunk kell, mert ők döntik el, hogy mi tesz jót a sportnak. Vezetőként én is ugyanezt tenném, nem hallgatnék a pilótákra, mert ez az én sportom lenne, és azt csinálnék vele, amit csak szeretnék.”

    A Red Bull nem keresi tovább az új Verstappent

  • Egykor Piquet nyakát facsarta ki, most a nézők szívével tenné ezt – otthonra találhat az F1 Las Vegasban?

    Egykor Piquet nyakát facsarta ki, most a nézők szívével tenné ezt – otthonra találhat az F1 Las Vegasban?

    Sokan már előre szkeptikusak a Forma-1 Las Vegas-i Nagydíjának sikere kapcsán, vagy legalábbis remélik, hogy a látogatás nem szól majd akkorát, mint azt Liberty Media látni szeretné. Persze minden attól függ, hogy mihez viszonyítunk. Ha a városban rendezett legutóbbi F1-es versenyekhez, akkor máris kijelenthető, hogy a visszatérés hatalmas szintlépés.

    Bár sok szempontból elsőként, rendkívüliként, egyedülállóként bélyegezik meg a hétvégén sorra kerülő Las Vegas-i Nagydíjat, valójában immár a harmadik alkalommal rendezik azt meg az F1-ben. Bár igaz, az 1981-es és 1982-es eseményt hivatalosan Caesars Palace-i Nagydíjnak nevezték, ugyanis ez a luxushotel és kaszinó hozta tető alá a versenyt a saját parkolójában. Egy olyan pályán, amit azóta is az F1 valaha volt egyik legkevésbé vonzó állomásának tartanak – az idei helyszín pedig, elődjének tőszomszédságában ennek a tökéletes ellentétévé szeretne válni.

    A képre tekintve a város két F1-es pályájának mérete is éles kontrasztban áll egymással. A bal oldali, mindössze 3650 méteres és rendkívül kanyargós vonalvezetés sebtében és némileg kényszerből született, amikor az addig megbízható versenyhelyszín, Watkins Glen csődbe ment és nem tudta tovább vállalni kötelezettségeit a sport felé. Az F1-nek akkoriban két otthona volt az USA-ban, a másik a Los Angeles melletti Long Beach, és a New York államban lévő Glen kiesése után is szeretett volna megtartani egy második helyszínt, s az sem jelentett akadályt, hogy a jelentkező Las Vegas szintén az ország nyugati felében található.

    A megállapodást gyorsan nyélbe is ütötték, és mivel a biztonsági előírások és a pályahomologizációs folyamat több mint négy évtizeddel ezelőtt közel sem voltak olyan szigorúak, mint manapság, mindössze három hónap alatt el is készült a pálya. Ehhez a hotel hatalmas parkolójában csak leaszfaltozták a nyomvonalat, és körbevették azt betonfallal, ügyelve arra, hogy a lehető legkisebb területen elférjen az egész. A pálya mindkét versenyén rajthoz álló hazai világbajnok, Mario Andretti jellemzése ezek fényében igencsak találó.

    „Egy csodálatos gokartpálya volt – idézi most az Autoweek a visszaemlékező Andrettit. – Semmilyen ritmusa nem volt, túl szűknek bizonyult az autók képességéhez. Nem tudtuk kihozni az autókban rejlő hatalmas teljesítményt, folyamatosan kipörögtek a kerekeink a kanyarkijáratoknál. Őrület, hogy mennyit mentünk egyes fokozatban. A kigyorsításoknál annyira vibrált az autóm, hogy eltört a hátsó lengőkar.”

    Andretti az első látogatáskor az Alfa Romeóval, majd a másodikon a Ferrarival is felfüggesztéshiba miatt esett ki, utóbbi pedig egyben utolsó F1-es nagydíja is volt.

    Mindkét évben a szezonzárót rendezték Las Vegasban, és mindkétszer egészen idáig kitartott a bajnoki harc – ez az elsődleges és talán egyetlen oka annak, hogy máig említést kap ez a Mikiegér-pálya a múltidéző vagy statisztikai cikkekben. Az 1981-es futam ráadásul a vb-döntők között is különlegesnek bizonyult, hiszen hárman is bajnoki esélyekkel érkeztek erre a mindenki számára ismeretlen helyszínre. Carlos Reutemann 49, Nelson Piquet 48, Jacques Laffite pedig 43 ponttal állt, amikor a győzelemért még 9 egységet lehetett gyűjteni. Akkor még nem volt divat naplemente után rendezni a versenyeket, így a nevadai sivatag hője és magas páratartalma komoly fizikális kihívásnak tette ki a pilótákat. A pálya szűk és kanyargós mivolta pedig, megspékelve azzal, hogy az óramutató járásával ellentétes irányban haladt a vonalvezetés, a nyakizmoknak is nagy erőpróbát jelentett.

    A három bajnokesélyes egyikének sem volt jó napja az egyébként a mostanihoz hasonlóan szintén szombaton rendezett futamon. Laffite csekély esélyeit már az megpecsételte, hogy csak a 12. helyre kvalifikált. Reutemann ugyan a pole-ból indult, de visszaesett, miután Williamsében megmakacsolta magát a váltó, s a negyedik fokozat híján a pontszerző helyeken kívül ért célba. Piquet pedig a nyakizmaival küzdött, de még így is muszáj volt legalább egy pontot szereznie a bajnoki fordításhoz, ami végül az 5. hely elérésével sikerült is neki, miután nagy küzdelem árán maga mögött tartotta Laffite és John Watson kettősét a hajrában. Az első Las Vegas-i F1-es futamot Alan Jones nyerte Alain Prost előtt, Bruno Giacomelli révén pedig konstruktőrként való visszatérése óta először lett dobogós az Alfa Romeo.

    Bocsánat, Las Vegas – az F1 sajnálja a fennakadásokat

    Az 1982-es verseny kevesebb drámát hozott a vb-cím szempontjából, hiszen John Watsonnak csak győzelem, valamint Keke Rosberg nullázása esetén lett volna esélye megnyerni azt – de végül csak második lett a győztes Michele Alboreto mögött, így az ötödikként befutó finn ülhetett fel a trónra ennek a temérdek más történés és dráma által alakított szezonnak a végén. Ez a futam leginkább a rendkívüli, 37°-ot is elérő hőség miatt jelentett különlegességet, na meg azért, mert általa – Long Beach és az újan érkező Detroit társaságában – először rendezett egy szezonban egyazon ország három futamot is. Ezt eddig csak 2020-ban Olaszország tudta megismételi a járványszülte kényszerhelyzetben, illetve idéntől ismét az USA lesz ennyire felülreprezentálva, amíg Austin, Miami és Vegas is a naptárban marad.

    Egy rövid időre úgy tűnt, 1983-ra akár még egy negyedik versenye is lehet az Egyesült Államoknak, hiszen New York beszállása is szóba került, de végül sem az, sem a Las Vegasszal való folytatás nem valósult meg.

    Mint az akkor a Brabham csapatfőnökeként ténykedő, de már az F1 kereskedelmi ügyeibe is belefolyó Bernie Ecclestone nemrég a Reutersnek felidézte, a pálya népszerűtlenségét látva az F1 akkor is szeretett volna beljebb költözni a város központjába, hogy a kaszinókról híres útszakaszt is használhassa, de erre nem kaptak engedélyt.

    „Az egyetlen probléma az volt, hogy nem versenyezhettünk a Stripen. Azt akartam elérni, hogy ha valaki felkapcsolja a televíziót, azonnal azt lássa, hogy Las Vegasban vagyunk, ne pedig azt, hogy a sivatagban – mondta Ecclestone, hozzátéve, hogy ígéretet kapott rá, hogy 1982-re új vonalvezetésen futhat a pálya. – Végül azonban ez nem történt meg, mert az emberek, a hotelek nem látták, miért lenne ez nekik jó.”

    Érzéketlen ujjaktól félhetnek az F1-es pilóták a hidegben

    Az F1 tehát a második próbálkozása után elhagyta a Caesars Palace parkolóját, ahol egy ideig még működött a versenypálya, a CART a következő két évben ellátogatott ide, de a végeláthatatlan kanyargás helyett egy oválszerű külső körön versenyzett. Idővel aztán megkezdődött a parkoló átalakítása valami olyanná, ami rendszeresen, nem csak évi egy-két alkalommal termel hasznot, így egy bevásárlóközpont épült a területen, vagyis ma az egykori versenypálya nyomait már nehéz lenne fellelni.

    A Caesars Palace hotel azonban ezen a hétvégén is ott lesz a látképben, hiszen az egykori pályához képest a túloldalán fut a jelenlegi vonalvezetés, és a mezőny elszáguld majd mellette, amikor rákanyarodik a kaszinók utcájára, a Las Vegas Stripre, ami a 6201 kilométeres pálya leghosszabb padlógázos szakasza lesz a 12-es és a 14-es kanyar között, egy apró irányváltással.

    A távolságot illetően közel, az időtávban viszont rendkívül távol áll egymástól Las Vegas egykori és jelenlegi F1-es pályája. Azóta a világnak, a sportnak is egészen más elképzelései vannak a csillogásról és a marketingről, s míg a 80-as években Tom Jones, Diana Ross és Paul Newman voltak a verseny meghívott hírességei, idén alighanem többoldalas listán gyűjtik a neveket. A lassúságáról hírhedt pályát egy gyors vonalvezetésre cserélte a sport, nappal helyett éjszaka lesz a rajt, a forróság helyett rendkívül hűvös körülményekre számíthatnak a csapatok. A vb-cím ezúttal nem itt fog eldőlni, ugyanis az már jóval korábban megtörtént. A felhajtás ennek ellenére sokkal nagyobb, ám hogy ez elég lesz-e szkeptikus nézők és a városbeli tiltakozók szívének megnyeréséhez, annak eldöntéséhez valószínűleg egynél több év tapasztalataira lesz szükség.

    Látványos bemutatón derült fény a Red Bull idei utolsó különleges festésére

  • „B*szd meg F1”, „menjen csődbe” – Vegasban undorral várják a versenyt

    „B*szd meg F1”, „menjen csődbe” – Vegasban undorral várják a versenyt

    Las Vegas központja helyi idő szerint ma estétől ad otthont az első F1-es versenynek az új helyszínen, és miközben a sportág vezetése ódákat zengve várja az eseményt, a helyiek közül sokan torkig vannak a felfordulással.

    Már többen rávilágítottak, hogy Las Vegas és az F1 kapcsolata inkább a látványosságról, mint a sportról szól, ebbe a táborba tartozik a világbajnok Max Verstappen is. A helyiek körében is nagy a zúgolódás, amiért az építési munkák és egyéb előkészületek sok kellemetlenséget okoztak az elmúlt hónapokban, amiről a Jalopnik című autós lap készített beszámolót: Las Vegasban élő vagy korábban oda látogató emberekkel beszéltek, hogy megkérdezzék, mi a véleményük az F1-es versenyről, és sok jót bizony nem hallottak.

    Akik átmeneti időre, például konferenciára vagy vakációra érkeztek, megemlítették, hogy a közlekedési káosz miatt az ott tartózkodásuk során rengeteg időt vesztettek a dugóban, vagy épp kerülőt kellett tenniük gyalog, a tájékoztatás hiánya pedig szörnyű volt.

    „Ami a közlekedési rémálomról olvasható, mind tökéletesen igaz. A Strip-et a sok lezárás járhatatlanná tette, a legjobb gyalogos hidat letakarták. Amikor Vegasban járok, az utolsó estémen mindig készítek egy fényképet a Bellagio szökőkútról, de azt most lelátók vették körbe” – mondta az egyik megszólaló.

    Újabb botrányok vannak kibontakozóban a Las Vegas-i Nagydíj kapcsán

    A rengeteg probléma természetesen a helyieket is érintette, sokakban fortyog a düh. Volt, aki egy autó hátsó szélvédőjén „FUCK F1” (B*szd meg F1) feliratú matricát látott, ő maga pedig ellenszenvesen azt kívánta, a sorozat „a Las Vegas-i eseménnyel veszítsen pénzt, sőt, menjen csődbe.”

    Egy másik megkérdezett úgy látja, „ha a kaszinók nem tesznek szert hatalmas profitra, ami kárpótolná őket az építkezések és lezárások miatti fájdalomért, a verseny meghal. Mindenki lesz*rja itt a sportot, mindenki.”

    Akad pozitív vélemény is

    Ugyanakkor kedvezőbb vélemények is elhangzottak a sportágról. „Sok hangoskodó az F1-et okolja az utak borzasztó állapotáért, pedig ők 90 millió dollárt fizettek, hogy a Las Vegas Boulevard nagy részét újraaszfaltozzák. Ezt több mint 20 évig senki sem tette meg, és az F1 csak három napig fogja használni az utakat, az év maradék részében az állam profitál a felújításból” – említette meg az egyik interjúalany. Egy másik szerint „ha az F1 hibázott bármiben, csak abban, hogy megbízott szélhámos politikusokban.” 

    Az F1, pontosabban a kereskedelmi jogok tulajdonosa, a Liberty részéről már elnézést kértek a helyiektől az okozott kellemetlenségekért, és kiemelték, hogy a munkálatok nagy részét csak idén kellett elvégezni, a későbbiekben kevésbé lesznek zavarók az előkészületek.