Címke: lánykérés

  • Elkelt Bruno Senna

    Elkelt Bruno Senna

    Mármint technikailag persze ő kezdeményezte ezt az egészet… Lényeg a lényeg, Bruno Senna hamarosan házasodik.

    Rohan az idő, októberben már Bruno Senna is 39 éves lesz. A brazil azok után, hogy 2010 és 2012 között az F1-ben, néhány évvel később pedig a Formula E-ben is versenyzett, számításait jóval inkább a hosszútávú versenyzésben találta meg.

    2017-ben LMP2-es bajnoki címet ünnepelhetett a WEC-ben. A 2019-20-as szezon záróakkordján, a Le Mans-i 24 óráson pedig legjobbját produkálta. Akkor másodikként intették le őt és csapattársait a Rebellion autójában.

    Nos, Senna most a 40-hez öles léptekkel közeledve úgy néz ki, mostanság más dolgokkal volt elfoglalva – meg kellett szerveznie a lánykérést.

    „Igent mondott, még ezzel az arccal is – ez biztosan szerelem” – fogalmazott Instagram-bejegyzésében a brazil exversenyző.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Bruno Senna (@bsennaofficial) által megosztott bejegyzés

  • Lánykérés a WEC szezonzárón

    Lánykérés a WEC szezonzárón

    Miután Bahreinben, Davide Rigon oldalán nyerni tudott a a GTE Pro értékelése szerint, Sam Bird a helyszínen, még ovarallban és sisakban megkérte barátnője, Hollie kezét. Válasz persze igen volt, a jelenetről pedig felvétel is készült. 🙂

    https://www.instagram.com/p/Bbpt7pbj9J6/?taken-by=hollie_harrington

    https://www.instagram.com/p/BbptrJjhB56/?taken-by=sambirdracing

    https://www.instagram.com/p/BbrOvYxDUXW/?taken-by=hollie_harrington