Címke: Lando Norris

  • Marko: Csak Norris fér be még az F1-es topligába

    Marko: Csak Norris fér be még az F1-es topligába

    Dr. Helmut Marko megnevezte, hogy szerinte ki az egyetlen versenyző, aki jelenleg Max Verstappen és Charles Leclerc szintjén van a Forma-1-ben.

    A Red Bull regnáló világbajnoka, Verstappen és Leclerc, a 2022-es kihívója, egyértelműen domináns erőnek számítanak a vadiúj szabályrendszer korszakának kezdetén. Marko szerint idén is marad a fej-fej elleni küzdelem, de ennyit még hozzátett az Auto Motor und Sportnak:

    „Az egyetlen pilóta, akit ugyanezen ligában látok, az Lando Norris. Jelenleg azonban nem ő rendelkezik a legjobb versenyeszközzel.”

    A McLaren valóban nehezen kezdte a 2022-es szezont, de a brit csapat aztán előbb Melbourne-ben, majd Imolában is visszatért, ahol a 22 éves Norris dobogóra állt. A Speed Weeknek a brit versenyző, aki nemrég írta alá új, hosszú távú szerződését a McLarennel, ennyit tett még hozzá:

    „Bahrein óta némileg jobban megértettük az autót, dolgoztunk a gyenge pontokon, és végrehajtottunk néhány fejlesztést. Sok pozitívum van, és úgy gondolom, hogy az erősorrend alapján a harmadik helyen állunk.”

  • Norris: Bárcsak megkérdeznék tőlem azt, hogy miért utálnak az emberek

    Norris: Bárcsak megkérdeznék tőlem azt, hogy miért utálnak az emberek

    Lando Norris nemrég arról beszélt milyen embernek látja magát és milyen kérdést szeretne kapni.

    A McLaren pilótája az elmúlt időszakban több kritikát kapott a nyilatkozatai miatt. Fernando Alonso visszavonulásával is viccelődött már, míg legutóbb George Russellt kóstolta be. A rajongók egy részének viszont nem tetszett az angol humort alkalmazó versenyző ‘beszólása’.

    Norris ugyanakkor nem érti, hogy az ártatlan élcelődések miért váltanak ki ellenszenvet a szurkolókból.

    „Milyen kérdést szeretnék kapni? Szeretném, ha valaki megkérdezné tőlem, miért utálnak téged az emberek? Mindent megteszek azért, hogy mosolyt csaljak az arcokra. Ha nem kedvelnek, akkor valami baj van velük.”

    A 22 éves pilóta így jellemezte magát Sports Illustrated oldalán:

    „Oh, ki is az a Lando Norris? Ki vagyok én? Úgy hiszem, hogy két lábbal a földön járok, és csak élvezni akarom az életet. Olyan személy vagyok, aki mosolyog, viccelődik egy kicsit, és sikeres szeretne lenni a munkájában. Megpróbálok az egyik legjobb autóversenyzővé válni. Ugyanakkor boldoggá akarom tenni a csapatot is, részese lenni az egésznek. Ezt csinálom a McLarennel, ezt szeretem én. A rajongók kedvenceivé akarunk válni. Sok időt fordítok arra, hogy boldoggá tegyem a rajongóimat és a támogatóimat. Úgy vélem, ez a lényeg. Én csak egy kedves fickó vagyok.”

    Ugyanakkor Norris szíve nemcsak a Forma-1-ért dobog:

    „Sok szenvedélyem van. Gyerekkorom óta vágytam arra, hogy az F1-ben versenyezzek. Bajnok szeretnék lenni. Ez élvez elsőbbséget. Minden versenyzőnek van viszont szabadideje és más olyan dolog, amit szeret csinálni. Élvezem a gokartozást is. Ebben nőttem fel, és szeretnék a részese maradni. Ez volt a gyerekkorom legjobb időszaka. Így részt veszek a fiatalok támogatásában is.”

    Ezen felül a brit pilóta mesélt a Quadrantról és az e-sport iránti szeretetéről, valamint a divatról is.

    „Viszont ott van ennek (Quadrant) a ruházati oldala is. Azok a termékek, amikbe bele tudom tenni azt amit szeretek. A divat része mindig is érdekelt. Kényelmesen és komfortosan öltözni otthon, szeretem ezeket a ruhákat, cipőket és így tovább. Nem vagyok a téma szakértője, de már tanulom a dolgot.”

  • A McLaren-rajongóknak tetszeni fog Fittipaldi jóslata az MCL36-ról

    A McLaren-rajongóknak tetszeni fog Fittipaldi jóslata az MCL36-ról

    A McLaren rajongói örömüket lelik majd Emerson Fittipaldi jóslatában a csapattal kapcsolatban, a korábbi Forma-1-es világbajnok ugyanis azt sugallja, hogy az autó egyre jobb lesz, és Monaco után igen versenyképesek lehetnek.

    A McLaren fejlődött talán az összes csapat közül a legtöbbet a bahreini szezon eleji kiindulóponthoz képest. Onnan kezdve, hogy mindkét autójuk a pontokon kívül végzett, a csapat keményen dolgozott azért, hogy megfordítsa a dolgokat, és ezt Lando Norris is alátámasztotta, aki a múlt hétvégén Imolában dobogós helyet szerzett. Úgy tűnik tehát, hogy hirtelen a harmadik leggyorsabb autónak számítanak a mezőnyben, és a korábbi világbajnok Fittipaldi azt gondolja, hogy minden egyes futammal egyre jobbak lesznek. A Vegas Insidernek nyilatkozott:

    „Szerintem a McLaren minden egyes újabb futammal egyre versenyképesebb lesz. Azt mondanám, Monaco után különösen versenyképesek lehetnek. Ez a személyes véleményem. Imolában a McLaren a harmadik sorból indult. Ez azt jelenti, hogy jók, gyorsak és konzisztensek az autóik.”

    A McLaren és a száguldó cirkusz többi tagjának a következő hétvégén a Miami Nagydíj következik, amely megrendezésére először kerül sor. Érdemes lesz figyelni, hogy kinek fekszik leginkább a pálya. A McLaren ugyanakkor abban reménykedik, hogy tovább tudják tartani a lépést az élmezőnyben a fejlődésükkel.

  • Így döntötte fel Verstappen díját Norris az ünneplés közben – videóval

    Így döntötte fel Verstappen díját Norris az ünneplés közben – videóval

    Lando Norris a szokásos mutatványával felborította Max Verstappen díját.

    A brit versenyző jól teljesített az Emilia Romagna Nagydíjon. Az időmérőn megszerezte a harmadik pozíciót, majd a sprintfutamon Serigo Pérez és Carlos Sainz révén az ötödik helyről várhatta a rajtot.

    Charles Leclerc hibája miatt végül megörökölte a dobogó legalsó fokát, így megszerezte a McLaren idei első harmadik helyét.

    A pódiumon Norris szokásává vált felrázni az üveget és azt lecsapva ünnepelni. Ám a mozdulatsor miatt az első helyért járó trófea felborult.

    A McLaren az Instagram-oldalán mutatta meg, majd lassította vissza a jelenetet. A 22 éves pilóta elmondása szerint a díj nem sérült meg, csupán csak felborult. Ugyanakkor a wokingi csapat üzent Max Verstappennek. Ha baja lett a trófeának, a számlát nyugodtan küldje el nekik.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

  • Őket tippelitek új győzteseknek 2022-ben

    Őket tippelitek új győzteseknek 2022-ben

    Még az idei F1-es szezon kezdete előtt arról kérdeztünk meg titeket, hogy szerintetek melyik versenyző(k) fog(nak) idén csatlakozni a mezőny azon 10 tagjához, akik már legalább egyszer nyertek Forma-1-es versenyt. Magyarán fogunk-e idén új nyertest avatni, és ha igen, kit?

    Azóta négy futam eltelt, de új győztes nem született még.

    Voksaitok eredménye egészen reálisnak mondható, noha az élen végzett Carlos Sainz esetében ehhez le kéne venni a rontást a versenyzőről, mert mostanában nagyon nem jön ki neki a lépés. Miközben csapattársa, Charles Leclerc a bajnoki tabella élén áll.

    A Mercedes bár idén gyengének tűnik, de Geroge Russell feltűnés mentesen azért lopja magának a helyezéseket, így ennek is lehet még realitása.

    Ahogy Lando Norris esetleges győzelmének is, amennyiben tartani tudja az Imolában is mutatott jó formáját.

    Kevin Magnussen győzelme már kevésbé látszik reálisnak, bár egy káosz-versenyen akár ki is jöhet neki a lépés. Mindenesetre egy dobogó azért tényleg benne lehet a pakliban.

    Hosszú még a szezon, meglátjuk, ki okoz még meglepetést! 😉

    A szavazás végeredménye:

    1 Carlos Sainz 43,9%
    2 George Russell 26,7%
    3 Lando Norris 15,7%
    4 Kevin Magnussen 7,2%
    5 Mick Schumacher 3,9%
    6 Nico Hülkenberg 1,3%
    7 Lance Stroll 0,7%
    8 Guanyu Zhou 0,2%
    9 Yuki Tsunoda 0,2%
    10 Alexander Albon 0,2%
    11 Nicholas Latifi 0%
  • McLaren: A mostani eredmény igazolja a bennünk rejlő potenciált

    McLaren: A mostani eredmény igazolja a bennünk rejlő potenciált

    A McLaren csapatánál nagyot változtak a dolgok az első versenyekhez képest, hiszen Imolában immáron dobogóra tudtak érni, Lando Norris révén. A fiatal brit Charles Leclerc futamvégi hibáját tudta kihasználni, így a két Red Bull után őt intette le harmadikként a kockás zászló.

    Andreas Seidl úgy értékelte a hétvégén, hogy végre beérett a csapat munkája, habár már Ausztráliában is látszott egyfajta felemelkedés.

    „Lando harmadik helyezése a kemény munka és a jól kivitelezett stratégia eredménye volt” – értékelt a német csapatvezető a McLaren közleményében. „Nagyszerű versenyt futott ma. A jó rajt után nagyon keményen dolgozott, vigyázott a gumijaira, kezelte a lemaradást másokkal szemben, és a legjobb helyzetbe hozta magát, hogy kihasználjon minden lehetőséget, ami az útjába került.”

    Ricciardo versenye igaz már nem sikerült ilyen jól, ő az első körös ütközés miatt utolsó lett, de így is elégedettek lehetnek a csapatnál.

    „Sajnos Daniel az első körben ütközött Carlosszal [Sainz – a szerk.], ami miatt megsérült az autója, és a versenye nagyjából véget ért, de hasznos információkkal tudott szolgálni a csapatnak, hogy maximalizáljuk az eredményt” – tette hozzá Seidl. „A hétvégén látott teljesítmény egy másik pályán, változó körülmények között megerősíti az MCL36-ban rejlő potenciált, amelyet versenyről versenyre aknáztunk ki. Mindezek ellenére továbbra is reálisan látjuk, hogy mennyi munkát kell elvégeznünk ahhoz, hogy csökkentsük a lemaradást a mezőny elejéhez képest.”

  • Egy Formula E versenyző hívta fel a figyelmet az F1 szokatlan veszélyére

    Egy Formula E versenyző hívta fel a figyelmet az F1 szokatlan veszélyére

    Jake Dennis az Andretti Formula E csapatának pilótája tett egy biztonsági észrevételt az F1-es Emilia Romagna Nagydíjon történtekre.

    Évek óta a csapatok tagjai a verseny végén kimentek a boxfalra, hogy megünnepeljék pilótáik jó eredményét. A versenyzők pedig viszonozzák ezt azzal, hogy közel autóznak hozzájuk, és gyakran szintén tesznek egy ünneplő gesztust.

    Legutóbb Imolában Lando Norris szerelői igen látványosan örültek a váratlan dobogónak, mialatt az autó elhaladt mellettük.

    Persze nem csak az F1-ben fordul elő ez a szokás, hanem más sorozatokban is. Dennis azonban rámutatott, elég egy rossz mozdulat, és tragédia lehet a vége:

    „Nagyon jó az ilyet látni, de ez túl kockázatos. írta Instagramján. – Elég egy pici megcsúszás az egyik szerelőtől, és máris nem lesz annyira szép látvány. Félek, csak akkor változik majd bármi is, miután már megtörtént a baj.”

    A brit maga is sokáig része volt az F1-es közösségnek, hiszen sok éven keresztül a Red Bull fejlesztő- és szimulátorpilótája volt.

  • Norris a versenymérnöke édesanyjának ajánlotta a dobogóját

    Norris a versenymérnöke édesanyjának ajánlotta a dobogóját

    Ugyan némi szerencse is kellett hozzá, de Lando Norris az Emilia Romagna Nagydíj során idei első dobogós helyezését könyvelhette el. A fiatal brit nagyon örült az eredménynek, de a leintést követően a McLaren pilóta csapatrádióján egy rendkívül furcsa üzenetváltásnak lehettünk fültanúi.

    Norris versenymérnöke, William Joseph a kötelező beállítások és gratulációját követően ugyanis azt mondta a fiatal britnek, hogy az édesanyjának pont a futam napján volt a születésnapja és megígérte neki, hogy ha Norris a dobogóra áll a hétvégén Imolában, akkor süt neki egyet a kedvenc tortájából.

    Norris ennek annyira megörült, hogy gyorsan el is énekelte a „Boldog születésnapot”, mint kiderült Charlotte-nak, aki Joseph édesanyja. Így lett a McLaren szupersztárja a semmiből gazdagabb egy „karácsonyi stílusú” tortával, amit vélhetően majd közösen fognak majd elfogyasztani egy szép napon.

  • Norris és Verstappen finoman bekóstolta Russellt és a Mercedest

    Norris és Verstappen finoman bekóstolta Russellt és a Mercedest

    Lando Norris és Max Verstappen nem fogta vissza magát a sajtótájékoztatón, finoman beszóltak George Russellnek és a Mercedesnek.

    Nagy volt az öröm a Red Bull és a McLaren háza táján, ugyanis az osztrák istálló két versenyzője, valamint a brit pilóta állhatott fel a dobogóra. A jókedv a hivatalos sajtótájékoztatón is folytatódott, ahol is Norris egy kérdés kapcsán említette meg honfitárását.

    Az évek során megszokta azt a Forma-1-es társadalom, hogy a Mercedes mindig óvatosan beszél az autójáról. Általában hátrébb sorolják magukat, majd az időmérőn és a futamon az élre ugranak. Idén ugyan nem ez a helyzet, ám a régi stratégia nem merült feledésbe.

    Norris is emlékezett erre, így a következőket felelte arra a kérdésre, hogy az övék-e a harmadik leggyorsabb autó:

    „Hm… ha olyan akarok lenni, mint George (Russell), akkor azt kell mondanom, hogy nekem van a hetedik leggyorsabb autóm.”

    A magaslabdát Verstappen azonnal lecsapta:

    „Azt kellene mondanod, hogy minden a versenyzőn múlik haver! Minden a versenyzőn múlik!”

    Norris: „Így van!”

    Verstappen: „Sőt, neked volt a legrosszabb autód!”

    Norris: „Igen, a kilencedik és a tizedik helyen voltunk, ám a versenyzésem ezen a héten igazán elképesztő volt!

    Verstappen: „Egyetértek!”

    Norris: Egyetért!”

    Verstappen: „Na, ebből szép címlapsztori lesz.”

    Komolyra fordítva a szót a McLaren pilótája így folytatta:

    „Nem is tudom, túl nehéz megmondani. Minden hétvégén változik a sorrend, és a Mercedes nem volt olyan rossz a héten. Szerintem csak egy kicsit voltunk náluk gyorsabbak. Sőt, az Alfa Romeo talán mind a két csapatnál gyorsabb volt. Azt hiszem náluk a rajtnál ment el a dolog. Tegnap is gyorsak voltak, talán ma is, de beragadtak George mögé. Viszont ez nem igazán számít. Két olyan autót győztünk le, ami egy másodperccel gyorsabb nálunk. Az egyik a falban, a másik a kavicságyban kötött ki. Viszont ez nem jelenti azt, hogy a harmadik, a negyedik, vagy az ötödik legjobb konstrukciód van. Úgy vélem nagyszerűen teljesítettük a versenyt. Az autó jól működött, meg volt az önbizalmam és minden a kezünkre játszott.”

  • Norris feltette a kérdést: Dobogós helyezés, ki gondolta volna?

    Norris feltette a kérdést: Dobogós helyezés, ki gondolta volna?

    Lando Norris is meglepődött azon, hogy a harmadik helyen fejezte be az Emilia Romagna Nagydíjat.

    A McLaren versenyzője az 5. helyről kezdte meg a futamot, majd rögtön a rajt után Charles Leclerc elé keveredett. A  Ferrari versenyzője viszont áthámozta magát a brit pilótán, ám Norris a továbbiakban szépen tartotta a negyedik pozícióját.

    A verseny utolsó harmadában a monacói pilóta hibázott, és kicsúszott a bukótérbe. Norris egy hellyel előrébb lépett, így ő is pezsgőzhetett Max Verstappennel és Sergio Pérezzel.

    A leintés után a csapatrádióban az ujjongást követően a feltette a kérdést a wokingiaknak: Dobogós helyezés… ki gondolta volna?

    A leintés után Marc Genének így folytatta:

    „Természetesen, ez egy meglepetés. Csodálatos verseny volt, egy csodálatos hétvégén. Sokkal jobban alakult, mint vártam, így boldog vagyok. A csapat megérdemelte, hogy onnan, ahol az első futamon voltunk, most a dobogóra álljunk. Mi a titok? Az unalmas válasz az, hogy rengeteg erőfeszítést és időt áldoztunk erre itt is és a gyárban is. A körülmények trükkösek voltak, amit mi ki is használtunk.” – nyilatkozta Norris.