Címke: Lando Norris

  • Ki helyettesíthetné a betegeskedő Norrist Monacóban?

    Ki helyettesíthetné a betegeskedő Norrist Monacóban?

    Lando Norris mandulagyulladással küzd, ám nincs sok ideje a felépülésre, ha részt akar venni a Monacói Nagydíjon.

    A brit versenyző már pénteken sem érezte jól magát. Akkor még szénanáthára és allergiára gyanakodott, ám szombaton már a torka is fájni kezdett. Betegen teljesítette a Spanyol Nagydíjat, de sikerült pontszerző helyre behoznia az autóját.

    A futam után viszont törölték a médiamegjelenéseit, mivel az erőt próbáló hőség nem tett jót a 22 éves versenyző állapotának. Andreas Seidl nyilatkozott helyette, aki elmondta: mandulagyulladást diagnosztizáltak a pilótánál.

    Természetesen a McLaren abban bízik, hogy az elöttük álló négy nap elegendő lesz arra, hogy Norris állapota javuljon. Ám a wokingiaknak arra is fel kell készülni, hogy helyettesíteniük kell majd a brit pilótát.

    A McLaren a tartalékversenyzők tekintetében a Mercedesszel és az Alpine-nal kötött szerződést. Így összeszedtük, kiket ültethetne be Zak Brown, ha a szükség úgy kívánja:

    Stoffel Vandoorne:

    A belga versenyző jól ismeri a wokingiak munkamorálját és környezetét, mivel 2017-2019-ig az istállónál versenyzett. A héten a Formula E mezőnyének nem lesz dolga, így könnyen kölcsönvehetné Vandoorne-t a McLaren. A 30 éves versenyző 2016-ban már beállt „cserejátékosnak”. Akkor Fernando Alonsót kellett helyettesítenie, aki az évadnyitó futamon ütközött Esteban Gutiérezzel. Nyakfájdalmakra hivatkozva a spanyolnak kényszerpihenőre kellett mennie, így került a képbe Vandoorne. A belga pilóta a 16. helyre kvalifikálta magát, majd a versenyen a 10. helyig jött fel. Jenson Button még abban az évben bejelentette, hogy szögre akasztja a sisakot. Mivel jó benyomást keltett Vandoorne a McLarenre, 2017-ben beültették Alonso mellé.

    Nyck de Vries:

    Csakúgy, mint Stoffel Vandoorne, a holland is a Mercedes tartalékversenyzői státuszát tölti be. A Formula E-ben szereplő pilóta több futamon is feltűnt már a csillagosok garázsában, sőt a spanyol hétvégén Alex Albon Williamsét is vezethette az első szabadedzésen. De Vries 2019-ig a McLaren akadémiájának tagja volt, így nem ismeretlen a tehetsége a csapat számára. Abban az évben a holland megnyerte az F2-es bajnokságot, míg a következő szezonban a Formula E-ben is bizonyított. Az F1-es bemutatkozást viszont még nem sikerült kipipálnia a listájáról.

    Oscar Piastri:

    Daniel Ricciardo az évadnyitó előtt elkapta a koronavírust, így korántsem volt biztos, hogy csütörtökig negatív tesztet tud produkálni. Az Alpine ekkor ajánlotta fel Piastri szolgálatait a McLarennek. A két istálló egyességet kötött, így a tavalyi F2-es bajnok a wokingiak tartalékversenyzői listáján is szerepel. A tehetséges fiatal F1-es bemutatkozása még várat magára, ugyanis helyhiány miatt még nem tudott ülést vadászni magának. A Renault Akadémia tagjaként az Alpine lenne számára a legkézenfekvőbb választás, ám az istálló meg van elégedve Fernando Alonso és Esteban Ocon munkájával.

    Akik nem jöhetnek szóba:

    Patricio O’Ward a fiatal versenyzők tesztjén már beülhetett a McLarenbe, és Zak Brown nagyon is szeretné a mexikói pilótát élesben is kipróbálni. Ám a hétvégén rendezik meg a nagy múltú Indy500-as versenyt, amin Pato is részt vesz. Colton Herta hasonló cipőben jár, mivel ő is elindul a Triple Crown amerikai ékkövén.

     

  • Norris: A valaha volt legnehezebb versenyem volt

    Norris: A valaha volt legnehezebb versenyem volt

    Lando Norris egész hétvégén betegséggel küzdött: torokproblémákról és duzzadt, fájó szemekről szóltak a hírek vasárnap. Majd a rajt előtt nem sokkal bejárták az internetet a képek, melyeken Norris láthatóan szenvedett. A McLaren megerősítette, hogy rengeteg negatív COVID-tesztet produkált, és a rosszulléte ellenére a 8., pontszerző helyen zárta a versenyt.

    A verseny után azonban kihagyta a médiafeladatokat, és a csapatorvoshoz látogatott. Később nyilvánosságra hozták, hogy mandulagyulladása van.

    „A mai nap kemény volt” – mondta  Norris. „Nagyon rosszul éreztem magam a verseny előtt, mivel mandulagyulladással küzdök, és ez, a magas hőmérséklettel együtt, az egyik legnehezebb versenyemmé tette ezt a futamot, amit valaha is teljesítettem.”

    „Ezen a hétvégén egy kicsit háttérben voltam, mivel a legtöbb energiámat a betegség leküzdésére fordítottam.”

  • Norris mandulagyulladással küszködik

    Norris mandulagyulladással küszködik

    Lando Norrisnál mandulagyulladást diagnosztizáltak.

    A brit versenyző már pénteken sem érezte jól magát. Akkor még szénanáthára gyanakodott, ám szombat reggel rosszabbul lett. Az időmérő után viszont felcsillant a remény a 22 éves pilóta szemében, ugyanis jobb lett a közérzete.

    Norris elmondta, hogy torokfájással küzd, emellett szemirritáció is fellépett nála. A napokban nem aludt túl sokat, és az energiaszintje is alacsony.

    Ma délelőtt viszont ismét romlott az állapota. A versenyzői parádén a kamion sarkában teperedett le. Esernyővel védte magát a hőség ellen, illetve szemére törölközőt tett.

    A McLaren pilótájának Covid-19 tesztje negatív lett. A verseny leintése után törölték a médiamegjelenéseit, helyette Andreas Seidl fedte fel mitől szenved a versenyzője.

    „Nyilvánvaló, mikor az ember egész hétvégén nem érzi jól magát, és mandulagyulladással küszködik, akkor alacsonyabb lesz az energiaszintje. Nagyon nehéz versenye volt, különösen ilyen melegben. A futam után elég gyenge volt. Hálásak vagyunk a csapaton belüli, és az azon túli orvosok támogatásának. Biztosítanunk kell számára azt, hogy a következő négy napban, Monaco előtt, megfelelően ki tudja pihenni magát.” – nyilatkozta Seidl.

    A wokingiak csapatfőnöke hálás a britnek, amiért a betegség mellett felvette a küzdelmet, és pontszerző helyre behozta az autóját. A német vezető kihangsúlyozta, az orvos a verseny előtt zöld utat adott Norrisnak, aki nem akarta kihagyni a nagydíjat.

    „Az orvos zöld utat adott, és miután az ő részéről is egyértelmű volt a folytatás, így belevágtunk.”

    Ki helyettesíthetné Norrist Monacóban?

    Seidl ugyan nem számol azzal, hogy Monacóban helyettesíteni kell majd a brit pilótát, ám minden eshetőségre fel akar készülni.

    „Az orvosi támogatással, és négy nap pihenővel, bízom abban, hogy Lando (Norris) újra fitt lesz. Viszont a tartalékversenyzők tekintetében vannak lehetőségeink, így vészhelyzet esetén be tudjuk őket rendelni. Rövid időn belül kidolgozzuk majd, hogy melyiket hívjuk be, ha szükséges lesz. Ez attól függ, hogy kinek milyen elfoglaltsága lesz. Nem minden srác áll mindig a rendelkezésünkre, hiszen más teendőik is vannak.”

    A McLarennek a Mercedesszel és az Alpine-nal van megállapodása a tartalékversenyzők tekintetében. Így ha kell, akkor Stoffel Vandoorne-t, Nyck de Vriest vagy épp Oscar Piastrit ültethetik be az autóba.

  • Norris betegséggel küzd: Nem vagyok a topon ezen a hétvégén

    Norris betegséggel küzd: Nem vagyok a topon ezen a hétvégén

    Lando Norris elárulta, hogy betegsége miatt látásproblémával is küzd.

    David Croft, a Sky Sports kommentátora már pénteken megemlítette, hogy a brit versenyzőt utolérte a szénanátha. Az időmérő napjára a McLaren pilótájának állapota javult. A 22 éves fiatal viszont elmondta, hogy keveset tud aludni, így az energiaszintje is alacsonyan van.

    Norris kihangsúlyozta, nem koronavírusról van szó, de a betegség megnehezíti a napjait.

    „Most már sokkal jobban vagyok, viszont eddig nem éreztem jól magam. Szenvedek a torkom és a szemem miatt. A látásom sem a legjobb. Sok minden összejött. Nem sokat aludtam és az energiaszintem is alacsonyan van. Hosszú ideje nem tapasztaltam ilyet, ez a legrosszabb. Nem vagyok a topon ezen a hétvégén.” – magyarázta a versenyző.

    A brit pilóta a kvalifikáció második szakaszában ugyan a 7. pozíciót érő időt autózta, ám pár centiméterrel lecsúszott a fehér vonalról, így elvették a körét. A futamon ezért a 11. helyről rajtolhat.

    „Annyira boldog voltam, hogy a Q3-ig eljutottam, és teljesíteni tudtam azt a kört. Főleg amiatt, ahogy alakult a hétvégém. Így nagyon meglepődtem, de ettől még jobban érzem magam. Olyan egyszerű volt a helyzet, mint amilyennek látszott. A fedélzeti kamerán úgy tűnt, hogy még a vonalon vagyok, ám a külső kameranézetből, amit az FIA is használt, tisztán kivehető volt, hogy elhagytam a pályát.”

    Norris hozzátetette: nem volt érdemes ellenkezniük:

    „Ha egyszer kint vagy, akkor kint vagy. Ennyire egyszerű. Stroll-lal mentem fel egy másik incidens miatt, akkor néztem meg. Az teszi olyan trükkössé azt a kanyart, hogy a kavicsos rész előtt még van úgy 10 centiméternyi aszfalt, amit nem használhatsz. Bizonyos helyzetekben könnyű azt mondani, hogy a kavicságy a határ, így mindenki addig mehet el. Viszont ha ott kimész, akkor repül a büntetés. Egész szezonban az volt a szabály, hogy a fehér vonal a határ, és én nem tartottam ott az autóm.”

  • Norris már maga mögött hagyta Miamit és előre tekint

    Norris már maga mögött hagyta Miamit és előre tekint

    Lando Norris a Spanyol Nagydíjon ismét bizonyítana.

    Miamiban a McLaren nem nyújtott erős teljesítményt. A futamon a brit pilóta ütközött Pierre Gaslyval, míg Daniel Ricciardo nem szerzett pontot. A fejlesztésekkel felpakolt wokingi istálló viszont nagy reményekkel utazik Barcelonába.

    A Miamiban történt kudarcot a 22 éves pilóta már maga mögött hagyta, és már az új kihívásokra fókuszál.

    „Alig várom már, hogy visszatérjünk Európába, és Barcelonában versenyezzünk a hétvégén. A Miamiban történteket magam mögött hagytam, és teljes mértékben a következő futamra koncentrálok. Miami megmutatta milyen hosszú és nehéz út áll még előttünk ahhoz, hogy ismét az élmezőnybe kerüljünk. Fontos, hogy addig is optimisták maradjunk.” – nyilatkozta Norris.

  • Leclerc volt a leggyorsabb, miközben „hamvaiból támadt fel” a Mercedes

    Leclerc volt a leggyorsabb, miközben „hamvaiból támadt fel” a Mercedes

    Charles Leclerc volt a leggyorsabb a Spanyol Nagydíj második szabadedzésén, a második legjobb időt George Russell autózta, míg a harmadik Lewis Hamilton lett.

    Az edzés elején a mezőny fele azonnal kiment a versenyzésre kijelölt aszfaltcsíkra, hogy minél előbb folytassák a felkészülést.

    Az első mérvadó időt Max Verstappen pakolta le a közepeskeverékű abroncsokon. Őt a két Ferrari követte Carlos Sainz és Charles Leclerc sorrendben. A Mercedes mögéjük ugrott fel, George Russell ideiglenesen elfoglalta a negyedik, míg Lewis Hamilton az ötödik helyet.

    Az Aston Martin az átalakított autójával továbbra is „tesztre” használta a gyakorlást, míg Lando Norris hordott egy kis kavicsot a pályára.

    Valtteri Bottas átalakított Alfa Romeója nem sokáig bírta az iramot. A finn versenyző autója megállt a pálya szélén, így előkerült a sárga zászló is.

    Fél óra elteltével Charles Leclerc áll az élen, George Russell és Carlos Sainz előtt. Max Verstappen visszacsúszott a negyedik helyre, míg mögötte Fernando Alonso, Sergio Pérez, Sebastian Vettel, Esteban Ocon, Mick Schumacher és Pierre Gasly alkotta az első 10-et.

    Az AlphaTauri francia versenyzőjének a pedálokkal gyűltek meg a baja. A mezőny nagy része közben megtankolt autóval készült a versenyre. Lando Norris korán befejezte az edzést, mivel a korai időszakban átvágtatott a 9-es kanyar megemelt rázókövein. A McLaren szétszedte az autóját, hogy megnézzék a padlólemezen felült sérült-e valami.

    A Scuderia versenyzői korán kezdtek el panaszkodni az abroncsokra. Leclerc úgy fogalmazott, hogy „szétesik a gumi” alatta.

    A második szabadedzés utolsó perceiben nem történt változás, így Charles Leclerc ismét az élen végzett. Mögé meglepetésre a két Mercedes került (George Russell – Lewis Hamilton), míg Carlos Sainznak meg kellett elégednie a negyedik pozícióval. Max Verstappen ideje az 5. helyre volt elég, mögötte, Fernando Alonso, Sergio Pérez, Sebastian Vettel, Esteban Ocon és Mick Schumacher került be még az első 10-be.

    Pozíció Versenyző Csapat Legjobb köridő Időkülönbség Megtett kör
    1 Charles Leclerc Ferrari 1:19.670 28
    2 George Russell Mercedes 1:19.787 + 0.117 26
    3 Lewis Hamilton Mercedes 1:19.874 + 0.204 25
    4 Carlos Sainz Ferrari 1:19.990 + 0.320 30
    5 Max Verstappen Red Bull 1:20.006 + 0.336 27
    6 Fernando Alonso Alpine 1:20.203 + 0.533 25
    7 Sergio Pérez Red Bull 1:20.632 + 0.962 29
    8 Sebastian Vettel Aston Martin 1:20.703 + 1.033 30
    9 Esteban Ocon Alpine 1:20.745 + 1.075 26
    10 Mick Schumacher Haas 1:20.757 + 1.087 24
    11 Pierre Gasly AlphaTauri 1:20.917 + 1.247 27
    12 Kevin Magnussen Haas 1:21.013 + 1.343 24
    13 Lance Stroll Aston Martin 1:21.249 + 1.579 31
    14 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:21.285 + 1.615 28
    15 Daniel Ricciardo McLaren 1:21.385 + 1.715 21
    16 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:21.828 + 2.158 3
    17 Guanyu Zhou Alfa Romeo 1:21.866 + 2.196 29
    18 Alexander Albon Williams 1:22.319 + 2.649 30
    19 Nicholas Latifi Williams 1:23.197 + 3.527 24
    20 Lando Norris McLaren 1:23.388 + 3.718 6
  • Ickx: Hamiltonra már „vadászik” az új generáció

    Ickx: Hamiltonra már „vadászik” az új generáció

    Jacky Ickx szerint az új generáció már vadászik Lewis Hamiltonra.

    A hétszeres világbajnok nemcsak az autójával küzd, hanem csapattársával is. Honfitársának ugyanis jobban jött ki a lépés az elmúlt versenyeken, így több pontot gyűjtött a 37 éves versenyzőnél.

    Mindemellett az idősebbik brit még „háborúba” is keveredett az FIA-val. Monacóig adtak haladékot a pilótáknak az ékszerek eltávolítására. Aki viszont a hercegségben is viseli autójában a fémtárgyakat, az komoly büntetésre számíthat.

    „Nem engedhetsz meg valamit nekik, csak azért mert a barátaid. Egy szabálynak mindenkire kell vonatkoznia, és kész.” – magyarázta Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke.

    Ickx azonban úgy véli, hogy Hamiltonnak másra kellene fókuszálnia. Az új generáció tagjai már üldözőbe vették őt, és könnyen a helyét követelhetik.

    „Ha már túl vagy a csúcson, akkor nem tudsz legyőzni egy Max Verstappent, Charles Leclerc-t és egy Lando Norrist. Versenyzőként a legmagasabb szintre próbálsz felkerülni, majd ha ezt sikerült elérned, akkor megpróbálod megtartani azt a szintet. Viszont ha már nem tudod fenntartani, akkor nagyon gyorsan elmúlik minden. Sokkal gyorsabban, mint amilyen ütemben felfejlődtél.”

    A belga ex-versenyző szerint a hétszeres világbajnok karrierje még nem feltétlenül ért véget:

    „Az jó dolog, hogy még mindig versenyezni akar. Rengeteg rajongója van, sokan követik őt. Még nyerhet néhány futamot, de kifut az időből. Nagyon vadászik már rá az új generáció. Láttátok mennyire ki voltak merülve Miami után? Néha azt lehet hallani, hogy könnyű nyerni, de ez nem igaz. Mindig ébernek kell lenned.”

  • A Miami Nagydíj vezére elismerte a sokkoló pénzügyi veszteségüket

    A Miami Nagydíj vezére elismerte a sokkoló pénzügyi veszteségüket

    Tom Garfinkel, a verseny vezetője elismeri, hogy az egyébként népszerű és hírességekkel teletűzdelt első Miami Nagydíj igazából veszteséges volt. Sőt, azt állítja, a veszteségek nagyobbak voltak, mint amire számítottak, annak ellenére, hogy nem bánta meg, hogy komoly összegeket költött arra, hogy az új utcai verseny felkerüljön a térképre. Garfinkelt, aki a Miami Dolphins és a Hard Rock Stadion főnöke is egyben, a német Sky kérdezte:

    „Ha hat hónappal ezelőtt megkérdeztek volna, arra számítottam volna, hogy az esemény pénzt hoz, tekintve, a bevételek alakulását. Ugyanakkor ha megnézzük a kiadásokat, akkor idén nem fogunk pénzt keresni.”

    Elismeri, hogy ez egy mélyütés, de ragaszkodik hozzá, hogy semmiképpen sem veszélyezteti Miami új, egy évtizedre garantált helyét a Forma-1-es versenynaptárban.

    Garfinkel, megindokolta az olyan vad kiadásokat is, mint például a sokat emlegetett kamu-kikötő:

    „Nagyon fontos volt nekünk, hogy egy nagyszerű eseményt adjunk. A költségek messze felülmúlták a várakozásainkat, de ez azért volt, mert mindent megtettünk a Forma-1 márka és az általunk képviselni kívánt eseménytípus fejlesztése érdekében”.

    A rendezvény valójában háromnapos teltház volt, így a jövőre nézve Garfinkel a pálya 87 500 fős maximális befogadóképességét lehetőség szerint minimum 100 000-re szeretné bővíteni.

    A verseny utáni „másnaposságra” is reagált, miután több versenyző is a pálya elrendezésének minőségét és különösen az aszfaltburkolatot, – amelyet Lando Norris egyenesen „szarnak” nevezett -, kritizálta. Ezt elismerte Garfinkel:

    „Rengeteg olyan dolog van, amiből tanulhatunk, és amit jobban csinálhatunk, azonban vannak olyan dolgok is, amelyek nagyon jól mentek. A visszajelzések igen pozitívak voltak a csapatok, a versenyzők, a Forma-1 és az FIA részéről.”

  • A McLaren versenyzői beszámoltak szállodai randalírozásaikról

    A McLaren versenyzői beszámoltak szállodai randalírozásaikról

    Daniel Ricciardo elárulta, hogy a Forma-1-es playboy-életmódot a végletekig kiélvezi és bevallotta, hogy „az egész padlót” teleszemetelte egy hotelben, ahol megszállt.

    Az ausztrál versenyző a múlt hétvégi Miami Nagydíj előtt megrendezett Hilton x McLaren partin tartott beszélgetésen osztotta meg csapattársával, Lance Norrisszal a szállodai éjszakák élményeit.

    „Úgy értem, nem pusztán feldúltam a szobát, hanem az egész padlót (teleszemetelte)” – mondta Ricciardo a New York Postnak.

    Norris, aki a 2021-es F1-es versenyzői tabellán a hatodik helyen végzett, elmondta, hogy a 2019-es debütáló szezonja emlékezetes volt, amikor a McLaren-csapat egy egész Hilton hotel emeletét elfoglalta az ünneplés miatt.

    „Kitessékeltek minket a medencéből. Rendetlenkedtünk a medencében, és mindenkit, nem csak engem, kivágtak onnan… felmentünk a szobákba, és egy jó kis bulit tartottunk” – mondta Norris.

    „Elnézést kérek, ha bárkit is megzavartunkk… jó móka volt.”

    Ricciardo megköszönte a Hiltonnak a McLarenhez való hűségét, a szállodalánc ugyanis 2005 óta szállásolja el a csapat versenyzőit.

    „Ők nagyon jól tudnak segíteni abban, hogy friss maradjak a versenynapon” – mondta Ricciardo.

    „Nagyon gyorsak és hatékonyak abban, hogy a büdös, koszos ruhákat tisztán és csodálatosan hozzák vissza.”

    Ricciardo az ESPN-nek arról is nyilatkozott, hogy az ideje lejár az F1-ben. Jelenleg ő a negyedik legidősebb a mezőnyben Fernando Alonso, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel után.

    „Határozottan a második részében vagyok már [a karrieremnek]. Most nem tudnám megmondani, hogy három év, vagy öt év, mindegy is, de tisztában vagyok vele, hogy nem tudom elképzelni magam 40 évesen” – mondta Ricciardo.

    Ebben a szezonban Ricciardo eddigi legjobb helyezése a hatodik hely volt az áprilisi Ausztrál Nagydíjon. Jelenleg 11 ponttal a 11. helyen áll a versenyzői tabellán, 24 ponttal lemaradva Norris mögött.

  • Norris szerint még az Alfa Romeo is jobb náluk

    Norris szerint még az Alfa Romeo is jobb náluk

    Lando Norris úgy véli, az erősorrendben jelenleg az Alfa Romeo és a Mercedes mögött állnak.

    A McLaren idei teljesítménye elég pályafüggő. Ausztráliában mindkét autó pontot szerzett, míg Imolában a dobogó harmadik fokára is felfért a brit pilóta, ám Miamiban ismét szenvedtek. A 22 éves versenyző Pierre Gaslyval ütközött össze, míg az ausztrál nem szerzett pontot.

    A konstruktőri listán tartja a negyedik helyet a wokingi istálló, ám Norris fél szemmel már az Alfa Romeót figyeli. Meglátásai szerint a svájci alakulat jobb autóval rendelkezik:

    „A Mercedes és az Alfa Romeo mögött vagyunk. Viszont az AlphaTaurival és az Alpine-nal kapcsolatban jól állunk. A Haas is valahol ebben a régióban található. Elég szoros a helyzet. Nincs rossz versenytempónk, ám egy kicsit több kell ahhoz, hogy felvegyük a versenyt a Mercedesszel és a többi előttünk lévővel. Ha ez sikerül, akkor boldogok lehetünk.” – nyilatkozta Norris.

    Imolában a McLaren bizonyult jobbnak, ám Miamiban fordult a kocka és a csillagosok kerültek előrébb. A brit pilóta szerint már pénteken számoltak ezzel:

    „Miamiban sok lassú kanyar van, és a Mercedes autói viselkednek a legjobban ott. Az első naptól kezdve jók voltak azokon a szakaszokon. Úgy vélem, ezen a hétvégén rájöttek arra, hogyan tudnak még több potenciált kihozni a versenygépükből. Ez évek óta így megy a Forma-1-ben. Néha a te autód illik a pályához, néha pedig egy másik autónak jobban fekszik.”