Lando Norris csak részben érti, miért szenved Daniel Ricciardo annyira az autójával.
Az ausztrál versenyző 2021-ben csatlakozott a wokingi istállóhoz. Monzai győzelmét leszámítva viszont nem hozta a hozzá fűzött reményeket, sőt rendre alul marad csapattársával szemben.
A paddockban már azt találgatják kit tehet majd a csapat a 32 éves versenyző helyére, míg Ricciardo váltig állítja, hogy 2023-ban még biztos marad az istálló része.
A brit pilóta részben érti miért szenved csapattársa. Ugyanakkor Norris hozzátette, Ricciardo meg tudja oldani a gondjait.
„Bizonyos részeit értem. Ugyanakkor én első sorban magamra koncentrálok, és ennyi. Bármennyire is szeretnék tanácsokat adni és segíteni neki, nem azért vagyok a pályán. Néhány dolgot megértek, néhány dolgot nem.” – magyarázta Norris.
A 22 éves versenyző szerint az idei autókkal még nehezebb a helyzet, így kulcsfontosságú vált az, hogy minél gyorsabban alkalmazkodjanak.
„Az első teszteken nehezebb dolgom volt, mint Danielnek (Ricciardo). Több problémám is akadt a vezetési stílusom miatt. Úgy éreztem, rengeteget kell tanulnom és alkalmazkodnom.” – magyarázta Norris.
Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke abban bízik, hogy az Osztrák Nagydíjon meghibásodó motort még meg tudják menteni.
Lando Norris az első szabadedzésnagy részét a boxban töltötte, mivel meghibásodott a Mercedes erőforrás az autójában. Egy már használt hajtásláncot szerelt be neki a csapat, így attól tartanak, hogy a egy negyedik motort is elő kell venniük.
A brit versenyző autójában a harmadik erőforrás ment tönkre, így ha újat kell tenni a versenygépébe, akkor büntetés is várja a pilótát.
„Az erőforrás, ami Lando (Norris) autójában meghibásodott, egy teljesen új egység volt. Az volt a harmadik hajtáslánc. A Mercedes központjában már vizsgálják a motort, és remélhetőleg helyre lehet állítani azt. Ha ez sikerül, akkor jobb helyzetben leszünk.” – nyilatkozta a McLaren csapatfőnöke.
Norris a használt motorral ügyesen vitézkedett, mivel a hetedik helyet szerezte meg a futamon:
„Természetesen nem volt ideális a helyzet, hiszen egy régebbi egységet kellett használnunk. A teljesítmény viszont csökken, ha több kilométer van már az erőforrásban. Ám még így is sikerült elérnünk egy jó eredményt.” -tette hozzá Seidl.
Hiába fektetett le az FIA világos szabályokat az év elején, az Osztrák Nagydíj után többeknek nem tetszett, hogy milyen szigorúan felügyelték a pályaelhagyást. Max Verstappen szerint a jelenlegi helyzet nem vet jó fényt a sportágra, a versenyigazgatóknak pedig inkább együtt kellene működnie a pilótákkal ahelyett, hogy makacsul ragaszkodnak a saját álláspontjukhoz.
Noha az év elején Niels Wittich, az F1 idei szezontól kinevezett egyik új versenyigazgatója egyszerűsített a pálya határaira vonatkozó szabályokon, és bevezette, hogy ezentúl helyszíntől és kanyartól függetlenül mindenhol a fehér vonalak képezik majd a határokat – és azok négy kerékkel történő átvágása lesz szabálytalan –, az Osztrák Nagydíj után mégis többen panaszkodtak arra, hogy nem minden esetben jó a jelenlegi szisztéma.
Aki nézte a Red Bull Ringen zajló versenyt, bizonyára emlékszik rá, hogy szinte percenként fevillant a felirat a képernyőn arról, hogy éppen kit figyelmeztettek, majd később arról, hogy kit büntettek pályaszélesítésért. Az FIA összesen 43 szabálysértést jegyzett a 71 körös viadal során, 5 másodperces időbüntetést (három kihágás után jött a büntetés) pedig Lando Norris, Pierre Gasly, Sebastian Vettel és Guanyu Zhou kapott.
Max Verstappen megúszta, a verseny utáni hivatalos sajtótájékoztatón azonban így is felszólalt a téma kapcsán, és elmondta, ez a helyzet szerinte rossz fényt vet az F1-re.
„Szerintem inkább a pilótákkal való együttműködésen kellene legyen a hangsúly ahelyett, hogy makacsul ragaszkodsz az álláspontodhoz – szúrt oda a versenyigazgatóknak arra reagálva, hogy George Russell szerint az F1-nek vissza kellene térnie az egy versenyigazgatós rendszerhez. – Mi mindenki számára jobbá akarjuk tenni a helyzetet, és nem csak magunkért harcolunk. Mi, pilóták egymás között jókat szoktunk beszélgetni és szerintem a legtöbb dologban többé-kevésbé egyetértünk, miközben természetesen mindenkinek megvan a saját véleménye az egyes dolgokról.”
Az utolsó kanyarban többször előfordult, hogy a pilóták mind a négy kerékkel elhagyták a pályát Fotó: Joerg Mitter / Red Bull Content Pool
„De a pálya határok… Szerintem a pálya határairól folytatott vita ezen a hétvégén kisebb vicc volt, és nemcsak az F1-ben, hanem az F2-ben és az F3-ban is” – utalt a holland arra, hogy az F2-ben például Roberto Merhi pályaszélesítésért kapott 5 másodperces büntetés miatt nem örökölte meg az egyéb büntetések miatt máskülönben neki járó győzelmet.
„Kívülről könnyű azt mondani, hogy »a fehér vonalon belül kell maradnod.« Nagyon egyszerűnek hangzik, de nem az, mert amikor ennyire gyorsan mész át egy kanyaron, amelyek közül némelyik kissé beláthatatlan, az autó pedig kissé alulkormányzottá válik, mert kopnak a gumik, akkor nagyon könnyű átszelni a fehér vonalat – fejtegette Verstappen. – De ezzel valóban időt nyerünk? Talán igen, talán nem… És őszintén szólva mindössze két-három kanyarban lehet egy kicsit szélesebben menni. Nem gondolom, hogy azt kellene csinálni, hogy »egy milliméterrel átszelted, ez büntetés«. Akkor tegyenek oda falat, vagy kavicságyat. Mint például a hatos kanyar kijáratán. Szerintem az remek megoldás, mert ott kavics van, és magadat bünteted, ha szélesre futsz.”
„Meg kell vizsgálnunk ezeket a dolgokat, és hogy miként tehetnénk jobbá azokat, mert a felügyelőknek és a pálya határainak betartását ellenőrzőknek [is ez az érdeke]. Szinte lehetetlen ellenőrizni ezt, mert minden autóra rá kell állítani egy embert a teljes versenyre, hogy az összes körben nézze, átszeli-e a fehér vonalat. Legalábbis ezen a pályán. Egyes helyeken természetes módon jön a büntetés azzal, hogy kicsit szélesítve is megcsíped a kavicságyat.”
„Az ilyen dolgok a sportágra sem vetnek jó fényt, és ez csak az egyik része. A másik a versenyhelyzetek és hasonlók megítélése. Biztosan tudunk ennél jobbat, és szerintem dolgozni fogunk rajta, megpróbálva javítani a helyzeten” – zárta mondandóját a címvédő.
Verstappenétől némileg eltérő álláspontot fogalmazott meg Lando Norris, aki egyetértett azzal, hogy az utolsó két kanyarban büntettek, de ő is kiemelte, hogy nem minden esetben kellene a fehér vonalat nézni.
Norris elfogadta, hogy az utolsó előtti (a képen) és az utolsó kanyarban a fehér vonal jelentette a határt Fotó: McLaren
„Ez mindenkinek ugyanaz. Az utolsó két kanyar kapcsán teljesen megértem a dolgot. Nehéz megítélni annál a tempónál, amivel megyünk, de ha ott szélesre mész, akkor előnyt szerzel. Az idegesítő az volt, hogy az egyes kanyarban is megszegtem a szabályt, miközben blokkoltam az első kereket, a kijáraton rámentem a hurka kerékvetőre, és a hármas kanyarig nagyjából egy másodpercet veszítettem. Épp eleget bűnhődtem emiatt” – nyilatkozta a McLaren versenyzője.
„Néhány esetben kissé buta a szabály, de ilyen az élet. Mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mi csak következetességet akartunk. Persze frusztráló, amikor az ember az autóban ül. A legrosszabb a hatos kanyarban volt. Mondjuk, hogy két méter széles az autó, a fehér vonaltól a kavicsig pedig volt nagyjából két méter és öt centiméter. Viszont, ha öt centinél közelebb mentél a kavicságyhoz, az már büntetést ért. Ez szerintem butaság.”
„Kissé bután néz ki, hogy egy centiméterrel lemegyünk a pályáról, és öt másodperces büntetést kapunk érte – tette hozzá a közvetlenük Norris előtt, a 6. helyen záró Mick Schumacher. – A legtöbb esetben nem is nyerünk időt, ami még rosszabbé teszi az egészet. Beszélni kell erről, és meg kell néznünk, hogy javíthatjuk-e a helyzetet a következő futamig, mert Paul Ricardon ez szerintem különösen nagy probléma lesz.”
Az egyes kanyar kijáratán a hurka kerékvető amúgy is megbüntette azt, aki nem maradt a fehér vonalon belül Fotó: McLaren
Az FIA az Osztrák Nagydíj után egyelőre továbbra is azt hangsúlyozta, hogy az idén az összes versenyen a fehér vonalak jelentették a pálya határait.
„Minden pályán a fehér vonal határozza meg a pálya szélét. Ezt a pilótákkal és a csapatokkal folytatott párbeszéd után vezették be, hogy növeljék a következetességet, és egyértelműbb legyen a helyzet a versenyzőknek és a szurkolóknak. A versenyen kiosztott büntetések száma arányos azzal, hogy a versenyzők hányszor sértették meg a sportszabályzat 33.3-as cikkelyét. A futam során a pilóták két alkalommal szelhették át négy kerékkel a fehér vonalat, a harmadikért fekete-fehér zászlós figyelmeztetést kaptak, az ezt követő kihágásokat pedig jelentettük a felügyelőknek” – írták.
Az Osztrák Nagydíjon történt események fényében sok vita alakult ki arról, hogy a nem megfelelően viselkedő szurkolókat hogyan kellene büntetni. Lando Norris is elmondta a véleményét a kérdésről. Úgy véli, hogy a visszaélő szurkolókat ideiglenesen el kellene tiltani a jövőbeni Forma-1-es események látogatásától.
Az Osztrák Nagydíjat beárnyékolták a hétvégén a nem megfelelő szurkolói viselkedésről szóló panaszok. A közösségi médiában a lelátókon és a szurkolói zónákban tanúsított bántalmazó viselkedésről szóló beszámolók terjedtek el, amelyekről a Forma-1, a szervezők és a versenyzők is értesültek és elítélték.
Az F1 megígérte, hogy együttműködik a szervezőkkel és a biztonsági személyzettel az ügy alapos kivizsgálása érdekében.
Lewis Hamilton, Max Verstappen és Sebastian Vettel is hangsúlyozta, hogy ez a fajta rajongói „kultúra” elfogadhatatlan. Hamilton komolyabb fellépést vár az F1 részéről, Verstappen korlátozná az alkoholfogyasztást a nézők körében, míg Vettel egy életre eltiltaná a versenyek látogatásától az abuzáló nézőket.
Norris elzárkózott attól, hogy egész életre szóló eltiltást javasoljon, de úgy véli, hogy az eltiltás alapvetően jó megoldás lenne.
„Természetesen nem akarjuk ezt [a szurkolói bántalmazó viselkedést]. Nem gondoljuk, hogy ez a módja ennek, és nem elfogadható, különösen a Forma-1-ben nem, ahol egy nagyszerű show-t akarsz létrehozni, és ahol inspirálni akarod az embereket” – idézte Norrist a RacingNews365.com.
„Szerintem az első dolog, amit tenni lehet, hogy ha rajtakapnak, hogy ilyesmit csinálsz, akkor talán egy évre eltiltanak a versenyekre való kijárásról, vagy valami ilyesmi.”
„Soha nem akarod, hogy ez megtörténjen, különösen akkor, amikor a szurkolók nagyjából a fő okai annak, hogy az egész sportág él és működik minden hétvégén.”
„Ha valaki valami rosszat tesz, egyszerűen zárjuk ki egy időre.”
Precedenst kell teremteni
Norris azonban korrekt módon elhatárolódik attól is, hogy a bántalmazó viselkedést tanusítókkal azonosítsa a több ezer rendes szurkolót is, ehelyett azzal érvelt, hogy a probléma az egyénekkel van, akik azt hiszik, hogy tetteik büntetlenül maradnak.
„Szerintem sok embert a világon egyszerűen ez nem érdekel, ami probléma. Nem törődnek azzal, hogy mit mondanak, és nincs elég következmény az életükben” – tette hozzá Norris.
„Egyszerűen több következményre van szükség, és remélhetőleg ez megtanítja az embereknek a leckét, de ha csak kiírják egy táblára, hogy ‘ne tedd ezt, ne tedd azt’, az nem akadályozza meg őket abban, hogy megtegyék, mert nem ez a következmény.”
Pletykák szerint Sebastian Vettel és Alex Albon is rajta van a McLaren listáján.
Carlos Sainz 2020-ban fogadta el a Ferrari ajánlatát, így a wokingiaknak egy új versenyzőt kellett találniuk Lando Norris mellé. Korábban már tárgyaltak Daniel Ricciardóval, ám a Red Bulltól elszakadó ausztrál akkor a Renault-ot választotta helyettük. 2021-ben végül a pilóta mégis a brit istállónál kötött ki. A 32 éves versenyző viszont nem tudta felvenni a ritmust új csapatánál. Míg Lando Norris a dobogós helyezéseket gyűjtötte, addig Ricciardo küszködött az új autójával.
Ugyan monzai futamgyőzelmével megtörte némileg a jeget, ám azóta nem villant meg az ausztrál tudása és tehetsége.
Már az év elején is pletykálták a paddockban, hogy a McLaren megválik Ricciardótól, ám Zak Brown nemrég biztosította a sajtót arról, hogy ők 2023-ig nem lépnek. Ám az amerikai vezető nem tisztázta le, hogy a cégcsoport melyik csapatnál fog maradni az ausztrál. Akár még az Indycarba is áthelyezhetik a versenyzőt. Ugyanakkor a brit istálló azzal is számol, hogy Ricciardo akasztja szögre a sisakot, így alternatívákat keresnek a helyére.
Colton Herta a napokban teszteli Portugáliában az MCL35M-ös versenygépet, ugyanis a brit alakulat kíváncsi az amerikai képességeire.
„Colton Herta már bizonyított az Indycarban. Kíváncsiak vagyunk arra, hogyan tud alkalmazkodni egy F1-es autóban” – magyarázta Andreas Seidl.
A BBC.com és a The Raceinformációi szerint nemcsak Herta pályázik az ausztrál ülésére. Sebastian Vettel, Alex Albon és Oscar Piastri nevét is bedobták a kalapba.
Vettel jövője még bizonytalan
A négyszeres világbajnok többször elmondta, még nem döntött jövőjéről. Idén lejár a szerződése, de az Aston Martin nagyon szeretné megtartani a versenyzőt. Ám a teljesítményük miatt már nem olyan kecsegtető a német pilóta számára az alakulat. A paddockban azt pletykálják, hogy visszavonulása előtt még a McLarenbe igazolhat.
Mi lesz a Williamsnél?
A szezon közepén már szárnyra kaptak olyan híresztelések, amik szerint Nicholas Latifitől megválik a csapat, és Oscar Piastrinak adnak lehetőséget. Ám az Alpine és a McLaren szerződése miatt akár a McLarennél is lehet esélye. Mivel Fernando Alonso maradni akar, és Esteban Oconnak érvényes szerződése van 2024-ig, a franciáknál nincs hely az ausztrál pilótának. Ám a legújabb értesülések szerint Albon is átülhet a McLarenbe, így Piastri az ő helyét is megörökölheti
A Silverstone-ban látott kerék a kerék elleni csaták több versenyzőben is kérdéseket vetettek fel, de voltak olyanok is, akiket hiába szorítottak le a bukótérbe, szerintük ez nem más, mint kemény versenyzés.
A Brit Nagydíj volt az idén az első olyan verseny, amelyen az élmezőnyben is több alkalommal láthattunk példát a 2022-es szezon elején bevezetett új irányelvek alkalmazására. Mint azt korábban megírtuk, ezek az új szabályok szolgálnak magyarázatul arra, hogy miért nem büntettek meg senkit Silverstone-ban a másikat a pályáról leszorító versenyzők közül.
Noha a felügyelők által még csak nem is vizsgált ilyen esetek az irányelvek alapján egyértelműnek tűnnek, mégis akadnak, akik továbbra sem értik, hogy mi szabályos, és mi nem. Közéjük tartozik Mick Schumacher, aki a verseny utolsó körében kétszer is megpróbálta megelőzni Max Verstappent. Előbb a Brooklands-kanyarban, külső íven próbálkozott, de a holland kiterelte őt a bukótérbe, majd az utolsó kanyarban is megkísérelt bebújni – ezúttal belülről – a Red Bull mellé, de a címvédő itt sem hagyott neki helyet, így a német inkább elvette a gázt.
„Tudomásom szerint az év elején változtak a szabályok, és amint két autó egymás mellé kerül, helyet kell hagyni – nyilatkozta Ausztriában Schumacher. – Ebben az esetben viszont nem ez történt, úgyhogy erről beszélnünk kell, hogy lássuk, mi volt a felügyelők és a versenyirányítás megközelítése.”
„Tudtam, hogy [Verstappen] nem fog helyet hagyni, de mondom, tisztában voltam az év elején történt szabályváltozással és annak következményivel. Hogy [a Verstappen elleni esetnek] nem volt következménye, nyilván azt jelenti, hogy ismét változtak a szabályok, és ha ilyesmi történik, akkor annak oda-vissza rendben kell lennie.”
„Igen, ez ugyanaz volt, úgyhogy kétszer is megtörtént – utalt a második esetre Schumacher. – De azon a versenyen néhány alkalommal előfordult, azt hiszem Checo és Lewis, valamint a verseny elején Lewis és Charles között is. Ezt tisztázni kell, hogy lássuk, mi megengedett, és mi nem.”
Schumacher értetlenkedése az idénre bevezetett irányelvek alapján ugyanakkor nem igazán érthető, azok ugyanis kimondják, hogy kívülről előzésnél a kanyarcsúcspontig az előzött fél elé kell kerülni ahhoz, hogy a támadó félnek helyet kelljen hagyni, míg belülről előzésnél elég a kanyarcsúcspontig a másik autó mellé érni az első kerékkel. Schumacher és Verstappen csatájánál egyik feltétel sem teljesült, így a holland jogosan gondolta úgy, hogy az övé a kanyar.
Fotó: Andy Hone / LAT Images / Haas
Nem Schumacher volt azonban az egyetlen, aki szerint további tisztázás kell, például a Silverstone-ban vitás esetbe nem keveredő Lando Norris szerint sem ártana tovább egyértelműsíteni a szabályokat. „Biztos vagyok benne, hogy beszélni fogunk erről a versenyzői eligazításon. Tavaly büntetést kaptam [Ausztriában], miközben Pérez félig mellettem volt. Elég sok helyet hagytam, mégis megbüntettek. És amikor pontosan ugyanez történt [múlt hétvégén] mondjuk Max-szal, és ő nem kapott büntetést, az kemény. Továbbra sem annyira egyértelmű a helyzet, mint szeretném, vagy annyira világos a következetesség terén minden egyes hétvégén.”
„Mindenki kicsit úgy van vele, hogy »megúszhatjuk ezt, vagy sem?« És utána az ember rosszul érzi magát, amikor nem, mert úgy érzi, hogy sok más hasonló eset is történt” – magyarázta a McLaren versenyzője.
Nem minden “kárvallott” panaszkodott
Schumacher kritikáját hallva mondhatnánk, hogy mindez érthető, hiszen Verstappen ellen ő volt a szenvedő fél, és a versenyzőkre jellemző, hogy amikor ők húzzák a rövidebbet, akkor panaszkodnak. A Sergio Pérez által a Village-kanyar bukóterébe terelt Lewis Hamilton szerint azonban „remek csatát vívtunk, én is pontosan azt tettem volna, amit Checo. Ez jó versenyzés volt.”
Hasonlóan vélekedett a Verstappen által a Brooklands bukóterébe szorított Charles Leclerc is. „Szerintem semmi olyasmi nem történt, ami átlépte volna a határt. Kemény versenyzés volt, de igazán élveztem. Alkothatunk minden helyzetre szabályt, de az katasztrófa lenne, ezért olykor csak hagyni kell zajlani a show-t. Szerintem jól kezeltük a helyzetet, ami nem volt könnyű, de mindannyian a határokon belül játszottunk.”
„Szerintem ez jó szabály, és eléggé világos – csatlakozott Hamiltonhoz és Leclerc-hez George Russell. – Nyilván kemény, de igazságos versenyzést akarunk. Ha visszamegyünk a gokartos évekig, ott is az volt, hogy amennyiben te vagy belül és tiéd a kanyar, a kanyarcsúcsponttól a kijáratig jogodban áll azt tenni, amit akarsz, ha már teljesen bebújtál belül. Versenyhelyzetben mindig nehéz lesz rendesen megítélni a dolgokat, de szerintem most már jól kijelölt határok vannak, amelyek mentén versenyezhetünk.”
Hamilton és Leclerc nem panaszkodott Fotó: LAT Images/Mercedes AMG Petronas
Silverstone-ban Sebastian Vettel is leszorítás áldozata lett, amikor a biztonsági autós újraindítás után Max Verstappen megelőzte őt a The Loopban. A négyszeres világbajnok elismerte, hogy szorosabb csata esetén talán bosszantotta volna, hogy a holland a kerékvetőre terelte, de ő is kiállt a kemény versenyzés mellet.
„Gyorsabb volt nálam, ezért nem aggódtam túlságosan, vagy nem voltam mérges, mert tudtam, hogy mindenképpen meg fog előzni. Hogy mi lett volna, ha hibázok, és csak az az apró esélye lett volna az előzésre, azt nem tudom, akkor valószínűleg kicsit jobban foglalkoztatott volna, hogy kiterelt. De úgy gondolom, hogy ilyen a kemény versenyzés.”
Vettel arra is kitért, hogy a felügyelők még csak nem is vizsgáltak egyetlen esetet sem. „Nekünk kell lenni a legjobb bíráknak. Ha valakit leszorítunk, és tudjuk, hogy ez már túl sok volt, akkor fel kell készülnünk a büntetésre. Talán ezt olykor a felügyelők nem látják, aminek nem lenne szabad megtörténnie, de megesik. Amíg fair, még ha kemény is, a könyökünket kirakva és hasonlók, addig rendben van.”
„Mi, versenyzők azt kértük, hogy a dolgok legyenek feketék és fehérek – tette hozzá Lewis Hamilton. – Mondják meg, hogy ezt lehet, azt nem, és ne egy csomó tényezőtől függjön. Például az egyik dolog, amiről beszélünk, az a védekezés során történő legyezés. Mindig csak egy irányváltás engedélyezett, több nem. De továbbra is következetességet kell kérnünk, a legfontosabb a következetesség.”
Alonso továbbra is össze van zavarodva
És hogy ki az, aki szerint az FIA továbbra sem jeleskedik a következetesség terén? Természetesen a felügyelőket rendszerint előszeretettel kritizáló Fernando Alonso. A kétszeres világbajnok a jelek szerint ugyanakkor nem a letereléseken, hanem azon akadt fenn, hogy Leclerc többször is irányt váltott előtte védekezés közben, illetve Pérez megúszta, hogy az utolsó sikánban pályaelhagyás után előzte meg a monacóit.
Alonsónak nem minden tetszett abból, amit látott Fotó: Alpine
„Beszélünk kell – mondta a spanyol. – Nyilván, ha fej-fej mellett vagytok, és kiterelsz valakit a pályáról, abban különböző helyzetek és manőverek, különböző kanyarok fordulnak elő, és mindig nehéz ezeket megítélni. De azt mondták nekünk, hogy a fehér vonallal nagyon világosan fogják ezt szabályozni. Más dolgok, mint például a felügyelők döntései változhatnak pályánként vagy kanyaronként, de a fehér vonal nagyon világos lesz az idén. Silverstone-ban viszont nem volt az. Miami-ban elhagytam a pályát egy kanyarban, és szerintük előnyt szereztem. Most egyértelmű előnyszerzés történt, mert a következő kanyarban is harcban maradtál a belső vagy a külső íven, és nem történt büntetés. Úgyhogy nagyon össze vagyok zavarodva.”
Hogy világos legyen, Leclerc és Pérez fej-fej mellett érkeztek a jobbos Vale-kanyarba, majd a mexikói kifutott a bukótérbe, és onnan visszatérve Leclerc-t kergette le a Club kanyarban ugyanoda, majd ezzel egyidőben meg is előzte. Az új irányelveket nézve mondhatjuk, hogy Leclerc jogosan terelte őt le egy kanyarral korábban, Pérez viszont már csak azért tudott meccsben maradni, mert átvágott a bukótéren.
Hogy az Osztrák Nagydíjra lesz-e bármi változás, az leghamarabb a mai sprintversenyen derül ki, mindenesetre a Red Bull Ringen is lesz bőven előzés, így alighanem parázs csatákból és bukótérbe terelésből sem szenvedünk majd hiányt.
A McLaren versenyzője, Lando Norris elutasította azokat a felvetéseket, miszerint nem kellett volna ilyen hosszútávra szerződést kötnie a brit csapattal.
A 2022-es szezon előtt Norris új szerződést írt alá a McLarennel, amely legalább 2025 végéig szól. Még a McLaren korábbi versenyzője, a 2009-es bajnok Jenson Button is furcsállta, hogy Norris ilyen sokáig elkötelezte magát, hiszen nem tudhatja, hogy alakulnak majd a dolgok a jövőben.
A 22 éves versenyző azonban megerősítette, hogy ez csak spekuláció olyanoktól, akik nem ismerik a csapathoz fűződő kapcsolatát.
„Fogalmuk sincs róla! Nem tudom, miért… mindenki azt hiszi, hogy tudja, ‘biztosan ide mehetett volna, ezt is megtehette volna’” – mondta Norris a Sky Sportsnak.
„De a legtöbbször abszolút semmit sem tudnak, ezek az emberek mind ilyen következtetéseket vonnak le.”
Norris csapattársát, Daniel Ricciardót hozta fel példaként arra, hogy nem lehet csak úgy átugrani egy másik csapatba, ha a McLarennél nem éri el azt, amit szeretne, mert a csapatváltás nem egyszerű folyamat.
Ricciardónak is kellett néhány futam, mire beilleszkedett a Renault-nál 2019-ben, de gyorsan megbarátkozott az autóval. A McLarennél azonban eddig nem sikerült jól az alkalmazkodás.
Az ausztrál tavalyi monzai győzelme nem sokat tett azért, hogy elfedje azt a tényt, hogy nem mennek jól a dolgai, így nem biztos, hogy mindig a legbölcsebb megoldás az, ha egy versenyző csapatot vált.
„Jó csapat vesz körül, így tudjuk, hol és mikor akarok lenni, mit tud nekem nyújtani a csapat a jövőre nézve” – jelentette ki Norris.
„Mondjuk úgy, hogy inkább hosszú távon játszottam, mint rövid távon.”
„Én nem voltam ilyen helyzetben, szóval nehéz mások nevében beszélnem, de sok más versenyzőt látunk, nem csak Danielt, aki csapattól csapatig jár, és nyilvánvalóan nem könnyű csak úgy odamenni és legyökerezni.”
Noha épp nem esett az eső és száraz volt az aszfalt, hűvös időben kezdődött az Osztrák Nagydíj hétvégéje. A levegő mindössze 18 fokos volt, az aszfalt pedig 38 fokos volt az első szabadedzés kezdetén.
Az első körök után 1:07.720-as idővel Max Verstappen állt az élre, miközben Sergio Pérez „tesztelte” a kavicságyat a négyes kanyarban.
Mindenki közepes keverékű Pirelliken próbálkozott, miközben Gasly a szélre panaszkodott, ami kb 10-14 km/h-val fújt a pályán.
Még az edzés felénél sem jártunk, mikor Lando Norris rádión jelezte, hogy úgy érzékeli, valahol éghet a McLarenje. A csapat erre megkérte, hogy álljon félre. Az autó pálya széléről való eltávolításának idejére piros zászlóval megszakították a gyakorlást, az visszaszámláló óra azonban nem állt le.
28 perccel a vége előtt ismét piros zászlós fázis következett, míg a hetes kanyarnál „rendet nem tettek”, ugyanis a rázókő és a zöld festés közötti szigetelés(?) felvált.
15 perc volt hátra, mikor a folytatás elkezdődött. Mindeközben az eredményjelző élén továbbra is Verstappen szerepelt, de már 1:06.302-es idővel.
Nem sokkal később a Ricciardo visszahajtott a boxba, miután továbbra is probléma volt a DRS-sel. Az utolsó percekre azonban vissza tudott térni a pályára és elmondása szerint a probléma sikeresen megoldódott.
A gyakorláson Verstappen volt a legjobb, őt Leclerc, Russell és Pérez követte.
A hétvége a ma esti kvalifikációval folytatódik, ami 17:00-kor kezdődik majd.
Lando Norris is gratulált Carlos Sainznak az első győzelméhez.
A spanyol és a brit versenyző a McLarennél voltak csapattársak, majd miután a Ferrari nem hosszabbított szerződést Sebastian Vettellel, felkeresték a 27 évs pilótát. 2021-ben így Sainz már Leclerc mellett vitézkedett, míg Norris megkapta Daniel Ricciardót.
A két pilóta barátsága azonban töretlen maradt, így az első győzelmét ünneplő Sainznak Norris is gratulált:
„Nagyon örülök Carlos sikerének. Ideje volt már, hogy megnyerjen egy futamot. Nagyon boldog vagyok! Azzal a Ferrarival egy másodperccel gyorsabb nálam.” – nyilatkozta nevetve a McLaren versenyzője.
A fiatal brit pilóta Lewis Hamilton mellől rajtolt és sikerült is megelőznie pár kör erejéig a honfitársát. Ám a Mercedes versenyzője gyorsabb volt nála, így Norris feladni kényszerült a megszerzett pozíciót.
„Szép csatát vívtunk Lewisszal (Hamilton), de sajnos el kellett engednem őt. Bíznod kell ilyenkor az emberekben. Ha tisztelnek téged, és tisztában vannak az autók határaival, akkor mindig szórakoztatóak az ilyen csaták.”
Lando Norris elismerte, hogy teljesített már jobban is az időmérők során.
A brit versenyző a hazai nagydíján a 6. pozíciót szerezte meg az esős kvalifikáción. Míg csapattársa kiesett a Q2-ben, addig a 22 éves pilóta a Mercedesek körül mozgott. Ugyan Norris elégedett a pozíciójával, ám elismerte, teljesített már jobban.
„Összességében elégedett vagyok. Örülök annak, hogy az egyik Mercedest megelőztük, továbbá Hamiltontól sem voltunk olyan messze. Ő tudott javítani az utolsó körben, míg én elkövettem néhány hibát. Nem a legjobb munkát végeztem.” – nyilatkozta a McLaren versenyzője.
Norris ugyanakkor arra számít, hogy George Russell átugorja őt a futam elején.
„Arra számítok, hogy George (Russell) elég gyorsan el fog menni mellettem. Mi Fernandóval (Alonso) és (Guanyu) Zhouval versenyzünk majd, és talán kevésbé a Williamsszel. Fernando kemény ellenfél lesz, George-nak meg valószínűleg integethetek majd. Jó helyen álltunk a hétvégén, ami azért is meglepő, mert nem hoztunk fejlesztéseket a futamra. Sokan újításokkal álltak elő, szóval mi jó pozícióban vagyunk.”