Címke: Lando Norris

  • Verstappen úgy sejti, idővel Norris mindent ellop majd tőle

    Verstappen úgy sejti, idővel Norris mindent ellop majd tőle

    Lando Norris és a regnáló bajnok Max Verstappen helikopterrel, együtt utaztak haza Monacóba a Francia Nagydíjról, melyet egyébként a holland nyert.

    Közös útjukról Norris ki is posztolt pár fotót Instagramra, azzal a kommentárral, hogy „27 futamgyőzelem van köztünk ez után a nap után”.

    Norrisnak ugyanis még nem sikerült versenyt nyernie a Forma-1-ben, Verstappen pedig vasárnap a 27. diadalát aratta. 27 győzelméből hetet idén szerzett.

    A képek alá pedig ő is odakommentelt.

    „Be kell táraznom [trófeákból], mielőtt elkezded őket ellopni tőlem” – írta a holland, utalva arra, hogy amint győzelemre alkalmas autó lesz Norris alatt, minden bizonnyal sok futamgyőzelmet szerez majd ő is.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés

    Miután Norris, Verstappen, és utóbbi kedvese, Kelly landoltak Monacóban, Kelly kislánya, Penelopé nem csak édesanyjának örült meg, hanem szemmel láthatóan Norris is nagy kedvence. 😀

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Kelly Piquet Fan Page (@kellypiquetfanpage12) által megosztott bejegyzés

    A Racingline.hu-t is követheted Instagramon, TikTokon és Twitteren is.

  • Seidl kizártnak tartja, hogy Vettel a McLarenhez igazoljon

    Seidl kizártnak tartja, hogy Vettel a McLarenhez igazoljon

    Andreas Seidl elutasította azokat a spekulációkat, mely szerint Sebastian Vettel 2023-ra hirtelen a McLarenhez válthat.

    Ugyan a négyszeres világbajnok Vettel a Paul Ricardon elmondta, hogy a szerződési tárgyalások az Aston Martinnal már megkezdődtek, megkérdezték a pletykákról, amelyek őt a szenvedő Daniel Ricciardo ülésével hozzák összefüggésbe. A 35 éves pilóta elviccelte a dolgot:

    „Ismerek ott néhány arcot, de szerintem ez csak pletyka. Azt hiszem, hogy Lando Norrisnak van szerződése.”

    Miután Ricciardo már eloszlatta a McLarentől és potenciálisan a Forma-1-ből való távozásáról szóló híreket, pénteken megismételte, hogy a 2023-as szerződésének utolsó évében is kitart. Korábbi közösségi médiában tett nyilatkozatához hozzátette a Speed Week kérésére:

    „Ezzel akartam elmondani, hogy továbbra is rajtam múlik az, hogy mikor hagyom el a Forma-1-et. Annyi duma volt róla, annyi bizonytalanság, ezért fontos volt nekem, hogy tudassam az emberekkel – itt akarok lenni,”

    Az ausztrál pilóta csapatfőnöke a McLarennél, Seidl Franciaországban megerősítette ezt:

    „Szerződésünk van Daniellel a jövő évre. Tehát ott se legyenek kétségek.”

    A csapat fő menedzsere, Zak Brown hasonlóképp nyilatkozott nemrég Silverstone-ban, így arra a kérdésre, hogy a főnök szavai kőbe vannak-e vésve, Seidl így felelt az ntv-nek:

    „Igen, abszolút. Ahogy azt Daniel maga is állítja, nem titok, hogy idén nehéz dolga volt az új autóval, hogy megtalálja azt az utolsó százalékot, amit Lando rendszeresen megtalál. Ugyanakkor nagyon intenzíven dolgozik a wokingi csapattal a szimulátorban, hogy lássa, mit tud tenni, hogy megtalálja ezeket az utolsó százalékokat.”

    Ami pedig Vettelt illeti, hogy van-e esélye a narancssárga színű ülésre 2023-ban, Seidl kitartott az alábbiak mellett::

    „Ezt egyértelműen ki tudom zárni. Nagyon tisztelem őt, versenyzőként és emberként, de ennél többről szó sincs.”

    Seidl ugyanakkor elmondta, reméli, hogy Vettel az idei év után is a Forma-1-ben marad:

    „Mindenképpen ezt kívánom neki és a Forma-1 rajongóinak, de végül ezt magának és a csapatával kell megoldania.”

  • Káosz a konyhában: Norris és Ricciardo palacsintát készített

    Káosz a konyhában: Norris és Ricciardo palacsintát készített

    Lando Norris és Daniel Ricciardo palacsintát csinált a Francia Nagydíj tiszteletére.

    Újabb kihívás videóval örvendeztette meg a McLaren a rajongóit. Ezúttal a két versenyzőnek francia crêpe-t kellett készíteni (palacsinta). Természetesen kaotikus lett az eredmény. A brit versenyző egy fokkal jobban mozgott a rögtönzött konyhában, míg ausztrál csapattársának a főzőlappal és a serpenyővel is meggyűlt a baja.

    Tom Hauser, a csapat vendéglátó egységének vezetője értékelte a pilóták elkészült művét. A McLaren videójából kiderül, melyik versenyző alkotása sikerült jobban.

  • Élő adásban buktatta le Sainzot a brazil kommentátor?

    Élő adásban buktatta le Sainzot a brazil kommentátor?

    A brazil kommentátor élő adásban beszélt Carlos Sainz kalandjairól.

    A Monacói Nagydíj után Sergio Pérez került félreérthető helyzetbe, ugyanis a győzelmét ünneplő mexikói versenyzőt egy hölgy társaságában kapták lencsevégre. Ezen felül több pletyka is szárnyra kapott azzal a bizonyos bulival kapcsolatban.

    A Francia Nagydíj első szabadedzésén, egy ártatlan történettel kezdődött minden. Felipe Giaffone a gyakorlás alatt elmondta, hogy nemrég készítettek egy anyagot Lando Norrisszal. A brit versenyzőt első sorban arról kérdezték milyen szavakat tanult portugál barátnőjétől. A gondolatmenet azonban itt nem ért véget.

    A brazil kommentátor hozzátette, hogy ebben a témakörben a Ferrari spanyolja is jártas, hiszen Maria Fernanda Ackel Ganem (brazil modell) is taníthatott pár szót a pilótának. Tavaly a Brazil Nagydíj után Norris és Sainz kibérelt egy házat, hogy tovább élvezhessék az ország adta lehetőségeket. A golfozáson kívül „barátnőikre” is szakítottak időt. Mikor Giaffone-t szembesítették azzal, hogy a 27 éves versenyző a spanyol Isa Hernáezzel jár, meglepődött.

    Védelmében elmondta, hogy bizonyítékai vannak állításával kapcsolatban. Rubens Barrichello idén Monacóban tartott egy bulit, amire a kommentátor fia is hivatalos volt (a két család ugyanis baráti viszonyt ápol egymással). Az eseményen Sainz és Norris is megjelent, ám a spanyol a brazil „kedvesével” érezte jól magát.

    Ganem akkoriban közösségi médiás platformjain utalt arra, hogy a versenyzőkhöz köze van. Több képet is posztolt a hercegségből, valamint elutazott az Egyesült Királyságba is a két pilótával. Az eset óta viszont minden fiókját privátra állította.

    Az ügyet természetesen azonnal felkapta a Twitter. A rajongók egy része hisz a Giaffonenak, míg mások egyszerű pletykának titulálják az egész történetet.

  • Megkezdődött Vettel tárgyalása a szerződéshosszabbításáról

    Megkezdődött Vettel tárgyalása a szerződéshosszabbításáról

    Sebastian Vettel elárulta, hogy most kezdődnek meg a tárgyalások az Aston Martinnal egy új, 2023-as szerződésről. A silverstone-i székhelyű csapat egyértelművé tette, hogy szeretné megtartani a négyszeres világbajnokot, de a 35 éves Vettelt a McLarenhez való váratlan váltással is szóra hozták. Utóbbival kapcsolatban már Paul Ricardon és pimaszul válaszolt a német a Bild kérdésére:

    „Szerintem, Lando Norrisnak szerződése van. Nos, valóban ismerek ott néhány embert, de azt hiszem, hogy ez csak egy pletyka.”

    Az Aston Martin csapatfőnöke, Mike Krack nemrég azt mondta, hogy Vettel a csapat „A terve” – és jelenleg nincsenek tárgyalások olyan „B terv” alternatívákkal, mint például Mick Schumacher. Vettel ezért így folytatta:

    „Nemcsak én vagyok az Aston Martinnak az A terv, hanem ők is az A terv nekem. Most kezdünk neki az egyeztetéseknek.”

    Az Aston Martin természetesen elismeri, hogy egy gyorsabb csomagot kell összerakniuk, hogy meggyőzzék Vettelt a maradásról, miután a legutóbbi fejlesztések nem váltották be az ígéretüket. A német így látja a helyzetét:

    „Silverstone-ba hoztunk egy frissítést, amit még nem sikerült teljesen kiaknázni. Talán ez a versenyhétvége segít nekünk abban, hogy egy kicsit több választ kapjunk.”

    Arra, hogy mi lesz a következő lépés Forma-1-es karrierjében, így felelt:

    „Nos, ezen a hétvégén és a következőn is versenyzek. Persze azt mondtam, hogy egy bizonyos ponton elkezdünk beszélgetni, és egyeztetek a csapattal. Azt hiszem, egyértelmű a szándék, hogy folytassuk. Hamarosan látjuk már, hogy ebben hol tartunk.”

  • Leclerc volt a leggyorsabb az első szabadedzésen

    Leclerc volt a leggyorsabb az első szabadedzésen

    Charles Leclerc volt a leggyorsabb a Francia Nagydíj első szabadedzésén, a második legjobb időt Max Verstappen autózta, míg a harmadik Carlos Sainz lett.

    A holland Nyck de Vries az elsők között hajtott a pályára Lewis Hamilton autójával, de a többi csapat sem maradt tétlen. Nem csak a hétszeres világbajnok készült ugyanakkor kényszerpihenőre, Valtteri Bottasnak is át kellett adnia a versenygépét Robert Kubicának.

    Az első mérvadóbb köröket Max Verstappen és Charles Leclerc pakolta le a pályára, míg a harmadik helyre Lando Norris ugrott fel. A McLaren brit versenyzője ugyanakkor furcsa érzetre panaszkodott. A pedállal kapcsolatban voltak különös tapasztalásai.

    Pierre Gasly is problémákba ütközött, a Honda erőforrás rakoncátlankodott a francia autójában.

    Sergio Pérez csalogatta elő először a sárga zászlót a hétvégén. A mexikói versenyző a hármas kanyar bejáratán forgatta meg a Red Bullt. Daniel Ricciardo ugyanakkor a 12-es kanyart szélesítette ki.

    Fél óra elteltével Max Verstappen neve mellett szerepelt a legjobb köridő, őt Sergio Pérez és Charles Leclerc követte. Az első 10-be még George Russell, a büntetéssel ellátott Carlos Sainz, Pierre Gasly, Nyck de Vries, Esteban Ocon, Daniel Ricciardo és Fernando Alonso fért be.

    Sergio Pérez hátsó fékhűtőnyílására ráragadt valami, jelentette azonnal is a csapatnak. Max Verstappen mindeközben a felváltásoknál érzékelt problémát.

    A versenyzők elsősorban az újításokat és a versenyszimulációt próbálgatták, míg a Ferrari és a Red Bull harca folytatódott. Charles Leclerc elvette a legjobb köridőt Max Verstappentől, aki foltozott autójával körözgetett.

    A hollandnak nem volt válasza, így Charles Leclerc bizonyult az első gyakorláson a leggyorsabbnak. Max Verstappen körideje a második helyre volt elég, míg Carlos Sainz lett a harmadik. George Russell, Pierre Gasly, Sergio Pérez, Lando Norris, Alexander Albon, Nyck de Vries és Daniel Ricciardo alkotta még az első 10-et.

    1 Charles Leclerc Ferrari 1:33.930 22
    2 Max Verstappen Red Bull 1:34.021 + 0.091 18
    3 Carlos Sainz Ferrari 1:34.268 + 0.338 20
    4 George Russell Mercedes 1:34.881 + 0.951 24
    5 Pierre Gasly AlphaTauri 1:34.979 + 1.049 20
    6 Sergio Pérez Red Bull 1:35.174 + 1.244 20
    7 Lando Norris McLaren 1:35.232 + 1.302 20
    8 Alexander Albon Williams 1:35.414 + 1.484 23
    9 Nyck de Vries Mercedes 1:35.426 + 1.496 22
    10 Daniel Ricciardo McLaren 1:35.660 + 1.730 20
    11 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:35.676 + 1.746 20
    12 Lance Stroll Aston Martin 1:35.810 + 1.880 18
    13 Esteban Ocon Alpine 1:35.828 + 1.898 20
    14 Sebastian Vettel Aston Martin 1:35.851 + 1.921 23
    15 Fernando Alonso Alpine 1:35.875 + 1.945 21
    16 Mick Schumacher Haas 1:36.022 + 2.092 18
    17 Kevin Magnussen Haas 1:36.104 + 2.174 21
    18 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:36.127 + 2.197 25
    19 Robert Kubica Alfa Romeo 1:36.332 + 2.402 19
    20 Nicholas Latifi Williams 1:37.043 + 3.113 22
  • Norris: Vips karrierjének nem kellett volna így széthullania

    Norris: Vips karrierjének nem kellett volna így széthullania

    Lando Norris szerint sem kellett volna Jüri Vips karrierjének ilyen gyorsan véget érnie.

    Az észt versenyző játék közben használt rasszista kifejezést, ami a Red Bull fülébe is eljutott. Felfüggesztették, majd végül elveszítette szerepét az osztrák istállónál. Max Verstappen szerint mindenki megérdemel egy második esélyt, így nem kellett volna azonnal ellehetetleníteni a pilótát.

    A McLaren versenyzője egyetért a holland világbajnokkal. Ugyan a rasszista megnyilvánulás szerinte sem volt helyén való, ugyanakkor a szankciókkal ő sem ért egyet.

    „Véleményem szerint van különbség aközött, hogy valaki véletlenül fogalmaz rosszul, vagy szánt szándékkal diszkriminál. Az emberek hibáznak. A karrierjének nem kellene befejeződnie emiatt. Meg kellene neki bocsátani, és kapnia kellene egy második esélyt.” – nyilatkozta a 22 éves pilóta.

    Ugyanakkor Norris kijelentette, azzal, hogy Vips kapna még egy esélyt, nem sérülne a sportág rasszizmus elleni kampánya:

    „Szerintem elég sokat teszünk a sportért és a közösségért. Továbbra is folytatnunk kell ezt az utat. Az emberekben ugyanis tudatosítanunk kell, hogy a kimondott szónak súlya van.”

  • A McLaren elárulta miért hosszabbítottak szerződést Norrisszal

    A McLaren elárulta miért hosszabbítottak szerződést Norrisszal

    Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke elmondta mi állt a szerződéshosszabbítás hátterében.

    A brit versenyző már korábban is aláírt egy kontraktust a csapattal, ám év elején annak időtartamát meghosszabbította. Előreláthatólag a 22 éves versenyző így 2025 végéig a wokingi istállóval marad.

    Többen is le akarták csapni Norrist a McLaren kezéről. A Red Bull elismerte, hogy érdekelte őket a brit versenyző. Ugyanakkor nem emiatt biztosította be magát a papaya színű istálló.

    „Nem arról volt szó, hogy valaki kopogtatott az ajtaján. Sok örömteli pillanatot éltünk már meg együtt. Lando (Norris) rendkívüli fejlődésen ment át. Újoncból a paddock egyik legígéretesebb versenyzője lett. Egyértelmű volt számunkra, hogy minél tovább tartsuk őt maguknál. Szerencsére Lando is így gondolta. A télen nagyon pozitív tárgyalásokat folytattunk. Lando számára fontos volt, hogy milyen lesz a jövője a csapatnál. Elég meggyőző volt számára a dolgok alakulása ahhoz, hogy hosszútávon elkötelezze magát mellettünk. Ez egy szuper jel volt a számunkra.” – nyilatkozta Seidl a Motorsport-Total.com-nak.

    A német vezető szerint Norris profitált Ricciardo érkezéséből. Ugyanakkor nem hinné, hogy szükség lenne egy tapasztaltabb csapattársra, aki kisegíti bizonyos helyzetekben.

    „Egy versenyző mindig profitálhat egy csapattársból, legyen szó egy újoncról, vagy egy tapasztaltabb pilótáról. Lando a negyedik szezonjában már egy rutinos pilótának számít. Pontosan tudja, mire van szüksége. Nem feltétlenül gondolom, hogy a beállítások terén szüksége lenne egy másik versenyző tanácsaira. Inkább a körülötte lévő alakulatra támaszkodik. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni azt, hogy a negyedik szezonban még sokat tanulhat a pilóta. Ez magabiztosabbá tesz. Még messze van attól, hogy teljes értékű versenyző legyen. Megmutatta, hogy minden meg van benne, ami kell. Viszont még mindig nagyon fiatal, és sok minden vár rá. Ez a csapatban is pozitív hangulatot teremt.”

  • Norris szerint a pedálkamera nem mutat sokat

    Norris szerint a pedálkamera nem mutat sokat

    Lando Norris szerint a Forma-1 által a Brit Nagydíjon, a McLarenjén kipróbált pedálkamera jobb nézőpontot is kaphatna.

    Ez előtt legutóbb 2000-ben próbáltak ki ilyet, Pedro de la Rosa autóján, a Belga Nagydíjon. Akkor a kamerát a pedálok fölé, oldalra szerelték, így de la Rosa lábának mozgása jól látható volt.

    Silverstone-ban ezzel szemben a kamera a lábtér alján, a kormányoszlop mellett volt elhelyezve, a pedálok aljára irányulva. Miután megnézte a felvételeket, Norris elismerte, hogy nem sok mindent mutatott.

    „Azt hiszem, csak azért, mert nincs benne kuplungpedál, mindig egy kicsit egyszerűbbnek és egyszerűbbnek fog tűnni” – mondta.

    „Szerintem ez tény. A kuplunggal való vezetés, a sarkon és lábujjhegyen való vezetés és mindezeket sokat csináltam a Ginettában 2014-ben.”

    „Ott úgy érzed, hogy sokkal több minden történik. És ez tényleg nem könnyű dolog. De nagyon szórakoztató is. Most sokkal egyszerűbb. Csak a fék és a gázpedál van.”

    Norris egyetértett azzal, hogy a kamerát talán máshogyan kellene elhelyezni.

    „Valóban úgy érzem, hogy fordítva kellene lennie. Amit most jól lehet látni, az a pedálok elmozdulása, mert enyhe szögben van.”

    „Így láthatod, hogy mennyire nyomja az ember az egyiket, és így tovább. Máshonnan persze látnád az elejét, de akkor talán nem látod annyira jól az elmozdulást.”

    „De tudom, mire gondolsz, mert láttam a régi videót, amit úgymond összehasonlítottak, a mostanival.”

    Norris azonban azt is elismerte, hogy valójában nincs sok hely egy ilyen kamera megfelelő elhelyezésére.

    „Úgy értem, biztos vagyok benne, hogy van egy talán kicsit jobb pozíció, hogy meg lehessen nézni a dolgokat. Egyszerűen csak nincs túl sok hely.”

    „Szóval nem könnyű felszerelni, meg ilyesmi. De talán ha még egy kicsit távolabbra tennék?”

    „Így inkább mellette lenne, és jobban látnád a dolgokat, mintha olyan messze mögötte vagy közvetlenül előtte lenne, sokkal nagyobb szögben. Talán akkor még jobban látnánk az elmozdulásokat. Talán ezt is ki fogják próbálni.”

  • Brown: A McLarennél rosszabb volt a helyzet, mint amire számítottam

    Brown: A McLarennél rosszabb volt a helyzet, mint amire számítottam

    Zak Brown felidézte milyen volt a McLarennél a helyzet, mikor csatlakozott a csapathoz.

    2016 novemberében került a wokingiak életébe az amerikai üzletember. Akkoriban Fernando Alonso és Jenson Button terelgette a versenyautókat. Az istálló a konstruktőri tabella 6. helyét szerzete meg, ám 9 kiesést elkönyvelhettek a szezon során.

    A következő évben is folytatódott a rossz szerencse. A Honda motorral nem operált jól az autó, így a 9. pozícióban találták magukat az év végén.

    2019-ban Renault-ra váltott a McLaren, továbbá a pilótapárosát is frissítette. Andreas Seidl csatlakozott a csapathoz, és szép lassan elindult a felívelés. A sikereket első sorban Brown reformjainak tulajdonítják a szakértők. Az 50 éves üzletember az MTC-ben is változtatott, így megteremtve a környezetet az előrelépéshez.

    „Rosszabb volt, mint amire számítottam, a környezet, ami ott történt… A McLaren egyik legrosszabb évében csatlakoztam a csapathoz. Nem csak a Hondán múlott, hanem az egész környezeten. A logika azt diktálta, hogy a harmadik évünk jobb lesz, mint a második. Valójában ez fordítva sült el. Azt gondoltam, hogy egy olyan projektbe csöppenek bele, ami már megtalálta a helyes irányt, majd rájöttem, még mindig zuhanunk. Meglepetés volt ez a számomra, de tisztában voltam azzal, hogy mennyi versenyt és bajnoki címet nyert már a csapat és milyen tehetségeket foglalkoztat. Egy új nézőpontra és vezetésre volt szükségük, hogy felszabadítsák a bennük rejlő potenciált. Nagyszerű utazás volt.” – emlékezett vissza Brown a Fox Sportsnak.

    Az amerikai vezető irányítása mellett a csapat elérte 2020-ban a konstruktőri harmadik helyet, míg Lando Norris az egyik legígéretesebb versenyzővé lépett elő. A jó hangulat Daniel Ricciardo tavalyi győzelme után meghatározóbbá vált.

    „Amolyan kulturális szempontból érezzük jól magunkat. Ha jól szórakozol a versenyzés világában, márpedig hogyan tudnál nem jól szórakozni? Még úgy is, hogy a nyeretlenség nem olyan mulatságos. Ám ha jól érzed magad, az emberek bíznak benned és keményebben dolgoznak. Ez egy kemény meló, még ha szórakoztató is. Anno a kommunikáció nem volt a toppon, ahogy a bizalom sem. Inkább kulturális jellegű volt a probléma. Ugyanakkor voltak technikai gondok is. A szélcsatornánk elavult, a szimulátor régi volt, ahogy a gyártóüzemek is. A csapat tehát nem működött csapatként, továbbá néhány beruházással is el voltunk maradva. Ez a két dolog volt amin változtatni akartam. Eddig minden rendben van, viszont még nem tartunk ott, ahol szeretnénk.” – magyarázta tovább az 50 éves vezető.

    Brown hozzátette: nehezebb feladat várt rá, mint ahogy azt előzőleg gondolta. Ugyanakkor megérte a sok munka:

    „Élvezem ezt, és még élvezetessebbé tette az egészet az a monzai győzelem. Sok vér, verejték és könny volt abban a pillanatban összesűrítve. Spa-ban valószínűleg Lando (Norris) állt volna a pole pozícióban. Utáltam volna ha egy olyan futamon szerzünk győzelmet, amin egy érdemi kört sem mentünk. Monzában, egy ikonikus helyszínen, az első két helyet szereztük meg. A rajtnál átvettük a vezetést, nem néztünk vissza. A verseny legjobb rajtait és boxkiállásait produkáltuk, és megszereztük a leggyorsabb kört is. Minden összejött, így rendkívül kifizetődő volt.”