Címke: Lando Norris

  • Norris: Verstappen az egyik legtehetségesebb pilóta valaha

    Norris: Verstappen az egyik legtehetségesebb pilóta valaha

    Lando Norris a második bajnoki címe kapujában álló Max Verstappent illette dicsérő szavakkal. Ha az eredmények jól alakulnak, a holland már most hétvégén bajnok lehet.

    „Egész jó munkát végzett, de talán be kéne ülnie a mi autónkba, hogy lássa, milyen” – viccelődött Norris a Sky Sports-nak nyilatkozva, majd komolyra fordította a szót. „Elképesztő teljesítményt nyújtott és nagyon lenyűgöző volt, hasonlóan Lewishoz a korábbi években. Ő az egyik legtehetségesebb pilóta, aki valaha is a Forma-1-ben versenyzett, az egyik leggyorsabb. Nem kétséges, hogy idén megnyeri a második bajnoki címét, és nagy valószínűséggel a jövőben még fog néhányat nyerni.”

    Norrist az még inkább lenyűgözi, hogy Verstappen a hétvége első pillanatától kezdve tudja, hol a határ: „A szabadedzéseken nem volt soha a limit alatt, mindig a határokat feszegette. Még az első edzésen, az egész nap első körében is gyorsabb köridőket fut, mint amit mi a kvalifikáción valaha is elérünk.”

  • Túltolta a cyberpunkot a McLaren, új külsővel mennek Ázsiába

    Túltolta a cyberpunkot a McLaren, új külsővel mennek Ázsiába

    Egyedi festéssel ünnepli a McLaren a Szingapúri és a Japán Nagydíj visszatérését.

    A Covid-19 miatt az utóbbi években a kedvelt ázsiai futamok elmaradtak, így a mezőny és a szurkolók már nagyon várják, hogy újra az említett helyszíneken versenyezzenek. A wokingi gárda az OKX-el karöltve egy egyedi kinézetet álmodott meg, hogy így köszöntse a jeles alkalmat.

    A hivatalos közlemény szerint a brit istálló Fluro Papaya színvilágát neonrózsaszínnel, és dinamikus cyberpunk elemekkel dobták fel. Az új dizájn a régi és az új technológiák keveredését szimbolizálja. Míg a szingapúri vonal mentén a előre tekint az új külső, addig a japán motívumok a tradíciókat elevenítik meg. Természetesen az új kinézet nemcsak az autóra vonatkozik, a wokingi csapat már piacra is dobta a különleges felsőket, amit a hivatalos boltjukból meg is vásárolhatnak a rajongók.

    A Future Mode festés a versenyzők overálján is meg fog jelenni, valamint az F1 2022-es játékában is elérhető lesz október 11-től.

     

  • Norris szerint a McLaren mindent megtett, hogy segítse Ricciardót

    Norris szerint a McLaren mindent megtett, hogy segítse Ricciardót

    Lando Norris úgy véli, hogy a McLaren minden lehetséges eszközzel próbálta segíteni a rosszul teljesítő Daniel Ricciardót.

    Az ausztrál versenyzővel szerződést bontott a wokingi istálló, így 2023-ban már nem náluk fog versenyezni. Helyére honfitársa, Oscar Piastri érkezik majd, aki már nagyon várja az új kalandot. Addig a 32 éves pilóta ülés nélkül maradt, és könnyen lehet, hogy már nem tud helyet találni magának a száguldó cirkuszban.

    Mióta a McLarenhez szerződött, Ricciardo teljesítménye hagy kívánni valót maga után. Ugyan tavaly nyerni tudott Monzában, ám az előtt és az után rendre lemaradt csapattársától. A fiatal brit versenyző többször is hangoztatta, hogy próbál segíteni csapattársának, ám az autót nem vezetheti helyette.

    „Vannak bizonyos dolgok, amiket nagyon jól csinál, és amiket én is eltanultam tőle. Viszont nem érezem azt, hogy emiatt teljesen új szintre kerültem.” – magyarázta Norris a Motorsport-Total.com-nak.

    Norris legutóbb megerősítette, hogy az alakulat is próbált javítani a nyolcszoros futamgyőztes helyzetén. A brit pilóta szerint nem hibáztatható a McLaren a szerződésbontásért.

    „Ami fokozza a versenyző teljesítményét, ők megpróbálják megadni vagy a környezetet megteremteni hozzá.”

    A 22 éves versenyző hozzátette, nagyon sokat segített neki a csapat és rengeteg terhet levettek a válláról. Már kalandjuk kezdetétől otthon érzi magát az alakulatnál, ahol mindig kap segítséget, ha szüksége van rá.

  • Rosberg: Piastrinak le kell győznie Norrist, különben vége a dalnak

    Rosberg: Piastrinak le kell győznie Norrist, különben vége a dalnak

    Nico Rosberg szerint ha Oscar Piastri nem tudja legyőzni jövőre Lando Norrist, akkor könnyen véget érhet a karrierje.

    Az ausztrál versenyző jövőre fog debütálni a Forma-1-ben a McLaren színeiben. Kalandos úton jutott el a brit istállóhoz, mivel a távozó Fernando Alonso helyére már az Alpine is bejelentette. Ugyanakkor a 21 éves versenyző nem írt alá velük semmilyen megállapodást, mivel Mark Webber segítségével már a McLarenhez készült. Az Alpine viszont nem hagyta annyiban a dolgot, de végül a Forma-1 szerződéseket felülvizsgáló szervezete a papaya színű gárdának adott igazat.

    Piastri az alsóbb kategóriákban már bizonyított, ám a Forma-1-ben is le kell tennie a névjegyét, ha hossztávra akar tervezni. 2016 világbajnoka szerint első lépésként felül kell kerekednie csapattársán, ami nem lesz egyszerű feladat.

    „Igazán bátor dolog volt ez Oscartól (Piastri). Le kell győznie Landót (Norris), más különben gyorsan vége lesz a dalnak. Ez nagyon kemény, de ő eléggé hisz magában. Ha úgy gondolod, hogy ennyire jó vagy, akkor meg kell próbálnod. Ha van lehetőséged fiatal pilótaként a McLarennél versenyezni, akkor ki kell használod az alkalmat. Ilyen lehetőség nem mindig adódik, így jól döntött, hogy élt vele.”

    Rosberg szerint Norris teljesítménye világbajnoki, így nehéz dolga lesz az ausztrálnak:

    „Nehéz lesz Oscarnak jól teljesíteni. Lando világklasszis, igazi világbajnoki matéria, így nem egyszerű a feladat. Nem lesz könnyű odamenni és jobb teljesítményt nyújtani. Danielnek sem volt az. Ricciardo többszörös futamgyőztes, a világ egyik legjobb versenyzője, és nagyon nehéz dolga volt Lando ellen. Oscar ráadásul teljesen újonc lesz az F1-ben. Minden jel arra utal, hogy Oscar a jövő szupersztárja. Viszont nem hinném, hogy Ricciardo ilyen gyorsan elfejeltette, hogyan kell gyorsan vezetni.  Ezért gondolom azt, hogy Lando ennyivel jobb.” – magyarázta Rosberg.

  • DJ Norris megcsillogtatta a tudását Monacóban – videóval

    DJ Norris megcsillogtatta a tudását Monacóban – videóval

    Lando Norris új hobbit talált magának, amit egy monacói klubban be is mutatott.

    A brit versenyző egy ideig a streamelésnek és a videójátékoknak hódolt, majd új szerelemet talált magának. Manapság a golf fanatizmusa teszi ki a szabadideje nagy részét, ám nemrég új hobbit talált a pilóta.

    A dobolás után ezúttal a keverőpult lett a kedvence, amit előszeretettel tekerget. Max Verstappen elő születésnapjával egybe kötve egyik barátjukat is ünnepelték, mikor az este folyamán Norris bemutatta DJ tudását is.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

  • Ricciardo „elfogadta” már az esetleges távozását az F1-ből

    Ricciardo „elfogadta” már az esetleges távozását az F1-ből

    Daniel Ricciardo elismerte, hogy „elfogadta”, azt hogy a szezon végén el kell hagynia a Forma-1-es mezőnyt. Az ausztrál két évnyi szenvedés után távozik a McLarentől Lando Norris mellől, amelyben folyamatosan az ő vállára nehezedett a nyomás, annak ellenére, hogy a tavalyi Olasz Nagydíjon megszerezte a csapat kilenc év óta egyetlen győzelmét.

    Mivel a következő idényre már csak a Williams és a Haas versenyülései tűnnek életképes opciónak, Ricciardo várhatóan egy évet kihagy majd – esetleg tartalékversenyzőként – azzal a céllal, hogy 2024-től újra a rajtrácsra álljon. Úgy tudni, hogy a nyolcszoros nagydíjgyőztes kiesett az Alpine kegyeiből a megüresedett versenyzői posztra, miután 2020 végén viharos körülmények között távozott a McLarenhez tőlük. Ricciardo kitart amellett, hogy nem maradna mindenáron a Forma-1-ben:

    „Természetesen elfogadtam, hogy ha jövőre nem leszek a rajtrácson, azzal ki tudok egyezni. Elfogadtam, hogy én nem fogok mindent megtenni, vagy a csapatom nem fog mindent megtenni értem, csak azért, hogy a rajtrácson legyek, ha ez nem jó, vagy nincs értelme. Nyilvánvaló, hogy ez kihívás, és ha a rajtrácson leszek, akkor tudni akarom, hogy ez egy olyan hely, ahol élvezhetem ezt. Úgy érzem, hogy boldogulhatok, egy olyan környezetben, ahol tudom, hogy megtehetem ezt.”

    Ricciardo korábban már utalt rá, hogy továbbra is érdekli egy „projekt” egy kiscsapatnál, de hozzátette:

    „Nem akarok ok nélkül bepattanni egy autóba. Az olyan napok, mint az Olasz Nagydíj, ahol a top 10-ből estem ki bizony elég frusztrálóak, de túlteszem magam rajta, és megpróbálom megérteni, mi a legjobb lehetőségem jövőre. Ahogy már említettem, nem túlságosan magabiztos vagy beképzelt módon, ha nem kell hogy így legyen, akkor teljesen rendben leszek ezzel. Nem leszek persze túl büszke. Ugyanakkor nem mondtunk le róla, de jelenleg csak ennyire töröm ezen a fejem.”

  • Stroll jobb, mint Ricciardo

    Stroll jobb, mint Ricciardo

    Lance Stroll alulértékelt a korábbi Forma-1-es versenyző, Marc Surer szerint. A 23 éves kanadai versenyzőt a felületes nézők gyakran elítélik, mint akinek csak azért van biztos helye, mert milliárdos édesapja, Lawrence az Aston Martin tulajdonosa.

    Surer szerint ugyanakkor Stroll „sokkal jobb versenyző, mint gondolnánk”, és ezt el is mondta a motorsport-total.com-nak:

    „Igen, nehéz őt olyan kiemelkedő tehetségnek nevezni, mint Fernando Alonsót vagy Sebastian Vettelt, de jó versenyzője a csapatnak. Nem annyira rossz, és ezt újra és újra bizonyítja azzal, hogy pontokat szerez, még ha figyelembe vesszük is, mennyire rossz most az autójuk. Nem vészes a sebességét tekintve Vettel ellen sem. Összehasonlítható a helyzet a McLarennel – Stroll közelebb áll Vettelhez, mint Daniel Ricciardo Lando Norrishoz. Amennyiben jobb lenne az autó, Lance folyamatosan pontokat szerezne.”

    Az 1997-es világbajnok Jacques Villeneuve rendszeresen kritizálja honfitársát, Strollt, de egyetért Surer értékelésével, mely szerint Ricciardo jelenleg jobban szenved, mint Stroll.

    Valóban, mivel a 2023-as versenyülések még mindig nyitva vannak a Williamsnél, az Alpine-nál, a Haasnál és az Alfa Romeónál, az ausztrál Ricciardót mégsem hozzák egyikükkel sem komolyan kapcsolatba. Villeneuve feltette a költői kérdést:

    „Miért is tennék? Volt két szörnyű éve a Renault-nál és két még borzasztóbb a McLarennél. Ez négy év. A Forma-1-es pályafutásának majdnem a fele rossz volt. Úgy néz ki, a modern versenyautók egyszerűen nem illenek a vezetési stílusához. A Red Bullnál parádés volt, de utána úgy tűnik, valami történt, és ebből soha nem tudott kilábalni.”

  • Norris úton van egy rekord felé, de aligha örül neki

    Norris úton van egy rekord felé, de aligha örül neki

    Lando Norris az esetek többségében – ha a technika ördöge nem hátráltatja – pontot tud szerezni. Pontjait azonban eddig még nem sikerült győzelemre váltania. Negyedik F1-es szezonját teljesíti idén, ez idő meglehetősen sok pontot gyűjtött eddig.

    Ezzel pedig 7. azon a listán, melyen azon versenyzők szerepelnek, akik a legtöbb pontot gyűjtötték az F1-ben, de győzni nem tudtak. Norris esetében ez persze még változhat.

    A pontok mindenki esetében a jelen pontrendszer szerint vannak átváltva és nincsenek beleszámítva a sprintversenyeken szerzett és a leggyorsabb körökért járó pontok, hogy nagyjából össze lehessen hasonlítani a különböző érákban versenyzőket.

    Ezen lista élén Nick Heidfeld áll.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    WWW.RACINGLINE.HU (@racingline.hu) által megosztott bejegyzés

  • Norris: A McLarennél nincs első és második számú pilóta

    Norris: A McLarennél nincs első és második számú pilóta

    Lando Norris kijelentette, a McLarennél egyenlő bánásmódban részesülnek a pilóták.

    Daniel Ricciardo érkezése előtt a legtöbben azt gondolták, hogy felül fog kerekedni a brit versenyzőn. Ám az első közös szezonjukban a 22 éves pilóta teljesített jobban, bár az ausztrál szerzett futamgyőzelmet. Idén is Norris a húzóerő a wokingi istállónál, így a brit csapat felbontotta a 32 éves versenyző kontraktusát.

    Jövőre Oscar Piastri csatlakozhat a McLarenhez, míg Ricciardo egyelőre ülés nélkül maradt. Ugyanakkor Norris szerint nem bánnak máshogy az ausztrállal, náluk minden pilóta egyenlő feltételek mellett bizonyíthat.

    „Szerintem ez a témakör túl van értékelve. Túl sok olyat hallok, hogy ‘valaki csak ezzel a versenyzővel foglalkozik, a másikkal meg nem’. Ez nem csak ránk vonatkozik, hanem minden csapatra. Imádom, hogy az emberek azt hiszik, tudják mi történik, közben meg fogalmuk sincs. A valóság néha teljesen az ellenkezője. Minden egyes verseny előtt van egy megbeszélésünk, ahol átbeszéljük, hogyan tudunk majd csapatként jól együttműködni. Arról szól, hogy nincs első és második számú pilóta. Daniel (Ricciardo) segít nekem bizonyos helyzetekben, ahogy én is neki. Ezt minden hétvégén megbeszéljük. Ez az ellenkezője annak, amit gondolnak. A cél, hogy egy csapatként dolgozzunk együtt, hogy a végén jobb eredményt érjünk el.” – magyarázta Norris.

    Ez a fejlesztések terén is megmutatkozik a brit versenyző szerint:

    „Egyik héten én kapom meg az új elemet, a másikon pedig Daniel. Ez így teljesen rendben van. Talán a többiek másképp csinálják, de nálunk ez a helyzet.”

  • Norris: Nem azért vagyok itt, hogy a 7. helyért harcoljak

    Norris: Nem azért vagyok itt, hogy a 7. helyért harcoljak

    Lando Norris nem akar örökké a középmezőny elején autózni, most már szeretne futamokat nyerni.

    A McLaren versenyzője az elmúlt években többször állt dobogóra, ám az elsőként még nem sikerült áthajtani a célvonalon. Tavaly Oroszországban állt a legközelebb a futamgyőzelemhez, körökön keresztül az élen autózott, ám az eső kevert egyet a paklin.

    Idén a wokingi istálló autója nem olyan versenyképes, így Norris csak Imolában locsolhatott pezsgőt. Míg a Ferrari, a Red Bull és a Mercedes pilótái a pódiumon ünnepelhetnek hétvégéről-hétvégére, addig a többieknek be kell érniük a ‘best of the rest’ címmel. A brit versenyző viszont nem sokáig szeretne ebben a kategóriában mozogni.

    „Elégedett voltam a hetedik hellyel, de ha a nagyobb képet nézem akkor boldog vagyok-e? Őszintén szólva, nem. Én versenyeket akarok nyerni. Tavaly több jutalomban részesültünk, ha jobban dolgoztunk. Imolában, Monzában és Monacóban is sikerült dobogóra állnunk. Idén viszont a 8. vagy a 9. hely elérhető. Ez elég kemény. Egyszerűen újra kell alkotnod a céljaidat. Nehéz, ha többet akarsz és magasabbra akarsz kerülni. Így mini-célokat és kihívásokat kell kitűznöd.” – magyarázta a 22 éves pilóta.