Címke: Lando Norris

  • Norris üzent a kétkedő szurkolóknak: Inkább fogják be

    Norris üzent a kétkedő szurkolóknak: Inkább fogják be

    Lando Norris kihangsúlyozta, sokkal rosszabbak voltak a látási viszonyok, mint ahogy azt a TV képernyői mutatták.

    Vasárnap az eső nehezítette meg a versenyzők dolgát Japánban. Ugyan a mezőny elrajtolt, ám Carlos Sainz az első körben megcsúszott és falnak csapta autóját. Alex Albon motorproblémák miatt állt félre, míg a mezőny a víz függöny miatt alig látott valamit.

    A Safety Car bejövetele után a pályára küldte a versenyirányítás a beavatkozó járművet. Pierre Gasly épp, hogy el tudta kerülni a traktort. A francia pilóta dühösen üvöltött a rádióban, míg versenyzőtársai is felháborodottan nyilatkoztak.

    Ugyanakkor az interneten többen is úgy gondolták, hogy nem kellett volna megszakítani a versenyt, hiszen nem volt olyan vizes az aszfalt. A McLaren pilótája kihangsúlyozta, a legfőbb baj nem is a pálya állapotával volt.

    „Nem az okozta a nehézségeket, hogy túl nedves volt a pálya, hanem az, hogy szinte semmit sem lehetett látni. Nem ugyanaz a két dolog. Egy kvalifikáción ezek a körülmények nem okoznának ekkora gondot, és mi szívesen versenyeztünk volna. Ám amikor a 10. helyen mész és semmit sem látsz… Persze, lehet azt mondani, hogy a TV képernyőin keresztül nem tűnt olyan rossznak a dolog. Ha csak ezt tudod mondani, akkor inkább fogd be a szádat! Mi az életünket kockáztatjuk, mikor ilyen körülmények mentén a pályára hajtunk és versenyzünk.” – nyilatkozta Norris.

    A McLaren pilótája egyetértett Alex Albonnal, aki szintén a látási viszonyokra panaszkodott.

    „5-10 méterre sem látsz el, hiába világítanak a hátsó nagy lámpák. Azt sem látod, ha valaki megáll az orrod előtt. Én például nem láttam Carlos (Sainz) balesetét. Ha egy méterrel balra lettem volna, akkor nekimegyek az autójának. Semmit nem lehetett látni.” – folytatta Norris.

    A brit szerint megoldást kell találni erre a problémára:

    „Ha ez megtörténne, akkor rosszabb körülmények mentén is tudnánk versenyezni. Én szívesen megyek ilyen időben, imádom ezt az időjárást.”

  • Russell és Vettel változtatásokat követel az FIA-tól

    Russell és Vettel változtatásokat követel az FIA-tól

    George Russell és Sebastian Vettel mellett többen is arra kérték az FIA-t, hogy többet ne küldjék be a beavatkozó járművet, míg a versenyzők is a pályán vannak.

    Carlos Sainz az első körben falnak csapta a Ferrariját a vizes aszfalton, így a sárga zászló után a biztonsági autó is a pályára lépett. Ám amíg a mezőny a versenyzésre kijelölt aszfaltcsíkon tartózkodott, a beavatkozó jármű már próbálta arrébb tessékelni a porul járt konstrukciót.

    A nehéz látási viszonyok mellett Pierre Gasly összeszedte a lebontott reklámtáblát, majd próbált minél gyorsabban felérni a mezőnyre. Nagyon meglepődött, mikor látta a traktort a pálya szélén, csakúgy, mint a többiek. Jules Bianchi hasonló körülmények mentén szenvedett balesetet, így a versenyzők jogosan akadtak ki a futam után.

    A GPDA nevében Russell és Vettel mindenképpen beszélni akar az FIA-val a történtekről. A pilóták hozzátették a megbeszélések során többször is előkerült a téma. A megszakítás alatt a Mercedes versenyzője telefonon próbálta elérni Mohammed Ben Sulayemet, ám nem sikerült beszélniük.

    A futam után Russell a következőket mondta az esettel kapcsolatban:

    „Beszéltünk a héten erről a versenyzői eligazításon. Szingapúrban is ott volt a pálya szélén a beavatkozó jármű, mikor Yuki (Tsunoda) autóját próbálta kiemelni az SC fázis alatt. Ráadásul pont akar, mikor a versenyzők egy része pont slick abroncsokra váltott. Határozottan elmondtuk, hogy nem szeretnénk többet ilyet látni. Ez múlt héten történ, majd egy héttel később újra megtörténik. Az előzményeket figyelembe véve ez elég kiábrándító. Természetesen mindannyian beszélni fogunk az FIA-val. Véleményem szerint ez elég egyértelmű kell, hogy legyen: nincs traktor a pályán! Ha pedig be kell küldeni, akkor előtte piros zászlóval meg kell szakítani az eseményt.”

    Arra a kérdésre, hogy ezt az elvet száraz körülmények mentén is bekellene-e vezetni így felelt:

    „Nem tudom, ám a nedves pályán nincs ott a helye. Nem értem miért kell mindig a pálya szélén tartanunk őket. Ám ha be kell vetni, akkor sebességkorlátozásnak kellene életbe lépni. Véleményem szerint nem éri meg a kockázatot. Ahogy már mondtam az autóinkat sokszor nehezebb irányítani a biztonsági autós fázis alatt. Beszélnünk kell a biztonságról és arról, hogy lassabban kell ilyen esetekben menni.”

    Vettel elfogadhatatlannak titulálta az esetet:

    „A versenyzői eligazításon is beszéltünk erről. A beavatkozó járműnek nem szabadna a pályán tartózkodnia ilyen körülmények mellett. Még úgysem, hogy a biztonsági autó mögött haladunk. Egyszerűen meg azt érteni, hogy vasárnap az egyike lehetett volna azoknak a napoknak, amikor rosszul sülnek el a dolgok. Valaki az életével fizethetett volna. Legyen szó egy sportbíróról, aki önkéntesként van itt és nagyszerűen végzi a dolgát, vagy egy versenyzőről. A legkisebb sérülések is feleslegesek lennének. 8 évvel ezelőtt volt egy nagyon tragikus esetünk, nagyon közel álltunk ahhoz, hogy ez megismétlődjön.”

    Fernando Alonso hozzátette: a versenyzők a biztonság javításának érdekében együtt akarnak működni a Szövetséggel:

    „Mindenki számára nehéz délután volt, és mi hajlandóak vagyunk segíteni az FIA-nak. 2014 után egyetértettünk abban, hogy ez soha nem ismétlődhet meg. Erre ezt történt vasárnap… Együtt kell dolgoznunk azon, hogy ez legyen az utolsó alkalom. Ám amíg nem kapjuk meg a teljes magyarázatot, addig nem mondhatunk túl sokat.”

    Lando Norris emlékeztetett mindenkit arra, hogy milyen áron tanulták meg a leckét anno:

    „Biztos vagyok abban, hogy mindenkinek eszébe jutott az az eset ami pár évvel ezelőtt történt. Egy életet kellet elvesztenünk ahhoz, hogy megtanuljuk ezt. Erre ismét itt tartunk. Nem tudom ki hagyta jóvá és engedte meg azt, hogy a traktor így a pályára menjen. Főleg egy olyan helyre, ahol Carlos (Sainz) a túl sok víz miatt elveszítette az irányítást az autója felett. Aki úgy gondolta, hogy ez rendben van, nem csak a saját életével játszott, hanem a versenyzők életével is. Mi itt szó szerint az életünket tesszük kockára a szórakoztatásért, ezért ez elfogadhatatlan. Nem kellene ilyen foglalkoznom, senkinek sem kellene. Kiábrándító az egész. Pedig a megoldás nagyon egyszerű: nem kell ezt csinálni. Nem kell a pályára küldeni azt a járművet, amikor a versenyzők még ott vannak. Ennyire egyszerű.”

  • Megrendítő düh: Bianchi édesapja szerint nem tisztelik a versenyzők életét

    Megrendítő düh: Bianchi édesapja szerint nem tisztelik a versenyzők életét

    Jules Bianchi édesapja az F1-es Japán Nagydíjon Pierre Gaslyval történt incidens miatt az FIA biztonsági intézkedései ellen emelt kifogást.

    „Nincs tisztelet a versenyző élete iránt” – dühöngött Phillipe Bianchi. „Semmi tisztelet Jules emléke előtt – hihetetlen.”

    Jules Bianchi 2015-ben hunyt el, kilenc hónappal a Japán Nagydíjon, Suzukában történt baleset után, annak következményeként.

    Vasárnap Suzukában vizes körülmények között, a második körben Carlos Sainz kiesése miatt piros zászlóval megszakították a futamot, de még épp a megszakítás előtt, a biztonsági autómögött haladva, rossz látási viszonyok között egy műszaki mentést végző traktor sejlett fel a pálya szélén.

    Gasly nagyon kiakadt, amiért erről nem kaptak tájékoztatást a versenyzők és úgy fogalmazott, hogy akár meg is halhatott volna.

    De kiakadt Lando Norris is.

    „Mi a f…! Hogy történhetett ez meg!?” – írta a McLaren versenyzője Twitteren.

    „Évekkel ezelőtt egy életet vesztettük el ilyen helyzetben” – utalt Bianchi esetére.

    „Kockáztatjuk az életünket, különösen ilyen körülmények között. Versenyezni akarunk. De ez… elfogadhatatlan.”

  • Norris megbüntetné Verstappent

    Norris megbüntetné Verstappent

    Veszélyes jelenetek játszódtak le a Japán Nagydíj időmérő edzésének utolsó felvonásában. A gyors körét előkészítő Max Verstappen a 130R kanyarban a hátsó kerekeket kívánta megmelegíteni, ám jóval nagyobb gázt adott ezért az autó hátulja megcsúszott. Mögötte viszont már nagy tempóval érkezett Lando Norris, aki elé így pont becsúszott a holland, és a brit gyors reflexein múlt, hogy nem lett hatalmas baleset a vége, igaz a fűre lehajtva tudta csak elkerülni az ütközést.

    A kvalifilációt minimális előnnyel, de a holland címvédő nyerte, ám az előbb említett eset miatt a felügyelők vizsgálják őt, így még nem tekinthető hivatalosnak a végeredmény. Az érintett Lando Norris pedig bízik benne, hogy megkapja a büntetést a riválisa, mivel szerinte Verstappen megakarta akadályozni, hogy megelőzze őt.

    „Az emberek mindig előznek az utolsó kanyar előtt, akármennyire is mindenki egyetért abban, hogy ezt nem kellene megtenni, mégis mindenki ezt teszi. Ez nem számít, mivel ő is ugyanezt tette volna fordított esetben. Én viszont nem csúsztam volna ki elé, ha én lettem volna az ő helyében.” – magyarázta Norris az időmérő után.

    „Természetesen ezért arra számítok, hogy megbüntetik őt.– tette hozzá Norris.

  • Ricciardo Japánban fél szemmel ezt a legendás versenyt figyeli majd

    Ricciardo Japánban fél szemmel ezt a legendás versenyt figyeli majd

    Daniel Ricciardo a hétvégi Bathurst 1000-es versenyt is figyelemmel kíséri, annak ellenére, hogy a Forma-1-es Japán Nagydíjon indul. Az ausztrál bevallotta, hogy bár a futamot nem tudja majd megnézni, a hétvége folyamán figyelemmel kíséri az ottani eseményeket.

    Ricciardónak érzelmi kötődése is van a Supercars rajtrácsával, mivel a 2019-es Ausztrál Nagydíj előtt Rick Kelly Nissan Altimáját vezette. Főnöke, a McLaren Racing vezérigazgatója, Zak Brown is résztulajdonosa a Walkinshaw Andretti Unitednek, ahol Chaz Mostert az Optus márkanagykövete.

    Ricciardo a Speedcafe.com kérdésére, hogy követi-e a Supercarst, és hogy van-e kedvence a hétvégi futamon, ennyit felelt:

    „Követem olyan tekintetben, hogy mindenképpen megnézem az összefoglalót, és megpróbálom kideríteni, hogy ki tűnik kicsit gyorsabbnak, meg ilyesmi. Nem vagyok biztos abban, hogy ki lesz ott most jó, ki lesz a favorit feltétlenül ezen a hétvégén, de ez egy remek verseny.”

    A 33 éves versenyző elárulta, hogy szülei elzarándokoltak a Mount Panoramához, erre a hétvégére, ami az első alkalom, hogy részt vesznek a legendás futamon:

    „Azt hiszem, ez az első alkalom nekik, szóval nagyon szeretnék beszélni velük a hétvége folyamán, és meghallgatni, hogy milyenek az élményeik. Ugyanakkor tényleg nagyon klassz. Gyerekként, amikor néztem, az egész napot felszabadítottad, hogy megnézd a Bathurst 1000-et, és ez mindig egy esemény volt. Tehát szép emlékek fűznek ehhez a versenyhez, és remélhetőleg idén is jó lesz.”

    Ricciardo a hétvégi Japán Nagydíjra a szezonja eddigi legjobb eredménye után indul, ahol múlt vasárnap Szingapúrban az ötödik helyen végzett. A hétvégén a McLaren legújabb fejlesztéséit megkapja ő is majd, mivel az alakulatnak egy hete csak Lando Norris autójára volt elég alkatrésze.

     

     

  • Alesi szerint nem éri meg Európában juniorszériában menni

    Alesi szerint nem éri meg Európában juniorszériában menni

    A korábbi F1-es versenyző Jean Alesi szerint fia, Giuliano azért hagyta abba európai versenyzői karrierjét, mert Japánban költséghatékonyabb a környezet.

    A 23 éves Giuliano Alesi Formula 2-es versenyző volt, amíg a Ferrari junior akadémiájából ki nem dobták.

    Most már a TOM’s topcsapatánál versenyez a japán Super Formula és Super GT kategóriákban. Alesi erről az as-web.jp-nek nyilatkozott, aki leginkább a 90-es évekbeli Forma-1-es Ferrari-karrierjéről ismert:

    „Európában a Forma-1-es csapatoknak megvannak a saját programjaik a fiatal tehetségek fejlesztésére, de végül is a probléma még mindig a pénz. A mai F1-ben mégy versenyző is milliomosok fia – ez a valóság. A japán képzési programok ugyanakkor nem azt jelentik, hogy csak milliomosok léphetnek be. Európához képest ez sokkal elfogadhatóbb. Ez a nagy gond Európában, és ez lett a legnagyobb problémám Giulianóval. Mindig ott volt egy Mazepin, Norris, Latifi, Stroll, akik mind az F1-be mentek, és Európában rengeteg ilyen versenyző van. Fontosabb a pénz, mint a versenyzői teljesítményed.”

    Elmagyarázza például, hogy függetlenül attól, hogy a fia jól teljesített a Formula 2-ben, még így is 2 millió eurót kellett összeszednie ahhoz, hogy eljuthasson a sorozatba. Az 58 éves Alesi, akinek felesége egyébként japán, a Super GT Autopolisban rendezett futamán ezért így zárta a nyilatkozatát:

    „Bármelyik kategóriában, még ha jól is teljesítesz, rengeteg pénzre van szükséged ahhoz, hogy feljebb lépj. Ez egy elfogadhatatlan és furcsa rendszer nekünk.”

  • Norrist a McLaren új fejlesztései nem nyűgözték le

    Norrist a McLaren új fejlesztései nem nyűgözték le

    Lando Norris szerint a szombati időmérő türkkös körülményei inkább segítették, mint hátráltatták.

    A brit versenyző a 6. helyre hozta be autóját az kvalifikáción, míg csapattársa már a Q1-ben búcsúzott. Az új fejlesztésekkel ellátott MCL36 azonban nem nyerte el a 22 éves versenyző tetszését.

    „Nem volt könnyű, különösen a slick-ek miatt. Szárazpályás gumikkal átmenni a nedves foltokon nem egy kellemes érzés, de kifizetődő. Ha teljesen nedves lett volna az aszfalt, vagy ha nem is esett volna, akkor hátrébb indulok. Az autó másképp kezelhető a fejlesztések miatt, ám ezek a változtatások nem fekszenek nekem.” – nyilatkozta Norris.

    Norris hozzátette, hogy a jövő évi szezon szempontjából fontosak a mostani újítások, így visszakaphatja azokat az elemeket amik segítségével komfortosabban érzi magát a konstrukcióban.

  • Norris lábsérüléssel jelent meg csütörtökön: Nem ideális a helyzet

    Norris lábsérüléssel jelent meg csütörtökön: Nem ideális a helyzet

    Lando Norris elismerte, lábsérüléssel fog rajthoz állni Szingapúrban.

    A csütörtöki sajtótájékoztatón a McLaren versenyzője a lábán viselt egy kötést, amin a sajtó képviselőinek szeme megakadt. Természetesen felmerült a kérdés a hétvégi versenyzéssel kapcsolatban, ugyanis sérült lábbal nem ideális a szingapúri pályán teljesíteni.

    Norris megerősítette, hogy valóban összeszedett némi sérülést, ám nem akarta definiálni, hogy pontosan mi történt vele. Ugyanakkor úgy véli, nem lesz baj a vasárnapi futamon.

    „Nincs semmi komoly, ugyanakkor nem ideális a helyzet. Rendben leszek a hétvégére.” – jelentette ki a 22 éves pilóta.

    A közösségi médiás felületeken már Oscar Piastrit ültették volna be a sérült brit pilóta helyére, ám Norris biztos abban, hogy nem lesz gond a lábával.

  • Norris izgatottan várja a Szingapúri Nagydíjat

    Norris izgatottan várja a Szingapúri Nagydíjat

    Lando Norris már alig várja, hogy újra Szingapúr utcáin versenyezzen.

    A McLaren versenyzője 2019-ben vezethetett először a Marina Bay-en. A koronavírus miatt 2020-ban és 2021-ben nem rendezték meg a futamot, így a brit pilóta nagyon várja már, hogy ismét a szigetországban versenyezzen.

    „Izgatott vagyok amiatt, hogy ismét Szingapúrba megyünk és visszatér a futam a Forma-1-be. Ez lesz a második versenyem ott. Alig várom már, hogy újra autóba ülhessek, különösen az OKX új festése miatt, amit az ázsiai fordulókon használunk majd. A pályán úgy érzi az ember, hogy sokkal gyorsabban halad, már csak a fények miatt is. Ám a szemednek hozzá kell szoknia villogó fényekhez. Amikor közel kerülsz a falakhoz és megpróbálod felmérni a pálya határait, olyankor nagyon gyorsnak érzed magad. Elképesztő érzés.”  – nyilatkozta Norris.

  • Bottas a „Dumb és Dumber” c. filmre emlékezteti Ricciardoékat

    Bottas a „Dumb és Dumber” c. filmre emlékezteti Ricciardoékat

    A McLaren gyakran készít vicces videókat a versenyzőivel. Ezek sok esetben valamilyen mókás feladatról szólnak.

    Legutóbb azt a kihívást kapta Daniel Ricciardo és Lando Norris, hogy gyermekkori fotóikról ismerjék fel a versenyzőtársaikat.

    Az első fotó rögtön kihívás elé állította Ricciardót: kiderült, hogy csapattársa, Norris van a képen.

    Fernando Alonso felismerése sem ment könnyen. A legnagyobb nevetés a kis Valtteri Bottas bili frizurája láttán tört ki. Ricciardo azonnal a Dumb és Dumber című film Dumbjéhez, alias Lloyd Christmashez hasonlította, akit Jim Carrey alakított.

    A videó ide kattintva érhető el!

    Te hány versenyzőt ismertél fel?