Címke: Lando Norris

  • Norris ellopta a show-t a Red Bull buliján – videóval

    Norris ellopta a show-t a Red Bull buliján – videóval

    Lando Norris is megjelent a verseny utáni bulin, és el is lopta a showt a bajnok csapattól.

    A Red Bull vasárnap biztosította be a 2022-es konstruktőri bajnoki címet, ám az ünneplésük nem volt túl felhőtlen. A csapat tulajdonosa, Dietrich Mateschitz szombaton hunyt el, így az osztrák istálló visszafogottan ünnepelt.

    A McLaren brit versenyzője el is lopta a show-t, ugyanis ismét a DJ-pult mögött keverte a zenét a többieknek. A közönség nagyra értékelte a nem túl szomjas pilóta „hódítását”, így a már jól megszokott dallal mozgatta meg a szórakozni vágyókat.

    Norrishoz Zedd és Blake Gray is csatlakozott, akik Instagram-sztoriban tették közzé a felvételeket.

     

    https://twitter.com/LorenaFaz/status/1584489839600492544?s=20&t=XpG8kQbn_YxRIJshNw64LQ

  • Norris ultimátumot adott a McLarennek

    Norris ultimátumot adott a McLarennek

    Lando Norris 2019 óta tagja a száguldó cirkusz mezőnyének. A brit pilótát a mezőny egyik legnagyobb ígéretének tartják, amit a pályán is bizonyított. Ám eddig a McLaren nem tudott olyan autót adni alá, amivel reális eséllyel szállhatna harcba a világbajnoki címért.

    Az egykoron nagyobb sikereket megélt McLaren 2008 óta nem tud világbajnoki címet ünnepelni (akkor egyéniben Lewis Hamilton diadalmaskodott), konstruktőri sikernek pedig már több, mint húsz éve, 1998-ban örülhetett.

    Manapság inkább, mint a legerősebb középcsapat hírében áll, bár idén erre a címre az Alpine komolyan bejelentkezett. Norris számára tapasztalatszerzésre és a tehetségének megmutatására a legjobb csapat a McLaren, ám mit mindenki, ő is többre vágyik.

    Számukra esélyt az új szabályok és a költségvetési sapka jelentheti, a csapatfőnök Andreas Seidl szerint pedig az új szélcsatorna és szimulátor majd 2024-ben éreztetheti hatását. Ezzel pedig Lando Norris is egyetért, szerinte, ha akkor se lesznek bajnok esélyesek, akkor arra már nem lesz mentség és bocsánat.

    „Száz százalékig egyetértek Andreas-szal. Az lesz az első olyan évünk, amikor már nem lesz bocsánat. Jelenleg viszont még elnézőek lehetünk. Mindig azt nézzük, hogy mit csinálhatunk még jobban, 2024 lehet az első olyan szezon, amikor infrastruktúra szempontjából top csapatként működhetünk. A többi tőlük függ, az itt dolgozó emberektől.”

    „Hiszek magunkban. Elértünk arra a pontra, ahol jobban megértjük, hogy mit kell tennünk, milyen irányt kell vennünk és hogyan érhetjük el a céljainkat. Továbbá azt is képesek vagyunk megérteni, hogy miért nem tudtunk annyi lépést megtenni, mint szerettünk volna az elmúlt két évben.”

    „Az autónk filozófiája miatt? A tervezés miatt? A szélcsatorna miatt? Remélem, hogy az új szélcsatorna nagyon sokat fog segíteni nekünk 2024-ben és 2025-ben. Hinnem kell a csapatban, hogy jó munkát tudnak végezni.”

  • Ezért nem lett Lando Norris a Red Bull pilótája, és maradt a McLarennél

    Ezért nem lett Lando Norris a Red Bull pilótája, és maradt a McLarennél

    Lando Norris elárulta, hogy korábban tárgyalt a Red Bull-lal, de az, hogy aláírta új, hosszú távú McLaren-szerződését, mutatja a csapatba vetett hitét.

    A 2022-es idény előtt megerősítették, hogy Norris új, hosszú távú szerződést kötött a McLarennel. Ez 2025 végéig kötelezi őt a csapathoz. Így a brit még néhány évig nem lesz elérhető a piacon, bár nem a rivális csapatok érdeklődésének a hiányában állapodott meg a hosszabbításról. Ugyanakkor a Red Bull versenyzői programjának vezetője, Helmut Marko korábban megerősítette, hogy tárgyalásokat folytattak Norrisszal.

    Az Auto Motor und Sportnak nyilatkozva pedig Norris arról számolt be, hogy valóban beszélt a Red Bull-lal. A csapattal, amely jó úton halad afelé, hogy megszerezze a 2022-es konstruktőri bajnoki címet, míg pilótájuk, Max Verstappen már kétszeres világbajnoknak mondhatja magát. A McLarennél mégis azt tűzték ki célul, hogy visszaküzdik magukat az élmezőnybe, Norris pedig elmondta, hogy a szerződéshosszabbítás azt mutatja, hogy hisz az istállóban. Norrisnak felemlítve, hogy állítólag a Red Bull-lal is beszélt, mielőtt meghosszabbította volna a McLaren szerződését, az érintett így felelt:

    „Természetesen bizonyos időnként vannak tárgyalások másokkal. Az ember mindig felteszi magának a kérdést: Mi a legjobb a karrieremnek? Győzni akarok, valamint világbajnokságot akarok nyerni. Voltak egyeztetések a Red Bull-lal. Ők egy olyan csapat, amely évek óta az első háromban vannak. Azonban ez csak még inkább mutatja, hogy mennyire is bízom a McLarenben. Ugyan voltak tárgyalások, úgy éreztem, hogy a McLaren jobb nekem, hogy elérjem a céljaimat.”

    A 2022-re vonatkozó új szabályokat úgy tekintették, mint lehetőséget a McLarenhez hasonló csapatoknak, hogy kiszakadjanak a középmezőny küzdelmeiből, és visszatérjenek az élmezőnyben való megmérettetéshez.

    2021-ben a Ferrarival a konstruktőri harmadik helyéért csatáztak, és bár a Scuderia 2022-ben olyan teljesítményű betontorpedót állított elő, amely képes volt futamokat nyerni, a McLaren továbbra is a középmezőny élén áll, most pedig a negyedik helyért folytatott harcban a 13 pontos hátrányát szeretné ledolgozni az Alpine alakulatával szemben.

    Norris azonban továbbra is bízik a McLarenben. Kifejtette, hogy 2024, 2025 lesz a legjobb esélye velük, mert addigra befejeződnek az infrastrukturális fejlesztéseik, mint például egy új szélcsatorna:

    „Igazán boldog és jól érzem magam itt. Élvezem az életet a McLarennél. Bírom a srácokkal való közös munkát, hiszek bennük. Ha nem így lenne, nem írtam volna alá hosszú távra. A fejemmel már előre tekintek, az elképzeléseim hosszú távúak. Állandóan dolgoznunk kell. Akkor 2024-ben és 2025-ben lesz a legnagyobb esélyem a McLarennél.”

    Lando Norris újra szingli… Vagy mégsem?

  • Norris bevallotta azt, amit már sejteni lehetett

    Norris bevallotta azt, amit már sejteni lehetett

    Lando Norris elismerte, hogy tárgyalt a Red Bull-lal is, mielőtt aláírta a szerződéshosszabbítást a McLarennel.

    Tavaly gyümölcsözőbb évet zárt a brit pilóta. Többször a dobogóra állhatott, a pole pozíciót megszerezte Szocsiban, majd vezette is a versenyt. Ám a tortára még nem került fel az a bizonyos hab sem. Az eső eleredt Oroszországban, ám a 22 éves versenyző úgy döntött, nem cserél kereket. Ez lett a veszte, így az ünneplés helyett a futam végén a csalódottság várta.

    Az új szabályok nem jöttek jól a wokingi istállónak. Arra számítottak, hogy előrébb léphetnek, ám ehelyett hátrébb csúsztak A 2022-es szezonban egyszer locsolhattak pezsgőt (Imolában), ám saját bevallásuk szerint fogalmuk sincs, hogyan abszolválták az eredményét.

    Norris számára ugyan frusztráló a tudat, hogy nemigen tud oda keveredni az élmezőnybe, de megtanulta értékelni a kisebb eredményeket is.

    „Frusztráló, bár nem sok mindent tudunk tenni. Nincs értelme dühöngeni. Ez is megtörténhet ebben a sportban. A Mercedes sem számított arra, hogy ennyi világbajnoki cím és győzelem után így megbotlanak. A Forma-1-en kívül is van élet, mindemellett meg kell tanulni a legjobbat kihozni az adott helyzetből. Imolában egy dobogós hely, Szingapúrban egy negyedik pozíció… Ezek az eredmények nagy jelentőséggel bírnak. Tisztában vagyunk azzal, hogy ennél többet nem tudunk tenni.” – nyilatkozta Norris az Auto Motor und Sportnak.

    Ugyanakkor a változás kapuja a Red Bull személyében nyitva állt a pilóta előtt. Norris elismerte, hogy tárgyalt is a csapattal, ám végül mégis a McLarent választotta:

    „Időről-időre vannak beszélgetéseink más emberekkel. Mindig felteszed magadnak a kérdést: mi a legjobb a karrierem szempontjából? Győzni akarok és világbajnokságokat nyerni. Tárgyaltam a Red Bull-lal. Ők évek óta az első háromban vannak. Ez mutatja igazán, hogy mennyire bízom a McLarenben. Voltak tárgyalások, de úgy éreztem, hogy a McLaren a legjobb hely arra, hogy elérjem a céljaimat.

  • Norris magabiztosan állítja, hogy lenyomná Hamiltont

    Norris magabiztosan állítja, hogy lenyomná Hamiltont

    Lando Norris a British GQ vendége volt, így megnevezte azt a 10 dolgot ami nélkül nem tudná elképzelni a mindennapjait, illetve rajongói kérdésekre is válaszolt.

    A nagy sikerű magazin online sorozatának vendége ezúttal a McLaren pilótája volt, aki elsősorban a 10 nélkülözhetetlen tárgyát mutatta be.

    A bukósisakját elemezve Norris elmondta, hogy Valentino Rossi mekkora hatással volt rá fiatal korában, így a világbajnok előtt tisztelegve alkotta meg saját mintáját. Természetesen a felsorolásból a golf labda sem maradhatott ki. A 22 éves pilóta imádja a sportot, így szabadidejében ha teheti különböző golfklubokban üti el az idejét.

    Természetesen némi szponzorációt is csempészett a videóba, a Tumi táskák, a Klipsch fülesek és a Sungod napszemüvegek is előkerültek. Az utóbbi terméket maga Norris tervezte.

    A tableten és a laptopon kívül egy könyvet is hord magánál mindig a pilóta. Bár saját bevallása szerint sosem olvassa el az adott darabot, csak kiteszik az asztalra, hogy okosnak tűnjön.

    A kapucnis felsők is nagy szerepet játszanak Norris életében. A brit pilóta elmondta, amikor csatlakozott a csapathoz, az ilyen jellegű ruhadarabok viselése nem volt megengedett. Ám addig-addig járt a marketing részleg nyakára, míg a végén beadta az istálló a derekát.

    A 10-es listába bekerült még az órája és a munkához járó McLaren GT is.

    Magabiztosság, oktatás, és illatok:

    A British GQ segítségével a közösségi médiás felületekre regisztrált újra Norris, és megválaszolt kérdést. A technikai és a biztonsági kérdések mellett arra is választ adott, hogy milyen illata van. Egy gyertya kapcsán merült fel a téma. Norris rögtön hozzá is tette, az ilyen dolgok miatt nem aktív a Twitteren.

    A Quora-n egy felhasználó arra volt kíváncsi, vajon a 22 éves pilóta le tudná-e győzni Lewis Hamiltont, ha egy csapatban versenyeznének?

    Norris a következőket mondta:

    „Erre igent kell mondanom, viszont nem lenne egyszerű feladat. Ha jól akarsz teljesíteni, akkor hinned kell abban, hogy mindenkinél jobb vagy.”

    A oktatással kapcsolatban a brit pilóta kihangsúlyozta, hogy nincs alkalmuk arra, hogy tovább tanuljanak. Nagyon fiatalon bele kell vetniük magukat a sportba, és ha jól akarnak teljesíteni, akkor arra kell leginkább fókuszálniuk. Norris 16 évesen hagyta ott az iskolát, míg Max Verstappen már 17 évesen a Forma-1-ben szerepelt. A McLaren pilótája kihangsúlyozta, hogy a legtöbb versenyző maximum az érettségiig jut el a karrierje kezdetén.

     

  • Gasly új, 19 éves, szemrevaló csaja Norris exének „másolata”

    Gasly új, 19 éves, szemrevaló csaja Norris exének „másolata”

    Az AlphaTauri francia versenyzője, Pierre Gasly, aki jövőre már az Alpine versenyzője lesz, teljesen francia csapattá téve azt, új barátnőt villantott.

    A 26 éves versenyző nem is olyan régen még az ukrán származású Katerina Berezhna Imerellivel járt, időközben azonban szakítottak.

    Gasly új partnere Francisca „Kika” Cerqueira Gomes. A 19 éves lány, Lando Norris exéhez, Luisához hasonlóan portugál és ugyanazon ügynökségnél modellkedik, mint Luisa. Sőt egyes fotóin kísértetisesen hasonlít is rá.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Kika Cerqueira Gomes (@francisca.cgomes) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Kika Cerqueira Gomes (@francisca.cgomes) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Kika Cerqueira Gomes (@francisca.cgomes) által megosztott bejegyzés


    Embed from Getty Images

  • Még Leclerc születésnapján is a bajnoki címét ünnepelte Verstappen

    Még Leclerc születésnapján is a bajnoki címét ünnepelte Verstappen

    Max Verstappen megünnepelte a hétvégén a második világbajnoki címét Monacóban.

    A holland versenyző Japánban biztosította be az évvégi győzelmet, bár a megszakítás és az új szabályok okoztak némi kavarodást. Sokáig a Red Bull sem tudta, hogy ismét megkoronázták a pilótájukat. Egy kiskapu miatt kapták meg a teljes pontszámot a versenyzők, így a végén a 25 éves pilóta ünnepelhetett.

    A Red Bull gyorsan otthagyta a szigetországot, mivel nem készültek bajnokavatásra. Helmut Marko elmondta, hogy a közös ünneplésre majd Austinban kerül sor, ám a kétszeres világbajnok mindenesetre megünnepelte az újabb trófeát Monacóban. Kelly Piquet mellett Lando Norris is csatlakozott a társasághoz.

    Egy ponton túl a brit pilóta ismét DJ-nek állt, így a nem túl szomjas Verstappen mögé lopózott és Norris vállát fogva kezdtek táncolni.

    A szombati esti buli hajnalig tartott, így a két versenyző Charles Leclerc születésnapján is folytatta az ünneplést.

    @fabgt3

    Saturday night in Sass Café Monaco 🇲🇨🍾🥂🤙🏼 #fyp #tiktok #monaco #montecarlo #f1 #formula1 #driver #landonorris #maxverstappen #mclaren #redbull #party #saturday #night #dj #music #funny

    ♬ son original – Fabrice

  • Az Alpine megelégelte Norris beszólogatásait

    Az Alpine megelégelte Norris beszólogatásait

    Kisebb szópárbaj alakult ki az Alpine és Lando Norris között.

    A brit versenyző már ideje hangoztatja, hogy nem érti miért nem biztosította be még a francia csapat a konstruktőri tabella negyedik helyét. A 22 éves pilóta kiemelte, hogy ellenfelük gyorsabb autóval rendelkezik, mégis szoros maradt a verseny a felek között.

    Norris: Rossz munkát végzett az Alpine

    „Nem értem, hogy küzdhetünk még mindig az Alpine-nal a tabella negyedik helyéért. Mintha ők egy teljesen másik bajnokságban lennének. Ugyanakkor örülök annak, hogy kitartottunk. A csapat minden téren jó munkát végzett, az autó megbízhatóbb lett, a teljesítményt sikerült maximalizálnunk és a lehetőségeket is jól használtuk ki.” – nyilatkozta a 22 éves versenyző.

    Norris arra gyanakszik, hogy az Alpine nagyon félre fejlesztett, ezért sem tudtak még elhúzni tőlük.

    „Minden területen rosszabbul teljesíthetnek, mivel épphogy előttünk vannak a tabellán azzal az autóval.”

    A francia csapat nem hagyta szó nélkül a dolgot:

    Alan Permane-nek, az Alpine sportigazgatójának viszont nem tetszett Norris megjegyzése:

    „Lando folyton csak ezt hajtogatja, nem igaz? Nekünk viszont csak annyi kell, hogy előrébb legyünk nála. Nem értem miért csinálja ezt. Azt hiszem egy kicsit megzavartuk őt.”

    A brit szakember kihangsúlyozta, hogy őket egyáltalán nem érdekli a McLaren. Az Alpine a Mercedest akarja levadászni:

    „Mi inkább a Mercedesre koncentrálunk, nem a McLarenre. Mi első sorban a Mercedest akarjuk legyőzni. Megpróbálunk eljutni arra a szintre, amin ők vannak.” – tette hozzá Permane.

    A csillagosok viszont 244 ponttal többet szereztek a franciáknál, így Permane kijelentése inkább a 2023-as bajnokságban állhatja meg a helyét.

  • Ricciardo finoman bekóstolta Norrist

    Ricciardo finoman bekóstolta Norrist

    Daniel Ricciardo szerint Lando Norris előnyére válik, hogy nem vezetett még más csapatnál.

    Az ausztrál versenyzővel szerződést bontott a McLaren, miután nem voltak elégedettek a teljesítményével. Így a nyolcszoros futamgyőztes minden bizonnyal nem lesz jövőre a mezőny tagja. Ricciardo is felismerte gyengeségeit, ám finoman hozzátette, hogy mennyivel szerencsésebb helyzetben van csapattársa.

    Lando Norris 2019-ben csatlakozott a száguldó cirkuszhoz, és azóta a McLarennél terelgeti autóját. Ugyan az ausztrál elismeri ellenfelét, ám kihangsúlyozta: a brit versenyzőnek nagy előnye van a wokingiaknál, hiszen évek óta ismeri a ‘konstrukciót’:

    Ricciardo drámai bejelentése: Nem leszek tagja a mezőnynek 2023-ban

    „Ha röviden kell válaszolnom arra miért alakult így, két dolgot emelnék ki. Először is nem akarom elvenni tőle az érdemeit, a srác (Norris) tényleg jó. Ezt nem lehet letagadni. Ha azt mondanám, hogy nem az, akkor én lennék a savanyú vesztes. A másik dolog, hogy a boldog tudatlanságban lebeg. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem ért az autókhoz, egyáltalán nem erről van szó. Úgy vélem eléggé képben van azzal, hogy mit csinál. Viszont csak egy koncepcióval találkozott eddig, más istállóknál még nem vezetett. Nyilvánvalóan voltak a McLarennek is variációi, de hozzászokott néhány elemhez.” – magyarázta a 33 éves versenyző.

    Ricciardo kihangsúlyozta, hogy a fedélzeti kamerák felvételein visszanézni az ellenfeleket, nem igazán hasonlítható össze azzal, ha már valaki több versenyautó filozófiáját ismeri.

    „Valószínűleg annak is van némi köze az egészhez, hogy nekem – utálom ezt a szót, de jobb nem jut eszembe – van némi elvárásom és tapasztalatom azzal kapcsolatban, hogy mit tud egy F1-es autó, hogyan kellene viselkednie és hol van benne a potenciál. Neki is van fogalma erről, hiszen visszanézi a többiek fedélzeti kamerás felvételeit és azt tudja mondani: ‘igen, bárcsak mi is megtehetnénk ezt, de az autó hátulja nem azt csinálja amit én szeretnék.’ Végső soron viszont még nem ült más autóban. Természetesen jó versenyző, de ahogy mondtam, ott van a boldog tudatlanság is.”

  • Nicki Minaj-zsal énekelt együtt a népszerű brit versenyző – videóval

    Nicki Minaj-zsal énekelt együtt a népszerű brit versenyző – videóval

    Lando Norris is dalra fakadt a Call of Duty Modern Warfare 2 legújabb videójában.

    A népszerű játék újabb fejezetet add hozzá a franchise-hoz, amit már előrendelhetnek a rajongók. A CoD a versenyzők körében is népszerű, Norris mellett Lewis Hamilton, Charles Leclerc, Alex Albon és Pierre Gasly is előszeretettel pergeti a játékot.

    Norris mellett Nicki Minaj, Lily Baby, Bukayo Saka, Kane Brown, Jalen Ramsey, David Long Jr. és Pete Davidson szerepel a teljes trailerben.

    A felcsendülő dallamok azonban egy másik „ikonikus” sláger ritmusait is az eszünkbe juttathatják. Az új reklám dallama ugyanis kísértetiesen hasonlít a Captain Jackre. Ennél fogva a dalból készült Hupikék Törpikék verzióra is, ami 1996-ban robbant be a magyar piacra.