Címke: Lando Norris

  • A Red Bull „üldözte” Norrist, de ő mindig a McLarent választotta

    A Red Bull „üldözte” Norrist, de ő mindig a McLarent választotta

    Christian Horner megerősítette, hogy tényleg érdeklődtek Lando Norris után.

    A brit versenyző már korábban elismerte, hogy voltak beszélgetései a Red Bull-lal, ám ő a McLaren oldalán szeretne sikereket elérni. Nemrég a Bikák csapatfőnöke is elmondta, valóban megkeresték a 22 éves versenyzőt.

    Miután Daniel Ricciardo otthagyta az osztrák csapatot, nemigen talál megfelelő második erőt a Red Bull Max Verstappen mellé. Pierre Gasly csak félévet húzott le náluk, majd Alex Albon sem ért el kiugró eredményeket. Végül Sergio Pérez mellett állapodtak meg, ám olykor a mexikói versenyző teljesítményével sem elégedettek teljesen.

    A paddockban mindig voltak és lesznek beszélgetések a csapatok és a versenyzők között, ezt is Horner is elismerte. Ugyanakkor volt egy pont, amikor valóban elgondolkodtak Norrison ám ő nem őket választotta.

    „Az évek során többször is beszéltünk Landóval. Ám minden alkalommal, mikor beszéltünk, ő másnap aláírt a McLarenhez.” – nyilatkozta a Red Bull csapatfőnöke.

    Mivel a brit versenyző 2025-ig elkötelezte magát a wokingi csapathoz, a Bikák egyelőre nem érdeklődnek iránta:

    „Hosszútávú szerződése van a McLarennel, és úgy tűnik, még jó pár évig náluk lesz.”

  • Norris attól fél, amihez Ricciardo már öregnek érzi magát

    Norris attól fél, amihez Ricciardo már öregnek érzi magát

    Eléggé különböző helyzetben van a McLaren két versenyzője: míg Daniel Ricciardo 33 évesen már akár vissza is vonulhat, addig a 10 évvel fiatalabb Lando Norris stabil hellyel rendelkezik a mezőnyben.

    Nemrég a RACER kérdezte őket a kiruccanásokról, amiről a McLaren az utóbbi években híres volt, még Alonsóval. Anno a vezérigazgató, Zak Brown is támogatta az ilyen kalandokat, az utóbbi években azonban nem volt hasonló.

    Az amerikai üzletember ráadásul saját csapattal is rendelkezik a tengerentúlon. United Autosports néven LMP2-es autót indítanak Daytonában és Le Mans-ban is.

    Előbbi kiváló alkalom lenne egy aktív F1-es versenyzőnek, hiszen januárban még nem olyan sűrű a program. A McLaren két versenyzője azonban nem csak az időtényezőt okolta, inkább a munka sokasága miatt nem keresik szabadidejükben a versenypályákat.

    https://500miles.hu/imsa/norris-es-ricciardo-az-f1-elol-amerikaba-menekulne/

    Norris kiemelte azonban, hogy még egy fenntartása van a dologgal kapcsolatban.

    „Nagyon szeretnék kiruccanni.” – ismerte el a brit pilóta. – „De félek mások autóit vezetni, ez az egy baj, mert úgy érzem, csak összetörném őket. Zak persze szeretné, ha megjáratnám az autóit. Még nem döntöttünk, Daniel vezette a 3-as autót, de én nem néztem fel úgy senkire, mint ő Dale Earnhardtra.

    Talán egy motort kipróbálnék, de utána nem tudnék autóba ülni, mert azzal is ütköznék.”

    Daniel Ricciardo mindig is kiemelte, hogy szereti a légkört az Egyesült Államokban. Kifejezetten van egy verseny, ami felé elég vegyes érzelmeket táplál.

    „Meg öreg is vagyok ahhoz, hogy 24 óráig fennmaradjak. Nem bulizom már úgy, mint fiatalon. De amúgy Daytona elég király lenne.”

  • Gyorsan véget ért a „móka”, Braziliában befejezi a sztrájkot a Red Bull

    Gyorsan véget ért a „móka”, Braziliában befejezi a sztrájkot a Red Bull

    Max Verstappen kifejtette miért haragudott meg a Sky Sportsra, míg a Red Bull már Brazíliában felfüggeszti a tiltakozását.

    Az Abu Dhabi Nagydíj botránya óta a brit tévétársaság sűrűn utalt arra, hogy a bajnoki cím nem a megfelelő emberhez került. Legutóbb Ted Kravitz jelentette ki, hogy Lewis Hamiltont meglopták, továbbá hozzátette: Verstappen nem tud normálisan bajnok lenni.

    Ez volt az utolsó csepp a pohárban a 25 éves versenyzőnél, ezért úgy határozott nem áll a csatorna rendelkezésére. Christian Horner és a Red Bull követte a példáját Mexikóban. Ez az eset megosztotta a rajongókat. Sok brit szurkoló üdvrivalgásban tört ki. A #ThankYouTed szárnyra kapott a Twitteren, míg a többi rajongó nem feltétlenül értett egyet ezzel a magatartással.

    „Ebben az évben elég tiszteletlenül viselkedtek, és most telt be a pohár. Már önmagában a közösségi média is egy elég mérgező felület. Nem segít a dolgon az, hogyha élőben, mikor melletted sétálnak, ilyeneket mondanak. Ez egyszer elég volt, és nem fogok válaszolni többet.” – magyarázta Verstappen.

    Christian Horner így kommentálta az esetet:

    „Csalódottak vagyunk a Sky-on elhangzott becsmérlő szavak miatt. Ezért éreztük úgy, hogy a hétvégén szünetet kell tartanunk. A Sky-nak sem árt. Meg kell teremteni az egyensúlyt a kommentálás és az információátadás terén. Némelyik narratíva elég jó, viszont néhány meg túl szenzációhajhász. Max nagyon feldúlt volt, és mi csapatként támogatjuk őt. A Red Bull néha elég olcsó célpont.”

    Helmut Marko a következőket mondta az ügyről:

    „Egyszerűen ezt nem fogjuk eltűrni. Most várjuk a reakciókat.”

    A Red Bull sztrájkja nemcsak a brit részt érintette, a csapat a német és az olasz társaságnak sem nyilatkozott.

    Norris nem hagyta magát:

    A verseny után Ted Kravitz mikrofonja is a versenyző orra alá került. A 22 éves pilóta odaszólt honfitárásának, mikor a rajt utáni történésekről érdeklődött:

    Kravitz: „Mi történt veled a rajtnál? Visszaestél a 10. helyre.”

    Norris: „Ez csak két pozíció, elég hosszú az út az 1-es kanyarig.”

    Kravitz: „Ez nem optimális (nevet)!”

    Norris: „Meg kellene próbálnod vezetni, haver! Nem történt semmi rossz, vagy ilyesmi. Egy helyet a vonalnál veszítettem, a másikat meg a kanyarnál. Ezt leszámítva jó munkát végeztünk.”

    Véget ért a móka:

    Braziliában viszont beszünteti a sztrájkot a Red Bull, mind a csapat, mind pedig Verstappen nyilatkozni fog a tévétársaság összes szegmensének.

    „A következő versenyhétvégén már normálisan folytatjuk a munkát” – erősítette meg Horner.

    Ugyanakkor nem csak a Red Bull tette tiltólistára a csatornát. A német Sky-nak csak ritkán ad interjút Günther Steiner, ugyanis az év elején Peter Hadernacke (műsorvezető) nagyon kritizálta Mick Schumachert. A Holland Nagydíjon az olasz Sky szállt bele a fiatal németbe, így Mattia Binotto is elrendelte egy darabig a „rádiócsendet”.

  • Ricciardo: A jövőm nem Hamilton kezében van

    Ricciardo: A jövőm nem Hamilton kezében van

    Daniel Ricciardo cáfolta, hogy a hírek szerint a Mercedeshez tartalékversenyzőként való igazolása azzal kecsegtetne, hogy végül Lewis Hamilton helyére léphet.

    A 37 éves Hamilton megerősítette, hogy várhatóan a 2023-as idény után is meghosszabbítja szerződését a Mercedesnél. A 33 éves Ricciardo a McLarentől való kirúgása után nem kap helyet az F1 2023-as mezőnyében, és a Sky szerint a következő lépése a Mercedesnél való tartalékversenyzői szerepvállalás lesz. Hamilton döntése, hogy 2024-ben és azon túl is versenyez, nem befolyásolja Ricciardo döntését, árulta el az ausztrál:

    „A jövőm nem függ attól, hogy mások mit lépnek. A lehetőségek akkor adódnak majd, amikor. De nem arra várok, hogy bárki tesz valamit, hogy én be tudjak szállni újra. Szeretném kihasználni a szükséges időt, egy némi távolságot tartani a sporttól, hogy újjáépítsem magam. Amennyiben 2024-ben lesz értelme valaminek, akkor visszatérek nagy lendülettel, szórakozom egy sort, és remélhetőleg az élen fogok versenyezni.”

    Hamilton korábban arra biztatta Ricciardót, hogy ne fogadjon el tartalékosi szerepet, és folytassa a versenyzést, de a McLaren pilótája látta, hogy az Alpine-nál, a Haasnál és a Williamsnél is miképp jönnek-mennek az épp betöltetlen állások. A tartalékosi szerep egy nagycsapatnál egy olyan trükknek tekinthető, amellyel Ricciardót a Forma-1-be való 2024-es nagyszabású visszatérése szempontjából is versenyben tarthatják. Ricciardo tagadta, hogy le akarná váltani Hamiltont:

    „Az igazság az, hogy szeretném, ha a sportágunkban maradna. Ő az egyik legnagyszerűbb, aki valaha is ezt csinálta. Ellene versenyezni, kerék a kerékkel menni vele, félelmetes. Még több ilyet szeretnék csinálni a jövőben. Ez a célom most.”

    Ricciardo jelenleg 29 ponttal a 12. helyen áll az F1-es tabellán, miközben csapattársa, Lando Norris 109 ponttal megy. A múlt héten érzelmektől fűtve azt mondta, „nem tudom, miképp folytatom” egy unalmas amerikai futam után. Ezúttal az F1-es Mexikóvárosi Nagydíj előtt elmélkedett:

    „Frissen egy verseny után vagyok, és még nem volt eligazítás, értékelés, semmi. Már hamar tudtam, hogy ez küzdelmes lesz. Tehetetlennek éreztem magam a harcokban. Hogy így éreztem, az pedig normális volt. Néhány nap elteltével, erre a futamra érkezve, már rugalmasabb vagyok, és van még egy esélyem, hogy jól csináljam.”

    Steiner nem igazán érti Ricciardo hozzáállását

  • Norris álla is leesett: Mennyi kávét ivott Valtteri?

    Norris álla is leesett: Mennyi kávét ivott Valtteri?

    Lando Norris összességében elégett volt az időmérős teljesítményével, ám Valtteri Bottas tempóját nem tudta hova tenni.

    Tegnap Mexikóvárosban a Mercedes mellett a finn pilóta okozott még meglepetéseket. A Q1-ben és a Q2-ben a 3-4. helyen bóklászó versenyzőre a többiek is felkapták a fejüket, főleg úgy, hogy csapattársa nem tudta követni a bravúrt.

    A Q3-ban Bottas a 6. pozíciót szerezte meg, amin a McLaren brit versenyzője is meglepődött. Norris hozzátette hogy a céljaikat sikerült elérniük, mivel mind a két Alpine-t megelőzte, ám a finn pilótával nem tudott mit kezdeni.

    „Elégedett vagyok a mai nappal, jó munkát végeztünk. Sikerült legyőzni azokat a srácokat, akiket akartunk. Úgy éreztem sikerült jó köröket futnom, különösen a Q3-ban. Ugyanakkor nem tudom, hogy Valtteri (Bottas) mennyi kávét ivott ezen a hétvégén. Elég sok tempót találtak, dicséret jár nekik. Összességében elégedett vagyok, sikerült elérni azt, amit akartunk. Kellett volna még három tized ahhoz, hogy a Ferrarikat is legyőzzük, de ez nem történt meg.” – nyilatkozta Norris.

    Lawrence Barretto, az F1 riportere arra volt kíváncsi, hogy vajon a 22 éves pilóta felveheti-e a versenyt a megtáltosodott Bottasszal. Az érintett így vélekedett:

    „Mikor az időmérőn 4-5 tizeddel gyorsabb nálad… Nem fog annyi időt veszíteni vasárnap, hogy ez könnyen megtörténjen. Ugyanakkor nem tudhatjuk mi lesz. Nem voltak ebben az évben túl konzisztensek, és a megbízhatóság terén is küzdöttek. Hosszú verseny előtt állunk, a körülmények elég trükkösek lesznek. Elég sokat lehet hibázni, így bármi megtörténhet.”

  • Mindennek van határa: A pofátlan „rajongók” nem valók a paddockba

    Mindennek van határa: A pofátlan „rajongók” nem valók a paddockba

    Pierre Gasly felszólította a rajongókat, hogy mutassanak több tiszteletet a versenyzők irányába, amikor a Forma-1-es paddockba érkeznek.

    Bár a paddockba csak korlátozott számú ember léphet be, leginkább a csapattagok, az F1 emberei és újságírók, az utóbbi versenyeken egyre nagyobb volt a tömeg a paddockban. A csapatok és a sport újabban egyre gyakran választ ki rajongókat, akiket beinvitálnak a paddockba, hogy életre szóló élményben legyen részük.

    Nem biztos azonban, hogy ez annyira jó ötlet. Egyrészt, mert csak fájdítják azok szívét, akik meg nem mehetnek be, másrészt mert nem tudnak semmit a kiválasztott rajongókról, és voltak már ebből problémák. Voltak akik nem éppen korrekt módon érték el, hogy behívják őket, most pedig kiderült, hogy egyes rajongóknak olyannyira semmi sem szent, hogy még lopni sem szégyellnek.

    A versenyzők a pénteki szokásos megbeszélésükön megvitatták az emiatt felmerült problémákat.

    Gasly elmondta, hogy már a második versenyhétvégén fedezte fel, hogy egy a személyes tárgyait tartalmazó táskát kinyitottak. Az AlphaTauri versenyzője úgy érzi, hogy néhány rajongó, akit beengedtek a paddockba, nem viselkedik megfelelően.

    „Szerintem az, hogy beengedjük az embereket, rendben van, de az is igaz, hogy úgy érzem, hogy néhány vendég néha nem igazán tartja tiszteletben azt a személyes teret, amire szükségünk van” – mondta a RaceFans kérdésére.

    „Az emberek bejönnek a boxokba a kvalifikáció előtt, és fotókat kérnek, amikor még csak nem is a csapatunktól vannak. Mi itt dolgozunk, és nyilván időt szánunk a szurkolókra, amikor csak tudunk. De ezen a hétvégén nem mertem kijönni a vendéglátóhelyről, mert különben egyszerűen tudod, hogy mobbingolnak, és néha ez elég hektikussá válik.”

    Gasly elmondta, azt is hogy az elmúlt két versenyhétvégén kétszer is kinyitották a táskáját.

    „A táskámat – amivel tegnap reggel érkeztem a vendéglátóhelyre, és benne volt az útlevelem is – kinyitották, és még csak észre sem vettem” – mondta.

    „Egyértelműen nem én voltam [aki kinyitotta és úgy hagyta], és nem is a menedzserem. Amikor meglátta, azonnal bezárta. De ugyanez történt Austinban is, amikor kijöttem a paddockból”.

    Tartani kell a rajongóktól? Nagyobb biztonsági óvintézkedésekre lehet szükség…

    „Úgy érzem, hogy jelenleg nincs biztonság az F1-ben, és talán van valami, amit tehetnénk ez ügyben” – mondta. „De ahogy mondtam, mindig a maximális időt szánom a szurkolókra, nem arról van szó, hogy nem akarunk senkit, csak meg kell találni a módját, hogy mindenki boldog legyen.”

    „Beszéltünk erről a versenyzői eligazításon” – tette hozzá. „Szerintem az is nagyszerű, hogy látjuk a gyerekeket és az embereket, akik nagyon élvezik ezt, de talán csak meg kell találni a módját, hogy megértsék, hol érhetnek el minket, és mikor kell, hogy kicsit több teret adjanak nekünk.”

    Gasly aggodalmait Lando Norris is osztotta, aki szerint a versenyzők inkább interakcióba akarnak lépni a rajongókkal, mintsem elkerülni őket.

    „Nem tisztelik annyira a személyes teret és az ehhez hasonló dolgokat, mint amennyire kellene” – mondta. „Szerencsésnek kellene érezniük magukat, hogy a paddockban lehetnek, és olyan közel kerülhetnek hozzánk.”

    Hozzátette, hogy ez azt eredményezi, hogy próbálják elkerülni a rajongókat a paddockban és rejtettebb útvonalakon közlekedni.

    „De mi nem akarjuk ezt tenni. Boldogan csináltuk ezeket a dolgokat, és szeretnénk [nyugodtan] végigsétálni a paddockban, meg ilyenek. De egy kicsit több tiszteletre lenne szükség az emberek részéről a személyes terünk, a határaink és az ilyen dolgok iránt.”

    Sergio Perez, az F1 egyetlen mexikói pilótája megnyugtatta versenyzőtársait a lelkes helyi rajongókkal kapcsolatban.

    „Nyilvánvalóan a mexikóiak nagyon intenzívek, de nagyszerű emberek” – mondta. „Soha nem fognak bántani senkit.”

    „Nagyszerű ezt látni, nem sok más országban láthatunk ilyet. Szóval jó, hogy a Forma-1 egy kicsit élvezheti.”

  • Norris ebben a kérdésben beállt Verstappen mellé, az FIA ellen!

    Norris ebben a kérdésben beállt Verstappen mellé, az FIA ellen!

    Lando Norris összefogott Max Verstappennel, és kemény szavakkal figyelmezteti az FIA-t, miszerint „mindenki bukni fog”, ha a sport tovább viszi a gumitakarók használatának betiltására vonatkozó terveit.

    A Forma-1 fokozatosan kivezetné ezeket, a Pirelli az Egyesült Államok Nagydíján tartott tesztjén azt vizsgálta, hogy a 2023-as gumi hogyan birkózik meg a csökkentett, 50 fokos tárolási hőmérséklettel. A versenyzők visszajelzései eddig negatívak, a panaszok középpontjában a biztonsággal kapcsolatos aggályaik álltak. Norris így látja ezt:

    „Az a gond vele, hogy inkább kevésbé biztonságos, mintsem olyan jó érzés lenne vezetni. A jelen kor Forma-1-es autóját, amelyet annyira speciálisan terveztek, az összes aero és minden más miatt, nem arra tervezték, hogy hideg gumikon fusson. Ez nem olyan, mint egy Formula 2-es vagy Formula 3-as autó, ahol csak úgy feldobhatod, és bármit megtehetsz. Ez nem igazán működik így. Erről tehát egyeztetni kell.”

    A kétszeres bajnok Verstappen azt állította, hogy rengeteg baleset lesz, amennyiben a Forma-1 kitart a terv mellett. Arra a kérdésre, hogy egyetért-e ezzel a véleménnyel, Norris elismerte:

    „Persze, lesznek. Ez volt a lehető legjobb körülmény Austinban a gumik próbájához – szuper meleg volt, forró pályahőmérséklet, nagy sebességű első szektor, hogy a hőmérsékletet felvegyük, és nem voltak szépek a végén. Annyira könnyű volt elöl blokkolni, olyan könnyű volt hátul blokkolni, teljesen kiszámíthatatlanná vált. Szóval amint egy sokkal hidegebb versenypályára mész, vagy ha egy kicsit nedves vagy hasonló, akkor mindenki meg fogja törni az autót valamikor. Alapvetően egyetlen versenyző sem akarja ezt így.”

    Verstappen szerint nem elég jók a Pirelli esőgumijai

  • Lando Norrist követeljük a Konyhafőnök VIP-be!

    Lando Norrist követeljük a Konyhafőnök VIP-be!

    Lando Norris meglehetősen ügyesen és precízen bánik egy Forma-1-es autóval, de ez már kevéssé mondható el róla a konyhában.

    A McLaren brit versenyzője a csapat partnere, a Hilton Hotelek jóvoltából próbálhatta ki, milyen egy két Michelin-csillaggal rendelkező séf konyhájában tenni-venni. Itt is fontos tényező az idő, de nem pont úgy, ahogy azt Norris megszokta.

    A buggyantott tojást elsőre úgy tűnt jól elkészítette, bár a végén megnyomkodta, így vélhetően tönkre is tette. 😀

    Később kilöttyintette a majonézbe szánt olajat.

    Majd visszakanyarodva a tojáshoz, kiderül, hogy túlfőttek (a buggantott tojás sárgájának folynia kell, ha belevágsz).

    „A tojások túlfőttek” – mondja a séf a tojásokról, melyek egy lazacos english muffin tetejére kerültek, mire Norris bűnbánóan tekinget.

    „Te megennéd ezt?” – hangzik a kérdés, de a versenyző kivágta magát:

    „Nem, mert allergiás vagyok a halra.”

    A séf elvigyorodik, de újrakészítteti Norrisszal az ételt. Kis támogatássa ugyan, de ezúttal tálalható étel készül.

    A séf megdicséri „tanoncát”, közli, hogy jó munkát végzett, Norris pedig szerényen azt feleli: „tudom”. A séf azonban hozzáteszi, azt tanácsolja neki, hogy maradjon a versenyzésnél.

     

  • Norris csak gyógyszerekkel tudta teljesíteni az amerikai hétvégét

    Norris csak gyógyszerekkel tudta teljesíteni az amerikai hétvégét

    Lando Norris elárulta, hogy muszáj volt fájdalomcsillapított bevennie, mivel annyira fájt a feje a folyamatos pattogástól.

    Az austini pálya bukkanói már régóta problémákat okoznak a versenyzőknek. Mivel a talaj kifejezetten puha, a víz erózió és a süllyedő aljzat nem meglepő jelenség. Ugyan az év elején újraaszfaltozták a pálya felét, de a pálya felülete továbbra is problémákat okoz.

    Lewis Hamilton a pénteki edzésnap után arról beszélt, örül annak, hogy nincs sok fogtömése mert már kiestek volna a rázkódástól.

    A McLaren versenyzőjének viszont gyógyszereket kellett bevennie, mert már nem bírta elviselni a fejfájást.

    „Sokat küzdöttem ezzel a hétvégén. Látták, hogy milyen keményen ütődik ide-oda a fejem? Van némi zúzódás a fejemen, így ez tényleg nem kellemes. Nem tudom, hogy ez csak nálunk ilyen rossz, vagy mások is hasonlókkal küszködnek. Ha beveszem a fájdalomcsillapítókat, nem okoznak nagy különbséget, de muszáj volt valamit lépnem.” – magyarázta a 22 éves versenyző.

    Norris szerint a tavalyi autónál nem volt ilyen vészes a helyzet:

    „Néhány rész most kevésbé göröngyös, ezért örülök annak, hogy javítottak a pályán. A felét újraaszfaltozták, az a fele egy kicsit jobb lett. Ugyanakkor nem olyan jó, mint amilyennek lennie kellene, különösen ezekben az autókban ülve rossz a helyzet. Ha a tavalyi konstrukciókkal mennénk, nem panaszkodnánk ennyire. Idén szinte mindenre panaszkodunk.”

  • Serena Williams lepipálta Norrist? Így „kevert” a sportolónő – videóval

    Serena Williams lepipálta Norrist? Így „kevert” a sportolónő – videóval

    Serena Williams az Egyesült Államok Nagydíja során a DJ pult mögé állt és így is megpróbálta szórakoztatni a kilátogatókat.

    Tombol a DJ láz a Forma-1-ben. Az elmúlt hetek során Lando Norris kezdte meg „új pályafutását” a keverőpult mögött, míg legutóbb a híres teniszező csillag követte útját. Serena saját TikTok-oldalán mutatta meg a közönségének tudását, míg Norris az esti bulin folytatta pályafutását.

    Williams a következő felirattal látta el a bejegyzést:

    „A Forma-1 legújabb DJ-je.”

    @serena

    Formula 1’s newest DJ 🎵

    ♬ Coming In Hot – Andy Mineo & Lecrae

    https://www.tiktok.com/@superlandoclips/video/7158110036412222726?is_from_webapp=1&sender_device=pc&web_id=6969642659073951238

    [poll id=”254″]

    Serena a CashApp Clubban is „megőrült”, a híres sportoló bemutatta táncát, amit szintén posztolt a népszerű oldalra.

    @serena

    Club @Cash App was it! 🏎

    ♬ Dancing On My Own – Radio Edit – Robyn