Címke: Lando Norris

  • Russell elmondta miben jobb Norrisnál

    Russell elmondta miben jobb Norrisnál

    George Russell szerint van egy nagy előnye Lando Norrishoz képest.

    2019-ben csatlakozott a száguldó cirkuszhoz a két versenyző. Norris a McLarennél találta meg a számításait, míg Russell a Williamsben kezdte a pályafutását. Idén került át a Mercedesbe, így jobb pozícióban találta magát honfitársánál. Futamot is az idősebbik brit tudott nyerni eddig, bár a wokingi istálló pilótája tavaly Oroszországban közel járt már a sikerhez.

    Russell ugyanakkor úgy véli, hogy a Williamsnél eltöltött évei előnyt jelentenek neki Norrisszal szemben. A 23 éves pilóta eddig csak egy csapatnál versenyzett, míg Russell volt már mezőny hátsó és első részében is.

    „Nem akarok úgy visszatekinteni és azt mondani, hogy a dolgoknak másképp kellett volna történniük. Minden lehetőség, minden jó vagy rossz év hozzájárul a fejlődéshez. Ez tett azzá aki vagyok. Ha már az elejétől kezdve a Mercedesben harcoltam volna a győzelmekért, akkor nem lettem volna gazdagabb az elmúlt évek eseményeivel. Ebből a szempontból több mindenen mentem keresztül, mint Lando (Norris). Lando már öt éve van a McLarennél.  Öt éve küzd a dobogóért és a pole pozícióért, míg én megéltem a mélységeket és a magasságokat is. Erre előnyként kell tekinteni. Ő nem volt tartósan a rajtrács végén, de az elején se. Ám ez nem az ő hibája. Lando kivételes versenyző, de ez egy olyan előny, amit ki kell használnom.” – magyarázta Russell.

     

  • Norris még bízik a McLarenben, de megkongatta a vészharangot

    Norris még bízik a McLarenben, de megkongatta a vészharangot

    Lando Norris kijelentette, továbbra is hisz a McLarenben, viszont a 2022-es teljesítményükkel nem lehetnek elégedettek.

    Az év elején a brit versenyző meghosszabbította a szerződését a wokingi istállóval, így 2025-ig nemigen mozdulhat semerre. Nagy reményeket táplál az új szélcsatorna irányába, ami hamarosan elkészül az alakulat főhadiszállásán. Norris korábban már elmondta, amint a modernizáció befejeződik, azután már nem élhetnek a kifogásokkal, valamit mutatniuk kell.

    Ugyanakkor a 2022-es évad nem úgy alakult, ahogy eltervezték. Az elején nagyon visszaesetek, majd a meglepetés imolai dobogó után stabilizálódott a csapat helyzete. Ám kiugró eredményeket már nem tudtak produkálni. A 23 éves versenyző ugyan elnyerte a középmezőny legjobbja címet (7. lett az egyéni tabellán), de ennél azért többre vágyik.

    „Én nem az a srác vagyok, aki szeret kamuzni, vagy azt akarja, hogy az emberek csak kedveskedjenek neki. Én azt szeretném, ha őszinték lennének hozzám. Bízom a McLarenbe, a srácokban akik itt dolgoznak, az egész csapatban. Az idő majd eldönti merre megyünk tovább. Soha sem lehetsz 100%-ig biztos abban, hogy hol fogsz végezni, ezért lehet esélyed arra, hogy beletalálsz valamibe.” – nyilatkozta Norris a Sky Sportsnak.

    A brit versenyző tisztában van azzal, hogy az új szabályváltozások mentén rossz lóra tettek, így minél előbb ki kell javítaniuk a hibákat.

    „Az első versenyhez képest sikerült jól felzárkóznunk. Ugyanakkor ha visszagondolok a 2022-es céljainkra… őszintén szólva nem sikerült elérnünk azt, amit akartunk. Ha jól akarunk szerepelni, versenyeket és bajnokságokat akarunk nyerni, akkor nem lehetünk elégedettek a mostani pozíciónkkal. A fejlődésre viszont büszkék lehetünk. Mindenki nagyon jó munkát végzett, a munkamorál nagyon jól működik, csak jobb autóra lenne szükségünk.”

  • Norris szerint megérdemelték a vereséget

    Norris szerint megérdemelték a vereséget

    Lando Norris úgy véli, megérdemelten kaptak ki idén az Alpine-tól.

    A konstruktőri negyedik helyért ádáz csata dúlt a McLaren és a francia istálló között. Fernando Alonso és Esteban Ocon alakulata gyorsabbnak bizonyult a versenyek nagy részén, ám technikai hibák hátráltatták a csapatot.

    Mindaddig a wokingi istálló nem brillírozott. Csak Imolában sikerült a harmadik helyre keveredniük, ám az után nem termett túl sok babér a gárdának. A brit versenyző többször is hangoztatta már a szezon során, hogy az Alpine jobb náluk, csak a technika ördöge babrál ki velük.

    Így Norris szerint megérdemlten kaptak ki a csapattól:

    „Ott vagyunk, ahol lennünk kell, az ötödik helyen. Csalódottak voltunk, hiszen egy karnyújtásnyira volt tőlünk a negyedik pozíció, ám volt egy rossz hétvégénk. Az Alpine-nál viszont négy vagy öt ilyen alkalom volt. A szezon nagy részében ők voltak a gyorsabbak. Az, hogy ilyen sokáig harcolni tudtuk velük azt bizonyítja, hogy sokkal többet kihoztunk a rosszabb csomagunkból. Ez elégedettséggel tölt el. Túl gyengén kezdtük a szezont. Sok munka van abban, hogy ezt a pozíciót elértük, remélhetőleg jövőre jobb lesz a helyzetünk.” – nyilatkozta Norris.

  • McLaren: Nem Ricciardón ment el a 4. helyünk

    McLaren: Nem Ricciardón ment el a 4. helyünk

    A McLaren mindössze egyetlen dobogós helyezést volt képes szerezni 2022-ben. Lando Norris Imolában pezsgőzhetett a pódiumon és a brit hiába nyújtott jó teljesítményt idén, a wokingiak így csak az 5. helyen végeztek a konstruktőri bajnokságban. Ez pedig részben Daniel Ricciardo folyamatos rossz teljesítményeinek is betudható, azonban a McLaren szerint nem az ausztrál pilótán ment el a dolog.

    Norris 122 ponttal zárta az idei évadot, ezzel szemben Ricciardo neve mellett mindössze 37 egység szerepelt és ez egy jelentős különbségnek számít. Azonban hiába a pilóták közötti differencia, a wokingi istálló csapatfőnöke, Andreas Seidl úgy véli, „nem lenne helyes” Ricciardót felelősség tenni ezen ügy kapcsán.

    „A kudarc az én és a csapat felelőssége is, hogy nem voltunk képesek megadni a szükséges feltételeket Daniel számára. Hiába próbáltunk meg mindent és jártunk el a dolgokban a legjobb tudásunk szerint, mégsem jártunk sikerrel és ezt rendkívül sajnáljuk is.”

    Ricciardo útja azonban Abu Dhabiban véget ért a McLarennél és egy időre a Forma-1-ben is, habár nemrégiben hivatalossá vált a Red Bullhoz való visszatérése. A McLarennél pedig a Formula 2 tavalyi bajnoka, Oscar Piastri veszi majd át, aki már ki is próbálhatta az MCL36-ot az évadzáró Abu Dhabi teszten.

  • Hamilton újabb „első helyet” bukott el, nem ő keres a legjobban az F1-ben

    Hamilton újabb „első helyet” bukott el, nem ő keres a legjobban az F1-ben

    2013 óta először nem Lewis Hamilton vitte haza a legtöbb pénzt idén a Forma-1-ből.

    Éveken keresztül a hétszeres világbajnok kapta a legtöbbet a versenyzéséért, ám ebben az évben fordult a kocka. Legnagyobb riválisa ugyanis erről a listáról is letaszította a brit pilótát.

    Nagy reményekkel vágott neki a Mercedes az idei évnek, ám a bajnoki címről szőtt álmaik gyorsan szertefoszlottak. A W13-as nem úgy muzsikált, ahogy szerették volna, ezen felül a pattogás is náluk okozta a legtöbb problémát. Ugyan az év végén felzárkózott a csapat, és futamot is tudott nyerni, ám a dobogó tetejére nem Hamilton állhatott fel, hanem George Russell.

    Így számos bónusz juttatástól esett el a hétszeres világbajnok. Mindaddig Max Verstappen számláján a pénz szépen növekedett. A Forbes szerint ezt a csatát is a holland nyerte.

    A lap ugyanakkor nem vette figyelembe a reklámokból származó bevételeket, ám az első 10 helyezett még így is jól áll. Becsléseik szerint a jövedelmük 25%-al növekedett a tavalyihoz képest. A számításokat a Formula Money segítségével végezték el. Állításaikat jogi beadványokra, pénzügyi dokumentumokra, a média által megszellőztetett információkra és az iparágban dolgozók beszámolóira alapozzák.

    A Forbes szerint tehát ők 10-en alkotják a legjobban keresők listáját a száguldó cirkuszban.

    1. Max Verstappen – 60 millió dollár

    Nem meglepő, hogy a második világbajnoki címét megszerző holland markát ütötte a legnagyobb összeg 2022-ben. A 25 éves pilóta idén 15 győzelemmel lett gazdagabb, mindemellett a bajnoki címért járó bónuszt is bezsebelhette. A Forbes szerint a 40 milliós alapfizetésén túl 20 millió bónuszt kapott Verstappen.

    2. Lewis Hamilton – 55 millió dollár

    A brit versenyző nem sokkal maradt el riválisától, ám az az 5 millió dolláros különbség a tabella második helyére taszította a hétszeres világbajnokot. 

    3. Fernando Alonso – 30 millió dollár

    Az Alpine-tól távozó spanyol sem panaszkodhat idén, hiszen a francia csapatnak mélyen a zsebébe kellett nyúlnia. A konstruktőri negyedik helyet ugyan megszerzete a az alakulat, ám egész évben technikai hibák hátráltatták a versenyzőket. Míg a pályán Alonso balszerencsés volt, addig a jövedelme mentén ez nem mondható el.

    4. Serigo Pérez – 26 millió dollár

    A mexikói versenyző jóval kevesebbet keres csapattársánál, ám még így sem panaszkodhat. A „védelmi miniszter” idén is segítette a hollandot és az istállót, ám végül az egyéni tabella második helyét nem sikerült bebiztosítania. Pérez jövedelmének nagy részét a bónuszoknak köszönheti, így elégedetten készülhet a 2023-as szezonra.

    5. Charles Leclerc – 23 millió dollár

    Jól indult a Ferrari éve, ám a technikai hibák és a rossz stratégia miatt az évad közepén kiszálltak a meccsből. A Red Bull a fejlesztési versenyből is jobban jött ki, így a Scuderiának be kellett érnie a második hellyel. Leclerc alapfizetése 12 millió dollár, ám bónuszjuttatásként kapott még 11 milliót a monacói. 

    6.  Sebastian Vettel – 17 millió dollár

    A visszavonuló négyszeres világbajnok alapfizetése 15 millió dollár volt az Aston Martinnál, és a bónuszjuttatások további 2 milliót adtak hozzá a jövedelméhez. Ugyan a csapatnak nem sikerült megszereznie a konstruktőri 7. pozíciót, ám a versenyzők mindent megtettek, amit csak lehetett. Vettel ugyanakkor nem egyedül osztozik a Forbes listájának 6. helyén.

    6. Daniel Ricciardo – 17 millió dollár

    Az ausztrál jövőre a Red Bull tartalékversenyzője lesz, ugyanis a McLaren idő előtt bontott szerződést vele. Csakúgy, mint Vettel esetében, Ricciardo alapfizetése is 15 millió dollár, és bónuszként jár mellé a további 2 millió.

    8. Carlos Sainz – 15 millió dollár

    A spanyol versenyző nehéz szezonon van túl. Az év első felében nehezen szokott össze a konstrukcióval, majd a Ferrari lemaradt a fejlesztések terén a Red Bulltól. Silverstone-ban megszerezte pályafutása első győzelmét, ám az összetettben nem sikerült Leclerc elé keverednie. Sainz alapbérre 8 millió dollár a Ferrarinál, ám a bónuszok terén ő sem panaszkodhat. További 7 millióval gyarapította a bankszámláját.

    9. Lando Norris – 11 millió dollár

    Nagy reményekkel várta az új érát a McLaren is, ám a szezon első felében nagyon szenvedett a csapat. Meglepetésükre Imolában dobogóra álltak, de a bravúrt nem sikerült megismételniük az évad további részében. Norris lett a „középmezőny királya”, és idén kötött szerződésével elégedetten nézhet a bankszámlájára is. Alapbére 5 millió dollár ugyan, ám a bónuszoknak köszönhetően további 6 millió ütötte a markát idén.

    10. George Russell – 10 millió dollár

    A brit pilóta alapbére a legkevesebb az itt felsorolt versenyzők közül, ugyanis csak 3 millió dollárt vihet haza a Mercedestől. Ám a Brazíliában szerzett győzelme megdobta az ázsióját, így további 7 millió dolláros bónuszt tudhat magáénak.

  • Vettel „időutazott”, Verstappen táncolt, Norris meg adta a talpalávalót

    Vettel „időutazott”, Verstappen táncolt, Norris meg adta a talpalávalót

    A szezonzáró után a versenyzők megünnepelték az afterparty-n az idei évet.

    Sebastian Vettel a futam után elmondta, hogy részt vesz majd a szezonbúcsúztató bulin, majd hozzátette, szeretné meghallgatni Lando Norrist a DJ-pult mögött. A négyszeres világbajnok kívánsága valóra vált, ugyanis a brit pilóta ismét a „pódiumra” keveredett.

    A német versenyző az este korai szakaszában egy „retro” ingben tűnt fel Max Verstappen és Christian Horner mellett.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Christian Horner (@christianhorner) által megosztott bejegyzés

    Az este további szakaszában már egy nem túl szomjas kétszeres világbajnok táncát kapták lencsevégre, míg egy újabb „remekmű” került ki Norris kezei alól.

  • Nem ismétlődhet meg a McLaren versenyzőivel az, ami történt Brazíliában

    Nem ismétlődhet meg a McLaren versenyzőivel az, ami történt Brazíliában

    A McLaren Forma-1-es csapatfőnöke, Andreas Seidl szerint csapata „nagy lehetőséget” szalasztott el a múlt hétvégén Brazíliában, ahol Daniel Ricciardo és Lando Norris is „felesleges” pályán történt balesetekbe keveredtek.

    Ricciardo versenye már az első körben eldőlt, mivel összeütközött a Haas pilótájával, Kevin Magnussennel, míg Norris is korán összeakadt a Ferrari versenyzőjével, Charles Leclerc-rel, de végül egy motorhiba miatt kiesett. Seidl így nyilatkozott:

    „Nyilvánvalóan nagy csalódás, ami velünk történt, mert remek lehetőségünk adódott. Ugyanakkor végül el kell ismernünk, hogy csapatként ma nem sikerült kihúznunk a győzelmet.”

    A McLarennek ez egy drága dupla kiesés volt, mivel a konstruktőri bajnokságban közvetlen riválisuk, az Alpine mindkét autóját az első tízben hozta be, így 19 pontra növelték előnyöket a wokingi alakulattal szemben a hétvégi Abu Dhabiban megrendezésre kerülő szezonzáró előtt. Így folytatta:

    „Két olyan incidens történt a pályán, amire nem igazán volt szükség, ugyanakkor a bajnokság negyedik helyéért küzdő fő riválisunk, az Alpine nagyot ment. Ezzel olyan helyzetbe kerültünk, hogy 19 pont a hátrányunk Abu Dhabi előtt, ami nyilvánvalóan megnehezíti azt, hogy a negyedik helyért folytatott harcban maradjunk.”

    Sőt, ha feltételezzük, hogy az Alpine versenyzői nem látják meg a kockás zászlót a Yas Marinában, a McLaren pilótáinak minimum az ötödik és hatodik helyen kellene végezniük, és a leggyorsabb kört is megszerezniük ahhoz, hogy a wokingi istálló megelőzze ellenfelét. Így zárt ezért Seidl:

    „Azonban versenyképesek vagyunk. Sportoló srácok vagyunk, és amíg ez kifejezetten egyértelműen lehetséges, addig kizárólag csak magunkra koncentrálunk, gondoskodunk arról, hogy Abu Dhabiban még egyszer mindent beleadjunk ahhoz, hogy a legjobbunkat nyújtsuk. Bármi is legyen majd a végeredmény, azt pedig el kell fogadnunk.”

    Mit titkolt ennyire a napokban Piastri és a McLaren, főleg az Alpine elől?

  • Leclerc nagyon meglepődött: Nem gondoltam volna, hogy ő is ilyen

    Leclerc nagyon meglepődött: Nem gondoltam volna, hogy ő is ilyen

    Charles Leclerc nem számított arra, hogy ilyen „agresszív” lesz Lando Norris Brazíliában.

    Miután Daniel Ricciardo és Kevin Magnussen találkoztak a pályán, mindkét versenyző feladni kényszerült a versenyt. Ám az autókat el kellett vinni a pályáról és a sóderágyból, így a biztonsági autónak is be kellett avatkoznia. Az újraindítás viszont életet lehelet a versenybe. Először Max Verstappen és Lewis Hamilton csörtéjére kapták fel a szurkolók a fejüket, majd jött a monacói és a brit pilóta párostánca.

    A Ferrari versenyzője szerette volna megelőzni a lassabb McLarent, ám Norris nem adta könnyen magát. A játéknak ütközés lett a vége, Leclerc a sóderágyba, majd a falban találta magát, ám szerencséjére tudta folytatni a küzdelmet.

    A versenyirányítás a 23 éves versenyzőt látta bűnösnek, aki váltig állítja, hogy versenybaleset történt. Leclerc azonban meglepődött, mivel nem számított arra, hogy ellenfele ilyen „agresszív” lesz.

    „Nagyon meglepődtem azon, hogy tovább tudtam menni. Ami a megmozdulást illeti, arra gondoltam, hogy Lando nem olyan srác, de valamiért nagyon agresszív volt. A sprintfutamon is ezt csinálta Carlosszal (Sainz). Nem igazán értettem a szándékait, de ez van.” – nyilatkozta Leclerc.

  • Norris szerint a versenyirányítás „néz, de nem lát”

    Norris szerint a versenyirányítás „néz, de nem lát”

    Lando Norris szerint túl szigorúan büntették a megmozdulását Brazíliában.

    Az első SC fázis után találkozott a brit pilóta Charles Leclerc-rel, aminek ütközés lett a vége. A monacói minél előbb meg akarta előzni ellenfelét, ugyanis nem szeretett volna túl sok időt eldobni mögötte, míg a 23 éves fiatal a pozícióját védte. Ám Norris nem hagyott elég helyet, így végül a Ferrari versenyzője a sóderágyban, majd a falban kötött ki.

    Csodák-csodájára Leclerc tovább tudott menni, és végül a negyedik helyen ért célba, míg Norris büntetést kapott a megmozdulásáért. Ám a brit szerint sima versenybaleset történt, így túl szigorúan jártak el a stewardok. A McLaren pilótája úgy véli, jobban figyelembe kellene venni a versenyzők álláspontját is, mivel kívülről megítélve nem minden fekete vagy fehér.

    „Szerintem nagyon nehéz volt nekik (stewardoknak) a helyzetembe képzelniük magukat. Charles kívülről próbált körbeautózni, ám ez az első amit megtanulsz a versenyzésben, hogy ott nagyon kockázatos előzni. Ugyanis a másik nem feltétlenül tud elengedő helyet hagyni. A pálya egyik leggyorsabb részén voltunk, ő kockázatot, nem én. Mindent megtettem, amit tudtam. Nem próbáltam kiterelni őt, vagy neki menni, hiszen ez hülyeség lett volna. Nem akartam a saját versenyemet tönkre tenni. Így ha az én helyemben lettek volna… sőt, ha Charles lett volna a helyemben, pontosan ugyanezt csinálta volna.” – nyilatkozta Norris.

    Interlagosban a testület tagja volt Derek Warwick és Roberto Moreno is, akik rendelkeznek versenyzői múlttal. Ám Norris szerint több egykori pilótát kellene beültetni az ítéletet hozó székbe.

    „Vajon csak a külső kamerából nézik vissza az esetet, és úgy mondják, hogy ő okozta az egészet? Megértik azt, hogy az illető mindent megtett annak érdekében, hogy elkerülje az ütközést, és így tovább? Több olyan egykori pilótára van szükség, aki bele tudja képzelni magát a helyzetünkbe.”

  • Norris: Nem azért vagyok itt, hogy elengedjek mindenkit

    Norris: Nem azért vagyok itt, hogy elengedjek mindenkit

    Lando Norris a tegnapi versenyen büntetést kapott amiatt, hogy nem hagyott elég helyet Charles Leclerc-nek, ám a brit megvédte magát.

    A monacói versenyző az újraindítás után próbálta megelőzni a McLaren versenyzőjét, miközben Lewis Hamilton és Max Verstappen is összeakadt. Norris azonban nem hagyta magát, így Leclerc a falba repült..

    A Ferrari tovább tudott menni, miközben a dühös monacói „f*sznak” nevezte versenyzőtársát a csapatrádióban. A szülinapos pilóta meg is kapta büntetését, ám végül az autója úgy döntött, hogy nem folytatja tovább a száguldást.

    Az ételmérgezéstől szenvedő Norris így kiállt a versenyből, míg Leclerc értékes pontokat szerzett. A kiesését követően a brit pilóta így értékelte a teljesítményét:

    „Megpróbált kívülről elmenni mellettem (Leclerc), így egy kicsit egymáshoz ért a két autó. Nyilván nem akartam, hogy ez legyen a vége, én tisztán akartam versenyezni. Viszont ne számítson senki arra, hogy csak úgy elengedem, ha megpróbál megelőzni. Nem ezért vagyok itt. Megpróbáltam tartania az ívet, és amennyire lehetett ezt abszolváltam is. Talán hagyhattam volna 5 cm-rel több helyet, de ezt ő is megtehette volna. Talán türelmesebbnek kellett volna lennie. Nem tudtam végig tartani a belső ívet, de mindent megtettem, amit tudtam. Én úgy vélem, hogy ez egy szimpla versenybaleset volt. Tudom, hogy ő húzta a rövidebbet, kár érte. Nem szerettem volna, hogy ez így végződjön.” – magyarázta Norris a Sky Sportsnak.

    Ugyanakkor a 23 éves pilóta szerint nem az ütközés okozta a legnagyobb fejtörést:

    „A fő probléma nem ezzel volt, hanem azzal, hogy nagyon lassú az autónk. Még csak a versenyt sem tudtuk befejezni, ez kiábrándító. Szeretnék hinni abban, hogy az ütközéstől egy kicsit sérült az autó, azért volt ennyire rossz. Ám lehet, hogy ezt csak én beszélem be magamnak. Szerintem valami apróságon ment el a dolog, valami a kormánnyal nem stimmelt, ugyanis nem középen állt az eset után, hanem egy kicsit elmozdult. Ám a tempó hiányát nem hinném, hogy ez okozta.” – tette hozzá a brit pilóta.

    Norris a hétvégén ételmérgezést kapott, így csütörtökön még az is kérdéses volt, hogy autóba tud-e ülni. Ugyanakkor az állapota napról-napra javult, ám még mindig nem 100%-os.

    „Jól érzem magam. A versenyem előbb véget ért, tudtam egy kicsit pihenni, most már jobban vagyok. 40. kör környékén viszont elkezdtem küszködni. Azóta viszont már pihentem. Jövő hétre meg már teljesen jól leszek.”