Címke: Lando Norris

  • Emily nem csak Párizst járta meg, egy McLaren-t is népszerűsített

    Emily nem csak Párizst járta meg, egy McLaren-t is népszerűsített

    A McLaren egyik kiemelkedő konstrukciója is szerepelt az Emily in Paris című sorozatban.

    Ha a francia divatról van szó, Emily mindig tettre kész. Nem csak parfümöket, éttermeket vagy kampányokat menedzsel, hanem luxus autókkal és még a McDonald’s-al is foglalkozik.

    A népszerű netflixes sorozat harmadik évadjának hatodik epizódjában egy ismerős név is szerepelt. A provence-i levendulamezők mentén egy lila McLaren Artura is főszerepet kapott. Lily Collins (Emily) és Lucien Laviscount (Alfie) az epizód végén ki is próbálta a sportautó. A brit színész nem félt a gázpedálra taposni, egy kicsit meg is szólaltatta a „fenevadat”.

    Az epizódban Tim Davies, a McLaren vezére is „megjelenik” David Coburn segítségével. Az amerikai színész alakította ugyanis a jól ismert márka vezetőjét.

    A McLaren a rész megalkotásánál szorosan együttműködött a Netflixszel, így mind a két fél profitált a kapcsolatból. Az Emily in Paris egy újabb nagy nevet húzott be, míg a különleges jármű több emberhez „eljutott.”

    A konstrukciót korábban Daniel Ricciardo és Lando Norris is megtáncoltatta.

  • Brown: Norris több elismerést érdemelne

    Brown: Norris több elismerést érdemelne

    Daniel Ricciardo McLarentől való távozása számos Forma-1-es szurkoló szívét törte darabokra. Az ausztrálnak több szempontból nehéz dolga volt a wokingi istállónál. Nem is igazán tudott beilleszkedni a csapatba, valamint Lando Norristól folyamatosan kapta a pofonokat és ez nem kerülte el a McLaren első emberének, Zak Brownnak a figyelmét.

    Ugyan Ricciardo nyerni tudott egy futamot tavaly Monzában, ezt leszámítva a fiatal brit minden téren képes volt felülmúlni őt. Az idei szezonban például ő volt az egyetlen pilóta a 3 topcsapat 6 pilótáján kívül, aki dobogóra tudott állni.

    Habár a McLaren végül kikapott az Alpine-tól és így csak az 5. helyet szerezte meg a konstruktőri bajnokságban, Brown még így is büszke volt Norrisra és magabiztosan tekint a jövőbe.

    „Lando eszméletlenül jól szokott teljesíteni az időmérőkön és a versenyeken is, szerintem ezekért a jó teljesítményeiért nem kap elég elismerést” – idézi az amerikai marketing guru szavait a Motorsportweek.com. – Ezek mellett hibázni sem szokott sokszor.”

    „Ha megnézed, honnan indult és hova jutott az évek alatt, akkor látszik az egyértelmű fejlődés. Lando ráadásul egy rendkívül szerény srác, cseppet sem arrogáns vagy beképzelt.”

    A McLaren pilótapárosa ráadásul minden bizonnyal erősebb lesz Oscar Piastri érkezésével. Az ausztrál fiatal rendkívül lenyűgöző teljesítményt mutatott az alsóbb kategóriákban, a Formula 3-ban és a Formula 2-ben is újoncként volt képes bajnokságot nyerni. Egy évig ugyan a partvonal mellől volt kénytelen figyelni az eseményeket, de 2023-tól kezdődően bevetésre készen lesz és rá, valamint Norrisra is nagyon érdemes lesz figyelni a soron következő évad során.

  • Főnöke szívesen látná Norrist az Indy500-on

    Főnöke szívesen látná Norrist az Indy500-on

    Nem titok, hogy Lando Norris egy napon szívesen kipróbálná magát a legendás Indy500-as viadalon. Főnöke, Zak Brown is támogatja ezen törekvését.

    A brit szerződése 2025-ig érvényes a McLarennel, amely csapat adott esetben lehetőséget is biztosíthatna neki a tengerentúlon, mivel csapatként ott is érdekelte. Ahogy tették ezt Fernando Alonsoval.

    Zak Brown, akinek van kötődése az IndyCaros Arrow McLaren SP csapatban is, nagyon is reálisnak látja, hogy a brit fiatal egyszer elinduljon Indianapolisban.

    Lando mér említette nekem, hogy egyszer szívesen részt venne az Indy500-on. Az egyik első munkanapamon áthoztam Fernandot az Indy500-ba, amely mindkét fél számára nagyszerű élmény volt. A versenynaptárak nagyon hektikusak a mai világban, de ha a versenyzők ennyire szeretnek különböző versenyautókat vezetni, akkor nem látom okát, hogy ez Lando esetében miért ne történhetne meg. fogalmazott Brown.

  • Norrisszal jobban járna a Red Bull, mint Pérezzel?

    Norrisszal jobban járna a Red Bull, mint Pérezzel?

    Lando Norris egyre inkább foglalkoztatja a Red Bull fantáziáját.

    A brit versenyző 2025 végéig a McLaren szolgálatában áll, ám számos példa volt már arra, hogy milyen könnyen törnek ketté a szerződések a sportban. A Sky Sports szakértője szerint az osztrák alakulat kivetette a hálóját a 23 éves pilótára, és nagyon be akarják ültetni őt a csapatba.

    Norris korábban már elismerte, hogy beszélgetett a Red Bull-lal, ám komoly tárgyalásokig nem jutottak. Ezt később Christian Horner is megerősítette. A brit pilóta ugyan bízik a McLarenben, és velük szeretne nyerni, ám a wokingiak helyzete egyre jobban frusztrálja őt.

    A Red Bull „üldözte” Norrist, de ő mindig a McLarent választotta

    Az új szabályok mentén gyengébb lett az istálló konstrukciója, így csak egyszer állhattak dobogóra 2022-ben. A szélcsatorna 2023-ban készülhet el, így leghamarabb a 2025-ös versenygép megalkotásnál lesz jelentős szerepe.

    Ám ha rossz lóra tesz ezután is a McLaren, Norris megunhatja a dolgot. A Bikák azonban egy olyan csapattársat szeretnének Max Verstappen mellé, aki konzisztens és rendre szállítja az eredményeket. Így a két érdek találkozhat is egymással, bár Norris inkább vezér szeretne lenni, nem pedig másodhegedűs.

    „Nagyon rá kellene feküdniük a témára és meg kellene szerezniük Lando Norrist. Minden jól jönne ki, telitalálat lenne. 2025-ig van szerződése a McLarennel, kíváncsi vagyok mikor kezdi el azt érezni, hogy túl sokáig kötelezte el magát velük.” – magyarázta álláspontját Karun Chandhok.

    Az indiai ex-versenyző szerint Daniel Ricciardo fókuszpontja már nem a Forma-1, így nem biztos, hogy visszatérne, ha a Red Bull le akarná váltani Pérezt. Így muszáj a csapatnak egy alternatívát keresnie.

    „Már most azon gondolkodik, hogy mikor hagyja abba a versenyzést. Ha ő így látja a dolgokat, akkor a Red Bullnak is el kell ezt fogadnia. Én személy szerint megpróbálnék valaki mást találni.”

    Natalie Pinkham úgy véli, a Red Bull reputációja a versenyzők terén romolott az évek során:

    „Láthattuk, mit csináltak Albonnal és Gaslyval, egy kicsit olyan, mint egy mészárszék. Nagyon nenéz Max Verstappen csapattársának lenni. Ha túl korán visznek oda egy fiatal versenyzőt, akkor ketté törhetik a karrierjét.”

     

  • Norrist is viszi majd magával Seidl az Audihoz?

    Norrist is viszi majd magával Seidl az Audihoz?

    Andreas Seidl az új munkahelyére viheti majd Lando Norrist is a jövőben.

    A német vezető tegnap jelentette be, hogy elhagyja a McLarent, és új kihívások után néz. Nem is kellett sokat várni a bejelentésre, ugyanis a Sauber Csoport megerősítette, hogy ők szerezték meg a wokingiak csapatfőnökét.

    Seidl elsődleges feladta az lesz, hogy találjon egy csapatfőnököt Frédéric Vasseur megüresedett helyére. Vezérigaztóként azonban az Audi projektet is szemmel tartja majd, így akár egykori versenyzőjét is átcsábíthatja a csapathoz.

    A fiatal versenyzők többsége hosszútávú szerződéseket írt alá. Minden sikerre vágyó csapat ugyanis egy pilóta köré épít. A Red Bullnak ott van Max Verstappen, a Ferrari pedig Charles Leclerc-re koncentrál. Norrisnak is meg van ez a kiváltsága a McLarennél, ám a brit istálló egyelőre nem tartozik az élmezőnybe.

    A McLaren elárulta miért hosszabbítottak szerződést Norrisszal

    A 2024-es bajnokság lehet az első olyan év, mikor már az új szélcsatorna segítségével tervezhetik az autókat a McLarennél. Akkor már nem beszélhet mellé a csapat, eredményeket kell produkálniuk, különben a pilótáik könnyen leléphetnek. Az Audi hivatalosan csak 2026-ban köszön be a rajtrácsra, bár névadószponzorként előbb fel fog tűnni a Sauberen. Norris szerződése pedig 2025 végén jár le, így a The Race szerint a darabkák tökéletesen illeszkednek.

    A McLaren felívelő pályafutását többek között Seidl munkájával azonosították. A 23 éves brit hosszútávú szerződésében a német csapatvezető is közre játszott. Jó kapcsolatot ápolnak a felek egymással, ráadásul Seidl mindig nagyon dicséri Norrist.

    „Lando idei teljesítménye újfent megerősíti azt, hogy minden meg van benne ahhoz, hogy a paddock legjobbja legyen. Fejlődni tudott a versenyek és az időmérők tekintetében, alig láttunk hibát tőle idén.” – nyilatkozta korábban a német vezető.

    A meccslabda ugyan a McLarennél van, ám az adogatásnál könnyen elveszíthetik az előnyüket. Norris eddig hűségesen kitartott a wokingi istálló mellett, és elhesegette az érdeklődöket. Ám ha nem sikerül a birt istállónak előrelépnie, akkor már a 23 éves pilóta sem lesz olyan előzékeny.

    Már a Red Bull is meg akarta kaparintani a britet, sőt a Mercedes radarján is szerepel. Míg Seidl a korábbi munkakapcsolatuk révén előnyt élvezhet. Ha valóban sikerül jól összerakniuk az Audit, akkor könnyen elcsábíthatja Norrist. Ám ehhez az is kell, hogy a McLaren rossz lóra tegyen.

  • Így búcsúzott egykori csapatfőnökétől Norris

    Így búcsúzott egykori csapatfőnökétől Norris

    Lando Norris megköszönte Andreas Seidl munkáját és sok sikert kívánt neki a továbbiakban.

    Meglepetészszerűen jelentette be a McLaren, hogy a német vezető jövőre már nem a wokingi istálló vezérkarát erősíti. Helyére Andrea Stella léphet, míg Seidl a Saubernél találta meg a számításait.

    A csapat korábbi csapatfőnöke 2019-ben csatlakozott az istállóhoz, csakúgy, mint a 23 éves brit pilóta. Közösen élték meg az első dobogós helyezéseiket, pole pozíciójukat és a Daniel Ricciardo győzelmét is.

    Kettős McLaren győzelem, Hamilton és Verstappen is kiesett Monzában!

    Norris megköszönte Seidl munkáját és sikerekben gazdag jövőt kívánt neki.

    „Viszlát Andreas! Nagyszerű volt veled dolgozni az elmúlt években. Sosem láttam még ilyen erősnek a csapatunkat, mint most, ez részben a te munkádnak köszönhető. Sok szerencsét az új munkahelyedhez haver, biztos vagyok abban, hogy még találkozunk.”

  • Norris nem elégedett: Egy dobogó nem elég

    Norris nem elégedett: Egy dobogó nem elég

    Lando Norris ugyan örül annak, hogy dobogóra állhatott 2022-ben, viszont a mennyiséggel nem elégedett.

    Az idei szezonban a Red Bull, a Ferrari és a Mercedes vitte el a dobogós helyezések nagy részét, ám Imolában a McLaren is a pódiumra állhatott. Ám utána nem tudta megismételni a bravúrt a wokingi istálló.

    2021-ben jobb évet zárt a papaya alakulat, Daniel Ricciardo még egy futamgyőzelmet is szerzett, míg Lando Norris egy pole pozícióval és pár dobogó helyezéssel gyarapította a vitrint.

    A brit pilóta viszont kihangsúlyozta, idén nem végeztek jó munkát.

    Norris még bízik a McLarenben, de megkongatta a vészharangot

    „Egy dobogó mindig jelent valamit. Nekem is és a csapatnak is jól esett, de egy pódium nem elég. Ez olyan, mintha csak szerencsénk lett volna. Az ember azt akarja érezni, hogy megérdemli a dobogós helyet, és mi megérdemeltük, hogy ott legyünk. A vártnál jobban teljesítettünk ott, bár nem voltunk elég gyorsak. Egy alkalom ugyanakkor nem elég.” – magyarázta Norris.

    2023-ra többet vár magától és a csapattól a 23 éves versenyző:

    „Nehezen találtuk idén a dolgokat. Eléggé hullámzó volt a teljesítményünk. Volt olyan hétvégénk ahol gyorsak voltunk (Abu Dhabi), de Brazíliában például mélyponton voltunk. Az egyik legrosszabb hétvégénk volt a szezonban. Van még mit tanulnunk, ám jövőre előre kell lépnünk. A csapatban mindenki azért küzd, hogy sikerüljön ezt megtennünk. Az idő majd eldönti mire lesz elég az erőfeszítésünk.” – tette hozzá Norris.

  • Norris tisztázott egy-két dolgot Ricciardo szereplésével kapcsolatban

    Norris tisztázott egy-két dolgot Ricciardo szereplésével kapcsolatban

    Lando Norris kijelentette, nem rá lett teljes mértékben szabva az autó, így nem azért szenvedett Daniel Ricciardo.

    Az ausztrál versenyző nagy reményekkel hagyta ott a Renault-ot 2020 végén. Az akkor jól muzsikáló wokingi istállóval meg volt a közös hang ugyan, ám az eredmények nem érkeztek. Míg Lando Norris a dobogós helyezésekért küzdött, addig a 33 éves versenyző a saját autójával harcolt.

    Monzában megtört a jég, nyerni tudott Ricciardo, ám azután nem produkált kiugró eredményeket. Az istálló ezért úgy döntött, idő előtt megválik az ausztráltól, így kiadták az útját 2023-ra. Helyére honfitársa, Oscar Piastri érkezik, míg Ricciardo a Red Bullhoz ment vissza.

    Többen azt hangoztatták, Ricciardo szenvedése annak tudható be, hogy az autókat Norrisra tervezték és alakították. Ám a brit szerint ez sületlenség.

    „Nem úgy tervezték a versenygépet, hogy nekem jobb legyen, mint Danielnek. Ezek a tények. Egyetlen eltérés van a két autó között, egy rózsaszín gomb a kormányon. Nekem máshol helyezkedik el az újratöltés gomb, ennyi az egész. Az elmúlt évek során a visszajelzésemmel valamennyire segítettem a tervezést, de nem úgy alkották meg az autót, hogy nekem felleljen csak meg. Ha így lett volna, akkor elég borzalmas munkát végeztek. Ismétlem, nem úgy alkották meg a versenygépet, hogy nekem jobb legyen, mint Danielnek.” – nyilatkozta Norris.

    A 23 éves versenyző többször is hangoztatta, hogy küszködik a konstrukcióival, és nem igazán állnak kézre neki a dolgok.

    Norris sokat küszködött az autóval: Egyáltalán nem feküdt nekem

  • Nem indul el 2023-ban a német ADAC Formula 4 bajnokság, de…

    Nem indul el 2023-ban a német ADAC Formula 4 bajnokság, de…

    Németország nemzeti Formula 4-es bajnoksága jövőre nem indul el, a szervező megerősítette, hogy „a 2023-as szezonra nem fogad nevezéseket az ADAC F4-re”.

    A 2015-ben az ADAC Formel Masters utódjaként indított széria, amely maga is a Formula BMW ADAC utódja volt, 2019-ben a 20 autó feletti rajtrácsról két évvel később kétszámjegyű létszám alá süllyedt. 2022-ben pedig már csak öt állandó versenyzőt számlált, mivel a sorozat az európai trendet követve új Gen2-es F4-es autóra váltott.

    A sorozat létrehozása óta hét versenyzőt juttatott el a profi autóversenyzés csúcsáig: Lando Norris, Mick Schumacher és Guanyu Zhou a Forma-1-ben bizonyíthatnak. Harrison Newey és Juri Vips a Super Formulába kerültek. Devlin DeFrancesco pedig az IndyCarban kötött ki. Jövőre az ADAC F4 2017-es második, Marcus Armstrong csatlakozik majd hozzá a rajtrácson. Miután a 2022-es szezon októberben véget ért, azonnal megindultak a találgatások a sorozat jövőjével kapcsolatban.

    Idén várható még bejelentés egy új F4-es sorozatról, amelyet az ACI Sport szervez. Ők már az olasz F4-es bajnokságot is üzemeltetik, és ez a projekt jelenleg az „Euro 4” néven fut.

    Ez a sorozat az ADAC F4 által hagyott űrt kívánja betölteni oly módon, hogy további versenyhétvégéket biztosít Európa-szerte a csapatok és a versenyzők számára. Olyanoknak, akik 2023-ra a teljes olasz szezon és néhány ADAC-forduló teljesítése alapján tervezték a költségvetésüket. A Formula Scout úgy tudja, hogy az ACI hivatalos bejelentése az új széria létrehozásáról a jövő héten lesz.

    Saját szériájának a megszűnése ellenére az ADAC jövőre is részt vesz az F4-ben. Két pilótát állítanak be a francia F4-es bajnokságba az „ADAC Formula Junior Team” tagjaiként. A versenyzőknek a jövő hónapig van lehetőségük jelentkezni arra, hogy Németországot képviseljék a központilag irányított sorozatban. Ezt az ADAC francia megfelelője, az FFSA működteti. Dr. Gerd Ennser, az ADAC Sport elnöke ennyit mondott erről:

    „Németországnak rengeteg tehetséges motorsportolója van. Az elmúlt években azonban sokan nem tudták megtenni a lépést a formaautós versenyig a nagyon magas költségek miatt. Ezért új irányba indulunk el: az új ADAC Formula Junior csapattal a fiatal versenyzők számára egy egyszerűbb utat teremtünk a formaautózás világába. Az első lépés, az FFSA F4 Akadémián való elindulások központi eleme az esélyegyenlőséget és a költségek átláthatóságát garantálja két tehetséges németországi fiatalnak. A jövőre nézve arra törekszünk, hogy az FFSA-val való kooperációnkat kiterjesszük.”

    Nicolas Deschaux, az FFSA elnöke már csak ennyit tett hozzá:

    „Nagyon örülünk, hogy újra szorosan együttműködhetünk az ADAC-kal ebben az új Formula Junior Team projektben. Az első közösködésünk a Formula 3 Euro Series keretében a 2000-es évek közepén sikeres volt. Az FFSA F4 Akadémián keresztül szerzett know-how-nk, a költségmenedzselés és a sporttőke értékei az ADAC fiataljainak az eddigi legjobb lehetőséget nyújtják majd az formaautós karrier megkezdésére.”

    Új „gazdája” lett a DTM-nek, erre biztosan nem számítottál!

  • Norris elárulta mit tanult Vetteltől az évek alatt

    Norris elárulta mit tanult Vetteltől az évek alatt

    Lando Norris nagyon hálás amiatt, hogy Sebastian Vettellel versenyezhetett.

    A német pilóta idén szögre akasztotta a sisakot, és aktív versenyzőként már nem kíván részt venni a száguldó cirkuszban. Versenyzőtársai Abu Dhabiban egy vacsorával búcsúztatták a négyszeres világbajnokot, de az egész hétvége a 35 éves pilóta visszavonulásáról és karrierjének csúcspontjairól szólt.

    A GPDA egyik igazgatójaként Vettel rengeteget tett a sportágért. A fiatal versenyzőknek mindig volt egy-két tanácsa és sokszor emelte fel a hangját a versenyek javításának érdekében.

    Ugyanakkor Vettel a „pályán kívüli” dolgokba is nagy energiákat fektetett. A környezetvédelem mellett az elfogadásról és az LMBTQ+ közösség jogaiért is „kampányolt”.

    Norris szerint a négyszeres világbajnok tevékenységei kicsit felnyitották a többiek szemét is. A brit elmondta, fontos, hogy beszéljenek a problémákról és ne a szőnyeg alá söpörjék azokat. A McLaren versenyzője a mentális egészség kapcsán szólalt fel, ugyanis bemutatkozó évében sokat szorongott.

    Vettel szerepvállalásai jó löketet adtak neki, hogy nyíltan beszéljen a problémákról. Ugyanakkor Norris tisztában van azzal, hogy sokan követik és figyelik a munkásságát, így még fontosabb az, hogy bizonyos témák mellett kiálljon.

    „Manapság már nem minden arról szól, hogy mit csinálsz a pályán, előtérbe kerültek az azon kívüli dolgok is. Ez ugyanolyan fontos, mint a sportteljesítmény, hiszen hatással vagyunk a fiatalokra. Én talán egy kicsit félénkebb vagyok Sebnél ezen a téren, de tanulni fogok. Nem csak versenyzői dolgokról van szó, hanem az igazság kimondásáról és a véleményed megvédésről is.” – nyilatkozta Norris.

    A McLaren versenyzője örül annak, hogy Sebastian Vettel mellett versenyezhetett és tanulhatott tőle.

    „Néhány embert azért kritizálnak, mert mer beszélni a problémákról. Az F1 ugyan a versenyzésről szól, de én szerencsésnek érzem magam amiatt, hogy Sebbel (Vettel) versenyezhettem. Ő egy négyszeres világbajnok, a Forma-1 egyik legjobbja. Megtisztelve érezem magam, hogy a részese lehettem ennek. A pályán kívüli dolgokban is sokat tanultam tőle. Meg kell még találnom a hangomat, és bátran kell majd azt használom. A mentális egészségről sokat beszéltem, de ennél tudok többet is tenni. Rengeteg dolog van, amiről beszélhetnék, de idővel ezek is sorra kerülnek. Köszönöm Sebnek mindezt.” – tette hozzá Norris.