Címke: Lando Norris

  • Russell a mentális egészségről beszélt: Fontos, hogy beszéljünk valakivel

    Russell a mentális egészségről beszélt: Fontos, hogy beszéljünk valakivel

    George Russell elárulta hogyan dolgozik azon, hogy a mentális egészségét rendben tartsa.

    A mentálhigiéné fontossága a fiatal versenyzők körében nagyon fontos témakör lett. 2020-ban még Lando Norris állt ki a közössége elé és ismerte be, hogy mennyire szorongott az első évében. A brit pilóta arra buzdította követőit, hogy forduljanak szakemberhez vagy kérjenek segítséget, ha nem érzik jól magukat a bőrükben.

    Russell a Men’s Health-nek nemrég elmondta, hogy felkeresett egy pszichológust két évvel a debütálása után.

    „Nagyon nehéz versenyen voltam túl, még balesetem is volt. Azután gondoltam arra, hogy szakszerű segítséget kell kérnem. Nagyon mélyponton voltam a karrierem szempontjából. Abban a hitben éltem, hogy könnyedén össze tudom majd szedni magam, de végül arra a döntésre jutottam, hogy beszélnem kell egy szakemberrel. A beszélgetések után sokkal jobban éreztem magam, és sikerült félretenni a negatív érzéséket. Így a napok további részében készen álltam arra, hogy ott legyek fejben és támadjak.” – magyarázta a Mercedes pilótája.

    A brit versenyző szerint még mindig van némi ellenérzés az emberekben a mentális egészséggel kapcsolatban.

    „Az egyetlen tanács amit adni tudok azoknak, akik ilyen problémákkal küszködnek az az, hogy merjenek beszélni valakivel. Legyen az egy barát, egy kolléga, egy családtag vagy forduljanak szakemberhez. Mindannyiunknak vannak olyan pillanatai, mikor kicsit rosszul érezzük magunkat, kicsit levertek vagyunk. Fontos az, hogy beszélgessünk valakivel, még akkor is ha nem vagyunk ilyen állapotban.”

  • Verstappen jobban tart a Mercedestől, mint a Ferraritól

    Verstappen jobban tart a Mercedestől, mint a Ferraritól

    Max Verstappen tart a Mercedestől és a Ferraritól is, de a csillagosokat veszélyesebbnek érzi.

    Tavaly a Red Bull bizonyult a legjobb autónak, így az év második felében a holland pilóta könnyedén biztosította be a bajnoki címet. Ám az új szezonban nem tartja magát favoritnak. A 25 éves pilóta szerint keményen meg kell harcolnia ellenfeleivel, ha idén is ő akar lenni a győztes.

    „Sosem gondolok arra, hogy én vagyok a favorit. Folyamatosan dolgoznod kell, fejlődnöd kell különben utolérnek és megelőznek.” – magyarázta Verstappen.

    A kétszeres világbajnok első sorban magára és a csapatára koncentrál, viszont az elmúlt hetekben a két fő kihívójuknál érdekes változások mentek végbe. A Ferrari búcsút intett Mattia Binottónak, így a svájci-olasz vezető helyére Frédéric Vasseur került. Míg A Mercedes James Vowles főstratégát veszítette el.

    „Nem tudom milyen hatásai lesznek a változtatásoknak. Kívülről nehéz megmondani, hogy ez jó vagy rossz dolog. Az viszont igaz, hogy mikor új emberek érkeznek egy csapatba, idő kell nekik mire beilleszkednek és felveszik a fonalat. Ám ettől függetlenül lehet azonnal jó teljesítményt nyújtani. A Ferrari idén is erős lesz. Ám mennyire? Azt nehéz megmondani.”

    Verstappen szerint a Mercedes közel az áll a nagy áttöréshez, így George Russell és Lewis Hamilton is beszállhat majd a küzdelembe:

    „Az év végén úgy tűnt, hogy megtalálták magukat, néha viszont nem ez látszott. Nehéz megmondani, hogy megértették-e az autójukat. Azt biztos, hogy ők lesznek az első riválisaink. Lewis (Hamilton) a sportág történetének egyik legnagyobb versenyzője, így ha megfelelő autóval rendelkezik, akkor harcba fog szállni a bajnoki címért. Ugyanez jellemző George-ra (Russell) is. Viszont Charles (Leclerc) és Lando (Norris) esetében is az helyzet. Ha jó autó van alattuk képesek bajnokságokat nyerni.” – tette hozzá Verstappen.

  • Már Piastri és Norris is autóba ülhetett Barcelonában

    Már Piastri és Norris is autóba ülhetett Barcelonában

    A McLaren sem habozott, így még a héten autóba ültette Lando Norrist és Oscar Piastrit.

    Az autóbemutatók már megkezdőtek és hamarosan a szezoni előtti teszt is beindul. Ám előtte a csapatok egy része elvitte pár körre a párosát. Az AlphaTauri és a Mercedes pilótái a Pirelli gumitesztjén vettek részt Franciaországban, míg a McLaren a szokatlanul hideg Barcelonában gyakorlatozott.

    Szerdán Norris ülhetett az MCL35M volánja mögé, míg csütörtökön a gyakorlást Piastri folytatta.

    A wokingi istálló már megmutatta hogyan szól az autójukban a csillagosok erőforrása, ám az új konstrukciójukat csak február 13-án leplezik le.

    Piastri és Stella csillogó szemekkel nézte hogyan kel életre a McLaren – videóval

  • Kirakós kedd: Norris suhan a mai puzzle-n!

    Kirakós kedd: Norris suhan a mai puzzle-n!

    Múlthéten feltámasztottuk a puzzle rovatunkat, mely közkedvelt volt a „maradj otthon” időszak alatt.

    Naponta nem, hetente azonban újra jelentkezünk kirakóssal, melyhez minden esetben saját, kollégáink által készített fotókat használunk.

    Az alábbi, 130 darabos puzzle-n egy Lando Norris által terelgetett McLaren fog feltűnni, ha sikerrel kirakjátok! 😉

    Ja, és múlt vasárnap volt a nemzetközi puzzle nap! 😉

    Fotó: Vándor Iván

    A korábbi puzzle-jainkat IDE KATTINTVA éritek el!

    Kövessetek minket FacebookonInstagramon, Twitteren, TikTokon, Viberen és YouTube-on is!

  • Főnöke szerint Norris tehetségben Alonso szintjén van

    Főnöke szerint Norris tehetségben Alonso szintjén van

    Lando Norris Forma-1-ben nyújtott teljesítményét főnöke igen nagyra értékeli, olyannyira, hogy már egy világbajnok versenyzőhöz, név szerint Fernando Alonsóhoz hasonlítja.

    Norris és Alonso voltak már csapattársak is, a Daytona 24 órás verseny 2018-as kiadásán. Norris egy évvel ezután debütált a Forma-1-ben, és azután, hogy Carlos Sainz ellen helytállt, Daniel Ricciardót meggyőzően legyőzte, amikor csapattársak voltak. Az elért eredményei után pedig az F1 egyik legnagyobb tehetségeként tartják számon.

    „Szerintem ugyanolyan jó, mint bárki más a rajtrácson, és ezt már az első naptól kezdve éreztem, amikor Fernando mellett indult a Daytona 24 órás versenyen, idegen autóval, idegen pályán” – kezdte az ESPN-nek adott nyilatkozatát. „Szerintem Fernando van olyan jó, mint bármelyik F1-es versenyző, aki valaha is megfordult a sportban… és Lando felvette vele a versenyt, és attól függően, hogy milyen napszak volt, talán még egy kicsit meg is előzte őt, és fordítva. Látható ez a természetes tehetség. Vannak olyan pilóták, akik csak egyféleképpen tudnak versenyezni, és ha különleges helyzetbe hozod őket, akkor nem tudnak olyan hatékonyan felgyorsulni.”

    A McLaren a versenyzés több szakágában is képviselteti magát, például az IndyCarban, vagy a Formula E-ben is, és Brown úgy gondolja, hogy Norris bárhová is ülne be, ott lenne a leggyorsabbak között.

    Mindenesetre az első hely a Forma-1-ben még nem jött össze, bár a 2021-es Orosz Nagydíjon Norris nagyon közel volt ehhez.

    „Lando egy franchise pilóta. Lando egyike azoknak a srácoknak, aki ott lenne az élen, ha minden Forma-1-es pilótát beültetnénk egy terepjáróba, és azzal versenyeznének, mert ilyen természetes tehetsége van. Ő egy igazi sztár, és ő hajt minket. Versenyeket akar nyerni, biztos vagyok benne, hogy meg tudja verni George-ot [Russell], és már legyőzte George-ot korábban is… és ő megy és nyer” – zárta gondolatát.

  • 9 dolog, ami nélkül Lando Norris nem tud élni

    9 dolog, ami nélkül Lando Norris nem tud élni

    Lando Norris elárulta, hogy milyen tárgyak nélkül nem tudja elképzelni jelenlegi életét.

    A brit versenyző a The Strategist magazinnak beszélt arról, hogy mik azok dologok ami létfontosságúak az életében. Forma-1-es pilótaként a 23 éves fiatal rengeteget utazik, így legfőképp a bőröndjéből él. Ám amikor Monacóban tartózkodik szívesen rakja tele hűtőjét kedvenc italával, vagy épp meglátogatja a helyi golfklubokat.


    Palm Angels Classic Track nadrág:

    „Tavaly szereztem be őket, és azóta ezek lettek a kedvenc darabjaim. Három fekete-fehér színűt vettem, így mindig felvehetek egyet, még akkor is ha a másik épp mosásban van. Egyet otthon is hagyhatok, ha épp külföldre kell mennem. Főleg akkor hordom őket, ha utazok. Kényelmesek és megadják a komfortérzetet. Az oldalán cipzárok vannak, így ha melegem, van le is tudom húzni. Néhányan szeretnek az utazás alatt is elegánsabban öltözni, de engem csak a kényelem érdekel. Legfőképp a fekete-fehér színkombinációt hordom, mert ez passzol szinte minden cipőhöz (elég cipőmániás vagyok). Ám otthon van kék, zöld és lila színben is pár darab. Nem vagyok elég divatos ahhoz, hogy színes nadrágot viseljek az utcán.” – mesélte Norris a The Strategistnek.

    Maglia Inglese sapka, a Loro Pianatól:

    „Általában nem szoktam ilyen drága dolgokat venni. Nemrég az egyik barátom ajánlotta nekem a Loro Pianat, mikor a téli időszakra készültem. Vettem egy kék sapkát, amin karácsonyi motívumok és rénszarvasok vannak. Ez a legkényelmesebb sapka, amit valaha viseltem. Nagyon puha és nagyon meleg. Nemrég jártam Finnországban, és ez volt az első dolog amit bepakoltam. Végig melegen tartotta a fejemet.”

    Tom Ford Ombré Leather parfüm:

    „Nem szeretem mindennap ugyanazt az illatot viselni, ezért három-négy parfüm és aftershave van mindig nálam. Ezt, és pár Louis Vuitton illatot használok. Nagyon válogatós vagyok az illatok terén, így ha találok olyat, ami elnyeri a tetszésemet, akkor többet veszek belőle. Az a típus vagyok, aki legalább mindenből hármat vesz. Így van egy otthon, egy ha utazom és van tartalék is. Az Ombré Leather változatot a reptéri boltban vettem. Mindig megállok ott és tesztelem az illatokat, valószínűleg már az összes terméküket megszagoltam.”

    Capri Sun trópusi puncs:

    „Imádom a Capri Sun-t, mert előidézi a gyerekkori emlékeket. Akkoriban sokat utaztunk, és emlékszem a bátyámmal mindig pizzát és Capri Sun-t kaptunk vacsorára. Lehet, hogy nem ez volt a legjobb választás, de én nagyon imádtam. Ma már nem ehetek minden este ilyen vacsorát, viszont ez az egyike azoknak a dolgoknak, amikről nem akarok lemondani. A hűtőm általában tele van vele, és a barátaim is imádják. Mikor nálam vannak kifosztják a hűtőmet, és mire elmennek nem marad belőle egy sem. Nyáron kifejezetten szeretem. Le szoktam fagyasztani őket és jégkrémet csinálok belőlük. Rendkívül ízletesek és frissítően hatnak. Ad egy kis energiát és felfrissít a verseny után.” – emlékezett vissza Norris.

    Spotify Prémium havi előfizetés:

    „Úgy mint a legtöbb ember, én is szeretem a zenét. Amikor utazok vagy filmet nézek vagy zenét hallgatok a Spotify-on. Általában pop vagy hip-hop kategória megy nálam. Nem szoktam túl pörgős dalokat hallgatni, csak élvezem a zenét és énekelgetek. Mostanában kezdtem jobban megismerkedni a zenével, mivel az elmúlt időszakban találkoztam néhány nagyon jó fej emberrel ebből az iparágból. Kygo, Martin Garrix és Zedd, új perspektívákat nyitottak meg a zenével kapcsolatban. Martin még arra is rávett, hogy kezdjek el DJ-zni, és tavaly Zeddel csináltunk is egy kis műsort.”

    TaylorMade Distance+ golflabdák:

    „Akkor kezdtem el golfozni, mikor beindult a COVID. Az akkori csapattársammal, Carlosszal (Sainz) gyakran jártunk a TopGolfba. Nagyon közel van a McLarenhez, ezért választottuk azt. Egy idő után Carlos rávett a rendes golfozásra, így a Westby Fleetbe mentünk át. Jobban élveztem, mint a ToGolfot. Elkezdtem belejönni, még órákat is vettem. Most már Monacóban is golfozok, sőt még az Augustában is játszottam. Oda a legnehezebb bejutni, így sokan irigykednek, mikor elmesélem, hogy ott is golfoztam. Most már mindenhova viszem a felszerelésemet. A TaylorMade egy ikonikus márka, nagyszerű golflabdákat gyártanak. Különböző kínálatuk van, így annak kapcsán válaszhatok, hogy épp milyen stílusban játszok.”

    Leica Q2 digitális fényképezőgép:

    „Gyerekkoromban nagyon szerettem fotózni, ahogy emlékszem már hatévesen is ezt csináltam. Édesapámnak volt egy hatalmas fényképezőgépe, azzal fotóztam a kertet és a lovainkat. Még a gokartpályára is magunkkal vittük. Ez a hobbi tavaly jött elő újra. Ash, a fotósom Szingapúrban vett rá arra, hogy megvegyem ezt a Leicat. Ez egy gyönyörű fényképezőgép. Nem tudom mi a trükk, de a színek nagyon tiszták. Kipróbáltam más típusokat is, de semmi nem ér fel azzal az élménnyel, amit a Leica ad. Legfőképp az emlékek megőrzése miatt fotózok. A barátaim születésnapi buliján, különleges eseményeken vagy akkor, amikor utazok. Amikor a sivatagban jártunk rengeteg képet készítettem, jó őket elővenni és megnézni.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    @lando.jpg által megosztott bejegyzés

    Trident cukormentes rágógumi:

    „Én olyan srác vagyok, aki nem tud nyugton maradni. Nem tudok sokáig ülni egy helyen. A listámon lévő dolgok nyugalmat sugároznak, ilyen a rágó is. Mindig kell, hogy legyen nálam. Néha epres, néha trópusi ízeket választok, de leginkább a mentolosat szeretem. Segít nyugodtnak maradni és még a leheletemet is frissen tartja.”

    Tumi Alpha Bravo Navigation hátizsák:

    „Most az utazás teszik ki az életem nagy részét. Az év nagy részében szinte mindent magammal kell vinnem, így fontos, hogy olyan táskám legyen, ami strapabíró. A Tumi táskák ilyenek. A munkahelyi laptopom, a napszemüvegem, az órám, és sok más értéktárgy van nálam ilyenkor. Ebben a hátizsákban biztonságban vannak a cuccaim, soha nem aggódom amiatt, hogy megsérülnek. A gamer laptopomat is magammal szoktam vinni, viszont az olyan nagy, hogy a bőröndömben kell szállítanom, de szerencsére az is Tumi.”

  • Olyan autót „tervezett” Norris, hogy még Lily Collins karaktere is reklámozná

    Olyan autót „tervezett” Norris, hogy még Lily Collins karaktere is reklámozná

    A McLaren megterveztette Lando Norrisszal a saját Artura verzióját.

    2020-ban mutatta be a brit autógyár a legújabb hibrid járművét. A gyártás egy évvel később kezdődött. Azóta kipróbálhatta már Norris és Ricciardo is az Arturát Silverstone-ban, valamint Bruno Senna is vezette Miamiban az autót.

    Norris az MTC-ben előkapta telefonját, majd megtervezte saját összeállítását a program segítségével.

    Négy csomagból választhatott: Standard, Performance, Techlux és Vision. A brit versenyző természetesen a teljesítményt (Performance) részesítette előnyben. Ám a színek mentén már többet gondolkodott. Először sárga autót szeretett volna, mivel az a szín a kedvence, de végül a kék árnyalt mellett döntött.

    Az összeállításban megjelent a carbon, a fekete szín és az audióra is nagy hangsúlyt fektetett. Norris „modellje” felkerült az Artura oldalára is, így akár meg is vásárolható.

    Az autó tavaly a „filmiparba” is betört, ugyanis az Emily in Paris sorozat (Emily Párizsban) harmadik évadjában egy saját részt kapott. Ugyan Lily Collins karaktere egy lila Arturát népszerűsített, ám Norris Artura Bule konfigurációja is elnyerte volna a tetszését.

    Emily nem csak Párizst járta meg, egy McLaren-t is népszerűsített

  • Piastri és Stella csillogó szemekkel nézte hogyan kel életre a McLaren – videóval

    Piastri és Stella csillogó szemekkel nézte hogyan kel életre a McLaren – videóval

    A McLaren megmutatta hosszabban is, hogyan szól a Mercedes motor az új autójukban.

    A wokingi MTC-ben összegyűlt a csapat aprja-nagyja, hogy először hallgathassák meg az új versenyégpüket. Az eseményen ott volt az istálló legújabb pilótája, Oscar Piastri is, valamint Andrea Stella és Zak Brown is tiszteletét tette.

    A McLaren munkatársai már nagyon várták ezt a pillanatot, és mikor beindították a Mercedes motort, örömmel nézték, ahogy „életre kell” az MCL37-es.

    Tegnap már mutattak egy kis részletet, hogy felcsigázzák az érdeklődést, míg ma egy hosszabb videóval kedveskedtek a rajongóiknak.

    Lando Norris nem vett részt az eseményen, mivel épp Finnországban készült az új szezonra.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés

  • Újabb Mercedes motoros autót indítottak be – VIDEÓ

    Újabb Mercedes motoros autót indítottak be – VIDEÓ

    A Mercedes után a McLaren idei autója is „felsírt”. A wokingiak a sikeres indításról egy videót is posztoltak a közösségi média oldalain.

    A Ferrarihoz hasonlóan a wokingiaknál is nagy változások mentek végbe a téli szünetben. A csapatfőnök Andreas Seidl a Sauberhez távozott és a helyét a már csapaton belül jól ismert Andrea Stella vette át, aki anno Fernando Alonso versenymérnöke is volt a Ferrarinál.

    Emellett pedig a pilótafelállás sem maradt a régi: a szenvedő Daniel Ricciardót a honfitársa, Oscar Piastri váltotta egy rendkívül hosszú átigazolási szappanoperát követően. Az ausztrál fiatalra és Lando Norrisra érdemes lesz majd figyelni, ugyanis ha az autójuk versenyképes lesz, akkor biztosan borsot törhetnek az élmenők orra alá.

    A McLaren új autójáról majd február 13-án hull majd le a lepel.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

  • Kipróbáltuk a ChatGPT-t: Az AI szerint Verstappen még nem világbajnok

    Kipróbáltuk a ChatGPT-t: Az AI szerint Verstappen még nem világbajnok

    A fél világ azzal szórakozik mostanság, hogy teszteli a szabadon elérhető chatrobotot.

    A ChatGPT az OpenAI mesterséges intelligencia kutatólaboratórium által kifejlesztett chatbot.

    Mi is beszálltunk a buliba és teszteltük az AI-t (mesterséges intelligencia, MI), hogy mennyire van képben az autósporttal. Azért néhol hiányos a tudása, pár ponton felnevettünk.

    Először is megkérdeztük, ismeri-e a Racingline.hu-t?

    Íme az AI válasza: Igen, ismerem a Racingline.hu-t. Racingline egy Magyarországon található weboldal, amely motorsport témájú tartalmakat kínál. A weboldalon lehet találni híreket, cikkeket, eredményeket, és videókat a Magyarországon és a külföldön zajló motorsport eseményekről, valamint interjúkat a versenyzőkkel és szakértőkkel. A weboldal fókuszál a Magyarországon zajló motorsport eseményekre, de tartalmaz információt az európai és világméretű motorsport eseményekről is.

    Ezzel alapvetően egyetérthetünk. 😀

    Majd teszteltük, mennyire van képben a magyar autósporttal, versenyzőkkel.

    Ismersz magyar autóversenyzőket?

    AI: Igen, ismerem számos magyar autóversenyzőt. Például Norbert Michelisz, aki jelenleg a World Touring Car Cup (WTCR) versenysorozatban versenyez. Ő a legjobb magyar autóversenyző az utóbbi években, és az egyik legjobb az Európai Touring Car Cupban. Tudok még más magyar autóversenyzőkről is mint például: Kárai Sándor, Kárai László, Kárai András, Kárai János, Kárai Ferenc, Kárai Gyula, Kárai Tibor, Kárai Zsolt, Kárai Róbert, Kárai Csaba, Kárai Gábor, Kárai László Jr, Kárai Zsolt Jr, Kárai Tamás, Kárai Zoltán, Kárai Ádám, Kárai Balázs, Kárai Bence, Kárai Dániel, Kárai Dávid, Kárai Gergő, Kárai Péter, Kárai Richárd, Kárai Szabolcs …

    Erős kezdés, nemde? 😀

    Mit tudsz Szisz Ferenc autóversenyzőről?

    AI: Szisz Ferenc egy magyar autóversenyző, aki az első Formula-1-es világbajnokság 1906-ban indult, és az első Forma-1-es versenyen, az 1906-os Francia Nagydíjon nyert. Ő volt az első Formula-1-es világbajnok, aki azóta csak 33 embernek sikerült megnyernie a címet. Ő volt az első magyar versenyző, aki részt vett és nyert egy Forma-1-es versenyen. Szisz Ferenc azóta a motorsport történelmének része lett, és az egyik legnépszerűbb és legismertebb magyar autóversenyzőnek számít.

    Ez már ott sántít, hogy Forma-1-es bajnokságnak nevezi a versenyeket. A nagydíj megnevezés stimmel, de a Forma-1 nem. F1-es bajnokságot 1950-ben rendeztek először.

    Embed from Getty Images

    Mit tudsz az autóversenyző Hartmann Lászlóról?

    AI: Az autóversenyző Hartmann László egy magyar autóversenyző, aki az 1990-es években és a 2000-es évek elején aktívan versenyzett Magyarországon és külföldön is. Versenyzett többek között a Magyar Rallye Bajnokságban, a Magyar Rali-Rajongók Kupájában és a K&K Rallye Cupban. A legjobb eredménye a Magyar Rallye Bajnokságban az volt, hogy a 2001-es évben második helyen végzett az összetettben.
    Hartmann László a közép-európai térségben is versenyzett, és részt vett többek között az Osztrák Rallye Bajnokságban és a Szlovák Rallye Bajnokságban is.
    Az autóversenyző Hartmann László aktívan versenyzését abbahagyta az 2000-es évek közepén, de továbbra is aktívan részt vesz a magyar motorsport életben, mint csapatvezető és szakértő.

    Itt már vannak bajok, hiszen Hartmann László az 1930-as években versenyzett és a rali is csak jóindulattal igaz. Ha érdekelnek a valós információk Hartmann Lászlóról, klikkelj ide!

    Sosem látott képek kerültek elő az 1936-os Magyar Nagydíjról!

    Mit tudsz Kesjár Csaba autóversenyzőről?

    AI: Sajnos, nem találok információt Kesjár Csaba autóversenyzőről. Lehet, hogy ő egy új vagy kevésbé ismert autóversenyző, aki még nem jutott el a nagyszabású versenysorozatokig, vagy nem rendelkezik jelentős nyilvánossággal. Jelenlegi ismereteim szerint Kesjár Csaba nem ismert autóversenyző.

    Ez azért sajnálatos tudáshiány… 🙁 Kesjár Csabáról ide kattintva olvashatsz.

    Mit tudsz Baumgartner Zsolt autóversenyzőről?

    AI: Baumgartner Zsolt egy magyar autóversenyző, aki a Magyar Nagydíjat is megnyerte a World Touring Car Cup (WTCR) sorozatban és a TCR International Series-ben is versenyzett. A Magyar Nagydíjat 2018-ban nyerte meg a Honda Civic TCR-rel, ami az első Magyar siker volt a WTCR-ben. Baumgartner Zsolt nagyon népszerű Magyarországon, és számos díjat nyert, köztük az év magyar versenyzője díjat.

    Itt némi zavart érzünk a rendszerben, mintha összemosta volna Baumgartner Zsoltot és Michelisz Norbit. 😀

    Mit tudsz Michelisz Norbertről?

    AI: Michelisz Norbert egy magyar autóversenyző, aki jelenleg a World Touring Car Cup (WTCR) versenysorozatban versenyez. Ő a legjobb magyar autóversenyző az utóbbi években, és az egyik legjobb az Európai Touring Car Cupban. Michelisz Norbert 2012-ben debütált a World Touring Car Championship-ben, és azóta részt vett a sorozatban. Azóta a Magyar Nagydíjat is megnyerte a WTCR-ben. Ő a Honda versenyzője az WTCR-ben és a Magyar Nagydíjon. Michelisz Norbert nagyon népszerű Magyarországon, és számos díjat nyert, köztük az év magyar versenyzője díjat.

    Nem 2012-ben debütált, hanem 2008 végén, és az első teljes szezonja 2010-ben volt, és 2018 óta már nem Hondás. Hogy a magyar fordulót Magyar Nagydíjnak nevez, azon most túllendülünk. 

    Ismered Kiss Norbert kamionversenyzőt?

    AI: Igen, ismerem Kiss Norbertet, aki egy magyar kamionversenyző. Ő Magyarország egyik legismertebb és legelismertebb kamionversenyzője. Kiss Norbert a Magyar Kamion Rali Bajnokságban és az Európai Kamion Rali Bajnokságban is versenyzett. Kiss Norbert több díjat is nyert, köztük az év kamionversenyzője díjat Magyarországon. Ő a közép-európai térség egyik legjobb kamionversenyzője. Kiss Norbert aktívan versenyzését abbahagyta, de továbbra is aktívan részt vesz a magyar motorsport életben, mint csapatvezető és szakértő.

    Ezen jót nevettünk. Rögtön a Kamion Rali bajnokság megfogalmazáson. 😀 De arról nem tudunk, hogy Norbi az aktív versenyzést befejezte volna, ahogy arról sem, hogy jelebleg csapatvezető. 😀 

    Hivatalos: 2023-ban a Kamion Európa-bajnokság egy újabb országba látogat el!

    Mit tudsz a Hungaroringről?

    AI: A Hungaroring egy Formula-1 versenypálya Magyarországon, amely Budapest közelében, Mogyoródon található. Az 1984-ben épült pálya a Magyar Nagydíj része a Forma-1-es világbajnokságban. A Hungaroring az egyik legkisebb körpálya a Forma-1-es világbajnokságban, és jellemzően nagyon izgalmas és küzdelmes versenyeket hoz. A pálya rendelkezik 14 kanyarral és 4,381 km hosszú.
    A Hungaroring mellett található a Mogyoródi Autósport Centrum, ami Magyarország egyik legmodernebb motorsport centruma, ahol tesztelésre, oktatásra és szórakoztató versenyekre használják.
    A Hungaroring egy nagyon népszerű hely Magyarországon és az egész világon is, ahol évente több ezer néző látogatja meg a Magyar Nagydíjat. A pálya és a környéke is nagyon népszerű a turisták körében, akik szeretik a motorsportot és Magyarország látnivalóit.

    Először is pozitív, hogy tudta, hogy nem Budapest, hanem Mogyoród. 
    Az 1984 sehogy nem stimmel, hiszen ’85-ben döntötték el, hogy megépül, és az év októberében kezdték építeni, majd 1986-ban rendezték ott az első versenyt.
    Mogyoródi Autósport Centrum alatt vélhetően a Groupama Tanpályára gondol.

    A Hungaroringen forgatják az új Gran Turismo filmet

    Majd áttértünk a Forma-1-re, és rögtön egy korrekt, diplomatikus választ kaptunk.

    Ki a legjobb F1-es versenyző?

    AI: A Forma-1 történetének legjobb versenyzőjének nevezése vitatott téma, és az emberek eltérő véleményeket alkotnak róla. Számos versenyzőt emlegetnek, mint a legjobbat, köztük Michael Schumacher-t, Ayrton Senna-t, Juan Manuel Fangio-t, Alain Prost-ot, Lewis Hamilton-t, és még sokan másokat.

    Michael Schumacher 7x világbajnok volt, és rekordot állított fel a győzelmek, dobogós helyezések és pole pozíciók számában. Ayrton Senna 3x világbajnok volt, és az egyik legnépszerűbb és legismertebb versenyzőnek számít. Juan Manuel Fangio 5x világbajnok volt, és ő volt az egyik legjobb versenyző a Forma-1 történelmének kezdetén. Alain Prost 4x világbajnok volt, és az egyik legjobb francia versenyzőnek számít. Lewis Hamilton 7x világbajnok volt, és jelenleg az egyik legjobb versenyző a Forma-1-ben.

    Minden versenyzőnek megvoltak a maga erősségei és gyengeségei, és a legjobb versenyzőnek minősítése eltérő lehet az emberek személyes ízlésétől és véleményétől.

    Meglehetősen korrekt válasz, igaz? De aztán a következő válaszon ismét kikerekedett a szemünk.

    Ki volt a Forma-1 világbajnoka 2022-ben?

    AI: Sajnos, a jelenlegi ismereteim szerint, 2022-ben még nem volt Forma-1 világbajnokság, ezért nem tudok választ adni erre a kérdésre. A Forma-1 világbajnokság jelenlegi szezonja 2021-es, és a végső eredmények még nem ismertek, tehát a 2022-es szezon eredményeiről még nem lehet tudni. A Forma-1 világbajnokság eredményei a versenyek után lesznek ismertek, és a szezon végén összesítve kerülnek kihirdetésre.

    A chatbot szerint tehát még jelenleg is zajlik a 2021-es szezon, 2023. január 24-én. 😀

    Az F1 korábbi ura nagyon örül a kétszeres világbajnoknak: Ő nem sz*rakodik

    Melyik a legjobb konstruktőr a Forma-1-ben?

    A Forma-1-ben a legjobb konstruktőr címét sokan a Mercedesnek adnák, mivel az utóbbi években ők voltak a leggyakoribb világbajnokok. A Mercedes a 2014-től kezdődően 7 egymást követő évben nyert világbajnoki címet, és ez az egyik legjobb teljesítmény a Forma-1 történelmében.

    Más konstruktőrök is voltak sikeresek a Forma-1-ben, mint például a Red Bull Racing, a Ferrari, a McLaren, a Renault és a Williams. Ezen konstruktőrök többször is nyerték a világbajnoki címet, és voltak olyan időszakok, amikor ők voltak a dominánsak a mezőnyben. A Forma-1-ben a konstruktőr címeket a konstruktőrök összesített eredményei alapján állítják össze.

    Ismét egy egészen korrekt válasz volt ez.

    Jobb lesz-e Frederic Vasseur Ferrari csapatvezetőnek, mint volt Mattia Binotto?

    AI: Az, hogy Frederic Vasseur jobb lesz-e Ferrari csapatvezetőnek, mint Mattia Binotto, jelenleg még nem tudható, mert Vasseur csak most veszi át a pozíciót, és még nem volt idő, hogy megmutassa, milyen eredményeket tud elérni.

    Vasseur-nak van tapasztalata a Forma-1-ben, mint konstruktőr, és jól ismeri a sportot, ráadásul a Sauber, az Alfa Romeo Racing és a Haas csapatoknál volt vezető pozícióban, és ez hozzájárulhat ahhoz, hogy jól teljesítsen a Ferrari csapatvezetőjeként.

    Binotto-nak is volt jó teljesítménye a Ferrari csapatvezetőjeként, de a Ferrari az utóbbi években nem volt képes nyerni világbajnoki címet, ami hozzájárult ahhoz, hogy a Ferrari döntött a vezető pozíciójának változtatásáról.

    Végül, az idő fogja megmutatni, hogy Frederic Vasseur jobban fogja-e tudni irányítani a Ferrari csapatot, mint Mattia Binotto volt képes.

    Lehet, hogy pár szezont átaludtunk, de nem rémlik, hogy Vasseur vezető lett volna a Haasnál.

    Vasseur nagyon gyorsan „rövid pórázra” fogná Leclerc-t

    Azt is megtudtuk, miért Lando Norris az új kedvenc a kamasz lányoknál. 😀

    Miért szeretik a tinédzserek Lando Norrist?

    AI: Lando Norris egy ifjú és tehetséges Forma-1-es versenyző, aki jelenleg a McLaren csapatánál versenyez. Ő a legfiatalabb Forma-1-es versenyző a történelemben, aki dobogós helyezést ért el, amikor 18 éves volt. Lando Norris az egyik legnépszerűbb versenyző a Forma-1-ben jelenleg, különösen a tinédzser lányok körében. Ennek több oka is lehet, mint például a fiatalsága, a tehetsége, a jó humorérzéke, valamint az aktív jelenléte a közösségi médiában.

    Norris jól ismert a fiatal közönség körében, jól kommunikál a rajongókkal, rendszeresen oszt meg videókat és fotókat a közösségi médiában, és szívesen vesz részt interjúkban, ami segítette őt a rajongók szemében a közkedveltségének növekedésében.

    A fiatal korával kapcsolatban, ő nagyon fiatalon kezdte a Forma-1-es pályafutását és ez is hozzájárulhatott a népszerűségéhez.

    Oké. 😀 De nem ő a legfiatalabb, 18 éves dobogós, hanem Max Verstappen. 😀

    Ti próbáltátok már a ChatGPT-t? 😀