Címke: Lando Norris

  • Norris és Russell nem ért egyet az FIA új szabályozásával

    Norris és Russell nem ért egyet az FIA új szabályozásával

    A két fiatal brit nem fogadja el az új előírásokat a hétvégékekkel kapcsolatban. Szerintük a véleménynyilvánítás a versenyzők jogai közé tartozik, ezért ezt nem szabad szabályozni.

    Ahogy arról már korábban írtunk, az FIA bejelentette be, hogy ettől az évtől a versenyhétvégéken nem beszélhetnek a versenyzők akármiről nyilvánosan. Amennyiben politikai, vallási, illetve társadalmi kérdéskörökben kívánnak véleményt nyilvánítani, előtte fel kell keresniük az FIA-t. Ha a testület jóváhagyja az adott témakört, akkor a beszélhetnek róla a versenyzők és a csapatok, ha nem, akkor a versenyhétvégék ideje alatt kerülniük kell a témát.

    A korábbi években Lewis Hamilton és Sebastian Vettel voltak a különböző topikok szószólói, akik megszólaltak a „Forma 1 színpadján”, amíg Norris és Russell meghúzták magukat a háttérben.

    Norris szerint a versenyzők képesek felelősséget vállalni a szavaik miatt.

    „Nem hiszem, hogy bármelyikünk is olyan ostoba lenne, hogy csak úgy elkezdjen véletlenszerű dolgokat kitalálni, és rosszul kihasználni. Csakis akkor szoktunk felszólalni, avagy bármit megosztani, amikor úgy érezzük, hogy ez segíthet mindenkit.”

    Norris megérti, hogy sokkal erőteljesebb, ha az egész Forma-1 közösen nyilatkozik, hogy az üzenet világosabban átadható legyen. A McLaren versenyzője azonban azzal érvel, hogy néha a versenyzőknek egyszerűen csak más a véleményük, és akkor ezt ki kell tudni fejezniük.

    „Persze időnként jobb, ha egységesen csináljuk a dolgokat. Szóval, mint mezőny, mint versenyzők, vagy mint csapatok, vagy mint Formula 1, mindig ezekben a vonatkozásokban a legjobb. Viszont, mint versenyzők, nem szabad, hogy ránk kényszerítsék azt, hogy ne mondjunk bizonyos dolgokat. Azt hiszem, akkor mindenki csak robotokká válna, és elveszítjük a személyiségünket. Elveszítjük azt, hogy az emberek sok tekintetben különböző emberek legyenek.”

    A Mercedes versenyzője, Russell elmondta, hogy ő sem ért egyet az FIA-al és nem hajlandó betartani a szabályt.

    „Nem vagyok túlságosan biztos abban, hogy az FIA miért foglalt ilyen álláspontot. Teljesen felesleges a sportágban és a világban, amiben jelenleg élünk. Tisztázásra törekszünk, és bízom benne, hogy ez megoldódik. Szeretném azt hinni, hogy ez egy nagy félreértés volt. De nem vagyok benne biztos. Nem fogjuk korlátozni a nézeteinket vagy a gondolatainkat néhány buta szabályozás miatt. Mindannyian azért vagyunk itt, hogy szabadon beszélhessünk és megoszthassuk a nézeteinket,” mondta a GP Blognak.

    Egyértelműen Norris a legesélyesebb Hamilton helyére?

  • Norris kész éveket várni, hogy jó legyen a McLaren

    Norris kész éveket várni, hogy jó legyen a McLaren

    Lando Norris „egyáltalán nem veszítette el a hitét” a McLarenben a 2022-es szezont követően és kész „még egy pár évet” várni, hogy a wokingi istálló a futamgyőzelmekért harcolhasson.

    Zak Brown csapat nem volt képes kihasználni a 2022-es szabályváltozások lehetőségeit és mindkét pilótájuk szenvedett az MCL36-tal a rossz fékhűtés miatt többek között. A lassú szezonkezdet miatt a brit csapat végül csak az 5. helyet szerezte meg a konstruktőri bajnokságban, miután elbukták az Alpine elleni csatájukat.

    A McLaren mindezek tetejében egyik kulcsemberét, Andreas Seidlt is elveszítette. A német szakember az Alfa Romeo vezérigazgatója lett és a helyét Andrea Stella vette át, aki korábban még Fernando Alonso versenymérnöke is volt a Ferrarinál.

    A Red Bull pedig azt a bombát is bedobta, hogy tárgyaltak Norrisszal egy esetleges szerződésről, amikor a brit F1-es jövője még bizonytalan volt. Azonban a 2021-es Orosz Nagydíj pole-pozíciósa a csapata bemutatóján elmondta, hogy nem tervez sehova menni és továbbra is hűséges szeretne lenni ahhoz a gárdához, aki lehetőséget adott neki az autósport királykategóriában.

    „Néha nehéz ez, mert szeretek versenyezni, győzni pedig még jobban. Természetes, hogy néha átfut a váltás gondolata a fejedben, mert valahogyan közelebb szeretnél kerülni a céljaidhoz.”

    „Továbbra is jól érzem magam itt a McLarennél. Magamban is bízom és természetesen a csapatban is. Fel kell építenem magam ezen szinten és ehhez elengedhetetlennek számít az, hogy a csapatomban vetett hitem is erős maradjon az elkövetkezendő időszakban.”

    A brit azt is hozzátette, hogy „még nincs tisztába azzal, miként fognak fejlődni az idei évben”, de annyiban biztos, hogy „a tavalyi évük már csak azért is frusztráló volt, mert az új szabályok miatt lehetőségük lett volna az előrelépésre, de nem voltak képesek élni ezzel a lehetőséggel.”

    Impozáns sisakot villantott Lando Norris a McLaren bemutatója előtt

  • „Ha Hamilton visszavonul, Norris menjen a helyére”

    „Ha Hamilton visszavonul, Norris menjen a helyére”

    Karun Chandhok szerint egyértelműen Lando Norrist kellene megkörnyékeznie a Mercedesnek, mikor úgy dönt Lewis Hamilton, hogy visszavonul.

    A hétszeres világbajnok többször is kijelentette, hogy egy ideig még nem akarja szögre akasztani a sisakját. Ugyan a szerződése év végén lejár a csillagosokkal, ám a brit versenyző a hosszabbítás mellett tette le a voksát. Ám a 38 éves pilóta sem maradhat örökre a Forma-1-ben, így Toto Wolffnak az alternatívákra is kell gondolnia.

    Peter Windsor szerint akkor lenne okos a Mercedes, ha sikerülne megszerezniük a Ferraritól Charles Leclerc-t. A monacói pilóta egyre frusztráltabb a csapat eredményei miatt, így még egy kudarccal teli év komoly törést okoznak a vörösökkel való kapcsolatában. Ám az indiai ex-versenyző szerint egyértelműen Norrist kell választania Wolffnak, ha itt az idő.

    A Red Bull és a Mercedes mellett a Ferrari is vinné Norrist?

    „Nem kérdés, hogy Norrisnak hova kellene tovább mennie. Nem tudom elképzelnie azt, hogy a Red Bullhoz megy. Max (Verstappen) mellett második számú pilóta lehet, míg a Ferrarinál teltház van. Így csak egy dobása maradt, ami a Mercedes. Ám csak akkor, ha Lewis otthagyja a csapatot, mert George (Russell) nem megy sehova. Amíg ez nem történik meg (Hamilton visszavonulása) addig vígan ellehet a McLarennél. Ugyanakkor tegyük fel, hogy Lewis meggondolja magát az év végén, és hirtelen úgy dönt, hogy elege van az egészből. Akkor a Mercedes elég hosszú és bonyolult folyamat elé nézne. Úgy vélem, hogy Lewis helyére egyértelműen Lando az első számú kiszemelt, ám a McLaren nem engedné el őt könnyen. Nagyon ügyes húzás volt Zaktől (Brown), hogy magukhoz láncolták őt. Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy bárkit ki lehet vásárolni. Ezt történt Gaslyval is, ám így mindig több pénzbe kerül az üzlet. ” – nyilatkozta Chandhok.

    A Sky Sport szakértője ugyanakkor Oscar Piastrit is méltatta. Az ex-versenyző szerint az, hogy két csapat is vitatkozott az ausztrálért, megemelte az ázsióját.

    „Minden szempár Piastri szegeződik. Lewis Hamilton bemutatkozása óta nem láttam még olyan újoncot, akit ekkora hype és elvárás vett volna körül. Szinte berobbant a köztudatba. Még egy métert sem tett meg, de két nagy csapat már vitatkozott a kegyeiért, és legnagyobb istállók csapatfőnökei is beszálltak ebbe a harcba. Nagyon bátor lépés volt tőle az, hogy Norris mellé szerződött. Besétált az oroszlán barlangjába, hiszen egy olyan autóval kell megmérkőznie a tapasztalt és tehetséges Norrisszal, ami eléggé trükkös és nehezen vezethető. Piastri viszont olyan győztes helyzetbe került, mint George Russell.”

  • Egyértelműen Norris a legesélyesebb Hamilton helyére?

    Egyértelműen Norris a legesélyesebb Hamilton helyére?

    Karun Chandhok szerint egyértelműen Lando Norrist kellene megkörnyékeznie a Mercedesnek, mikor úgy dönt Lewis Hamilton, hogy visszavonul.

    A hétszeres világbajnok többször is kijelentette, hogy egy ideig még nem akarja szögre akasztani a sisakját. Ugyan a szerződése év végén lejár a csillagosokkal, ám a brit versenyző a hosszabbítás mellett tette le a voksát. Ám a 38 éves pilóta sem maradhat örökre a Forma-1-ben, így Toto Wolffnak az alternatívákra is kell gondolnia.

    Peter Windsor szerint akkor lenne okos a Mercedes, ha sikerülne megszerezniük a Ferraritól Charles Leclerc-t. A monacói pilóta egyre frusztráltabb a csapat eredményei miatt, így még egy kudarccal teli év komoly törést okoznak a vörösökkel való kapcsolatában. Ám az indiai ex-versenyző szerint egyértelműen Norrist kell választania Wolffnak, ha itt az idő.

    A Red Bull és a Mercedes mellett a Ferrari is vinné Norrist?

    „Nem kérdés, hogy Norrisnak hova kellene tovább mennie. Nem tudom elképzelnie azt, hogy a Red Bullhoz megy. Max (Verstappen) mellett második számú pilóta lehet, míg a Ferrarinál teltház van. Így csak egy dobása maradt, ami a Mercedes. Ám csak akkor, ha Lewis otthagyja a csapatot, mert George (Russell) nem megy sehova. Amíg ez nem történik meg (Hamilton visszavonulása) addig vígan ellehet a McLarennél. Ugyanakkor tegyük fel, hogy Lewis meggondolja magát az év végén, és hirtelen úgy dönt, hogy elege van az egészből. Akkor a Mercedes elég hosszú és bonyolult folyamat elé nézne. Úgy vélem, hogy Lewis helyére egyértelműen Lando az első számú kiszemelt, ám a McLaren nem engedné el őt könnyen. Nagyon ügyes húzás volt Zaktől (Brown), hogy magukhoz láncolták őt. Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy bárkit ki lehet vásárolni. Ezt történt Gaslyval is, ám így mindig több pénzbe kerül az üzlet. ” – nyilatkozta Chandhok.

    A Sky Sport szakértője ugyanakkor Oscar Piastrit is méltatta. Az ex-versenyző szerint az, hogy két csapat is vitatkozott az ausztrálért, megemelte az ázsióját.

    „Minden szempár Piastri szegeződik. Lewis Hamilton bemutatkozása óta nem láttam még olyan újoncot, akit ekkora hype és elvárás vett volna körül. Szinte berobbant a köztudatba. Még egy métert sem tett meg, de két nagy csapat már vitatkozott a kegyeiért, és legnagyobb istállók csapatfőnökei is beszálltak ebbe a harcba. Nagyon bátor lépés volt tőle az, hogy Norris mellé szerződött. Besétált az oroszlán barlangjába, hiszen egy olyan autóval kell megmérkőznie a tapasztalt és tehetséges Norrisszal, ami eléggé trükkös és nehezen vezethető. Piastri viszont olyan győztes helyzetbe került, mint George Russell.”

  • Már most gondok vannak a McLaren új autójával?

    Már most gondok vannak a McLaren új autójával?

    A McLaren elismerte, nem teljesen elégedettek a 2023-as versenygépükkel.

    Tegnap mutatta be a wokingi istálló, hogy milyen arculattal rendelkezik az új autójuk. Az MCL60 inkább a tavalyi versenygép továbbfejlesztett változata lett, a legtöbb újdonság a szemnek láthatatlan maradt. A 2022-es szezonban sokáig tapogatózott sötétben a csapat, mire megtalálták az optimális utat. Ugyan a középmezőny legjobbja címéért az Alpine-nal harcoltak, ám brit istálló lassan kitörne ebből a körből.

    Andrea Stella szerint az elmúlt év során sok mindent megértettek az autóval kapcsolatban. Rájöttek arra, hogy hol van még potenciál a csomagban, így idén ezeken a területeken dolgoztak.

    Ám az újdonsült csapatfőnök a bemutatón elmondta, vannak olyan aspektusai az autónak, amin az első fejlesztési csomag fog javítani:

    „A konstrukciónknak vannak olyan területei, amit az első frissítés során javítunk. Összességében elégedettek vagyunk, ám az autó kapcsán nem vagyunk teljesen boldogok.” árulta el az olasz vezető.

    Norris szeme előtt a türelem szó lebeg:

    Lando Norris már az ötödik szezonját kezdi a papaya színű csapattal. A brit pilóta izgatottan várja már az első futamot, viszont tisztában van azzal, hogy még türelmesnek kell lennie a jó eredmények kapcsán.

    „Valószínűleg nem én vagyok a világ legtürelmesebb embere, ám ez egy olyan erény, amit meg kell tanulni az F1-ben. Nem lehet elvárni, hogy idén egy szinten legyünk a Red Bull-lal, a Ferrarival és a Mercedesszel. Ahhoz, hogy oda jussunk ahol ők vannak, még fejlődnünk kell.”

    Főnöke szerint Norris tehetségben Alonso szintjén van

  • Különleges évfordulóval és új szereplőkkel jelentkezett be a McLaren 2023-ra

    Különleges évfordulóval és új szereplőkkel jelentkezett be a McLaren 2023-ra

    Különleges alkalmat ünnepel a McLaren, így változtattak a hagyományaikon is az autóval kapcsolatban.

    Rendkívüli évfordulót köszönthet a csapat, ugyanis 60 évvel ezelőtt alapította meg az alakulatot Bruce McLaren. Az új-zélandi versenyző nevével ellátott vállalat 1964-ben adta ki első autóját, majd 1966-ban csatlakoztak a Forma-1-be.

    Ugyanakkor nemcsak a név és az ünnep bolygatta meg a wokingiak életét.

    Andreas Seidl váratlanul elhagyta a csapatot, így Zak Brownnak gyorsan kellett valakit a német helyére találnia. Andrea Stellara, Fernando Alonso korábbi versenymérnökére és a csapat kulcsemberére esett a választása, így az olasz vezetésével indul csatába a csapat.

    Nem csak menedzseri fronton történt változás, ugyanis Daniel Ricciardo ettől az évtől már nem tagja a csapatnak. Az ausztrál pilótának ugyan érvényes szerződése volt az istállóval, ám az amerikai ügyvezető előbb véget vetett a kalandnak. Nem voltak megelégedve a 32 éves pilóta teljesítményével, illetve Ricciardo is érezte már, hogy nem élvezi úgy a versenyzést, ezért a szakítás mellett döntöttek.

    Lando Norris:

    A brit pilóta ötödik évét kezdi meg a Forma-1-ben. Tavaly csak egy dobogós helyezést szerzett, ugyanis az új szabályok kezdetén nem jó lóra tett a McLaren. Norris próbálta egyensúlyozni az autó adta hiányosságokat, ám csodákra ő sem volt képes. Ugyanakkor a középmezőny legjobba címet elnyerte. Idén több szerencsére és jobb eredményekre számít a 23 éves pilóta, aki már nem csak irányító, hanem rangidős is a csapatban. Ricciardo távozásával ugyanis ő lett az idősebbik pilóta.

    Oscar Piastri:

    Kalandosan kezdődött az ausztrál F1-es karrierje. Először az Alpine jelentette be magához 2023-ra a fiatalt, ám akkor már Piastri a McLarennel tárgyalt. A közösségi médiás felületein tiszta vizet kellett öntenie a pohárba, és ki kellett jelentenie, hogy nem a franciákkal fog bemutatkozni a száguldó cirkuszban. Elkezdődött egy adok-kapok a két istálló között, és végül az F1 szerződéseket felülvizsgáló szervezete a wokingiaknak adott igazat. A 21 éves pilóta így a McLarennél mutatkozhat be, ám nem lesz könnyű dolga. Minél előbb bele kell szoknia az F1 világába, és meg kell mutatnia mire képes csapattársa ellen.

    MCL60:

    Szakított a hagyományokkal a csapat, ugyanis megtörte a sorszámozást azzal, hogy a 60-as számot rakta a kódjel mögé. A papaya-fekete autót ezúttal egy világosabb, türkiz kék színnel dobták fel, és a jólmegszokott Google Chrome színek is feltűntek. Természetesen

    a McLaren sem lőtte el a puskaporát, a valódi 2023-as versenygépet Silverstone-ban próbálja ki a csapat, majd az első verzióval a téli teszten találkozhatnak az ellenfelek és a szurkolók.

     

  • Impozáns sisakot villantott Lando Norris a McLaren bemutatója előtt

    Impozáns sisakot villantott Lando Norris a McLaren bemutatója előtt

    A mai nap folyamán két autóbemutatót is rendeznek majd, szóval nyugodtan kijelenthető, hogy éledezik az F1 mezőnye a téli álomból. Lando Norris ezen alkalomból pedig megmutatta, hogy milyen lesz az idei sisakdizájnja.

    A fiatal brit az általa jól megszokott festést foja alkalmazni 2023-ban is, azonban egy kisebb csavart is vitt a dologba. A sárga alap mellett most nem kék, hanem egy fekete, szénszálas részt találunk a bukósisakon. Ez is egy fajta súlycsökkentő megoldás, mert a Forma-1-ben ugyebár minden gramm is számíthat akár.

    A fiatal brit sisakjából már kisebb méretű kiadások is készültek a drukkerei legnagyobb örömére, akik rövid időn belül le is csaphatnak rá a pilóta webshopjában.

  • 2023-ban Piastri hírneve a tét

    2023-ban Piastri hírneve a tét

    Oscar Piastri első éve a Forma-1-es mezőnyben döntő fontosságú lesz az üstökösnek gondolt hírneve szempontjából.

    Ezt vallja Philipp Eng osztrák autóversenyző, bár az Alpine főnöke, Otmar Szafnauer szerint az újonc Piastri legutóbbi ismérve az, hogy egy hűtlen ifjonc. Szafnauer ilyen filozófiával magyarázta mindezt:

    „Az együttműködő fajok túlélnek, az önző fajok kihalnak. A jövőben megbecsüljük ezen tanulságokat, és gondoskodunk arról, hogy kiküszöböljük azokat a kiskapukat, amelyek lehetővé tették Oscarnak, hogy kibújjon a szerződéséből, amelyről azt hittük, hogy vele kötöttünk.”

    A Mark Webber által menedzselt 21 éves Piastri valóban megúszta az Alpine-nál kötött fejlesztő- és tartalékpilótai szerződést, hogy helyette a nagyra értékelt Lando Norris mclarenes csapattársa legyen 2023-ban. Ez kritikus lesz lesz a fiatal ausztrálnak, mondta Eng a Servus TV-n:

    „Piastri rengetegen elkezdték már hamar dicsérni, és ha megnézzük, hogyan haladt végig a junior kategóriákon, olyan volt, mint forró kés a vajban.”

    De mivel a balhé az Alpine kapcsán is Piastrihoz kötődik, a DTM és a BMW gyári pilótája, Eng úgy véli, 2023 komoly teszt lesz a McLaren újoncának:

    „A mentális nyomás óriási lesz rajta, hiszen mindenki róla beszél. Erőt kell felmutatnia, mert Lando Norrisszal lesz dolga a McLarennél. Én így látom a helyzetét – ha Piastri az első évben megállja a helyét Norris ellen, akkor mindenki tudni fogja, hogy Oscar mire képes. Ugyanakkor ha nem mennek olyan jól a dolgok Norris ellen, akkor Piastrinak nehéz lesz fenntartani a remek hírnevét.”

    Az Alpine még mindig ott rúg bele Piastriba, ahol tud

  • Schumacher lehet Hamilton utódja, már előbb, mint gondolnád

    Schumacher lehet Hamilton utódja, már előbb, mint gondolnád

    Mick Schumacher már 2024-ben a Forma-1 vitathatatlanul egyik legjobb pilótafülkéjében találhatja magát.

    Így gondolja ezt a 23 éves német nagybátyja, Ralf Schumacher, aki szintén értékelte Mick karrierjét a Haasnál – különösen akkor, amikor tavaly nyilvánosan megromlott a kapcsolat a fiatal versenyző és Günther Steiner között. Steiner akkori elmondása szerint Ralf „kifejezetten nyilvános balhát akart”. Azonban akkor rövidre zárta ezt a közkedvelt csapatfőnök:

    „Nem akarok erre válaszolni, mert nem vagyok az, aki önmagát helyezi előtérbe. Ami biztos: A döntésemet biztosan nem befolyásolta Ralf viselkedése.”

    A Haas döntése, mely szerint Schumachert menesztették és a német veterán Nico Hülkenberggel helyettesítették, így versenyülés nélkül hagyta Micket. 2023-ban Schumacher lesz a Mercedes hivatalos tartalékosa – és egyben a McLarené is, így akár Lando Norrisnak és Oscar Piastrinak a helyszíni helyettese. Mick ennyit mondott erről nemrég:

    „Mindent beleadok majd ebben a nagyon versenyképes és profi környezetben, és ott leszek a szezon összes futamán. Szeretném magam abba a helyzetbe hozni, hogy 2024-ben újra a mezőnyben legyek.”

    A hatszoros futamgyőztes Ralf szerint pedig ez akár azt is jelentheti, hogy a fiatal Mick a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton helyére lép. Ezt már az Auto Bildnek árulta el a 47 éves Schumacher:

    „Tegyük fel, hogy George Russell újra gyorsabb lesz Lewis Hamiltonnál. Lewis akkor folytatni fogja egyáltalán? Izgalmas lesz, ha ez kiderül idén.”

    Mick Schumacher lesz a McLaren tartalékversenyzője

     

  • Különleges nevet kap idén a McLaren új autója

    Különleges nevet kap idén a McLaren új autója

    Egy nagyon fontos mérföldkő előtt tiszteleg a McLaren az új autója kódnevével.

    1963 különleges év volt a brit autósport életében. Az új-zélandi Bruce McLaren, aki korábban a Cooper versenyzője volt, saját csapatot alapított. A Bruce McLaren Motor Racing első autója 1964-ben készült el, (McLaren M1A), míg a száguldó cirkuszban 1966 ban debütált a csapat. Az első motorpartnerük pont a visszatérő Ford volt (de a Serenissimával is együttműködtek), majd egy évvel később a BRM-re váltottak.

    Az első versenyüket 1968-ban, Belgiumban nyerték meg az alapító által, míg az első konstruktőri világbajnoki címüket 1974-ben szerezték meg.

    A márka és a csapat 60 éves évfordulóját ünnepli tehát az istálló, így szakítanak ebben az évben a hagyományokkal az autó nevével kapcsolatban. Az MCL37-es jönne a sorban, ha követnék a formát, ám idén MCL60-nak fogják nevezni az autójukat.

    Kiderült mikor érkezik Norris és Piastri autója

    A bemutató 13-án tartják majd Wokingban, ahol is Oscar Piastri és Lando Norris segítségével megismerkedhet a nagyérdemű is a konstrukcióval.

    https://twitter.com/McLarenF1/status/1623366129212133389?s=20&t=TQlgE8mqM3Mhpu8reHLVCg