Címke: Lando Norris

  • Nemzetközi sajtó: öröm és keserédes utóíz, de Verstappen előnye már csökken

    Nemzetközi sajtó: öröm és keserédes utóíz, de Verstappen előnye már csökken

    A nemzetközi sajtóorgánumokat Max Verstappen újabb győzelme helyett, inkább Lando Norris, a McLaren és a Ferrari teljesítményét értékelték.

    A holland versenyző rajtolhatott ugyan az első rajtkockából, ám a wokingi istálló brit pilótája az első kanyarokban megelőzte 25 éves ellenfelét. A közönség üdvrivalgásban tört ki, míg Oscar Piastri is megpróbált elmenni a kétszeres világbajnok mellett. Ám a papaya színű csapat „királysága” véget ért, mivel a Red Bull fenegyereke visszavette az első helyet.

    Végül ismét Verstappen haladt át elsőként a célvonalon, és zsinórban a hatodik győzelmét szerezte meg. Norris megtartotta a második helyet, míg Piastrinak nem jött jól a biztonsági autó, így egy pozíciót hátra esett. A dobogó harmadik fokára Lewis Hamilton állhatott fel.

    A neves lapok értékelték a McLaren fejlesztéseit, és így nyilatkoztak a vasárnapi versenyről.

    Bild (Németország):

    „Verstappen egy „tüzes” futamot nyert meg az Egyesült Királyságban. Tiszta dominancia, ugyanakkor a rajt után nem ment minden könnyen. Lando Norris elkapta a holland világbajnokot, ám a brit versenyző számára a dal az 5. körben véget ért.”

    Het Laatste Nieuws (Belgium):

    „Norris és Piastri rendelkezik most a második leggyorsabb autóval, ennyi kell ahhoz, hogy egy versenyzőt igazán értékelni lehessen. Ahogy Fernando Alonso tette a szezon elején, úgy most Norris hozta ki a legtöbbet az autójából. Hibátlan versenyt futott, igazi csúcs teljesítmény. Viszont Max Verstappen dominanciája most se tűnt olyan meggyőzőnek. Már nem tud olyan gyorsan, és akkora előnnyel elszakadni a többiektől, így az ellenfelek fejlesztései mentén a tetemes előnye némileg csökkent. Még hibázott is szombaton, mikor megtörte az első szárnyát az időmérőn. A legvégén viszont ő kapja a kitüntetést, vagy ahogy az egyetemen mondják: ez jeles.”

    Daily Mail (Egyesült Királyság):

    „Verstappen mostanában szinte mindig nyer, már a hatodik győzelmét jegyzi zsinórban az idei szezonban. Ám kiemelkedő csatákban Lando Norrisnak volt része, így a megtiszteltetés inkább őt érte. Ez volt idén a legjobb, és a legkövetkezetesebb versenye.”

    L’Équipe (Franciaország):

    „Ennél nehezebb hétvégét nehezen képzelhetett volna el az Alpine. A kvalifikáción a 10. és a 13. helyet szerezték meg, míg a verseny szörnyen végződött a számukra, hiszen kiestek. Ugyan a csapat kapott egy kis löketet Ocon monacói dobogója után, ám azóta negatív spirálba kerültek, már a McLaren is megelőzi őket.”

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    „Az olasz szurkolók körében keserédes utóízzel végződött a hétvége. Szombaton még jó formában volt a Ferrari, de vasárnap csúnyán visszaestek. Leclerc nem tudta utolérni a McLarent, és a stratégia sem segített rajta. Az SF-23 problémáit Sainz teljesítménye is alátámasztja. A 10. helyen végzett, pedig kevesebbszer állt ki a boxba a csapattársánál. Úgy tűnik, hogy pályafüggő az autó működőképessége. Silverstone, a gyors kanyarjaival nem jött át az ágaskodó lovacskának. Még rengeteg munka vár tehát a csapatra.”

  • Norris nem mindennapi dolgot élhetett át a rajt után (videó)

    Norris nem mindennapi dolgot élhetett át a rajt után (videó)

    Lando Norris szinte mindenkit meglepett azzal, hogy a rajt után elkapta Max Verstappent.

    A McLaren a fejlesztések után magára talált, így mindkét versenyzőjük előkelő pozícióból várta a futamot. A hazai pilóta a holland világbajnok mellől indulhatott, míg Oscar Piastri a harmadik rajtkockából vágott neki a versenynek.

    Norris azonban jobban kapta el a rajtot, így megelőzte a Red Bull fenegyerekét. A 23 éves versenyző pár kör erejéig tartani tudta Verstappent, sőt, még ausztrál csapattársa is megpróbált elmenni a holland mellett.

    Ám a Red Bull fölénye gyorsan előtört, így a McLaren pünkösdi királyságának vége lett. Sokáig tartotta a dobogós helyeket a papaya színű csapat, ám Kevin Magnussen kiesése után a Safety Car fázis nemigen jött jól az alakulatnak. Az épp kereket cserélő Piastri járt pórul, ugyanis a dobogóról lemaradt, míg Norris keményen csatázott az optimálisabb stratégián autózó Lewis Hamiltonnal.

    Ám a silverstone-i közönséget „megrészegítette” a rajt utáni eredmény, így mikor Norris az első körben az élre állt szinte felrobbant a lelátó. A hangorkán még a közvetítésbe is behallatszott, ugyanis a helyszínen lévő britek szinte „megőrültek” a versenyzőjük manőverétől.

  • Verstappen „driftelt” a rajtnál, Hamilton elképedt a McLaren tempóján

    Verstappen „driftelt” a rajtnál, Hamilton elképedt a McLaren tempóján

    Saját elmondása szerint a szokásosnál nehezebb dolga volt a győzelem megszerzésével Max Verstappennek a Brit Nagydíjon, miközben Lando Norris a McLaren taktikáját, Lewis Hamilton pedig egykori csapata formajavulását méltatta a leintés után.

    Zsinorban hatodik győzelmét szerezte már Verstappen ebben a szezonban, ebből a legutóbbi ötöt a pole-pozícióból indulva, szinte érinthetetlenül. Silverstone-ban azonban nem indult számára simán a futam, hiszen a startnál elveszítette a vezetést Lando Norrisszal szemben – és bár már az ötödik körben visszaszerezte azt, érzése szerint mindent egybevetve nem volt könnyű délutánja.

    „Szörnyű rajtom volt, szóval utána kell járnunk, mi lehetett ennek az oka. De ezt követően is szupergyors volt mindkét McLaren, így kellett néhány kör, hogy eléjük kerüljek. Onnantól kiépíthettem egy kis előnyt és újra minden jónak tűnt. De a biztonsági autó után a lágy keveréket nehéz volt itt életben taranunk. Persze nagyon örülök, hogy ismét nyertem, a csapat zsinórban 11. győzelme pedig egészen elképesztő, de azért nem volt ez olyan sima” – fogalmazott Verstappen a leintést követő első interjújában.

    „Csütörtökön egy marketingeseményen drifteltem egy kicsit, és most a rajtnál úgy éreztem, mintha megint azt csinálnám. A legutóbbi néhány rajtunk ennél sokkal jobb volt, de ez legalább egy kicsit élvezetesebbé tette az elejét, még ha Lando elég udvarias is volt velem, amikor megelőztem.”

    Rekordgyőzelem a Red Bullnak, Norris és Hamilton is a dobogón

    Norris legutóbb tavaly Imolában állt dobogón, futamot pedig a számára remekül kezdődő, de rémesen záruló 2021-es Orosz Nagydíj óta vezetett először. A hazai közönség előtt versenyző brit különösen elégedett volt hetedik F1-es dobogójával, pláne annak fényében, hogy mennyire rossz formában kezdte a McLaren ezt a szezont.

    „Hihetetlen volt a mai nap – nyilatkozta Norris a futamot követően. – Próbáltam Maxszel menni ameddig csak lehet, de egy idő után nem tudtam tartani a tempóját. Így egy hosszú, magányos versenyem volt, azonban örülök a mai eredményemnek. Nem tudom, miért kaptam kemény gumikat, lehet, hogy tesztelni akartak. A lágyaknak több értelme lett volna, különösen a biztonsági autós fázis miatt. Ez végül nem is volt érdekes, mert második lettem, és minden jól végződött.”

    „Hatalmas köszönet a brit szurkolóknak, hogy szurkoltak, különösen azoknak, akik a McLarennek. A levezető körben mindenkinek próbáltam integetni. Oscarnak is a dobogón kellett volna végeznie, ő is nagyszerű munkát végzett, de a biztonsági autó végül bekavart neki.”

    A hazai közönség erejét Hamilton is méltatta, aki későre időzített kerékcseréje miatt, a biztonsági autónak köszönhetően került dobogós helyre.

    „Nem én hoztam össze a dobogót, a közönség volt – válaszolta Hamilton. – Éreztem az energiát, a támogatást, és ennek köszönhetően vissza tudtunk jönni [a nehéz időmérő után]. Szeretnék gratulálni Landónak és a McLarennek is. A családommal itt kezdtem el a versenyzést, szóval nagyszerű érzés újfent az élmezőnyben látni őket. Az autójuk szélvészgyors volt a nagy sebességű kanyarokban, még én is csak azt mondtam magamban, hogy ’wow’.”

    „Volt egy jó kis csatánk az újraindításnál. A rajtom nem sikerült valami jól, viszont a közepeseken való versenytempóm nagy pozitívum volt. Csapatként ez előrelépés a számunkra, nem vagyunk messze a többiektől. Nyomnunk kell tovább, és akkor el fogjuk tudni kapni őket.”

    „A lassú kanyarokban voltunk erősek, az egyenesekben hiányzott némi tempó. A hetedik helyről rajtolva a harmadik helyen végezni óriási dolog, szóval köszönöm szépen a csapatomnak az elvégzett munkát.”

  • Így élte meg a McLaren feltámadását Norris és Piastri

    Így élte meg a McLaren feltámadását Norris és Piastri

    Ugyan a Brit Nagydíj időmérőjét is Max Verstappen nyerte meg, a McLaren majdnem borsot tudtak törni a regnáló bajnok orra alá. Lando Norris és Oscar Piastri is remekelt, ami egy 2, valamint egy 3. rajthelyben nyilvánult meg.

    A wokingiak brit kiválósága a 2021-es Orosz Nagydíjon szerzett pole-ja óta először rajtolhat majd az első sorból, amíg az ausztrál újoncnak mindössze 10 verseny kellett ahhoz, hogy bekerüljön a legjobb három pilóta közé egy időmérő edzésen.

    Meglepetés Silverstone-ban: Verstappen a McLarenekkel csatázott a pole-ért

    „Nagyon, nagyon boldog vagyok” – nyilatkozta Piastri, aki F1-es pályafutása során először tudott bekerülni a top3-ba. „Micsoda időmérő edzés, már majdnem a Q1-ben kiestünk, azonban az autó igazi rakétaként viselkedett a Q2-ben és a Q3-ban is.”

    „Egy elég jó kört sikerült összeraknom, és ez az eredmény óriási a csapatunk számára. Óriási dolog, hogy mindketten itt lehetünk, és már nagyon várom a holnapi versenyt.”

    A McLaren egy nehéz pénteki nap után volt képes egy ilyen jó eredményt elérni. Ezzel Piastri is egyetértett, és azt is hozzátette, hogy „nem tudták jól beállítani az autójukat”, de a „mai napon már sokkal jobb munkát végeztek e téren.” A wokigiak helyzetét az is javította, hogy Ausztriával ellentétben itt Silverstone-ban már mindkét autó fel volt szerelve a legfrissebb újításokkal.

    „Közel voltam” – lelkendezett Norris, aki a közönség támogatását is megköszönte. „A Q1-ben és a Q2-ben is első lettem, ha jól emlékszem, és a Q3-ban is 2 tizedmásodperc hiányzott az első helyhez. Ez eléggé hihetetlen, igaz, az utolsó próbálkozásom eléggé jóra sikeredett.

    „Hallottam Zaket [Brown] a rádióban, miközben jöttem be a bokszba, ez pedig a legjobb dolog, amit tapasztalhat az ember. Mindketten remekeltünk, 2. és 3. helyen végeztünk, ami nagyszerű eredmény a csapat számára. Mindig Max ront el mindent mindenki számára. Kösözön a közönség támogatását, és már alig várom, hogy elkezdődjön a vasárnapi verseny.”

    A hazai hős Norris a végén azt is hozzátette, hogy „a kemény munkájuk most kezd el igazán kifizetődni”, és a körülmények tökéletesek voltak ehhez, mert „a csapat hazai versenyén értük el ezt a különleges festésünkkel”.

    Végezetül pedig Zak Brown is elmondta a véleményét csapatának remek produkciójáról.

    „Ez az eredmény Andrea, illetve a McLaren munkatársainak kemény munkája nélkül nem jöhetett volna létre. Emellett pedig a versenyzőink is nagyszerűen teljesítettek.”

    „Ausztriában mindig is erősek voltunk, és azzal is tisztában voltunk, hogy valószínűleg a jó szereplésünk csak pálya specifikációjának volt köszönhető. Azonban sikerült még egy lépéssel előrébb kerülnünk, és most már ott vagyunk a mixben.”

    „Ausztriában kezdődött el a szezonunk, és remélem, hogy az ott megszerzett lendületünk nagyon erősnek tűnik. Senki nem ül egy helyben, és mivel nagyon közel vannak a csapatok egymáshoz, ezért magunkra kell koncentrálnunk, és folytatnunk kell a kemény munkát.”

    Az amerikai markentingguru tisztában van azzal, hogy „önerőből nem sok esélyük van a győzelemre”, de bízik a jó versenytempójukban, és abban, hogy emiatt „lesz esélyük a dobogós helyezések valamelyikére.”

  • Meglepetés Silverstone-ban: Verstappen a McLarenekkel csatázott a pole-ért

    Meglepetés Silverstone-ban: Verstappen a McLarenekkel csatázott a pole-ért

    A Red Bull pilótája, Max Verstappen szerezte meg a pole pozíciót a száradó körülmények között lezajló Brit Nagydíj időmérő edzésén.

    Q1

    Az első meglepetés már az edzés elején megtörénhetett volna. Lewis Hamilton már az első mért körén majdnem bajba került. A Mercedes brit klasszisa a Stowe-ban menet megcsúszott, majd utána meg is pördült, de szerencséjére nem ásta el magát a sóderágyban.

    A szóban forgó kanyarban sokan hibáztak, miután a tapadás nagyon rossz volt a lesett eső miatt. A pályahatárok megszegése miatt ismét gyorsköröket kellett törölnie az FIA-nak, Max Verstappen is az áldozatok között volt többek között.

    A szakasz vége felé az eső közeledése miatt mindenki elkezdett sietni, különösen azok, akik a kieső zónában voltak. Kevin Magnussen megpördülése miatt azonban elszállt az esélyük. A dán pilóta autója egyszerűen lekapcsolt, majd megállt a Stowe kijáratán, ami miatt elő kellett venni a piros zászlót 3 perc 11 másodperccel a Q1 vége előtt.

    Az újraindítást követően már szinte teljesen száraz volt a pálya, és mindenkinek egy lövése volt. Sergio Pérez ismét pórul járt, mert ismét kiesett a Q1-ben, miután nem volt elég jó az utolsó gyorsköre, ráadásul ő volt az első, aki befejezte az utolsó próbálkozását. A Red Bull mexikói pilótája – aki zsinórban ötödjére volt képtelen bejutni a Q3-ba – mellett még Yuki Tsunoda, Guanyu Zhou, Nyck de Vries és Magnussen esett ki.

    Q2

    Valtteri Bottas még a Q1 végén megállt, szóval az első kiesője már idő előtt megszületett. Az első próbálkozások után nagy meglepetésre Lando Norris vezetett Pierre Gasly előtt, Verstappen csak a 3. legjobb időre volt képes.

    A nap kisütött Silverstone-ban, ami miatt a pálya is egyre szárazabb lett, így a pilóták könnyebben tudtak javítani az eredményeiken. Az utolsó próbálkozások során Verstappen az élre állt, mögötte a két McLaren végzett.

    Végül Nico Hülkenberg, Lance Stroll, Esteban Ocon, Logan Sargeant és Bottas búcsúzott el az időmérőn való további részvételtől.

    Q3

    A kvalifikáció utolsó szakaszára teljes mértékben felszáradt a pálya, szóval a körülmények adottak voltak a pilóták előtt. Az első mért körök után Verstappen egy űridővel, a hétvége legjobb körével vette át a vezetést, több, mint 6 tizedmásodperccel megelőzve a 2. helyen álló Hamiltont.

    Az utolsó nekifutásokat Leclerc kezdte meg, aki egy lila szektorral indított, és a pálya első szegmensében megszerzett előnyét, nem volt képes megőrizni, és csak a 4. helyen végzett. Sainz a 5. pozícióba jött be, mögötte a két Mercedes végzett. További sorrend: Albon, Alonso és Gasly.

    Norris azonban ellopta a showt, rövid időre még a pole-t is megszerezte, azonban végül Verstappen vissza tudta venni a hazai pályán versenyző brittől az első rajtkockát. A 3. rajthelyet az újonc Piastri szerezte meg.

    Frissítés: Bottas azért állt meg a Q1 végén a pályán, mert kifogyott az autójából az üzemanyag. Az FIA emiatt nem tudott elegendő mintát venni a finn Alfa Romeójából, ami miatt diszkvalifikálták őt. Bottas emiatt csak a 20. helyről indulhat majd a Brit Nagydíjon, és emiatt a szóban forgó szakaszban kiesettek közül mindenki egy hellyel előrébb indulhat majd az eredeti rajtpozíciójához képest.

  • A korábbi világbajnok szerint van egy versenyző, aki felforgatná az F1-et

    A korábbi világbajnok szerint van egy versenyző, aki felforgatná az F1-et

    Damon Hill úgy véli, van a mezőnyben egy olyan versenyző, akit ha leszerződtetne a Red Bull, felforgatná a száguldó cirkuszt.

    Sergio Pérez teljesítményével nem túl elégedett az osztrák istálló. A mexikói pilóta a kvalifikációkat nemigen érzi, így rendre hibázik a szombati napokon. Vasárnap így hátulról kell felküzdenie magát, ám ez nem mindig sikerül, még az RB19-el sem.

    Max Verstappen senkitől sem zavartatva vezeti a versenyeket és a bajnoki listát, így „ellenfél” nélkül húzza be a futamokat egymás után. 1996 világbajnoka viszont örülne annak, ha legalább a domináns Red Bullban lenne csata, így egy másik versenyzőt javasolna Pérez helyére.

    „Szerintem már most nyomás alatt van Pérez. A csapat ugyanis nem engedheti meg magának azt, hogy egy ilyen autóval ne legyenek mindkét versenyzővel elől” – nyilatkozta Hill.

    Lando Norris, Daniel Ricciardo, McLaren
    Daniel Ricciardo és Lando Norris – Fotó: McLaren

    Daniel Ricciardo ugyan opcióként szerepel a Bikáknál, és már teljesített egy 3 napos gumitesztet is a csapattal, de a brit ex-versenyző nem házon belül keresne alternatívát. A Sky Sports szakértője inkább a McLarennél nézve körül.

    „Ricciardo elég fitt vajon ahhoz, hogy visszatérjen? A hírek ezt találgatják, de szerintem a Red Bull friss arcot szeretne, így ők ezt a témát lezárták. Viszont, pár garázzsal odébb ott van Lando Norris, aki fel tudná forgatni a száguldó cirkusz világát. Ám, van még pár éve a McLarennel. Nagyon meglepődtem azon, hogy ilyen hosszú időre aláírt. Én maximum 3 évet vállaltam volna. Ha annyira hiszel magadban, akkor találnod kell módot arra, hogy bármikor lelépj.”

    Norris azonban nem szándékozik előbb otthagyni a wokingi istállót.

    „Akár boldog vagyok, akár nem, a szerződésem 2025-ig szól. A McLaren része vagyok, és addig a papaya csapatnál leszek. ”

    A brit pilóta hozzátette, egyelőre jól érzi magát a csapatnál, így velük akar sikeres lenni.

     

  • Továbbra is a Red Bull az etalon, de a Williams megtáltosodott

    Továbbra is a Red Bull az etalon, de a Williams megtáltosodott

    Max Verstappen volt a leggyorsabb a Brit Nagydíj első szabadedzésén, a második legjobb idő Sergio Pérez autózta, míg a harmadik Alex Albon lett.

    A mezőny fele szinte azonnal kihajtott a pályára, hogy a keménykeverékű abroncsokon megkezdje a programot. Az első mérvadó kört Max Verstappen teljesítette, míg mögé a két Mercedes zárkózott fel.

    A sárga zászló gyorsan előkerült a gyakorláson, ugyanis Nyck de Vries csúszott ki a pályáról. A holland kis idő múlva folytatta útját, így a szakaszon is mehetett tovább a munka.

    Max Verstappent megelőzni senki sem tudta továbbra sem, ám a két Ferrari zárkózott fel a Red Bull versenyzője mögé.

    Szinte az összes csapat fejlesztésekkel érkezett a Brit Nagydíjra. A legtöbb újítás az Alfa Romeo és az AlphaTauri hozta, míg a Red Bull csak pályaspecifikus módosítást vetett be.

    Mindaddig motorcserét eszközöltek Max Verstappen, Sergio Pérez és George Russell autóján. Lewis Hamilton továbbá megrovást kapott a stewardokról, mivel tegnap késett a sajtótájékoztatóról.

    Carlos Sainz feltetette a lágykeverékeket, így fél óra elteltével az élre is ugrott, megelőzve ezzel Max Verstappent és Sergio Pérezt. A negyedik helyre Yuki Tsunoda kapaszkodott fel, míg mögöttük Logan Sargeant, Charles Leclerc, Lance Stroll, Guanyu Zhou, Alex Albon és Lewis Hamilton alkotta az első 10-et.

    George Russell arra kérte csapatát, hogy nézzék meg a kormányát, miközben egyre többen pakolták fel a piros oldalfalú Pirelliket az autókra.

    A legtöbb versenyzők az utolsó 10 percben már a gyorskörökre hajtott, Alex Albon fel is ugrott a második helyre.

    Végül Max Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak az első szabadedzésen, a második legjobb időt Sergio Pérez autózta, míg meglepetésre Alex Albon lett a harmadik. Fernando Alonso és az Aston Martin a negyedik helyre ért fel, míg az első 10-be Charles Leclerc, Esteban Ocon, Carlos Sainz, Lando Norris, Lance Stroll és Oscar Piastri fért be.

    George Russell az autója vezethetőségére panaszkodott, míg a Red Bull mexikói versenyzője a pályán szedett össze egy zöld zsákot.

  • Norris is bajnok akar lenni, de azért nem minden áron

    Norris is bajnok akar lenni, de azért nem minden áron

    Lando Norris is világbajnok szeretne lennie a Forma-1-ben, ám szerinte nem mindenben volt igaza a szakértőknek.

    A brit versenyző 2019 óta tagja a száguldó cirkusznak. A McLarennel már nem egyszer állt dobogón, rajtelsőséget is szerzett, ám a brit himnusz még nem szólt az F1-ben a tiszteletéért. 2021-ben nagyon közel volt Szocsiban a sikerhez, ám egy rossz döntés, és az eső megfosztotta őt a dobogó legmagasabb fokától.

    A McLaren 2022 óta visszaesett, és a saját útját keresi, ám Norris alatt néha megvillan a konstrukció. Az új szélcsatornájuk elkészült, így a terveik szerint a következő években javulhat a teljesítményük. Sőt, 2025-ben már a bajnok címért harcolnának.

    A Beyond the Grid legújabb adásában a 23 éves pilóta elmondta, a wokingi istállóval akar bajnok lenni, viszont nem minden áron.

    Lando Norris, McLaren
    Lando Norris – Fotó: McLaren

    Az általános vélekedés szerint, ha valaki világbajnok akar lenni, akkor egy keményebb és dominánsabb magatartás kell felvennie. Ám a brit versenyző úgy véli, „kedvesen” is lehet nyerni.

    „A legjobb akarok lennie a világon, de tényleg mindent el kell követnem ahhoz, hogy ezt elérjem? Én nem hinném. Az emberek azt hajtogatják, hogy brutálisnak kell lenned és önzőnek, ha nyerni akarsz. Ám szerintem ez nem igaz.”

    Norris az elmúlt években többször felszólalt az egészséges mentálhigiéné fontosság mellett. A versenyző többször hangoztatta, hogy nem szégyen segítséget kérni, és szakemberhez fordulni, ha már túl soknak érzi valaki a világot.

    Amióta a Forma-1-ben van, azóta sok kritikát kapott a brit pilóta. Ám az évek múlásával egyre jobban kezeli a negatív megjegyzéseket.

    „2019-ben és 2020-ban még elgondolkodtam azon, hogy valaki miért írta ezt, vagy miért csinált ilyet. Túlságosan érdekelt, hogy mit gondolnak az emberek. Most viszont már jókedvűen olvasom azt, hogy mit írnak rólam. Még a rossz dolgokat is. Megtanultam nevetni ezeken.”

  • Norris „szükségtelen, ostoba és önző” tüntetőktől tart

    Norris „szükségtelen, ostoba és önző” tüntetőktől tart

    Lando Norris úgy véli, a tüntetőknek nem kellene „ostoba és önző” tiltakozásokba bocsátkozniuk a Brit Nagydíjon.

    Tavaly Silverstone-ban a Just Stop Oil mozgalom szimpatizánsai még a pályára is berohantak tiltakozásuk jeléül. Miután Guanyu Zho és George Russell ütközött, előkerült a piros zászló az eseményen. Ám amíg a kínai versenyző állapotát ellenőrizték és próbálták kiszedni a kerítéshez repülő autóból, addig pár tüntető a pályára szabadult.

    Februárban ugyan elítélték őket közveszély okozásért, ám a versenyzők és a szervezők újfent demonstrációkra számítanak. Az elmúlt hónapokban a mozgalom résztvevői lóversenyeken, rögbi – , snooker  – és krikettk-bajnokságok fordulóin is megjelentek.

    A McLaren brit versenyzője ezért arra kérte a tüntetőket, ne veszélyeztessék az életüket a versenyhétvégén.

    „Butaság az életed veszélybe sodorni egy olyan helyen, ahol autók száguldoznak. Ugyanakkor önző dolog is, hiszen ha valami történik, akkor annak súlyos következményei lesznek a versenyzőre nézve is.”

    Silverstone,racingline
    Silverstone – Fotó: Steve Etherington/Mercedes AMG Petronas

    Norris kiemelte, nem a tiltakozással van baja, hanem azzal, hogy a tüntetők berohannak a pályára. Ha normális keretek között állnak ki a gondolataik mellett, azt még támogatja is a pilóta.

    „Ez nem az én szakterületem, de mindenkinek joga van ehhez. Persze, a tüntetésnek vannak jobb és rosszabb módszerei. Láttam, hogy Lewis (Hamilton) azt mondta, támogatja a tiltakozást és azt, hogy az ember kiálljanak azért, amit helyesnek tartanak. Viszont csak akkor lehet beállni mögéjük, ha azt a megfelelő kereteken belül teszik, ez a legfontosabb. Rengeteg biztonságos módja van annak, hogy megkapják a kívánt figyelmet. Támogatom őket, amíg a megfelelő módon végzik a dolgukat.”

    Oscar Piastri egyetért csapattársával, és reméli, hogy Silverstone is jobban felkészült egy esetleges magánakcióra.

    „Egy versenypályán, ahol 200 km/h-val száguldoznak az autók, nem a legjobb ötlet ezt abszolválni. A tavalyi eseményeknek megvolt a következménye, és ezért is remélem, hogy idén nem kerül sor erre. Biztos vagyok abban, hogy a létesítmény is készül, és lesznek intézkedései az ilyen esetek megakadályozására. Egy krikettpályára nyilván könnyebb, és kevésbé veszélytelenebb beugrani.”

  • Bravúr borotvaélen: „Majdnem minden kanyarban összetörtem magam”, mondta Norris

    Bravúr borotvaélen: „Majdnem minden kanyarban összetörtem magam”, mondta Norris

    A McLaren kiváló eredményt szerző pilótáját kellemes meglepetés érte Ausztriában, bár Norris látta, hogy még bőven van hova fejlődni a csapatnak.

    Lando Norris a 4. helyről indult és itt is ért célba az Osztrák Nagydíjon, ami azért bravúr tőle, mert hasonlóan előnyös pozícióból Spanyolországban pontot sem szerzett. A McLaren újabban azon csapatok közé tartozik, amely általában erősebben teljesít egy mért körön, mint egy teljes versenytávon, de az F1 legutóbbi versenyén sem az Aston Martinok, sem a Mercedesek nem tudták megelőzni Norrist.

    A brit pilóta elismerte, hogy nem számított erre. „Kicsit feszülten vártam a futamot, hogy a versenytempónk megint cserben hagy minket, de az valójában sokkal jobb volt, mint vártam. Ez kellemes meglepetés – idézte az Autosport Norrist. – A tempó még nem kiváló, Fernando [Alonso] egyértelműen mindegyik körben jóval gyorsabb volt nálam, és majdnem minden kanyarban összetörtem magam.”

    A McLaren több körben hoz nagy fejlesztéseket az autóra mostanában, ennek keretében Ausztriába új padlólemezzel, oldaldobozzal és motorborítással érkeztek.

    „Lényegtelen” bizonyítékkal szállt ringbe a két héttel ezelőtti pontokért a McLaren

    Noha az autó gyorsult, Norris a balesetközeli állapottal már célzott rá, hogy a vezethetősége még mindig messze van az ideálistól.

    „Mindegyik kanyarban gyorsabb lett, de ugyanúgy kell vezetni, mint korábban, és ez a következő megoldandó probléma. Maradtak azok a gondok, amelyekre egész évben panaszkodtunk, csak a mezőnyben előrébb jelentkeznek – közölte. – Nem csak a leszorítóerő a lényeg, hanem az autó vezethetősége is.” 

    „Ha ezeket megoldjuk, biztos vagyok benne, hogy az előttünk lévő autókkal is harcolni tudunk majd.”

    Norris eredményének köszönhetően a McLaren közelebb lépett a konstruktőri tabellán az 5. helyezett Alpine-hoz, a hátránya jelenleg 18 pont.