Címke: Lando Norris

  • Világbajnok lehet majd a McLaren, de nem Norrisszal?

    Világbajnok lehet majd a McLaren, de nem Norrisszal?

    Timo Glock nem győzött szuperlatívuszokban beszélni az első dobogós helyezését megszerző Oscar Piastriról. 

    Az év elején még a pontokért is kemény csatákat kellett megvívnia a McLarennek, ám a fejlesztési programjuk során Japánban már a második erőt képviselték a Red Bull mögött. A legújabb csomagot Suzukában próbálhatta ki az ausztrál (Norris már Szingapúrban megkapta), és rögtön ott is termett az élmezőnyben.

    Az újonc évét teljesítő 22 éves versenyző rengeteg dicsértet kap a szakértőktől és a rajongoktól. Sokan már Max Verstappen legnagyobb ellenfelét látják benne, sőt már azt prognosztizálják, hogy a fiatal simán lenyomja jövőre csapattársát. Ugyan Piastri egy körön gyors, és már képes a britet is maga mögött hagyni, ám a versenyeken még fejlődnie kell. Tudja ezt az újonc is, ezért keményen dolgozik azon, hogy jobb legyen a gumikezelése.

    Oscar Piastri, McLaren
    Oscar Piastri teljesítménye a szakértők és a rajongók többségét lenyűgözte – Fotó: McLaren

    Az ausztrál teljesítménye a wokingi istállót is meggyőzte, így nemrég 2026-ig meghosszabbították a szerződését. Az új motorérát a 22 éves pilóta a McLarennel kezdi el, ám az nem biztos, hogy Lando Norris is ott lesz az oldalán. A brit versenyzőt a Red Bull vinné magával, és Sergio Pérez helyét szánná neki.

    Ám az egykori német versenyző szerint a papaya színű istállónak nincs miért aggódnia, ugyanis Piastri személyében egy bajnokaspiránsuk van.

    „Mikor Oscar Piastri kerül elő, természetesen agyon kell őt dicsérnünk. Kiválóan teljesít az első évében. Egyértelmű, hogy még le van maradva Lando Norris mögött, de ha így folytatja, akkor egyike lesz azoknak a versenyzőknek, akik egy napon világbajnokok lehetnek. Norris személyében egy nagyon jó csapattársa van. Vele felveheti a versenyt. Látszik, hogy van hova fejlődnie a versenytempó tekintetében, de Piastrival minden lehetőség kitárul a McLaren előtt” – nyilatkozta Glock.

  • Mégsem volt olyan őszinte Piastri arcán a mosoly?

    Mégsem volt olyan őszinte Piastri arcán a mosoly?

    Damon Hill szerint Oscar Piastri nem annyira örült a harmadik helynek a Japán Nagydíjon.

    A McLaren az elmúlt időszakban feltámadt, és új erőre kapott a fejlesztésektől, így a szezon eleji formájuk lassan feledésbe merül. Ugyan a Red Bull és Max Verstappen még mindig az etalon, de a wokingi istálló felzárkózott a világbajnok mögé, és második erőként brillíroznak a pályán.

    Lando Norris idén már többször dobogóra állhatott, míg az ausztrál a legjobb eredményét a belga sprintfutamon érte el. Ott a 22 éves pilóta második lett a holland mögött, ám „főfutamon” Japánban állt először a pódiumra.

    Bár az első dobogó egy versenyző számára kedves emlék, de 1996 világbajnoka szerint Piastri némileg csalódott volt, hogy nem Norris előtt végzett. A brit versenyző a rajt után megelőzte a második helyről induló csapattársát. Az ausztrál sikeres elévágást hajtott végre, és a kerékcseréket követően a 23 éves pilóta elé került, ám a csapat Norris gyorsabb tempóját látva megcserélte a két versenyzőt.

    „Piastri is hirtelen ott termett. A srác azelőtt még nem járt a pályán, legalábbis Forma-1-es autót nem vezetett rajta. Csak szimulátoron ismerkedett a helyszínnel, és pénteken már rögtön mindent centit kihasználva a pálya szélére tudta tenni a kereket. Ez lenyűgözött engem. Meg van benne az igazi, vitathatatlan és természetből fakadó tehetség ahhoz, hogy sikeres legyen a Forma-1-ben. Ám szerintem csalódott volt a harmadik hely miatt, annak ellenére, hogy ez volt az első dobogós helyezése. A kvalifikációs teljesítményét szerette volna megszilárdítani, és a második helyen célba érni a csapattársa előtt” – magyarázta álláspontját Hill az F1 Nation podcast legújabb adásában. 

  • Egyre jobban aggasztja a McLaren feljavulása a Mercedest és a Ferrarit

    Egyre jobban aggasztja a McLaren feljavulása a Mercedest és a Ferrarit

    A Ferrari és a Mercedes aggódni kezdett amiatt, hogy lemaradnak a túl gyorsan fejlődő McLaren mögött.

    Míg a Red Bull teljesen uralja a mezőnyt, addig a sorrend mögöttük elég sűrűn változik. Először az Aston Martin számított a második erőnek, majd a kanadai-brit istálló lemaradt a fejlesztési versenyben. Ezután a Ferrari és a Mercedes harcolt a dobogós helyezésekért, majd megérkezett a McLaren, aki csatlakozott a versengésbe. A három istálló futamról-futamra váltja egymást, bár egyelőre a wokingi istálló fejlődése tűnik a legszignifikánsabbnak.

    Az év elején a papaya színű alakulat még a mezőny végéhez tartozott, míg Japánban már kérdés nélkül autóztak Max Verstappen mögött. A McLaren sikeres fejlesztési terve lenyűgözte, ugyanakkor aggodalommal is eltöltötte az ellenfeleket.

    A brit csapat ugyan a Mercedes és a Ferrari konstruktőri pozícióját kevésbé veszélyezteti, de az Aston Martint még elcsípheti. Lando Norris kifejtette, bizakodva áll a feladathoz, mivel a McLaren két jó versenyzővel vág neki a versenyeknek, míg a zöldek csak eggyel.

    Norris nem fogta vissza magát: „többekkel ellentétben, nálunk két jó versenyző van”

    Lewis Hamilton viszont követné a McLaren példáját, és arra ösztönzi csapatát, hogy ők is vegyét át a Red Bull bizonyos megoldásait.

    „Bebizonyították, hogy meg lehet csinálni. Meg kell vizsgálnunk, hogy mit tettek pontosan, és nekünk is ebbe az irányba kell elindulnunk. A mostani döntéseink kulcsfontosságúak lesznek a jövőnk szempontjából.”

    Charles Leclerc ugyanakkor még nem tart annyira a McLarentől. Ám ha Katarban is jók lesznek, akkor változik a helyzet:

    „Tartok is tőlük, meg nem is. A suzukai pálya feküdt az autójuk karakterisztikájának, csakúgy, mint Silverstone. Meglátjuk, mi lesz. Ha Katarban is erős lenne a tempójuk, az már aggasztó lenne. Már most is az, de tisztában vagyunk azzal, hogy vannak olyan helyszínek, ahol nagyon erősek. Ha Katarban is ez lesz, akkor vakarhatjuk a fejünket.”

  • Norris nem fogta vissza magát: „többekkel ellentétben, nálunk két jó versenyző van”

    Norris nem fogta vissza magát: „többekkel ellentétben, nálunk két jó versenyző van”

    Lando Norris identifikálta a McLaren egyik előnyét első sorban az Aston Martinnal szemben.

    Míg a kanadai-brit csapat az szezon elején brillírozott Fernando Alonsóval, addig mostanra a „mézeshetek” lassan véget érnek. A csapat taktikáját megkérdőjelező spanyol egyedül harcol a feljavuló McLaren ellen, akik két versenyzővel ostromolják a zöldek pontjait. A Japán Nagydíj után 221 ponttal áll a negyedik helyen az Aston Martin, míg a kettős dobogós helyezést követően 172 egységre ugrott fel a papaya színű csapat pontszáma.

    A 42 éves pilóta próbálja visszaszorítani a kihívókat, míg Lance Stroll inkább a saját démonjaival küzd.

    Mindaddig a McLaren szépen zárkózik fel, és a két versenyző eredményei kapcsán közelebb kerültek az Aston Martinhoz. Ám konstruktőri tabella 4. pozíciójáért zajló küzdelem során a wokingiak brit versenyző úgy érzi, ők vannak előnyben. A 23 éves pilóta ennek az okát is elmagyarázta: ők ketten vannak, míg a zöldeknél Alonso szállítja inkább a pontokat.

    „Nem gondoltam volna, hogy ilyen szoros lesz. Ám ha 49 pont a különbség, akkor igen, úgy gondolom, hogy sikerülhet. Nincs már sok verseny hátra. Biztos vagyok abban, hogy lesznek még olyan pályák, amik az Aston Martinnak fesznek jobban, így ott ők erősebbek lesznek. Viszont úgy vélem, hogy a mi előnyünk a legtöbb csapathoz képest az, hogy két jó versenyzőnk van, akik ott vannak és harcolnak a jó helyezésekért és pontokért. Ebben a percben nem minden csapat mondhatja ezt el magáról. Úgy vélem, ez igazi segítség nekünk. Tudunk segíteni egymásnak, tudjuk használni a másikat, szerintem ez elég nagy előny a többiekhez képest” – magyarázta Norris.

  • Norris: Maxhez is közelítünk, de mindenki másnál már gyorsabbak vagyunk

    Norris: Maxhez is közelítünk, de mindenki másnál már gyorsabbak vagyunk

    A kettős dobogóval mindent kihozott vasárnapi lehetőségeiből a McLaren a Japán Nagydíjon. A csapat csak a rajtnál tudta megdolgoztatni Max Verstappent, akinek onnantól nem volt nehéz dolga a győzelem megszerzésével.

    A McLaren újabb lépést tett a futamgyőzelem felé Szuzukában, hiszen Lando Norrisszal és Oscar Piastrival is dobogóra álltak, a hétvégén a Mercedesnél és a Ferrarinál is egyértelműen erősebb tempót mutatva. A 22 éves ausztrál pilóta a szerencsés időzítésű bokszkiállása révén egy időre csapattársa elé tudott kerülni, és bár Norris jobb tempót autózott és vissza tudta őt előzni, Piastri így is rövid F1-es karrierje legjobb eredményét érte el, először végezve a dobogón.

    „Nagyon különleges érzés, erre sokáig emlékezni fogok. Nem tudom eléggé megköszönni a csapatnak, hogy megadták nekem a lehetőséget ehhez a dobogóhoz. Nem sokan vannak a világon, akik az életük során ilyen lehetőséghez jutnak, nekem pedig sikerült elérni már az első szezonomban. Bár nem ez volt életem legjobb versenye, de ez is elégnek bizonyult ahhoz, hogy megszerezzem a trófeát, ami nagyon boldoggá tesz” – nyilatkozta az ausztrál pilóta.

    Verstappen nyert, bajnok a Red Bull, új dobogóst avatott Szuzuka

    A rajtnál a két McLaren két oldalról támadta Verstappent, ám nem tudtak elé kerülni, ezzel pedig el is szállt minden esélyük arra, hogy kihívás elé állítsák a Red Bullt. Norris viszont biztos benne, hogy a wokingi istálló jelenlegi lendülete előbb-utóbb a dobogó tetejére repíti majd őket.

    „Újabb elképesztő nap számunkra, ennél nem kívánhattunk többet. A rajtom nagyon jól sikerült és majdnem elkaptam Maxet. De hát Max már csak Max. Mindenki máshoz képest elképesztően erős volt a tempónk ma, és bár Maxhez nem vagyunk közel, de azért olyan nagyon messze sem. Próbálunk eggyel feljebb jutni, és egészen kimagasló, hogy micsoda fejlődésen ment át a csapat idén. Biztosan lesznek még nehéz napjaink is, de ez egy nagyszerű pillanat, hogy együtt állhatunk a dobogón Oscarral” – mondta Norris a leintést követően.

    Verstappennek érthetően nem volt sok beszámolnivalója a leintés után, a rajt után ugyanis hamar kényelmes előnyt alakított ki és végül közel 20 másodperccel Norris előtt ért a célba. A Red Bull ezzel matematikailag be is biztosította a bajnoki címet, és a hollandnak is akkora az előnye a most nullázó Sergio Pérezhez képest, hogy a következő hétvégén, a Katari Nagydíj sprintversenyén jó eséllyel az egyéni cím is eldőlhet.

    „A rajtnál kicsit kipörögtek a kerekeim, de utána elég simán ment a verseny – hangzott Verstappen nyúlfarknyi futamösszefoglalója. – Hihetetlen hétvége volt, az autó minden gumikeveréken remekül működött, de a legfontosabb persze az, hogy megnyertük a konstruktőri címet. Elképesztő évet futunk, és nagyon büszke vagyok mindenkire, aki a pályán és a gyárban dolgozik.”

  • Norris arra biztatja Piastrit, hogy ismételje meg Senna kétes manőverét a rajtnál

    Norris arra biztatja Piastrit, hogy ismételje meg Senna kétes manőverét a rajtnál

    Lando Norris vicces kedvében volt a Japán Nagydíj időmérő edzését követően. A McLaren brit pilótája szerint szinte csak úgy lesz esélyük legyőzni Max Verstappent a vasárnapi versenyen, ha a mellőle induló Oscar Piastri megcsinálja azt, amit Ayrton Senna Alain Prosttal tett 1990-ben.

    A wokingi istálló házon belül csatája ismét szorosra sikeredett, mivel Norris és Piastri között mindössze 35 ezredmásodperc döntött, ezúttal az ausztrál javára. Mindkét pilóta elégedett volt az elért eredményével, habár a pole-t megszerző Max Verstappen 6 tizedmásodperccel előzte meg mindkettőjüket.

    Verstappen nyerte a szuzukai időmérőt, újonc állhat fel mellé az első sorba

    A 2021-es Orosz Nagydíj időmérőjének győztese a kvalifikáció után elmondta, hogy a McLaren szívesen felvenné a versenyt a regnáló holland világbajnokkal, de azt is megjegyezte, hogy nem sok esélyük lesz, ha a rajtnál nem történik semmi különösebb esemény.

    Ekkor jött be a képbe Senna és Prost legendás ütközése az 1990-es Japán Nagydíj rajtjánál. A brazil pilóta az 1989-es suzukai ütközésüket követően – ami után hiába nyerte meg a futamot, mert kizárták, és így végül francia riválisa lett a világbajnok – azzal vett elégtételt, hogy egy évvel később egy vitatott manőverrel próbálta megelőzni az egyes kanyarban az akkor már Ferrarinál versenyző Prostot a rajtot követően. A két autó összeakadt, ami miatt mindketten kiestek a versenyből, és a brazil ezzel biztosította be második világbajnoki címet a királykategóriában.

    „Megpróbáljuk elkapni Verstappent, de ha ő fog vezetni a kettes kanyarban is, akkor nem fogunk tudni csinálni túl sok mindent – véli Norris. – Oscar, ha szeretnéd Sennát imitálni az egyes kanyarban, akkor boldogan tedd meg, nekem kapóra jönne.”

    „Meglátjuk, hogy alakul majd. A versenytempónk jó volt, de nyilvánvalóan nem olyan jó, mint a Red Bullé. Ennek ellenére mindent meg fogunk tenni a győzelem érdekében.”

    Piastri – aki F1-es pályafutása során először rajtolhat majd az első sorból – abban bízik, hogy a Brit Nagydíjhoz hasonlóan képesek lesznek átvenni a vezetést, és ezzel nyomás helyezni Verstappent. Az ausztrál fiatal azonban azzal is tisztában van, hogy Suzukában nehezebb lesz végrehajtaniuk ezt a fajta mutatványt.

  • „Csak egy autót kell megelőznöm, próbálom megoldani” – Piastri a fellegekben a 2. hely után

    „Csak egy autót kell megelőznöm, próbálom megoldani” – Piastri a fellegekben a 2. hely után

    Bár Max Verstappen pole-pozícióját lehetetlen volt megakadályozni a Japán Nagydíj időmérőjén, a nap sztoriját mégis a McLaren szolgáltatta, akik egyértelműen lehagyták többi riválisukat a szuzukai pályán – és azért a vasárnapi első helyről sem mondtak még le.

    A Brit Nagydíj után idén másodszor szerezte meg a második és a harmadik legjobb helyezést a rajtácson a két McLaren, ezúttal viszont nem Lando Norris, hanem Oscar Piastri érte el az előkelőbb helyezést, ami a legjobb rajthelye az F1-ben az idén debütált ausztrálnak.

    „Az első köröm egészen tisztességes volt, elégedett voltam vele, csak az utolsó sikánban lehettem volna egy kicsit jobb. A második próbálkozásom során viszont már csak az első szektorom volt jó, a következő kettő már nem annyira. Örülök, hogy a második helyen végeztem, ez eddig egy remek hétvége a csapat számára, a fejlesztéseink is működnek. Sejtettük, hogy jó esélyünk lehet ezen a pályán, de attól még valóra is kellett ezt váltanunk” – nyilatkozta Piastri, akinek autójára ezen a hétvégén már szintén felkerültek a McLaren új elemei.

    „Elég régen rajtoltam már az első sorból! De csak egy autó lesz előttem, amit meg kell előznöm, szóval próbálom majd megoldani” – tette hozzá az ausztrál, nem számítva bele eredménylajstromába, hogy a Belga Nagydíj sprintversenyén már volt egy második rajthelye, ami valóban nehezen helyezhető el a statisztikákban.

    Verstappen nyerte a szuzukai időmérőt, újonc állhat fel mellé az első sorba

    Lando Norris szerezte a McLaren idei mindhárom dobogóját a második helyezéseivel, most vasárnap azonban esélyt lát arra, hogy akár mindkét autó a pódiumon ünnepeljen.

    „Nagyszerű nap volt ez számunkra, hiszen 2. és 3. helyet szerzett a csapat. Szép munka volt ez Oscartól, és szokás szerint Maxtől is. Elégedett voltam a köreimmel, főleg úgy, hogy ezen a pályán nem könnyű őket hibátlanul összerakni. A legkisebb mellényúlással is sok időt veszíthetünk” – mondta Norris.

    „A McLaren történetének több nagyszerű sztorija is Japánhoz kötődik. Reméljük, hogy holnap jó eredményt érünk el és folytathatjuk ezt a hagyományt. De nem lesz könnyű (nyerni), hiszen Max és a Red Bull mindig jó munkát végeznek. Azért megpróbáljuk megnehezíteni az életüket.”

    Verstappen eközben idén már kilencedszer rajtolhat a pole-ból, s tudva, hogy az ő vezetésében és a Red Bull technikájában sem történt még jelentős hiba a szezonban, a futam fő esélyesének számít.

    „Eddig ez egy hihetetlen hétvége a számunkra, és az időmérőn különösen jól éreztem magam, ahol a határokat feszegethettem az autóban. Szingapúrban rossz hétvégénk volt, de ide érkezve már a felkészülés során éreztem, hogy ez egy jó pálya lesz nekünk. Már az első körtől kezdve minden jól működött és sikerült is további apró javulásokat elérnünk. Fantasztikus, hogy a pole-ban lehetek itt” – nyilatkozta a holland.

  • Norris szerint nem kell találgatni, ki lesz a legjobb a hétvégén

    Norris szerint nem kell találgatni, ki lesz a legjobb a hétvégén

    Lando Norris nem lepődött meg azon, hogy a Red Bull ismét feléledt Japánban.

    Max Verstappen mindkét szabadedzésen a leggyorsabbnak bizonyult, így visszaállította a 2023-as szezon „rendjét”. A McLaren is bizakodóan várhatja a folytatást, mivel a brit versenyző a harmadik legjobb időt autózta a gyakorlásokon. Viszont felemás érzésekkel szállt ki az autóból a 23 éves versenyző, és versenygépén túl még egy dolog nem hagyja nyugodni: Norris attól tart, a Red Bull ismét kimagaslóan gyorsabb lesz mindenkinél.

    „A Red Bull jelenleg a szokásos formáját mutatja, de talán nem vagyunk olyan messze tőlük. Legalábbis a jelenlegi ismeretek szerint. A pole pozícióért való küzdelem elég nagy feladat, és talán még túl messze vagyunk ettől, de megpróbáljuk. A tempó szempontjából bátorító az eredményünk, viszont az autó elég szeszélyesen viselkedik, nehéz vezetni. Megpróbáljuk legyűrni majd a Mercedest, akik itt talán nem tűnnek olyan erősnek. Viszont a Ferrari és az Aston Martin nagyon jól mozog. Úgy vélem, holnap velük lesz csatánk. Ugyanakkor az nem kérdés, hogy ki fog győzni” – magyarázta Norris.

  • Verstappen előnye továbbra is töretlen, de éledezik már a Ferrari és a McLaren is

    Verstappen előnye továbbra is töretlen, de éledezik már a Ferrari és a McLaren is

    Max Verstappen volt a leggyorsabb a Japán Nagydíj második szabadedzésén, a második legjobb időt Charles Leclerc autózta, míg a harmadik Lando Norris lett.

    A mezőny nagy része szinte azonnal kihajtott a pályára, hogy a Pirelli tesztgumijaival kezdje a gyakorlást. Elsőként Max Verstappen váltott a már jól megszokott komponensekre, és a piros oldalfalú abroncsokon az élre is ugrott. A holland példáját Lando Norris követte, ám a brit a közepesgumikra szavazott. Így felzárkózott a Red Bull versenyzője mögé.

    Ahogy telt az idő, egyre többen hagyták hátra a tesztgumikat. Charles Leclerc is megvillant a Ferrarival, míg a Mercedes továbbra is kereste az ideális beállításokat. Fél óra elteltével a monacói versenyző vezette a tabellát Lando Norris és Carlos Sainz előtt, míg mögöttük Max Verstappen, Alex Albon, Oscar Piastri, Sergio Pérez, Valtteri Bottas, Nico Hülkenberg és George Russell alkotta az első 10-et.

    A regnáló világbajnok még megmutatta tempóját, majd a többiekhez hasonlóan átállt a versenyszimulációra.

    Két perccel az edzés vége előtt Pierre Gasly találta meg a falat, így piros zászlóval zárult a második gyakorlás.

    Végül most is Max Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak, a második legjobb időt Charles Leclerc autózta, míg a harmadik Lando Norris lett. A Szingapúri Nagydíjat megnyerő Carlos Sainz lett a negyedik, míg mögötte George Russell, Fernando Alonso, Alex Albon, Oscar Piastri, Sergio Pérez és Valtteri Bottas fért be az első 10-be.

  • Russell könnyei felszáradtak: nem hagyom, hogy az ütközés befolyásoljon

    Russell könnyei felszáradtak: nem hagyom, hogy az ütközés befolyásoljon

    A Szingapúri Nagydíj után még könnyes szemmel állt a média elé George Russell, ám Japánban már ismét harcra kész.

    A Mercedes taktikája akár a győzelemig is repíthette volna az elmúlt hétvégén a brit versenyzőt, ám az utolsó pillanatokban falnak csapta autóját. Lewis Hamilton már nem tudott előzni, így a csillagosoknak be kellett érniük a harmadik hellyel. A 24 éves versenyző mérgesen a kormányt csapkodta, majd elkeseredetten sietett vissza a paddockba.

    Ted Kravitz beszámolója szerint kisírt szemekkel ment végig, miközben azt kérdezte magától: „mi vagyok én, egy kiba**ott újonc?”. Russell bocsánatot kért a csapattól, és nagyon sajnálta a történteket. Ám egy újabb megmérettetés helyszínére érkezve már ismét magabiztosan készül a versenyre. A brit pilóta a csütörtöki médianapon elmondta, nem engedi, hogy a rossz eredmény lehúzza őt, és fejébe férkőzzön.

    Russell, Mercedes
    George Russell – Fotó: Mercedes AMG Petronas

    „Csalódást keltő volt, hogy így végződött. Őszinte leszek, ez már történelem. Azért vagyok itt, hogy a győzelmekért és a bajnoki címért harcoljak. Minden meg akarunk tenni azért, hogy nyerni tudjunk, és bebiztosítsuk idén a második helyet. Egy dolgot elmondhatok, ez nem fog megtörténni (az ütközés), ha a bajnoki címért harcolunk” – magyarázta Russell. 

    A brit versenyző elárulta, Andrew Shovlin, felhívta őt a verseny után, hogy lelket öntsön belé.

    „Vasárnap este Shov (Andrew Shovlin, a Mercedes mérnökigazgatója) felhívott telefonon és a következőket mondta: ‘nézd, ne aggódj emiatt. Csak azért voltunk ott, és azért volt esélyünk a győzelemre, mert egész hétvégén elképesztő munkát végeztünk.’ A kvalifikációs és a versenytempónk is jó volt, ez megnyugtatott. Persze, ezt magam is tudtam. Mindazonáltal büszke vagyok rá, mivel mindent megtettünk a győzelemért. Minden egyes körben erőn felül teljesítettünk. A világ legjobb versenyzői ellen versenyzünk, és egy ilyen pályán elég néhány centimétert véteni, és máris kiestél. Megzavarodtam és elvesztettem a koncentrációmat. Láttam, hogy Lando (Norris) hozzáért a falhoz, én meg egyértelműen követtem őt.”