Helmut Marko szerint a jelenlegi erősorrendet és a fejlesztési versenyt tekintve a McLaren lesz a legfőbb kihívójuk 2024-ben.
Az év elején még a pontszerzés is nehézséget okozott a wokingi alakulatnak, ám a nyáron kemény munkával és hatékony újításokkal már dobogóra is állhattak. Japánban második erőként masíroztak a Red Bull mögött, míg Katarban még nagyobb tempót diktáltak.
Oscar Piastri megnyerte a sprintversenyt és második lett a főfutamon, míg Lando Norris mindkét nap dobogóra állhatott. Mindemellett rekordot is döntött a csapat, hiszen a brit versenyző kerékcseréjénél a leggyorsabb boxkiállás is megszületett.
A Bikák elismerik az ellenfelük sikerét és pilótapárosuk hatékonyságát. Az utóbbi attribútum miatt aggódnak is, mivel Serigo Pérez ismét jóval gyengébben teljesített csapattársánál. Az osztrák tanácsadó úgy számol, hogy a McLaren komoly ellenfél lesz jövőre, és a bajnoki címért is harcba szállhatnak.
„Ők most az állandó üldözőink, a lendületük még kitart. A versenyen a McLarenhez igazodva határoztuk meg a tempónkat. Ez figyelemre méltó és ijesztő is egyben, most már minden pályán ez van. Kemény csatáink lesznek jövőre velük. A többiek nem tudták tartani a lépést se velük, se velünk” – nyilatkozta Marko.
Frédéric Vasseur ugyan elismeri a papaya színű csapat sikerét, de pályaspecifikusnak tartja a kiugró eredményeiket.
„Mondhatjuk azt, hogy a McLaren most a második erő, de a katari és a suzukai pályának sok közös jellemzője van. Szóval várjuk ki mi lesz a következő versenyeken, kezdve Austinnal. Azon a pályán minden van, így jobban megérthetjük ki hol áll valójában.”
A nemzetközi sajtóorgánumok Max Verstappen címvédéséről, a McLaren sikeréről és a Mercedes ütközéséről írtak a Katari Nagydíj után.
A holland versenyző már szombaton háromszoros világbajnoknak mondhatta magát, mivel a sprintfutamon Sergio Pérez kiesett, így a matematikai esélyei is elszálltak. Ugyan a sprintversenyt Oscar Piastri nyerte, de vasárnap már ismét a 26 éves pilóta szelhet át elsőként a célvonalat.
A McLaren remek formát mutatott, és az ausztrál fiatal minden figyelmet magára irányított. Tegnap a második helyet szerezte meg, míg Lando Norris harmadik lett, így 11 pontra csökkentették a hátrányukat az Aston Martinnal szemben. Addig a Mercedesnél rögtön az első körben ütközésre került sor. Lewis Hamilton búcsúzott is a versenytől, míg az embert próbáló Katari Nagydíjon George Russell a negyedik lett.
A neves lapok így látták az eseményeket, és nem győzték dicsérni Verstappent.
Corriere della Sera (Olaszország):
„Verstappen mindent felfalt, máshogy hogyan ünnepelhetne? A történet így szól: Max Verstappen senkit sem hagyott menekülni, még a losaili hőségben sem. A körülmények még Super Maxot is próbára tették, de a többieket még inkább megviselték. A verseny elejétől a végéig fölényesen vezetett. A legtöbben hibáztak, de ő meg sem rezzent. Az AI adatbázisában ő egy ‘alakváltó földönkívüli’ aki arra készül, hogy felvegye a Professzor alakját (Alain Prostnak 51 győzelme van, 49).”
Marca (Spanyolország):
„Max Verstappen drámai győzelmet aratott a Katari Nagydíjon, és fölényesen nyert az erőfeszítések és a hőség tengerében. A közel 40 fok szinte minden versenyzőt próbára tett. Az egyenesekben újra és újra ki kellett nyitniuk a sisakrostélyt, hogy levegőhöz jussanak.”
Lewis Hamilton versenye gyorsan véget ért – Fotó: Sulay Kelly/Mercedes AMG Petronas
The Guardian (Egyesült Királyság):
„Max Verstappen szokásos higgadtságával nyerte meg a Katari Nagydíjat, míg mögötte Lewis Hamilton üvöltő szélként csapott le George Russellre. Amióta csapattársak lettek, a legkeményebb csörtéjüket élték át, aminek ütközés és kiesés lett a vége. Kezdetben mind a ketten a másikat hibáztatták. Russell dühe érthető volt, hiszen ő volt az ártatlan, majd Hamilton később feltartotta a kezét és bocsánatot kért az ütközésért. Max Verstappen egyértelmű győzelmet aratott ismét, elvéve az esélyt a második helyen autózó Oscar Piastritól és a harmadik helyen haladó Lando Norristól. Piastri kiválóan teljesített és jelesre vizsgázott, miután szombaton megnyerte a sprintfutamot.”
L’Équipe (Franciaország):
„Max Verstappen mesterien adózott harmadik világbajnoki címének azzal, hogy uralta a főfutamot. A holland hibamentesen vezetett, és csak egy kört adott át másnak az első boxkiállása után. Ügyesen kerülte el a pálya és a korlátozás buktatóit.”
Szinte minden versenyző rosszullétre panaszkodott Katarban, többek az ambulancián kötöttek ki.
Szokatlan rádióbeszélgetések és képsorok borzolták a kedélyeket a tegnap. Logan Sargeant jelezte először, hogy valami nincs rendben, és a csapat javaslatára inkább a verseny feladása mellett döntött. Az amerikai pilóta alig tudott kiszállni az autójából, annyira megviselte a dehidratáltság.
Fernando Alonso az ülését érintő túl nagy hőségre panaszkodott, Esteban Ocon nem úszta meg sima hányingerrel, ahogy a futam után Alex Albon sem. Lance Stroll alig bírt kiszállni az autójából és a fedélzeti kameráján jól látszik, hogy egy ponton túl el is ájult. Ezt később a versenyző is megerősítette.
Lance Stroll driving down the straight and his head bangs from left to right. After the race Stroll said he passed out in the car, in this clip for me it looks like he wasn’t really 100% conscious. This race was a complete disaster considering how many drivers had health problems pic.twitter.com/cdN4DtNVoV
George Russell arra kérte mérnökét, folyamatosan beszéljen hozzá, mert attól félt, elveszti az eszméletét. Így tereltette el a gondolatait a rosszulléttől. A célegyenesben kilógatta a kezeit, és a kormányt elengedve próbálta hűteni magát. Sőt, a boxkiállások alatt a sisakrostélyt is felnyitotta. Hasonlóan járt el Lando Norris is, bár a McLaren versenyzőjét a homályos látás hátráltatta inkább.
A versenyzők egyértelműen veszélyesnek nyilvánították a tegnap viadalt, és az FIA válaszára és segítségére számítanak. Ugyanakkor nem Katar az egyetlen „közép-keleti” verseny, mégsem történt a többi fordulón hasonló.
Az elemek összejátéka teremtette meg az embert próbáló körülményeket, és változtatta veszélyessé a vasárnapi versenyt.
A katari hőség:
Bár a futamot éjszaka rendezték meg, a hőmérséklet nem csökkent nagy mértékben. A verseny idején még mindig 32 fok uralkodott a területen. Pénteken és szombaton a szél is a versenyzők segítségére sietett, ám vasárnap mérséklődött a légmozgás, így nem tudta enyhíteni a hőség és a magas páratartalom kombinációját.
A pilótafülke hőmérséklete az egekbe szökött, és a motorból felszabaduló hulladékhő (különböző technológiai és energetikai folyamatok során képződő, de nem hasznosuló hőenergia) a kisebb légáramlás miatt szinte égette a versenyzőket. Emiatt panaszkodott az ülésére Alonso, és hűtötte a kezét Norris és Russell.
Ám a pályán nem volt jó ötlet felnyitni a sisakot, ezt Yuki Tsunoda saját bőrén tapasztalhatta meg. A japán pilóta a két brithez hasonlóan egy kis levegőhöz akart jutni, ám a mozdulat után rengeteg homok került a szemébe és az arcába.
Az elöl haladó autóból érkező forró levegő szintén súlyosbította a problémát. A versenyzők többsége (Logan Sargent kimondottan nem iszik a versenyek alatt) iszik a futamok során, hogy pótolja a folyadékot. Ám a versenygépben tárolt ital is felmelegszik, így nem hűti a pilótát, ezért inkább nem is fogyasztják el az átmelegedett nedűt.
A pálya karakterisztikája:
2004-ben készült el a Lusail International Circuit, amit elsősorban motorversenyzéshez álmodtak meg. Az egyenes szakaszokat közepes – és nagy sebességű kanyarok követik, így a versenyzőknek nincs sok idejük arra, hogy kifújják magukat. A nagymértékű g-erő is megterheli a testet, és extra energiát emészt fel, ami súlyosabbá teszi a kiszáradás során fellépő tüneteket.
Gumiproblémák:
A hőmérséklettel járó problémák miatt a versenyzők lassabban is mennek és kíméletesen bánnak az abroncsokkal, hogy életben tarthassák őket. Ám a pénteki szabadedzés után meglepő elemzéssel állt elő a Pirelli, így az FIA kötelezte a csapatok arra, hogy háromszor cseréljenek kereket a versenyen. Minden szakasz 18 körig tartott. Ha valakinél használt abroncsok kerültek elő, akkor a korábban már belepakolt köröket levonták a kötelező előírásból. A csapatok a korábbi stratégiát dobhatták ki az ablakon, hogy maximalizálják a szakaszokat. Így jóval nagyobb tempóval ment a mezőny. A pilóták úgy érezték, mintha kvalifikáción lennének, ez pedig fokozta a kimerülést.
Lance Stroll – Fotó: Aston Martin F1 Team
Az időpont nem a legmegfelelőbb:
Bahreinbe, Szaúd-Arábiába és Abu Dhabiba is ellátogat a mezőny, ám egyik helyszínen sem tapasztaltak ilyen rosszullétet. Mi az oka annak, hogy Katar kilógott a sorból? A hőség nagy úr, ami még a FIFA-t is aggodalommal töltötte el. Nem véletlenül volt a világbajnokság a szokásos nyári időszak helyett decemberben.
Bahrein és Szaúd-Arábia március-április környékén nyitja a szezont, Abu Dhabi november és december környékén zárja a sort, így az időjárás azokban az időszakokban kegyesebb a mezőnnyel. Ám az október eleji időpont nem megfelelő, mivel a páratartalom és a hőség keveredése a csapatokat és a versenygépeket is megviselik.
Jövőre novemberben fogják megrendezni a Katari Nagydíjat, ami mérsékelheti a hőséggel járó problémákat. Ám ha hasonló forgatókönyv jelentkezik, akkor a versenyzők egészségének érdekében más megoldást kell találni.
Lando Norris a csapatrádióban próbált kampányolni azért, hogy elkaphassa Oscar Piastrit, míg az ausztrál is meglepődve konstatálta, hogy nem lesz harc.
Bár a hétvégén a brit versenyző többször megmutatta, hogy erős tempót tud diktálni, időmérős hibái miatt nem került olyan pozícióba, ami elég lett volna a győzelemhez. Mindaddig ausztrál csapattársa összeszedetten, és remekül teljesített, így a sprintfutamot megnyerte, míg a versenyen második lett.
Vasárnap a 23 éves pilóta tempója jobbnak bizonyult, és az utolsó kerékcsere előtt, utol is érte Piastrit. Ám a McLaren gyorsan közölte, hogy nem lesz semmilyen verseny a két csapattárs között, így Norris tartsa a pozícióját. Természetesen az elszenvedő fél próbált kampányolni a saját igaza mellett. Mikor a csapat közölte, hogy tartanak George Russell tempójától, akkor a brit rögtön kontrázott, és az előremenekülést javasolta. Ám végül betartotta az utasítást, és a harmadik helyen masírozott be.
Ugyanakkor a sajtótájékoztatón Piastri elárulta, őt is meglepte, hogy nem engedte a McLaren a csatát.
„Őszintén, egy kicsit meglepődtem. Bárhogy is lett volna, azt elfogadom, de nagy volt az aggodalom a gumik, a pályahatárok betartása és egyéb dolgok miatt. Így a második és a harmadik hely megszerzése fontosabb volt a csapat számára” – nyilatkozta Piastri.
Az embert próbáló körülmények az ausztrált is lefárasztották. A fiatal pilóta elmondta, a hőség egy ponton túl már kibírhatatlanná vált.
„Rendkívül meleg volt. Már az elejétől fogva, még a sisak felvétele előtt is nagyon izzadtam. Határozottan nem lett jobb a helyzet, mikor elkezdődött a verseny. Nagyon meleg volt, de a gondot a dolgok kombinációja okozta. A hőség mellett a magas páratartalom, a kötelező boxkiállások és a pálya jellege nehezítette helyzetünket. Sok a nagy sebességű kanyar, ami szedi az áldozatait. Ez volt az eddigi legnehezebb versenyem” – tette hozzá Piastri.
Ritkán láthatjuk napjainkban a Forma-1-es versenyzőket olyan kimerülten kiszállni az autóból egy futam után, mint történt az a mostani Katari Nagydíjon. A dobogós mclarenesek életük legnehezebb versenyének nevezték a sivatagi hőségben töltött másfél órát.
A fokozott terhelést nemcsak a magas hőmérséklet és a páratartalom okozta a versenyzők számára, hanem az is hozzátett, hogy a pilótákat a Pirelli gumigondjai miatt három bokszkiállásra kötelezte az FIA az 57 körös futamon, s mivel az abroncsok a rövid etapok alatt nem veszítettek teljesítményükből, mindenki jobban feszegethette velük a határokat, mint az az utóbbi évtized F1-ében megszokottá vált.
A McLaren fiatal és még futamgyőzelem nélküli pilótapárosa, Oscar Piastri és Lando Norris ezekkel a körülményekkel is megbirkózva jöttek fel a dobogóra a 6. és a 10. helyről rajtolva, ezzel az istálló fennállásának 500. pódiumát is megszerezve.
„Az első kanyar nagyon jól alakult, nem is álmodhattunk volna ennél többről a verseny előtt – mondta Piastri arról, hogy a Mercedesek ütközése megnyitotta számára az utat a második hely felé. – A tempót illetően ez volt életem legnehezebb versenye. Határozottan azt éreztem, hogy 57 kvalifikációs kört futottam.”
Norris a bokszcsapatát is méltatta, akik szintén remekül helytálltak a bokszkiállások forgatagában, s elmondása szerint egy 1,8 másodperces bokszkiállást is lemenedzseltek.
„A három kiállás sokkal nehezebbé tette fizikálisan a futamot, mert keményebben nyomhattuk, még az utolsó etapban is teljes gázzal mentünk. Alighanem ez volt a legnehezebb versenyem valaha, de élveztem a kihívást” – nyilatkozta Norris, aki idei négy második helyezése mellé most begyűjtött egy harmadik pozíciót is.
Bár a versenyzők fizikális kimerültsége biztosan beszédtéma marad még a futam utáni napokra – Logan Sargeant például rosszulléte miatt adta fel a futamot – a győztes Verstappennek egyértelmű álláspontja van a helyzetről: szeretne megterhelő versenyeket, de nem olyan formában, mint Katarban.
„Jobban örülnék, ha azért nyomhatnánk teljes erőbedobással, mert a gumik ezt lehetővé teszik, és nem kényszerű bokszkiállások miatt. Úgy tervezzük az autókat, hogy jól tudjanak bánni a gumikkal, amit ma nem használhattunk ki, pedig nekünk ez éppen az erősségünk” – kritizálta ezúttal bújtatottan a háromszoros világbajnok azt a filozófiát, amely mentén az F1-es gumikat gyártja a Pirelli.
„Az első etap alapozta meg a versenyem, azt követően már csak kontrollálnom kellett a tempómat és a gumikat. De a McLarenek már megint gyorsak voltak, keményen kellett nyomnom, kimerítő verseny volt. Ki fogjuk élvezni, de még mindig van hátra néhány verseny, amit meg akarunk nyerni.”
Verstappen egy nappal korábban, a katari sprintversenyen biztosította be harmadik világbajnoki címét, vasárnap pedig már szezonbeli 14. győzelmét szerezte, egyúttal megdöntve az egy szezon során a versenyek élén töltött körök rekordját is, amit eddig Sebastian Vettel tartott 2011-ből.
Fernando Alonso legutóbbi állításával nagyon nem ért egyet a Lando Norris.
Az Aston Martin és a McLaren a konstruktőri lista negyedik pozíciójáért harcol. Az évet jól kezdő zöldek a fejlesztési versenyben lemaradtak, és jelenleg a pontszerző helyek megszerzéséért küzdenek. Mindaddig a wokingiak fordított utat jártak be, a papaya színű alakulat az év elején „szenvedett”, míg a szezon második felében már a Red Bull mögött harcolnak a Ferrarival és a Mercedesszel.
A brit versenyzőt Japánban arról kérdezték, vajon utolérhetik-e ellenfelüket, és megszerezhetik-e a negyedik helyet. A 23 éves pilóta igennel válaszolt és kifejtette, a McLarennél két jó versenyző szállítja a pontokat, míg az Aston Martin csak egy emberre támaszkodhat.
Alonso konstans teljesítménye viszi tovább előre a csapatot, míg Lance Stroll hibái és eredménytelensége lehetőséget ad a wokingiknak a felzárkózásra a pontok tekintetében is.
Ám a spanyol nemrég úgy reagált, a McLaren túlságosan elbízta magát, és nem számolnak azzal, hogy még visszavághatnak.
„Nyilvánvalóan ők most lendületet kaptak, és valóban elég gyorsak voltak. Ám minden hétvégén valaki hullámvölgybe kerül. Már a nyári szünet előtt is erősek voltak Ausztriában és Silverstone-ban (valamint a Hungaroringen). A Brit Nagydíjon közel voltak ahhoz, hogy mindkét autójuk a dobogóra álljon. Míg Zandvoortban mi álltunk a pódiumon, ők pedig küszködtek. Nekünk csak jó, ha ők túlságosan elbízzák magukat. Meglátjuk, hogy Abu Dhabiban meg tudjuk-e verni őket” – fejtette ki az álláspontját a 42 éves versenyző.
Lando Norris nem ért egyet Fernando Alonso feltételezésével – Fotó: McLaren
A brit versenyző ugyanakkor nem ért egyet riválisával. Norris kihangsúlyozta, Suzukában 29 ponttal szereztek többet az Aston Martinnál azzal, hogy mindkét versenyző a dobogón végzett.
„Hány pontot hoztunk rajtuk az előző versenyhétvégén? Több, mint 20-at. Így ha nem hagyja cserben a számolása, ami biztos nem így van… Fernando az Fernando. Ő mindig mond, és mondani is fog dolgokat. Mindig jó színben tünteti fel magát, míg rosszban az ellenfeleit. Ebben nagyon jó. Én nem hinném, hogy túlságosan magabiztosak lennénk. Mi vagyunk az utolsók, akik elbízzák magukat. Ha bármi olyat mondtunk, különösen ha én mondtam… Én arra számítottam, hogy sokkal több ponttal vagyunk lemaradva. 49 vagy 47, akármelyik is, de hat futammal a vége előtt két jól teljesítő autóval – míg ők azért küzdenek, hogy mindketten a Q3-ban és a pontszerzők között legyenek – butaság lenne azt gondolni, hogy nem sikerülhet. Ő viszont okos fickó, korántsem buta. Bízom abban, hogy megtudjuk csinálni. Ha továbbra is a második és harmadik helyen sikerül végeznünk, akkor természetesen sikerülhet” – reagált riválisa szavaira Norris.
George Russellt is rádöbbentette ellenfele arra, hogy sokkal jobban kell élveznie az életet.
A Mercedes a szezon elején még bocsánatot kért a rajongóitól, amiért nem sikerült versenyképes autót készíteniük. Ám a fejlesztési hajrá kapcsán megerősödtek a csillagosok, és jelenleg a második helyet foglalják el a konstruktőri listán.
Mindaddig az egyéni bajnokságban a hétszeres világbajnok a harmadik helyen áll, és elkaphatja Sergio Pérezt, addig a fiatal brit versenyző a 8. pozíciót birtokolja. Russellnek a harmadik helyre, és halvány esélye még a győzelemre is lett volna Szingapúrban, ám az utolsó körben falnak csapta autóját, és 0 ponttal távozott a helyszínről.
„Lando megérintette a falat, majd én is így tettem. Mintha elkalandoztam volna egy pillanatra… mindenesetre ilyenkor az előtted haladó autót követed, főleg ha nagyon közel vagy hozzá. Versenyzőként ilyenkor magad elé nézel és a zsákmányt figyeled, nem balra-jobbra tekingetsz a falra. Nem azt mondom, hogy azért találtam el a falat, mert Lando is eltalálta… abban a pillanatban én követtem őt, és erősebben ütöttem oda az autót. Viszont az önbizalmamat az idei teljesítményünkből merítem. Nem hagyom, hogy egy 2-3 centiméteres tévedés elhomályosítsa azt a csodálatos hétvégét. Amióta visszatértünk a nyári szünetről, a tempónk nagyon erős. Mindent beleadtam, hogy idén versenyt nyerjek, és az esélyem meg volt rá” – idézte fel a Szingapúrban történt eseményeket Russell,a Beyond the Grid legújabb adásában.
George Russell az utolsó körös fiaskónak sem engedi, hogy elhomályosítsa a Szingapúri Nagydíj fontos üzenettét – Fotó: Mercedes-AMG PETRONAS
A nyári szünet előtt is küszködött azzal a brit, hogy elfogadja jelenlegi helyzetét, ám Fernando Alonso podcast szereplése nem csak Lando Norris szemét nyitotta fel, hanem a Mercedes versenyzőjéét is.
„Megváltozott a mentalitásom, a mérnökeimmel kapcsolatos munkám, az, hogy mire koncentrálok a beállításoknál és mire nem. Egyszerűen egy kicsit jobban élvezem az életet. Hallgattam egy podcastet, amiben Fernando (Alonso) arról beszélt, hogyha valamit megváltoztatna, akkor azt kívánná, bárcsak jobban élvezte volna az életet, amikor fiatalabb volt. Ez átragadtam rám. Az álmomat élem, elkötelezett vagyok és igazi profinak érzem magam. Mindent beleadok, de néha elfelejtem élvezni az egészet. Mosolyogni akarok, és nem az a fickó lenni, aki mindig 120%-osan a legapróbb részletekre koncentrál. Ez nem azt jelenti, hogy kevésbé leszek profi a munkám során, csupán jobban élvezem az életet. Egy sokkal boldogabb helyen vagyok.”
Sergio Pérez úgy érzi, Max Verstappen csapattársának lenni az egyik legnehezebb feladat.
A mexikói versenyző feje felett sötét fellegek gyülekeznek, ugyanis teljesítménye és hibái veszélyt jelentenek az állására. A 33 éves pilóta a Japán Nagydíjon is mélypontra került, mivel ütközései után kétszer is kiesett a versenyből. Míg a Red Bull egyik oldalán a győzelmek és a pontok gyarapodnak, addig a másikon a tanácstalanság mértéke fokozódik.
Ugyan Pérez szerződése 2024 végéig érvényes, ám a Red Bull bármikor dönthet úgy, hogy előbb kiadja az útját. A küszöbön már ott várakozik Daniel Ricciardo, aki nagyon szívesen visszaülne egykori csapatához, míg így Liam Lawson is állandó helyet kaphatna Yuki Tsunoda mellett. Ám nem csak házon belül csapnának le a lehetőségre. A Bikákat nagyon érdekli például Lando Norris is, ám a brit pilótát 2025 végéig a McLaren láncolta magához.
Christijan Albers szerint Checo sorsa már megpecsételődött, és nem érti miért nem cselekszik a Red Bull:
„Hiába nézi Max adatait, képtelen javulni és behozni a lemaradását. A különbség valójában egyre nagyobb lesz. Egy bizonyos ponton túl majd belátják, hogy lehetetlen ezt a végtelenségig csinálni. A történetnek valahol véget kell érnie. Láttuk, hogy Christian (Horner) és Helmut (Marko) mennyire destruktívan viselkedett Nyck de Vries-vel, ezért is lep meg, hogy Pérezt továbbra is megtartják” – nyilatkozta az egykori holland versenyző.
A mexikói pilóta egy Ford-rendezvény keretein belül a következőket mondta a Marcanak:
„Ha valami ilyesmi történik a Red Bullnál, akkor 300 médiaterméknél mondják azt egyszerre, hogy menned kell. Az az érzésem, hogy a mexikói létemnek is köze van ehhez. Amikor Russell a harmadik helyet bukta el Szingapúrban az utolsó körben, akkor senki sem mondta, hogy mennie kell” – fejtette ki álláspontját Pérez.
Ugyan a brit pilótának Lewis Hamiltonnal kell harcolnia a csapaton belül, ám a 33 éves versenyző úgy érzi, neki nehezebb a feladata Max Verstappennel:
„Neki sikerül többet kihozni az autóból, ráadásul minden hétvégén. Ezt csodálom benne. Max mindig és mindenhol képes kihozni a képességeiből a maximumot, és ez különleges. Mindemellett keményen dolgozik, és tudja mi a sikerének a titka. Ha valami nem jól megy, azonnal tudja az okokat. Időbe telik, míg ezt megszokja az ember, és a múltban már bebizonyosodott, hogy nem könnyű a csapattársának lenni. Kevés olyan versenyző van, aki képes kezelni ezt a nyomást. Néha úgy gondolom, hogy ez a legnehezebb munka a Forma-1-ben.”
Lando Norris úgy véli, nem állják meg a helyüket azok a teóriák, mik szerint a Red Bull úgy tervezi az autóját, hogy csak Max Verstappennek legyen jó.
A holland versenyző nagyon domináns szezont fut, és Katarban már jó eséllyel világbajnokként folytathatja a szezont. A legtöbb győzelemmel ő büszkélkedhet idén, és minden valószínűséggel első helyei számát a hátra lévő versenyeken is gyarapítja.
Mindaddig csapattársa hibát-hibára halmoz, és közel sem tud olyan gyors lenni, mint a 26 éves pilóta. A szurkolók többsége, olyan elméleteket gyárt, mik szerint az osztrák istálló kizárólag Verstappen szája-íze szerint tervezi és alakítja az autót, míg Sergio Péreznek az alkalmazkodás jut. Toto Wolff korábban elmondta, nem tudja megfejteni, miért van ekkora különbség a két versenyző között, míg Antonio Pérez Garibay (Checo édesapja) nyíltan állította, hogy a Bikáknál mindent a kétszeres világbajnokra szabnak.
Ám a McLaren versenyzője szerint ez lehetetlen és elég ésszerűtlen cselekedet lenne. A brit versenyző kihangsúlyozta, hogy a dolgok nem így működnek a Forma-1-ben, és nem is lenne érdekük az istállóknak csak egy pilótára koncentrálni.
„Nem a csapaton múlik, ha csak egy személynek fekszik az autó. Számomra például az a legfontosabb, hogy a versenygép gyors legyen. A versenyző feladata, hogy bármilyen konstrukciót is kap, azt neki a lehető leggyorsabban kell vezetnie. Ezt kívülről nézve az emberek nem mindig értik meg. Igen, azt szeretnéd, hogy az autó megfeleljen neked és kedves legyen, de a versenyzők elég pénzt kapnak ahhoz, hogy minden körülményből a legjobbat hozzák ki. Akár fekszik nekünk az autó akár nem, akár trükkös, akár biztonságos, bármi… a mi feladatunk az, hogy versenyezzünk és vezessük azt, amit elénk tesznek. Lehet gyors autó, és lehet olyan, amit könnyű vezetni. Én a nap végén inkább mindig arra szavazok, hogy inkább legyen nehezen kezelhető, de elég gyors. Ne szép és lassú. Ha nehéz vezetni, akkor nehéz, a mi dolgunk az, hogy finomítsunk rajta” – nyilatkozta a Racingnews365.com-nak Norris.
Az Audi 2026-ban csatlakozik a Forma-1 mezőnyéhez motorgyártóként, és azonnal nagyra törne. A német márkának szüksége lesz egy vezéregyéniségre, és a Sky Sports újságírója szerint ez a pilóta Lando Norris lehet.
A McLaren brit pilótáját a saját generációjának egyik legnagyobb tehetségének tartják számon. Ezt az idei szezonban is bizonyítja, ugyanis jelen pillanatban 4 dobogós helyezésnél jár, Szingapúrban és Suzukában is szenzációs versenyzéssel ért célba a 2. helyen.
A 2021-es Orosz Nagydík időmérőjének győztesét a 2025-ös szezon legvégéig köti szerződés a wokingi istállóhoz, szóval minden lehetősége meglesz arra, hogy csapatot váltson 2026-ra, amikor ugyanis új motorformula érkezik a királykategóriába.
„Ami az átigazolási piacot illeti, Lando Norris a Forma-1 Jude Bellingham-e – véli Slater, aki Norrist a Real Madrid egyik legnagyobb tehetségéhez hasonlította a brit pilótát. – Norris értéke 100 millió angol font környékén lenne. Fiatal, tehetséges és emiatt elégé kelendő lenne a piacon.”
„Rengeteg faktor játszik szerepet ebben. Azt is látni kell, hogy már 6 éve a McLarennel van, ez lesz az 5. teljes szezonja a Forma-1-ben, és ő a csapat első számú pilótája. Az is nagy kérdés, hogy mennyi a piaci értéke, és hogy van-e kivásárlási záradék a szerződésében.”
„Legjobb tudomásom szerint azonban aki szerződtetni akar egy pilótát, azért szinte bármekkora összeget hajlandó mozgósítani. Mindezt a kitűzött cél elérése érdekében teszik meg. Van olyan csapat, aki szerződtetni szeretné Norrist? Most még lehet, hogy nincs, de idővel lehetnek jelentkezők.”
„A Ferrarinál rendben vannak, a Mercedesnél szerintem Lewis Hamiltonnal és George Russell-lel is hosszú távra terveznek, Max Verstappen pedig még sokáig a Red Bullnál lesz. Az Audi azonban érdeles lehet, mert nekik is szükségük lesz egy jó pilótára. Nem tudom, hogy Norris illene-e abba környezetbe, de ott lesz a volt főnöke, Andreas Seidl, [illetve a McLaren egykori technikai igazgatója, James Key is – a szerk]. Nagyon sok fog múlni azon is, hogy a McLaren hol fog állni az erőssorendben az évek múlásával.